Madam Cvikker szoros kontyba tűzött hajjal, fémkeretes szemüvegben szigorúan nézett a belépő diákokra. Dorea ajakbiggyesztve pakolta le táskáját és könyveit a táskatartó fiók egyikébe.

-         Lumpsluck professzor úgy tájékoztatott, hogy idén a prefektusok első dolga a könyvtári állomány elrendezésében való segítség nyújtása a könyvtárosnak. Madam Cvikker? A héten én kezdem a könyvtári tevékenységet – topogott a cipőorrával szokásos türelmetlenkedő stílusában Dorea.

-         Összeállítottam a teljes polcsorlistát, a feladatotok átnézni, hogy a megfelelő sorrendben követik-e a könyvek a polcokon egymást, mindig akadnak elkószáló könyvek, amik rossz helyre lettek sorolva, a hozzá nem értés és a pontatlanság ára, na meg a könyvek rakoncátlansága miatt.

-         Biztos, hogy nem mardekárosok, mert rájuk nem jellemzőek ezek a tulajdonságok – jegyezte meg metszőn Dorea.

-         Hát azt én nem tudhatom, de hibák vannak, és egyedül nem jutnék a végére – zárkózott el visszakozva Madam Cvikker.

-         Megkaphatom a listát? – kérdezte fagyosan Dorea, csípőre téve egyik kezét, amitől sokkal inkább tűnt úgy ,hogy hadakozni készül a könyvsorokkal, semmint rendet tenni közöttük, bár lehet Doreánál a kettő megegyezik.

-         Itt van! – mutatott pennájával egy csiptetős irattáblára Madam Cvikker. – Ebédszünetben ugyanide tegyétek vissza a mappát! – Madam Cvikker el is vonult a hátsó raktárrészlegekbe. Dorea összevonva a szemöldökét futtatatta a pergamenlapokon a szemét.

-         Tizenhét ív pergamen! – ütögette lúdtolla végét a pergmanlaphoz. Látszott rajta, hogy dühös. – Utálom, amikor ilyenekre fognak be – paffogta magának Dorea. – Nem vagyok senkinek a csicskása! De itt mindenki úgy kezel! Jaj Nigellus nagyapa, nézd milyen sanyarú sorsra jutott az unokád! – sóhajtott fel, s  Rabastanra ügyet sem vetve elindult a könyvtárban. Végigmérte a falig érő polcsorokat. Dorea egyenruhája makulátlan volt. Fekete ceruzaszoknyájának anyaga, pontosan egy arasznyival a térde fölött húzódott, finom szegélyvarrással, hátul, enyhén felhasítva, hogy kényelmesebb legyen a mozgás. Minden lépésnél megfeszült az anyag a combján, a szorosan cipzározott szoknya leszorította a hasát,  lábain áttetsző harisnyáján sehol egy szálhiba, és Rabastan bármennyire is inkább elviselte volna a néhány perces cipőbokszolást be kellett látnia, Dorea fekete magassarkú cipőjén nincs mit fényesíteni, úgy tökéletes, ahogy van. Dorea háromnegyedes ujjú blúzban volt, és visszafogott családi ékszereket viselt. Ahogy átsimított a könyvek gerincén látszott a különleges tűzzománccal díszes aranygyűrű az ujján, ami egyértelműen családi ékszer, mégis a lány a jobb gyűrűsujján hordta, szándékosan elfoglalva a helyet egy másik gyűrű elől, amit már hordania kellene. A hármnegyedes  ujjhossz pedig mindig szabadon hagyta, az antik mintás karperecét. Ami sem nem túl vékony, sem nem túl vastag nem volt. Illett Doreához az ékszer.

-         Te meg mit bámulsz ott! – csattant rá Dorea. – Hozd inkább ide azt a létrát, ne állj ott tétlenül! – förmedt rá a fiúra Dorea. Rabastan a száját húzva tolta át a létrát a polcsorra.

-         Mi lesz a feladatom? Várjam amíg a fejemre hajingálod a rossz helyen levő könyveket? – kérdezte sötéten Rabastan.

-         Fogd! És a hátsó részről kezd az átvizsgálást! – nyomta az ábécésor végét Rabastan kezébe Dorea. – A könyvek tetejét pedig portalanítsd is közben!

-         Tuti, hogy szándékosan csinálta, csak ürügyet keresett, hogy valaki segítsen neki, nyilván már a vonaton megkapta az eligazításnál, hogy ez lesz az év eleji nyitó feladat! Én meg bedőltem és tálcán adtam neki, hogy beoszthasson büntetőfeladatra! – morogta Rabastan a Z betűnél nekiveselkedve a létrának. A könyvtár olyan kihalt volt, most még nem özönlötték el a diákok. Év eleje van, senki nem akar most még könyvtárban gubbasztani. A szokásos időjárás uralkodott. Zuhogott kint az eső. Végigmosta a könyvtár apró kazettás üvegablakait. Csordogáltak a vízpatakok, szürke kint az ég. Madam Cvikker meggyújtotta a gyertyákal, így több fény esett a polcsorokra is. Valahol a polcsorok másik végében Dorea is serényen keresgéli a rossz helyen lévő könyveket, mégis olyan nagy a nyugalom és a csend. Időnként hallotta, ahogy a lány kopogva lemászik a létráról, majd vissza fel, a rossz helyen levő könyveket bizonyára lehozza. Rabastan is kedvetlenül elkezdte futtatni az ujját a könyvek gerincén. Jól kezdődik az év. Találkozik mardekár utódjával ,aztán másnap már büntetőmunkán van. Még egy órára se tudott idén beülni. Máris ellógja az órákat, pedig még ez az első tanítási nap! Mi lesz később? Rabastan fejét ingatva egyeztette a listát a polcon levő könyvek sorával. Nem akart elfogyni a Z betű. Végeláthatatlan könyvek sora. Ez a legundorítóbb dolog, amit csak kaphatott büntetőfeladatként.  Mindjárt elalszik itt a létra tetején. Már legalább két órája végezték a monoton munkát. Dorea egyre bosszúsabban és fáradtan mászott le és fel a létrán. Érezte, hogy már remegnek a lábai. Fáj a dereka és unja az egészet. Azt hitte a prefektusság mennyi előnyt jelent, de valójában, fárasztóbb mint hitte. Több a feladat és kevesebb a szabadidő. Szüntelen ügyeket kell intézni, mindig dolog van, vagy ügyelet, vagy plusz feladat, képtelenség ennyi mindenre koncentrálni. Ráadásul ez már kezd komoly fizikai megterhelés is lenni. Le a létráról, és vissza. Hogy lehet ilyen poros egy könyvtár. Legyintette a könyvekről odább a vastag porréteget, az felkavarodott a levegőben, apró kis gomolyagot képezve. Dorea érezte, ahogy hirtelen megfacsarja az orrát a porszemcsék árja. Próbálta visszafojtani a tüsszentését, de a makacs inger nem akart elmúlni. Tehetetlenül kapta a tenyerét az orra elé, ami kettős hiba volt. A tüsszentéstől elvesztette az egyensúlyát és mivel tüsszentés közben elengedte a létrát is így, nem volt mibe kapaszkodnia. Zuhanni kezdett lefelé a létráról, és közben apró sikoltással próbált megkapaszkodni bármiben is, de csak a könyvek peregtek vele a talajra. A polc szélben megkapaszkodva, pedig magával rántva az egész polcos szekrény dőlni kezdett, követve Dorea zuhanását. Egy hosszú másodpercig mintha lassított felvétel lenne, Dorea keményen talajt fogott, majd ugyanabban a pillanatban könyvek zúdulásával borult az egész polc Doreára.

-         Hé, mit művelsz ott? – kiáltotta el magát Rabastan, a tüsszentés utáni hatalmas csörömpölést borulást dörgést hallva. Ennek a nőnek a tüsszentése is veszélyes nem hogy a pofonja – rázta a fejét Rabastan, miközben leugrott a létráról, s átfutott a polcsor másik végébe. Mégiscsak sikolyt hallott, csak meg kell néznie. A polcsor nekicsapódott a szemközti polcos szekrénynek, de szerencsére azt nem döntötte le. Viszont a polcról az össze könyv leborult, és a könyvek alól semmi hang. Rabastan nagy erőfeszítéssel megemelte a polcos szekrényt és elkezdte ledobálni a könyveket a lányról.

-         Dorea! – szólongatta. – Mi van elharaptad a nyelved? – kérdezte bosszúsan, végre ráakadt a lányra a könyvhalom alján. Leguggolt, hozzá, s megemelve kicsit a fejét az ölébe tette, s pofozgatni kezdte. – Hahó ébresztő! Totál nagy felfordulást csináltál! És ezt nem fogod rámkenni! – ütögette a lány arcát szelíden.

-         Fogd be és vedd le a tenyered a combomról Lestrange! – formálta Dorea, de hangjából hiányzott a jól ismert erő, és keménység. Bágyadt volt a hangja, mint aki erős lázálomból ébred.

-         Bocs azt hittem elájultál – kapta le a tenyerét a lány lábáról Rabastan.

-         Mert ha ájult vagyok, akkor már azt hiszed össze vissza fogdoshadsz? – mormolta rosszkedvűen Dorea.

-         Nem, csak…szóval jól vagy? – pattant fel Rabastan, ezzel Dorea fejét a földre ejtve, ami eddig az ölében pihent. Dorea bevágta a fejét a földbe, ahogy nem várt támaszték megszűnt.

-         Au! Kösz – nyúlt a fejéhez Dorea összevonva szép ívű szemöldökét. – Nem ájultam el, én nem szoktam…

-         Ó igen tudom. A Blackek soha nem ájulnak el! – húzta el a száját Rabastan. – Ezt nem fogod feltakaríttatni velem! – mutatott a polcsor romjaira Rabastan határozottan, s visszavonult a saját polcrészlegébe.

-         Szemétláda! – sziszegte utána Dorea, s szédelegve felállt. Gyengének érezte magát, fájt mindene, egy egész polcos szekrény borult rá, úgy érezte magát, mintha végigpüfölte volna egy troll. Kedvetlenül meredt végig a felforduláson amit maga után hagyott. A fenébe is! Nem érdekli ez az egész könyvtári baromság! Most tessék plusz munkát csinált saját magának! Lenézett a listára. Az ilyen trágya munkát miért nem kapja meg Potter? Dorea átsétált a könyvtár hátsó részébe. Rabastan feltűrte az ingujját, hogy ne koszolja össze, alkarján dagadtak az erek, ahogy a vastag lexikont a helyére igazgatta.

-         Lestrange! Ebédszünet! – mondta erőtlenül a levegőbe, de a fiú így is meghallotta.

-         Mi van most már Lestrange? – emelte meg a szemöldökét Rabastan. – Végeztem?

-         Ne is álmodj róla, ebéd után visszajössz és folytatod a munkát! – Rabastan be sem várva a lányt viharzott el. Dorea fáradtan jóval később ért a nagy terembe a közös étkezéshez. A homlokát a tenyerébe támasztva ült a tányérja felett.

-         Na mi van, hogy vagy Black? – kérdezte gúnyos hangon Rabastan. Doreának fel se kellett néznie, tudta, hogy ki kérdezi, túl jól ismerte már ezt a provokatív hangot a mardekárban.

-         Rám borult egy egész könyvespolc szerinted hogy érzem magam? – kérdezett vissza gyűlölködő pillantást küldve Rabastan felé.

-         Ó jaj Dorea! Jól vagy? Ne kísérjünk fel Madam Pomfrejhoz? – kérdezte aggódva Lucretia, nagynénje felé fordulva.

-         Nem, semmi esetre sem – morogta Dorea.

-         Igaz a Roxmortsi hétvégére lemehetünk most már mi is? – kérdezgette Dolohov.

-         Van menazséria Roxmortsban? – kérdezte Nott. A harmadéveseket természetesen ez tartotta az idei évben lázban, hiszen ők mind, most először juthatnak le a különleges faluba, vásárolni, szétnézni, kikapcsolódni és szórakozni. Dorea ellenben képtelen volt most válaszolgatni. Alig bírta tartani magát az étkezésnél, egyértelműen látszott rajta, hogy nincsen jól.

-         Mi? – kérdezte vissza teljesen kábán. – Ne haragudjatok, tényleg nem érzem jól magam…azt hiszem... – Dorea, eltolta magától a tányért, és erőtlen lépésekkel a pincelejárat felé indult. Rabastan követte a tekintetével. Most nagyon törékenynek tűnt a lány. Ahogy erőtlenül, bágyadtan összefonta maga előtt a karjait, ahogy elsietett.   

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.