IDÉZETEK-BÖLCSEK KÖVE Az idézetek résszel célom egy szelektív csak Malfoy 
kivonatot nyújtani a könyvekből. Így minden keresgélés és lapozgatás nélkül együtt 
olvashatók a részek, amelyekben ő szerepel. Jó olvasást hozzá!

A bolt hátsó részében egy zsámolyon sápadt, hegyes arcú fiú állt; egy másik 
boszorkány épp
megtűzte hosszú, fekete talárja alját. Madam Malkin felállította Harryt egy másik 
zsámolyra, ráadott
egy talárt, és hozzálátott, hogy a megfelelő hosszúságúra tűzze.
- Szia - szólította meg a fiú Harryt. - Szintén Roxfort?
- Aha - felelte Harry.
- Apám a szomszédban megveszi nekem a könyveket, az anyám meg elment 
varázspálcáért.
- A fiú unott hangon, vontatottan beszélt. - Aztán majd elcipelem őket 
versenyseprűket nézni. Nem
értem, hogy miért nem lehet az elsősöknek saját seprűjük. Rábeszélem apát, hogy 
vegyen nekem egyet, aztán majd becsempészem valahogy.
Harry úgy érezte, mintha Dudleyt hallaná. - Neked van saját seprűd? - kérdezte a fiú.
- Nincs - felelte Harry.
- Nem is szoktál kviddicsezni?
- Nem - válaszolta Harry, és eltűnődött, hogy vajon mi a csuda lehet az a kviddics.
- Én szoktam. Apám azt mondta, nagy szégyen lenne, ha nem vennének be a 
házunk csapatába. Igaza is van. Te már tudod, hogy melyik házban leszel?
- Nem - felelte ismét Harry, és percről percre ostobábbnak érezte magát.
- Persze senki nem tudhatja, amíg be nem osztják, de én biztos a Mardekárban 
leszek, mert a családunkban mindenki ott volt. Ha, mondjuk, a Hugrabugba 
osztanának, azonnal megszöknék.

Három fiú lépett be. A középsőt Harry nyomban felismerte - a sápadt srác volt, akivel 
az Abszol úton találkozott. Most sokkal nagyobb érdeklődéssel nézett Harryre, mint 
annak idején Madam Malkin talárszabászatában.
- Nos, igaz? - szólt. - Az egész vonaton mindenki arról beszél, hogy Harry Potter itt 
ül, ebben a fülkében. Te volnál az?
- Igen - felelte Harry. Szemügyre vette a másik két fiút.
Mindkettő zömök volt és mogorva. Úgy fogták közre a sápadt fiút, mintha a testőrei 
volnának.
- Ők Crak és Monstro - vetette oda hanyagul a fiú. Csak azért mutatta be társait, mert
 látta, hogy Harry őket nézi. - Én pedig Malfoy vagyok. Draco Malfoy.
Ron köhintett egyet - talán hogy elrejtse kuncogását. Draco Malfoy ránézett.
- Viccesnek tartod a nevemet? Meg se kell kérdeznem, hogy te ki vagy. Apámtól 
tudom, hogy Weasleyék vörös hajúak, szeplősek és több gyerekük van, mint pénzük.
Ismét Harryhez fordult.
- Hamar rájössz majd, Potter, hogy a máguscsaládok sem egyformák. Hallgass rám,
 és ne barátkozz olyanokkal, akik nem érdemlik meg. Szívesen adok tanácsot.
Kezet nyújtott Harrynek, de a fiú nem fogadta el.
- Köszönöm, de magam is el tudom dönteni, ki érdemli meg - felelte hűvösen.
Draco Malfoy nem vörösödött el, csak rózsaszín foltocska jelent meg sápadt orcáján.
- A helyedben vigyáznék, Potter - sziszegte lassan. - Légy egy kicsit udvariasabb, 
különben ugyanolyan sorsra jutsz, mint a szüleid. Ők se tudták, mi a jó nekik. 
Alaposan meg fogod bánni, ha arra a Hagridra meg a Weasley-féle aljanépre pazarlod 
az idődet. Harry és Ron felálltak. Ronnak egy szempillantás alatt épp olyan vörös lett 
az arca, mint a haja.
- Ismételd meg! - csattant fel.
- Verekedni akartok? - vicsorgott Malfoy.
- Csak akkor, ha nem tűntök el innen - felelte Harry, de a hangjában több volt a 
bátorság, mint a szívében. Crak és Monstro sokkal erősebbek voltak, mint Ron meg 
ő.
- Még nincs kedvünk elmenni, igaz, srácok? Nekünk már elfogyott a kajánk, de úgy
 látom, nektek még van. - Monstro a Ron melletti ülés felé nyúlt, hogy elvegyen egy 
csokibékát. Ron egy ugrással ott termett, de mielőtt nekieshetett volna Monstrónak, 
az kétségbeesetten felordított. Makesz, a patkány ott lógott Monstro kezén, hegyes 
kis fogait tövig mélyesztve a fiú ujjába. Crak és Malfoy riadtan hátráltak társuk elől,
 aki visítva körbe-körbe lóbálta a patkányt. Mikor aztán Monstrónak végre sikerült az 
ablakhoz vágnia Makeszt, mindhárman villámgyorsan kereket oldottak.

- Te már ismerted Malfoyt?
Harry elmesélte találkozásukat az Abszol úton.
- Hallottam a családjáról - bólintott komoran Ron. - Az elsők között tértek vissza 
hozzánk, miután Tudodki eltűnt. Azt állították, hogy Tudodki megbabonázta őket, de 
apám szerint ez nem igaz. Azt mondja, Malfoy apját nem kellett sokat győzködni, 
hogy álljon át a Sötét Oldalra.
***


Malfoy a nevét hallva magabiztosan kivonult a székhez, és kívánsága azonnal 
teljesült. A süveg szinte még hozzá sem ért a fiú homlokához, és már kiabálta is:
- MARDEKÁR!
Malfoy önelégült mosollyal csatlakozott barátaihoz, Crakhoz és Monstróhoz.
Már csak néhány gólya maradt.
Moon... Nott... Parkinson... aztán egy ikerpár, Patil és Patil majd Perks, Sally-Anne.
***

A Véres Báró, a Mardekár szelleme már szóba sem áll velünk, úgy fenn hordja az
 orrát. Harry a Mardekár asztala felé fordult. A diákok között valóban ott ült egy 
borzalmas kísértet. Kifejezéstelen arcából üveges szemek meredtek a semmibe,
 köpönyegét vérfoltok szennyezték. A szomszédja épp Malfoy volt, aki - Harry kaján
 örömére - láthatóan nem volt elégedett az ülésrenddel.
***

Piton fel s alá sétált közöttük hosszú fekete talárjában; figyelte, hogyan mérik ki a 
szárított csalánt,hogyan porítják a kígyófogat. Szinte minden nebulóra tett egy-két 
becsmérlő megjegyzést, csak Malfoyra nem, akit szemmel láthatóan kedvelt. Épp 
Malfoy jól sikerült meztelencsiga-raguját dicsérte, amikor egyszer csak hangos 
sistergés támadt, és zöld füstfelhő gomolygott fel a pincében.
***

Harry nem hitte, hogy lesz ember, akit még Dudleynál is jobban fog utálni,
 mindaddig, míg meg nem ismerte Draco Malfoyt. A griffendéles gólyák csak
 bájitalórán találkoztak a mardekárosokkal, úgyhogy eleinte Malfoyjal sem volt túl sok 
dolguk. Egy napon azonban megdöbbentő hirdetményt találtak a klubhelyiségben. 
Csütörtökön megkezdődnek a repülésórák - szólt az értesítés -, s azokon a Griffendél 
és a Mardekár elsősei közösen vesznek részt.
- Jellemző - jegyezte meg sötéten Harry. - Pont az hiányzott, hogy Malfoy előtt 
csináljak bohócot magamból egy seprűnyélen.
A repülés minden másnál jobban izgatta.
- De miért lennél ügyetlenebb, mint más kezdő? - nyugtatgatta Ron. - Igaz, Malfoy
 folyton dicsekszik vele, hogy milyen jól kviddicsezik, de szerintem csak a szája jár.
Malfoy valóban nagyon sokat beszélt a repülésről. Fennhangon panaszkodott, 
amiért elsősöket nem vettek be a ház kviddicscsapatába, és mindenkit hosszú, 
öntömjénező anekdotákkal traktált,amelyek többnyire azzal végződtek, hogy egyszer, 
repülés közben, hajszál híján feldarabolta őt egy muglihelikopter. Egyébként nem 
csak neki voltak ilyen történetei.
***

Neville elszontyolodott, mert a gömb hirtelen skarlátszínbe fordult. Lázasan
 töprengett, hogy vajon mit felejthetett el, de ekkor odalépett hozzá Draco Malfoy, és
 kikapta a kezéből a nefeleddgömböt. Harry és Ron felpattantak. Még örültek is, hogy 
végre megverekedhetnek Malfoyjal, de McGalagony professzor, aki mindig 
megérezte a bajt, egy szempillantás alatt ott termett.
- Mi folyik itt?
- Malfoy elvette a nefeleddgömbömet, tanárnő. - Malfoy savanyú képet vágott, és 
letette a golyót.
- Csak megnéztem - morogta, és csatlósaival együtt eloldalgott.
***

Madam Hooch ezután elmagyarázta, hogyan kell biztonságosan megülni a seprűt.
Fel és alá járkált a sorok között, és mindenkinek megmutatta a helyes kéztartást. 
Harry és Ron őszinte kárörömére a tanárnő közölte Malfoyjal, hogy évek óta rosszul 
fogja a seprűnyelet.
***


A fiú törött csuklóját markolva elbicegett a tanárnő oldalán.
Alighogy hallótávolságon kívül értek, Malfoy harsányan felkacagott.
- Láttátok azt a bamba képét?
A többi mardekáros is nevetni kezdett.
- Dugulj be, Malfoy! - csattant fel Parvati Patil.
- Áóh, kiállsz a kis Longbottom mellett? - szólt bele Pansy Parkinson, egy szigorú arcú 
mardekáros lány. - Nem is tudtam, hogy így rajongsz a hájas bőgőmasinákért, 
Parvati.
- Nocsak! - Malfoy pár lépéssel odébb felkapott valamit a fűből. - Itt az a vacak, amit
 a nagymamája küldött Longbottom-nak.
A magasba emelte a nefeleddgömböt, s az megcsillant a napfényben.
- Add ide, Malfoy - szólt halkan Harry.
A többiek nyomban elhallgattak, és figyelték a jelenetet. Malfoy elvigyorodott.
- Itt hagyom valahol, ahol Longbottom könnyen megtalálja. Mondjuk... egy fán.
- Add ide! - kiáltott rá Harry, de Malfoy egy szempillantás alatt felpattant a seprűjére, 
és felszállt a magasba. Nem hazudott: tényleg ügyesen bánt a seprűnyéllel. Egy 
tölgyfa koronája mellett lebegve lekiáltott Harrynek:
- Gyere, és vedd el!
***



- Jó étvágyat az utolsó vacsorádhoz, Potter. Mikor megy a vonatod?
- Milyen bátor vagy most, hogy leszálltunk, és a kis barátaid is veled vannak - felelte 
Harry higgadtan. Crak és Monstro nem örültek a "kis" jelzőnek, de mivel a főasztalnál 
ott ültek a tanárok, pillanatnyilag nem tehettek többet, mint hogy ropogtatták az 
ujjaikat és csúnyán néztek.
- Bármikor kiállok ellened egyedül is - vágott vissza Malfoy. - Akár már ma este.
 Varázslópárbaj. Csak pálca, semmi ütközés. Na mi van? Sose hallottál még 
varázslópárbajról?
- Hogyne hallott volna - fordult meg Ron. - Én vagyok a segédje. Ki lesz a tied?
Malfoy végigmérte Crakot és Monstrót.
- Crak - felelte. - Éjfélkor megfelel? A trófeateremben találkozunk, az mindig nyitva van.
***

- Egy Nimbusz Kétezres! - suttogta irigykedve Ron. - Még a kezemben se volt ilyen, 
soha!
Gyorsan befejezték a reggelit, hogy legyen idejük még az első óra előtt felmenni a 
hálóba, és kibontani a seprűt rejtő csomagot - azonban még a lépcsőig sem jutottak 
el, mikor Crak és Monstro állták el az útjukat. Malfoy is felbukkant; kivette Harry 
kezéből a csomagot, és megtapogatta.
- Ez egy seprű - állapította meg, és irigykedését megvetéssel palástolva visszadobta
 Harrynek a csomagot. - Ezt nem úszod meg, Potter: az elsősöknek nem lehet 
seprűjük.
Ron nem bírta türtőztetni magát.
- Ez nem akármilyen ócska seprű, hanem egy Nimbusz Kétezres. Mit is mondtál,
 milyen van neked otthon? Kométa Kettő-hatvanas? - Ron rávigyorgott Harryre. – A
 Kométák jól néznek ki, de egy Nimbusznak a nyomába se érnek.
- Te beszélsz, Weasley? - vágott vissza Malfoy. - Még egy törött nyélre sincs 
pénzetek! Vesszőnként gyűjtitek össze a seprűre valót.
Mielőtt Ron válaszolhatott volna, Flitwick professzor bukkant fel Malfoy könyöke alatt.
- Ugye, nem veszekedtek, fiúk? - nyekeregte.
- Potter egy seprűt kapott csomagban, tanár úr - árulkodott Malfoy.
- Igen, igen, tudok róla - bólintott mosolyogva Flitwick. - McGalagony professzor említette, 
hogy kivételesen engedélyezték. Milyen márkájú?
- Nimbusz Kétezres, tanár úr - felelte udvariasan Harry. Alig tudta visszafojtani 
nevetését Malfoy elképedt-bamba arcát látva. - Igazság szerint Malfoynak
 köszönhetem, hogy megkaptam - tette hozzá.
***

Szívből sajnálom azokat - mondta Draco Malfoy az egyik bájitalórán -, akik a 
Roxfortban töltik a karácsonyt, mert a családjuk látni sem akarja őket.

Szavait elsősorban Harrynek címezte. Crak és Monstro gúnyosan nevettek. 
Harry, aki épp porított oroszlánhalgerincet méricskélt, ügyet sem vetett rájuk. A 
kviddicsmeccs óta Malfoy a tőle megszokottnál is gusztustalanabbul viselkedett. A 
Mardekár vereségétől feldühödve elkezdte azt aviccet terjeszteni, hogy Harry után 
egy széles szájú levelibéka lesz a Griffendél fogójátékosa. Ezen azonban senki nem 
nevetett, mert mindenki csodálattal emlékezett vissza Harry fantasztikus helytállására
a megvadult seprűn. Ezek után Malfoy jobb híján kénytelen volt a családja miatt
 gúnyolni Harryt.
***

Nem zavar, hogy mások közlekedni szeretnének? - hangzott fel mögöttük Malfoy 
hangja. - Egy kis mellékesre utazol, Weasley? Szeretnél te is vadőr lenni, ha végzel,
 mi? Hagrid kunyhója biztos kész palotának tűnik a családi putritokhoz képest.
Ron egy ugrással Malfoy előtt termett, de ekkor feltűnt a lépcsőn Piton.
- WEASLEY!
Ron elengedte Malfoy grabancát.
- Nem ő kezdte, Piton professzor - dugta ki Hagrid a fejét a fenyőfa mögül. - Malfoy 
sértegette a családját.
- Megértem, Hagrid, de a Roxfortban akkor is tilos verekedni - felelte mézesmázosan 
Piton.
- Öt pontot levonok a Griffendéltől, és még örülhet, hogy ennyivel megúszta,
 Weasley. Gyerünk, menjenek a dolgukra.
Malfoy, Crak és Monstro átcsörtettek a fenyő ágain, tűlevelekkel szórva tele a folyosót.
***

Valaki beletérdelt a tarkójába. Malfoy volt az.
- Bocs, Weasley, nem vettelek észre. - Malfoy rávigyorgott Crakra és Monstróra. – 
Kíváncsi vagyok, ma meddig bír Potter a seprűjén maradni. Ki akar fogadni? Nem
 fogadunk, Weasley?
***


Frics már várta őket -oldalán Malfoyjal. Harrynek csak ekkor jutott eszébe, hogy 
Malfoy is penitenciát kapott.
- Ne higgyétek, hogy csak sétafikálni fogtok azzal a melákkal. A sötét erdőbe mentek
 vele, és nem hinném, hogy egy darabban fogtok kijönni onnan.
A hír hallatán Neville panaszosan felnyögött, Malfoy pedig megtorpant, mintha falba 
ütközött volna.
- Az erdőbe!? - hüledezett. A megszokott vagányságnak nyoma sem volt a 
hangjában. – Oda nem mehetünk be éjszaka. Tele van mindenféle szörnyeteggel... 
Azt mondják, még vérfarkasok is vannak.

Malfoy Hagridhoz fordult.
- Az erdőbe nem megyek - jelentette ki.
Harry elégtétellel nyugtázta a rettegést Malfoy hangjában. - De bizony bejössz, ha 
Roxfortos diák akarsz maradni! - mordult fel Hagrid. - Rosszat tettél, és most 
megfizetsz érte.
- Azt hittem, százszor le kell írnunk valamit, vagy ilyesmi. Ha apám tudná, hogy mire 
kényszerítenek...- feleselt Malfoy.
- ...akkor elmondaná neked, hogy mennek itt a dolgok vágott a szavába Hagrid. - 
Méghogy írogatni! Mi a ménkűnek? Vagy csinálsz valami hasznosat, vagy fel is út, le
 is út! Azt hiszed, apád jobban örülne, ha kicsapnának? Akkor eredj vissza a 
kastélyba, és már szedheted is a sátorfádat! Indulj!
Malfoy nem mozdult, csak dühösen meredt Hagridra. Azután lesütötte a szemét.
***
- Én Agyarral megyek - jelentette ki Malfoy, a kutya hegyes fogaira pillantva.
- Rendben - bólintott Hagrid -, de figyelmeztetlek, hogy Agyar gyáva, mint a nyúl. 
Akkor hát Harry, Hermione és én leszünk az egyik csapat, Draco, Neville és a kutya
 pedig a másik.
***
Hosszú-hosszú idő múltán végre felhangzott a nagy recsegés-ropogás, ami Hagrid 
visszatértét jelezte. Malfoy, Neville és Agyar is vele voltak. Az óriás dúlt-fúlt a
 méregtől. Kiderült, hogy Malfoy tréfából ráijesztett Neville-re, és a fiú rémületében 
eresztette égnek a piros szikrákat.
***

Téged nem tud olyan könnyen megijeszteni.
Így hát Harry Malfoy és Agyar kíséretében folytatta útját az erdő mélye felé. A fák 
egyre sűrűbb rengeteget alkottak, s végül már szinte lehetetlen volt követni a 
kígyózó, szűk ösvényt. Harrynek úgy tűnt, hogy a vérnyomok is megsűrűsödtek. A 
egyik fa tövében több ezüstös foltot is talált - mintha a sebesült állat hosszabb ideig 
vergődött volna ott. Azután egy terebélyes tölgy ágai között kikémlelve újabb tisztást
 pillantottak meg.
-	Odanézz - suttogta Harry és felemelt karjával megállította Malfoyt.

Malfoy rémült ordítással sarkon fordult, és hanyatt-homlok elmenekült - nyomában 
Agyarral.
*** 


A mardekáros asztaltársaság üdvrivalgásba tört ki. Harry megpillantotta közöttük 
Draco Malfoyt is, aki serlegével vadul csapkodta az asztalt. Émelyítő látvány volt.
- Hát igen, gratulálhatunk a Mardekárnak a szép teljesítményhez - folytatta Dumbledore. 
- Mindazonáltal nem hagyhatjuk figyelmen kívül a közelmúltban lezajlott
 eseményeket.
A teremben néma csönd lett. A mardekárosok jókedve kissé lelohadt.
***
Harry könyökével megbökte Ront, és Malfoyra mutatott. A mardekáros fiú olyan arcot 
vágott, mintha kimondták volna rá a sóbálványátkot.
- Ez azt jelenti... - harsogta bele Dumbledore az általános hangzavarba (hiszen a 
hugrabugos és hollóhátas diákok is ujjongtak, a Mardekár vereségét ünnepelve) -, ez 
azt jelenti, hogy ideje változtatnunk a dekoráción.
Az igazgató tapsolt egyet, mire a zöld díszek nyomban skarlátvörössé, az ezüst 
pedig arannyá változott. A hatalmas Mardekár-kígyó köddé vált, s helyén a Griffendél 
oroszlánja tűnt fel.
Piton vicsorgásszerű mosollyal az arcán kezet rázott McGalagony professzorral.