Dragon: Jóban-rosszban

-Draco ébredj!

-         Mmm … mi az már? Miért nem hagysz aludni? – dünnyögte álmosan Draco és a feje fölé tornyosuló Pitonra nézett.

-         Csak nem nyűgösek vagyunk? – kérdezte gúnyosan Piton

-         Hát de képzeld nyűgös vagyok, itt vagyunk egy lepusztult házikóban az isten háta mögött, egy darab szikkadt zsemlével a kamrában, és ráadásul fel is keltettél. Még jó, hogy nyűgös vagyok! – dühöngött Draco.

-         Ha abbahagytad a nyávogást, felöltözhetnél mert látogatód jött! – vetette oda Piton foghegyről, majd kiment a szobából.

Draco morogva neki állt öltözködni. Igaz álmos volt, de érdekelte, hogy ki jött el hozzájuk. Senki sem tudja, hogy itt vannak, mindenki annyit tud csak, hogy Dumbledore halála után ő megszökött Pitonnal és azóta nem látták. És ennek már egy fél éve. Így eléggé meglepődött, hogy valaki megtalálta őket.

Ahogy húzta fel a gatyáját, egyszer csak kopogás nélkül nyílt az ajtó.

-         Még  nem vagyok kész! –kiáltotta Pitonnak, de az ajtóban nem a férfi állt. Draco földbe gyökerezett lábbal állt a kicsi szoba közepén és csak nézte az ajtóban álló lányt. Mivel, hogy az aki eljött hozzá, lány volt és nem is akárki! Álmai főszereplője jelent meg most nála, az akire az elmúlt fél év minden percében gondolt.

-         Pansy! – suttogat a fiú. A lánynak nem is kellett több, odarohant a fiúhoz és a nyakába ugrott.

-         Draco, Draco! Merlinre de jó, hogy látlak! Nem kaptunk semmi hírt rólad! Az anyukádnál is voltam, többször is, de mindig  ugyanazt mondta” Nem tudok semmit se Dracoról sem Pitonról!” – suttogat Pansy Draco fülébe.

-         Pansy és mégis, hogy találtál meg? – kérdezte a fiú

-         Hm… a szüleim elküldtek a nagynénémhez nyárra és én el is mentem… a házukig aztán írtam nekik egy levelet, és elkezdtelek titeket keresni, és így most itt vagyok! – válaszolta Pansy és elengedte a fiút.

-         Nem vagy semmi te lány! – szólt vigyorogva Draco

-         Tudom, de hát emlékszel megegyeztünk, mindig kiállunk a másik mellett , na most én ezt teszem! Kiállok melletted! – kacsintott a fiúra, és a száját az övéhez nyomta volna, de a fiú kitért előle.

-         Mi a baj Draco? – kérdezte zavartan a lány

-         Hogy mi a baj? Az, hogy ez veszélyes! Pansy minket keresnek, és nem csak az aurorok, hanem a Rend tagjai és Voldemort fülébe is biztos eljutott, hogy nem tudtam megtenni az utasítást! – kiabált a megszeppent lányra.

-         Ez most, hogy jön ide Draco? – nézett értetlenül a dühöngő fiúra

-         Hogy jön ide? Pansy ne legyél ennyire bolond! Én és Piton szökésben vagyunk, és azzal, hogy te megtaláltál minket, kiderült, hogy még sem tudtunk olyan jól elbújni! – dühöngött a fiú.

-         Draco tőlem soha nem fogja megtudni senki, és ha jól láttam Piton már pakol így nemsokára elmentek innen. – szólt csitítóan a fiúnak Pansy.

-         Pansy elkell menned innen, menj el a nagynénédhez, ott biztonságban vagy, majd hallasz rólunk, de addig semmiképp  ne keress! – szólt a lánynak és a ruháit elkezdte beszórni a hátizsákjába.

-         Ha azt hiszed, hogy azért jöttem el hozzád, hogy lássalak csak, akkor nagyon nem ismersz te engem! – szólt fagyosan a lány.

-         Pansy mit nem fogsz fel azon, hogy mi menekülünk? – kérdezte a fiú.

-         Mindent felfogtam és át is gondoltam és ezért vagyok most itt! Én is veled megyek! – jelentette ki a lány.

-         Dehogy is jössz! Te megőrültél! – lepődött meg Draco.

-         Miért lennék őrült, azért mert veled akarok menni? – kiabálta a lány.

-         De miért akarsz velünk jönni, Miért adnád fel a nyugodt életedet azért, hogy minden nap csak menekülj és száraz kenyéren élj? – kiabált most már ő is a lánnyal.

-         Talán azért mert szeretlek te hülye!

Draco csak kidülledt szemekkel nézett a lányra, majd gyorsan elfordult és az ablakhoz sétált. Pansy kimondta, hogy szereti. Ő is ezt érzi a lány iránt már két éve, de ő soha nem mondta neki.  Soha nem gondolta, hogy ezt fogja mondani. Mindketten tudták, hogy mit éreznek a másik iránt, de soha nem mondták egymásnak, és ez így volt jó. Soha nem várták el a másiktól, hogy ömlengős szavakat suttogjanak egymás fülébe! Ezért is lepődött meg most Draco.

-         Pansy értsd meg, ez veszélyes! Hm… nem szeretném ha bajod esne, ezért kérlek, hogy ne gyere velünk! – suttogta a fiú háttal a lánynak.

-          Draco én már ezt eldöntöttem! Én nem foglak elhagyni csak azért mert bujkálnod kell! Kérlek te érts meg engem! Ez az érzés erősebb nálam! – válaszolt a lány és odasétált a fiúhoz.

-         Nem tudlak meggyőzni igaz? – kérdezte halkan a fiú.

-         Nem, nem tudsz már meggyőzni! – felelt mosolyogva a lány, és maga felé fordította a fiút.

-         Ne félts Draco, nem esik semmi bajom! – mondta a lány és Draco szemébe nézett. Ugyanazt az érzést látta Draco szemében ami az övében is ott volt. A boldogság, hogy együtt vannak és az elemészthetetlen tüzet és a féltést, amit próbált eltüntetni. Lágyan érintette oda a száját a fiúéhoz, ki most viszonozta a csókot. Hosszú percekig csókolóztak, majd a kopogás miatt szét váltak.

-         Ha kiszórakozták magukat ideje lenne indulnunk! – szólt fagyosan a tanár.

-         Indulhatunk! – biccentett Draco és Pansyt kézen fogva lesietett a mogorva férfi után.

-         Fogják meg, zsupszkulccsal megyünk! – szólalt meg a férfi, majd mind a hárman rátették a kezüket egy kopottas könyvre. Mielőtt elindulhattak volna Draco ránézett Pansyra és csak annyit mondott neki.

-         Jóban- rosszban! – mosolygott a lányra. Majd a következő pillanatban a két szerelmest és Pitont elvitte a zsupszkulcs a megadott címre, hogy ott lehessenek addig míg a háború ki nem tör, és akkor majd visszatérnek, hogy méltó helyüket elfoglalhassák a világban, de addig is jóban-rosszban együtt maradnak!