Megkísérletezem a második DP-tali leírásával:

Így az idők távlatával ismét felejtőátok áldozata lettem, tehát, ha vmit kihagyok, akkor nyugodtan engem lehet zaklatni kiegészítésért a részvevőktől.

2007. december: váratlan javaslatom ismét káoszt okozott egyes körökben az oldalon, de az időpont olyan hirtelen jött és cikázott akár egy gyors röptű aranycikesz.

2007. december 31. 19.30 Budapest

Még igazán meg sem érkeztem, valahol kedvenc elnevezésű éttermem környékén haladtunk a  busszal, amikor megcsörrent a tefelonom, ahogy Ron nevezné. Egy Budapesti ismeretlen szám. Bíztam benne, hogy legalább Blaise, vagy Draco kívánja velem tölteni legkápráztatóbb szilveszterét, de persze a mugli világ ismét magával rántott. A vonal másik végéről egy bizonyos Ildikó keresett. Erős homlokráncolással próbáltam felidézni miféle Ildikókat ismerek én a fővárosból, aki éppen ezen az estén keres engem bizonyára mérhetetlen trágyagránátos jókívánságait kifejezni, amikor érkezett is az eligazító kijavítás vagyis közismertebb nevén Dragon. Abbéli kívánságát kifejezve, hogy szeretné elnyújtani a DP-találkozót, mert annyira szeretne megismerni minket, ezért már egy nappal hamarabb látni akar.  Ebben a pillanatban nekem főhetett a fejem, és az állomáson már kis rekedthangú énekesnőm: Saccka várt, akivel megkonzultáltuk ezt a különös találkozást. Bár Dragon még nem is sejtette, már egy metrón utaztunk ekkor. Előttünk sietett a mozgólépcsőn, én meg fogalmam sem volt most milyen nevet kiabáljak utána. A viszontagságos megérkezésünk után, a metróbejáratnál nézhettünk hármasban is szembe egymással.

Ezután én jó Mary Poppinshoz híven vonszoltam magam után a táskámat, akik csak láttak hitték fél disznót rejtegetek benne a szilveszteri mulatsághoz. Nah ezt az erőpróbát is túléltem, és végre megérkeztünk Saccka budai birodalmába.

Az ilyetén események folytán három D/P-s szilveszterének fő jellemzője, hogy mi hárman kellően csendben hallgatuk végig a muglik szóáradatát. Sacckám kényszerűségből, mert hangja már egy szál sem volt. Én szokásos csendkirály játékomban, és úgy tűnt Dragon is titkon velem versengett. Végülis fogalmam nincs melyikünk nyert, de egyetlen megnyugtató dolog volt, hogy a rossz szellemeket biztos hogy semmi zajjal sem kergettük el magunktól olyan óvatosak voltunk, nehogy zajt csapjunk.

2008. január 1. hajnali 3 óra

Végre hármasban maradtunk és lecsaphattunk egymásra, kiélni bűnös titkos szenvedélyünket, a HP, és szereplői iránti rajongásunkat és szóáradatunkat. Végigtárgyaltuk a merengő, a lumos, a fanfiction birodalmát, a szereplőket kiveséztük mindegyikből. Saccka legújabb szerzeményét, egy Harry Potteres lámpát is a szemünk elé tárt, csak hogy besárguljunk az irigységtől, és előhozza belőlünk még eddig sosem szunnyadó gyermeki énünket, hogy nekünk is kell olyan! Tehát végeláthatatlan beszélgetésbe merültünk, és reggel fél hétig kitartottunk, de utána elvágták a vezetéket és kiájultunk.

2008. január 1. reggel 9 óra

Dragonnak haza kellett ugrania, mi tovább álmodoztunk a HP világában, csakis álmainkban.

2008. január 1. délelőtt 11 óra

Éreztük hogy közeledik az idő. Ébredeztünk, legalábbis kísérleteztünk vele. Saccka mivel ő egy szinttel lejjebb tartózkodott rácsörgött Stigára, hogy idő van, találkozzunk inkább kettőkor, mert még délig tart, az ébredezésünk, s így délre nem érünk a Nyugatihoz. Eközben már csengettek, Saccka lerakta a telefont, s ajtót nyitott. Dragon visszatért, ismét sárgaságot hozva rám. Nekem kétszer is kijárt most. Harry Potteres törülközőjével bizonyítva, hogy akadnak még feltáratlan HP-s kellékek bőven előttünk. Tehát Dragont egy óráig engedték el. Vagyis vissza minden. Stigát felcsörgettük, időpont marad, mi pedig Sacckával lélekszakadva igyekeztünk az álommanókat elkergetni az ágyunk mellől.

2008. január 1. déli 12 óra

Nyugati pályaudvar. Lélekszakadva is de kiértünk. Stigánk sehol, Dragon már indulna. Ismét telefonos keresgélés, de Stiga megnyugtatott, már itt van, csak még nem látjuk. Tehát a metró környékéről megérkezett. Már négyen voltunk! Ezt is megértük. Négy boszorkány topoghatott a hóban egymást kipirult arccal szemrevételezve. Sacckámra hagyatkozva remek útitervünk volt. Teaházi szeánszra készültünk. Nekiindultunk, hogy ostrom alá vegyük a teaházakat.

Január elseje, délután fél egy felé közeledve: természetesen egy teaház sem volt nyitva. Eközben  mindenféle próbákat ki kellett állni. Csúszós lefagyott út, hirtelen megnyíló mélység a lábunk alatt, váratlanul elfogyó járda…stb.stb. Küzdöttünk a túléléssel.  A feladat lényege: aki épen eljut a tali-ig az maradhat, igazi boszorkánypróbáló utunk volt a dermesztő téli januári csípős hidegben, intenzív havazás közepette. Lábujj ropogtató, és elveszítő fagyban. Feladtuk a küzdelmet a teaházakkal. Így egy gyorsétterembe vágódtunk be villámgyorsan, hogy forró csokoládé mellett elbúcsúzzunk Dragontól.

Délután egy órától tehát ismét hármasban maradtunk és kedvenc időtöltésünk vette kezdetét. Vagyis a lehetetlen párosok lehetetlen történeteit megalkotni, kitalálni, a legdurvább ötleteinket még elárulni sem mernénk, majd inkább kiírjukJ

Legalább három kemény órát ismét végigbeszélgettünk a kinti sűrű havazást figyelve, a körülöttünk ülő szerencsére külföldi muglik gyanús oldalpillantásainak kereszttüzében, az asztal altt vergődve a nevetéstől, de már a részletekre pontosan nem emlékszem. Délután öt óra körül döntöttünk úgy, hogy asztalt bontunk és emberibb időben ismét találkozunk.

Tehát boszikáim, Mardekárosaim, (Griffendélesem, és még egyéb házakhoz titkon vonzódó tagjaim) erős nyomás alatt vagyok, hogy mindig ilyen váratlan meglepetésszerű bejelentéssel szervezek DP-talit, persze ezek csak rögtönzött dolgok voltak. De a legközelebbire a  meleg éghajlathoz szokott boszorkányainkat is várnánk most már. Tehát legközelebb igazi nagy DP-talit szerveznénk, ahol aki akar tényleg ott legyen. Addig is Morsmorde! Puszi mindenkinek!