TŰZ SERLEGE- IDÉZETEK
A hátsó sorban még üresen álló három szék felé Dobby régi gazdái közeledtek: Lucius Malfoy,
 a fia, Draco és egy nő, akiről Harry feltételezte, hogy Draco anyja lehet.
Harry és Draco Malfoy elsős koruk óta esküdt ellenségek voltak. A sápadt, hegyes arcú,
 tejfölszőke Draco apja vonásait örökölte. Magas, szőke, karcsú édesanyja alapjában véve csinos 
nő volt, csak épp egyfolytában olyan arcot vágott, mintha valami roppant büdös dolgot dörgöltek
 volna az orra alá.
- Miniszter úr - szólt Mr. Malfoy, és kezet nyújtott Caramelnek. - Hogy van? Engedje meg,
 hogy bemutassam a feleségemet, Narcissát. Ő pedig a fiam, Draco.
- Nagyon örvendek, nagyon örvendek - köszönt udvarias mosollyal Caramel, és meghajolt Mrs 
Malfoy előtt. - Kérem, ismerkedjenek meg Oblanszk… Obalonszk… szóval az úr a bolgár
 mágiaügyi miniszter. Egy szót sem tud angolul És… lássuk csak… Arthur Weasleyt ugyebár nem
 kell bemutatnom.
Feszült pillanat következett. Mr. Weasley és Mr. Malfoy farkasszemet néztek egymással, s 
Harrynek ekkor eszébe jutott legutóbbi találkozásuk - az verekedéssel végződött. Mr. Malfoy
 végül elfordította a tekintetét, és végignézett az első soron.
- Te jó ég, Arthur - szólt halkan. - Mit kellett eladnod, hogy ki tudd fizetni ezeket a jegyeket? 
A házadért biztos nem kaptál ennyit.
A forgolódó Caramel nem hallotta a megjegyzést, és így folytatta:
- Lucius nemrég bőkezű adománnyal támogatta a Szent Mungó Varázsnyavalya- és 
Ragálykúráló Ispotályt. Személyes vendégemként tekinti meg a mérkőzést.
Mr. Weasley udvarias mosolyt erőltetett az arcára. - Ez… nagyon szép gesztus.
Mr. Malfoy most Hermionét mustrálta hideg, szürke szemével A lány kissé elpirult, de állta a 
varázsló tekintetét. Lucius Malfoy szája megvető fintorra húzódott - Harry nagyon jól tudta, miért. 
Malfoyék aranyvérűek voltak, és felkapaszkodott söpredéknek tartották az olyan mugli 
származású mágusokat, mint Hermione. A mágiaügyi miniszter jelenlétében azonban Mr. Malfoy 
nem mert megjegyzést tenni a lányra; gúnyos mosollyal biccentett Mr. Weasleynek, és
 továbbindult, hogy elfoglalja helyét. Draco elvonult Harry, Ron és Hermione előtt, és gőgös 
arccal leült szülei közé.
***


Néhány méterre tőlük, az egyik fa mellett Draco Malfoy állt, karba tett kézzel, hátát a fa 
törzsének vetve. Tökéletesen nyugodtnak, sőt vidámnak tűnt, és szemlátomást úgy helyezkedett, 
hogy a fák között kinézve figyelemmel kísérhesse a táborban zajló eseményeket.
Ron olyan szavakkal válaszolt Malfoynak, amelyeket Mrs Weasley jelenlétében egészen
 biztosan nem mert volna kiejteni a száján.
- Ejnye, Weasley, hogy beszélsz? - vigyorgott Malfoy. - Jobb lesz, ha csöndben elhúzzátok 
innen a csíkot. Gondolom, nem akarjátok, hogy elkapják a csajt.
Fejével Hermione felé bökött. Ebben a pillanatban hatalmas dörrenés hatolt a fülükbe, s 
egyidejűleg vakító zöld fény villant fel valahol a táborban.
- Mért kapnának el? - kérdezte dacosan Hermione.
- Nem látod, mit csinálnak, Granger? - duruzsolta kajánul a fiú. - Muglikra vadásznak. Te is a 
levegőben akarod mutogatni a bugyidat? Mert akkor nyugodtan várd meg őket. Legalább 
röhögünk egy jót.
- Hermione boszorkány - vágott vissza Harry.
- Ahogy gondolod, Potter - vont vállat Malfoy. - Ha szerinted nem ismernek fel egy sárvérűt, 
maradjatok itt.
- Vigyázz a szádra, Malfoy! - csattant fel Ron, és fenyegetően elindult Malfoy felé. "Sárvérű"-
nek titulálni valakit goromba sértés volt; egyes aranyvérűek nevezték így a mugli származású 
varázslókat és boszorkányokat.
- Ne foglalkozz vele - szólt gyorsan Hermione, és elkapta Ron karját.
Most egy minden eddiginél hevesebb robbanás rázta meg a levegőt. A közelben többen is 
rémülten felkiáltottak. Malfoy gúnyosan kuncogott.
- Milyen ijedősek egyesek - szólt. - Tényleg, ti hogy kerültök ide? Weasley apuka rátok 
parancsolt, hogy bújjatok el? Na és ő hol van? Elment megmenteni a muglikat?
Most már Harry is kezdett kijönni a sodrából.
- Inkább azt mondd meg, hol vannak a te szüleid - vetette oda Malfoynak. - Az álarcosok 
között, mi?
Malfoy higgadt mosollyal nézett rá.
- Gondolod, hogy megmondanám, ha ott volnának, Potter? 
- Gyertek, menjük már - szólt Hermione, undorodó pillantást vetve Malfoyra. - Keressük meg a 
többieket.
- Pszt, Granger, a végén még meghallanak! - gúnyolódott Malfoy.
- Gyertek már! - csattant fel türelmét vesztve Hermione, és vonszolni kezdte barátait az ösvény 
felé.
- Tuti biztos, hogy az apja ott van abban a csürhében - morogta fogcsikorgatva Ron.
- Remélem, hogy elkapják a minisztérium emberei - dohogott Hermione.
***

Hermione ajkára szorította mutatóujját, másik kezével pedig a szomszéd kupé felé mutatott.
 Harry és Ron a fülüket hegyezték; odaátról lusta, vontatott beszéd szűrődött át a nyitott ajtón 
keresztül.
- …apa eredetileg nem is a Roxfortba akart küldeni, hanem a Durmstrangba. Ismeri az ottani
 igazgatót. Hogy Dumbledore-ról mi a véleménye, azt tudjátok… A Durmstrangba fel se veszik a
 sárvérű jöttmenteket, akiket Dumbledore annyira imád. Csak anya nem akarta, hogy olyan messzi 
iskolába menjek. Apa azt mondja, hogy a Durmstrangban a fekete mágiáról is sokkal normálisabb
 a felfogás, mint a Roxfortban. Akik oda járnak, azok tényleg tanulnak is sötét varázslatokat… 
Nekünk meg csak az a hülye védekezésóránk van…
Hermione felállt, lábujjhegyen odament az ajtóhoz, és behúzta, kizárva Malfoy hangját.



Draco Malfoy jelent meg a fülke ajtajában - ezúttal harmadmagával. Ott ácsorogott mögötte
 két gorillaalkatú fogdmegje, Crak és Monstro, akik ránézésre vagy harminc centit nőttek a nyár
 folyamán. Dean és Seamus nem húzták be teljesen az ajtót maguk után, s Malfoyék bizonyára
 meghallották, miről folyik a szó odabent.
- Nem emlékszem, hogy áthívtalak volna, Malfoy - szólt hűvösen Harry.
- Weasley… az meg micsoda? - Malfoy Pulipinty letakart kalitkájára mutatott, amelyről
 lecsüngött egy árulkodó csipkeszegélyes talárujj.
Ron a kalitka felé nyúlt, de Malfoy gyorsabb volt nála; egy szempillantás alatt lekapta a barna
 ruhadarabot a ketrecről.
- Ezt nézzétek meg! - harsogta mámoros képpel, miközben diadalmasan a magasba emelte a 
talárt. - Nem hiszem el! Weasley, te ezt fel fogod venni!? Tudod, mikor hordtak az emberek ilyet? 
Kábé 1890-ben…
Ron arca felöltötte a dísztalár színét.
- Gebedj meg! - horkant fel, és kikapta Malfoy kezéből a ruhát. Crak és Monstro bután
 heherésztek, Malfoy pedig egyenesen a hasát fogta a nevetéstől.
- Be akarsz nevezni, mi, Weasley? Rád parancsoltak, hogy csinálj reklámot a családnak, igaz? 
Vagy ráizgultál a pénzdíjra? Ha nyernél, akár egy rendes talárt is vehetnél magadnak…
- Nem tudom, miről dumálsz - vetette oda Ron.
- A nevezésről beszélek - ismételte Malfoy. - Te biztos nem hagyod ki, Potter. Imádod
 mutogatni magad, és ilyen alkalom ritkán adódik…
- Vagy beszélj értelmesen, Malfoy, vagy tűnj el - szólt ki mogorván Hermione a Varázslástan
 alapfokosa IV mögül.
Malfoy szeme elkerekedett.
- Megáll az eszem! - kiáltott fel kéjes rácsodálkozással. - Hiszen ti nem is tudjátok! Weasley, 
az apád meg a bátyád a minisztériumban dolgozik, és neked fogalmad sincs az egészről!? Én már 
réges-rég tudom az apámtól… Cornelius Caramel mesélte neki. Mondjuk, az is igaz, hogy az én
 apám ismeri az összes minisztériumi nagyfőnököt, a tied meg biztos nincs még olyan
 beosztásban, hogy ilyesmiről beszéljenek előtte… A fontos dolgokat nem kötik az orrára…
Malfoy gúnyosan felkacagott, aztán intett a Crak-Monstro párosnak, és mindhárman eltűntek.
***

Három asztallal odébb Draco Malfoy uhuja ugyancsak egy csomagot rakott le gazdája elé - 
bizonyára a szokásos süteményszállítmányt hozta neki otthonról.

***
- Nemrég keltek ki - jelentette nagy büszkén Hagrid. - Ti fogjátok felnevelni őket! Ez lesz a 
csoport idei fő feladata.
- És mért jó az nekünk, ha felneveljük ezeket?
Időközben megérkeztek a mardekárosok. A szemtelen kérdés természetesen Draco Malfoy 
szájából hangzott el. Crak és Monstro elismerően heherésztek.
Hagrid zavartan pislogott.
- Úgy értem, mi hasznunk van belőlük? - folytatta Draco. - Mire jók?
Hagrid pár másodpercig töprengett, azután elhessegette a problémát.
- Az a következő óra anyaga - felelte mogorván. - Ma még csak etetni fogjátok őket. Én se 
tudom, mit szeretnek, ezért többféle csemegét is előkészítettem - van itt hangyatojás, békamáj és
 egy kis aprított vízisikló. Próbáljátok ki mind a hármat.
- Pont erre vágytam a gennyfejés után - dörmögte Seamus.
Harryt, Ront és Hermionét csak Hagrid iránti szeretetük tudta rábírni arra, hogy 
belemarkoljanak a levedző békamájhalomba, és kínálgatni kezdjék az undok kis bestiákat.
 Harryben ráadásul egyre erősödött a gyanú, hogy az egész művelet tökéletesen értelmetlen,
 ugyanis a szurcsókoknak szemlátomást nem is volt szájuk.
Már vagy tíz perce vesződtek, amikor Dean Thomas hirtelen felkiáltott:
- Au! Ez megégetett!
Hagrid aggódó arccal odasietett a fiúhoz.
- Felrobbant a farka! - panaszolta Dean, sebesült kezét rázva.
- Hát igen, vigyázni kell velük, amikor kidurrannak - csóválta a fejét Hagrid.
- Uoáh! - fakadt ki ismét Lavender Brown. - Hagrid, mi az a hegyes izé rajta?
- Á, igen, némelyiknek tüskéje is van - magyarázta lelkesen Hagrid. (Lavender erre gyorsan 
kihúzta kezét a ládából.) - Ha jól tudom, a tüskések a hímek. A nőstényeknek kis szívókájuk van a
 hasukon… gondolom, vért szívnak vele.
- Na, most már világos, hogy miért babusgatjuk őket - gúnyolódott Malfoy. - Ez a tökéletes kis
 házikedvenc: éget, csíp és harap egyszerre.
***


Harryék megfordultak. Malfoy, Crak és Monstro közeledtek feléjük, arcukon mámoros
 vigyorral.
- Mi van? - mordult feléjük Ron.
Malfoy meglobogtatta a Reggeli Próféta egy példányát. - Írnak az apádról, Weasley! -
 újságolta szinte kiabálva, hogy a csarnokban mindenki hallja. - Ezt hallgasd meg!

A MÁGIAÜGYI MINISZTÉRIUM ÚJABB BALFOGÁSAI

Rita Vitrol tudósítása

Úgy tűnik, még mindig nem ért véget a Mágiaügyi Minisztérium balsikersorozata. A Kviddics 
Világkupadöntőn lezajlott események kavarta botrány és az egyik tisztviselő-boszorkány rejtélyes 
eltűnése után a minisztérium ismét kínos helyzetbe került - ezúttal a mugli tárgyakkal való visszaélési 
ügyosztály egyik dolgozója, Arnold Weasley jóvoltából.

Malfoy felnézett az újságból.
- Apád nem lehet valami nagy szám - nyekeregte -, ha még nevét se tudták megjegyezni.
A bejárati csarnokban most már minden szem rájuk szegeződött. Malfoy meglebbentette az 
újságot, és folytatta a felolvasást:



- Még kép is van a cikkhez! - harsogta Malfoy, és felmutatta az újságot. - A szüleidet ábrázolja
 a házatok előtt - az úgynevezett házatok előtt. Az anyádnak nem ártana fogyókúrázni egy kicsit,
 nem gondolod?
Mindenki Ront nézte, aki remegett a dühtől.
- Fordulj fel, Malfoy - mordult Malfoyra Harry. - Gyere, Ron…
- Tényleg, te ott nyaraltál náluk az idén, Potter! - ütötte tovább a vasat Malfoy. - Mondd már, 
tényleg ilyen kövér az anyja, vagy csak a kép torzít?
- A saját anyáddal foglalkozz, Malfoy - vágott vissza Harry, miközben Hermione és ő a 
talárjánál fogva visszarángatták a felbőszült Ront. - Mindig olyan az arca, mintha trágyát szagolt 
volna? Vagy csak ha túl közel vagy hozzá?
Malfoynak a fejébe szökött a vér.
- Ne merd sértegetni az anyámat, Potter! - sziszegte.
- Akkor te meg fogd be azt az ólajtó szádat! - felelte Harry, és hátat fordított Malfoynak.
BUMM!
Többen felkiáltottak - Harry fehér fényt látott elsuhanni a feje mellett, és érezte, hogy 
valami forró súrolja az arcát. Rögtön a varázspálcája után kapott, de még hozzá sem ért, 
mikor újabb durranás rengette meg a bejárati csarnok falait.
- NE IS ÁLMODJ RÓLA, FIACSKÁM!
Harry megpördült a tengelye körül. Mordon professzor bicegett lefelé a márványlépcsőn.
 Kivont pálcáját egy reszkető, fehér vadászgörényre szegezte, ami pontosan azon a helyen
 gubbasztott, ahol egy másodperce még Malfoy állt.
A bejárati csarnokban mindenki rémült mozdulatlanságba dermedt. Mordon ránézett Harryre, 
de csak a normális szemével - a másik be volt fordítva a fejébe.
- Eltalált? - kérdezte mély, reszelős hangon.
- Nem - felelte Harry. - Csak súrolt.
- NE NYÚLJ HOZZÁ! - bődült fel Mordon.
- Mi… mihez? - pislogott Harry.
- Nem te - ő! - recsegte Mordon, és hüvelykujjával hátrafelé bökött a válla fölött. A mögötte
 álló Crak, aki épp a görény után nyúlt volna, azonnal megdermedt. Úgy tűnt, Mordon 
körbeforduló szemével mágikus módon átlát saját fején.
Az öreg auror most bicegve elindult Crak, Monstro és a fehér görény felé. Ez utóbbi rémülten 
visongott, és hanyatt-homlok rohanni kezdett a pincelépcső irányába.
- Lassan a testtel! - dörrent rá Mordon, és ismét rászegezte a pálcáját. A görény - mintha rugóra
 lépett volna - felröppent vagy három méter magasra, tompa puffanással leesett, majd újra a
 levegőbe pattant.
- Nem szeretem az olyanokat, akik hátba támadják az ellenfelüket - recsegte Mordon, egyre
 magasabbra dobálva a fájdalmasan visító görényt. - Aki ilyet tesz, gerinctelen, alattomos, gyáva 
ember…
A tehetetlenül kapálózó görény úgy pattogott, akár egy gumilabda.
- Soha - többet - ne - csinálj - ilyet - mondta Mordon, s minden szavának a görény egy-egy 
puffanó landolása adott nyomatékot.
- Mordon professzor! - csendült egy döbbent hang.
McGalagony professzor sietett lefelé a márványlépcsőn, karján egy köteg könyvvel.
- Üdvözlöm, McGalagony professzor - biccentett Mordon, s közben zavartalanul folytatta a 
fenyítést.
- Mit… mit csinál? - kérdezte McGalagony, tekintetével követve a pattogó görény útját.
- Tanítok - felelte Mordon.
- Taní… Mordon, az egy diák?! - sikkantott fel McGalagony, s döbbenetében még a könyveit 
is elejtette.
- Egen! - bólintott Mordon.
- Hagyja abba! - kiáltotta McGalagony, és leszaladt az lépcsőn. Menet közben előhúzta 
varázspálcáját, és egy szempillantás múlva a görény visszaváltozott Malfoyjá. A mardekáros fiú 
nyögdösve hevert a kőpadlón; szőke haja borzasan lógott lángvörös arcába.
- Fenyítésre sosem használunk transzformációt, Mordon - sápítozott McGalagony. -
 Dumbledore professzor biztosan mondta magának…
- Igen, mintha említette volna… - Mordon közönyösen megvakarta borostás állát. 
- De gondoltam, hadd ijedjen meg egy kicsit…
- Mi itt büntetőfeladatot adunk, Mordon! Vagy beszélünk a az illető házvezető tanárával!
- Ám legyen, beszélek vele - bólintott Mordon, megvetően végigmérve Malfoyt.
Malfoy, akinek még mindig könnyezett a szeme a fájdalomtól és a megaláztatástól, 
gyűlölködve nézett Mordonra, és motyogott valamit, amiben jól kivehető volt az "apám" szó.
- Úgy gondolod? - Mordon tett néhány döngő lépést Malfoy felé. - Lucius Malfoy régi ismerősöm… 
megmondhatod neki, hogy Mordon rajta tartja a szemét a fián… Ezt üzenem neki… 
A házad vezetője pedig Piton, igaz?
- Igen - motyogta kelletlenül Malfoy.
- Vele is volt már dolgom - recsegte Mordon. - Alig várom, hogy elbeszélgethessek a jó öreg 
Pitonnal… Na gyerünk, lódulj… - Azzal megfogta Malfoy karját, és elindult vele a pincelépcső
 felé.
***


- Nekem tökéletesen elég, hogy ezeket a rusnya dögöket az órán babusgatjuk - jelentette ki 
pimaszul Malfoy. - Eszem ágában sincs még esténként is bámulni őket!
Hagrid arca elkomorodott.
- Azt csinálod, amit mondok neked! - förmedt rá Malfoyra -, különben kipróbálom rajtad 
Mordon professzor módszerét… Úgy hallottam, csinos kis görény voltál, Malfoy.
A griffendélesek a hasukat fogták a nevetéstől. Malfoy elvörösödött a dühtől, de az incidens 
említése is elég volt hozzá, hogy ne merjen tovább feleselni. Harry, Ron és Hermione az óra után 
rózsás hangulatban tértek vissza a kastélyba. Örültek, hogy Malfoy megkapta a magáét Hagridtól, 
már csak azért is, mert az előző tanévben a vadőr kis híján elvesztette az állását Malfoy álnok 
mesterkedése miatt.
***

Viktor Krum és durmstrangos társai leültek a Mardekár asztalához. Malfoy, Crak és Monstro
 önelégült arccal néztek körül, majd Malfoy az asztal fölé hajolt, és megszólította a vele szemben 
ülő Krumot.
***


Amint az várható volt, Malfoy a szokásos gúnyos vigyorral az arcán jelent meg.
- Nézzétek, fiúk, itt a hős bajnok! - fordult Crakhoz és Monstróhoz, miután megbizonyosodott 
róla, hogy Harry hallja, amit mond. - Nálatok van az autogramos füzetetek? Most menjetek oda 
hozzá, mert a halottak nem tudnak írni… A Trimágus Tusán úgy hullanak a bajnokok, mint a 
legyek… Szerinted meddig fogod húzni, Potter? Mondjuk tíz percig?
Crak és Monstro kötelességszerűen heherésztek, de Malfoynak itt meg kellett szakítania
 monológját, mert megjelent Hagrid. A vadőr a kunyhó mögül érkezett, karjában egy rakás
 ládával. Mindegyik láda egy-egy jól fejlett durrfarkú szurcsókot rejtett. A csoport nagy 
megrökönyödésére Hagrid kifejtette, hogy a szurcsókok azért gyilkolták egymást, mert túl sok a 
fölös energiájuk, s hogy a megoldás nem más, mint pórázt kötni rájuk, és megsétáltatni őket - órai 
munka gyanánt. A bizarr ötlet egyetlen előnye az volt, hogy elterelte Malfoy figyelmét Harryről.
- Sétáltassak meg egy ilyen undormányt? - szólt, s borzadva rábámult az egyik láda lakójára. -
 És hova kössem rajta a pórázt? A tüskéjére, a robbanó farkára vagy a szívókorongjára?
- Középen a testére - felelte Hagrid, s egyúttal meg is mutatta, hogyan gondolja a dolgot. -
 Öhm… esetleg húzzátok fel a sárkánybőr kesztyűtöket, csak a biztonság kedvéért. Harry, gyere, 
segíts nekem pórázt kötni erre a kövér példányra…
***



- Hogy tetszik, Potter? - kérdezte fennhangon Malfoy. - És ez még nem minden - nézd csak!
Azzal nekinyomta a jelvényt a mellkasának, mire arról eltűntek a piros betűk, s helyettük egy 
zöld felirat jelent meg:

POTTER, A BÉNÁK BAJNOKA

A mardekárosok a hasukat fogták a nevetéstől. Valamennyien követték Malfoy példáját, és
 körös-körül felizzottak a zöld POTTER, A BÉNÁK BAJNOKA feliratok. Harry érezte, hogy 
arcát és tarkóját elönti a forróság.
- Nagyon vicces! - vetette oda Hermione Pansy Parkinsonnak és a többi mardekáros lánynak, 
akik még a fiúknál is harsányabban kacagtak. - Biztos sokáig gondolkoztatok rajta.
Ron a falnál állt, Dean és Seamus mellett. Ő nem nevetett, de nem is állt ki Harry mellett.
- Akarsz egyet, Granger? - kérdezte csúfondárosan Malfoy, és egy jelvényt nyújtott Hermione 
felé. - Szívesen adok, van egy csomó. Csak ne érj hozzá a kezemhez, mert most mostam meg, és 
nem akarom egy sárvérűvel bemocskolni.
A harag, ami napok óta gyűlt Harryben, most egyszerre robbant ki belőle. Gondolkodás nélkül 
előkapta a pálcáját. A körülöttük állók lökdösődve hátrálni kezdtek.
- Harry! - szólt rá figyelmeztetően Hermione.
Malfoy is elővette pálcáját.
- Na, mi lesz, Potter? - suttogta izzó gyűlölettel. - Most nincs itt Mordon, hogy megvédjen! 
Támadj, ha van hozzá merszed…!
Fél másodpercig egymás szemébe néztek, aztán - hajszálpontosan egy időben - meglendült a
 két pálca.
- Carbunculus! - kiáltotta Harry.
- Densaugeo! - ordította Malfoy.
Pálcáik hegyéből egy-egy rövid fénysugár röppent ki. Az átkok félúton összeütköztek, majd 
lepattantak egymásról, így mindkettő irányt változtatott - Harryé Monstro arcába csapódott, 
Malfoyé pedig Hermionét találta el. Monstro felordított, és megmarkolta az orrát, amely egyetlen 
hatalmas keléssé dagadt, Hermione pedig a rémülettől nyöszörögve szája elé kapta mindkét kezét.


- Mi ez a nagy lárma? - csendült egy vészjóslóan nyájas hang. Piton közeledett feléjük.
A mardekárosok versengve jelentkeztek. Piton felemelte hosszú sárga ujját, és Malfoyra - 
mutatott.
- Halljuk.
- Potter megátkozott, tanár úr…
- Egyszerre átkoztuk meg egymást! - csattant fel Harry.
- …és Monstrót találta el… nézze meg, tanár úr…
Piton megvizsgálta Monstrót, akinek a feje most illőbb helyen lett volna egy mérges gomba 
gyűjteményben, mint egy ember nyakán.
- Indulj a gyengélkedőre, Monstro! - szólt higgadtan.
- Malfoy pedig eltalálta Hermionét! - sietett jelenteni Ron. - Nézze meg!
Nagy nehezen rávette Hermionét, hogy mutassa meg a fogait Pitonnak - a lány kétségbeesetten 
igyekezett takargatni őket, bár ez elég nehéz volt, mivel fogai már a gallérjáig értek. Pansy 
Parkinson és a többi mardekáros lány görnyedeztek az elfojtott nevetéstől, és Piton háta mögül 
Hermionéra mutogattak.
Piton közönyös arccal rápillantott a lányra, majd így szólt:
- Nem látok rajta semmi szokatlant. Hermione nyöszörögve felsírt, sarkon fordult, és elrohant a 
folyosón.
***


- Nem mondod komolyan, Weasley! - csendült Malfoy hangja a hátuk mögött. - Nem hiszem 
el! Valaki elhívta a bálba ezt a földig-fogú sárvérűt?
Harry és Ron fenyegetően megfordultak, de Hermione most integetni kezdett, és odaköszönt 
valakinek Malfoy mögött: - Jó estét, Mordon professzor!
Malfoy elsápadt, behúzta a nyakát, és rémülten pislogott Mordon után. A professzor persze nem 
volt ott; még a vacsoráját fogyasztotta a tanárok asztalánál.
- Ijedős kis görény vagy, Malfoy - adta meg a kegyelemdöfést Hermione, majd Harry, Ron és ő 
kacagva elindultak a márványlépcsőn.
Ron rásandított a lány arcára, és a homlokát ráncolta. - Hermione - szólt. - A fogad…
- Mi van vele?
- Valahogy megváltozott… most, ahogy nézem…
- Persze, hogy megváltozott. Gondoltad, hogy megtartom a Malfoytól kapott agyarakat?
***


A pincelépcső felől most mardekárosok érkeztek a csarnokba, élükön Malfoyjal. A fiún
 állógalléros, fekete bársony dísztalár volt - Harry meg is állapította, hogy úgy néz ki, mint egy 
plébános. Oldalán Pansy Parkinson lépkedett, fodros-bodros, halványrózsaszín talárban. Crak és 
Monstro zöldben voltak - erősen emlékeztettek két vándorló, mohos sziklára -, s Harry 
elégedetten látta, hogy egyikük sem talált párt magának.

Parvati olyan csodálkozva nézett rá, hogy az már sértő volt. Nem ő volt az egyetlen, aki így 
tett. Miután feltárult a kétszárnyú ajtó, és a tömeg a nagyterem felé tódult, Krum könyvtárból 
ismert lányrajongói elhaladtukban tömény gyűlölettel néztek Hermionéra. Pansy Parkinson a 
döbbenettől tátogva meredt rá, s még Malfoynak sem jutott semmilyen sértés az eszébe, mikor 
meglátta. Ron ellenben úgy ment el mellette, hogy rá se nézett.


- Szerinted mi történhetett Hagriddal? Csak nem valamelyik szurcsók…
- Nem, nem sebesült meg, ha arra gondolsz - szólt mézesmázosan Malfoy. - Szégyelli magát, 
azért nem meri elődugni azt a ronda nagy képét.
- Miről beszélsz? - kérdezte fenyegetően Harry.
Malfoy belenyúlt talárja zsebébe, és előhúzott egy összehajtott újságlapot.
- Tessék, olvasd el - szólt. - Fáj, hogy tőlem kell megtudnod…
Harry kikapta Malfoy kezéből az újságlapot, és gyorsan széthajtotta. Ron, Seamus, Dean és
 Neville kíváncsian odahúzódtak mellé. A lapon szereplő cikkhez egy kép is tartozott, mely 
Hagridot ábrázolta, roppant előnytelen beállításban.
"Engem súlyosan megsebesített egy hippogriff, a barátomat Vincent Crakot pedig megharapta egy
 futóféreg - panaszolja a negyedikes Draco Malfoy. - Mindenki utálja Hagridot, de elviseljük, mert nem
 merünk szólni."
- Mi az, hogy "mindenki utálja Hagridot"!? - förmedt rá Malfoyra, majd Crakra mutatott. - És 
mi ez a hülyeség, hogy megharapta őt egy futóféreg? Azoknak nincs is foguk!
Crak bután vihogott, és láthatóan roppant elégedett volt önmagával.
- Ez a cikk véget vet a behemót tanári karrierjének - felelte villogó szemmel Malfoy. -
 Óriásivadék… én meg azt hittem, gyerekkorában megivott egy üveg Pótcsont-rapidot… Ez nem 
fog tetszeni az aggódó apukáknak meg anyukáknak… frászt kapnak majd, hogy Hagrid felfalja a 
gyereküket, hahaha…
- Tee…
- Ti is figyeljetek ide, ha kérhetem!
***

Malfoy, Crak és Monstro a terem ajtaja előtt álldogáltak Pansy Parkinson mardekáros
 lánycsapata társaságában. Valamit nézegettek, amit Harry nem láthatott, és roppant jókedvűnek
 tűntek. Mikor Harry, Ron és Hermione a csapat közelébe értek, Pansy kidugta rókaképét Monstro
 széles háta mögül.
- Itt vannak, itt vannak! - vihogta izgatottan, s a mardekáros csapat kinyílt az érkezők felé.
 Harry egy képes magazint pillantott meg Pansy kezében - a Szombati Boszorkányt. Az újság 
címlapját díszítő mozgófénykép egy ondolált hajú boszorkányt ábrázolt, aki fogait villogtatva 
mosolygott, és pálcájával egy tortára mutatott.
- Van benne egy cikk, ami érdekelni fog, Granger! - harsogta Pansy, azzal odadobta az újságot 
Hermionénak, aki csodálkozó arccal elkapta. Ebben a pillanatban kinyílt a tanterem ajtaja, és 
Piton intett a társaságnak, hogy vonuljanak be.

- Elragadóan csinos? Ő? - sivította Pansy Parkinson, mikor először találkozott Hermionéval
 Rita cikkének megjelenése után. - Mihez, egy mókushoz képest?

"Tényleg csúnya, de esze, az van - vall róla egyik évfolyamtársa, a feltűnően csinos Pansy 
Parkinson. - Kitelik tőle, hogy megfőzzön egy szerelmi bájitalt. Szerintem azzal dolgozik."



- Harry Potter titkos csalódása… ejnye, Potter, hát mi nyomja a szíved? A kivételes fiúnak is
 végig kell járnia…
Harry arca lángolni kezdett. Piton újra meg újra szünetet tartott, hogy a mardekárosok
 kedvükre kikacaghassák magukat. A bájitaltantanár előadásában a cikk minden mondata 
alattomos korbácsütésnek tűnt.
- …reménykedjünk benne, hagy Harry legközelebb egy arra méltóbb hölgyet fog a szívébe 
zárni - fejezte be a felolvasást Piton. Összecsavarta az újságot, s mikor lecsengett a mardekárosok 
nevetése, így folytatta: - Jobb lesz, ha szétültetlek titeket - így túlzottan elvonja a figyelmeteket a 
munkától szövevényes szerelmi életetek. Weasley, te itt maradsz. Granger kisasszony odaül 
Parkinson kisasszony mellé. Potter - neked van ott egy hely az asztalom előtt. Gyerünk. Indulás.
***


Hermione az egész gyógynövénytanórát mulasztotta. Mikor Harry és Ron az üvegházból 
kilépve elindultak a legendás lények gondozása órára, megpillantották Malfoyt, Crakot és 
Monstrót, akik épp a bejárati lépcsőn indultak lefelé. Nyomukban Pansy Parkinson és a 
sugdolózó-vihogó mardekáros lánycsapat is kivonult a tölgyfa ajtón. Pansy rögtön odakiáltott
 Harrynek, amint meglátta őt:
- Mi van, Potter, összevesztél a barátnőddel? Miért volt úgy kiakadva a reggelinél?
Harry nem válaszolt a lánynak. Nem akarta megszerezni neki azt az örömöt, hogy lássa, 
mennyi bajt okozott a Szombati Boszorkányban megjelent cikk.
Hagrid, aki előző órán közölte velük, hogy végeztek az egyszarvúakkal, most a kunyhónál 
várta a csoportot, lába előtt újabb farekeszekkel. Harryt a ládák láttán elfogta az aggodalom, hogy 
azok esetleg a durrfarkú szurcsókok második generációját tartalmazzák, de félelme szerencsére 
alaptalannak bizonyult. A rekeszekben szőrös, fekete lények kuksoltak. Eléggé furcsa külsejük 
volt: pofájuk feltűnően hosszú orrba futott ki, mellső lábuk vége pedig ásószerűen ellaposodott. 
Nem tűntek vérszomjasnak; megilletődve pislogtak fel a föléjük hajló kíváncsi arcokra.
- Ezek itt orrontó furkászok - fogott bele a magyarázatba Hagrid, miután a csoport összegyűlt a 
ládák körül. - Főleg bányákban lehet találkozni velük. Szeretik a fényes dolgokat… Tessék, 
látjátok?
A egyik furkász hirtelen felugrott, és megpróbálta elkapni Pansy Parkinson karóráját. A lány
 ijedten felsikkantott, és hátraugrott.
- Ügyes kis kincskeresők - folytatta kedélyesen Hagrid. - Azt találtam ki, hogy ma játszunk 
egyet velük. Méghozzá ott. - Rámutatott arra a néhány négyzetméteres területre, amit előző este 
ásott fel, mikor Harry figyelte őt a bagolyház ablakából. - Elkapartam pár tucat aranypénzt. 
Akinek a furkásza a legtöbbet gyűjti össze, jutalmat kap. Először is vegyétek le a 
csecsebecséiteket, aztán mindenki válasszon magának egy furkászt, és készüljön fel a rajtra.
Harry lecsatolta és zsebre dugta elromlott karóráját, amit megszokásból még mindig hordott. 
Azután kivett az egyik ládából egy furkászt. Az nyomban felmászott a vállára, megkereste 
hosszú orrával a fülét, és lelkesen beleszuszogott. Harry nevetve simogatta az aranyos állatot.
- Várjatok - szólt Hagrid, az egyik ládába bámulva. - Itt maradt még egy furkász. Ki 
hiányzik?… Hol van Hermione? - Fel kellett mennie a gyengélkedőre - felelte Ron. - Majd később 
elmeséljük - mormolta Harry. Pansy Parkinson már hegyezte a fülét.
Ez volt a legvidámabb legendás lények gondozása óra, amiben valaha részük volt. A furkászok
 olyan sebesen tűntek el és bukkantak fel újra, mintha nem is a földet túrnák, hanem vízben 
lubickolnának. Percenként odaszaladtak ahhoz a diákhoz, aki elengedte őket, és mindig egy-egy 
aranyat ejtettek a markába. Ron különösen elégedett lehetett furkásza teljesítményével; hamarosan 
egész kis kupac aranypénz gyűlt össze az ölében.
- Lehet ilyet otthonra vásárolni? - kérdezte lelkesen Hagridot, mikor furkásza ismét fejest 
ugrott a talajba, földdel szórva tele a talárját.
- Édesanyád nem örülne neki - vigyorgott Hagrid. - Nemcsak a kertet túrják szét, de még a 
házat is… Úgy látom, lassan előkerül az összes arany - tette hozzá, és körbesétált a terület 
mentén, a földben búvárkodó furkászokat figyelve. - Csak száz aranyat ástam el. No, hát végre itt 
vagy, Hermione!
Hermione lefelé baktatott a lejtőn. Mindkét kezét vastag gézkötés takarta, és szemlátomást 
eléggé el volt szontyolodva. Pansy Parkinson csillogó szemmel figyelte.
- Lássuk, ki a nyertes! - szólt Hagrid. - Számoljátok össze a gubát! Hiába dugod zsebre, 
Monstro - kacsintott a mardekáros fiú felé. - Leprikón-arany. Pár óra múlva eltűnik.
Monstro mogorván kiürítette a zsebeit. Kiderült, hogy Ron furkásza volt a legeredményesebb, 
úgyhogy ő kapta meg Hagridtól a díjat, egy hatalmas tábla Mézesfalás csokoládét. 
***
A hétvégén sikerült befognia két unikorniscsikót, így ezen az órán azokat mutatta be a
 csoportnak. A kifejlett példányokkal ellentétben a csikók aranyszínűek voltak. Parvati és 
Lavender sikoltoztak a gyönyörűségtől, mikor meglátták őket, s még Pansy Parkinson is csak 
nagy nehezen tudta titkolni, mennyire tetszenek neki a kis állatok.
***


Draco Malfoy átkiabált hozzájuk a mardekárosok asztalától. - Hé, Potter! Potter! Hogy van a
 fejed? Ma nem vagy közveszélyes? Nem fogsz dilirohamot kapni?
Malfoy kezében is ott volt a Reggeli Próféta egy példánya. A mardekárosok vihogtak, és Harry
 felé forgolódtak, hogy lássák, hogyan reagál.
- Hadd lássam! - fordult Ronhoz Harry. - Mutasd!
"Potter párszaszájú." - tudjuk meg Draco Malfoytól, a Roxfort negyedéves növendékétől. - "Néhány
 évvel ezelőtt, amikor valaki sorozatban támadta meg a diákokat, a legtöbben Potterre gyanakodtak, 
mert egyszer, a párbajszakkörön dühbe gurult, és ráuszított egy kígyót az egyik társunkra. Akkor 
eltussolták az ügyet, de mindenki tudja, hogy vérfarkasokkal és óriásokkal is barátkozik. Látszik rajta, 
hogy mindenre képes lenne a hatalomért."
***


- Szüntelenül készen álltam, nagyúr - érkezett Lucius Malfoy sietős válasza a csuklya alól. - Ha 
tudom, hol talállak, ha hírt hallok rólad, azonnal csatlakoztam volna hozzád. Semmi nem
 tarthatott volna vissza…
- Mégis menekültél a Sötét Jegy elől, mikor egy hűséges halálfaló az égre küldte azt – felelte
 könnyedén Voldemort. Mr. Malfoy azonnal elhallgatott. - Bizony, Lucius, mindent tudok…
 Csalódnom kellett benned. A jövőben hűségesebb szolgálatot várok el.
- Úgy lesz, nagyúr, úgy lesz… kegyes vagy hozzám, köszönöm…
Voldemort tett egy lépést jobbra. Mr. Malfoy és a következő csuklyás között két embernyi rés 
tátongott. Voldemort elgondolkodva megállt az üres helyek előtt.

megszólalt Lucius Malfoy hangján:
- Nagyúr, légy kegyes, és mondd el… mondd el nekünk, hogyan sikerült végrehajtanod ezt…
 ezt a csodát… Hogyan tudtál visszatérni hozzánk?
-	Ó, az bizony páratlan történet, Lucius - felelte Voldemort. - Hosszú mese, melynek a 
kezdetén - és a végén - a mi fiatal barátunk áll.

Láttam a halálfalókat! Fel tudom sorolni a nevüket! Lucius Malfoy…
Piton tett egy hirtelen testmozdulatot, de mikor Harry ránézett, gyorsan Caramel felé fordította 
a fejét.
- Malfoy tisztázta magát! - vágott vissza méltatlankodva a miniszter. - Régi, előkelő család sarja… 
bőkezű adományokat kapunk tőle…
***

Malfoy, Crak és Monstro összehajolva sugdolóznak. Forró, keserű indulat kavarodott fel Harry
 gyomrában - inkább elfordította tekintetét, és újra Dumbledore felé fordult.
- Van még valaki, akiről említést kell tennünk Cedric halála kapcsán - szólalt meg ismét
 Dumbledore. - Természetesen Harry Potterre gondolok.
A termen halk moraj futott végig, s néhányan Harryre pillantottak.
- Harry Potter megmenekült - folytatta Dumbledore -, s életét kockáztatva visszahozta Cedric 
holttestét. Megtette azt, amire nem sok varázsló volt képes: hősiesen helytállt Voldemort
 nagyúrral szemben. Ezért tisztelettel adózom neki.
Dumbledore komor-ünnepélyesen Harry felé fordult, és a magasba emelte kelyhét. A 
nagyteremben szinte mindenki követte a példáját. Kimondták a nevét, ahogy korábban Cedricét, 
és ittak az egészségére. Azonban az álló alakok között átpillantva Harry látta, hogy a 
mardekárosok asztalánál jó néhányan ülve maradtak, köztük Malfoy, Crak és Monstro is.
 Dumbledore, akinek nem volt mágikus szeme, mint Mordonnak, nem láthatta őket.


Hermione elégedett mosollyal visszadugta táskájába az üveget.
A következő pillanatban kinyílt a fülke ajtaja.
- Nagy vagy, Granger! - nyekeregte Draco Malfoy.
Crak és Monstro ott álltak Malfoy mögött. Mindhárman végtelenül önelégült képet vágtak, s 
fellépésük arrogánsabb és fenyegetőbb volt, mint korábban bármikor.
-	Gratulálok! - folytatta Malfoy, miután beoldalazott az ajtón, és végigmérte Harryéket. – 
Elkaptatok egy béna riportert, és Potter megint Dumbledore kedvence. Nagy ügy.
Gúnyosan elvigyorodott. Crak és Monstro gonoszul meresztgették a szemüket.
- Megpróbáljátok elfelejteni, mi? - susogta Malfoy, körbehordozva tekintetét Harryéken. – Úgy
 csináltok, mintha nem történt volna semmi.
- Kopj le! - vetette oda Harry.
Akkor látta legutóbb Malfoyt, mikor az összesúgott Crakkal és Monstróval, mialatt
 Dumbledore Cedricről beszélt. Most furcsán csengeni kezdett a füle. Kitapogatta pálcáját a
 talárja alatt.
- A vesztesek oldalára álltál, Potter! Én figyelmeztettelek. Mondtam, hogy válogasd meg, kivel
 barátkozol. Emlékszel? Mikor először utaztunk ezen a vonaton. Megmondtam, hogy ne állj szóba
 az ilyen söpredékkel! - Fejével Ron és Hermione felé bökött. - Most már késő a bánat, Potter! A 
Sötét Nagyúr visszajött, és el fogja intézni a barátaidat! A sárvérűek és a mugliimádók tűnnek el 
először. Na jó, az első hely már foglalt - Diggory volt az…
Olyan volt, mintha valaki egy zsák petárdát robbantott volna fel a fülkében. Harryt elvakították 
a körös-körül felvillanó varázslatsugarak, és szinte fájt a füle a felhangzó durranássorozattól.
 Lehajtotta a fejét és a padlóra nézett.
Malfoy, Crak és Monstro aléltan hevertek az ajtóban. Ő, Ron és Hermione előreszegezett 
varázspálcával a kezükben álltak. Mindhárman kilőtték a maguk rontását - s mint kiderült, nem is 
csak ők tettek így.
- Gondoltuk, megnézzük, miben sántikálnak - szólt csevegő hangon Fred, és belépett a fülkébe. 
Ott volt még a pálca a kezében, csakúgy mint George-nak, aki nem mulasztott el rálépni 
Malfoyra, miközben követte ikertestvérét.
- Érdekes hatás… - szólt George, szemügyre véve Crakot. - Ki használta a Carbunculus-átkot?
- Én - mondta Harry.
- Fura… - folytatta derűsen George. - Tőlem a gumilábrontást kapta. Úgy tűnik, a kettő üti 
egymást. Polipkarszerűségek nőttek az arcán. Na jó, tüntessük el ezeket. Rontják az összképet.
Ron, Harry és George kézzel-lábbal kilökdösték-rugdosták az átokkoktélokkal elcsúfított 
mardekárosokat a kocsi folyosójára, majd visszatértek a fülkébe, és behúzták maguk után az ajtót.