Elérkezett a Roxfort legnagyobb ünnepe, a Halloween-este. A nagyteremben mindenütt töklámpások világítottak, inkább sötétség ereszkedett az étkezőkre, apró halvány narancssárga fények világították meg csak az asztalokat.

-         komolyan rózsát küldtem neki? – sopánkodott Rabastan, azóta se heverte ki ezt a súlyos baklövését.

-         Igen, te magad kérted – bólogatott Nott kérlelhetetlenül.

-         Mi bajom volt? Tuti nem valami agylágyító szeretet szirupot töltöttél a töklevembe? – rázta a fejét Rabastan. Dorea azóta látványosan keresztülnézett Rabastanon, és a fiú is szándékosan úgy tett, mintha észre sem venné a prefektus megjelenését, ami elég nehéz volt, mert Dorea szüntelen utasításokat adott ki. – De hiszen gyűlölöm! Hogy jutott eszembe az a rózsa!

-         Fogalmunk sincs! De Tony is látta. Tom nem beszél róla – súgta Nott.

-         Tom! Hazamégy a karácsonyi szünetre? – kérdezte Lucretia érdeklődve a fiút.

-         Nem, sok a bepótolni valóm, tanulni akarok az ünnepek alatt is. És az árvaházba nem is vágyom vissza – rázta a fejét hevesen Tom.

-         Én is maradok az ünnepekre – jegyezte meg fagyosan Dorea, aki elhaladt mögöttük és elfoglalta trónját az ötödévesek között. Zaklatott volt, és még csak most kezdődött a lakoma. Lucretia nyújtogatva a nyakát látta, hogy a Griffendéleseknél egy magas szemüveges fiú szintén most helyezkedett el. Tehát a két prefektus ismét beszélgetett. Dorea még egyszer nem jött úgy el Pottertől, hogy ne legyen zaklatott és mérhetetlenül felidegesítve.

-         Fél, hogy karácsonykor megejtenék az eljegyzést – húzta el a száját Walburga.

-         A legszebb ezüst csattom rá! – bólogatott hozzá Lucretia. – De hogy milyen dühös is lesz Sirius Black nagyapa!

-         Főleg Cygnus nagypapa! Dorea apja! – jegyezte meg Walburga, aki mégiscsak közelebbi rokona Doreának.

-         Pedig az idősebb Lestrange rózsát küldött neki – súgta kuncogva Lucretia. – szerintetek?

-         Lestrange nem volt magánál – legyintett Walburga. – S szerintem ezzel is csak cukkolta Doreát!

-         De azóta kerülik egymást, akár tűz és víz! – sandított át a felsőbb évesek felé Lucretia. Dorea egyenes derékkal, komor tekintettel nézett végig a mardekárosokon. Egy pillanatra sem akadt meg a tekintete Rabastanon. Rabastan a tányérjába mélyedve lehangoltan ült.

-         Mégis mit vársz? Ha éreznek bármit is akkor se mutathatják ki – kapta be a hatalmas falat húst Walburga. – Lestrange tisztában van vele, hogy Dorea foglalt.

-         Muszáj a bátyám szerelmi ügyeit hallgatnom egész Halloween-este alatt? – csattant Rodolphus.

-         Tényleg Rodolphus! – kapott a szón Lucretia. – Te a testvére vagy! Neked biztos elmondta.

-         Nem beszélgetünk ilyesmiről, és amúgy se kötném az orrotokra – vágta rá Rodolphus.

-         Pedig annyira ki vagyok már éhezve egy kis pletykára – kanalazta a melaszöntetet Lucretia. – Hiába Walburga látod, nem olyan a Roxfort mint otthon az élet. Minden nap két levelet minimum írtam. Az napi két-három óra elfoglaltság.

-         Az aranyvérűek aktív levelezők – biccentett Rodolphus Tomnak. – A rokonsággal szüntelen levelezést tartunk fenn, így értesülünk a leghamarabb a hírekről, ráadásul nem olyan hírekről, amilyenek a Reggeli prófétában vannak, hanem annál belsőbb hírekről. A rokonság apadatlan információ és kapcsolati áramlás.

-         Ráadásul a levélírás remek szórakozás – lelkesedett Lucretia. – A lényege az, hogy minden apró kis történésnek is később hatalmas jelentősége lehet. A részleteknek nem lehet kellő jelentőséget tulajdonítani, és milyen remek, ha leírtad levélbe és aztán visszakeresheted.

-         Ez ugyanolyan mint a naplóírás. És láttam Tom abban te is egészen jártas vagy – jegyezte meg Rodolhpus. Tom elvörösödött.

-         Erről senkinek sem beszéltem még – nézett rá hitetlenül Tom.

-         Diáriumot vezetni sem kis tehetség kérdése. Az aranyvérűek ezt is tanulják.  – nevetett Rodolphus. – általában idősebb férfiaktól lessük el. Családtagoktól, nagybácsiktól, vagy csak jó patrónusoktól. A varázsvilágban az aranyvérűt innen lehet felismerni. Rendszeresen naplót vezet és szüntelen leveleket ír. Felbecsülhetetlen értéke van a levelezésnek, a kapcsolattartás nagyon fontos a mi világunkban. És ha valaki remek naplóíró! Hát azt imádják a nők igaz Lucretia? – nézett át Rodolphus.

-         Így van! Ugyanis a napló éppen annyira személyes ügy mint közügy. A legérdekesebb naplórészleteket esténként társaságban is fel szokták olvastatni. És ez az egyik legjobb móka! – tapsikolt Lucretia lelkesen. – Az aranyvérű ismérve a napló és a levél! A napló az egészségi állapot, az éghajlat, a politikai alakulás és a kapcsolati tőkék remek igazolója és lefektetője. Érdemes naplót írni, de naplót csakis jól érdemes írni.

-         Félelmetesek vagytok – ráncolta a homlokát Tom.

-         Ezek a dolgok már a kisujjunkban vannak, fel sem vesszük, olyan természetes mint a levegővétel – majszolta a sütőtököt Walburga.

-         Képtelen vagyok többet enni – forgatta a szemét Lucretia a hasát fogva.

-         Akkor a lakomának ezennel vége – akart felállni Rodolphus, de Lucretia visszafogta.

-         Ne siess! Walburga még megkérdezi Doreát, hogy mi a helyzet?

-         Ki én? – kérdezte a tányérjában csodálva a sütőtököt Walburga.

-         Igen te. Dorea úgyis később jött, nézd, az ötödévesek már rég befejezték a vacsorát. Alig maradtak. Szaladj ne üljön ott egyedül és kérdezz rá, hogy minden rendben van-e. Mégiscsak a te nagynénéd elsősorban!

-         Jól van – adta meg magát a lány és sóhajtva de otthagyta a desszertjét. Dorea felvetett állal kimérten étkezett.  Walburga szuszogva helyezkedett el vele szemközt, miközben érezte, Lucretia tekintetét minden mozdulatán.

-         Dorea történt valami? Prefektusi megbeszélés volt éppen Halloween estéjén? – kérdezte puhatolódzva Walburga.

-         Kétszemélyes prefektusi megbeszélés igen – fújtatott Dorea. – Valakinek eljárt a szája a mardekárból s kikotyogta, hogy… - Dorea szünetet tartott és gyorsan kortyolt inkább a tökpezsgőből.

-         Hogy Rabastan és Te!? – suttogta izgatottan Walburga.

-         Mi az, hogy Rabastan és én! – csattant Dorea, hogy a mardekár asztalnál szinte mindenki meghallotta. Legalábbis a nem túl messze ülő harmadévesek biztosan, és erre az épp indulni készülő Rabastant visszahúzta Tony és így visszaereszkedtek a padra és ürügyként újabb sütőtök adagot szedtek maguknak. Rabastan vonakodva, de mégis kíváncsian hallgatózni kezdett. Dorea bosszúsan vette észre, hogy már megint túl hangos volt. Az elöljárók rossz szokása. Szüntelen hangosan beszélnek, hogy mindenki jól hallja őket. – Merlinre Walburga! Honnan szeditek ezt? Hogy Rabastan meg én – legyezte magát a szalvétájával Dorea, s visszavett a hangjából, mit sem sejtve arról, hogy a két harmadéves minden szavát így is kivételesen jól hallja ,a lassan kiürülő nagyterem asztalánál. – Mi közöm nekem hozzá?  Egy kis hülye alsóéves, akivel egy csomó problémám van, állandóan csak borsot tör az orrom alá.  És most ezt is neki köszönhetem. Potter kérdőre vont. Az miatt…a rózsa miatt! – fújtatott bosszúsan Dorea. – És még így állt nekem, hogy tudomására jutott, hogy a  mardekáros fiúk teszik nekem a szépet és rózsát küldözgetnek nekem, és hogy hogy merészelek én ilyesmit tenni, hogy elfogadom, amikor ha törvényesen még nem is, de hallgatólagosan az ő jegyese vagyok! -  paffogta Dorea az asztalra csapva. – És biztos, hogy hazaírta! Apám már megint le fog cseszni! – túrta fel a frufrut a homlokából, ahogy a tenyerét a homlokára szorította. – Csak tudnám ki volt az a locsifecsi fatönk, akinek eljárt a pofája! Meg ez a hülye Potter is! Elegem van már az egészből! – kelt ki magából Dorea.

-         Ne is foglalkozz velük Dorea! Te tökéletes és sérthetetlen vagy ez az egy bajuk van! Ezért próbálnak keresztbe tenni neked – vigasztalta Walburga.

-         Hogy lennék képes hozzámenni egy ilyen alakhoz? – suttogta sírásba fojtott hangon Dorea. Visszatartotta természetesen, de a hangja elcsuklott és ez elárulta.

-         Ha a Roxfort védelmet is nyújt most neked, nem kerülheted el – mondta komoran Walburga. – Nagyapa is tudja, hogy arra játszol, hogy betöltsd a nagykorúságodat és akkor már megtagadhatnád ha akarod. És nem fogja engedni, hogy megmakacsold magad. Ez túl fontos a Blackeknek.

-         Potter hazaírt, nem fogom tudni tovább halogatni az esküvőt – szorította ökölbe e kezét Dorea. Oldalt kapta a fejét és egy határozott mozdulattal elhajította a kését. Egyenesen Rabastan előtt fúródott az étkezőasztal fájába. – Remélem örülsz Lestrange! Hiszen ezt akartad igaz? Eltávolítani engem a Roxfortból. Idén teljesül a kivánságod te szemét! Azt hiszed mindig minden úgy lesz ahogy te akarod? Keresztbe teszel nekem? Gondolkodom a következő büntetőmunkádon – kiáltotta gyűlölettől fröcsögő hangon Dorea.

-         Esküszöm, hogy ezt nem akartam, esküszöm! – kiáltotta a felpattanó lány után. – Ú cseszd meg Tony! – ugrott ki a padból Rabastan is, hogy a lány után siessen. Hiába sietett Dorea, magassarkúban nem volt olyan gyors, mint  a fiú. Rabastan beérte a pincefolyosón. – Dorea várj!

-         Mi van mit akarsz! – szipogta Dorea, s a kézfejébe törölte a könnyeit mielőtt szembefordult a fiúval.

-         Te sírsz? – rökönyödött meg Rabastan.

-         Nem…én… - vágta rá Dorea.

-         Tudom Black vagy és azok nem sírnak – felelte rá Rabastan meg sem hallva. – Nem akartam, hogy így süljön el az egész én…

-         Csak leghőbb vágyad volt hogy kipakolj a suliból. Tavaly rámkented, hogy kis ártalmatlan mérgeket keverek a mardekárosok italába, hogy rosszul teljesítsenek és még meg is találták a hozzávalókat nálam, amikről persze nem tudtam, hogy hogyan is kerültek a személyes tulajdonaim közé. Idén a legújabb trükköd Mardekár utódja volt, akivel kettesben küzdötök a tekintélyem lezúzásában. Aztán Potterrel ugrasztassz össze, mintha nem lenne épp elég bajom vele enélkül is.

-         Szereted Pottert? – kérdezt komoran Rabastan. S maga is megdöbbent, hogy a lánynak szegezte az intim kérdést.

-         Griffendéles – felelte rá fagyosan Dorea.

-         Szereted? – nyomatékosította a kérdést Rabastan.

-         Te nyilván tudod a választ igaz? – emelte meg a szemöldökét kihívóan Dorea. – Semmi közöd hozzá Lestrange, hogy szeretem-e vagy sem.

-         Nem való hozzád – csattant sötéten Rabastan.

-         Gyerek vagy még Rabastan. Menj vissza a gyerekes csínjeidhez  - intett a fejével a nagyterem felé Dorea, de Rabastan elkapta a karját mielőtt a lány elsiet.

-         Ne menj hozzá! – szorította erősen a lány karját.

-         Ezt nem te döntöd el – szegezte neki fagyosan Dorea. – És egy null neked, mert a kis ügyködésednek köszönhetően apám fel fogja gyorsítani a folyamatot. Esélyem sincs kivédeni. Azt hiszed Rabastan, hogy minden csak játék? Hogy minden csak gyerekcsíny? Minden tettünknek következménye van ezt vésd az eszedbe Lestrange és hagyj engem élni! – akarta kirántani a kezét a fiú szorításából. Reménytelen próbálkozás volt. A fiú erősen markolta.

-         Azt hittem, te erősebb vagy mint ők, hogy más vagy mint ők – súgta Rabastan.

-         Milyen megható! – nevetett száraz örömtelen kacajjal Dorea. – Felnéztél rám Rabastan? bravó. Otthon, az ölebem is ezt teszi. Engedelmeskednem kell, mert a véremnek tartozom ezzel.

-         Nem kellene. Más aranyvérűek is vannak. Azt hittem, nem hagyod hogy bezúzzon a rendszer, a fogaskerék, hogy te más vagy és kitörsz az egészből – szólt rá hevesen Rabastan.

-         Tudhatnád, ez a mi világunkban nem így működik – nézett el fásultan Dorea.

-         De működhetne így! – rázta meg Rabastan.

-         Hogy?  - nézett lehangoltan rá Dorea.

-         Hogy szerelemből választasz és nem kényszerből – csattant rá Rabastan.

-         Merlinre miket mondasz Rabastan! – fújtatott közönyösen Dorea. – Mikor te magad mondtad, hogy nincs ki szeretne egy nőt aki parancsolgat és felette akarna állni a férfinak.

-         Csak párodra kellene akadnod – jegyezte meg halkan Rabastan. – aki megzabolázná, a parancsolgatási vágyadat.

-         Ó igen a párokról szólva. Te aztán párodra akadtál Tom Denemben igaz? – rántotta ki a karját Rabastan szorításából. – Ha ma este a jó tanácsokat osztogatjuk egymásnak merő szeretetből  - jegyezte meg ironikusan Dorea. – Akkor én is szolgálhatok neked eggyel. Tartsd féken. Mert fogalmad sincs, hogy mire képes. És ha én elmegyek innen, nem lesz erő, ami megállítsa. Őt. És a pusztítását.

-         De te nem mégy el – tiltakozott Rabastan.

-         Dehogyisnem, ha nem most, akkor ébresztő Rabastan! Én két év múlva végzek, ti viszont még nagyon sok-sok évet itt lesztek a Roxfortban. S veszélyes!

-         Ugyan miért lenne veszélyes? – legyintett Rabastan.

-         Veszélyes, mert nem tudod, hogy mire képes – suttogta Dorea, s Rabastanon akaratlanul is végigfutott a hideg borzongás. Dorea kihasználva a fiú dermedtségét elsietett a folyosón.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.