|
5. fejezet
callie 2011.02.07. 12:59
...melyben Dorea Rabastan könyvét olvassa, s a férfiról álmodozik, nem is sejtve, hogy vacsorára Charl meghívta az írót. Néhány hónappal később
Hamar sötétedett. Dorea emeleti hálószobájának ablaka előtt a párkányra vastagon rakódott a hó. Dorea bebújt a takaró alá, s élvezte a kandalló ontotta meleget. Az éjjeliszekrényén álló gyertya lángja vidáman táncolt az üvegbúra alatt. Dorea beleolvasott a kezében tartott kötetbe.
Nem érezni a magányt, nem érezni a vad tobzódást, csak a belső nyugalmat…
Végigsimította a sorokat, s hátrahajtotta a fejét az ágy támlájának.
- Nem érezni a magányt… - suttogta Dorea maga elé a kiragadott mondatrészt. - …a vad tobzódást… - behunyt szemei előtt a magas férfi alakja olyan éles volt. Ahogy olvasta a könyvét szinte látta maga előtt, ahogy Rabastan vitorlás életmódtól megizmosodott karjaival húzza a vitorlakötelet, hogy befogja a megfelelő szelet, ahogy az orkánerejű szélben és a csapkodó viharban túlharsogja matrózainak a parancsokat, s összefogott haja nedvesen tapad a tarkójára. Kék szemei az esővíztől szürke tengervíz hátteréből szinte kiragyog a viharban…
- Dorea! – nyitott be azonnal a röpke kopogás után Potter. – Aludtál szívem?
- Mit akarsz? – mordult rá Dorea felhúzott térdei mögé rejtve az Afrikai kalandokat.
- Rosszul érzed magad? Ma vacsora-estet tartunk elfelejtetted? – köhécselt Potter szemüvegét igazgatva. Dorea a mennyezetre emelte a szemét. A férjében minden idegesítette, nem újdonság. De Charl állandó köhögése egyenesen az őrületbe kergette.
- Milyen vacsoraestet! – bosszankodott Dorea, aki már olyan jól elhelyezkedett az Afrikai kalandokkal kettesben a takarók alatt. Eltervezte, hogy ma este csak olvas, és távoli országokról és tájakról álmodozik, igaz, már kívülről fújja Rabastan könyvét, lassan olvasnia sem kell. Mikor ír ár új útikönyvet a férfi? Vajon…elküldi neki ismét az egyik példányt a nyomdából? És…ugye nem dedikálja ismét neki?
- Ugye nem akarod lemondani kedvesem? – igazgatta a nyakkendőjét Potter. – Kínos lenne egyedül fogadnom őket.
- Mond, hogy ágynak estem – dobolt ujjaival türelmetlenül az Afrikai kalandok gerincén Dorea. Olvasni akart már és Potter hátráltatja ebben az apró szórakozásában is.
- De kicsim, meghívtuk Abraxas Malfoyt is anno! Emlékszel? Mégiscsak a kollégád! – noszogatta Potter.
- Jaj! – nézett szúrós szemmel a férjére Dorea. Már érezte, hogy ez a békés estéje is kútba esett. Muszáj lesz lemenni és eljátszani élete legnehezebb szerepét, amit most már évek óta minden nap el kell játszania amíg csak él. Hogy ő Charl Potter felesége. – Megadom magam – sóhajtotta Dorea, Potter csak erre várt és be is húzta az ajtót. Dorea egy fájó búcsúpillantást vetett az Afrikai kalandjaim kötetre, s az ajánlás utáni sorokat átsimította ujjaival. Legnagyobb tisztelője: Rabastan Lestrange
- Vajon tényleg tisztel? – ráncolta a homlokát Dorea. Kedvetlenül kezdett a ruhásszekrényében keresgélni. Ki kellett másznia az ágyból, és megválni egyetlen apró örömétől, hogy Rabastan könyvét olvassa, csak azért mert Malfoyt meghívták. Lucretia bizonyára megértené, ha ma nem vacsorázgatna velük! Egyszerű, muszlinujjú smaragdzöld felsőt választott a fekete szokásos térd felettig érő szűk, ceruzavonalú szoknyájához, és egy kígyóbőr méregzöld színű körömcipőt húzott hozzá. Futtában fésülte ki a haját, s igazította meg a fekete kontúrvonalat a szeme sarkában.
- Jól van ez. Abraxas Malfoynak éppen elég – libbent ki a hálószobából Dorea. Potter már a vendégeket fogadta odalent. Dorea a kézkrémjét kenegetve a kézfején ért le a lépcsőn.
- Már mindenki itt van? – kérdezte a férjét bekukkantva az étkezőbe.
- Nem, még nem, de a rokonok igen – felelte Potter.
- Ó Dorea! Úgy aggódtam, már azt hittem nem is jössz – intett neki az étkezőből Lucretia, Dorea odalépett hozzá, s arcát unokahúga arcához nyomta, ahogy a széke háttámlájára téve könnyedén a karját lehajolt hozzá.
- Abraxas! – fordult kitüntetett figyelemmel a kollégája felé Dorea. – Annyira örülök, hogy elfogadtad a meghívásunkat és tudtál időt szakítani szerény vacsoránkra – fogott kezet a férfival.
- Potter ragaszkodott hozzá, tudja, hogy egymás mellett ülünk mindig a bíróságon, azt mondta itt talán megbeszélhetjük házon kívül is, hogy melyik elítéltre hogyan akarunk szavazni – kacsintott Abraxas.
- Sajnos aki nem Wizengamot tag az nem ért ahhoz, hogy az ilyesmit tilos megbeszélni – legyintett Dorea, megigazítav jegygyűrűjét az ujján.
- Mr. Rabastan Lestrange! – jelentették be az ujjonan érkezőt. Dorea ledermedt a mozdulatban. Őt egészen biztos, hogy nem hívták meg, kizárt dolog. Dorea a férjéhez sietett.
- Őt nem hívtuk – súgta Dorea.
- De igen – felelte lassú szempillarebbenéssel Potter.
- Erre biztos, hogy emlékeznék! – sziszegte metsző tekintettel Dorea.
- Én hívtam meg, utólag – felelte Potter.
- De miért? – förmedt rá Dorea. – Hiszen utálod a társaságát.
- Ó igen, de reméltem, hogy te örülni fogsz neki – fordult a kabátjától, és sáljától megváló Rabastan felé.
- Mr. Lestrange, örülünk, hogy elfogadta a meghívást – fogott kezet a két férfi. Szinte tapintani lehetett a feszültséget a levegőben, ahogy a két kék pillantás összevillant.
- Megtisztelő volt a meghívás! Mrs. Potter – hajolt meg Rabastan Dorea felé.
- Kedvesem?! Azt hiszem az utolsó vendégünk is befutott, mehetünk? – mutatott az étkező felé Potter. Dorea feszengve foglalt helyet férje és Abraxas Malfoy között.
- Ó Rabastan! Nem is tudtam, hogy Doreáék téged is meghívtak, belegondolva, hiszen épp csak a héten érkeztél haza! – lelkendezett Lucretia aki mellett Rabastan ült.
- Az est meglepetése, jobb ha első kézből értesülünk az új kalandokról, mint ha utólag tudjuk meg őket – felelte fagyosan Potter, s házigazdaként megkezdte az étkezést. Dorea lesütött szemmel, szárazon nyelt. Lucretia lopva Rabastanra pislantott. Rabastan viszonozta Potter hideg pillantását.
- Igazán lekötelezel vele Potter, hogy ennyire érdeklődsz a kalandjaim felől – vágta rá Rabastan.
- Ez csak magától értetődik, nem akarok meglepetéseket – kortyolt a borába Potter.
- Mond hogy újra tollat ragadtál Rabastan, úgy várjuk már az új útirajzodat – szólt közbe gyorsan Lucretia.
- Igen, már a kiadónál van a kézirat. Talán a jövő hónapban már kapható lesz a Czikornyai és Patzánál – vágta szét erősen a húst a tányérjént Rabastan.
- Az elsők közt leszek aki megveszi – csillogott Lucretia szeme az elragadtatottságtól.
- S most kinek ajánlod a könyvedet? – érdeklődött hidegen Potter.
- Talán ezt meghagyhatnád a meglepetések között Charl. Ne faggasd bizalmas információkról Rabastant.
- Csakhogy a legutóbbi ajánlás éppen neked szólt drágám, jogos az érdeklődésem, hogy ismét fel kell e készülnöm arra, hogy a feleségem nevét egy másik férfi a könyvének ajánlószövegében lássam újra – zendített rá fuldokló köhögésére Potter.
- Kétlem, hogy ugyanaz a szerencse kétszer érhetne egyetlen személyt – akadt össze Rabastan tekintetével Dorea pillantása az asztal felett. Dorea a háttámlának dőlve, türelmetlenül dobolt ujjaival Potter köhögőrohama alatt.
- Biztosíthatom a jelenlévőket, hogy a legújabb ajánlásban nem szerepel név – emelte a borospoharat komótosan a szájához Rabastan.
- Ó csalódottak leszünk Mr. Lestrange – nevetett Lucretia. – Minden női szalonban az adja a legnagyobb izgalmat, hogy találgathatjuk, ki lesz a következő név, hogy veheti el az aranyvérű nők ilyen aprócska örömét! – legyintette meg a férfi szövetszalvétájával Lucretia.
- Talán ezt, had döntse el Mr. Lestrange, Lucretia. Nem követelődzhetsz, ez nem helyénvaló – szólt közbe erőszakosan Dorea.
- Te könnyen beszélsz, te már kaptál ajánlás, én még nem! Igenis kíváncsi lettem volna ki az új személy. Ennyi igazán kijár!
- Mi az hogy új személy? Milyen új személyekről beszélsz? – húzta résnyire a szemét Dorea. – Nem kellene Mr. Lestrange-nek így nekitámadnod, és szinte kierőszakolnod, és szinte felajánlkoznod, az ajánlószövegébe. Ez nem valami szépségkirálynőválasztás! – bosszankodott egyre indulatosabban és egyre hangosabban Dorea, mert Potter még mindig meg akart fulladni mellette, s már kitolta a székét, hogy oldalt fordulhasson. – Charl, fejezd már be ezt az idegesítő köhögésed! – mordult rá ingerülten Dorea.
- Elnézést, ha megbocsátanak – állt fel mentegetőzve Charl és kisietett a mosdóba. Dorea sötéten követte tekintetével a férjét. Rabastan fogva tartotta a pillantását, de Droea lesütötte a szemét.
- Mi az oka ezeknek a rohamoknak? – ijedt meg Lucretia.
- Az orvosok szerint idegi alapon – kortyolt kimérten a borospoharából Dorea. – Nyugtatókat és köhögéscsillapítókat szed rá. De néha úgy érzem, csak engem akar kihozni a sodromból vele – forgatta a szemét Dorea. – Tehát, merre járt Mr. Lestrange?
- Északon. Most főleg kereskedelmi ügyleteket bonyolítottunk le, semmi kaland – mosolygott kedélyesen Rabastan.
- De reméljük semmi tilosban járás Mr. Lestrange – intette felé játékosan a mutatóujját Abraxas Malfoy. – nem szeretnénk feketelistás árúk miatt újra a maga ügyében eljárni.
- Nem, uram, de bármikor tudok runaspoor tojásokat szerezni, szóljon bátran, jelenleg is van egy kint a kabátzsebemben – kacsintott Rabastan. Szintén tiltott kereskedelmi tárgy volt a runaspoor, ugyanakkor titkon minden mardekáros szeretett volna egyet az otthonában tudni, ez nem kérdés. A társaság felnevetett. Dorea zavartan babrálta a ruhaujját. A zöld muszlinanyagon áttetszett a karja körvonala. És nagyon szépen illett a szeméhez is, a kék és a zöld kontrasztja különlegessé tette. Dorea mindig is szerette ezeket a sötétzöld blúzokat.
- Mi lesz az új utikönyv címe? – érdeklődött izgatottan Lucretia.
- Jégtörés északon – felelte Rabastan. – Ezt a technikát csak az én hajóimmal alkalmazzuk. Oroszországban télen befagynak a folyók és lehetetlen a kikötőkbe bejutni a kereskedőhajókkal. Ilyenkor tulajdonképpen északon leáll a kereskedelem. De mi voltaképpen feltörve a jeget, le tudunk hajózni egészen a folyók mentén a kereskedelmi központokig. Persze nem egy kockázatmentes vállalkozás, hiszen jégkockák között kell lavírozni egy gyűszűnyi pohárban, egy koktélernyővel, de nagyon izgalmas – dőlt hátra elégedetten Rabastan. Charl Potter visszatért az asztalhoz.
- Elnézést – foglalt helyet.
- Minden rendben Charl? – nézett felé Abraxas Malfoy.
- Ó persze, tökéletesen jól vagyok –bólogatott határozottan Potter. – Miről maradtam le?
- Rabastan éppen elmesélte, hogy jégtöréssel, hogyan kereskednek északon – ecsetelte Lucretia.
- Ó, hát jégtörésre itt nyugaton is szükség van. Bár vannak felolvaszthatatlan jegek is, nincs igazam? – Potter szemüvege mögött a feleségére sandított, Lucretia a tányérjába hajolva mosolygott, Rabastan ellenben rezzenéstelen arccal figyelte a házaspárt.
- Nem igazán tudom, hogy vannak-e felolvaszthatatlan jegek Mr Potter – felelte túlságosan is komolyan Rabastan. – Tudja, a sarkkör után, megváltozik az éghajlat. Állandó nagyon erős, hideg szelek fújnak mindig egy irányból. Igen nehezen hajózható terep – húzta össze a szemhéját Rabastan, mintha most is a metsző északi szelekkel kellene szembenéznie. – Amennyiben elolvassák az új útikönyvemet erről részletesebben is olvashatnak, nem akarom untatni magukat a történetekkel. – Dorea tisztában volt vele, hogy a két férfi az ő ridegségéről diskurál, ahogy az asztalnál ülők közül mindenki.
- A feleségem célozgatott valami olyasmira, hogy a Potter házban igen szép belső burkolók kerültek a régiek helyére, azt mondta nyomban meséljem el hogy milyenek. Nem tudom pontosan melyiket kell észrevennem – mentegetőzött megtörve a csendet Abraxas Malfoy.
- Természetes, hogy nem érzékeli a változást Mr. Malfoy, ugyanis, a férjem Charl ötlete az volt, hogy szépen, az étkező közepén legyen a minta. Persze annyi esze már nem volt, hogy ebből senki nem fog semmit sem látni, mert eltakarja az óriási étkezőasztal – jegyezte meg maró gúnnyal Dorea. – Így ha valaki látni akarja a különleges, mintákat, akkor az asztal alá kell bújnia, ami elég lehetetlen helyzet. Bár szívesen illusztrálom, hogyan oldhatja ezt meg könnyen – Dorea fagyos mosollyal, a könyökével lelökte a villáját az asztalról, ami csilingelve koppant a márványpadlón. – Ó ezer bocsánat, ha megengedi! – s Abraxas Malfoy oldalán lehajolt a villájáért, s megemelte az abrosz alját, hogy bekukkantson az asztal alá. – Pardon – emelte fel a villáját Dorea. – Nos valahogy így kellene eljárnia Mr. Malfoy. Kérem, csak bátran, elvégre a felesége csalódott lesz, ha nem meséli el, a különleges márványmintákat – s felvetett fejjel, harciasan Potterre nézett.
- Dorea fejezd be! – sziszegte a feleségének halkan Potter.
- Mit? – mordult rá udvariatlanul Dorea. – Ez az igazság Charl! Az ostoba ötleteid egyike! Az egész étkező márványlapjából csak ezt a nyersszín egyszínű unalmat látjuk, mert a szélmintákat a bútorok, a középmintát az étkező takarja ki. Ilyen erővel az egész étkezőt nyersszín márvánnyal is boríthattuk volna.
- Kedvesem, túl sokat ittál – húzta el Dorea elől a poharát Charl, de Dorea visszarántotta, hogy a vörösbor a fehér asztalterítőre löttyent.
- Egyáltalán nem ittam sokat, és ne szólíts így, tudod mennyire irritálnak ezek a képmutató megnevezések! – förmedt rá Dorea.
- Ne tégy nevetségessé az egész társaság előtt – szűrte a fogai között Potter.
- Nem én teszlek nevetségessé, te magad vagy nevetséges – lökte hátra a székét Dorea.
- Dorea!
- Azt hittem, a viselkedésemmel csak házasságtörés gyanújába nem szabad keverednem, most már azért is meg akarsz büntetni, ha nevetségessé alacsonyítalak? – emelte fel Dorea provokálón a szemöldökét. - Sajnos, hirtelen rosszul lettem, bocsássanak meg, a korai visszavonulásomért – állt fel az asztaltól Dorea. Az asztalnál ülők kínosan próbáltak úgy tenni, mint ha nem hallanák a házastársak beszélgetését, de egyértelmű volt a Potter házaspár közötti hatalmas nézeteltérés.
- Mrs. Potter, magam is készülődni terveztem megtenné, hogy a távozásával még kikísér? – állt fel az asztaltól Rabastan is.
- Ha gondolja – rántotta meg a vállát Dorea, s kopogó cipővel előreindult az előtérbe. Dorea a lépcsőkorlátra téve a karját várta, hogy Rabastan felöltözzön. Rabastan lopva a nőre pillantott. Tényleg sokat ivott? Vagy egyszerűen csak ma másabb mint eddig? Dorea ajka körül mosoly bujkált.
- Mi az? – kérdezett rá Rabastan a nyakába kanyarítva a sálját.
- Nézd ezt az órát – figyelte a faliórát Dorea. Szép darab volt, vörös fából, lakkozott mint minden bútor a Potter házban. Római számlapja volt, és díszes mutatók jártak körbe-körbe.
- Mi van vele? – lepődött meg Rabastan. Ott állt éppen mellette. Dorea lassan odalépett, s halkan suttogta.
- A Pottereknek ez a mániájuk – lehelte bizalmas hangsúlyban. - Mindegy, hogy milyen óra, a lényeg, hogy hangtalanul járjon – súgta mosolyogva. – Az órák üvegkeretük mögött járnak. Én is egy ilyen órának érzem magam, a Potterek üvegajtaja mögött. - Dorea erőszakosan elfordította a kilincset, s kinyitotta az üvegajtót. – Ha ennyire zavarja őket a kattogás… Akkor nem lenne egyszerűbb, megállítani? – fogta le az ingaóra billenőkarját Dorea. Csend lett. Dorea visszazárta az üvegajtót. S lágy szempillarebbenéssel Elhúzódott Rabastantól.
- Öhm…értem…érdekes gondolat – fontolta meg a szavait Rabastan homlokráncolva. Dorea a szája elé tartva a tenyerét, csak a tenyerébe nevetett . Rabastan is elmosolyodott.
- Csak vicceltem – sütötte le a szemét Dorea.
- Sejtettem, csak nem mertem hinni. Fel sem merült bennem, hogy tudsz…ilyen is lenni – futott végig Rabastan tekintete Doreán. Kedvelte a nő konzervatív stílusát, a magassarkú bőrcipőit, a térd felett egy arasznyi szoknyahosszakat, az egyszerű stílusú finom anyagú blúzait, és a dinnyeillatát. Amely most is megcsapta az orrát, ahogy Dorea előtte igazgatta az ingaórát. Dorea visszalépett a lépcsőhöz. – Jó éjszakát Mr. Lestrange! – köszönt el Dorea.
- Mrs. Potter – biccentett Rabastan, s hátat fordítva Dorea felsietett a lépcsőn.
Már este tíz is elmúlt mire az utolsó vendég is elhagyta a házat. Charl Potter bekopogott felesége hálószobájának ajtaján.
- Dorea fent vagy még? – szólt be halkan.
- Mondjad mit akarsz aztán tűnj el – szólt ki rosszkedvűen Dorea.
- Elégedett voltál a vacsoravendégekkel? – kérdezte Potter.
- Miért hívtad meg Lestrange-t? – figyelte az ajtóban álló férjét gyanakvó tekintettel Dorea.
- Magam sem tudom, azt hiszem…miattad – felelte rá szemüvegét feljebb tolva Potter.
- Miféle hátsó szándékod lehetett nem is sejtem – húzta el a száját gúnyosan Dorea.
- Azt hittem örülsz majd, hogy láthatod.
- És? Mit vártál a nyakába ugrom, vagy mi? – kérdezte mérgesen Dorea. - Ha ez egy trükk arra, hogy még egyszer hozzám érj, akkor rossz varázsló vagy, mert átlátok az ügyetlen varázstrükkjeiden, másik cilindert kell szerezned és új bűvész mutatványt kitalálnod. Ne számíts rá, hogy én vagy akár Lestrange alkalmat is adnánk valaha még egyszer arra, hogy hozzám érhess!
- Úgy éreztem, mostanában belesüppedtél a mellettem való életbe…
- És, változatosságot akartál? Ezért elhívtad Lestranget? Gondolod, ő az aki felrázza a befőttesüveget a kamrádban? – kérdezte undokul Dorea.
- Dorea!
- Szánalmas próbálkozás arra, hogy az ágyamba köss ki Charl. Nem méltó egy griffendél-mardekár kviddicsösszecsapáshoz. Ezt a cikeszt többé nem kapod el Potter – felelte fagyosan Dorea. – Miért nem mégy a Wamp negyedbe, ha annyira vágytál a Lestrange-zsal való találkozásra, ott garantáltan összefutottok, még fű alatt Réem-vért is beszerezhetsz tőle, akkor meg? Miért kellek én ehhez? - vonta fel közönyösen a szemöldökét Dorea.
- Átlátsz rajtam – húzta el a száját Potter.
- Ne feledd a Wizengamotban dolgozom az a feladatom, hogy átlássam a dolgokat. Hogy ki az aki hazudik eskü alatt és ki az aki nem. Én tartom magam az eskü alatt tett fogadalmaimhoz, egy Wizengamot tagtól ez el is várható. Ha már a varázsvilág tele van mocsokságokkal, akkor legalább az az ötven fő legyen képes tisztán élni. Nyilván más földön futó halandónak ez érthetetlen. De képzeld, nem a Wizengamot tagokra kellene követ dobni. Mert ők még tudják, hogy mit jelent egy eskü és mit jelent a törvény és tisztesség, becsület, meg erkölcs. Kétlem, hogy lenne eggyel is több ilyen ember a varázsvilágban – szűrte a fogai között hidegen Dorea.
- Jobbat érdemelnél nálam – dőlt az ajtófélfának Potter.
- Cela me! – húzta fel a szemöldökét Dorea. – Az élet már csak ilyen. Talán majd a fátyolon túl mindketten megkapjuk amit akarunk Potter.
- Talán – bólintott rá Potter.
- Mondani akarsz még valamit vagy végeztünk a beszélgetéssel? – ütögette körmeit a könyve gerincén türelmetlenül Dorea. – Szeretném, ha magamra hagynál már végre ma estére.
- Jó éjszakát! – biccentett Potter, s behúzta az ajtót.
- Amíg ebben a házban alszom, addig biztos nem lesz jó éjszakám – motyogta magának Dorea, miközben elhúzva a száját visszasüppedt párnái közé, s ismét elmélyült Afrika dzsungelében.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
