|
6. fejezet
callie 2011.02.07. 13:00
...melybenRabastan második útikönyvéből is küld tiszteletpéldányt az asszonynak. Álarcosbálba megy a Potter-házaspár. Rabastan az álarc mögött is felismeri Doreát, s felkéri táncolni. A világ csodái közt ráakadtam a legszebbre, egy ritka, értékes tengerszemre, mely egy különleges női arcból tekint vissza. E tengerszemek tulajdonosának ajánlom e könyvet.
Süvít a szél. Úgy fütyül az ablakréseken, magas sípoló hangon, akár egy pásztor a sípján. Mégis dermesztő ez a hang. Ezek a szelek hideget sejtetnek. Olyan hideget, amelyben már nincsenek gondolatok. Amelyben már csak a fájdalom marad. Dobálja a hajót a tenger, dühösen, mintha haragudna a betolakodóra. Hiába horgonyoztunk le, olyan érzés fog el szüntelen, hogy a szél ereje elsodor, messze, a jéghegyek birodalmába, távol mindenkitől, az élettől, a szeretteinktől. Ez hajózás lesz akkor, át az életen, egy jobb világ felé. Észrevétlen lehetne átlebbenni a hidegben, a fájdalmat lassan elnyomja a bénító álom, s utána vár a vég örök misztériuma.
Jégtörés északon. Éppen ezen a napon érkezett meg a könyv. Dorea legszívesebben bezárkózott volna a szobájába és ki sem moccan, amíg a végére nem ér Rabastan Lestrange legújabb kalandjainak, ezúttal a hideg északi tájakról szóló úti beszámolójával. A férfi küldte meg neki a kötetet. Dorea úgy érezte magát, mint egy iskolás. Idegesen bontotta ki a papírcsomagolásból, s felütötte az ajánlás oldalon. Szinte várta. Kíváncsi volt mit lép Rabastan. Az ajánlás visszafogott volt, sejtelmes. S egyben elbizonytalanító. Rabastan néhány sort ismét vetett az ajánlás alá. „Mrs. Dorea Potter! Remélem nem sértem meg, egy újabb tiszteletpéldánnyal. Úgy vélem, a jégtörés technikája kiválóan alkalmazható lenne bizonyos üveglapok mögé zárt dolgok felszabadítására is. Amennyiben szíve ingája hangosabban kívánná járni szapora ritmusát. Rabastan Lestrange”
Dorea szíve is kihagyott egy ritmust, a légzése többet is, ahogy e sorokat olvasta. Rabastan írt neki. Szinte tartott tőle, hogy a legutóbbi incidens után mit fog a férfi lépni. De Rabastan kitartó volt. S a dedikálás feletti üzenet egyértelműen jelzés. Dorea a mellkasához szorította a könyvet. Ha csak ennyi boldogsága is jut az életben. Ettől nem foszthatja meg semmi. Hogy szóról szóra megtanulja Rabastan legújabb útleírását.
- Dorea indulunk! – kopogott be az ajtón Potter, s hallatszott, ahogy továbbmegy a folyosón. Dorea sietve kapta fel tollas farsangi álarcának pálcavégét. S a fésülködőasztalán hagyta a Jégtörés Északon kötetét. A pálcát szorongatva bújt a kabátjába, s felszállt Potter mellé a hintóba.
- A maszkabál gyerekeknek való. Rileyt kellett volna elküldenünk magunk helyett – morfondírozott Potter.
- Ugyan Charl! Újév óta az egyetlen normális társadalmi esemény. Szinte felüdülés lesz a sok süppedés után nem? – idézte férje szavait Dorea.
- Jobb szeretem a nyílt harcokat. A mostani ajánlás elég jelmezbe takart lett. Kihámozhatatlan, hogy kire gondolhat. A boszorkányok fele kék szemű – sandított a feleségére Charl.
- Mi a helyzet Charl? Belementél a találóskérdésbe, ami az egész aranyvér társadalmat foglalkoztatja? Rabastan a bolondját járatja veletek és ti hagyjátok is magatokat, hogy az orrotoknál fogva megvezessen. Teszek rá egy galleont hogy senkire sem gondolt, csak ugrat titeket, s közben jót nevet a markába.
- Add csak azt a galleont – nyújtotta a tenyerét Potter. – Mert tudom, hogy elvesztetted.
- Ugyan már Charl – játszadozott az álarca hosszú fekete tollaival Dorea. – Mit tudnál?
- Hidd el, ebben az egyben többet mint te – vágta rá Potter. – Egy férfi az ilyesmin átlát. Rabastan csaknem leírhatta volna újra a te nevedet, Mindenki tudja, hogy a tengerszemű nő te vagy!
- Menj már! – kapta el a fejét morcosan Dorea. – Bebeszéled magadnak! És most nekem is be akarod adni! De szerintem szándékosan írta így az ajánlást, bármit leír, ízekre szedik. A könyvet is.
- Mert mindenki olyan szerelmes belé. Író, a művészekért mindenki odavan. Te vagy a tengerszem.
- Én viszont másképp tudom – felelte rá unottan Dorea.
- Mit tudsz? – lepődött meg Potter.
- Majd rájössz magad is – tartotta a szeme elé a fekete selyemből készült, tollas szemüveget Dorea, ahogy lelépett a fogatról. Abroncsos fekete selyemruhája elegáns és egyszerű volt. Pánt nélkül. Széles válaszcsíkkal a mell alatt. Fehér gyöngysort viselt hozzá. Félig hátratűzte a haját, s néhány tincs lágy hullámokban esett a vállára. – Megyek pezsgőért – bontakozott ki Potter karjaiból Dorea.
- De…- nyögte Potter.
- Ez egy maszkabál Charl, az a lényege, hogy senki ne ismerjen fel, ha veled maradok kettőnket máris garantáltan felismernek – hagyta ott a férjét nevetve Dorea. Leemelt egy pezsgőspoharat a pohárpiramis tetejéről, s belekortyolt a hűsítő italba. Egy fehér macskaálarcos nő lépett mellé.
- Olvastad az ajánlást? – súgta a lány.
- Lucretia! – ismerte fel a hangot Dorea. – Honnan tudtad, hogy én vagyok? – bosszankodott Dorea, cipőorrával topogva.
- Tudod én láttam az álarcot nálad – emlékeztette Lucretia.
- Ó tényleg, igaz is, elfelejtettem – harapott az ajkára Dorea.
- Nekem tetszett az ajánlás. Burkolt volt, se név, semmi, mégis, ő rád gondolt és ezt tudni lehet.
- Érdekes módon mindenki ezt hiszi. Mintha senki nem hallotta volna a pletykákat – sziszegte Dorea.
- Mióta adsz te a pletykákra? – kérdezte Lucretia.
- Te mondtad, hogy mindegyiknek van alapja – idézte Dorea.
- Az eszedbe sem jutott, hogy ezzel szándékosan hamis útra akarja terelni a szóbeszédet, és mit gondolsz miért? Csakis miattad. Mert ezzel elsimítja felőled a felhőket. Rájöttem én is, Potter is csak te vagy ennyire vak? Lehet, hogy a paragrafusok közt eligazodsz. De szerelmi ügyletekben csapnivaló a gondolatmeneted Dorea – súgta Lucretia. – Nyakam rá, hogy itt van. És téged keres, ha csak…már meg nem talált. És ne aggódj, rád fog találni – búgta bizalmasan Dorea fülébe Lucretia, s elillant akár a füst. Dorea sokáig kortyolgatta a pezsgőjét, majd épp mikor megszabadult az üres pohártól egy magas, sötét taláros alak magasodott felé.
- Szabad, tengerszem? – kérdezte behízelgő hangon a férfi. Dorea macskaszem álarca mögül kutatva nézett fel az alakra, s szótlanul biccentett. Nem húzta el az álarcot a szeme elől, a férfi határozottan vonta magához a keringőre, s már lendültek is a karneváli forgatagba. Stabilan tartotta, erősen. Úgy, hogy könnyű volt elfelejteni mindent és semmire se gondolva suhanni a karjain a keringő lágy dallamaira. Gyakorlott táncos volt, ez egyértelmű. És erős testalkatú férfi.
- Mindenkit tengerszemnek hív? Vagy ez az új szóvirág, amit egy ajánló szövegéből lopott? – kérdezte metszőn Dorea. A férfi felnevetett, s a nevetése különösen ismerősnek tűnt.
- Nem kellett ellopnom, ugyanis én írtam – felelte az.
- Lestrange! – ejtette ki a nevet keményen Dorea.
- Ki mást vártál? – érdeklődött Rabastan.
- Hol hagytad a menyasszonyod? – érdeklődött hűvösen Dorea.
- A menyasszonyom? – kérdezett vissza Rabastan.
- Hallottam, hogy Miranda Dabrak udvaroltat magának veled – felelte álarca mögül villogó szemekkel Dorea.
- Miranda nagyon szeretne a menyasszonyom lenni, de nem az – húzta közelebb magához Rabastan a nőt. Dorea minden porcikáján érezte a férfi testét, s ettől hőhullámok öntötték el.
- Tehát nem tagadod – nézett haragosan a férfira.
- Micsodát? – kérdezett értetlenül Rabastan.
- Hogy teszed neki a szépet, hogy vele vagy, hogy…terveid vannak vele…
- Csak nem vagy féltékeny? Nem ismerek önre Mrs. Potter – mosolygott hitetlenkedve Rabastan.
- Akkor ne válaszolj – vágta rá Dorea, s hagyta, hogy Rabastan lendületesen pörgesse a keringő dallamára.
- Miranda valóban…sok helyre elkísérteti magát velem. És részéről mindent megtesz, hogy többnek láttassa a kapcsolatunkat mint ami – mondta ki sóhajtás kíséretében Rabastan.
- Mindig is az idősebb nők tetszettek.
- Nem!
- Dehogynem. Miranda egy évvel fiatalabb nálam. Szőke hajú. Gondolom ez fogott meg benne akkor is.
- Mikor?
- Amikor nekem igent kellett mondanom egy esküre, ami bezárt az üvegajtó mögé – felelte elhúzott szájjal Dorea.
- Akkor is bosszúból volt, te is tudod jól. A tehetetlenség kegyetlen bosszúja – forgatta Doreát a parketten könnyedén Rabastan.
- Honnan ismertél fel? – kérdezte hidegen Dorea.
- Bárhol felismerném az alakodat – felelte búgó hangon Rabastan.
- Deréktól lefelé kitakar az abroncs, azt ne állítsd, hogy a vállaimból és a mellbőségemből ismertél fel – felelte rosszkedvűen Dorea.
- Jól van, ha mindenáron az igazságot akarod hallani, akkor tessék: a türelmetlen cipőorrkopogásodból ismertelek fel, most boldog vagy? – dühöngött Rabastan.
- Nem, nem lettem boldogabb – morogta Dorea.
- Még álarcban sem udvarolhatok neked, mert azt a kevés örömöt is elrontod – állt le tánc közben Rabastan.
- Nem szándékosan, Ilyen a természetem
- Pontosan ismerem már a természeted – mondta lemondóan Rabastan. S kézen fogva a nőt kihúzta az üvegházak feletti erkélyek egyikére a bál hangzavara elől. Ahogy kiléptek az erkélyre, Dorea leeresztette a szeme elé tartott tollas szemüveget. Rabastan is lehúzta az álarcát. S Doreához hasonlóan a balkon kőpárkányára helyezte maga mellé. Dorea kikönyökölt a párkányra, ujjai között megpörgette az álarcot, s lenézett a melegházi növényparkra.felettük az üvegtetőn át a csillagok fénye ragyogott.
- Irigyellek – súgta halkan Dorea.
- Elképzelésem sincs miért – felelte rá Rabastan a korlátnak dőlve.
- Szabadon utazgatsz, akkor amikor akarsz, oda ahova akarsz, kötöttségek nélkül
- Én időben szóltam neked, hogy te is megtehetnéd ezt
- Igen, csak hát, nem vagyunk egyformák Rabastan. Ott vannak a tradíciók. De tudod – fordult meg Dorea, s derekát a korlátnak vetette. – Sokszor úgy elvágyódok innen, bárhová, csak el, elmenekülni a világból, ebből az egész mókuskerékből, megszabadulni a kötöttségektől.
- Mond hová, s elviszlek, akár a világ végére is – nézett rá Rabastan.
- Ez…egy nagyon szép álom lenne – mosolygott fásultan Dorea, s szomorú szemekkel megrázta a fejét. – S ebből az álomból minden nap fel kell ébrednem.
- Mellettem nem kellene felébredned, soha – suttogta elrekedő hangon Rabastan.
- Miért nem házasodsz meg? Miranda szívesen lenne a feleséged ebben biztos vagyok – nézett a férfira kérdőn Dorea.
- Nem – rázta a fejét lehajtva Rabastan.
- De miért?
- Mert én nem őt akarom feleségemnek szólítani – nézett fel Doreára Rabastan. Dorea kiszáradó szemekkel olvasta ki a folytatást. Dorea idegesen ütögette tenyerével a kőpárkányt. Hát mit is mondhatna erre?
- Khm… talán…vissza kellene mennünk táncolni – vetett hátra egy pillantást a táncolók tömegére.
- Igen, akkor legalább ismét a karjaimban tarthatnálak – préselte össze az ajkait Rabastan. – Bár kétségtelenül közelebb lennék egy jól irányzott felképeléshez is – jegyezte meg. Dorea felkacagott. Rabastan pedig felnézett a nevető Doreára. Dorea szinte soha nem nevetett. S meg is értette. Mi oka lenne nevetni? Vagy csak mosolyogni. Úgy éli le az életét, hogy egy olyan férfi házában él, akit nem szeret.
- Fáj így látnom téged Dorea – sóhajtotta nehezen Rabastan.
- Pedig azt hittem, azért nem festek ma annyira rosszul – nézett végig magán Dorea. Rabastan futólag elmosolyodott.
- Tökéletes vagy, mint mindig – lebbent végig Rabastan tekintete is a nőn. – De boldogtalan vagy. Nem rossz, hogy esténként nincs aki átöleljen? – Dorea beharapta az alsó ajkát.
- Nos, hát…ha volna aki átölel, az azt jelenti, hogy Potter az ágyamban van, szóval nem, nem rossz – vágta rá a fogai között fújtatva a levegőt Dorea, s közben elnevette magát.
- Tudod, hogy nem így értem – járt le-fel Rabastan szeme Dorea egyszerű szabású fekete selyemruháján.
- Tudom, de mégis, milyen választ várnál tőlem? – kérdezett vissza Dorea.
- Fogalmam sincs, hülye kérdéseket teszek fel, úgy látszik sokat ittam – dörzsölte át az arcát Rabastan. Persze mentő kifogás volt, nem volt igaz és ezt mindketten nagyon jól tudták. Dorea a szeme elé kapta az álarcot, ahogy a teremből közeledtek a balkon felé.
- Vissza kell mennünk – lökte el magát Dorea, s előresietett a bálterembe. Rabastan néhány minutummal később követte a nőt.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
