|
13. Nők a munkahelyen
callie 2011.09.07. 20:40
Bágyadt másnaposságából arra ébredt, hogy valami éles tárgy a gyomrába nyomódik, ösztönösen elkapta a tárgyat, s erős marokkal szorította. Félálomban tapintotta ki az alakját. Ez egy körömcipő, kétségtelenül. S a tulajdonosa most hevesen próbálja kiszabadítani foglyul esett lábát.
- Kelj fel te disznó – szólt rá élesen a nő, s türelmetlenül nézte apró karóráját. – Hány órája ittál utoljára? Amikor hajnal kettőkor lejöttem már aludtál – türelmetlenkedett Daphné.
- Lent voltál egész este? – ébredt fel hirtelen Blaise, s dörzsölgetve nézett szét maga körül. Öt whiskys üveg között feküdt a poros parkettán. – És én aludtam?
- Mint egy igazi részeg disznó igen – rugdosta meg Daphné finoman cipője orrával Blaiset.
- Miért nem ébresztettél fel szivi? – nézett rá morcosan Blaise. Daphné válasz nélkül hagyta a kérdést. – Draco?
- Hajnal négykor lelépett – nézett le unottan Daphné tökéletesre lakkozott körmeire.
- És most mennyi az idő? – hunyorgott Blaise.
- Hajnal öt – felelt rá Daphné. – Csak azért vártam eddig, mert három órája már tuti nem iszol. Szedd össze magad és vigyél be Londonba – lépett hátra Daphné.
- Várj, máris? Nem bújunk vissza az ágyba szívem? – mászott utána négykézláb Blaise.
- Igyekezz, már így is késésben vagyok – mérgelődött Daphné.
- Fel akartam menni hozzád – sopánkodott Blaise.
- Elkéstél vele. Én jöttem le hozzád, de már kiütötted magad – mérte végig Daphné fagyosan a férfit, s a kocsibeállóra sietett. Blaise egy ideig meredt maga elé. Leitta magát, a nászéjszakán. Daphné elbarikádozta magát. De nincs azért még minden veszve. Elvégre még utólag is elhálhatják a házasságukat. Blaise felpattant, s a slusszkulcsa után tapogatódzott a farzsebében. Ahogy kilépett a kapun a tűzpiros kocsinak döntött fenékkel Daphné nézett rá jeges tekintetével. Fekete tincseit borzolta a hűvös szél. Borongós az ég alja. Blaise komótosan sétált oda hozzá. Tenyerét a motorháztatőre helyezte Daphné fenekét súrolva.
- Szóval fényképeszkedni mégy – mormolta Blaise ahogy kimondta mégis fenyegetésnek tűnt. Daphné haját az arcába fújta a szél Blaise nem foglalkozott a fekete tincsekkel, csak mélyen belélegezte egzotikus illatát. Teljes testében érezte a nőből áradó erotikus kisugárzást. Daphné körül állandó magas feszültség volt. Blaise alig tudta visszatartani magát, hogy Daphnét ne teperje a motorháztatőre.
- Talán problémát jelent? – húzta fel a szemöldökét szemrebbentve Daphné. Blaise arcába csapott a szél, résnyire húzta a szemét, s csak meredt azokba a türkiszkontúrral kihúzott hatalmas smaragdzöld szemekbe. A sűrű fekete szempillákra. – Vidd el innen ezt a combomról! – sziszegte Daphné törzzsel hátrébb feszítve magát Blaisetől. Leeresztette a szempilláját, így Blaise a sötétzöld szemfestéket csodálhatta a domború szemhéjakon.
- Micsodát? – formálta rekedten Blaise.
- Tudod te nagyon jól! – csattant Daphné s felvetve rá hatalmas szemeit szikrákat szórva bámulta a meleg mogyoróbarna szemeket. Blaise csak lassan ébredt rá, hogy kemény férfiassága egyre erősebben nyomul Daphné testéhez.
- Bocs, reggel van – biggyesztette le a szája szélét Blaise, s elfordulva megkerülte a kocsit, s bevágta magát a kényelmes bőrülésre. Daphné is elhelyezkedett mellette, s Blaise elfordította a slusszkulcsot. – De gondolom nem ez lesz az egyetlen erekció amit ma tapasztalsz – sziszegte Blaise, s a gázra taposott.
- Mert gondolod, hogy a fényképeken mást sem akarnak megörökíteni csak a lábaim közt eltűnő hímvesszőket? – nézte az elsuhanó tájat Daphné.
- Fogalmam sincs, nem vagyok ennyire jártas a pornó szakmában – gyújtott cigarettára Blaise, miközben próbálta egyenesben tartani az autót.
- A sörkiméréshez biztos jobban értesz, igaz, el is felejtettem – húzta el gúnyosan a száját Daphné.
- Hányan fognak ma végigmenni rajtad? – kérdezte a cigarettát szívva Blaise.
- Féltékeny vagy? – fordította Blaise felé a fejét Daphné.
- A feleségem vagy.
- Semmi közöd hozzá – vágta rá Daphné.
- Már hogyisne volna! – csapott a kormányra idegesen Blaise. – Én vagyok az egyetlen, akivel törvényesen ágyba bújhatsz, és mégis éppen velem nem teszed meg.
- Látod? Mondtam, hogy jó kis szórakozás lesz ez a házasság – mosolygott rá kedvesen Daphné, ahogy Blaise leparkolt a Londoni fényképész stúdiójánál.
- Megtiltom, hogy levedd a ruhád – ragadta meg Blaise Daphné csuklóját.
- Nem teheted! – ráncolta a homlokát Daphné.
- De igen! Ahogy ezt is! – Blaise kidobta a cigarettacsikket az ablakon, s Daphné tarkójára csúsztatva a tenyerét erőszakosan rászorította a száját a nőére. Daphné tiltakozni próbált de a férfi satuba fogta a fejét, esélytelen volt. Végre sikerült kitépnie magát a férfi szorításából.
- Fél négyre értem jöhetsz, ha akarsz – csapta be maga mögött a kocsiajtót Daphné, s ellibbent az utca túloldalára, s eltűnt a fotóstúdió bejáratán. Idegesen tépte le az ujjáról a karikagyűrűt, s eltüntette a retiküljében.
- Daphné! – hallatszott az öblös hang a függöny mögött.
- Igen főnök?
- Késtél! Ki az a férfi akinek kiszálltál a kocsijából? – jött a vallató kérdés.
- Hát…én…
- Mindegy, nem érdekel a magyarázatod, de elvárom, hogy ma tökéletes legyél a képeken. Az éjszakai programjaid nem befolyásolhatják a munkádat, értve vagyunk? Vetkőzz igyekezz!
Pansy bizonytalanul imbolygott bő cipőjében a Minisztériumban. Kényelmetlen volt éppen hopp-porral érkezni a munkahelyére, elvégre évek óta gyalog sétált át a kis macskaköves utcákon. Összehúzta a vállát, hogy még kisebbnek és jelentéktelenebbnek tűnjön, s ökölbe szorítva a kezét, hüvelykujjával takarta a jegygyűrűt az ujján. Lesomfordált az irattárhoz, és sietve magára zárt a vasajtót. Végre ismét a jól megszokott helyen volt. Por, állott papírszag és csend. Az irattár biztonságos magánya vette ismét körül. Pansy ásítva gyújtotta meg a fényeket. Hivatali idő. Nyolc óra pontosan. De soha nem érzett fáradtság volt rajta ezen a reggelen. Nem olyan, amilyennek egy újdonsült fiatalasszonynak kellene lennie. Felvette munkaköpenyét, s leereszkedett a rozoga faszékre az íróasztalhoz. Hol is hagytuk abba? Pansy felütötte az iktatókönyvet, s belenézett a következő sorszámhoz, amely mellett még nem volt pecsét. Mellette saját futó aláírása, hogy ellenőrizte: Pansy Parkinson. Pansy megdörzsölte a homlokát, s ólomlábakkal indult meg a következő dobozért. A folyosó felénél járt amikor megszólalt: az asztali telefon. Pansy összerezzent. Minisztériumi munkája során ez volt a második alkalom, hogy ez a furcsa szerkezet zajt adott ki. Az új dobozt Kingsley miniszterségének talán második évében vezették be a minisztériumban. Azt mondták mugli találmány. Gyorsabb bármi másnál. Hamarabb csörög mint a gondolat. Pansy csendesen meredt a készülékre, mint akkor, amikor lehozták ide az irattárba. Kételkedett benne, hogy bármi ami a mugli világból jön jobb lehet annál, ami a varázsvilágban van. De ezt hozta Voldemort bukása, Kingsley minisztersége és Potter győzelme. A sok mugli tárgy kezdte elözönleni a varázsvilágot vészesen. Gyorsan. Betolakodóként. Pansy tudta. Ha csörög a telefon, akkor rögtön fel kell venni, mert a felső vezetéstől érkezik a beszéd. Odafutott az asztalhoz és remegő kézzel felkapta a kagylót.
- Igen! Tessék? – Pansy hallgatódzott. Nem jó? Elhúzta a fülétől a szerkezetet. Hogy kell ezt tartani. – Halló? Halló? – Pansy megfordította a kagylót, s végre meghallotta a hangot.
- Mrs. Malfoy? – jött a telefonközpontos hangja a vonal túlsó végéről.
- Nem – ráncolta a homlokát Pansy. Ki keresi éppen itt Narcissa Malfoyt? Ez viccnek is rossz.
- Ön nem Mrs. Malfoy? – lepődött meg a nő a túlsó végen.
- Persze, hogy nem vagyok! Honnan vesz ilyen ízléstelen viccet. Sem Lucius Malfoy, sem a felesége nem dolgozik az irattárban – csattant Pansy és már le akarta csapni a kagylót a helyére, amikor a vonal végéről újra megszólalt a női hang.
- Az előttem lévő iraton az áll, hogy az irattárban Pansy Malfoy, született Pansy Parkinson dolgozik, s a mai naptól felfüggesztik a munkaviszonyát a minisztériumban. Csupán ennyit akartam közölni. A kulcsokat a portán adja le. Nem maga Pansy Parkinson Malfoy? – Pansy döbbenten meredt maga elé. Hát persze! Ő ment férjhez! A neve mostantól Mrs. Malfoy. Furcsa volt így hallani. Még nem volt ideje megszokni ezt az új megszólítást. Senki sem hívta még így. Szokatlan volt. S egyben el is pirult a gondolatra.
- De igen. Én vagyok – nyögte ki lassan Pansy. S csak lassan jutott el a hír tudatáig, amit telefonon kapott.
- Akkor az üzenet átadva. Fél órán belül hagyja el az épületet. Minden jót! – a vonal megszakadt. Pansy keze ráizzadt a kagylóra. Személytelenül egy telefonközpontostól tudja meg, hogy kirúgták? És éppen ma. Tegnap házasodott. Ma kirúgják. Felgyorsultak az események az életében. Még mindig felborult lélegzettel zihált, meredt a kagylóra, majd szinte kínzó lassúsággal a helyére tette. Szeme végigfutott a kedves sorokon. Az irattár magányán. Zavartan simította végig a kezével az íróasztalát, a polcokon sorakozó poros dobozokat. Menni kell. Akár akarja, akár nem. Pansy elsötétített, s bekulcsolta maga után az ajtót. Ahogy lassan kifelé haladt a minisztériumból a portán személytelenül vették át a kulcsokat tőle. Ahogy kilépett az utcára eleredt az eső. Pansy tanácstalanul álldogált a Minisztérium lépcsőjén. Merre induljon? Mit csináljon? Dracóval még az esküvő előtt elhozták minden holmiját a tetőtéri lakásból. S kijelentkezett. Ma elvesztette az állását. Mi jöhet még? Sírni támadt kedve, de mégsem tudott könnyezni sem. Csak kilátástalanul meredt maga elé. Betért a cukrászdába, ahova Dracóval ültek, s egy francia krémest rendelt egy csésze kávéval. Az utolsó fizetését veri el most, s mi lesz utána?
- Pansy? – helyezkedett el vele szemben a szőke hajú férje az asztalnál.
- Kirúgtak – előzte meg a kérdést Pansy, s kétségbeesett arckifejezéssel bámult Draco szürke szemeibe.
- Ó, sajnálom – túrt a hajába Draco ,s rendelt magának is egy feketét.
- Én…én szerettem ezt a munkát – harapott a szája szélére zavartan Pansy, s asztalon nyugvó kezén nézegette a jegygyűrűjét.
- Miattam tették, igaz? Mert az én feleségem vagy! – emelte meg a hangját idegesen Draco.
- Csendesebben – nézett körül Pansy rémülten, hogy ki hallja őket. A délelőtti órában még kevesen voltak a cukrászdában.
- Ezt nem tehetik egy Malfoy-al!
- De igen, megtehetik.
- Na nem mintha nem örülnék, hogy végre eltávolítottak a minisztériumtól, hiszen én is ezt akartam. De te önként nem akartad…
- A te kezed van a dologban? – förmedt rá Pansy.
- Ugyan Pansy! Miért tennék ilyet? Hogy gyanúsíthatsz ilyesmivel? – kavargatta a cukrot Draco a csészében.
- Mindig azt hajtogatod, hogy pénzzel mindent el lehet intézni. Hol voltál ma reggel?
- A Gringottsban – kortyolta a kávét Draco.
- Semmi sem ékesebb bizonyíték, kösz szépen – pattant fel Pansy, de Draco a csípőjére szorítva a kezét visszatartotta.
- Nyugodj le és ülj vissza! – nézett fel rá Draco. Pansy megadóan visszaereszkedett a székre.
- Nincs a kezem a dologban. Hidd el. Tudom, hogy ez a munka neked való volt, de ettől függetlenül nem a megfelelő pozícióban voltál ezt lásd be. A te háttereddel vezetőnek kellett volna lenned! Fent az emeleti irodákban, nem pedig raktárosnak lenni, lent a porban és pincében
- Sznob vagy
- Tősgyökeres aranyvérű vagyok. Századokra visszavezethetem a családfámat. Én nem lehetek sznob, az csak az újakra jellemző. Én nem sznob vagyok, hanem van önbecsülésem és büszke vagyok a származásomra ennyi.
- Felejtsd el! – legyintett rá Pansy, s mohón nekiállt a maradék franciakrémesének.
- Az egész minisztérium tele van Kingsley és Potter embereivel. Nem tudok elég befolyást gyakorolni, hogy irattárvezetőnek tegyenek meg – gondolkodott hangosan Draco.
- Draco! Ez teljességgel képtelenség. Draco állítsd le magad! Menjünk haza! Elment a kedvem mindentől – tolta el a tányért maga elől Pansy.
- Mi lenne, ha elmennénk…vásárolni? – vetette fel az ötletet Draco. – Úgyis rád férne egy pár új ruha!
- Ez övön aluli volt Draco – sértődött meg Pansy. – Nincs kedvem vásárolni.
- Azt hittem a nőket feldobja az ilyesmi – rántotta meg a vállát Draco.
- Tévedsz! Engem nem! Haza akarok menni! El akarok vonulni a világ elől – rágcsálta a szája szélét Pansy.
- Ez a feleségem! Pénzköltést ajánlok neki és vásárlást! Erre ő haza akar menni – fizette ki a számlát Draco, s közben a fejét ingatva nézte Pansyt. – Rendben, menjünk. Hazaviszlek!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Szia Napcsi!
Megértelek, ha nem tetszik a Daphné/Blaise páros, hiszen nem egy szokványos hétköznapi életük van. De az ő jellemük nálam mindig is tartalmazott némi különös elhajlásokat. Ezek teljesen természetesek, itt az elején. Ne felejtük el, hogy lelki tragédia után, és katarzis követően élnek. Megbukott az aranyvér, Daphnénak és Blaisenek pedig kapcsolati krízis is át kellett élniük, hiszen ők régen egy pár voltak a Roxfortban. Az, hogy a politikai érzelmi változásokat, a célirány vesztést hogyan dolgozzák fel ez teljesen egyéni. Draco és Pansy még nem voltak egy pár korábban. Daphné és Blaise már igen. Ők lezárták az akkori kapcsolatukat.
Daphné és Blaise a maga módján lázadt a világ törvényei, a sors kegyetlenségeivel szemben. Az ő jellemük messze különbözik a konzervativ Draco/Pansy világtól. Blaise-ben és Daphnéban mindig is erősebb volt a dekadencia, az önpusztítás.
Azt kell megértenünk, hogy itt és most az elmúlt tíz év romjaiból, kilátástalanságából és titkon "halálvágyából" kezd el a négyes felépíteni valami újat, valami szebbet. Kicsit visszatérnek a régi célok és tervek. S ezt a személyiségfejlődést követhetjük nyomon a történetben. remélhetőleg jól sikerül mindezt prezentálnom.
Puszi: Callie