|
14. Messzi távlatok
callie 2011.09.12. 20:54
Blaise a műszerfalhoz kopogtatta a cigarettatárcáját. Rá kellene már gyújtani. Felpillantott a fotóstúdió nagy üvegablakaira. Lapozott egyet az ölében tartott Szent Mungó gyógyítói kézikönyvben. Hogy lesz képes megszerezni az összes gyógyítói képesítővizsgáját egyetlen év alatt? Mégiscsak rá kell gyújtani! Dobolt a cigarettatárcával idegesen Blaise. A délelőtt folyamán ragadta el a képzeletét az a hirtelen ötlet, hogy mégis megcsinálhatná, amire mindig is vágyott. S amihez ismét…Daphné adott erőt. A nő a felesége. S már csak ettől a puszta ténytől, úgy érezte, hogy jobb ember lett. Daphné mellett pedig ismét előtörtek a régi tervek, a régi nagy célok, amelyeket eltemetett a múlt folyójában sűrűn öntözve a mézsör édes nektárjával. Már csak a mennyiségtől úgy érezte, hogy lerobban a feje. Az első vizsgát egy hónap múlva kell letennie. Lehetetlenség ennyi szakismeretet magába tömni ilyen rövid idő alatt. De ezt teszi, ha az ember éveket mulaszt valahol az életéből. S tagadhatatlanul Blaise életéből kiesett tíz év. Amit most kell pótolni. Amíg Daphnéra vár legalább elolvashatja az első fejezetet.
Daphné felhúzta a fenekén a cipzárt, s szempillarebbenéssel a magas sötétbarna hajú férfira nézett. A férfi a nyakkendőjén húzta erősebbre a csomót, s ráhajtotta az ingje kemény gallérját. A mandzsettagombjait igazgatta, miközben a tükörben végigmérte külsejét. Ujjaival hátrasimította a haját, s a tükörben összeakadt a pillantása a nőével.
- Igen? – a kérdés olyan hangsúlyt sugallt, mintha nem várna fennakadásokat még a mai nap folyamán. – Elégedetlen vagy? – Daphné a retiküljébe csúsztatta az apró galleonokkal teli bársonyzacskót, s fejével nemet intett.
- Mi okom lenne? – búgta rekedt mély hangon Daphné, majd a franciaágy fémkeretének döntve a fenekét mégis nyíltan a férfi kérdő tekintetébe szegezte zöld tekintetét. – Richard! Mégiscsak lenne egy kérésem… - kezdte Daphné s hátrarázta a haját az arcából. Richard alig észrevehetően mély levegőt vett és kezét a zsebébe süllyesztette, amitől a fenekén megfeszült a finom elegáns szövetanyag, de minden idegszálával igyekezett nyugodtságot mutatni.
- Hallgatlak! – Richard szeme futólag megakadt a még gyűrött selyemlepedőn, amelyen az előbb még meztelenül hevertek.
- Mi lenne, ha a közeljövőben másabb kapcsolatba kerülnénk mi ketten egymással – méregette az öltönyös férfit Daphné.
- De Daphné… - lépett Richard a nő elé.
- Munkakapcsolatra gondoltam – tette a tenyerét védekezőn Richard mellkasára Daphné. Richard ha meg is lepődött a kijelentésen jól titkolta. Richard végre kivette a zsebéből az öklét, de csak azért, hogy ujjaival a hajába túrjon.
- Sejtelmem sincs mire célzol kedves? – simította át végül Daphné állát a férfi. Daphné elrántotta az állát az érintéstől.
- Elképzelhetetlennek tartod, hogy a Gringottsba kerüljek? – kérdezte ridegen Daphné.
- Éppen….nem elképzelhetetlen…
- Akkor intézd el nekem! – villantott smaragd szikrákat a férfira Daphné.
- Nem is tudtam, hogy a Gringotts-ba pályázol – köszörülgette a torkát Richard.
- Benne vagy a felső vezetésben, neked nem okozhat ez problémát, nem igaz? – emelte meg könnyedén a szemöldökét Daphné.
- Képesítés nélkül, nem tudlak felvenni a Gringottsba, ezt megértheted – igazgatta a nyakkendőjét Richard zavartan.
- Megszerzem a képesítést! De intézd el, hogy bent legyek! – sziszegte Daphné.
- Mégiscsak elégedetlen voltál ma – mosolyodott el Richard. – Sokba kerül nekem ez a mai pásztoróra…
- Neked ez semmiség – simította végig az ujjbegyével Richard alsó ajkát Daphné.
- Jövőhéten nézz be hozzám a Gringottsba – biccentett Richard. Daphné leeresztette egyik szemhéját, s puhán a férfira kacsintott. Richard elfordította a kulcsot a zárban, s előreengedte Daphnét. Daphné széles csípője ingerlően ringott előtte, körömcipője apró kopogó-csattogó hangot hallatott a lépcsőházban. A művészbejárón léptek ki mindketten. Richard magához húzta a nőt, s halántékához szorította férfias ajkait, Daphné a karjára tette a kezét.
- Minden jót Richard! – lépett le a járdáról Daphné. Richard végigsimítva Daphné fenekét beült az elegáns fekete autóba, s elhajtott. Daphné hosszú körmeivel fellazítva a haját hátratúrta, s ahogy felvetette a szemét szétnézett a kis utcában. Néhány méterre már ott parkolt a vörös cabrio, de most fekete tető is volt rajta. A vezető ülésnél lehúzott ablakkal ült a férfi, s ujjaival a polírozott vörös ajtó külsején dobolt. Daphné összeszorította az ajkait, retiküljéből előkereste a karikagyűrűjét, s még mielőtt beszállt az autóba felhúzta az ékszert az ujjára.
- Ki volt az a strici? – mordult rá Blaise, ahogy Daphné feneke a bőrüléshez ért mellette.
- Egy ügyfelem – felelte diplomatikusan Daphné.
- Ügyfél! Aki seggrepacsit játszik veled a nyílt utcán fényes nappal? – morogta Blaise, s hátradobta a hátsó ülésre a könyvet.
- Mit olvastál? – pislantott hátra Daphné, s szeme akaratlanul is megakadt a férje szép profilján.
- Hogy hogyan neveljünk engedelmes feleséget – indította be a motort Blaise.
- Látom van tető – mutatott a feje feletti fekete vászonra Daphné, szándékosan eleresztve füle mellett a megjegyzést.
- Nem akarunk kétszeresen elázni ma igaz? – emelte meg a szemöldökét Blaise, ahogy Daphnéra nézett. Daphné elfordította a tekintetét. Blaise olyan nyíltan tudott nézni. Olyan vallatón, olyan egyenesen. Zavarba hozta mindig ez a nézés. Mert olyan bűnösnek érezte ilyenkor magát mellette. Daphné elfordította a tekintetét, s inkább az elsuhanó tájat figyelte. Blaise bekapcsolta a Varázsrádiót, s Celestina Maggicat lágy búgó hangja szólt. Blaise szó nélkül lenyitotta a kesztyűtartót, s akaratlanul is Daphné térdéhez ért. Daphné összerezzent az érintéstől. Blaise kotorászott egy ideig amíg rátalált a jegygyűrűjére. Visszacsapta a kesztyűtartó rekeszét, s a kormányra helyezve a csuklóját visszahúzta ujjára a gyűrűt. Daphné homlokráncolva figyelte a műveletet. Hol járhatott Blaise, hogy nem akarta tudtul adni: megnősült? Daphné kikönyökölt az ablaknyílásba, s a körmét belefúrta húsos alsó ajkába. Az lehetetlen, hogy féltékeny legyen.
- Gondolom álmos vagy – jegyezte meg rekedten Blaise, miközben ő is kikönyökölt az ő oldalán az ablakba, s a kormányt csak a lazán ráhelyezett alkarjával tartotta.
- Tessék? – fordult felé futólag Daphné.
- Egész éjszaka nem aludtál tudtommal – nézte merőn az utat Blaise. Daphné hallgatott. A kínos csendbe Celestina Maggicat hangja suttogott. – Vagy a szeretőid oldalán szoktál aludni? – kérdezett rá Blaise élesen.
- Vezess! – fordította el a fejét Daphné tüntetőleg. – Hogy telt a napod?
- Megvettem a Bíbor Palást új kiadványát, Szinte még folyt róla a festék délután háromkor – Blaise csak a pillantásával mutatta, hogy az újság ott van Daphné oldalán a tartóban. Daphné lepillantott a kocsiajtóra. Kiemelte az újságot a reteszből, s belelapozott. Már a címlapfotón is a saját alakja köszönt rá vissza. Fehér miniruhája teljesen áttetsző volt, és nem viselt alatta fehérneműt. A mély dekoltázsban mégis a fűző összepréselte dús kebleit, s ahogy a mesterséges széllel szembe hajolt, szinte kibuggyantak a halmok a ruha szűk anyagából. Tekintetében félreérthetetlen kihívás ült. A passzos anyag inkább kiemelt, mint eltakart. Blaise már amikor a címlapot meglátta úgy érezte, hogy megfordul vele a világ. A belső oldalak egyenesen hajmerestőek voltak. Egy nagyított poszteren a középső lapszámon Daphné hosszú habcombjai közt egyenesen a mennyországba lehetett látni. Pontosan megmutatva Daphné milyen fazont diktál a nőknek erre az őszre. De ezt a magazint csak férfiak olvassák.
- Miért vetted meg? – kérdezte elrekedő hangon Daphné.
- Talán tilos meztelenül látnom a saját feleségemet? – nevetett kényszeredetten Blaise. – Ha máshogy nem legalább így.
- Gondolom ki is verted rá! – csapta össze az újságot Daphné.
- Az első bokornál – felelte rá keményen Blaise.
- Akkor jól szórakoztál ma is – nevetett érzelemmentesen Daphné.
- Mert mit gondolsz a többi férfi mit csinál? Akiknek ez a magazin készül? Akiknek nincs annyi pénzük, mint annak a méregdrága bőrcipős alaknak, aki halszálkás öltönyben feszít a luxusautójában.
- Richard-ra gondolsz?
- Szóval neve is van a szemétládának! – csapott le Blaise dühösen. – Nem érzed mocskosnak magad?
- Nem – felelte szárazon Daphné.
- Szóval már lefürödtél – fújtatott Blaise. – Hanyadik volt ma ez a galleonkirály?
- Nem akarok a munkámról beszélni – sziszegte Daphné.
- Ez neked munka? Hogy szétteszed a lábad? Velem nincs kedved dolgozni? – gúnyolódott Blaise.
- Megérkeztünk – szólt Daphné. Blaise fékcsikorgással állt meg. Daphné szó szerint kimenekült a kocsiból. Blaise dühöngve kapcsolta ki a rádiót. Állította le a motort. Összeszedte a könyveit, s bearaszolt a hűvös előcsarnokba. Daphné hangja már az emeletről hallatszott.
- Megérkeztek a bútoraim?! Ó tökéletes lesz így! Köszönöm! – galleoncsöngés hallatszott az emeletről, s két férfi sietett le a lépcsőfokokon. Blaise végigmérte egyiket is másikat is. A lépcső aljában a korlátnak dőlve Draco állt.
- Mi ez? – vonta össze a szemöldökét Blaise, fejével a költöztetőbrigád felé bökve.
- Egész nap jöttek-mentek itt. Szekrényeket hoztak, spanyolfalat, függönyöket, vázákat, meg egy hatalmas kádat. Úgy tűnik Daphné áthozatta minden ingóságát – rántotta meg a vállát Draco, s ellökte magát. Blaise a könyveket egyensúlyozva folytatta útját az emeletre. A kíváncsiságával mégsem bírt. Elsétált a női szárny felé. Daphné hálószobájának ajtaja még nyitva volt. Óvatosan bekukkantott az ajtón. Daphné szobája most már teljesen máshogy nézett ki mint a Malfoy-kúria bármely más pontja. A modern krémszínű organzafüggönyöket olívazöld megkötők tartották. A roskatag bútorokat eltüntették a szobából, helyette a fekete bőrtámlás hatalmas franciaágyat helyezték a szoba közepére. Fehér fiókosszekrény, olívazöld puha szőnyeg és a bútorokon vörös rózsák minden vázában. Daphné az omladozó vakolatú mosdóba romantikus hangulatot varázsolt. Bár a falakról lepergett a vakolat, a kád peremére helyezett apró mécsesektől mégis különös fényhatású, szinte romantikus szépségűvé varázsolta a lerobbant helyiséget. Hatalmas aranykeretes tükröt helyeztek a márványmosdó felé és mindenütt Daphné apró krémes, parfümös üvegcséi, fürdőkellékei helyezkedtek el. Eleganciát varázsoltak a helyiségbe, a kastély romos hangulata egyszerre szépnek és ízlésesnek tűnt. Daphné mezítláb lépett a kádhoz, csak egy combközépig érő fekete muszlinköntös volt rajta, melynek szélén sötét pillangóminták futottak, A muszlin láttatni engedte Daphné karcsú formás testét, lágyan lengedezett minden mozdulatára. Daphné felhúzta a jobb lábát a kád peremére, s elővillant teljes combja, amely feszes és tökéletes szépségével szinte vonzotta a tekintetet. Blaise szárazon nyeldekelt.
- Hogy fogom én ezt kibírni? – nyögte Blaise tehetetlenül, és mielőtt végzetes tettekre ragadtatná magát, sarkon fordult és a könyvkupaccal eltűnt a folyosó másik végében.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Szia!
Nagyon vártam már a hozzászólásod:) Amikor csak netközelbe jutok mindig rákukkantottam, hogy hátha írtál nekem:)) úgyhogy most nagyon örülök, hogy megérkezett a bejegyzésed. Azért a nagyjelenetről még lehet nem kell lemondani:))) Most úgy tűnik a házassággal, mintha komolyságot is nyertek volna egyszerre Daphné és Blaise. Hirtelen mindkettejüknek égető fontosságúvá vált, hogy jobb embernek tűnjenek fel, és megpróbálják a régi vágyaikat megvalósítani. Hosszú lesz az út, de eljön mindkettejük ideje;)
Üdv: Callie