|
19. Báli meglepetés
callie 2011.10.03. 20:27
Csaknem magára borította az egész puncsos tálat, amiből merített a poharába. A széles csípőre, ami csaknem felborította, olívazöld miniruha feszült, sűrű selyemredőzéssel.
- Add át nekem! – kapta ki Pansy kezéből a puncsospoharat Daphné és mohón kortyolni kezdte az italt. Pansy álmatag tekintettel nézett a nőre.
- Neked meg mi bajod? – vett a kezébe egy újabb puncsos poharat és újabb adag puncsot mért ki a kristálytálból.
- Ki az a nő? – intett kiürült poharával a megfelelő irányba Daphné. Pansy futólag követte a mozdulatot.
- Miféle nő? – helyezte vissza a mérőkanalat a vöröslő puncsba Pansy.
- Az a kis szőkeség, akivel Blaise enyeleg! – szúrt tüzes szikrákat a smaragzöld szempár, ahogy leplezetlenül a látványosan jókedvű párost figyelte. Blaise harsányan felnevetett, s közben karjával könnyedén átölelte a pezsgőszín ruhás nőt. Pansy alaposabban megnézte a párost. A nő kecses, légies jelenség volt, ellentétben Daphné telt idomaival, ahogy Blaise mellett állt látszott, hogy legalább fél fejjel magasabb lehet Daphnénál, előkelő, kifinomult, de kék szemei akár a kígyók keskeny metszésű szeme, mohón tapadt Blaisere. Mézszőke haja lágy hullámokban borult a vállára. Daphné tökéletes ellentéte, ami Daphné volt feketében, az ez a másik nő szőkében.
- Amanda Wellington. Nem ismered? – lepődött meg Pansy.
- Nem, miért kellene?! – mondta fagyosan Daphné.
- Blaise előző barátnője. Mármint a viharos házasságkötésünk előtt, Blaise-el számtalanszor megjelentek együtt rendszeresen benne voltak Vitrol pletykarovatában. Mindig ezzel ütöttem el az ebédidőt a raktárban. Ó régi szép idők! – sóhajtott nagyot Pansy belekortyolva a puncsba. – Az újságok intim rovatát olvasgattam egy csésze kávé és friss péksütemény mellett. Hiányzik a munkahelyem!
- Ne erről locsogj nekem össze vissza! Mit tudsz Amandáról? – csapott le Daphné azonnal.
- Amanda apja benne van a minisztérium felső vezetésében. A törvényhozásnál dolgozik. Amanda állandóan körülötte lebzsel. Jótékonysági rendezvényeket szervezett, meg segélyegyleteket meg hasonlókat talált ki. Aztán…
- Jótékonyság! – fújtatott Daphné, le sem véve a szemét a párosról.
- Aztán, fogalmam sincs hogyan, de beleakadt Blaisebe – súgta bizalmasan közelebb hajolva Pansy.
- Na arra én is kíváncsi lennék hogyan, hiszen Blaise ki sem dugta az orrát a kocsmából tudtommal – jegyezte meg cinikusan Daphné.
- Na igen, állítólag teljesen véletlenül botlottak egymásba, Blaise azért elit helyekre is járt inni mindig is. A lényeg, hogy Blaise életvitele nem egyezett Amanda életstílusával. És ettől számtalan kínos és egyben pikáns cikk került ki Vitrol tollából. Amanda apja teljesen kiakadt, ráadásul a lány többször feltűnt Blaise oldalán meglehetősen kétes hírű helyeken. A végére nem emlékszem a történetnek, talán Amanda apja lépett közbe. Meg jött az a cikk a trolltenyésztőről és mindenből a troll-történetek szóltak. És elcsendesedett az ügy Blaise és Amanda körül.
- Vagy Amanda apja lefizette az újságírókat, hogy hallgassanak – szúrta közbe Daphné. – Bele tudnám fojtani őket egy kanál méregbe – szorította kezében a poharát, hogy elfehéredtek az ujjbegyei.
- Neked nem Blaise-t kellene nézned, hanem a roxfort igazgatójával foglalkoznod – emlékeztette Pansy. – Ezért vagyunk itt. Színésznő vagy tedd, ami a feladatod!
- Sosem gondoltam még erre… - Daphné képtelen volt levenni a szemét Blaise és Amanda kettőséről. A páros látványosan jól érezte magát együtt. Teljesen megfeledkezve a külvilágról. – Biztos a régi disznó vicceiket mesélik egymásnak.
- Mégis mit hittél Daphné? Hogy tíz év alatt Blaise-nek egyetlen kapcsolata sem volt? Tapadtak rá a nők mindig is. Elvégre túl jól néz ki! A botrányt is csak az kavarta meg, hogy Amanda hozzá képest túl ártatlan és túl jó volt. Nem egy körből való. Blaise züllöttségéhez nem passzolt Amanda. Én is csak ezért tudok róluk. Menj és beszélj az igazgatóval! – utasította Draco parancsával Pansy. Daphné kelletlenül lépett tovább, hogy a bálozók között megtalálja a roxforti igazgatót. Pansy bizonytalanul álldogált csodaszép estélyi ruhájában. Az egész testén érezte a lágy muszlin suhogását. A testére tapadt a ruha selyem bélése. Olyan fekete volt a ruhája mint egy sötét éjszakai tó, amely visszaveri a csillagok ragyogását. Ahogy a gyertyafény meg-megcsillant a ruha sejtelmes anyagában. Gyönyörű ruha volt, olyan előkelő, amilyet Pansy évek óta nem hordott. Pontosabban már tíz éve nem. Amikor még…
- Pansy…Malfoy – szólította meg, egy enyhén rekedtes kellemes férfihang. Pansy ijedten kapta fel a tekintetét. Fekete keretes szemüvegben markáns férfiarc nézett le rá.
- Potter – lepődött meg Pansy.
- Véletlenek mindig előfordulnak. Hol össze nem fut az ember régi…iskolatársakkal – fűzte hozzá Potter és erősebben megnyomta az utolsó szót. Farkasszemet néztek egymással. Ugyanígy néztek egymásra tíz évvel ezelőtt is, a Roxfort nagytermében. Amikor Pansy kinyújtott karral mutatott Potterre, hogy adassák ki Voldemortnak. Mintha visszarepültek volna az időben tíz évet, és körülöttük a bálterem zsivalya elhalkult, csak álltak és bámultak egymásra. Mint két idegen, ismeretlen…ismerős ellenség. Pansy úgy érezte teljesen kiürül az agya. Megszűnt lélegezni, megszűnt gondolkodni. Miért állt elé Potter? Mit akar tőle itt és most? Tíz évvel a kínos incidens után? És a többiek, a körülöttük állók? Vajon feltűnt-e bárkinek, hogy kik állnak most egymással szemben? Pansy Parkinson s Harry Potter. A tárgyalás részleteit leközölte a Reggeli Próféta. Mindenki tudta, hogy milyen felállásban állnak ők ketten egymással. Ha létezik eredendő gyűlölet a szívekben, akkor ők ketten igazán azt érzik egymás iránt. Kölcsönösen, csontból, ösztönből, örökletesen és megmásíthatatlanul. S most mégis leszólította Potter! Mit akarhat? Jelenetet rendezni? Kidobatja a bálról? Hol marad már Draco? Miért nem látja, hogy mi történik és miért nem siet a segítségére? – Pansy kétsébeesetten cikázó gondolatait Potter hangja zavarta mag.
- Pillantson erre a kis üzenetre Mrs. Malfoy… kérem – tartott a tenyerében egy apró papírdarabot a nő elé Potter. „Az aranyvérűek készülnek valamire. Valószínűleg a rendszer megdöntését tervezik. Tud erről bármit?” – Pansyval egy időben kapta meg az üzenetet Daphné, Blaise és Draco is. Tökéletes időzítéssel. Blaise elé Amanda tartotta az üzenetet, Daphné elé maga a roxforti igazgató. Draco elé pedig az egyedül álldogáló Pansy felé siető férj orra alá dugta Ronald Weasley. Draco bár nem ismerte a módszert nagyon is jól kapcsolt, hogy mit jelenthet. Egymástól teljesen függetlenül, de a reakcióikra kíváncsiak. Nem szabad reagálnia. De vajon mit tesznek a többiek? Draco rezzenéstelen arccal meredt a futólag papírra vetett sorokra. Mekkora csel! Nem is olyan hülye ez a Potter! Nem véletlenül lett az aurorság parancsnoka. A terve tökéletesen bevált. Négyen egymástól teljesen függetlenül, akkor, amikor maga Draco is akcióba lendül, Potter sem volt rest, hogy kihasználja az alkalmat. A nyílt rajtaütés tökéletes formája. Egyszerre, egyazon időben, egymástól függetlenül reagálhatnak, úgy, hogy nem volt idejük felkészülni, megbeszélni. Itt van mindenki előtt. Draco felpillantott Ronald Weasley szeplős vörös képébe. Mit reagálhatnak? A leghamarabb Daphné felől érkezett a válasz.
- Hahahah! Ekkora képtelen ötletet! – harsányan, a hasát fogva de épp elég feltűnően nevetett ahhoz, hogy több mindenki figyelmét magára vonja. Draco is mint sokan mások Daphné felé fordult, de valójában Pansy tekintetét kereste. Pansy is kihasználta a Daphnénak köszönhető időnyereséget, s egyenesen Dracóra nézett. A barna szemek mélyén kétségbeesés, bizonytalanság, elveszettség és tehetetlenség ült. Draco elkapta a szurokfekete haj színét. Pansy kapta a legnagyobb behatást. Őt maga Potter kérdezi. Hát persze. Mi ez ha nem lelki terror? Pansyt sakkba szorították. Tehát úgy érzik Pansy a leggyengébb láncszem a csapatban. Valóban így van?
- Malfoy? – sürgette a választ Ronald, de fakóbarna szemét le sem vette Draco keskeny arcáról. Minden rezdülését, minden légvételét figyelte. Hát persze. Ő vallatta őket, akkor azon a napon is. Vallatás nagymestere lehet. A reakcióinkat figyelik.
- Leesett egy gomb az ingedről Weasley – fintorgott Draco, válasz nélkül hagyva Weasley írott és szóban feltett kérdését is. Weasley lenézett és Draco már el is lépett előle.
- Malfoy! – sietett utána Weasley. – Én hallgattalak ki titeket aznap te hazudós patkány! Két napra rá már házasok voltatok! Hova ez a sietség? Parkinsont figyeltettük, szóval kizárt, hogy valami baleset volt az oka a házasságotoknak? Egyáltalán miféle házasság ez?
- Elfelejted Weasley, hogy nem az aurorságon vagy. Én itt mint magánember vagyok jelen és így sértésnek veszem, hogy a szórakozásomban megzavarsz. Mindig így viselkedsz? Hogy bír ki otthon a feleséged? – támadt rá flegmán Draco, s már épp ellépett, amikor Potter lépett Weasley mellé, hogy visszavágjon kollégája helyett.
- És téged a tiéd? – kérdezett rá Potter szemrebbenés nélkül.
- A magánéletemhez semmi közöd Potter – sziszegte Draco.
- Valóban? – vonta fel a szemöldökét fenyegetően Potter. – Majd meglátjuk. Itt és most nem tehetek semmit valóban. De van aki és ahol megteheti azt ami talán indokolt lenne a ti sietős házasságotok kapcsán.
- Miről beszélsz? – húzta résnyire Draco.
- Majd megtudod – felelte kitérően Potter. – Gyere Ron, láttam a hátsó sarokban csokiszökőkutat, nézzük meg. Jó szórakozást Malfoy! – biccentett Potter, s a két auror távozott. Draco végre továbbsiethetett Pansyhoz. Pansy falfehéren állt a puncsos asztal mellett. Draco megragadta a könyökét.
- Minden rendben? – mormolta Pansy fülébe Draco. Pansy örült, hogy végre rátámaszkodhat a férfira, végre valaki, aki biztosan tartja és most szinte sugárzott Dracóból a magabiztosság, a határozottság.
- Nem, semmi – hunyta le a szemét Pansy. – Hülye ötlet volt eljönnünk ide. Annyira kínosan érzem magam. Elfelejtettem, hogy itt akarva akaratlan is összefuthatok Potterrel.
- Nézd szívem a legrosszabb már megtörtént – szorította a száját Pansy halántékához Draco. – Légy erős, most nem mehetünk el. Mindenkinek feltűnne. Maradnunk kell. És végig kell csinálni, amit elkezdtünk – Draco tekintetével Daphnét kereste, a smaragdzöld szempár viszonozta a tekintetét. Draco egy suhanó köszönő szemvillanást küldött felé. Daphné tökéletes volt ma. Annyira tökéletes, amennyire csak egy színésznő tudja irányítani a dolgokat. Daphné a nagymestere volt ennek. S Draco ezt pontosan tudta. Nem véletlen, hogy akarta ezt a négyest így és itt. Tudta, a legerősebb négyes lesznek ők. A mag. Az aranyvérben. Daphné azonnal reagálta a helyzetet, bravúrosan, úgy, hogy jelezte a négyes mindhárom másik tagjának, hogy nem vicc, ő is megkapta az üzenetet, s ezt tudatta is velük. Nem kétséges, hogy mindannyian hallották Daphné reakcióját. Amivel időt akart nyerni egy kicsit mind a másik háromnak, hiszen szándékosan magára vonta a figyelmet. Daphné elvégezte a feladatát. Pontosan úgy, ahogy azt Draco elvárta tőle. S a legjobb, hogy ezt Daphné ösztönösen megérezte, utasítás nélkül.
- Mit válaszoltál? – emelte meg Pansy állát Draco, s lehajtotta a fejét, hogy a nő szemébe tudjon nézni.
- Mit is… - hebegte Pansy, úgy érezte, hogy kiment minden erő a lábából, s ha Draco nem tartaná olyan erősen összeesne itt a bálterem szélénél. – Hát, hogy…bár tudnék róla, magam csatlakoznék elsőként, hogy felidézzem a tíz évvel ezelőtti emlékeinket! Potter provokált! Szándékosan! Direkt módon! Mocskosan! Tíz éven át figyeltetett és most ez az undorító mód, ahogy nekünk rontott. A szemem sarkából láttam, hogy Weasley megállított téged. Akkor már tudtam, mi a helyzet. Bár kétségtelen, hogy Daphnénak köszönhettem, hogy visszanyertem a lélekjelenlétemet – fújta ki a levegőt Pansy. Pansy habozva a szája sarkára harapott és bizonytalanul pislogott fel Dracóra. – Hülyén reagáltam ugye?
- Nem, csodálatos voltál, ahogy elvárom tőled – szorította magához Pansyt megkönnyebbülten Draco. – S Potter?
- Semmit nem felelt, csak bámult rám, aztán sarkon fordult és elment, Weasley felé – nézte Draco nyakkendőjét zavartan Pansy.
- Feladtad Potternak a leckét. Azt hiszem tökéletesen Pansysan reagáltál. Most fogalma sincs, hogy mi a helyzet, ködösítettél neki, te drága, te okos… féltem, hogy tagadni fogsz…az mindent elrontott volna…
- Bevallom, egy pillanatra én is…féltem ettől – lehelte Pansy, de már nem tudta folytatni. Draco ajka rátapadt az övére, s belefojtotta a további magyarázkodást. Draco túlságosan örült, s inkább a megkönnyebbülés kifejezése volt ez, mint a vonzalomé, Pansy legalábbis így érzékelte, mert valahol ő maga is ezt akarta érezni. Hogy igen megkönnyebbülhet, az első drasztikus támadáson átestek, mindannyian. Nem tudták megfogni őket. Draco ajkainak nyomására akaratlanul is szétnyílt Pansy ajka, s a férfi érezte a puncs édeskés alkoholos ízét Pansy száján. Fel sem fogta, hogy a felszabadult örömében, milyen lelkesen adja bele magát nyelveik játékába, de úgy érezte, ennél jobban nem tudja a nőnek kifejezni, hogy mennyire örül, hogy ilyen ügyesen reagált a lehető legborzalmasabb helyzetben. Pansy vette az akadályt. Nélküle. Egyes egyedül. Potterrel szemben. Kell-e ennél több bizonyság arra, hogy igenis jól választott? Jól döntött, amikor Pansyt vette feleségül. Pansy moccanni sem mert, félt, hogy elszáll ez a pillanat, amikor Draco önszántából megcsókolja. Pansy úgy érezte szétveti az érzelmek gyors hullámzása. A pokol legaljáról a mennyországig jutott alig néhány perc alatt. Ahogy a legnagyobb kellemetlenségtől a lehető legkellemesebb meglepetésig ugrott az érzelmek skálája. Draco levegő után kapva emelte fel a fejét. Csak lassan derengett neki, hogy hirtelen felindulásból mit is tett. Ahogy Pansy meglepetten, nagy szemekkel pislogott rá.
- Khm…táncoljunk? – köszörülte meg a torkát Draco, visszanyerve a lélekjelenlétét. Furán venné ki magát, ha bocsánatot kérne a saját feleségétől, amiért megcsókolta. Hiszen lefektették a házasságuk alapszabályait. Nincsenek érzelmek. S eddig csak ő Draco erősködött, mégis, hogy tegyék hitelesebbé és teljesebbé azt, amit a szó takar: házasság.
- Igen, jól hangzik – lépett el Pansy, tökéletesen kifürkészhetetlen álarccal, könnyedén megemelte a szoknyáját, s a táncparkett felé indult, meg sem várva Draco karját. Draco homlokráncolva nézett utána. Lehet mégiscsak Pansy a jobb színésznő, ha Daphnéval kerül mérlegre. Ugyanis Pansy olyan tökéletesen takarja és védi az érzéseit, akárha álarcot viselne. Még előtte is. De hát mégiscsak viszonozta a csókot! Ez csak jelent valamit…!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Szia Napcsi!
Ó nagyon megörvendezetettél ilyen szép hosszú irománnyal:) És hogy még ilyen szépeket is írtál nekem :) Mh most én is azt éreztem, hogy sikerült elkapnom a fejezetet. Már alig vártam, hogy kiírjam magamból ezt a jelenetet, a négy cetlivel, amit egyszerre dugnak a nagy négyesünk orra alá, hogy na ezt kapjátok be! Ma egész nap nem is tudtam másra gondolni csak arra, hogy végre hazajöjjek és kiírjam magamból mert nem akartam elfelejteni és kiesni a találmányom hatása alól. Na igen Potter meglepett minket egy kicsit. De hát mégiscsak auror lett vmiért. Szerintem most Daphnét is helyrettettem kicsit, hogy lássuk azért tud ő vmit de nagyon és Draco nem véletlenül vette be a csapatba. Sőt. Daphné komoly pillére ennek a négy talapzatú boltozatnak. Igyekszem a folytival, amint időm engedi.
Pussz: Callie