|
26. Mi nem felejtünk!
callie 2011.11.12. 15:50
Hűvös szél csapkodta a lábszárát, ahogy bemenekült a kúria biztonságos falai közé. Pansy kifújta magát, s az erős szélben megtépázott levendulanyomatos esernyőjét próbálta összecsukni.
- A fenébe is ezzel a vacakkal! – rángatta erőszakosan Pansy, végül feladva a harcot a szerkezettel, egyszerűen a sarokba hajította. Ahogy követte a röptét vette észre, hogy a szalonhoz átvezető oszlopnak dőlve Draco figyeli. A szeme sem rebbent, csak karba tett kézzel nézte.
- Öhm…esik az eső – nyögte Pansy s nedves ujjait zavartan a szoknyájába törölgette.
- Igen, azt észrevettem – jegyezte meg Draco. Lehetetlen volt nem észrevenni a hanghordozásában azt a kis mellékzöngét. Gúnyolódik, vagy nevet rajta? Dracónál sosem lehet tudni.
- A közkönyvtárban voltam – Pansy homlokát ráncolva harapott az ajkára. Miért magyarázkodom? Önálló független felnőtt nő vagyok. Oda megyek ahova akarok, és akkor amikor akarom. Draco Malfoynak pedig semmi köze hozzá. De akkor meg miért áll ott olyan vallatóan, olyan rezzenéstelenül?
- Igen látom – siklott le Draco szürke tekintete a Pansy hóna alatt szorongatott mappára. – Megnézhetem mire jutottál? – kérdezte némi érdeklődéssel a hangjában Draco.
- Hogyne – vette ki a szorításból a mappát Pansy, s átnyújtotta a keménykötéses mappát. Ahogy átvette összeért az ujjuk. Pansy riadtan kapta vissza a kezét. Mintha villám csapott volna belé, az ujjaiban bizsergés áradt szét, s végigfutott a testén. Te jó ég egyetlen ártalmatlan érintés is ezt váltja már ki belőle? Hova süllyedtél Pansy?
- Minden rendben volt? – kérdezte Draco kutatva Pansy arcát. Felvont szemöldöke felett vékony redők és ráncok bukkantak elő Draco homlokán.
- I..igen – nyüszögte ki magából Pansy s hátrálni kezdett.
- Ez az igen felért egy nemmel. Ha jól emlékszem a házassági esküdet is hasonlóan tetted – jegyezte meg futólag Draco, ahogy belelapozott a mappába.
- Gúnyolódsz? – villant meg sötéten Pansy szeme.
- Ténymegállapítás volt – felelte Draco fel sem nézve a papírjaiból. Kizökkenthetetlen nyugalom. Bánt, sérteget, mar és harap. S közben, mintha a Roxfort történetét mondaná fejből: érzelem nuku. Draco végigpergette a lapokat. Alapos kutatást végzett a nő, látszott a feljegyzésekből. S bár titkolta mélyen megrázta Pansy írásképének gyökeres változása. Tíz év hosszú idő. Pansy írása kapkodóvá, szálkássá, kiolvashatatlanná vált. Mintha háború dúlna a betűk között és harcolnának egymással a helyért, az elsőbbségért vagy ki tudja miért. Egyértelműen zaklatott idegállapotban írták. Viszont igen részletes benyomásokat tükröztek a szavak a pálcáról. A repedések, a szálminták, bármi, ami támpontul szolgálhat a pálca tökéletes külsejéhez.
- Kimerítő elemzés – szűrte a fogai közt szófukaron Draco. – Kövess! – haladt el a nő mellett közönyösen. Pansy orrát megcsapta a férfi arcszeszének illata. Behunyta a szemét.
- Szeretnék átöltözni, csurom vizes a harisnyám – tiltakozott Pansy.
- Akkor vedd le, úgysem látszik a hosszú szoknya alatt – legyintett Draco, s a könyvtárszoba ajtajában állt meg várakozón. Pansy bizonytalanul követte a férfit, s tehetetlenül nézte cíztől cuppogó cipőjét. A francba is Dracóval! Pansy lerúgta a lábáról a cipőt, s ügyelve hogy térd felett semmi se látszódjon a lábából leráncigálta magáról a harisnyát. Nem fog megfagyni a hideg vizes ruháiban csak mert Draco már megint a felsőbbrendűt játssza. Draco felhajtott az íróasztal melletti láda tetejét. Pansy meglepődve látta, hogy több ilyet is állítottak a könyvtárszobába. Talán a mai napon? Draco kiemelt egy ív pergament a ládából. – Mostantól, azt szeretném, ha csak ezekre írnál – felelte Draco, s szemére sötét árnyék kúszott.
- Ez egy közönséges pergamen – vette ki a férfi kezéből a lapot Pansy, s megforgatta egyik kezéből a másikba téve.
- Talán valóban annak tűnik, de valójában… - Draco meggyújtott egy gyertyát, s a fénybe tartotta a papírlapot – Pansy ámulva figyelte, ahogy kirajzolódik a minta a pergamenen. – Vízjel. Egészen tűrhető lett – hunyorított Draco, s maga is alaposan megvizsgálta a lapokat. Pansy átsimította a lapot. Kígyóvonal, s az állat torkát egy kard szeli át. A háttérben a dombok Somerseti tájat sugalltak, s egy szirmahullató rózsát ölelt körbe a kígyó mozgása.
- Olyan ismerős ez a jel – suttogta elgondolkodva Pansy. – Hol is láttam már…?
- A Malfoy-család címere. Ezt vésték az étkészletbe is sok egyéb más mellett – dobta vissza a pergament a ládába Draco. – A biztonság kedvéért azt szeretném, ha csak és kizárólag ezekre a vízjeles pergamenekre írnál nekem bármit is. Érthető vagyok? Legyen az akár levél, akár feljegyzés, akármi. Ez a vízjel lesz a bizonyság, hogy te küldted, és viszont. Én is mindig ilyen pergamenre írok neked. Ha a vízjel nincs a pergamenen, akkor a levél hamisítvány. Vagy…kényszer hatása alatt írtam. Világos vagyok?
- De hát… - hebegte Pansy, s a döbbenettől meg kellett hogy támaszkodjon. A legközelebbi szék karfájára ereszkedett.
- Pansy, te is tudod. Elindítottunk valamit. Sosem tudhatjuk, hogy mikor mi fog történni velünk. Lehet, hogy mérföldekre leszünk egymástól, lehet, hogy hónapokig nem is találkozunk. Ha bármit kapsz levélben, írásban, tőlem, mindig ellenőrizd, hogy a papír vízjeles-e! Megértetted?!
- Igen, megértettem. Nem vagyok teljesen ostoba – harapott a szája szélére Pansy.
- Csak akkor lehetsz biztos felőle, hogy a levelet én küldtem, ha vízjeles a pergamen. Ezt mindig ellenőrizd! S arra kérlek, mostantól te is csak ilyen papírt használj!
- Rendben – biccentett Pansy.
- Tíz ládányit rendeltem első körben. Idővel majd utánrendelek – Draco fél fenékkel az íróasztal sarkára ült. – És most hallgatlak. Mi történt a könyvtárban?
- Semmi – Pansy arcára futó rémület ült ki, majd lassan felváltotta a kétségbeesés.
- Nem, a könyvtárban átváltozva voltam – legyintett Pansy, s sietve szedegetni kezdte a cipőjét és a harisnyáját.
- Kint az utcán? – kérdezősködött tovább Draco. Olyan nyugodt volt a hangja, békés, maximális figyelme Pansyra irányult. A szeme rebbenéséből tudta. Történt valami. Pansy ismét ugyanaz az űzött vad volt. Riadós összerázkódásokkal, rebbenő félénk tekintettel. – Pansy! Nekem igazán elmondhatod! Kinek másnak, ha nem nekem? A férjed vagyok, egy házban élünk. Avass be a titkaidba! – súgta rábeszélő hangsúllyal Draco. Szinte hipnotizált a tekintete. Pansy moccanni sem tudott. Csak hatalmas szemeivel Draco nyílt, nagy szürke szemeit nézte, s érezte, hogy elhomályosul a látása, a szemét elfutó könnyektől.
- A mindenit Pansy mi történt? – susogta Draco, s otthagyva az íróasztalt a nő elé állt, a karjába akarta zárni, de végül megakadt a mozdulatban.
- Draco! Kérlek ne faggass! – hunyta le a szemét Pansy, hogy visszafojtsa feltörni készülő könnyeit. De hiába már érezte, ahogy a szeme sarkában kibuggyan az első forró könnycsepp.
- Pansy! Mond el mi bánt? – nézte továbbra is kérlelőn Draco. Pansy a mellkasához szorította a cipőit, s elfordította a fejét. Képtelen volt tartani magát. Hagyta, hogy végigperegjenek a könnyek az arcán, s tehetetlenül oldalt fordítva a fejét, az ablakon át az elhanyagolt parkra nézett.
- Felismertek. Az utcán – kezdte mély sóhajtással Pansy. – Úgy voltam vele, a könyvtáron kívül nem szükséges eltorzítani a külsőmet. Nem mertem a könyvtár előtt hagyni a fogatot. MAlfoy-címeres. Bárki felismerheti. Nem lett volna bölcs a közkönyvtár bejáratánál hagyni. Ugyan mit akarhatna egy Malfoy egy közkönyvtárban, hiszen nagyobb magángyűjteményük van talán mint a Roxfortnak. Egy félreeső kisutcában állíttattam meg. Aztán…a könyvtárból visszafelé jövet, az utcán felismert…egy nő.
- És? – sürgette tovább Draco miközben homlokráncolva figyelte Pansy csendes sírását.
- A többit inkább ne…
- De igen! Mi volt? Jelenetet rendezett? Kínos, kellemetlen helyzetbe hozott? Megalázott? Pansy! – dörrent a nőre Draco, s a vállánál fogva megragadta a nőt és könnyedén megrázta, kényszerítve, hogy a szemébe nézzen. Pansy sírástól kivörösödött szemeit lassan Dracóra emelte, s remegő ajkai között alig lehetett érteni a szót, amit elsuttogott.-
- És…szembeköpött – sütötte le a szemét Pansy, s arcára a teljes megsemmisülés ült ki. Draco erőtlenül eresztette el a nőt.
- Ki tette? – sziszegte fojtott hangon Draco.
- Nem számít – hajtotta le a fejét Pansy, s elfordult.
- Dehogyisnem számít! A rohadt életbe is, igenis számít! – csattant indulatosan Draco, s öklével a falra ütött. – Aki téged sért meg az Malfoyt sért meg Pansy! S így engem sért! Szóval ki vele! Ki volt az?
- Ne kényszeríts, hogy nevet mondjak, hogy aztán bosszút állhass! – felelte elhalón Pansy.
- Igen, és miért ne asszonyom? Az én feleségemet köpték szembe a nyílt utcán fényes nappal. Melyik férfi ne állna bosszút ezért Pansy? Milyen férfinak tartasz te engem, hogy szó nélkül tűröm? – mérgelődött Draco.
- Draco nem akarom, hogy miattam olyan dolgokat csinálj, amit nem kellene a törvények szerint.
- Vannak erkölcsi törvények is Pansy! Nézd meg hova jutott a varázsvilág!
- Draco! Hiszen igaza volt – rántotta meg a vállát Pansy.
- Hogy mondhatsz ilyet! – támadt rá Draco. – Hogy mondhatsz ilyet, mardekáros létedre! Merlinre Pansy! Háború volt! Lehet, hogy a rossz oldalon álltunk, de azért még nem kell megkövezni senkit! Ne hátrálj meg!
- Azt mondta így járjon mindenki, aki Harry Potter ellen fordul! Meg akart ölni…és igaza volt – dőlt az ablakkeretnek fáradtan Pansy. Draco a hajába túrt és a nadrágja korcába csúsztatta ujjait. Feldúlt volt. De mennyire, hogy az volt.
- Hányan látták? Hány szemtanú volt? – kérdezte ingerülten Draco.
- Nem tudom. Néhányan… - rázta a fejét Pansy határozatlanul.
- És csak így neked rontott?
- Hát felismert, aztán kiabálni kezdett, mint egy piaci kofa, persze, mindenki odafordult, hogy mi történik.
- És utána? Mit reagáltál? – túrta át újra és újra idegesen a haját Draco.
- Leblokkoltam. Meg sem tudtam szólalni. Aztán…elfutottam – sóhajtotta Pansy, s lehajolt a harisnyájáért.
- Értem – fújta ki a levegőt Draco.
- Bután viselkedtem igaz? Képtelen voltam visszavágni. Csak bámultam rá és egyszerűen sokkot kaptam. Percekig sírni sem tudtam. Tíz év telt el Draco! De a varázsvilág nekem soha nem bocsájt meg! Nem felejtenek!
- Senki sem cselekedett volna a helyedben másként Pansy – dörzsölte át az arcát fáradtan Draco.
- Azt hiszem, most, hogy ismét feltűntem…még jobban gyűlölnek.
- Csak egy nevet kérek Pansy. Aki ezt tette veled?
- És aztán? Be akarod váltani a szüleid jóslatát? Én taszítsalak le a társadalomban kiérdemelt helyedről, ezt akarod? Ha nyíltan kiállsz mellettem azzal te is csak elbukhatsz!
- Akkor álltam ki nyíltan melletted, amikor feleségül vettelek Pansy! S az a dolgom, hogy melletted legyek és megvédjelek! Szeretném most az első esetnél megmutatni a varázsvilágnak, hogy egy Malfoy-jal nem érdemes kikezdeni! Én vagyok a Bodzapálca tulajdonosa! A francba is Pansy! Nem fogom tűrni, hogy bárki beszennyezze a feleségemet, és ezzel a nevemet! Szóval vagy te megmondod kitette, vagy én magam derítem ki! – Draco kimeresztett szemmel bámulta Pansyt. Síri csend állt kettejük közé. – Várom a válaszodat Pansy! – csak Draco felindult, zihált légzése, és Pansy halk pihegése hallatszott a légben. Draco előbbre hajolt, várakozón, fülelve. Pansy kinyitotta a száját. Draco közelebb lépett.
- Susan…Susan Bones volt az – lehelte Pansy akadozva.
- Nagyszerű, mindjárt gondoltam, hogy egykori DS-tag – jegyezte meg epésen Draco.
- Ne rendezz jelenetet Draco, ne csinálj botrányt, kérlek – kérlelte Pansy.
- Ne aggódj, diszkrét leszek, akár egy leprikorn – kacsintott Draco. – Hagyd már ezeket a vizes vackokat – tépte ki Pansy kezéből a cipőt és a harisnyát, s magához vonta a nőt. Pansy először mereven tartotta magát, de végül feloldódva belesimult a férfi karjaiba.
- Látod Draco igazam volt, nem érdemes emberek közé mennem – mormolta Draco mellkasába Pansy, belefúrta az orrát a férfi ingjébe, s mélyen magába szívta a különös fenyős citrusos illatot.
- Ilyen sületlenséget hallani sem akarok Pansy – lehelte az ében hajba Draco.
- Amióta újra találkozunk csak a gondjaidat növeltem – állapította meg Pansy. – Semmi hasznod nincs ebből az egészből.
- Most még minden képlékeny Pansy, lassan tisztulnak ki a körvonalak, de meglásd minden rendeződik – nyugtatta Draco, s ösztönösen megsimogatta a nő hátát. Pansy megremegett az érintésre. Pansy ujjai görcsösen markoltak Draco ingjére. Érezte a tenyere alatt a férfi szívdobogását. Ahogy gyorsul az üteme, s ahogy Draco erősebben vonja magához. Pansy rémülten döbbent rá, hogy vágyik arra, a férfi megcsókolja. A férfi mellkasának támasztva a tenyerét gyorsan eltolta magát. Draco azonnal elengedte, de a tekintete feldúlt volt. Mintha viaskodna magában.
- Most már tényleg, ideje átöltöznöm…azt hiszem – hebegte Pansy, s sarkon fordulva kimenekült Draco különös tekintete elől.
- Susan Bones – ejtette ki vérszomjasan a nevet Draco a könyvtárszoba csendjébe.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Szia Sugi!
Igazad van, Pansy most kicsit megint elbizonytalanodott. De hát ekkora megaláztatás után nem is csoda, hogy magába zuhant. Még jó, hogy Draco ott volt neki, hogy lelket próbáljon önteni belé. Majd alakulnak a dolgok, azért érzelmileg szerintem jótékony hatású fejezet lett ez Draco és Pansy kapcsolatára:D
Pusz: Callie