|
32. Az előkészületek
callie 2011.11.14. 16:14
Draco két ujja közt forgatta egyik éléről a másikra a kártyalapot. Hátradőlve ült a széken, s szürke tekintetével a szemközt ülő szándékait próbálta kifürkészni. A hosszú hajú férfi arcán két íves tetoválás futott. Mintha a nevetőráncait akarta volna felfesteni az arcára. A férfi vagy nem nevet soha, vagy groteszk a humora. Ki tudhatná melyik?
- Nos, Mr. Malfoy. Két órája ülünk itt. Nyerünk és veszítünk, ahogy a szerencse forgandósága adja, kortyolgatjuk a sörünket, de mindketten tudjuk, hogy nem ezért ülünk itt – jegyezte meg kedélyesen a férfi.
- Valóban nem – préselte össze száját Draco. Hol a kártyalapot, hol a férfit nézte. Zakójának az ujjai a lakkozott kártyaasztalon siklott minden mozdulatára.
- Én egyik rendszert sem szolgálom, Mr. Malfoy. Én a pénz szolgája vagyok. Az az én uram és az a börtönöm is – mosolygott szélesen a férfi, s kezét piramis alakban helyezte az asztalon.
- Akkor beszélgessünk az árról – húzta elő a mellényzsebéből a tökéletes leírásokkal sűrített tusrajzokat. – Mennyi lenne? – tolta át az asztallapon a papírokat Draco.
- Ez nem közönséges pálca, de nem ám, Mr. Malfoy – vette ki a szájából a szivart a férfi, s a füstöt a pergamenre fújta.
- Ahogy nem jelentéktelen a határidő sem. Egy hónapon belül szükségem van rá – biccentett rá Draco, s fáradtságtól égő szemét a kártyalapra szegezte ismét. Közben fel-felsandított tárgyalópartnere ravasz arcára.
- Igen rövid idő, egy igen becses darabért – vigyorgott a másik.
- Képes rá, hogy megcsinálja? – nézett komoran a férfira Draco.
- De kérem uram, ne sértsen meg. Minden pálcát el tudok készíteni. Soha észre se vennék, hogy mi eredeti és mi másolat. Legalábbis külsőre – fintorgott a tetovált arcú.
- S az ára? – vonta fel a szemöldökét Draco.
- Legyen mondjuk: ötszáz ezer galleon – nézett a papír fölött Dracóra a tetovált arcú.
- Magas ár, egy másolatért – jegyezte meg szárazon Draco. Hidegvérrel tárgyalt. Mint mindig. Most is. A tét nem kevés.
- Ez nem akármilyen pálca uram. Felismeri egy valamire való varázsló. Ez a Bodzapálca. Márpedig az nem egy közönséges pálca. Abból csak egy van. Egyetlen egy! Nem szokványos ilyet csinálni!
- Valóban nem, de az imént azt említette, hogy magának ez gyerekjáték lesz – lebbent laposan Draco szempillája.
- Azért ne alamizsnával számoljuk a súlyát, ezt gondolhatja Mr. Malfoy – tárta szét a karját a férfi.
- Százezer galleon és egy árva knúttal sem több – szűrte a fogai közt Draco. Úgy tárgyalt, mintha félig unná a dolgot. Persze színjáték volt az egész. Kiben bízhatna meg a mai világban, amikor bárki beköpheti az aurorságon, a saját felesége is ezzel fenyegette. Kiben bízhat akkor, ha a családjában sem?
- Négyszázezer galleon és vele a hallgatásom a sírig – szippantgatott a szivarból a tetovált arcú.
- Nekem tökéletes másolat kell, nem holmi silány hamisítvány, de az ár mégiscsak sok egy olyan pálcáért, aminek az értéke alig több három galleonnál, beleszámolva a munkadíjat is maximum ötven ezt mindketten tudjuk – fintorgott Draco.
- Ó igen, ha Oli Vandernél veszi a pálcát. De mindketten tudjuk, hogy akkor uram most nem ülnénk itt, és ön megvehetné a pálcát az abszol úton is. tehát minél távolabb vagyunk az abszol úttól az árak annál magasabbak. Ráadásul mindketten tudjuk, egy olyan pálcát másolunk, ami létezik. A létező pálcák másolata legalább ezer galleon. Az értékesebbeké a tízezres kategóriát súrolja. Lássa be uram, a csalóknak is meg kell élniük valamiből. Szerény ár a lebukást követő Azkabanért – kacsintott a férfi.
- Valóban. De milyen hamisító az, amelyik olyan munkát ad ki a kezéből, amivel lebuktatja a vásárlót és magát is? – kérdezte gúnyosan Draco.
- Éppen ezért nem adhatom a pálcát háromszázötvennél alább – nyomta el a szivart a hamustálcán a férfi.
- Jutányos árnak tűnhet – Draco hátratolta a székét, és indulásra készen vette a kabátját. – De nem nekem uram – biccentett búcsúzóul Draco.
- Várjon Mr. Malfoy – kapott utána az asztal felett a férfi. Ravasz tekintetében különös fény gyúlt. Tudta jól, vagyonos férfi a megrendelő. Akitől nagyot akaszthat. Nem engedheti el csak így, hogy esetleg más megcsinálja feleannyiért is ugyanazt a munkát. Draco Malfoy mégiscsak vele tárgyalt. És a pénz nagy úr. Ebből a csinos összegből, akár bezárhatná a boltot egész életére. Nincs több hamisítás. Nincs lebukásveszély. Tiszta, békés élet várhatna rá. Draco rezzenéstelenül nézte a tetovált arcút. Jól tudta, a férfi lejjebb fog menni az árral, ha érzi, a megrendelés kicsúszik a markából. Draco közönye, látszólagos unottsága, és visszalépése mind ezekre alapozott. Tárgyalni tudni kell.
- Háromszáz galleon és az öné a másolat, tökéletesen, hibátlanul, maga sem fogja tudni melyik az eredeti– hadarta a férfi Draco kabátujjába kapaszkodva.
- Kétszázötven és teljes diszkréció – felelte rá fagyosan Draco. A tetovált arcú farkasszemet nézett vele.
- Áll az alku – nyújtotta a kezét Dracónak a férfi. – Harminc napot kérek és megkapja a vadonatúj tökéletes másolatot bársonytokban, elégedett lesz vele.
- Rendben – fogadta el a kézszorítást Draco. Az üzlet megköttetett. Draco elégedetten húzta szemébe a kalapját. Még az idén a kezében lesz a Bodza pálca ha Merlin is úgy akarja. De miért ne akarná úgy? Elégedetten, és jókedvűen indulhatott haza. Minden elkészült a nagy tervhez. A fogaskerekek beindultak, és a terv halad, szépen előre.
- Mennyit fizetsz majd érte? – kérdezte Pansy, miközben ráöntötte a mártást a húsra.
- Többet semmint szerettem volna – helyezte vissza a talpaspoharat az asztalra.
- Túl engedékeny voltál – nézett rá rosszallóan Pansy.
- Szükséges veszteség, egy évi bevétel kiesett, ennyi. Nem fogjuk érezni a hiányát – legyintett Draco, de közben keményebben rágta a húst a fogai közt.
- Még csak most kezdtük Draco, de irdatlan összegeket szórtunk ki az ablakon – bizonytalanodott el Pansy. – Mi lesz később?
- Ezek kényszerű költségek a tervben Pansy. A pálcára szükségem van, az imázsunkra pláne szükségünk van. Minden vállalkozásban a kezdet viszi el a legtöbb pénzt, és mi nem akármire vállalkozunk drágám – tette a kezét nyugtatóan Pansyéra az asztalon.
- Igen, persze. Csak belegondoltam mi lesz, amikor már nagyban játszunk? Amikor a minisztérium ellen vonulunk, ugye nem hiszed, hogy harcok nélkül megússzuk? – ráncolta a homlokát Pansy.
- Ne törd ezen a fejed! Ismerjük Pottert! Imádja, ha hősködhet, erre a legalkalmasabb egy háború. Szegény tíz év unalom és tespedés után kicsit ellaposodott, szedett is fel pár kilót – gúnyolódott gonosz mosollyal az ajkán Draco.
- Én meg beleőszülök az aggodalomba – bosszankodott Pansy. – Hol maradnak már Daphné és Blaise? – pislantott ki a sötét éjszakába Pansy.
- Talán kedvet kaptak, hogy ott éjszakázzanak, végre egy este, amikor nem hallom Daphné sikolyát Blaise hálójában – grimaszolt Draco, s kortyolt a vörösborból.
- Igazán kellemetlen lehet – nézett le tüntetőlegesen a tányérjába Pansy.
- Nem lenne az, ha te túlharsognád – jegyezte meg provokatívan Draco.
- Ne ingerelj, vagy a képedbe löttyintem a boromat. Tudod, hogy megteszem – villantak Dracóra a sötétbarna szemek.
- Megérkeztek – felelte kitérően Draco, s valóban havat trappolva belépett az előtérbe Daphné és Blaise. Hideget hoztak magukkal, hóillatot, és kipirult az arcuk a szélben. – Siker? – nézett oldalt az étkezőasztaltól Draco.
- Csak félig – lépett be az ebédlőbe Blaise, s lerogyott a megterített asztalhoz. Le sem vette a kabátját, sietve szedett.
- Az illemet Roxmortsban hagytátok? – kérdezett rá szúrós pillantással Pansy, ahogy látta Blaise kabátja csaknem beleér a mártásba.
- Mit jelent az hogy csak félig? – kérdezte a nagyobb horderejú témát türelmetlenül Draco. Mindkettejük figyelme a most érkezett házaspárra irányult, más más okból.
- A Három Seprű teltházas. Szóval a Szárnyas Vadkanba tudtunk csak szobát foglalni – magyarázta Blaise, s mohón habzsolni kezdte.
- Nem vacsoráztatok a Vadkanban? – húzta el a mártást Blaise rombolása elől.
- Lehetetlen volt – tipegett az asztalhoz Daphné is és helyet foglalt.
- Daphné cicám kijelentette, hogy zsírcafatos csülköket ő nem hajlandó enni – forgatta a szemét Blaise. – Vigyáznia kell az alakjára, ugye Cicus? – paskolta meg Daphné combját Blaise, s futólag végigsimított a nő comjai közt.
- Mi van, ha megmérgeznek minket? – rántotta meg a vállát Daphné, s hátravetette fekete hosszú haját. – A szárnyas Vadkan primitív hely. Én mondtam is Blaise-nek, hogy rémálom lesz az a pár nap, amit ott kell töltenünk.
- Ühm – nyammogta Blaise s lenyelte a falatot. – Nos, hát nem a Hotel Imperiál annyi szent – vágta rá Blaise.
- Nem kérdezősködtek, mit kerestek ott a két ünnep közt? – faggatta őket tovább Draco.
- Dehogynem. Azt mondtam… - kortyolt nagyot a borból Blaise, s addig Daphné folytatta helyette.
- Blaise azt mondta, ifjú házasok vagyunk…és…hogy már a Roxfortban is…tudjátok…és hogy – Daphné csillogó szemekkel Blaise-re pillantott. – hogy szeretne visszarepíteni első karácsonyunk alkalmával a Roxfortba, amikor még diákok voltunk.
- Igazán megható – mormolta maró gúnnyal Draco.
- Igenis az. Újrakezdjük, Roxmortsban a diákéveinket, mintha tíz évvel fiatalabbak lennénk – kacsintott Blaise.
- Blaise azt mondta a fogadósnak, hogy minden kívánságomat kiolvassa a szememből, és tudta, hogy azt kívánom, bárcsak ismét Roxmortsban és Roxfortban lehetnénk boldogan és gondtalanul, még az elmúlt időszak bonyodalmai nélkül – mosolygott szélesen Daphné.
- A fogadós persze azt hitte, hogy a Roxfort ostromára értem. A hülye…persze nem tudhatta, hogy…személyes konfliktusaink is voltak abban az időben – harapott a szája szélére Blaise, s futólag Daphnéra sandított.
- A lényeg, teljesen bevette a szöveget – zárta le Daphné.
- Gondolom, ha így viselkedtetek. Azt hiszik valami emlékidéző túrára mentek. Nem kérdezte meg, hogy ki akarjátok-e próbálni az ágyat? – gúnyolódott Draco.
- Draco! – nézett rá Pansy szigorúan.
- Jól van na! – meredt rá dacosan Draco. – Tehát bevették?
- Mint a pinty! El van intézve. Ragadós a Roxmortsi hangulat – mosolygott Daphnéra Blaise.
- Ne feledjétek nem kéjutazásra mentek, szóval Blaise, jó lenne, ha józan maradnál este is reggel is – szólt rá figyelmeztetően Draco.
- Nem probléma – felelte elzárkózóan Blaise.
- Annak nagyon örülök – sziszegte neki Draco, bár látszott a tekintetén, hogy erősen kétli Blaise képes lesz-e megállni, hogy igyon.
- Ne izgulj Draco, profik vagyunk! – nyugtatta Blaise.
- Akkor az előkészületeket megtettük. Már csak a pálcát várjuk. És indulhat az akció – dőlt hátra elégedetten Draco, s körbehordozta tekintetét az asztaltársaságon. Blaise és Daphné a tányérjukba mélyedtek, s oldalt pislogtak egymásra. De Pansy viszonozta a tekintetét, nem volt felhőtlen a pillantása.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Szia,
mh ezek aztán a kegyetlen kommentek. Igazán kár, hogy nem követted végig a történetet... végig kellene írnom, nem volt ez olyan rossz...
Puszi: Callie
„ Szia!
Hm. Ez fejezet gyorsan olvasható volt. Igazán lényeges dolgok a pálca másolat megrendelésén túl nem történt. Olvasom is tovább.
Puszi
Napcsi