-         Hogy érzed magad? – lépett a férfi mellé a lila ruhás nő.

-         Ha gyógyító lennél azt kérdeznéd mi a panaszom? – mosolygott rá Blaise.

-         Egyedül jöttél. Önkínzás?  - kérdezte Pansy.

-         Magam sem tudom. Talán – hajtotta fel a poharából a pezsgőt Blaise. – Le kellene kérnem.

-         Ne csinálj botrányt. Daphné nem tudná értékelni – figyelmeztette Pansy.

-         Egy táncba még senki sem halt bele. És mégiscsak az exnejem – méltatlankodott Blaise.

-         Igen. Amit ország-világ tud is rólatok – erősítette meg Pansy.

-         Illetlenség lenne, ha fel sem kérném és nem gratulálnék a pénzügyi sikereikhez – tette le a kiürült pezsgőspoharat egy tálcára Blaise.

-         Tégy ahogy jónak látod. Most van egy kis dolgom – szűrte a fogai közt Pansy és szemével sötéten követte a fal mentén vonuló alakot. Az egyik félreeső szalon felé tartott. Pansy megemelte súlyos szoknyáját és széles, suhogó uszállyal a férfi után eredt. Futólag körbepillantott, kik követhetik tekintetükkel, s miután megbizonyosodott, hogy senki sem foglalkozott a szalonmozgásokkal, befordult a kis félhomályos szalonba, s behúzva az uszályát maga után sietve megfordult és magukra zárta az ajtót.

-         Jó estét Potter! – fordult szembe a szalon kandallójának támaszkodó férfival. – Zavarok? Mást vártál?

-         Ezekre a kérdésekre nem tartozom választ adni – felelte közönyösen Potter. S levette a szemüvegét az orráról, hogy megtörölgesse a lencséket egy kis anyagzsebkendővel.

-         Valóban, egészen…kedélyes itt – nézett körbe könnyedén Pansy, ahogy megindult a szalon közepe felé. Megállt a kristálycsillár alatt és leereszkedett egy széles bordó bársonykanapéra. Elfoglalta a teljes kanapét a ruhája. Mereven ült, egyenes derékkal, felvetett fejjel. Hűvösen Potteren tartva a tekintetét. Királynő, amint fogadja az alattvalóját. Potterben felment a pumpa.

-         Mit akarsz Parkinson? – mordult rá elutasítóan. Hideg szemvillanás követte a kérdését. Végigmérte a nőt, ahogy kimért nyugalommal, ridegen, felsőbbrendűség kifejezésével az arcán ül ott, sőt, trónul azon a bársonykanapén. Ki tudná tekerni a nyakát, itt és most, a drága ametisztberakásos nyakékével kellene megfojtani.

-         Válaszokat! – sziszegte Pansy. S ő is a sután a kandallópárkánynak dőlt férfit mustrálta. Elutasító undorodó tekintettel. – Miért szimatolgatsz utánam?

-         Túl nagy jelentőséget tulajdonítasz saját magadnak nem gondolod? – kérdezett vissza hidegen Potter.

-         Utánam küldöd azt a szerencsétlen Finnigant és azt hiszed nem veszem észre, hogy miért ólálkodik az irodámban? És az irattáramban?

-         Az iroda s az irattár is a minisztériumban található. Mindkettő közintézmény. Egyik sem a tiéd! – hűtötte le Potter.

-         Te a megfogalmazásomba kötsz bele, de nem cáfolod, hogy Finnigennel figyeltetsz igazam van?

-         Értsd ahogy akarod. A te fajtáddal értelmetlen szót váltani – akart elindulni Potter és ellökte magát a kandallótól. Pansy azonnal felpattant ültéből és a súlyos perzsaszőnyegen súrlódó  uszályával, bosszantó módon lassan tudott a férfi után eredni.

-         Ha még egyszer elkapom Finnigent, hogy az irodámban ólálkodik, feljelentem őt is és téged is rágalmazásért és…

-         Kinél? Nálam?! – nevetett fel gúnyos hidegséggel Potter. – Ne felejtsd el, hogy ÉN vagyok az aurorság feje! Feddhetetlen vagyok. És azt csinálok, amit csak akarok!

-         Ne felejtsd el, hogy én viszont aranyvérű vagyok! Aki húsz évvel ezelőtt is szívesen lépett volna át a holttested felett! – zihálta Pansy, kifulladva a ruha vonszolásában.

-         Vigyázz Parksinson, mert rajtatok van a szemem! Daphné Greengrass is elérte, hogy az élen van. Egyelőre nincsenek bizonyítékaim, de Blaise Zabini gyógyítói kísérletein is ott a figyelmem, ahogy a te és a férjed mesterkedésein is. Csak adj egyetlen okot, és életfogytig bűnhődhetsz az Azkabanba. Nem kell az őrületbe kerülnöd, azt a szintet már húsz éve is megütötted! – fröcsögte rá Potter, s Pansy nem bírta tovább cérnával hatalmas pofont kevert le a férfinak, úgy hogy leröpült fejéről a szemüveg. Nem akart idáig jutni. Csak tudatni akarta Potterrel, hogy igen, észrevette, hogy Finnigen szaglászik utána. Potter viszont eljárást indíthat ellene közszemély elleni erőszak ürügyén. Riadtan hátrált, ahogy látta  elborul Potter agya. A zöld szemek féktelen indulatokról árulkodtak. Aurori fürgeséggel suhintott az ajtóra, s hallatszott a zár kattanása. Pansy rémülten hátrált. Egy null Potternek. Nála van pálca. Pansy rémülten keresett bármi védekezésre vagy fegyvernek használható tárgy után. Potter a falnak lökte.

-         Mégis mit képzelsz magadról Parkinson? Ki vagy te? Képzeld tizenhét évvel ezelőtt is feltettem magamnak a kérdést, hogy miért nem ítéltek téged halálra. Ellened esküdtem a bíróságon emlékszel? Bármit megadtam volna érte, hogy megbűnhődj. De életben hagytak. És tessék? Mi lett az eredménye? Hogy királynőként pöffeszkedsz minden társaságban most tizenhét évvel az után, hogy nyíltan a kiadatásom élére álltál! Ha tehettem volna magam öllek meg esküszöm neked! Aztán eszembe jutott mi menthetett meg, az, ami minden aranyvérű mardekáros nőt megment! Hogy fizikailag is a legmélyebb legzüllöttebb pontokra zuhan, feladva mindent. Ahogy barátosnőd Daphné Greengrass is tette! Te is aranyvérű mardekáros kurva voltál!? Kinek feküdtél le, hogy életben hagytak? – Pansy tíz körömmel támadt a férfira, de esélytelen volt, a férfi erejével szemben. Potter ráadásul edzett, képzett auror volt. Könnyűszerrel leszerelt egy nőt.

-         Hogy merészeled! – zihálta suttogva Pansy. Potter hátrafacsarta a csuklóját és a falhoz nyomta. Pansynak másodpercnyi ideje sem volt. Potter megmarkolta a ruhaabroncsot, s szétrúgdosta Pansy lábait. – Látom kitanultad a szakmádat Potter! – sziszegte gúnyosan Pansy, ahogy megérezte esélytelen tiltakoznia. Potter erősen markolta a feje fölött a falhoz szorított csuklóit, terpeszbe rúgott lábait pedig saját combjával tartotta fogva, Pansyt teljesen a falhoz szegezve. Tipikus aurori módszerek, hogy megakadályozzák a támadást. Pansy mozdulni sem tudott.

-         Én igen? És te is? – kérdezett vissza provokálón Potter.

-         Én irattárvezető vagyok emlékszel? – emelte meg hidegen a szemöldökét Pansy.

-         Na ne nevettess! – kacagott fel hidegen Potter. – Én úgy vettem észre, egy mardekáros nő egyetlen dologhoz ért igazán: hogy áruba bocsássa a testét. Te Malfoynak adtad el magad! -  Pansy gyűlölködve nézett szembe a férfival, s végül egyszerűen szembeköpte.

-         Gyűlöllek! – sziszegte neki.

-         Én egészen más nyálcserére gondoltam! Például így! – Rászorította vékony ajkait Pansy ajkaira, s erőszakosan benyomult nyelvével szétfeszítve az ajkait mélyen behatolva a pezsgőízt végigízlelve Pansy szájában. Pansy megvonaglott, ahogy megérezte Potter felhúzza az abcsonccsal a ruhaanyagot és erősen markolva végighúzza a tenyerét a combja külső ívén. Rutinos érintés lehetett nála, érződött a mozdulaton, ahogy felsiklott a harisnya selymén a tapintása, s ráakadt arra, amit keresett. Belefújtatott a csókba, s a combfix tartásából kihúzta az ébenfa pálcát. Pansy ráharapott a nyelvére, s Potter nevetve húzódott el a csókból.

-         Mindjárt gondoltam, hogy veszélyes nő vagy Parkinson – emelte a magasba Pansy pálcáját. – Mi szükséged van neked pálcára egy bálban?

-         Ha netalántán mocskos Griffendélesek támadnának az emberre egy sötét szalonban, az olyanok ellen mint például te Potter.

-         Megindító ez a felkészültség – érintette a pálcát Pansy mellkasához Potter. Pansy megérezte a pálca hideg érintését forró mellkasán, s  megborzongott tőle. - Éveken át azt hittem, hogy Malfoy az én negatívom. Pedig mindvégig te voltál – fújtatott száraz beletörődéssel Potter. – Megérte? – húzta fel a pálca hegyét Pansy mellkasán és nyakvonalán. Figyelte, ahogy libabőrös lesz a nő mellkasa az érintés nyomán.

-         Micsodát?

-         Hogy eladtad magad Malfoynak.

-         Közöd?

-         Élvezd, amíg tudod. Mert el fogom kapni. Amikor először használja a pálcát!

-         Miről beszélsz? – nézett rá kikerekedett rémült szemekkel Pansy.

-         Megjátszott ártatlanság? De legalább a rémület őszinte – lehelte Pansy fülébe Potter, s lehelete felborzolta Pansy füle mögötti apró pihéket és leért a nő meztelen vállaira. – Mindent tudok Parkinson! Te már áltál egyszer törvényszék előtt. Tudod milyen az igaz? Talán a történelem megismétli önmagát. Lehet legközelebb a bíróságon találkozunk ismét. Érdekes élmény lesz a férjeddel együtt elítélni téged – Pansy akadozó lélegzettel nézett rá. Egész testében hullámzott, reszketett, félt és vibrált. Tehetetlenül tűrte, hogy minden légvételnél Potter mellkasához nyomódnak a mellei. Bár Potter elengedte az abroncsot, de az nem hullott vissza a lábára, hanem begyűrűdött a csípőjük és a combjuk közé. Még a ruhaanyagon át is érezte, hogy Potter csípőcsontja az övéhez szorul.

-         Minden álomból fel kell ébredni egyszer Potter. Neked is ideje lenne felébredned a Griffendél álmából. A ti időtök lejárt. A történelem valóban megismétli önmagát. De ezúttal nélküled – villantotta elő hideg mosollyal a fogsorát Pansy. Potter olyan hirtelen engedte el, hogy Pansy majdnem elesett. A szoknyája oltalmazón lehullott a lábaihoz, ezzel eltakarva harisnyáját és lábát a férfi tekintete elől. Fájósan dörzsölte a csuklóját, amelyet az előbb még a férfi szorongatott.

-         Előttem értelmetlen rejtegetnetek bármit is – dobta vissza Parkinsonnak a pálcát Potter. Pansy elkapta röptében, Potter pedig kinyitotta az ajtót. Potter letörölte a száját, s visszanézett a dús lila anyagba burkolt nőre. – Hümm! Nem is lettünk volna rossz páros Parkinson. Felizgattál – Pansy dühödten suhintotta rá a pálcáját, de már késő volt. Potter kilépett a tömeg közé.  Pansy hiába sietett már utána. Bosszúsan nézett körbe a terembe. Egy erős férfikar ragadta meg a karját, s maga felé fordította.

-         Hol a francba voltál? Már mindenütt kerestelek! – nézett rá sötétszürke viharos szempárral Draco.

-         Jaj Draco! – dőlt a férfi mellkasának Pansy. – Menjünk haza!

-         Remek ötlet, otthon legalább nem tévesztelek szem elől – karolt a nőbe Draco és a ruhatár felé irányította.

-         Megijedtem – kapaszkodott Draco karjába Pansy.

-         Én is. Egyik percről a másikra eltűntél. Már minden képtelen ötlet eszembe jutott. Hogy elraboltak, vagy mit tudom én mi…

-         Otthon mindent elmesélek – sietett előre Pansy.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.