|
15. Nem várt fordulat
callie 2012.07.03. 18:18
Nem akarta elhinni, hogy már megint itt áll. De mintha visszaröpült volna az időben tíz évet. S ugyanaz a lázas izgalom uralkodott el rajta, mint akkor a húszas évei elején. Szemei a színházi kellékeken időztek, amíg csípőre tett kézzel állt a terem közepén egyetlen fekete magassarkú cipőben. Régen érezte ezt az illatot, az illanófüst, alkohol, parfüm és valami egyedi lázas izgalomszag keverékét. Próbálta győzködni magát, hogy ő már nem az a nő, aki volt, aki a testét árulta, aki éhes férfiszemek előtt vetkőzött, vagy szeretkezett. Hogy ma már mint elismert asszony, a varázsvilág egyetlen bankjának elnöke, vezérigazgatónő, aki a bank érdekében tartózkodik ebben a kétes lepukkant színházi kellékesszobában. Valahogy mégsem nyugtatta meg a helyzet, hogy az egykori igazgató, most ismét meztelenül lássa. Ő elnök, mégsem kellene megalázkodnia ennyire. A férfi fakó tekintete hozzáértően mérte végig a fedetlen női testet. Daphné felháborodottan meredt az ablak feletti bársonyfüggönytől roskadozó karnisra.
- Nos? – húzta fel hűvösen a szemöldökét Daphné.
- Ühüm…
- Kinézelődted már magad?! Ian! – csattant rá egykori főnökére Daphné, és magára kapta olívazöld selyemköntösét, és megborzongva húzta meg derekán az övet. – Mi a véleményed?
- Ki lehet hozni belőle még valamit – dörzsölgette állán a borostákat Ian.
- Ez sértő! – kacagott fel Daphné, hátrarázva a haját. S megakadt a mozdulatban, hogy kihúzva magát a függönyhöz lépjen. Elég egyetlen személy a múltból és ismét úgy viselkedik, mint akkor, régen. Ünnepelt színésznőként. Tényleg eltemette volna magában azt az énjét? Draco talán rátapintott a lényegre, ő még mindig színésznő, és hiányzik az életéből…mindaz, amit a Vörös Palást nyújtott.
- Húsz perces műsor, nem több, és…nem szeretném különösebben felvállalni az arcom, ami a Gringottsi elnöki jelentés minden vasárnapján ott díszeleg a reggeli próféta pénzügyi hasábjain. Ha érted mire gondolok.
- Tökéletesen megértelek – biccentett Ian. – De ne aggódj, meg tudjuk oldani. Sőt, páratlan ötletem támadt a fellépésedhez. Ma azt mutatjuk meg, amilyen valójában vagy Daphné. Egy érett, kiforrott asszony. A férfiaknak ezt mutatjuk meg. Nem a tinédzsert, nem a fiatal dívát, hanem a nőt, a maga teljességében, az elérhetetlen szultáni feleséget. Már látom is magam előtt a füstben lebegő címet: „ Pillantás a szerájba” az egész műsor alatt fátylakkal, és füsttel tompítjuk a vonalaidat sajnos a hasad és a feneked már mindenképpen takarni kell, különösen az ülő pózoknál. És hogy az arcod se legyen teljesen látható, természetesen fátyolt igazítunk az arcod elé, s csak a szemed ragyog ki a fátyol mögül. Rózsaillatú füstölőkben, bordó törökös háremhangulatban, te magad leszel a Káma szutra! Na? Hogy tetszik?
- Megfelel…teljes diszkréciót kérek Ian. Senki sem tudhat rólam, a fellépésről, a műsorról.
- Lakat a számon Daphné, nekem már ez a lehetőség maga is egyenlő egy égből pottyant ajándékkal. Újra én készíthetek neked műsort! Fantasztikus! Tíz évet fiatalodtam kislány! Mármint…elnökasszony – zavarodott össze Ian. Az egyik pillanatban elragadtatottság csillogott a szemében, a másikban ijedten pislogott. – Csodálatos leszel! Ígérem neked. Felejthetetlen és egyszeri.
- Nem érzem jól magam ettől a szereptől, de kényszerítve vagyok – kocogtatta a körmét az ablaküveghez Daphné.
- Sejtettem, hogy nem önszántadból térsz vissza – jegyezte meg csendesen Ian, s konyakot töltött mindkettőjüknek. Daphné kezébe vette a poharat, de felkavarodott a gyomra, s megrázva a fejét visszaadta. – Mi történt Daphné? Hiszen a Gringotts elnöke vagy! Közvetlen aurori felügyeletet kérhetnél!
- Tudom én is – keményedtek meg Daphné vonásai. – Csakhogy… - Daphné felnézett a borongós sötét égboltra. – Nem tudom mit hoz a holnap. Kettős játékot kell játszani, jobban mint egy vérbeli politikusnak. A galleon a legfontosabb. Az egyetlen stabilitás a világban a pénz Ian. Nem akarom, hogy varázslók és boszorkányok bizonytalanodjanak el, ha nem ér semmit a pénzük tudod mi történik Ian? Káosz! Anarchia!Gondold csak el, holnap felébredsz és a pénzed már mit sem ér. Hogy éreznéd magad? Kétségbeesettnek? Nem Ian. Becsapottnak. Úgy érzed valaki elárult. S ez a pofon rajtam csattanna. A Galleon nélküli világ a vég kezdete. Bárcsak tudnám, hogy mi a helyes lépés most. Készülj Ian te is, mert a világ is készülődik valamire.
- Megijesztesz kislány! – húzódott a karosszékéba Ian. Daphné elnökasszony, a bank élén bizonyára ott van a tűz közelében. Jobban mint a politikusok után bárki. Bármit tudhat, mindent, talán többet mint a varázsvilágban bárki. Ha Daphné veszélyre figyelmeztet, akkor történnie kell valaminek.
- Nem, nem én Ian. Ha tudnád, amit én tudok, már nem lennél olyan ijedt. Inkább gyanakvó, elővigyázatos. A Bank elnökeként mindent jobban kell tudnom, két lépéssel mindenki más előtt kell lennem. Erősnek kell lennem… - Daphné lepillantott a karórájára s egyszerre minden kiszállt a fejéből, a figyelmeztetések, amikkel el akarta látni jó tanácsal Iant, aki felkarolta, aki évekig támogatta, aki valahol a legjobb barátja volt. Mert egy mindenki másnál fontosabb férfi jutott az eszébe. – Fabian! – Daphné mezítláb futott a paraván mögé s sebtében kapkodva húzta magára a kosztümjét. – Nem hiszem el! Miért van az, hogy mindig elfelejtem, ha péntek van?!
- Segíthetek? – kukkantott be Ian.
- Egyedül is tudok öltözködni, máris elkéstem! – Daphné a lépcsőházban húzta a lábára a körömcipőjét és bevágódott a méregzöld mercédeszbe, s a King’s Cross felé hajtott. Eleredt az eső. Patakokban csordogált a szélvédőn a szürke víz. Daphné már csak érzésből kormányozta a kocsit, az ablakmosó ritmikus surrogása semmit sem javított a látási viszonyokon. Daphné farolva fékezett le a pályaudvar előtt. Még métereket csúszott a kocsi a vizes úton. Fényei bevilágították a nyirkos pályaudvart. Daphné kipattant, s a bokáig érő vízben csattogott a peronok felé. Hullámokba rendezett haja, nedvesen tapadt a nyakára és az arcára. Riadtan nézett körbe a kihalt pályaudvaron.
- A fenébe is! – kiáltotta el magát Daphné, s tehetetlenül rohangált egyik peronról a másikra. – Miért ilyen kihalt London legforgalmasabb pályaudvara?! – facsarta ki a hajából a vizet Daphné. S az ablakon át próbált bekukkantani a váróterembe.
- Talán mert elmúlt este tíz óra anya! – hallotta meg a háta mögött a fia hangját Daphné. A seprűjén lebegett és kölyökképpel vigyorgott anyjára. Végtelen nyugalom áradt a fia arcáról, békés megnyugvás és megértés.
- Halálra rémültem merre voltál? Ne haragudj kicsim! – kapta le a seprűről a fiát Daphné.
- Ugyan anyu! Már megszoktam! Az lett volna a furcsa, ha ma időben jössz – indult előre Fabian. – Fáztam és gondoltam ha mozgok felmelegszem egy kicsit – húzta maga után a seprűjét Fabian. Daphné sietve kapcsolta fel a fűtést a kocsiban.
- Apa ezt küldi neked – Fabian előhalászott a zsebéből egy kissé megviselt hófehér margarétát.
- Ó! – nyögte Daphné, miközben az utat próbálta beazonosítani az üvegen keresztül. – Kedves, bár gondolom nem ilyen állapotban akarta eljuttatni – sóhajtotta Daphné. Csuromvizesen ültek és száradtak a drága kocsiban mindketten. De mit ér a pénz, a hatalom a Bank, ha közben a saját fiáról elfeledkezik? Daphné az ajkába harapva meredt előre az úttesten. Talán az egész életét elrontotta. Valahol még a múltban, talán éppen Blaise-el a suliban, ki tudja. Keresi még mindig azt a Daphné Greengrasst, aki lenni akart. Pedig már a csúcson van. Vezérigazgató lett. Ennél már nincs tovább és nincs feljebb. Mindent elért az életben, amit nőként, ilyen fiatalon el lehetett érni. Mégis elégedetlen az életével. De miért? Miért ez a belső feszültség és nyugtalanság? Mi hajtja még? Mit nem talált még mindig meg az életben?
A sötétben csak az illanó vége izzott fel. A kocsma sűrű füstjében alig lehetett látni az alakokat a padok körül, marta a mogyoróbarna szemeket a füst ereje. Hány éve is, hogy leszokott a rendszeres kocsmázásról? Most olyan ismeretlenül idegen és mégis ismerős a helyzet, a környezet. Vissza tudna szokni ha akarna, de ő már nem ebbe a világba tartozik. Mert ma már a fia a legfontosabb az életében. A török síp hangja belehasított a kocsma levegőjébe. Néhányan felkapták a fejüket és érdeklődve néztek körül bormámoros állapotukban, mintha hívó szót hallanának. A kocsmaasztalokból összetákolt szedett vetett színpadra kilépett a mardekáros seherezádé. A muszlinanyag meztelenül hagyta hófehér karcsú combjait, extrém magassarkú fekete cipői lágyan koppantak a ragacsos asztalon, s csípője úgy ringott, hogy minden férfiszem elhomályosult tőle. Fekete hullámos haja a derekát csapkodta és telt keblei a mennyország csúcsait ígérték. A finom hastáncmozdulatokkal lassan az asztalra térdelt és ívben hátrahajtotta fejét, haja a ragacsos lapra omlott és feltárult a varázsvilág legszebb, legkívánatosabb vulvája. Az első sorból bámulta exfelesége produkcióját és szaharai szárazság költözött a torkába, mohón kortyolta a csapolt sört, miközben le sem vette a tekintetét Daphné kívánatos, buja testéről. Sugárzott az asszonyi érzékiség minden mozdulatából. Ennek a nőnek már nincs mit tanítani, mert ő tanítja a szerelmet. Ahogy felült széttárt lábai közt a legközelebb ülők elkaphatták a női nedvek édes csorgásának látványát, s Daphné fellökte magát az asztalról. Lassan mozgott, formás kerek tompora telt ívként ringott az éhes férfiszemek előtt. Blaise maga is azon gondolkodott, hogy arcon csapja magát a korsó sörével ,vagy inkább a nadrágja duzzadó halmára öntse, hogy lehüljön, mert hajszál választotta el attól, hogy elfeledkezve mindenkiről maga körül egyszerűen felrontson az asztal tetejére és magáévá tegye a nőt. Daphné csábos ajkai a smaragdzöld fátyol mögül csak halványan derengtek elő, de erősen kihúzott macskaszemei vadítóan csillogtak a fátyol fölött. Több részeg alak is készülődött elkapni a táncos lábát, karját, vagy egyszerűen legforróbb testrészét megérinteni. Mielőtt Blaise-nek közbe kellett volna lépnie, végre elhalt a török síp búgása.
- Testvéreim! Aranyvérűek! Mi mind a mardekár eszmében testvérek voltunk és vagyunk. Összeköt minket Mardekár szeretete! A hit az aranyvérben. Amely talán úgy tűnik elveszett számunkra! De nem! Én Draco Malfoy azért vagyok itt, hogy felemeljem a hangom, és Mardekár zászlaját, fölétek, mert loboghat még a kígyós címer, amíg arany vér csörgedezik egyetlen varázsló ereiben is! Én visszahozom a mardekár régi fényét és dicsőségét, ha ti a segítőim és társaim lesztek ebben. A művésznő, a mardekár ékes gyöngye bizonyítja, ha hallatjuk és láttatjuk magunkat, felfigyel ránk az, aki magáénak érzi még az aranyvér ügyét! Fegyverbe testvéreim! Ragadjatok pálcát! Hogy a mardekár jövője, ne a kocsmák sörbűzében vesszen el! Hogy az unokáinknak is elmondhassuk! Mi mindent megtettünk, s nem féltünk szembeszállni elnyomóinkkal, a griffendél uralmát csak együtt, egységes erővel törhetjük meg, hogy kiharcoljuk jogainkat!
Draco beszéde behallatszott a kocsmáros sörös és boroshordói közé is, ahol Daphné kimerülten feküdt egy kereveten.
- Hozzatok vizet! – intette az öltöztető lányokat el Blaise. – Rosszul vagy? – figyelte Daphné nedves homlokát Blaise.
- Csak sok füstöt nyeltem – legyintett Daphné, s köhécselt még néhányat. – Elszoktam már én az ilyen helyektől – s hálásan vette el a pohár vizet.
- Vissza! A nőt akarjuk! Vissza! – ordítozott be néhány részeg alak.
- Daphné! – lépett a függöny mögé Draco. – Beszélj velük!
- Azt nem tehetem! – rázta a fejét gyengén Daphné. – Az nyílt fellépés, egy Bank elnök nem állhat egy minisztérium ellen lázító szónoklat mögé. Értsd meg!
- Akkor menj, és táncolj nekik a fenébe is! – csattant rá Draco.
- Draco! Daphnét végigráncigáltad London kocsmáin, hajnali három óra és megállás nélkül táncolt! – emelkedett fel Daphné mellől Blaise. – Teljesen kimerült!
- Az ördögbe is! Ha nem vagy kint látod megvadulnak! Legalább állj ki az asztalra annyi elég! – húzta maga után a ledér ruhába bújtatott nőt.
- Nem engedem ki veled a barmok közé! – lépett utánuk sietve Blaise, s mindhárman kivonultak az asztal közepére.
- Hallgassatok meg! – kiáltotta Draco és egyszerre válaszoltak rá. Megszólalt a török síp, a segélykiáltás, az aurori parancs és Daphné az ájulással küzdve kapaszkodott Blaisebe. Blaise azonnal felmérte a helyzetet, s a zsebébe süllyesztette a kezét, s magához húzta Daphnét.
- Semmi baj, ne szólj semmit, bízd rám magad! – mormolta exfelesége fekete hajába, s a levegőbe spriccelt, majd egy lágy szúrással befecskendezte a szert Daphné karjába.
- Mi történik itt? – csattant az aurori parancsnok hangja.
- Csak egy kis mulatságot tartunk – heherészett bárgyún Blaise, s megtartotta az összeesni készülő Daphnét.
- Azt majd meglátuk – alaposan végigmérte a hármast. – Draco Malfoy, rajta meg sem lepődünk, de a szépség itt… - egy rántással letépte a fátylat Daphné arca elől, s a kocsmában dermedt csend lett. – A Gringotts elnökasszonya, ez szép és érdekes fogás lesz! Jutalomosztás várható fiúk! – szólt hátra a csapatának a járőrvezető.
- Daphné ártatlan! – lépett közbe Blaise. – Az elnökasszony semmiről sem tudott, hogy mi történik vele, mi kényszerítettük…
Lassan teltek az órák a fogdában. Daphné elájult és még mindig nem tért magához. Blaise morogva rángatta a bilincset a kezén. Blaise csendesen figyelte a békésen pihegő nőt, ahogy még mindig a szánalmas fellépőruhájában kuporog a földön. Meglehetősen előnytelen öltözet. Mint mindig, ha Daphné az aurorságra kerül. Alsónemű nélkül, szinte felkínálva a nemi szervét pihegett. Blaise végigtapogatta az arcát. A vallatási módszerek egyre kevésbé kellemesek itt az aurorságon.
- Blaise! – hallatszott Daphné halk meglepődött hangja, s a nő felült.
- Jó reggelt kedvesem, hát nem a Hotel Imperial igaz? De legalább egy cellában vagyunk – vigyorgott rá Blaise.
- Merlinre! Mi történt? – mérte végig a zilált külsejű látványosan helyben hagyott Blaiset Daphné.
- Minden rendben. Végigaludtad az egész kihallgatást – nevetett Blaise.
- Soha nem fogok ebből kimosakodni – szorította a homlokát a térdére Daphné, ahogy meztelen karjaival átkulcsolt a bokáját. – S már megint egy szál semmiben kellett végigvonulnom Londonon. Azt mondod már megvolt a vallatás?
- Persze, téged is jegyzőkönyveztek, alá is írtad már a vallomásod – biccentett Blaise.
- Merlinre Miket mondhattam! – nyüszögte Daphné futólag a volt férjére nézve.
- Nem voltál túl beszédes, és végülis csak a kérdésekre válaszoltál – nyugtatta Blaise.
- Gondolom Potter élvezte a jelenetet, hogy kirúgathat a posztról, ahova felkapartam magam – fészkelődött a hideg kövezeten Daphné.
- Legnagyobb bosszúságára nem sikerült alád fűtenie. Beismertem én is, Draco is és te is, hogy tudatmódosító szer hatása alatt cselekedtél. Nem voltál tisztában a tetteiddel, mert Dracóval elkábítottunk. Én kevertem ki a szert és én adtam be neked, Draco terveihez te akaratlanul asszisztáltál. Már megérkeztek a vérvizsgálatok is és kimutatták, hogy komoly tudatmódosító szer van a véredben. Tehát nyugodt lehetsz, tisztára mostuk a neved – söpörgette a homlokából a haját Blaise.
- Miért tettétek?
- Kellett volna magunkkal rántanunk? – kérdezte Blaise.
- Draco tudott erről a tervről?
- Nem, de én fel voltam készülve, és lám, jó hasznát vettük…
- Csakhogy… - Daphné szörnyülködve felnézett az exférjére. – Ezzel a gyógyítói pályafutásod… hiszen mégiscsak beadtál nekem valamit…mi lesz most…?
- Te azzal ne foglalkozz – csattant rá Blaise. – Az az én gondom.
- Nem! Miattam jutottál ide! Ráadásul a gyógyítói mivoltod mehet rá ezt nem engedhetem…
- Daphné, szerintem jobb, ha kimaradsz ebből, majd a Mungóval közösen valahogy megoldjuk, mondjuk kapok egy figyelmeztetést vagy ilyesmi. Nem az életedre törtem, csak elkábította megy gyönyörű nőt.
- …igen és szexuális játékokra használtad! Tudod mit kaphatsz ezért? Nem csak teljes eltiltást a gyógyítástól de akár…le is csukhatnak! – kiáltotta Daphné.
- Figyelj én sem vagyok teljesen tiszta. Igaz nem kábítószert, de végülis a tudtod nélkül tényleg adtam már be neked bizonyos gyógykészítményeket – vallotta be fáradt sóhajjal Blaise.
- Mi? – hördült fel Daphné.
- Emlékszel, amikor hozzám fordultál a panaszaiddal? A hajhullás, a rosszullétek a túlhajszoltság, szívdobogás…
- Igen igen – bólogatott Daphné.
- Bár lemondtál a neked előállított vakcinákról, de amikor nálam jártál hol ájultan, hol nem, végülis úgy döntöttem, hogy beadom a neked szánt vakcinát.
- Micsoda? Az ikerterhességes vackodat?
- Igen. Mert maga a vakcina nem csak a termékenységet növeli, hanem egy csomó állapotjavító hatása is van. Nem tűnt fel, hogy igazán alig változtattál életmódot és kutya bajod azóta? Azok a dózisok végülis felerősítik a szervezet ellenállóképességét, én ezért javasoltam neked akkoriban is, hogy had adjam be, mert csak egy mellékhatása az előforduló ikerterhesség, valójában a szer nem csak a termékenységre hat.
- Te szemét! – támadt neki Daphné.
- Inkább megköszönnéd! Elhárultak a problémáid, Teljesen egészségesnek érezhetted magad, és mindezt csak három injekciónak köszönhetted! Amiről lemondtál! Pedig igazán megérdemelted!
- Micsoda egy rohadék vagy te! – csapott felé Daphné.
- Tudom, ezért mondom, hogy ne félts engem. Van épp elég vaj a fejemen, hogy elviseljek egy gyógyítói kizárást is éppen. Legfeljebb marad a magánrendelésem és ennyi – rántotta meg a vállát Blaise. – sosem a pénz miatt csináltam. Hanem azért, hogy gyógyító legyek. Még akkor is ha bizonyos elveket nem követek, főleg ha a szeretteimről van szó.
- Daphné Greengrass!? – hallották a kulcszörgést a zárakban, s egyszerre kapták fel a fejüket. – Letették az óvadékot szabadon távozhat! – nyitotta ki a kaput az őr, s mellette Richard Collins állt és visszafojtott indulattal nézett a feleségére. Daphné feltápászkodott a földről, csendben tűrte, hogy levegyék a csuklójáról a bilincset és koppanó cipővel kilépett a cellából. Richard végignézte Daphné ledér öltözetét a magassarkú cipőig, majd hatalmas csattanással pofont kevert le a feleségének. Daphné haja kilencven fokban repült a levegőben és Daphné a rácsnak tántorodott.
- Te kurva! – sziszegte neki Richard. – Szedd a lábad hazafelé, és köszönheted, hogy bejöttem érted! - Daphné egy szót sem szólt. Blaise keze azonban ökölbe szorult, de ülve maradt és csendben tűrte, hogy Daphné a férje után kullog lehajtott fejjel. Becsapódott a folyosóra vezető ajtó.
Richard rátaposott a gázra és közben hátranyúlt a zakójáért és a feleségére dobta.
- Takard már el magad! Úgy nézel ki mint egy útszéli ringyó! – mordult rá Richard.
- Ha jól emlékszem volt idő, amikor élvezted ezt a felállást Richard! – felelte felvetett fejjel hidegen Daphné.
- Akkor még nem voltál a feleségem és nem voltál Bankelnök! – ordította rá Richard. – A Bank hírnevét mocskolod be csak a puszta személyeddel is Daphné!
- Ha így gondolkodsz miért támogatsz még? – kiáltotta vissza Daphné.
- Már magam sem tudom. Elbizonytalanítottál Daphné! Azt hittem neked is fontos a Bank és a pénzügyek! De a viselkedésedet látva inkább azt tapasztalom, amit mindig is, a te szemedben minden csak játék, a szex, a pénz a bank, az érzelmek. Nem tudok azonosulni veled és a gondolataiddal és már nem is akarok!
- Akkor miről beszélünk még Richard. Ha nem bízol bennem, ha nem hiszed, hogy minden amit teszek annak célja és értelme van, akkor nem érzem azt ,hogy támogatója lennél az ügyemnek.
- Ennek az ügyednek már nem tudok támogatója lenni. Elárultál! Itt hetyegtél a mardekáros haverjaiddal, széttetted nekik a lábad és azt várod hogy támogassalak ebben? Minek nézel te engem? Hogy mindent tűrök?! A feleségem vagy de még mindig úgy viselkedsz mint egy számító szajha! Csak a pénz érdekel, de annak is csak az a része, hogy minél több csöppenjen belőle neked!
- Fejezzük be ezt a beszélgetést Richard – szorította a homlokára a tenyerét Daphné.
- Van még bármi mondanivalónk egymásnak Daphné? – nézett rá hűvösen Richard. Daphné viszonozta a kék szemek rideg pillantását. S az ajkába harapott. Komolyan ez a férfi a férje? Miért is ment Richardhoz? Nem, nem szerelemből. Az ő kapcsolatukból ez az egy mindig hiányzott. Volt szex, nem is akármilyen. Volt hatalom, a lehető legnagyobb. S igen, pozíció, megjelenés, egyszerűen az életükhöz, a hivatali szerepükhöz választottak mindketten társat. S ebben mindig remekül megértették egymást. De ez nem mehet így tovább. Hogy Richard legértékesebb tulajdonságát veszítette el. A támogatását. Richard egyértelműen jelezte, bevégezte. Vagyis részéről vége annak, hogy támogasson egy nőt, aki véleménye szerint becsapta. Ami egyet jelent azzal, hogy sem a magánéletben sem a hivatali életben nem lesz mellette. Akkor pedig villámgyorsan lépni kell.
- Igazad van Richard – bólintott Daphné. S a gyűrűsujjára csúsztak ujjai, s lehúzták a vastag hatalmas drágaköves gyűrűt. – Ezt visszaadom, és elvárom, hogy holnap add be az elnöki irodába a lemondásodat a helyettesi posztról. Amennyiben nem teszed, kénytelen leszek eltávolítani téged a Bankból. Megérted igaz? Sajnos az üzlet az üzlet. Az igazgató nem engedheti meg a legkisebb ellenállást sem a bankon belül. Teljes maximális támogatottságot várok el. – Megcsikordultak a kerekek.
- Szállj ki! – kiáltotta rá Richard.. – Kívánd, hogy soha többet ne találkozzunk szemtől szembe, mert esküszöm neked, hogy kitöröm a nyakad – zihálta Richard. Daphné az ülésre dobta a jegygyűrűjét és kivágva az ajtót kiszállt, s becsapta maga után. Ahogy nézett az elszáguldó kocsi után már tudta. Az életének ismét lezárult egy korszaka.
Blaise kezdte azt érezni, hogy örökre egy fogdában fog megrohadni. Az ügye egy helyben topogott. A Mungóval folytak a tárgyalások. Már három napja tartották benn. És az aurorság még mindig nem döntötte el, hogy milyen szerepet szánjon Blaise-nek a szervezkedésben. Blaise pedig egyre nyugtalanabb lett. Fabiant Pansynál hagyta, de mi történhetett velük? Mégsem volt jó ötlet éppen Pansyhoz vinni a gyereket! Dracót az elfogatásuk és a vallomástételük óta nem látta. Aggódott a gyerekért. Daphnénak eszébe jut egyáltalán?! Vagy a bankelnökasszonynak olyan kínos volt az eset, hogy most igyekszik mindenről megfeledkezve a munkába temetkezni az elnöki birodalmában? Még a saját gyerekéről is? Jaj csak legalább egy üzenetet kapna már, hogy Fabian jól van!
- Szabadlábon! Mr. Zabini! – vigyorgott rá a biztonsági őr.
- Hogyhogy? – kapta fel a fejét meglepetten Blaise.
- Egy gazdag és befolyásos mecénása lehet fiatalember! – kacsintott rá a kövérkés-testes nő. – Szinte végigtarolta az aurorságot. Kiosztott mindenkit és megcsörgette az erszényét. A főparancsnok, aki mindig a helyzet magaslatán van, most megszólalni sem tudott, csak beleegyezően bólintott, hogy engedélyét adja a távozáshoz. S alá is írta a távozási papírjait, még meg sem száradt a tinta.
- S az a személy, aki érkezett. Nő volt? – dörzsölgette a csuklóját Blaise, ahogy végre megszabadult a bilincstől.
- De még mennyire hogy nő! – nevetett az őr.
- Szép, karcsú és érzéki? – sorolta a jellemzőket Blaise.
- Ugyan, ismer maga másféle nőket? – legyintett kacagva a nő.
- De ha rajta senki sem tesz túl, akkor…
- Igen, azt hiszem szemrevaló, határozottan az – bólintott a nő.
- Elment már? - sürgette Blaise.
- Távozóban volt úgy tudom – Blaise meg sem várta hogy befejezze mondandóját a kijárat felé rohant. Az aurorsággal szemközt a járdaszegélynél egy elsötétített üvegű méregzöld mercédesz állt. Blaise térde megroggyant. Daphné! A szíve kihagyott egy dobbanásnyit. Lefutott az aurorság lépcsőjén és feltépte az anyósülés ajtaját.
- Lassú vagy! – felelte Daphné hűvös nyugalommal. Az autóban kellemes hőmérséklet volt. S Daphné mennyivel másképp nézett ki, mint amikor utoljára látta. A haja befésülve, a kosztümje zárt és konzervatív, az arcáról pedig semmit sem lehet leolvasni.
- Szia Apa! – hajolt előre a hátsó ülésről Fabian. – Hallom jó kis kalandba keveredtél! - rugdosta anyja ülését izgatottan Fabian.
- Fabian fejezd be! – szólt rá Daphné, s hátranyúlva lefogta fia lábát.
- Szia te kis kópé! – repesett az örömtől Blaise és ahogy az első ülés engedte magához ölelte a fiát. – Hiányoztál mint víz a halnak! – kacsintott a fiára.
- Jó mert te is nekem! – dőlt hátra elégedetten Fabian.
- Eszedbe jutott? Hát mégsem feledkeztél el róla? – fordult Daphné felé Blaise.
- Ez sértő rám nézve ugye tudod – szűrte a fogai közt Daphné, s kisorolt a forgalomba.
-
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
