Este hat óra felé járt az idő, már teljes sötétség borult a tájra, így Pansy felhagyott a 
nézelődéssel. Kénytelen volt a halvány fényben fürdő hintóban ülő férjét szemrevételezni. 
Draco kémlelte a kinti fényeket, fehér kesztyűbe bújtatott ujjaival türelmetlenül dobolt a hintó 
karfáján. Fekete bársonytalárja második bőrként simult rá. Hirtelen zökkenéssel megállt a 
kocsi. Draco végignézett a mellette ülő Pansyn. Fényes bordó szatén estélyiruháját lágy fekete 
csipke és muszlin fedte be. A bordó és fekete kontrasztja kifejezetten jól áll neki - állapította 
meg magában. A Malfoyok ékszerkészletéből, a rubinköves berakású nyaklánc és karperecek 
emelték a ruha fényét. A híres Malfoy ékszerek. Minden igazi aranyvérű felismerte ezeket. 
Bár látni csak nagyon ritkán látták őket, s a teljes készletet senki nem ismerte, mert kétszer 
ugyanazt az ékszert soha nem viselte egyetlen Mrs. Malfoy sem. Mindig más, mindig új. Nem 
hiába az egyik legrégibb családról volt szó. A Malfoy ősök mindig gyűjtötték a szépet és a 
különlegeset, és az utódok csak gyarapították ezt.
-	Megérkeztünk - szólalt meg Draco, amikor Pansy végre felé nézett. Kinyitotta az ajtót, 
leugrott és megkerülve a kocsit, kinyitotta feleségének az ajtót, amint lesegítette, 
Pansyt megcsapta a hűvös téli levegő és megborzongott. Draco végig szótlanul utazott 
vele, pedig a héten nem is találkoztak az étkezések kivételével. 
-	Mehetünk?- értek hozzájuk Narcissáék, s válaszra sem várva bevonultak a kapun. 
Lucius átnyújtotta a meghívót az ajtóban álló fogadóembernek. 
-	Mr. és Mrs. Malfoy - húzta pálcájával a csíkot az iktatólapra.- Fáradjanak beljebb.- 
Lucius biccentéssel nyugtázta, s fejedelmi tartással átvonultak a csarnokon, Narcissa 
fél méteres türkiszuszályát maga után húzva, kecses járással ringatta csípőjét. Pansy 
kifejezéstelen arccal követte őket tekintetével, amíg Draco is elintézte a meghívóval a 
formaságokat, s karon fogta, hogy szapora léptekkel, de beérjék az idősebb Malfoy 
házaspárt. A terem egyszerre volt komor és fényes. Pansy iszonyodva lépkedett a 
Nagyúr elé, s meghajlásukat szokáshoz híven egy enyhe biccentés fogadta. Három 
lépcsővel az ünneplő tömegtől kiemelve, egy kígyófejes trónuson ülve fogadta az 
érkezőket, csak Bellatrix Lestrange állt fél lépéssel mögötte, akivel a szünetekben 
nyilván csendes sziszegő eszmecserét folytatott. Körben a fal mentén ezüst kígyófejű 
fáklyák világították a hatalmas termet, több százan lehettek, ebben Pansy biztos volt. 
Mégis rettenetesen hűvöset árasztottak a falak. Pansy örült, hogy fekete kesztyűje 
egészen a felkarjáig ért, mert úgy érezte, megfagyna ebben a dermesztő palotában. 
Egy mosolygó szempár közeledett feléjük a tömegben utat verve magának: Alaina 
sietett feléjük. 
-	Draco! Pansy!- lelkesen mosolygott.- Már azt hittem sose értek ide. Nem jöttök oda 
hozzánk?- Draco követte a nőt, s észrevette az egyik homályos zöldfüggönyös 
páholyban keresztbetett lábbal ülő Pitont.  A hosszú terem két oldalán zöld függönnyel 
elválasztott kis fülkék sorakoztak egymás mellett, mindegyik fülkében székekkel és 
apró asztallal. A függöny felső részén ezüstösen lebegő felirat: Piton. Pansy gyorsan 
végigfuttatta a tekintetét s megkereste a sajátjukat. A Nagyúrtól közvetlenül jobbra az 
első páholy függönyén a nevet: Malfoy. Alaina nem engedte tovább szemlélődni 
Pansyt, hanem behúzta a páholy legbelső székére maga mellé. A két férfi előttük ült 
egy méterre, s csendes beszélgetésbe kezdtek.
-	Nos mi a véleményed?- súgta neki Alaina.
-	Ez a palota jól tükrözi a Nagyúr lelkét. Hideg és sötét - jegyezte meg Pansy, mire 
Alaina csendes kuncogásba kezdett, s erre Pansy is elmosolyodott.- Áruld el, miért 
kell a Malfoyok között állandóan alacsonynak és jelentéktelennek éreznem magam?- 
Szemével megkereste a Malfoy páholyban türkisz ruhájában tündöklő Narcissát, aki 
kék szemeit erősen férje tekintetébe fúrta, aki hátrafogott hajával csak növelte 
magasságát, most finom csókot lehelt a felesége kézfejére. Alaina követte a lány 
tekintetét.
-	Nem kellene ezt érezned - futtatta végig a tekintetét Pansyn. -Egészen biztos vagyok 
benne, hogy a Malfoyok nem téged választottak volna, ha nem tartanak minden 
tekintetben megfelelőnek arra, hogy viseld a nevüket. 
-	Úgy gondolod?- fordult kétkedve Alaina felé.- Nézd meg mind szőke kékes-szürkés 
szemű. Teljes ellentétben velem. 
-	Ez semmit nem jelent - dőlt hozzá közelebb Alaina.- Gondolod, hogy minden Malfoy-
feleség szőke és kékszemű volt, mint Narcissa?
-	Hát nem tudom.
-	Persze, hogy nem. Ott vagy a kúrián, ami tele van Malfoy- portrékkal. Azt ne mondd, 
hogy egyet sem néztél meg. Nem mind szőke és kékszemű. Na persze kivéve a 
férfiakat. Ők valóban mind ezüstszürke szeműek, és valóban szőkék. De hát ez 
természetes. Draco is az, a fiad is az lesz.- Pansy erre elpirult, és most végre 
kifejezetten úgy érezte, hogy meleg van a teremben.- Minden szépség más Pansy. 
-	Át kell mennünk apámékhoz - nyújtotta fehérkesztyűs kezét Draco, s Pansy sietve 
rácsúsztatta karját a férfiéra, átlépkedtek a termen, és helyet foglaltak a Malfoy- 
páholyban. Narcissa hűvös szemmel végigmérte fiát és Pansyt, de nem szólt semmit, 
ahogy elhaladtak mellette. Elsötétült a terem, csak a belső körre vetült fény. 
Megbűvölt kígyók tucatja siklott a csiszolt padlón. Sziszegve, öltöttek alakzatokat. 
Halk dobszó kísérte mozgásukat, s távoli fafúvósok hangját hozta a termen végigsöprő 
jéghideg fuvallat. Ezt követte egy hárfa felszökkenő könnyed akkordja. Pansy 
megborzongott a kísérteties hangokat hallva, mintha a túlvilág zenéjét hallaná, halkan 
de mégis dübörögve fülében. Sokkal ijesztőbb volt így halkan hallani, mintha tombolt 
volna minden hangszer. Pansy egy csillanást vélt felfedezni az abrosz alatt, s Draco 
eltüntette fekete pálcáját a mellényzsebében.
-	Te csinálod?- súgta megdöbbenve Pansy.
-	Ki más?- kérdezett vissza Draco.
-	Elég félelmetes.
-	A Nagyúrnak is lehet furcsa zenei ízlése nem?- lehelte a felesége fülébe Draco.
-	Ezért nem láttalak egész héten?- kérdezte kissé emeltebb hangon Pansy.
-	SSss!- sziszegte hátra Narcissa, s szúró tekintetét Pansyra vetette. Draco csak 
bólintott, s gyorsan a kígyók felé fordította figyelmét. Pansyt különösebben nem 
kötötte le az előadás, így tekintetével körbepásztázta a szemben levő páholysort. Első 
helyen természetesen Lestrange- ék voltak. Majd Montclaire-ék, a harmadikok a 
sorban pedig Pitonék. Alaine férje asztalon nyugvó kezét simogatta, Piton egy ideig 
tűrte, majd lassan átkulcsolta a nő ujjait, s hosszú pillantást váltott feleségével végül 
ismét a kígyókra fordította tekintetét. Pansy levette róluk a szemét és ismét megpróbált 
az előadásra figyelni. Draco pálcalendítésére a függöny mögé, hirtelen hegedűk 
piccikato- ja tépte a húrokat, s dementorok suhantak végig a termen, csatlakozva a 
kígyókhoz. Pansy megborzongott, ahogy a hűvös fuvallat megcsapta. Most már 
kimondottan fázott. Próbált a bársonyülésben úgy helyezkedni, hogy minél több 
részen melegítse, de hiába, fogai elkezdtek vacogni. Draco odakapta fejét az 
összekoccanó fogakat hallva.
-	Mi az?- súgta a nő fülébe, s lehelete nyomán libabőrős lett Pansy tarkója.
-	Fázom - súgta vissza Pansy karjait dörzsölve. Draco közelebb ült és átölelte Pansy 
derekát, tenyerével finoman dörzsölgetve a lány hátát.
-	Jobb?- nézett rá aggódó szemmel Draco, de ezt Pansy nem láthatta, mert lehunyt 
szemmel bólintott, s minden energiájával a meleg kezekre koncentrált, hogy elmúljon 
reszketése. Draco szeme végigsiklott felesége karcsú alakján, kezével követve 
tekintetét. Ujjait végigpergette derekán és a combján, majd a szoknyát begyűrve a 
belső combját kezdte simogatni, egyre feljebb haladva. Ajkaival megérintette felesége 
fülét, nyelvével végigsiklott karcsú nyakán, s vissza a füléhez. Pansy megborzongott 
az érintésre.
-	Fázol?- súrolta nyelvével Pansy füle mögötti részt Draco.
-	Nem. Már nem - lehelte vissza Pansy, és örült, hogy Lucius és Narcissa takarásában a 
sötét páholybelsőbe nem lehet olyan jól belátni.- Draco!- fordította a fejét oldalra 
Pansy, hogy láthassa Draco arcát.- Megláthatnak!- próbálta kiseperni a férfi kezét az 
öléből, de Draco erre merészen becsúsztatta ujjait, s kíméletlenül simogatni kezdte. 
Pansy halkan felnyögött.
-	Ugyan kedvesem. A feleségem vagy - susogta Draco, s szemében megcsillant egy kis 
fény mielőtt ajkaival lágyan súrolta Pansy ajkait. Finoman harapdálni kezdte, az alsó 
ajkát, s végül lágyan becsúsztatta nyelvét a nő ajkai közé. Pansy először óvatosan, 
majd egyre hevesebben viszonozta a csókot, s Draco kezével egyre hevesebben 
simogatta felesége combjai közti részt.
-	Avada Kedavra!- kiáltotta a Nagyúr felállva. Draco előrántotta pálcáját 
mellényzsebéből, és Pansy háta mögött a függönyre intett, mire a zene elhalt. A 
Nagyúr előrébb lépve sorba megölte a kígyókat, s a teremre ismét fény gyúlt. Luciusék 
lelkesen tapsoltak a többi halálfalóval együtt. Draco zsebre tette pálcáját, és párszor ő 
is összeütötte tenyerét, majd az ezüstserlege után nyúlt és hátradőlve a vörösborát 
kortyolgatta. Pansy még mindig zihálva értetlenül nézte az élettelen állatokat, amik 
most egyetlen pillanat alatt eltűntek. Az izgalomtól remegő kézzel emelte kivörösödött 
ajkaihoz poharát, s egy hajtásra kiitta. Szeme sarkából Dracora pillantott, és belülről 
forrt a dühtől, ahogy látta, hogy milyen hűvös nyugalommal ül mellette, holott néhány 
perccel ezelőtt még csaknem leteperte a páholy szőnyegére. Benne még mindig izzott 
a feléledt vágy, és most kifejezett hiányérzete tombolt a beteljesületlenségtől. Lassan 
sikerült magára erőltetnie a nyugalmat, s ismét felhajtotta a vörösbort a serlegből, ami 
alighogy letette ismét megtelt.
-	Fejezd be az ivást!- mordult rá a sarokból Draco.
-	Semmi közöd hozzá mennyit iszom.
-	Terhes vagy a fenébe!- vette ki a serleget Pansy kezéből előredőlve székében.- Ahhoz 
pedig elég sok közöm van.
-	Valóban - húzta el gúnyosan a száját Pansy, de nem folytathatta, mert ekkor odalépett 
hozzá a Sötét Nagyúr.
-	Mrs. Pansy Malfoy. Lenne a partnerem az első táncnál?- sziszegte rá kegyetlen 
mosollyal a fekete taláros férfi.
-	Megtiszteltetés - fogadta el a felé nyújtott kart Pansy és hűvös tekintettel hagyta, hogy 
a parkett közepére kísérje Voldemort. Minden szem rájuk szegeződött. Pansy lágyan a 
földre ereszkedett, s az első akkordok felcsendülése után hagyta, hogy a férfi jeges 
ujjaival felhúzza magához. A férfi karjaiban meg kellett állapítania, hogy a korábbi 
hideg csekélység volt ehhez képest, amit most érzett. Így sanda gyanúja szerint nem is 
az ódon várpalota évszázados szürke falai ontották magukból a hideget, hanem maga 
Voldemort. El kellett azonban ismernie, hogy kivételesen jól táncol a férfi.
-	Köszönöm a bókot - préselte vékonyra a száját Voldemort. Pansy pedig rájött, hogy 
nagyon gyorsan le kell zárnia az elméjét.- Nagyon szótlan ma Pansy.
-	Úgy véli?- nézett a vöröses szempárba Pansy, de gyorsan el is kapta a tekintetét, tartva 
a legilimenciától.
-	Óh igen. Én jól ismerem magát. Mindig is szókimondónak tartottam.
-	Ez nem feltétlen erény – szúrta közbe Pansy s fordulat közben a Malfoy házaspár felé 
nézett.
-	Nem mindig. De önnél az. – nézett most ő is a táncoló szőke házaspár felé.- Ne váljon 
ízig-vérig Malfoyyá!
-	Mire akar utalni?- kérdezte enyhe gyanakvással Pansy.
-	Csupán baráti jó tanács.
-	Ön és a barátság?- jegyezte meg Pansy.
-	Látja, ezt mondom - húzta fel a szája szélét Voldemort. - Egy Malfoy sosem mondana 
nekem ilyet. 
-	Elnézést szemtelenség volt tőlem.
-	Téved - forgatta ki Voldemort, majd ismét magához húzta.- Maga távol áll minden 
szemtelenségtől. Egyszerűen ismeri az embereket.
-	Miből gondolja?
-	Nézzen tükörbe! Kivételesen okos szemei vannak. Sötétek, de okosak. Magának csak 
a szeme él. Az agyát lezárja, mert olyan jó oklumentor mint oly sok hívem, de a 
szemét nem tudja. Ezért kellett maga a Malfoyoknak is. És én is így akartam.
-	Nem értem.
-	Nem is kell értenie. A lényeg ne adja fel a saját énjét. 
-	Kezdek elveszni a tanácsok rengetegében. Oly sok ellentétes véleményt kapok, hogy 
nem tudok köztük dönteni.
-	Nem is kell.- A Nagyúr sötéten bólintott.- Tudom ki az a másik. Alaina Piton.- Pansy 
kicsit visszatartotta a lélegzetét.- Nem magától tudom. Alaina már csak ilyen. A féltés 
a fő erénye. És a béke iránti vágy. Nem szeretné, ha nézeteltérések lennének közted és 
választott családod között. Azt a döntést javasolja, ami szerinte a legjobb.
-	De nem azt, ami nekem a legjobb.
-	Is-is. Alaina nem ismer úgy téged, mint én, ezért ajánlja a szerinte megfelelő utat.
-	De hiszen ön sem ismer engem.
-	Nagyon is.- Voldemort könnyed mozdulattal átforgatta Pansyt, és meghajolt.- Ugyanis 
önnél csak egyetlen ember van a varázsvilágban, aki tévedhetetlen és kiválóbb 
emberismerő, és az én vagyok. Köszönöm a táncot.- Lekísérte a páholyhoz, és 
Luciussal elvonult a trónusához. Darcohoz csatlakozott Crak és Monstro is és Pansy 
úgy érezte, mintha már megint a régi időkben lennének. Így ő is leült a három férfi 
mellé a Malfoy-páholyba. Egy gyümölcsökkel megrakott kelyhet választott, és 
komótosan szemezgetni kezdte a szőlőt. Draco egy pillantással nyugtázta, hogy 
visszatért, s látszólagosan fenntartva figyelmét Monstro felé dőlve, Pansy szemébe 
nézett.
-	„Mi volt?”- küldte mentálisan a kérdést Draco.
-	„Semmi mi lett volna”.- tartotta fenn a szemkontaktust Pansy.
-	„A Nagyúr nem szokott csak találomra táncpartnert választani a születésnapján”
-	„Tavaly az anyádat kérte fel nem?”- nézett rá fagyosan.
-	„Igen. De ez nem jelenti azt, hogy csak a családunkat részesíti előnyben. Szóval mit 
akart?”
-	„Gondolom beszélgetni.”
-	„Titkolózol előttem?”
-	„Miért tenném?”
-	„Gondolom, hogy hergelj.”- közben kajánul elvigyorodott.
-	„Ne reménykedj.”
-	„Azt hiszed, így kívánatosabb vagy előttem?”-tovább vigyorgott.
-	„Most pont olyan vagy, mint a Roxfortban.”-s elvette a pillantását.
-	„De komolyan mit mondott?- érdeklődött Draco.
-	„Hogy ne váljak ízig-vérig Malfoyyá.”- Pansy visszanézett Dracora, hogy lássa a 
reakcióját, de az nem reagált rá.- „Szerinted mit akart ezzel mondani?”
-	„Csak sejtem a választ.”
-	„Vagyis?”- vonta fel a szemöldökét Pansy.
-	„Túl jól ismer minket.- enyhén megrántotta a vállát.- Tudja, ha nagyobb hatalom 
érkezik és az érdekeink úgy kívánják, a következő órában akár az ellenségei is 
lennénk.”
-	„És szerinte én nem.”
-	„Pansy, annyira már ismerlek, hogy tudjam, te semmit nem érdekből teszel.”
-	„Most sértegetsz?”
-	„A legkevésbé sem. Te csak azt teszed, amit helyesnek tartasz. Úgy cselekszel, hogy 
minden sejted egyetért azzal, amit teszel. Mi pedig tudathasadásban szenvedünk. Azt 
tesszük, amit az érdekeink kívánnak. Akkor is, ha egészen más arról a véleményünk, 
és fájdalommal is jár.”
-	„Akkor miért felelek én meg a ti elvárásaitoknak?”
-	„Első: eleve így volt elrendelve, ezt te is tudod. A másik: valóban alkalmas vagy. 
Harmadik: ez a Nagyúr kifejezett kívánsága. A házasságunkra ő mondta az áment.”
-	„Vagyis ha ő ellenezte volna most más lenne a feleséged?”
-	„Így van. Nálunk mindig első a kötelesség és második az érzelmek.”
-	„Miért akarta a Nagyúr, hogy mi összeházasodjunk?”
-	„Miattam - húzta gúnyos mosolyra a száját.- Tudja, ha egy erős nő van mögöttem, 
nem fogok elpártolni tőle.”
-	„Engem erős nőnek tart?”
-	„A gondolataidat, az akaratod, és az elveid tartja erősnek.”
-	„Te is így látod?”- nézett rá kérdőn Pansy.
-	„Gondoltam, hogy ezt fogod kérdezni - villantotta rá szabályos fogsorát Draco.- 
Amennyire tudom valóban erős az akaratod. Az a szerencséd, hogy ez egyezik a 
Nagyúréval.”
-	„De a tieddel is nem?”- villantotta rá Pansy a szemeit.
-	„Persze. Ez csak természetes- bólintotta Draco és a serlegéért nyúlt.- Aranyvér a 
fensőbbrendű. Igaz ő is csak egy félvér”- s Voldemort felé emelte a poharát s 
felhajtotta az italt.
-	„Ez célzás akart lenni?”
-	„Szerinted mi aranyvérűek megtűrjük évtizedeken át, hogy egy félvér dirigáljon?”
-	„Téged ismerve nem.”
-	„Na látod. Rettegve bár, de ezt a Nagyúr is belátja.”
-	„De valamit csak megpróbál tenni ellene?”- nézett a Nagyúr felé aggódó tekintettel.
-	„Óh, igen-igen. Kijelöli az utódját.”- jegyezte meg gúnyosan Draco látva Pansy 
aggódó tekintetét.
-	„És ki lenne az?”
-	„Gondolkozz egy kicsit. Azt mondja neked, hogy ne válj ízig-vérig Malfoyyá, de 
mégis leghőbb vágya volt, hogy mi összeházasodjunk, és most azt mondom neked, 
hogy mindezt azért akarja, mert veled erős vagyok. Nélküled apám nyomába se érek, 
de veled bárkit felülmúlok.”- fél szemöldökét felvonva nézett a lányra, száját lágyan 
elhúzva.- „Nos? Tipped sincs?”
-	„Teee?...”- küldte a reszkető gondolatot Draco felé.
-	„Talált süllyedt.”- billentette oldalt a fejét, letette a serleget és kezét Pansy felé 
nyújtotta.- Gyere táncoljunk.- és lekísérte a halott sápadtá vált lányt a táncolók közé.
-	Mi lesz az utánfutóiddal?- suttogta neki Pansy.
-	Meglesznek nélkülem. Gondolom, teljesen elmerültek a fagylaltkelyhük élvezetében.
-	Ugye az előbb csak vicceltél?- mosolyodott erőtlenül Pansy.
-	Tudom, hogy fanyar humorom van- somolygott az orra alatt Draco, ahogy Pansy 
rémült szemeibe nézett -, de ezt teljesen komolyan mondtam.
-	De miért épp mi? Mármint te?- Draco összehúzta a szemhéját és ismét mentális 
beszélgetésbe kezdett, mert tartott tőle, hogy bárki meghallhatja.
-	„Mert mi vagyunk a legalkalmasabbak. Szerinted miért akarják, annyira, hogy 
gyerekeink legyenek? A Nagyúr nem akarja, hogy a saját csapdájába essünk, neki 
ugyanis nincs utódja.”
-	„Mert a halhatatlanságra törekedik” -vetette közbe enyhe rajongással Pansy.
-	„Na igen. Azzal viszont nem számolt, hogy gyenge lesz. Horcruxai nélkül, amiket oly 
sikeresen elpusztítottak egyesek, teljesen védtelen lett.”
-	„De ő maga még erős, és talán valahogy…”
-	„Ne álmodozz Pansy! Tudom, hogy milyen feltétlenül csüngsz a Nagyúron, de 
elvakultságodban nézz a látszat mögé. – fejével egyértelműen a trónusán ülő 
Voldemort felé intett.- Szépen csendben a szemünk láttára sorvad el.”
-	Ne mondj ilyeneket! -csattant fel Pansy.
-	„Pszt!”- megszorította Pansy kezét és szorosan magához vonta.- „Ne mondd ki! Nem 
akarom, hogy észrevegyék, miről csevegünk.”
-	„Jól van.”
-	„Nem fog kiutat találni. Nincs bölcsek köve, nincs horcrux, ez az egy nyamvadt lelke 
maradt már csak. Elkerülhetetlenül bekövetkezik, amitől retteg: meg fog halni.”
-	Nem igaz- próbálta eltolni magát Pansy Dracotól, s kezét Daco mellkasán tartotta, de 
Draco visszahúzta.
-	„Az ő ideje lassan lejár. Már nem olyan fiatal, mint amikor tele energiával tervezgette 
a halhatatlanságot. Ideges persze. Szerinted miért kapkod? Próbálja behozni azt, amit 
nem tud. Pitont és engem nyaggat mindenféle bájitalokért, tőlük remélve hosszú életet. 
De mi már nem akarjuk, hogy sokáig éljen.
-	„Csak nem?”- rémülten kapta Pitonra majd Dracora a fejét.
-	„Nem bántanánk, de elegünk van belőle. A Nagyúr bár nem tudja, érzi, hogy vágyom 
a hatalmára, és tudja, túl gyenge lennék ahhoz, hogy átvegyem a helyét.”
-	„Mégis nekem azt mondta, ő is így akarta. Hogy melletted legyek és erősítselek.”
-	„Az iránta való hűségemben és odaadásomban, hogy ne forduljak ellene. Hiszen látja, 
mennyire vakon bízol benne, és csodálod. Neki ez kell.”
-	„Ez csak természetes.”
-	„Az is, hogy így úgy érezheti a kezében van a döntés és irányítás, egy szép napon 
kijelöl utódjának. S addigra már nem lesz kérdés a további utódlás. Nem akarja, hogy 
a jövőben ilyen problémák legyenek, onnantól a hatalom aranyvérű család kezében 
öröklődik. A mi családunkban Pansy.”- szemei átszellemülten csillogtak, ahogy 
jövőbe révedő szemmel nézett le Pansyra, de Pansy megijedt ettől a nézéstől.
-	„Ez félelmetes. Csak a hatalomra gondolsz, a becsvágyad fűt. De arra nem gondolsz, 
hogy ez veszélyes. Nézz körbe a termen!”- futtatta végig a halálfalók tömegén a 
szemét Pansy, és kirázta a hideg.- „A hívei. Ha megtudják. Arra nem gondoltál, hogy 
ellened is fordulhatnak? Kihalhat a neves és nagy múltú Malfoy család?”- gúnyosan 
idézte Draco fellengzős szavait.
-	„A hatalom ezzel jár. Veszélyekkel. De ha a Nagyúr maga nevez ki?- vonta fel undok 
tekintettel a szemöldökét- Akkor nem tehetnek semmit.”
-	„Igen. Amíg él, mert addig megvéd. De utána? Elszabadul a pokol.”
-	„Az reméljük még nagyon sokára lesz, és addigra kellően megszilárdítjuk a saját 
hatalmunkat. Segítesz nekem Pansy? Segítesz abban, hogy megvalósítsuk ezt, és 
fényes jövőt teremtsünk a gyerekeinknek?”- tekintetében most először őszinte kérés 
tűnt fel, mindenféle hátsó szándék nélkül, és Pansy látta ezt.
-	„Mindent megteszek annak érdekében, hogy a gyerekeim sokra vigyék ez 
egyértelmű”- Draco önfeledten mosolygott rá, és lágy csókot lehelt az ajkaira.
-	Köszönöm - búgta rekedtes hangon Pansy fülébe, amitől, apró remegések futottak 
végig a lány egész testén. Elrejtette Draco elől azokat a gondolatait, amikben viszont 
kétkedve nézett a jövő elé. Ő sokkal racionálisabban látta azt, hogy nem lesz békés a 
váltás és az átmenet. Tudta, hogy mint minden mardekáros a halálfalók is 
becsvágyóak, törtetőek és mérhetetlenül önzőek, hiszen ő maga is ilyen volt. 
Nyugodtabban aludna, ha tudná a Nagyúr örökké élni fog, mert nélküle a Malfoyokra 
hosszú és küzdelmes évtizedek de nem kizárt, hogy évszázadok várnak. Aggódva 
simította végig még lapos hasát, s még meg sem született gyermekét féltette az előtte 
álló nehéz időszakoktól. Ha megélik. Könnyű volt tisztelni és alázattal fordulni a 
jelenlegi vezetőhöz, mint hogy ő maga legyen a vezetésben. Úgy érezte az igazi 
háború nem most zajlik, hanem ezután fog, és szövetségesek nélkül biztos a bukás. De 
ugyan ki szövetkezne a Malfoyokkal? – ehhez hasonló gondolatokba merülve, haladt 
Dracoba karolva, amikor szembe jött velük a Parkinson házaspár.
-	Lányom! Remélem jól vagy!- mondta átölelve Pansyt az édesanyja.
-	Jól vagyok- húzódott el Pansy, s maga sem értette, de úgy érezte, fényévekre van 
szüleitől, és a régi életétől. Egészen más súlyú terhek nehezedtek mostantól a vállára, s 
most úgy érezte, összeroppan alatta, ha nem nehezedhet ismét Draco erős karjára.
-	Remélem jó feleséghez híven hamarosan megajándékozod a férjed egy gyermekkel - 
szólt közbe pattogó hangon Mr. Parkinson. Pansy már épp nyitotta a száját, hogy 
visszafeleseljen, de Draco mentális üzenete megállította.
-	„Ne mondd!”- s futólag rápillantott Pansyra, aki értetlenül nézett vissza rá, de 
hallgatott, néhány üres udvarias mondat után, Draco a terasz felé irányította Pansyt, s a 
kőkorlát melletti két kényelmes bőrfotelhez vezette. Pansy körbepillantott, és látta, 
hogy szép lassan minden terasz megtelik emberekkel, hasonlóan a benti páholyokhoz, 
a teraszokon is egy-egy család külön-külön teraszon foglalt helyet.
-	„Miért ne mondhattam volna el a szüleimnek?”- nézett Pansy értetlenül a mellette ülő 
ezüstszőkehajú férfira. Draco beletúrt a hajába és csak utána válaszolt.
-	„Bármennyire is úgy tűnik, hogy meggondolatlan vagyok, mi is tartunk az 
ellenségeinktől” - nézett le a mélybe Draco.
-	Pontosan mire célzol?
-	„Szerinted miért nincs testvérem?”
-	„Nem tudom. Végülis nekem sincs, mi ezzel a probléma?”
-	„Te mondtad, apám milyen megrögzött utódmániás. Mint minden Malfoy ő is attól 
félt, hogy magja szakad a Malfoy vérnek. Iszonyodott még a gondolattól is. Ő volt az 
egyetlen, aki még továbbviszi a családi nevet. Mindenki más elpusztult, és az 
évszázadok alatt sok ellenséget összegyűjtöttünk, anyámat megtámadták, így már nem 
lehetett gyermeke, de szerencsére akkor már ott voltam én. Az egyedüli fiúörökös.  Az 
utóbbi évtizedekben szüntelen apadt a család. Büszke vagyok az őseimre, arra, amit 
elértek és igenis én is félek, hogy elveszítem a családom.”
-	„Megértelek”- tette rá apró kezét, Draco idegesen doboló ujjaira.
-	„Senki nem tudja, hogy gyerekünk lesz Pitonékon kívül.”
-	„Bennük megbíztok?”
-	„Mindenkinek megvannak a maga titkai. A különbség az, hogy mi ismerjük 
egymáséit.”
-	„Piton mindig kivételezett veled.”
-	„Talán. Apám tart attól, hogy téged is megtámadnak, talán éppen azok, akik anyámat.”
-	„Tudjátok kik azok?”
-	„Nem. Túl sok az esélyes rá.- kacagott fel keserűen Draco.- „Vigyázz magadra nagyon 
Pansy.”
-	„Azon leszek, és vagyok.”.- szótlanul ültek egymás mellett, s mindketten a 
gondolataikba merültek. Kimerültek a hosszú beszélgetéstől. Túl sok minden derült ki 
és talán túl hamar. Pansy legalábbis így érezte. Most már elméjét még jobban el kell 
zárnia a külvilágtól, mint eddig valaha. Halk neszeket hallott a háta mögül, ahogy 
Narcissa és Lucius is kiért a teraszra. Pansy már készült felállni, hogy átadja a helyét, 
mivel most az első székeken ültek Dracoval.
-	Hagyd csak!- foglalt helyet hátul Lucius Malfoy.- Mi már úgyis sokat láttuk innen. Te 
viszont most vagy először ezen a teraszon.- Pansy valóban anyjáék teraszát nem is 
látta innen olyan messze ültek. A mellettük kiugró díszes ezüstben pompázó széles 
teraszra kiért a fekete taláros Voldemort gyors fejbólintással köszöntötte Malfoyékat, 
kicsit hosszasan Pansyn felejtve hideg szemeit, majd elfordult és leült a magasított 
bőrülésre. Bellatrix is helyet foglalt mellette.
-	„Tényleg a szeretője?”- billentette Pansy lágyan a fejét Draco felé, tudta, hogy ha más 
nem Narcissa mint testvére mégiscsak tudhatja.
-	„Talán”- rázta meg magát Draco révetegségből ébredve, és ő is átsandított a szeme 
sarkából a mellettük levő erkélyre.- „Egyébként kétlem, hogy a Nagyurunk bármiféle 
földi élvezetet értékelne még. Egyszerűen megszűnt érezni.”
-	„Pocsék érzés lehet”- vont vállat Pansy, és az égen villanó tüzijátékra emelte a 
tekintetét. Rövid ideig figyelte, de hamar elunta, soha nem kötötték le az ilyesmik a 
figyelmét.
-	Gyönyörű igaz?- szólalt meg Narcissa a háta mögött.
-	Igen az. A Nagyúr mindig is tudja, hogyan kell gyönyörködni a szépben.- Pansy 
enyhén fintorgott az orra alatt, s az őt figyelő Draco csendesen elmosolyodott. Minden 
újév így kezdődött a halálfalók életében, amióta Voldemort visszatért. Pansy már 
kifejezetten álmosnak érezte magát, miközben tűrte, hogy Draco felsegítse rá 
utazóköpenyét. Alaina integetett nekik, és visszafordult a lejáratról.
-	Jövőhéten várunk titeket. Nehogy elfelejtsétek!- mosolygott, majd a mérgesen 
terpeszkedő Piton mellé csatlakozott a fekete fogaton. Pansy felnézett Draco 
szürkéskék szemeibe.
-	Piton születésnapja. Alaina mindig megtartja.- segítette fel a kocsijukra Pansyt.- 
Megismerkedhetsz kicsit közelebbről a Piton családdal. Csak mi leszünk. Másokat 
nem hívnak.