Hermione alvást tettetve hevert a hatalmas baldachinos ágyban, de amint hallotta, 
hogy Harry elhaló léptei zaját is elnyelte a folyosó csendje felült az ágyban. 
Körbenézett a szobában, keresgélve az elrejtett tárgy után. Tudta, hogy Harry a 
könyves szekrénynél motoszkált mielőtt kilépett a szobából, s halántékától választott 
el egy kis fonalat. Kíváncsi volt, vajon mi lehet az. Végigtapogatta a könyves 
szekrényt, s megtalálta a kis elfordítható kart, az egyik polc megmoccant, s leeresztve 
a könyveket egy kis tálkát csúsztatott előre a gépezet. Hermione belenézett a tálba, 
amelyben erősen kavargott az ezüstös anyag. Hermione megkocogtatta a tálka szélét, s 
halvány képfoszlányok szűrődtek át. Hermione közelebb hajolt, hogy jobban lássa az 
alakokat, a haja lágyan belesimult a folyadékba, s Hermionét abban a pillanatban 
magába húzta a tálka. Egy alkonyatban fürdő mezőn találta magát. Körülnézett az 
égről közeledő kis pontot látott. Csak akkor ismerte fel, amikor már egészen mellette 
haladt el. Harry érkezett seprűn. Lepattant róla, és türelmetlen kopogással megzörgette 
a ház kopogtatóját. Őszülő köpcös emberke nyitott ajtót. Hermione közelebb lépett és 
meglátta a falra rögzített kis táblát: Mr. Smith ügyvédi iroda. Követte Harryt a 
könyvtárszobába. Már frissen írt szerződés hevert az asztalon.
-	Már csak alá kell írnia Mr. Potter.- mosolygott nyájasan az öregúr. Harry kezébe 
vette a pergament és átolvasta. Hermione a válla fölött belepillantott. Ahogy 
átolvasta megrettenve nézett vissza a két férfira. A szerződés szerint Harry Az 
árnyakat akarta megvásárolni. Hermione értetlenül állt, egyáltalán, hogy lehet 
megvenni az árnyakat.
-	Rendben van Mr. Smith. Ha a tulajdonomban lesz egészen biztosan felvehetem a 
kapcsolatot a halottakkal?
-	Természetesen én kezeskedem ezért.- Hangos kacarászás szűrődött be kintről, majd 
belépett az ajtón, egy fiatalos külsejű lány. Kellemes mélyvörös haja lágyan omlott 
le egészen a háta közepét verve, lágy hullámokban. Szeme vidáman kacagva 
csillogott, s Hermione megdöbbenve vette észre, hogy ezt a szemet már látta. 
Megtévesztően olyan zölden csillogott, mint Harryé.
-	Áh. Kérlek Dália most ne zavarj minket.- fordult az ajtó felé Mr. Smith.- Mr. Potter 
hagy mutassam be az unokahúgomat. Dáliát.- Harry a lány felé nézett, s ahogy 
kezet rázott vele, ő is csodálkozva nézett rá, majd elgondolkodva végigfuttatta 
szemét a lányon.
-	Nagyon örülök.- zengte mély hangján Harry. Hermione szinte még soha nem is 
hallotta ezen a hangon szólni, rögtön meg kellett állapítania, hogy ez a nő tetszik 
Harrynek, és még így hogy tudta mindez a múltban történt, még így is féltékeny 
volt erre a nőre. Nem mondhatta azt, hogy nem szép. Sőt talán soha nem látott 
ilyen szépet. Könnyű halványzöld ruhája, minden lépésnél körülsuhogta kiemelve 
karcsú magas termetét, hófehér hamvas bőre is szép volt, pedig szinte már kórosan 
sápadtnak lehetett nevezni, de ennek a nőnek mégis jól állt. A nevetés, pedig 
igazán jól állt neki, mintha gyémántok csilingelnének a sejtelmes túlvilágról, 
borzongatóan édesen. Hermione tudta. Érezte. Ez a nő nagyon fontos lesz Harry 
életében, annyira, mint még soha senki, és kissé csalódottan figyelte, ahogy a nő 
szemérmetlenül mereszti hatalmas zöld szemeit Harryre. Harry hosszú pillantással 
viszonozta, s szemeit ismét végigjáratta a nő alakján.
-	Ennyire fontos ez az ügy?- kérdezte ártatlanul Dália, s lágyan megsimogatta 
nagybátyja vállát.- Nem várhatunk vele egy kicsit.
-	Kérlek Dália ne zavarj.- mordult fel az öregúr, s Hermione a lelkében ébredező 
szörnyeteg hatására, úgy érezte, tényleg jobb lenne, ha magukra hagyná a két férfit, 
még ha Harry épp egy ilyen döntést is akar hozni.
-	Mit vásárolna??- kukkantott bele  a Harry kezében lévő pergamenbe.- Az 
árnyakat?- hosszan Harry szemébe nézett, a szája sarkában bujkáló mosollyal.- Na 
de Mr. Potter. Mégis minek magának az a tömérdek árnyék?
-	Ugyan, hiszen a mai világban a privatizáció virágzik, miért ne lehetne ez az 
enyém.- mosolygott vissza a nőre Harry.
-	Ennyire fontos magának?- simított végig vékony kezével Harry karján.
-	Nem is sejti mennyire.- suttogta vissza rekedten Harry.
-	Engem is megvenne?- villant sötéten a nő szeme.
-	De Dália!- Horkant fel a köpcös emberke.- Micsoda dolog ez?!
-	Ugyan már Bácsikám!- könnyed nevetéssel pörgött egyet Harry előtt majd hirtelen 
léptekkel az ablaknál termett és kitárta a hatalmas szárnyas ablakot. Közben az 
öregúr az íróasztalhoz lépett és megmártotta a tollat a fekete tintában.
-	Akkor, ahogy megbeszéltük Mr. Potter.- Halk sercegés a szikkadt pergamenen, és 
már nyújtotta is át Harrynek a tollat.- Itt írja alá.
-	Nézd bácsikám, hiszen szakad az eső.- Dália átviharzott a szobán, és finom ujjaival 
átkulcsolta Harry tollat tartó jobbját, megállítva a szerződést megpecsételő aláírást 
Harry keze megremegett a nő érintésére, s egy másodpercre lehunyta a szemét..- 
Jöjjön ilyen esőt csak Írországban lehet látni, ezt meg kell néznie. –Elrángatta 
Harryt az asztaltól és az ablakhoz húzta.- Hát nem gyönyörű?- búgta és közben 
félig a párkányra ült.- Ha szerencséje van most igazi vihart láthat. Olyankor olyan 
élénken zöld a fű, mintha smaragdok ragyognának a földön. Olyanok, mint a maga 
szeme.- rajongó tekintettel Harryre nézett, majd gyorsan elkapta a pillantását.
-	És a magáé.- jegyezte meg Harry.
-	De Mr. Potter a szerződést, még nem írta alá.- lépett az ablakhoz Mr. Smith.
-	Itt van nálunk a világ leghíresebb varázslója bácsikám. Most szeretném lekötni egy 
kicsit. Még lesz idő aláírni azt a vacakot.- legyintett Dália, és kézenfogva Harryt 
kihúzta magával az előtérbe.- Ebben az esőbe nem szállhat seprűre, az orráig sem 
látna. Ugye velünk marad ma estére? Épp vacsorához készülünk.
-	Hát nem is tudom…-nézett körbe Harry.
-	Jöjjön fel, megmutatom addig a szobámból a kilátást, egészen ellátni a tengerhez. 
Nagyon szép ilyenkor egészen …vad.- Nevetett, s belépett az erős mahagónifa 
ajtón. Hálószobának volt berendezve, de olyan volt, mint egy hatalmas terem. Kör 
alapú és a külső kerengőről, amelyen görögmintás oszlopok tartották a 
mennyezetet, a belső körbe hatalmas hófehér ágy emelkedett hatalmas függönyök 
omlottak alá a magas mennyezetről. A fésülködőasztal előtt egy széles mintás 
spanyolfalat állítottak fel.
-	Jöjjön.- Dália kinyitotta az üvegajtót és a kis teraszra lépett.- Látja, ahogy 
hullámzik a tenger. Dühösen támadva a sziklákat? Csodálatos igaz? -Dália 
visszanézett, s fejét hátravetve Harryre nézett.
-	Ö, hát igen. Szép.- Harry szívesebben maradt volna a meleg szobában, de végül 
kilépett a nő mellé.
-	Már olyan régen szerettem volna találkozni magával.- Dália közelebb lépett, s ajkát 
a Harryéhez érintette. Hermione épp a nőhöz akart lépni, hogy lekeverjen neki egy 
pofont, de ekkor érezte, hogy távolodik a kép, és azon vette észre magát, hogy egy 
másik emlékben van már. A parton állt, és ekkor eszébe jutott egy kép, amit látott 
Jamie születésekor. Harry emléke volt. Akkor hiába kérdezte Harryt, hogy ki az a 
szép zöld szemű nő a nyugágyban, Harry nem válaszolt rá. Most megkapta a 
választ. Valahonnan már akkor ismerősnek tűnt, amikor az emlékben először 
meglátta, és most már tudta, hogy honnan. Ugyanaz az emlék volt. Látta, ahogy 
Harry közeledik a nyugágy felé. Dália két oldalán megtámaszkodik a nyugágyon, 
majd lehajol hozzá. A nő felnéz csillogó zöld szemeivel és megcsókolja.  
-	Nem akarsz bejönni? -Harry a ház felé nézett a szemével.- Nem még egy kicsit itt 
maradok.- Szeretem érezni, ahogy a nap simogatja a bőröm.- Harry lágyan 
végigsimított a bikini alsó korcán.- Nagyon vékony vagy. Fogytál?- kérdezte 
aggódva Harry.
-	Nem dehogyis. Jól vagyok tényleg.- Dália bátran rámosolygott Harryre. 
Hermionénak ekkor tűnt, fel hogy a nő arca enyhén beesett, s szemei is vértelenül 
csillognak.
-	Nem vagy beteg kedves?- Harry kisimított egy tincset a nő homlokából.
-	Dehogyis.- Dália türelmetlenül elfordult, s a kis asztalkáról levette az üveget, és a 
szájához emelte. Már csak egyetlen korty volt benne. Hermione felismerte, a 
különleges színű rózsaszínes folyadékot, amit már a fésülködőasztalon is látott, a 
lány szobájában, de ez akkor még szinte tele volt.
-	Mi ez, amit iszol?- Harry ki akarta, venni a nő kezéből az üveget, de az nem 
engedte.
-	Hagyd.- szólt erőtlenül Dália.
-	Nem ettől vagy egyre rosszabbul?- kérdezte idegesen Harry.
-	Csacsiság.- Dália összeborzolta Harry haját, és már ismét lelkes derűvel, kipattant a 
nyugágyból.- Ez igazi életerővel tölt fel. Nekem elhiheted.- Harryre kacsintott 
majd mezítelen lábbal a homokban előrefutott. Mikor Harry beérte megfogta a 
kezét.- Csodálatos volt ez az egy hónap veled.- S szorosan hozzábújt Harryhez.
-	Volt?- kérdezett rá Harry.
-	Nem. Még most is az.- Dália kézen fogta Harryt és együtt visszafutottak a házhoz. 
Hermione is sietett utánuk, de már nem érte be őket. Az emlék megszakadt és egy 
másik követte. Hermione ismét a könyvtárszobában találta magát. Mr Smith 
dühösen állt a szoba közepén. 
-	Nos, Mr. Potter. Lejárt az idő. Tehát aláírja végre a szerződésünket.
-	Nem.- Harry Dáliára nézett.- Meggondoltam magam, mégsem akarom már.
-	Úgy.- a köpcös úr izgatottan ropogtatta ujjait.- Sajnos ebben az esetben… Mint 
tudja mindennek ára van Mr. Potter.
-	Igen. Ezt elég jól tudom.- jegyezte meg Harry. Kint hatalmasat dördült az ég.
-	Jó. – Mr. Smith egy hatalmas sötét selyemzsákot húzott elő. –Sajnos akkor ezt el 
kell tüntetnünk. 
-	Mi ez?
-	 Mondjuk így az árnyak kicsinyített mása.- mosolygott gúnyosan az öregúr.- Invito 
pálca.- Harry érezte, hogy a zsebéből kicsúszik a pálcája.
-	Adja vissza.- szólt hűvösen Harry.
-	Nem. Erre most nem lesz szüksége. Majd visszakapja, ne aggódjon. – felemelte 
saját pálcáját, és Harryre szegezte.- Gyerünk. Kifelé.- Harry és Dália kilépett a 
verandára.- Előttem mennek.- Harry maga után húzva a zsákot elindult Dáliával az 
oldalán a zuhogó esőben.
-	Miért csinálja ezt?- nézett oldalt Dáliára, de a nő nem válaszolt neki. Elkezdett 
cseperegni az eső. Egy villám cikázott át az égen, s nem sokkal később hatalmas 
dörgés rázta meg a levegőt.
-	Gyorsabban.- kiáltotta hátulról Mr. Smith.
-	Dália mi ez?- Harry aggódva nézett a lányra. Mindkettőjük arcát verte már az erős 
zivatar, hidegen csöpögtek a hatalmas sűrű cseppek. S csorogtak végig az arcukon. 
Dália, egyre fehérebben haladt mellette. De a tekintetében elszántság tükröződött. 
Gyönyörű vörös haja, most csapzottan keretezte arcát, s színe egyre fakóbbnak 
tűnt.
-	Dália!- kiáltott Harry.- Mi történik?
-	Harry.- Dália nem nézett rá, csak az előtte levő sűrű víztől átázott füves talajt 
figyelte.- Ennek így kellett lennie. Nem akartam, hogy örök kárhozatban élj. 
Gondolkodj. Az árnyakat akartad megvenni! A halottakat. Ezt nem teheted.
-	De Dália.
-	Harry. Később talán furcsának tűnik, de tényleg szeretlek. Még akkor is és ott is, 
még az után is, ami most fog történni én szeretni foglak.
-	Mi ez az egész. Dália? Most ez búcsúzás?- Harry értetlenül és tehetetlenül lépdelt 
mellette. Mindkettejük ruhája átázott a viharban. Szaggatta róluk a szél. Már olyan 
erős volt, hogy haladni is alig tudtak a viharos szélben. Dália kicsit megtántorodott.
-	Megálljunk?- nézett rá aggódva Harry.
-	Nem. Menjünk.- Dália csak előre nézett, Arca sápadtan fénylett a villámlások 
fényében. Arca szinte teljesen vértelen volt, ajkai is fokozatosan fehéredtek. De a 
szemében elszántság csillogott. Már a talaj mocsarassá változott, csaknem térdig 
ért a víz mindkettőjüknek. Záporozott rájuk az eső. A sötét felhők sötétséget 
eresztettek a környékre. 
-	Megállunk.- kiáltott előre Dália nagybátyja.- És most áss.- szólt rá Harryre. Harry 
nem értette, miért, de elővette az ásót és lapátolta a vizes földet. Nem tudta mióta 
ásott, a hatalmas viharban. Látta, hogy Dália a gödör szélén, már az összeesés 
közelén van. Sápadtan, és nagyon rosszul nézett ki.
-	Jól van, most mér elég mély. Gyere ki.- Harry kiugrott a gödörből, még éppen 
időben, ahhoz, hogy elkapja az összeesni készülő Dáliát.
-	Bizony az idő lassan lejár.- jegyezte meg gúnyosan az öreg.- Nos Harry még 
mindig nem jöttél rá?- Szemében gúnyos fény gyúlt.- Gondolkozz csak egy kicsit. 
Dália, aki annyira féltett a szerződéstől…. –felkacagott.- Hiszen ő is csak árny, 
mint a többi. Lehetőséget kaptak, hogy megváltoztassák a véleményed. És erre 
Dália vállalkozott. Lám sikerült neki. Az árnyak békében lehetnek a függöny 
mögött.- ismét felnevetett. Harry arcára a borzalom ült ki. Hogy Dália halott volna? 
Ez iszonyatos. De ahogy lenézett, a nő szeméből, ami most már szomorúan nézett 
vissza rá, kiolvasta az igazságot.
-	Ne.. nem- Harry hevesen rázta a fejét.- Ez nem igaz.
-	Harry.- Dália elhalóan suttogott.- A halottakat békén kell hagynod. Dumbledore is 
megmondta neked. Ne a múltban élj. Hanem a jelenben. A jövőért. Mégis hálát 
adok annak az átkozott bájitalnak, hogy visszajöhettem egy kicsit, és 
megismerhettelek. Élj boldogan.- Dália lecsukódó pillái mögül nézett Harryre, s 
erőtlenül felemelte a kezét, hogy utoljára átsimítsa a kedves arcot.- Ne szomorkodj. 
..mi megbocsájtunk…- Dália lehunyta a szemét és többet nem is nyitotta ki. Harry 
könnyei összekeveredtek az arcáról lecsorgó szürke esőcseppekkel. Térdelt a 
nedves fűben, karjában tartva a most már újból halott Dáliát. És elborzadt saját 
magától. A nő mindvégig egy halott volt, akit egy bájital tartott élőkhöz 
hasonlatossá, egy bájital, a rózsaszín folyadék az üvegben.
-	Gyerünk. Tekerd bele.- átnyújtotta a fekete selymet. Harry óvatosan betakarta és a 
földbe engedte. Hányingere volt. Saját magától. Ott állt Dália és végignézte, ahogy 
megássa neki a saját sírját. Hermione oldalt nézett és megrémült, a saját férje ott 
állt tőle nem messze a mezőn, és végignézett a jeleneten, Ahogy ő ott van az 
emlékben, és nézi a temetést. Odalépett, hozzá és kézen fogta.
-	Gyere innen.- Szólt halkan, s ezzel húzni kezdte, ki a tálból, vissza a valóságba.


Hermione ismét szilárd talajt érzett a lába alatt. Megborzongott a kicsit kihűlt 
szobában. Zavartan nézett maga elé. Érezte, hogy olyan dolgokat látott, amit Harry 
soha nem akart megosztani vele. Felkészült hát, hogy most nagyon dühös lesz rá.
-	Nem kellett volna ezt látnod.- szólt lassan Harry. Hosszan nézett Hermionéra,
lemondóan letette a varázspálcát az éjjeliszekrényre. Lassan kibújt a talárjából, és 
pizsamát vett. Levette a szemüvegét. Hermione odament az ágyhoz és átfogta az 
ágy oszlopát, mivel úgy érezte, Harry beszélgetés nélkül akar lefeküdni.
-	Harry. Igazán sajnálom, nem akartam kíváncsiskodni.
-	Na igen. – húzta magára a takarót Harry.- Jobban kellett volna vigyáznom az 
emlékeimre, és nem kettesben hagyni velük téged.
-	Az a nő tényleg egy inferus volt?- nézett rá kérdőn Hermione.
-	Igen.- felelte sötéten Harry.
-	Ez rettenetes.- ült le az ágy szélére Hermione.- Nagyon szép nő volt.- Harry nem 
felelt, s ezért Hermione óvatosan megkérdezte.- Szerelmes vagy még Dáliába?
-	Hermione!- csattant fel Harry.- Nem akarok erről beszélni.- Közelebb hajolt hozzá 
és erőszakosan megcsókolta. 


Már éppen elnyomta őket az álom, amikor halk kopogás ébresztette őket. Harry 
lefejtette, magáról Hermione karját, és pizsamát húzott, az ajtó felé menet magára 
kapta a köntösét is. Amikor kinyitotta az ajtót meglepődve látta, hogy Daniel Black áll 
a folyosón.
-	Daniel! Ilyen későn tilos a folyosókon kószálni ugye tudod?- vonta kérdőre Harry.
-	Igen.- felelte halkan a fiú.- Csak olyan rosszat álmodtam. Bejöhetnék egy kicsit?- 
Daniel velük együtt jött az iskolába az első évfolyamhoz csatlakozott.
-	Daniel megmondtam, az hogy most mi is itt töltjük ezt az évet nem jelenti azt, 
hogy itt maradunk. Nem szeretném, ha hozzászoknál a helyzethez, hogy mi itt 
leszünk segítségként neked, mert jövőre rosszul fog esni, hogy nem vagyunk itt.- 
Harry dühösen a hajába túrt.
-	Engedd be Harry!- Hermione közelített hozzájuk, mandulaszín selyem 
hálóköntösében. Félre tolta az ajtóból Harryt, és átölelve a megszeppent fiút 
behúzta a szobába.- Rossz álmaink nekünk is szoktak lenni.- jelentőségteljes 
pillantást vetett Harryre, aki csak szúró pillantással reagált a hallottakra.- Szeretnéd 
megnézni Jamiet?- kérdezte Hermione, és a fiú vállán tartva a kezét átvezette őt a 
mellettük levő szobába. Halkan kinyitotta az ajtót és lábujjhegyen az ágyhoz 
sétáltak.- Látod milyen békésen alszik? Nincsenek lidérces álmai, mint nekünk. 
Igazán szerencsés.- Halkan felnevetett, majd visszakísérte a fiút.- Tudod mit? 
Igazán megérdemlünk egy kis kikapcsolódást. Gyere!- felült Daniellel a széles 
franciaágyra, s az éjjeliszekrényen fekvő pálcájáért nyúlt. Harry, aki eddig karba 
tett kézzel morcosan nézett rájuk, most azon vette észre magát, hogy egész kis 
csapat sárga naposcsibék repkednek a levegőben, leültek a kandallópárkányra, és 
vidám füttykoncertbe kezdtek. Harry csatlakozott az ágyban lévő 
nézőközönséghez, és párnáját eligazgatva Daniel másik oldalára feküdt. 
Nevetgélve figyelték, ahogy kiskacsák sora lépked a levegőben, és bukfencet 
hányva mindenféle pózban bohóckodnak. Nem is emlékeztek, meddig nézték a 
Hermione által elővarázsolt madár kavalkádot, amikor elnyomta őket az álom.