Pansy kimért léptekkel haladt Draco kinyújtott csaknem feketésen csillogó mélylila kesztyűs kezébe helyezve a sajátját. Fekete csipkekesztyűjében kígyóminták futottak végig. Sötét haragos égkékszínű talárja a középkori talárdivatot idézte. Fejdísze homloka közepéig érő méregzöld rombuszalakú kőben záródott. Halántékánál az ezüstszín fém eltűnt ébenhaja selyme mögött, megtartva a hosszú fekete fátylat, amely a derekáig ért, s csakúgy, mint fekete macskaszem álarca is ezüstös mintákkal keveredett.  Derekán gondos koboldmunkával készített ékkövekkel kirakott nemesfémöv szorította testéhez a finom szaténanyagot. A ruhája ujja könyökétől elvállt és egészen a combja közepéig ért. Kezében fekete csipkelegyezőt tartott, ami szétteregetve láttatni engedte az ezüst fémnyilakat, amelyek a legyező anyagát feszítették ki.  Morgan le Fay- nak öltözött a sötét mágiáról híres nőnek. Ismertetőjele azonban nem ez, hanem a nyakában tündöklő sűrű jégcsapszerűen hegyes gyémántköveket tartó V-alakú Malfoy-nyakék volt.  Draco fekete talárjának belső bélése egészen mélylila selyemből készült állógallérja védte a nyakát. Nyakában egy különös amulett csüngött aranyláncon. Álarca neki is csak a szemét takarta démoni külsőt kölcsönözve neki. Paracelsus, az alkimista. Aki a legtitokzatosabb a híres varázslók között. Fejedelmi bevonulásuk a minisztérium báltermébe, ugyanolyan szertartással zajlott, mint mindig. Elől Lucius Malfoy- aki Yardley Plattnak a koboldgyilkosnak öltözött. Hosszú szőke haját fekete masnival kötötte össze, ami már egy rablógyilkos emlékeit idézte. Ezüstszürke talárja alatt fekete nadrágot és zsinóros inget viselt, fekete kesztyűjébe, pedig a fények játéka során érezhetően látszott, hogy sötétbordó szálak vegyültek. Uralkodói tartással vezette a kecses és elegáns Sacharissa Tugwoodnak öltözött Narcissát. Aranyszín ruhájához fehér stóla tartozott, mely a derekát verte és két vége csaknem földig ért. Fehér kesztyűje csak a kézfejét takarta középső ujján átbújtatott hegyes V-alakban. Szabadon hagyva nőies kezét és az ujjain ragyogó vékony gyűrűket. A családból egyedül az ő álarca volt aranyszálakkal futtatott fehér szatén, bal oldalt hófehér tollakkal díszítve. Kontyba erősített mézszőke haját fehérarany tiara tartotta, hozzá illő nyaklánc feszült nyakán a kebleivel emelkedve és süllyedve.  Utánuk néhány méterrel lemaradva hasonló méltósággal bevonult:

-         Morgan le Fay, és partnere Paracelsus!- Pansyék egyenes tartással végighaladtak a két oldalt álló tömeg között. Bár az álarcok mögött nem ismerhették volna fel a másikat, őket lehetetlen volt nem megismerni. Ezüstszőke haj, arisztokratikus mozgás és az ékszerek épp elegendő bizonyságot adhattak a résztvevőknek, hogy kik léptek a terembe. Szándékosan nem terítettek meg asztalokat. Ugyanis kerülni akarta a Miniszter a klikkesedést. Az álarcokkal is azt szerették volna elérni, hogy arctalanul, de összehozza a különböző embereket. A melegedés, a jég megtörése volt a cél. A terembe mindenki pálca nélkül lépett be. A frissítőket és a csemegéket tálcákon szolgálták fel a házimanók.  Pansy elvett egy karcsú pezsgőspoharat a tálcáról és belekortyolt. A Malfoyok mint mindenhová késve és csaknem utolsónak érkeztek. Ez is a megjelenésük és a szertartásuk része volt. A feltűnés, hogy minden szem rájuk szegeződjön, ez volt mindig is a cél. A szertartásmester ekkor éleset koppantott a kezében tartott bottal.

-         Mardekár Malazár - fél óra késéssel az utolsó vendég érkezett ebben, biztos lehetett a vendégsereg. Nem volt kérdéses kit takar a név. Mindenki érdeklődve fordult az ajtó felé. Méregzöld bársonytalárban, zöldszínű kígyóálarccal belépett a terembe. A teremre néma csend ült. Félelmetes jelenség volt. Hosszú, pókszerű ujjaival intett, hogy a térdre borult halálfalói álljanak fel, kérdés sem volt, hogy a Minisztérium próbálkozása teljes kudarcba fulladt Voldemort meghívásával. Egyértelművé vált, hogy az álarcok mögött ki halálfaló, vagy ki Voldemort híve és ki nem.  Mindannyian izgatottan várták, vajon eljön-e a rettegett Nagyúr. Hiszen akárhogy is ez gesztus volt mindenki részéről. Gesztus a próbálkozásra, hogy megtörhet a jég. Voldemort senkinek nem árulta el, hogy meg fog-e jelenni a farsangi bálon. És most itt volt. Voldemort. Pálca nélkül. Hogy sóvároghatnak most az ellenségei, akik a halálát kívánják- futott át Pansy agyán. Aki még mindig mély pukedlibe ereszkedett a térdelő Draco és Lucius mellett. A Qoung Po-nak , a kínai varázslónak öltözött Percy zavartan próbálta helyrehozni a csorbát, és gyorsan intett a zenekarnak, hogy kezdjenek játszani. Azonban a teremben uralkodó fagyos csend nem szűnt meg. Senki nem mozdult. Voldemort hosszú léptekkel megindult. A tömeg szétnyílt előtte, mindenki ámulattal és félelemmel figyelte a jelenlegi legnagyobb hatalmú sötét varázslót. Pansy egy sötét árnyékot érzett magára vetülni. Felpillantva Voldemort állt előtte. Hosszú fehér ujjait felé nyújtva. Pansy belecsúsztatta kesztyűs kis kezét a férfi tenyerébe. Voldemort a hatásos belépője után őt kérte fel. A tömeg megnyikkanni sem mert, csak figyelték, ahogy Voldemort lassan meghajol s határozott mozdulattal magához húzza Morgan le Fayt és táncolni kezdenek. A dallamos angolkeringőre lágyan suhogott a mélykék és a sötétzöld talár. A halálfalók felegyenesedtek. Azonban a táncolókhoz senki nem csatlakozott. Mindenki a teremben egyedül táncoló párt figyelte megbabonázva. Senki nem tartotta magát annyira egyenlőnek, hogy csatlakozzon a táncolókhoz. Mert akárhogy is ehhez a varázslóhoz senki nem volt fogható.

-         Hatásos volt a belépőm?- sziszegte Mardekár.

-         Természetesen.

-         De maga számított rám igaz?

-         Tudtam, hogy el fog jönni. Az első a békés út.

-         Okos, és nagyon ravasz - mosolygott fanyarul Mardekár.

-         Mindenki minket néz - sütötte le zavartan a szemét Morgan

-         Ez csak természetes. Ritkán látnak táncolni –mondta gúnyos kis nevetéssel Mardekár.

-         Teljesen zavarba hoz.

-         Ne legyen zavarba. Szokja a helyzetet Pansy.

-         Mire gondol?

-         Az most nem fontos.

-         Nem gondoltam, hogy egyedül jön.

-         Így szabadon választhattam a hajadonok között - biccentett Mardekár.

-         Én sem vagyok hajadon - somolygott Morgan.

-         Elégtétellel hallottam, hogy újabb fiúgyermeknek adott életet.

-         És egy lánynak is.

-         Hogyne. Bár az ikrek csak biztosítékok. Mostantól a feladatára koncentráljon.

-         Miért egyedül jött?

-         Mardekár Malazárhoz nem való kísérő. Ahogy hozzám sem. Bellát épp elegen intrikálják miattam - Morgan hallgatott.- Nézze őket. Mennyire rettegnek tőlem. Pedig már rég nem vagyok az, aki voltam. A hírnév. Kötelez. Többé nem bújhatunk ki a saját bőrünkből. Azt hiszik tőlem kell rettegniük, mennyire tévednek - vörös szemeit végighordozta a tömegen.- Hamarosan eljön az idő – az akkordok elhallgattak, és Mardekár mélyen meghajolt s Morgan is mély pukedlibe ereszkedett. Mardekár lekísérte a nőt a parkettről. A kezdeti fagyos hangulat engedni kezdett, halk suttogások kaptak szárnyra. A kis csoportok araszolva a parkettre merészkedtek és táncolni kezdtek. A Daisy Dodderidgenek öltözött nő megbökte a mellette állót.

-         Bownan, felkérsz táncolni?- mosolygott a férfira.

-         Aha - Bownan esetlenül még az előző döbbenettől a parkett felé araszolt a nővel.

-         Öltözhettél volna Griffendél Godriknak.

-         Dehogy. Nem akarok olyan lenni, mint ő.

-         Láttad kit kért fel?

-         Igen.

-         Meglepett. Mit ehet azon a buta libán?- nézett feléjük Daisy.

-         Nem tudom Herm…- Bownan elharapta a mondatot.- Daisy de az biztos, hogy piszok jól párbajozik.

-         Ugyan. Csak egy nő.

-         Én párbajoztam vele. Tudom, miről beszélek. Sokkal jobb, mint…- nem fejezte be kire gondol, de Daisy értően bólintott.- És bekerült azok közé- bökött a fejével a szőke fejek felé.

-         Hölgyeim és uraim! Kedves vendégeink!- hallatszott egy hang.- Jószándékunk jeleként és testvéri érzelmeink kifejezéseként egy könnyed játékot engedjenek meg nekünk. Az emelvényen egy üstöt helyeztünk el. Benne a jelenlevő férfiak álneve egy- egy pergamendarabkára van írva. Jöjjenek közelebb és húzzanak egy nevet a hölgyek, ezzel kiválasztva a következő tánchoz partnerüket. Ha bárkinek kifogása lenne a játékkal kapcsolatban kérem előre jelezze!- senki nem mutatta ellenkezését. Hermione kényelmetlenül aggódva közeledett az üst felé. Remélte, hogy semmilyen negatív személlyel nem kell táncolnia.  Morgan le Fay-al egyszerre értek az üsthöz. Arca mereven nézett rá, majd könnyed előzékeny mosollyal kivillantotta szép fogsorát.

-         Tiéd az elsőbbség.

-         Egyszerre értünk ide - ugrott fel csodálkozva a homlokába Hermione szemöldöke.

-         Már csak két pergamen van az üstben. Válassz csak Te!- erősködött a nő.

-         Azt hittem mindent magadnak akarsz előbb.

-         Ez egy játék Hermione - szólította meg eredeti nevén Morgan le Fay.- Nem kell mindent véresen komolyan venned - mondta még mindig mosolyogva Morgan.- De ha nem, hát nem. Ne engem hibáztass!- csipkekesztyűjével belenyúlt az üstbe és kihúzta a cetlit, szétbontotta és fanyar mosollyal  összehajtotta, azzal ellépett. Hermione belenyúlt az utolsó darab papírért és kihajtogatta. Értetlenül nézte az áthúzott kört. Felugrott a szemöldöke és értetlenül ráncolta a homlokát. Ez meg kicsoda? Nem azt mondták, hogy mindenkinek be kell öltöznie? Megdörzsölte a kis kört az ujjbegyével, mire a tinta átszíneződött és apró férfias gyöngybetűkké rendeződött. Hermione jól ismerte ezt a kézírást, számtalanszor látta a dolgozatain. Méghozzá a bájitaltan dolgozatain. A papíron jól kivehetően lebegett a név: a Félvér Herceg. Hermione körül megfordult egy pillanatra a világ. Muszáj éppen Pitont felkérnie? Ez annyira kínos. Már rendeződtek a párok, amikor felcsendült az újabb keringődallam. Hermione egy fekete cipőorrot látott meg a szeme sarkából.

-         Granger hajlandó lesz még ma felkérni vagy az örökkévalóságig várjak magára?- Piton keresztbetett karral, talárja széleit összehúzva állt előtte.  Fekete selyemkendő takarta a szemét, egyébként minden más, ugyanolyan volt rajta, mint amilyennek a tanórákról emlékezett rá. Csupán talárja volt finom fekete selyemből, nem pedig a durva szövetből, ahogy megszokta tőle.

-         Honnan tudja, hogy én leszek a partnere?

-         Nézzen körbe, már mindenki táncol!

-         Honnan ismert fel?

-         Egy zsákkal a fején is felismerném Granger!- kinyújtott a karját Hermione felé.- Na jöjjön már! Semmi kedvem feltűnést kelteni- száraz hűvös kezével megragadta Hermionét és a táncolók közé tuszkolta. Kezét a derekára csúsztatta és már forgatta is.

-         Elég primitív a jelmeze Herceg - húzta el a száját Hermione.- Azt hittem több kreativitás szorult magába.

-         Ha rajtam múlik el sem jövök - morogta ridegen a Herceg. Hermione a tánc lendületében érezte, a férfi talárjából áradó ánizs és zsályaillatot, ami mindig megcsapta, ha a Roxfort pincéjében elhaladt mellette. Vajon a bájitalhozzávalóktól van ilyen illata a ruhájának vagy az arcszesze ilyen?- morfondírozott magában. – Bár pergamen és frissen nyírt fű szag is áradt belőle. Elképzelni se tudná Pitont fűnyírás közben. Egyáltalán semmilyen házimunka közben. Ezen jót derült magában, és el is mosolyodott. Kicsit olyan illata is volt, mint Harrynek, de hát az hogy lehet…

-         Ne is álmodozzon Granger!- sziszegte összepréselt ajkai közül a Herceg.- Még otthon egy erős szerelmi bájital borult rám. Még csak az kellene, hogy Potter szagom legyen.

-         Jaj, elnézést!- rebegte Hermione.

-         De az ánizs és zsálya rendben volt - nyugtázta gúnyos félmosollyal a Herceg.

-         Maga turkál a fejemben?- kérdezte mérgesen Hermione.

-         Igazán nem is kell turkálnom. Mentálisan löki felém az érzelmeit és gondolatait- jegyezte meg szárazon a férfi.

-         Gyilkos!- sziszegte mérgesen Hermione.

-         Sokan vagyunk itt  gyilkosok a teremben valóban - nyugtázta hűvösen.- Láttam milyen érdeklődéssel követte  a Roxfortban a családfámat. Kedvét lelte benne?

-         Nos…- Hermione nem akarta megválaszolni a szimpla igent. Ezért nem válaszolt. De felnézve látta, hogy a férfi szája felfelé görbül.

-         Legalább olyan rossz az okklumenciában mint Potter - húzta el gúnyosan a száját Piton.- Gyakorolniuk kellene.

-         Miért mondja ezt nekem?

-         Jó tanács.

-         Magától semmilyen tanácsot nem fogadok el.

-         Ez már a maga dolga- fejezte be a beszélgetést Piton.

Morgan le Fay lendületes léptekkel közeledett Bowman Wrighthoz. Határozottan megállt előtte és könnyedén biccentett felé a fejével:

-         Szabad?- hangja behízelgően könnyedén röppent.

-         Öh - Bowman zavartan, enyhén szétnyílt szájjal nézett a nőre.- Ó, igen. Hogyne. Persze - esetlenül a kékesfekete szaténanyagra helyezte a kezét, ügyelve, hogy a fátylat félresöpörje, s ne szorítsa azt is a karcsú derékhoz.  Morgan elnéző mosollyal nyugtázta az ügyetlenkedést, és tűrte, hogy a férfi határozatlan léptekkel vezesse.

-         Legutóbb azt mondtam, hogy ha legközelebb találkozunk már más helyzetben leszünk - szűrte fogai közül száraz hangon Morgan- Nem gondoltam, hogy közbe jön egy ilyen apróság.

-         Tudod, ki vagyok?

-         Persze. Mindenkiről tudni lehet, hogy kicsoda. Ez az egész álarcosbál, nevetséges.

-         Nem hiszel a békülésben?

-         Te hiszel?- kérdezett vissza könnyed hangon Morgan.

-         Csak annyira, mint te.

-         Elképzelésed sem lehet, hogy én miről mit gondolok.

-         Nem tudom miféle más helyzetre célozhatnál.

-         Ha minden jól alakul hamarosan megtudod - mosolygott kedélyesen Morgan. Tekintetét végigfuttatta a táncolók tömegén, s amint megtalálta Paracelsus szürke szempárját alig észrevehetően felé bólintott.

Paracelsus Laverne de Montmorencyt forgatta tüzes lendülettel, s a bólintást érzékelve halványan elmosolyodott.

-         Laverne. Miféle új bájital ez, amivel így elbűvöl?- kérdezte, bársonyos hangon.

-         Ez egy teljesen új fejlesztésem- mosolygott viccelve a nő.

-         Csodálatos. Teljesen elfeledteti velem a külvilágot.

-         Kérem. Ez azért túlzás.

-         Önnel szemben egyáltalán nem - búgta behízelgően.

-         Csupa gavallérbeszéd.

-         Egyáltalán nem. Öné a legszebb hajkorona a világon. Értékesebb, mint a legdrágább ékkő.

-         Tudja egyáltalán milyen ez a hajszín?

-         Bárhonnan megismerném ezt a vöröset - mosolygott gúnyosan a férfi.- Csak a Weasley-eknek van ilyen hajuk.

-         Szóval tudod, ki vagyok.

-         Az első perctől.

-         Akkor mi ez a széptevés?- csodálkozott Ginny.

-         Pusztán kedvemet lelem benne. De ha ellenedre van, csak szólj.

-         Az nem természetes, ha te teszed a szépet. Főleg nekem - húzódott hátrébb Ginny.- Milyen hátsó szándékod van?

-         Semmi. De te is megtehetnéd ugyanezt.

-         Ezt mégsem várhatod.

-         Pusztán két régi iskolatárs vagyunk semmi több.

-         Ha te szépet teszel egy nőnek az csak hátsó szándékkal teszed.

-         Ilyen számítónak tartasz?- kérdezte Paracelsus megjátszott hitetlenkedéssel.- De ezt is dicséretnek veszem tőled. Úgyhogy köszönöm. Te is értesz a széptevéshez - hirtelen nekik ütődött egy hatalmas testtömeg.

-         Ah bocsi Draco - brummogta Bogoly Bertinek öltözött Crack.

-         Paracelsus vagyok te tökkelütött!- mennydörögte Draco, és eltűntek a karneváli forgatagban. Elhalkult a zene és Ginny úgy elillant előle, mint a kámfor, de rögtön Morgan váltotta fel.

-         Táncoljunk?- mosolygott fel rá.

-         Milyen volt Potterrel a tánc?- karolta át feleségét Draco.

-         Élménydús.

-         Akkor jó. Már megint tangó- bazsalygott Draco.- Készen állsz kedvesem?

-         Biztos, hogy ezt akarod?

-         Crispin Cronk lesz - bólintott Draco határozottan, miközben hagyta, hogy Morgan erőteljes csípőringással körbetáncolja.

-         Ha te mondod - Morgan futó pillantást vetett a Crispin táncospár felé.- Biztos vagy benne?

-         Egészen - húzta szorosan magához Paracelsus és a nő lábát csípőjéhez emelte.

-         Mi a bizonyíték?

-         Csak a fogait kell megnézni - Draco végighúzta ajkait a nő nyakán, s a füléhez érve belesuttogta.- Pontosan megismerem Greyback undorító fogait.

-         De miért éppen Greyback?- suttogta az ajkaira Morgan.

-         Nem tetszik nekem - lökte el magától a nőt és visszarántotta.

-         Szerintem egyszerű bosszúvágy hajt - mosolygott Morgan miközben forgott egyet.

-         Jó. Egyszerű bosszúvágy. De nagyon édes lesz, ha kielégül.

-         Mi az oka?

-         Régi sérelem. Nem bírom. Tartok tőle.

-         Veszélyes lehet?- Morgan kibontotta legyezőjét, és arca elé tartva lágyan átnézett a csipke mögött.

-         Kifejezetten. Kölcsönösen gyűlöljük egymást.

-         Gondolod, hogy ránk támadhat?- Morgan a legyezője mögül szemérmetlenül Greybacket leste.

-         Szinte bizonyos. Féltem tőle Deimost. Ez a vadállat, ha minket akar, akkor rá fog támadni. Nem élvezném, ha Deimos vérfarkas lenne.

-         Azt én sem - sóhajtott fel könnyeden Morgan le Fay.- Rendben. Meggyőztél. De szerintem, akkor is csak a kicsinyes bosszúd hajt most.

-         Nevezd aminek akarod, de tedd meg!

-         Ne aggódj!- Morgan összecsapta fekete legyezőjét, és élével végighúzta Paracelsus mellkasán.- Megoldom. Közeledjünk egy kicsit - temperamentumos táncléptekkel Greybackék mögé értek.

-         Kezdhetjük?- nézett vad lánggal szürke szemeiben Paracelsus. Morgan csak legyezője szétnyitásával jelzett, és halványan kacsintott. Paracelsus kipörgette és Greyback partnerét egyetlen lendülettel maga felé fordította.

-         Partnercsere!- mondta nevetve, és tovalibbent a boszorkánnyal. Morgan  Greyback nyakába csimpaszkodott és legyezőjével simítva a férfi nyakát csábító táncba kezdett előtte csípőjével a férfiét súrolva minden fordulatnál.

-         Te boszorkány!- ragadta meg kéjesen röhögve Greyback és vezetni kezdte.

-         Micsoda szenvedély!- kacagott fel vidáman Morgan. Két karját a férfi nyaka köré fonta, s miközben kacér tekintettel nézett rá a legyező egyik tartóezüstjét kihúzta, és egyetlen szúrással a férfi bőre alá csúsztatta. Az ezüst azonnal felszívódott. Morgan a tánc folyamán észrevétlenül még kétszer elvégezte a műveletet. Mikor már a hányinger kerülgette Greyback visszataszító leheletétől és a hegyes fogainak közelségétől, ami minduntalan a nyakára tévedt, jelezte egy szemvillanással Paracelsusnak, hogy visszatérhet. Legyezőjével incselkedve Greyback arcára legyintett valahányszor a nyaki ütőerét keresgette, s fellélegezve vette észre, hogy egyetlen lendítéssel már Draco biztonságos karjai között van.

-         Te szemét, olyan sokára jöttél!- sziszegte Morgan.

-         El akartam oszlatni a kételyeket. Nem szeretném, ha ránk terelődne a gyanú. Ha kevés ideig táncolsz vele, az furcsa.

-         Nem tudom mi a furcsa abban, ha nem akarok egy vérfarkassal és elmebeteg őrülttel sokáig táncolni!- dühöngött Pansy.- Szerintem ezt mindenki megérti. Már azt hittem letámad itt a parketten, és kiszívja a vérem.

-         Ne is álmodozz kedvesem!- nevetett fel hátborzongatóan Draco.- Sikerrel jártál?

-         Természetesen - eregette szét legyezőjét Pansy. Amiből négy ezüsttartó nyíl hiányzott.

-         Hármat is?- vonta fel Draco megdöbbenve a szemöldökét.- Ó te kis telhetetlen. Látom biztosra akartál menni - Pansy csak kacsintott.

-         Csak Deimos érdekében.

-         Na persze. És még én vagyok a vérszomjas bosszúálló - vonta közelebb magához Draco, és finom csókot lehelt a nő arcára.- Lassan ideje elhagynunk a bált - duruzsolta felesége fülébe. A szokás szerint elsők között hagytak ott minden rendezvényt a Malfoyok. Épp amikor még jó a hangulat.