A határban halkan kattogó motorral közeledett a vidéki házhoz egy elegáns fekete kocsi. Harry a szemellenzőt lecsapta, hogy ne vágjon a szemébe a felkelő nap. Hermione a neszre felébredt enyhe szendergéséből. Álmos szemeit a tájra emelte. Leengedte az ablakot és kikönyökölt, innen messziről figyelte a téli napsütésben ébredező házukat.

-         Kicsi.

-         Parancsolsz?- nézett rá kérdőn Harry.

-         Mondom kicsi.

-         Micsoda?- nézett továbbra is értetlenül Harry, majd szemével követte Hermione tekintetét.

-         A házunk. Túl kicsi.

-         Már miért lenne kicsi?- akadékoskodott Harry.

-         Három gyerekhez ez kicsi. Amíg ketten voltunk éppen ideálisnak tűnt. De most. A három vendégszobánkból gyerekszobák lettek. Nem tudjuk elszállásolni a vendégeinket. Az egész ház olyan jelentéktelen.

-         Már, hogy volna jelentéktelen - ellenkezett Harry, de szemeivel ő is a ház falait méregette.

-         Kellene egy veranda - jegyezte meg Hermione.

-         Ez egy Györgykori épület - emlékeztette Harry.- Az ilyeneknek nincs verandájuk.

-         Igaz. Át kell alakítanunk teljesen.

-         Hermione ébredj fel! Szerintem még álmodsz.

-         Nem álmodom.  Mindig is verandás házat szerettem volna magamnak. Ahol az oszlopoknak dőlve figyelhetem a tájat, az érkezőket.

-         A teljes szerkezetét meg kellene változtatnunk - Harry bizonytalanul kedves otthona vonalait szemlélte.- Hatalmas munka. Még most hogy Daniel nincs itthon így is a gyerekek nehezen viselnék.

-         Szerintem ők is örülnének. Daniel kaphatna saját fürdőt, és a többiek is.

-         Hermione túl sokat akartok. Minek ez a nagyzolás - csóválta a fejét Harry.

-         Kinőttük a házunkat ez van.

-         Vegyünk egy újat?- fordította a fejét Hermione felé.

-         Nem, nekem tetszik a fekvése. Jó, hogy a közelben nincs senki. Barátságos, és otthonos. De változtatnunk kell. Most nagyon kicsinek tűnik.

-         Rendben, ha ez a kívánságod - adta be a derekát Harry.- Tehát a másodikon a gyerekek szobáit kibővítjük külön fürdőkkel. És húzunk fel egy új emeletet a vendégszobáknak és megkapod a verandádat. De a hátsó terasz, a földszint, és az első emelet marad - sorolta Harry miközben leállította a motort. Kiszállt és becsapta maga mögött az ajtót.- Így megfelel?

-         Tökéletes - mosolygott Hermione, és ő is becsapta a kocsiajtót. Ásítozva követte a házba Harryt.

-         De a munkálatokat halasszuk tavaszra. Március végén elkezdjük.

-         Ahogy akarod - a lépcsőkön haladva Harry mellett belépett Jamie halójába. Selly a mellette levő széken ülve figyelte a kisfiú álmát. A szülők megnyugodva elhagyták a gyerekszobát. Hermione a fürdőbe sietett és megengedte a forró vizet. Álmos szemekkel nézett a kagyló feletti tükörbe. Fáradtan lefejtette magáról a ruhát és besüllyedt a habok közé. Lehunyta a szemét és átadta magát a körülölelő nyugtató forróságnak.

-         Hermione!- Harry kiáltott be. – Meddig pancsolsz még? Én is szeretnék már ágyba kerülni!- Hermione csak álmosan morgott válaszként, és visszasüllyedt a jóleső álmodozásba. Harry belépett a párás fürdőbe. Csak fürdőköntöse volt rajta. Ledobta a fonott székre.

-         Harry!- motyogta lassan forgó nyelvvel Hermione.

-         Ha már mindenáron eldöntötted, hogy a fürdőnkben alszol ma, értesíthettél volna és akkor megelőzlek. Engedj ide!- támaszkodott a kád szélére Harry és Hermione enyhén előredőlt, ő pedig óvatosan beleereszkedett mögötte a vízbe. Hermione Harry mellkasának döntötte a hátát, és továbbra is csukott szemmel szuszogott. Harry is a kád peremének döntötte a fejét.

-         Na hogy tetszett az álarcosbál?- kérdezte rekedtes hangon.

-         Hát - Hermione halkan vontatottan beszélt.- Nem történt semmi rossz. Nem gyilkoltuk le egymást. Ez azért jó nem?

-         Na igen. Milyen volt Pitonnal táncolni?

-         Hm. Nem is sejtettem, hogy tud táncolni.

-         A halálfaló bulikon biztos ropja ő is.

-         Az lehet - Hermione erőtlenül felkuncogott. Kezével lágyan végigsimított Harry combján.

-         Na és neked Pansy Malfoyyal?

-         Azt leszámítva, hogy azt hittem odafagy a kezem a derekára túléltem – Harry apró puszikat nyomott Hermione vállára, kezével elhúzva a nedves hajtincseket.

-         Ne. Most ehhez fáradt vagyok - mormolta Hermione.

-         Kivételesen én is - nevetett rekedtesen Harry, s feje visszahanyatlott a kád peremére. Kezét Hermione melle alá a rekeszizmára csúsztatta, és lágyan simogatni kezdte. Hermione elhúzta onnan és ujjaikat összekulcsolták.

-         Nem ért semmit ez a békítő hadművelet igaz?- játszadozott Harry ujjaival Hermione.

-         Nem - Harry is belement a játékba, időnként rákulcsolva ujjait Hermionééra.- Mindenki tudta, hogy ki lehet az álarcok mögött. Semmi értelme nem volt. Ezzel nem változott semmi - másik karját a kád szélén nyugtatta, s most Hermione is rátette a karját.

-         Nem kerülhetjük el igaz?

-         Attól tartok nem - Harry nagy levegőt vett mellkasával megemelve Hermionét is és lassan eresztette ki tüdejéből a levegőt.- De hamarosan megtudjuk. Nem fog meglepetésként érni.

-         Én melletted leszek - szorította meg a kezét Hermione. Harry viszonozta összekulcsolt kezeiken a szorítást.

-         Tudom – hangja rekedtesen elhalkult.

-         Elgondolkodtam azon, hogy milyen is a mi házasságunk - Hermione most erőteljesebben beszélt. Harry kinyitotta egy pillanatra a szemét, majd ismét becsukta.

-         Miken nem gondolkodsz!- köszörülte meg a torkát.- Ki vele mire jutottál?

-         Semmi rosszra nem kell gondolnod - nevetett halkan Hermione.

-         Megnyugtatsz – Harry lágyan átpergette ujjait Hermione karján.- Nos?

-         Úgy alkotunk egységet, hogy ha egyikünk sír a másik érzi a könny sós ízét - Hermione elhallgatott és várta, mit felel rá a férfi. Nem jött válasz.- Harry!- Hermione kicsit oldalt nézett a válla fölött.- Elaludtál?- kérdezte kicsit hangosabban. Sokára jött a felelet.

-         Nem- elhalón és rekedtesen beszélt.- Hallottam - kezüket leeresztette a víz alá.- Boldogtalan vagy velem Hermione?- tette fel a kérdést Harry csendesen.

-         Nem- nem - rázta meg ellenkezőleg a fejét Hermione.- Én nem azért mondtam.

-         Csak furcsa ez a könnyes hasonlat.

-         Képletesen értettem. Igen valóban nem a legjobban fogalmaztam meg. Csak a köztünk lévő harmóniát igyekeztem kifejezni. De tényleg elég ügyetlenül sikerült - Hermione erőtlenül fejezte be a mondatot, és ismét visszadöntötte fejét Harry vállára.

-         Értettem Hermione - szólalt meg Harry.- Találó. Én nem tudtam volna így elmondani, de én is ezt érzem. Boldog vagyok, hogy te is így látod - száját Hermione halántékához szorította.

Borongós szürke téli hétfő reggellel indult a hét. Harry meleg háziköntösében és papucsában lépett ki, hogy a küszöbről felvegye az aznapi újságot. Szétnézett a kis utcán, s a hideg elől visszamenekült az előtérbe, maga után becsapva a bejárati ajtót. Csatlakozott a már reggelihez készülődő Hermionéhez, aki éppen Nassyt ültette a négyszemélyes asztalhoz állított etetőszékbe. A másik oldalán Jamie már a megvajazott péksüteményét majszolta, az állán össze-vissza kenve a vajat. Hermionéval szemközt Harry leült a háttámlás karosszékbe, és fel sem pillantva az újságból kávét töltött a csészéjébe a gőzölgő kannából. A két kicsi azonos magasságban ültek a szüleikkel. Hermione a kiskanalat lehúzta a tányér szélén, s Nassy szája elé tartotta. Ahogy a kislány kinyitotta a száját, gyorsan belecsúsztatta a kanalat, és felfelé húzva belecsúsztatta a pépes ételt Nassy szájába. Amíg a kicsi nyammogott futólag Harryre nézett, aki felszisszent, mert a kávéját félig az újságra, félig magára öntötte.

-         Valami rossz hír?- kérdezte féltő hangon Hermione.

-         Ezt olvasd!- nyújtotta át Harry az asztal felett a Reggeli Prófétát. Szalvétájával felitatgatta köntöséről a kávét, majd összehajtva Jamie száját és kezeit is megtörölgette vele. Utána kezébe véve a kiskanalat, folytatta Nassy reggeliztetését. Hermione kihajtotta az újságot és megakadt a szeme az újságcikken: „Merénylet az álarcosbálon”. Kérdőn Harryre nézett, aki dzsemmje kanalazása közben csak jelentőségteljesen viszonozta a pillantást, s ismét Nassy felé fordult, aki már türelmetlenül várta a következő adagnyi falatot. Hermione az újsághasábokra nézett: „Megdöbbentő és érthetetlen esemény történt az első minisztériumi farsangi bálon. Fenrir Greyback a méltán hírhedt vérfarkas tegnap hajnalban erős mérgezésben elhunyt. Mr. Greyback már a minisztériumi báltermet sem tudta elhagyni. A lassan felszívódó, ám gyorsan ható méreg azonnal végzett vele. A minisztérium tanácstalanul áll az események előtt, hiszen a belépéskor minden résztvevőt alaposan átvizsgáltak, így semmilyen ártó bájitalt nem vihettek be magukkal. A méreg nagyon ritka, és eddig elkészíthetetlen bájitalok között szerepelt. Az elkövető valószínűleg igen tehetséges bájitalkeverő lehet, ha mégis sikerült elkészítenie. A tettest a varázskommandó nagy erőkkel keresi.” Hermione szörnyülködve az asztal sarkára tette az összehajtott Prófétát és hozzálátott a reggelijéhez. Harry megtörölgette Nassy arcocskáját és hátradőlve Hermionéra nézett.

-         Kire gondolsz?- töltött Hermione is a kávéból a csészéjébe.

-         Piton - jött a rövid válasz.

-         Gondolod?- Hermione kezébe vette a kését.- Nem hiszem. Miért tenne ilyet?

-         Piton egy kegyetlen gyilkos, volt alkalmam látni - harapott indulatosan a péksüteményébe Harry.

-         De miért tenne ilyet? Greyback halálfaló volt. Miért akarná a sajátjait megölni?

-         Azt nem tudom - Harry a kávéját kortyolgatta.

-         Szerintem nem biztos, hogy Piton tette. Nekem nem úgy tűnt, hogy ilyen szándékai vannak. Tudod táncoltam vele - Hermione kockacukrokat dobált a csészébe, és kevergetni kezdte, hogy feloldódjon.

-         Ki más lenne képes egy ilyen különleges bájital elkészítéséhez.

-         Az valóban különös - értett egyet a kávéjába kortyolva Hermione. Harry szalvétáját a tányérjába dobta és felállt. Nassy feje búbjára egy puszit nyomott, majd Jamiere is. Hermionéhoz lépve, gyengéd puszit nyomott a szájára.

-         Bent biztos többet tudnak már. Este jövök - Hermione is felhörpintette a kávéját, és kivette a gyerekeket a székből. Nassyt ölbe kapva, még látta, ahogy Harry lobogó talárral lesiet a lépcsőn. Odaintett nekik és kiérve seprűre pattant. Hermione még mindig az újságcikken gondolkodva kézen fogta Jamiet és felvitte őket a közös játszószobába.

-         Jók legyetek kincseim!- magához szorította egyenként a gyerekeket.- Este én is sietek haza. Remélem hamarabb hazaérek. Jamie!- kapta el a kisfiú derekát, aki már rohangálni kezdett a szobában.- Vigyázz nagyon Nassyre!- nézett a kicsi hatalmas zöld szemeibe.- Most csak ketten vagytok itthon. Ha bármi furcsát észlelsz elbújtok, rendben?- Hermione komoly arccal figyelte, hogy a fia megérti-e, amit mond neki.

-         Igen anya - mondta Jamie anyja kezét szorongatva.- Elbújunk. És jók leszünk.

-         Rendben. Mutasd meg, hogy bújtok el!- kérte Hermione. Jamie húgához sietett, majd súgott neki valamit. A kislány kúszva követte. Jamie felnyitotta az egyik játékdoboz tetejét. Segített húgának belemászni, és ő is utánamászott. Magukra húzta a tetejét. Hermione odament a dobozhoz és felemelte a tetőt. A trükk kiválóan működött. A doboz üres volt. A kicsik valószínűleg a Pavilonban lévő hasonló dobozban vannak. Harry ötlete remeknek bizonyult. A régi volt nincs szekrény mintájára készíttette a dobozokat, a gyerekek pedig megértették a bújócskát. A Pavilont pedig csak Harry tudja kinyitni. Ott nem találhatják meg Nassyt és Jamiet.

-         Gyertek vissza Jamie! Nassy!- kiáltotta Hermione. Mire a dobozban megjelent a két gyerek. Hermione kiemelte őket és egyenként végig puszilgatta őket.- Csodálatosak vagytok. Anya és apa nagyon szeret titeket – egyenként felemelte őket a levegőbe, majd Nassyt a kiságyba, Jamiet a fotelba tette.- Sietünk haza.

-         Szia anya! – integetett Jamie.- De tényleg siessetek! -Hermione leszaladt az első emeletre és talárba öltözött. Táskáját a vállára dobta és már robogott is az ajtó felé.

-         Dobby! Selly!- kiáltotta a kabátját, kesztyűjét húzva.- Elmentem! Összes varázserőtökkel a kicsikre ügyeljetek.

-         Úgy lesz. Úgy lesz- hajlongott Dobby és Selly a konyhaajtóban állva.- Ne aggódjon asszonyom!- Hermione ismételt pálcamozdulatokkal bűbájt eresztett a házra és magához hívta az autójukat. Beült, és gyorsan felkapcsolta a fűtést. A visszapillantó tükörben észrevette, hogy az álarcukat a hátsó ülésen hagyták. Megrántotta a vállát és a gázra taposott. Kifejezetten örült, hogy a régi nehezen induló kocsijukat végre lecserélték. Harry persze nem is sejtette mennyi bosszúságot okozott neki a régi autó, ami minduntalan bedöglött és varázslatokkal kellett életben tartania. A mostanival azonban elégedett volt. Néhány perc után pontban tíz órakor belépett a Majom hivatalba. Az Elephant and Castle egy szűk utcájában, Londonban rendezte be a hivatalt. Egy második emeleti kis irodában.

-         Jó reggelt Mary!- üdvözölte az iroda mindenesét. Az iroda mindössze három helységből állt a központi fogadószobából, ahol Mary fogadta az érkezőket. Regisztrált, és a heti naptárba pontosan felírta az eseményeket. Mary Hermione titkárnője volt, aki csupán délelőtt, nyolctól délig iratokat rendezett, levelezést bonyolított, és Hermione apróbb ügyeit intézte. A mellette levő kis szoba Hermione irodája volt. Tele könyvekkel egy széles íróasztallal és rengeteg irattartóval. Felakasztotta a kabátját a fogasra, s sálját tekergetve visszatért a titkárnőhöz.

-         Dennis bent van?

-         Már itt is vagyok!- lépett a fiatal élénk fiú a hivatalba.- Üdvözletem a hölgyeknek. Hermione ezt Colin küldi neked - Egy Reggeli Prófétát  emelt a levegőbe.

-         Már olvastam - mondta lemondóan Hermione. Dennis Creevey volt tényleges manójogi harcostársa. Így a másik iroda az övé volt. Bátyja Colin a Reggeli Próféta fotósa már évek óta, így nem is lepődött meg, hogy ma küld neki egyet.

-         Tudod, hogy járatjuk a lapot - tette fel Hermione a teát forralni.

-         Bocs. Igaz is - Dennis kihajtogatta az újságot és otthoni szendvicsébe harapva a fogadó dohányzóasztalához ült, lábát az asztalra téve.

-         Hermione - szólt Mary és egy mappát nyújtott a lánynak.- Ez talán érdekel. Egy manó hajlandó a szabadulásra.

-         Ez jó hír - elvette a mappát és kinyitotta, a cím a St John’s Wood körzetbe tartozott.- Valaki beugrik?

-         A szabadúszóink most foglaltak - rázta a fejét Mary.- Halasszuk el?- Hermione az időpontra nézett, ma délután a manó egyedül lenne otthon.- Nem. Beugrom hozzá én. Megbeszéljük a dolgot.

-         Rendben - Mary az asztali naptárára egy piros pipát tett. Egy borítékot tartott Hermione felé.- A kiadótól jött.

-         Oh. Ne már megint? Most mit kell átírnom?- vette el Hermione.

-         Azt javasolják írj előszót, vagy bevezetőt. Hogy a varázslók tudják milyen jellegű könyvről van szó.

-         Akkor biztos nem veszik meg - csóválta a fejét Hermione.

-         Ez van a levélben.

-         Jó. Akkor megírom - Hermione az irodájába ment és az íróasztalhoz ült.- Ha bármi érdekes van, szólj!- kiáltott még ki.

-         Csak természetes - Hermione egész nap a talányos bevezetőn törte a fejét. Olyasmit akart írni, ami felkelti az emberek érdeklődését és arra sarkallja őket, hogy elolvassák a manójogokat. Nem sokra jutott. Dennis miután ma semmi nem történt, már négykor hazament. Hermione ötkor zárta be a hivatal ajtaját. St John’s Wood. Nem igazán ismerte a környéket. Biztos egy idős aranyvérű mágus élhet ott. Megtalálta a lakást. Egyszerű szerény hajléknak tűnt. Ami meglepte, hogy az ajtót nyitva találta és minden akadály nélkül bejutott. Pálcáját előhúzta talárja zsebéből és körbefordult.

-         Hahó!- kiáltotta.- Van itt valaki?- Hermione kezdett megszeppenni. A lakás teljesen kihaltnak tűnt. Valószínűleg rossz címet adtak meg, vagy valaki csak meg akarta viccelni őket. Már bánta, hogy nem hívta magával Dennist. A padló recsegett a cipője alatt. Talárja felkavarta a port. Nagyon hideg volt. A téli levegő beáramlott az ablakok rései között és a ház egyértelműen fűtetlenül állt. Beesteledett, csak az utcai lámpák fénye adott világosságot a szobáknak. Hermione már az egész házat átkutatta, de a manót nem találta, a padlásajtót feszegette, s sokára engedett neki. A párkányon varjúk ültek. Dohos áporodott szagot árasztottak a bútorok. A szoba végében azonban egy csillogó tükör állt. Hermione közelebb ment, megkerülve a tükröt belenézett. Az ijedtségtől azonban gyorsan hátrált. Nem hitte el, hogy kit lát a tükörben. Megfordult, de a háta mögött senki nem állt. Ismét a tükörre nézett, a benne álló ősz hajú varázsló csak mosolygott és kacsintott.

-         Dumbledore?- suttogta halálra váltan Hermione. A tükörben csak bólintott az egykori igazgató.- De hogyan?- az idős férfi csak intett, hogy lépjen közelebb. Hermione araszolva a tükör elé lépett. A férfi azonban tovább invitálta.- Professzor úr mondani szeretne valamit?- kérdezte reszkető hangon Hermione.

-         Gyere csak Hermione. Ne félj!- mondta az, barátságos hangján. Hermione rémülten érezte, hogy a tükör befogadja az előrenyújtott lábát. Óvatosan átlépett a tükörbe.

-         Itt van a házimanó?

-         Ohó. Hát több is van itt persze - Hermione zavartan körbenézett. Szinte ugyanazt látta, mint ahonnan kilépett. – Kövess!- szólt Dumbledore és ismét kacsintott félholdalakú szemüvege mögül. Hermione akadozó léptekkel, de utána indult, a szobák egymás után nyíltak, meg sem fordult a fejébe, hogy a ház ekkora lehet. Dumbledore tempósan haladt előtte, alig tudta beérni, minden ajtó bezáródott az orra előtt, és a kinyitással kicsit lemaradt. Egyre kevésbé tudta követni.

-         Dumbledore professzor, kérem várjon!

-         Előled is így menekül?- Hermione megpördült a tengelye körül. Egy kis házimanó volt a szobában. Szemei zavarodottan néztek rá.

-         Te akarsz szabadulni?- kérdezte Hermione enyhe megkönnyebbüléssel a hangjában. Már kezdte úgy érezni ez az egész kalandja megint nagyon rosszul sül el. De meglátva a manót megnyugodott.

-         Igen én. Csak hát nem lehet. Innen nem- ingatta a fejét a manó.

-         Várj, dehogynem. Kiviszlek innen. Dumbledore professzor biztosan segít benne.

-         Ki az?

-         Hát az előbb itt ment el nem láttad?- lepődött meg Hermione.

-         Nem. Én mindig csak a gazdámat látom. Ő hívott ide.

-         Ez furcsa. Akkor többen is vannak itt?

-         Nem én mindig csak a gazdámat látom, de ő is mindig elmenekül előlem - Hermione megborzongott. Valami nagyon nincs rendben.

-         Várj. Tehát a gazdád életben van.

-         Nem. Már meghalt - szipogta a manó.- De a tükörben ott van. Láttam. Ő hívott ide.

-         Te is a tükrön át jöttél?

-         Igen. De nem tudom, hol van. Elveszett. Eddig senki nem követett ide.

-         Mikor akartál szabadulni?

-         Már egy hónapja.

-         Egy hónapja itt vagy?

-         Lehet. Nem emlékszem - a manó lekuporodott a földre.- Jó hogy van itt végre valaki.

-         Láttad korábban is a házban a tükröt?- kezdett gyanakodni Hermione.

-         Nem. Azt hiszem nem. A gazdám sok tárgyát nem ismertem - Hermione idegesen kinyitotta a következő ajtót. Dumbledore már eltűnt, de a lépcsőfordulóban mintha egy lila talár villanását látta volna.

-         Elkísérsz?- fordult a manó felé. Az csak csendben felállt és utánament. Hermione elindult a lépcsőn fölfelé. Elképzelni sem tudta, hova vezethet a lépcső. A ház kívülről nem volt tornyos. A padlás az utolsó szint kellett hogy legyen. Mindig csak a talárvillanást látta a lépcsőfordulóban, de egyszerűen nem érte utol. Hermione egyre gyorsabban vette a lépcsőfokokat, hogy beérje az előttük haladót, de mintha az megérezte volna ezt, ő is gyorsította a tempón.

-         Dumbledore professzor kérem várjon. Hova vezet?- kiáltotta. A lépcsők még mindig csak jöttek és jöttek, Hermione pedig követte a lila talárt. Ez az egész abszurd. Már nem tudta elképzelni mióta haladt felfelé a lépcsőn. Ilyen nincs, hogy még mindig nincs vége. Egyre lassabban tudta követni a talárlibbenést. Lábai egyre kevésbé engedelmeskedtek akaratának. Nagyon elfáradt. Lábait ólomsúlyok húzták. De Hermione csak haladt felfelé, és felfelé. Nem akart igazat adni a fejében lassan zászlót bontó gondolatnak. A lépcső nem vezet sehová. Ami még rosszabb, hogy valószínűleg soha nem fog a végére jutni. Megállt. Már nem volt talárlibbenés se egy ideje. Jó akkor csak vissza kell fordulni és akkor a szobákhoz érhetek. Elindult lefelé. Érezte, hogy nagyon későre járhat. Haladt egyik lépcsőt a másik után vette, kezdetben szaladt lefelé, aztán egyre lassabban vette a fokokat. A manó lelkiismeretesen a nyomában. Hermione úgy érzékelte már lefelé is meg kellett volna tennie az utat, és tessék még mindig nem látja a szobát, ahonnan elindult a lépcsőn felfelé. Itt maradt valahol egy tükörben, egy lépcsőn, ahol ugyanazokat a fokokat teszi meg, mégsem halad. Ez nem lehet. Varázspálcájával megpróbálta feltérképezni, de persze lehetetlen volt. Hiszen ez csak egy tükör. Nem a valóság. Megállt. Nem kell pánik. Gondolkodj Hermione. Ha bejutottál, ki is lehet jutni. Leült a lépcsőfokra. Agya lázasan járt.

-         Te megpróbáltál már innen kijutni?- fordult a manó felé.

-         Persze többször is. De nem lehet.

-         Jó. Tehát mindketten láttunk valakit, aki fontos volt nekünk a múltban. De maghalt. Ő hívott a tükörbe. A tükör, pedig az érzékeinkkel játszik. Lila talárlibbenés. Ajtók és szobák, amik nem léteznek, lépcső ahonnan nincs kiút - Hermione megpróbálta kilökni magát a pálcájával az épületből, de semmilyen varázslat nem működött. Kezdetben logikusan próbálta a varázsigéket, aztán csak úgy, ami eszébe jutott. Elővette roxforti emlékeit és elsős tananyagtól kezdve felmondta a varázslástani bűbáj és átváltoztatástani varázsigéket. Semmi. Egy varázsige sem tett semmit. A tükörben nem működik a varázslat. Hermione már rájött. A tükör el van átkozva. Akit magába szippant többé nem jöhet onnan ki. A varázslatnak itt vége. Hogy lehettem ilyen buta, hogy egy ismeretlen tükörbe meggondolatlanul belépek. Legalább megvizsgálhattam volna jobban. Csak ez a Dumbledore-os trükk ez nagyon megzavart. Olyan valóságosnak tűnt.  Az egész ház pedig olyan ártalmatlannak. A tükör a szívünk, gondolataink, és érzékeink csapdája. Mh. Ha nem gondolok semmire, talán kienged. Itt fogok megrohadni egy tükörben. Ez borzalmas. Jamie. Nassy - Hermionénak eleredtek a könnyei. Ennyit arról, hogy ma sietek haza. Soha nem láthatom őket. Anya nélkül nőnek fel. Harry. Most milyennek tarthatsz? Az okos és bátor feleséged, tessék. A bátorság még talán rendben is van, de az okosság? Hogy lehettem ennyire meggondolatlan? Most már tényleg elmondható, hogy kettőnk közül Ginny az okosabb. Harry átadhatod az elsőbbséget neki.  Ó igen, és most már Harry szabad. Ginny előtt megnyílt az út. Ginny lesz a gyerekeim anyja. Úgyis ezt akarták. Ezt abba kell hagynom.- Hermione a falnak döntötte a fejét és behunyta a szemét.- A tükör pontosan ezt akarja. Az őrületbe kergetni a foglyát. Nyugalom semmi rosszra nem gondolni. Harry engem szeret. Én pedig ki tudok innen jutni. Csak még kitalálom, hogy hogyan. Lassan engedte, hogy a sötétség ráereszkedjen, és álomba sírja magát.