Harry karikás, kialvatlan szemekkel ült Tűzvillámján. Most az arcába csapó kellemes hűvös menetszél sem tudta éberré tenni. Az eltelt napokban alig aludt, túl feszült és ideges volt. Éjszakánként pedig sokat felébredt, ezért ilyenkor mindig Daniel hálójába ment, és sokszor ott aludt reggelig. De megígérte Ginnynek, hogy ellátogat hozzájuk, és nem akarta ezt elhalasztani. Tulajdonképpen hopponálhatott volna, de ezt a tevékenységet nem szűnt meg utálni, akármennyire is hasznosnak és gyorsabbnak tartotta, a repülés élményével nem ért fel. Most pedig reménykedett, hogy felfrissül az üdítő és gondtalan száguldástól. Sajnos nem így történt. Végre látóhatárába került Neville kis vidéki villája. Időközben ők is húztak egy új szárnyat a régi mellé, amit a vendégeknek építtettek. Most már nem látszott méretbeli különbség kettejük villája között, csak alakzatra tért el. Harry lassított, s amint lepattant, látta, hogy az emeleti ablakban Neville integet neki.

-         Szia! Mi járatban?- kiáltott le hozzá.

-         Ginnyvel megbeszéltük, hogy beugrom hozzátok!- kiáltott fel Harry.

-         Muszáj két órán át itt öntöznöm ezt a növényt ez nagyon speciális törődést igényel.

-         Semmi gond. Ginny?

-         A szobájában van. Nyugodtan menj fel hozzá - Harry belépett a tűző napsütésről a hűvös előtérben letette seprűjét. Messze nem mozgott olyan otthonosan a Longbottom házban mint, ahogy Ginny tette náluk, igaz Harry kevesebbet is látogatott hozzájuk, mint Ginny. Az emeleten a nyugati szárnyra fordult és halkan bekopogott a hófehérre lakkozott aranyszélű ajtón.

-         Gyere csak!- hallatszott a kiáltás bentről. Harry belépett és bezárta maga után az ajtót. Ginny a fésülködőasztalánál ült a csontszín bársonyszékén, és aranyfényű sötétvörös hajzuhatagát fésülte. Amint meglátta a tükörben, hogy ki a belépő letette az ezüstfésűt a márványlapra. Harry smaragdzöld szemei a szemüveg mögül rávillantak.- Harry!- Ginny légzésszáma megugrott egy pillanatra. Nem tudta egyszerűen legyűrni magában, hogy még mindig nagy hatással volt rá Harry látványa. Pedig már hány éve? De van, ami soha nem múlik el. Ezt ugyanannyira tudta Ginny mint Harry is. Mi az, ami ennyire megfogja? Kisugárzás? Biztosan. Pedig most kifejezetten rosszul néz ki. Arca beesett és szinte hamuszürke, szemei alatt mély karikák, haja kócos sötétje is mintha veszített volna a fényéből. A mozdulatai lassúak és a fürgeség ellenére is látszik, hogy nehézkesek. Mégis gyönyörű szemei most is úgy csillognak rá, mint régen.

-         Harry! Pocsékul nézel ki - mosolyodott el Ginny és a parfümje után nyúlt a kis asztalon. Harry követte szemével a mozdulatot és közeledni kezdett a szobát keresztülszelve.

-         Kösz a dicséretet- mosolyodott el Harry is.- Ellenben te virulsz és tündökölsz. Téged is órákon át öntöz Neville?- viccelődött Harry, de amikor rájött, hogy milyen kétértelmű volt a megjegyzése, zavartan elhallgatott.- Mármint.. ööö…

-         Harry!- kacagott fel Ginny és könnyedén megbillentette az üvegcsét, és spriccelt magára egy keveset.- Te aztán igazán pajkos vagy ma- amint mellé ért a férfi meglegyintette gyengéden a férfi arcát, ami inkább simításnak tűnt, mint baráti pofonnak. Harryt megcsapta a régi virágillat, és emlékek özönlöttek a gondolatai közé. Lehunyta egy pillanatra a szemét, és mély levegőt vett. Ellépett a nőtől és indokolatlan sietséggel az ablakpárkányhoz húzódott.

-         Miért ezt?- kérdezte rekedten.

-         Mit?

-         Már évek óta nem használod ezt a parfümöt - Harry kinézett a parkra, nem akart a nőre nézni, s a kilincsre tette a kezét, kitárta az ablakot, hogy a friss levegőt szippantva kiszellőztesse a fejét.

-         Bocs- Ginny hangján nem lehetett eldönteni, hogy komolyan is gondolja e vagy sem.- Nem akartam a régi…

-         Azért hívattál, hogy kínozz vagy valami értelme is lesz a beszélgetésünknek?- szakította félbe Harry türelmetlenül.

-         Eszem ágában sincs téged kínozni, soha nem tennék ilyet.

-         Ah. Nők. És az ő kicsinyes játékaik - dobolt az ujjaival az ablaküvegen Harry. Ginny odalépett hozzá az ablakmélyedésbe.

-         Nem akartam fájdalmat okozni- suttogta Ginny kutató tekintetét Harryre szegezve. Harry nem nézett rá. Fáradt és ingerült volt. Most rosszkor jött. El kellett volna halasztania ezt a megbeszélést.

-         Nem is sejtitek micsoda önuralomra van szükségem, hogy ne ordítsak egyfolytában veletek. És ne tegyek meggondolatlan dolgokat.

-         Milyen meggondolatlan dolgokat?- kérdezte Ginny és karjánál fogva kényszerítette Harryt, hogy szembenézzen vele. Harry ráemelte a tekintetét. Ginny sokáig nézett a smaragdcsillogású szemekbe, amelyek sötétjében most nem tudta kiolvasni a választ.- Harry?!- suttogta Ginny. De nem jött felelet. Csak nézték egymást. Végül Ginny egy lépést előrébb lépett, így teljesen Harryhez simult.

-         Ne tedd ezt Ginny!- suttogta lemondóan Harry. Ginny nem foglalkozott a tiltakozó kéréssel. Lábujjhegyre állt és száját a férfiéhez dörzsölte.  Karjait Harry nyaka köré fonta és beletúrt a hosszú kócos fekete hajzuhatagba. Lehunyta a szemét és megborzongott, ahogy érezte a férfi halk sóhaj kíséretében, de visszacsókolja. Ginny elmerült a boldog örvénylésbe, ami magával ragadta. Attól tartott, ha nem kapaszkodna a férfiba, talán örökre elsodorná ez a sötét mámorító forgószél. Mint Harry minden csókjánál most is többre vágyott, sokkal többre. Hogy felkapja és elvigye őket az az orkán erejű vihar, ez a hurrikán, és elsodorja őket messzire, a megsemmisülésbe. Mert így érdemes meghalni. Ebben a pillanatban is érdemes volna. Így hogy Harry a karjaiban tartja.  Mintha utazott volna a csillagok között. Olyan érzés volt, ami semmihez nem fogható, és amire érdemes várni, s ha csak egyszer is megérintett, soha nem tudod elfelejteni. Soha senkinél nem érezte ezt. Hogy atomjaira hullana ettől az érzéstől, hogy felrobbanna, és szétszóródna a világegyetemben, és mégis itt van teljes egészében. A szíve vadul dübörög és azt akarja, hogy soha ne legyen vége. Őt akarta. Mindig is Harryt. És mégis lemondott róla. Átengedte. S élte azt az életet, amit kijelöltek nekik. Harry kitépte magát az ölelésből.

-         Neee…- Ginny kétségbeesve kapott a férfi után, de az a szoba másik végében lévő ablakhoz menekült.

-         Nem lett volna szabad - lihegte Harry.

-         Miért nem? Te is akarod. Éreztem. Miért kell tönkretenni mindent? Miért van az, hogy veled érzem ezt, mással nem? És miért van az, hogy ez mégsem lehet az enyém? Annyira igazságtalan a világ - Ginny a fésülködőasztalhoz rogyott és az egyik fiókban kotorászva elővette a zsebkendős dobozát.  Dühösen törölgette a szemét, és fújta az orrát. Az egész teste és lelke lázongott az abbahagyott ölelésért. A beteljesülésért, hogy aztán még pocsékabbul érezhesse magát, hogy ő nem élvezheti ezt minden nap.- Gyűlölöm Trelowneyt! És a jóslatait. Azért tette ezt, hogy gyötörjön minket. Hatan együtt a kusza érzelmeinkkel a viharos szenvedélyeinkkel, és örökösen önuralmat kell gyakorolnunk. McGalagony.  Másik főbenjáró nagyokos. Itt az eredménye a csodás párosításának. Miért nem lehettünk mi együtt? Miért Neville? Miért? Ron elvehette volna Hermionét Neville meg Lunát. Ah. Hiszen akkor teljesen mindegy volt nekünk- Ginny hangosan fújta az orrát, szipogott és kézfejével törölgette arcáról a könnyeit. Harry szája elé tartva a kezét várta, hogy rendeződjön a légzése, és visszanyerje lélekjelenlétét. Amikor lenyugodott megszólalt.

-         Azt hittem beletörődtél - mondta halkan.

-         Beletörődni? Mert talán volt más választásunk?- nézett könnyes szemeivel Harryre.- Ne mondd azt, hogy te soha nem gondoltál rám, mert akkor hazudsz. Bármilyen furcsának is találod messze nem olyan Neville, mint te. Tudod milyen érzés szeretkezni valakivel miközben másra gondolsz? Hát soha ne is tudd meg!- Harry a szavak hallatán kapkodva az ajtó felé lendítette a pálcáját. Nem szerette volna, ha Neville fültanúja lenne ennek a beszélgetésnek.

-         Ginny talán ezt nem nekünk kellene megbeszélnünk - jegyezte meg halkan Harry.

-         Tudod milyen az, miközben csorognak a könnyeid, és a másik ebből semmit nem ért? Szeretkezés közben? Édes Merlin!- Ginny dühösen dobálta el egymás után a zsebkendőket, és újakat rántott elő. Már felállt és fel-alá járkálni kezdett a szobában, kezében a zsebkendős dobozzal és amerre járt hajigálta az elhasznált zsebkendőt.- Tudod milyen, úgy szeretkezni, hogy más ölelésére vágysz? Mert bármennyire is úgy látszik mindenkinek, hogy milyen jól megvagyunk Neville-el a valóság az, hogy minden csókjában a tiedre vágytam, és mindig azt képzeltem te vagy mellettem az ágyban. Miért tetted ezt velem? Belülről teszel tönkre. Csak azzal, hogy tudom milyen volt, amikor együtt voltunk, és mit veszítettem. Bár soha ne jártunk volna. Bár soha ne tudtam volna, milyen a te csókod - Ginny a szájához érintette az ujjait.

-         Ginny kérlek…

-         Ne. Tudom. Rendkívül kínos neked ez a beszélgetés. Ne haragudj, négy éve gyülemlik bennem egyszerűen ki kellett törnie. Kivel beszélhetném meg? Hermione szétszaggatna ha megtudná, hogy szeretkezés közben téged képzellek Neville helyébe, amivel csak a lelkemet gyötröm mert sose lesz olyan mint te. Ron. Saját kezűleg verne agyon, hogy milyen csapodár húga van. A saját férjem nyilván lelkesedne az ilyen beszélgetésekért.  Olyan ostoba vagyok - Ginny türelmetlenül hátradobta a haját.- Kiadom magam neked. Láthatod milyen elmebeteg nőt szerettél valaha.

-         Ginny én…

-         Ne mond, hogy most is szeretsz, mert itt helyben fogok összeesni. Hallani sem akarom. Mert megbolondulok. A gondolattól, hogy lehetnénk együtt és mégsem leszünk. Látod nem csak te gyötörsz, hidd el én is igyekszem a halálba gyötörni magam. Minden héten többször nálatok lebzselek. Ugyan miért? Persze, hogy a közeledben legyek, hogy legalább lássalak. És gyötröm magam, hogy látom, milyen a családod, Hermionéval, és nem velem. Hogy milyen boldogok vagytok. És mindehhez még jó képet is vágjak és mosolyogjak, amikor a szívem szakad meg. Nem irigységből. Hiszen mindkettőtöket szeretlek. És örülök, hogy boldogok vagytok. Egyedül én vagyok a hibás. Én vagyok a probléma. A fekete bárány a hatosból. Mindenki elfogadta és beletörődött és boldog. Csak én lázongok. Belülről. Senki nem tudta. Eddig te sem. Látod most már ezt a terhet is együtt viseljük. Meg sem fordult a fejedben, hogy Hermione mint nő valóban jobban látta a helyzetünket? Igen ő látta, hogy még mindig hogy nézek rád. A női megérzés. Amit annyira ostobának tartotok, hát ennyire jól megérzi a veszélyt. Tudta, hogy képes lennék rád vetni magam. De az áldott önkontrollom mindig megóvott ettől. Kivéve ma. Nem lenne szabad kettesben maradnom veled. Veszélyes vagyok. Mindkettőnkre. De nem akarlak elijeszteni magamtól. Ne haragudj, kérlek. Igyekszem, hogy többé ne forduljon elő- Ginny kimerülve helyet foglalt. Szipogott, de már nem sírt.- Ha mégis ilyen őrültséget tennék pofozz fel. Attól észhez térek.

-         Nem is sejtettem, hogy ezt kell kiállnod.

-         És mégis. Tudod néha láttam, hogy te is máshogy nézel rám. Mint ma is. Ahogy beléptél. Rögtön tudtam, hogy most ismét annak látsz, ami régen voltam neked.

-         Ne tedd fel a kérdést, hogy téged vagy Hermionét szeretem jobban kérlek. Mert ezzel az őrületbe kergettek. Soha nem tudnék választani köztetek - Ginny csak bólogatott.

-         Tudom. Ha ellenedre lett volna az esküvő, soha nem veszed el Hermionét. Mert ugyanannyira lázadó vagy mint én. Túl egyformák vagyunk. Talán ezért nem akarta McGalagony, hogy összekerüljünk.

-         Te miért mentél bele? Ott volt az a kviddicsező.

-         Egy a sok közül utánad. Semmi több – legyintett beletörődően Ginny.- Semmi sem volt már olyan, mint előtted. Mindenkiben téged kerestelek. Pedig tudhatnám, hogy nem fogom megtalálni. Belőled csak egy van. És ez az egy nem lehet az enyém. Soha - Ginny elhallgatott.- Én vallottam előtted. Te is megteszed? Tudom, hogy volt az a nő. Dália.

-         Most azt akarod hallani, hogy Téged kerestelek benne?- lazította meg Harry a nyakkendőjét.- Ha ezt elmondta Hermione, akkor azt is elmondta, hogy mennyire hasonlított hozzád. Igen. Pontosan olyan volt, mint te. A tűz. Szenvedély. Vidámság, és…- hosszan kereste a szavakat.- lehet rá azt mondani, hogy az élet?- mosolyodott el Harry.- Önmagam csapdájában voltam. Olyannyira kerestelek téged, és annyira megtaláltam benne azt, amit kerestem. Egészen biztos vagyok benne, hogy akik küldték tudták, hogy ő lesz számomra a tökéletes alany, hogy lebeszéljen a tervemről. Tudom ki volt, aki ennyire ismert. Dumbledore. Ellentmondásos döntéseivel. De kiválóan látta, hogy Dália lesz az egyetlen, aki képes lesz lebeszélni erről az esztelenségről. Aztán a jóslat. Mindig kedveltem Hermionét. Szeretem. A feleségem. Tűz és víz vagytok a számomra. Hermione, a víz, Te a tűz. Bár amióta megházasodtunk, úgy érzem a szerepek felcserélődtek - nevetett fel görcsösen Harry.- Most veled értetem meg magam, és Hermionéval civódunk. De nem tudnám elképzelni az életem kettőtök nélkül. Bonyolult. És Hermione? Te jól ismered. Ő hogy látja a dolgokat?- adta át ismét a szót Harry.

-         Féltékeny. Rám. Persze. És hát ott van Krum. Victor Krum. Az első férfi mindig fontos egy nő életében.

-         Várj ez nem pontos. Ugyanis én voltam Hermione életében is az első.

-         De hát ez hogy lehet? Hermione nem így mondta.

-         Mert Hermione nem tudja az előéletünket. A prefektusi fürdőben történt, hatodévben.

-         És nem tudja?

-         Egy könnyed exmemorian segített ezen. Amikor visszamentünk a Roxfortba, Parvati visszahozta ezt az emlékemet. Nem mondtam Hermionénak, mert nem tartottam olyan fontosnak.

-         Te liliomtipró - nevetett Ginny.

-         Önként adtátok meg magatokat. Semmi varázslatra nem volt szükségem hozzá - mosolygott rá vissza Harry.

-         Ebben az esetben az elméletem sántít - Ginny elgondolkodott.- Bár ha nem tud róla. Nem. Akkor azt hiszem mégiscsak te vagy a fontosabb neki - szögezte le.

-         Milyen megnyugtató. A férje fontosabb neki, mint egy távoli bulgár állat.

-         Aki feleségül akarta venni- fűzte hozzá Ginny.

-         Na jó. Hagyjuk.

-         De hát Hermione ezek szerint nem is emlékszik, hogy vesztette el a szüzességét. Ez azért nem semmi - Ginny azt hitte ettől a nyers és felettébb furcsa helyzettől kezdett köhögni Harry. Hát valóban elég zavaros lehet. A volt barátnője épp arról beszél neki, hogy a felesége nem tudja, hogy ő vette el az ártatlanságát, nos meglehetősen kínos lehet Harrynek, aki minden ilyen jellegű beszélgetést került. De Harry köhögése fuldoklásba csapott át. Az ablakhoz sietett és a friss levegőből próbált lélegezni. Ujjait görcsösen a nyakára szorította. Szeméből eleredt a könny és hamus-szürke arca zöldbe váltott, a levegőhiánytól. Ginny odaugrott mellé.

-         Harry!- rettegve kiáltotta.- Segíthetek valamit?- Elővarázsolt egy kristályvizes poharat, de Harry csak intett a kezével. Ginny megnedvezett egy zsebkendőt, és odanyújtotta neki, áttörölte a férfi gyöngyöző homlokát.- Harry! Mond már mit tehetek érted?- sürgette Ginny, de Harry csak a fejét rázta a roham közben.- Mindig is ilyen álmaim voltak, hogy melletted vagyok a halálos ágyadnál, de azért nem szeretném, ha ez most lenne - jegyezte meg kétségbeesve Ginny. Kinyitotta az egyik szekrényt, és keresgéli kezdett.

-         Hagyd…- hörögte Harry. Ginny megfordult és az ablak melletti fotelba ült. Aggódó tekintettel figyelte a férfit, aki még néhányat köhécselt, aztán lassan visszatért a szín az arcába.

-         Harry?- kérdezte Ginny sötét tekintettel.- Mióta?

-         Már lassan három hete - szuszogta Harry, levette szemüvegét és megtörölte a szemét, a kendővel, amit Ginny nyújtott neki.

-         Hermione tud róla?- Harry lesütötte a szemét és megrázta a fejét.

-         Mikor akarod neki elmondani?- dőlt előre Ginny.- Ugye nem akarod azt mondani, hogy nem fogod elmondani neki?

-         Nem akarom, hogy idegeskedjen.

-         Milyen gyakoriak?

-         Kezdetben naponta talán háromszor. Mostanában viszont minden órában.

-         És Hermione nem vette észre?- szörnyülködött Ginny.

-         Nem alszunk együtt. Daniel szobájában szoktam aludni. Persze ő úgy tudja azért, mert nehezen alszom a sok teendőm miatt.

-         Valójában pedig nem akarod felébreszteni a rohamaiddal.

-         Két hete alig alszok. Rendszertelenül. Minden egyes ilyennél azt érzem ez lesz az utolsó.

-         Harry ez borzalmas - Ginny kétségbeesett arccal nézett rá.- De mitől?

-         Nem tudom.

-         Kivizsgáltattad már magad?- Ginny kérdőn nézett rá. De Harry arcáról leolvasta a választ.- Harry! Azzal, hogy nem mégy el egy gyógyítóhoz, nem csak magadat veszélyezteted. Apa vagy. Gyerekeid vannak. Jamiere és Nassyre nem is gondolsz? És Hermione?

-         Ginny túl sok dolgom van. Most nincs időm arra, hogy kórteremben heverésszek.

-         Az egészségedről beszélünk Harry!- kiáltott rá Ginny.- Azzal, ha tönkreteszed magad senkinek nem segítesz. Mi lesz a harcunkkal Harry? Ki vezetne minket, ha nem te?- Ginny szeme ismét könnybe lábadt, ahogy Harryre nézett.- Az életünket és vérünket a kezedbe adjuk. Nem csak én, és akik ismerünk. Láthatod halálfalók. Akik régen rád támadtak. Most veled vannak. A te utasításiadra várnak. A szemükben olyan vagy mint Voldemort. A vezető. Nem hagyhatsz minket cserben. Nélküled a félvérek elvesznek és elenyésznek. Te tartod össze ezt a világot. A muglikat fekete és fehér mágusokat, akik az aranyvérűekkel hajlandóak szembeszállni. Függetlenül korábbi pártállásuktól. Talán tehernek érzed, de belegondoltál, hogy ez mit jelent Harry? Téged emeltünk magunk fölé. Fontosabb lettél számunkra, mint valaha.- Ginny letörölte a legördülő könnycseppet az arcáról.- Ezért is szeretlek - suttogta.- Mindig ezért szerettelek. A te fényedben fürödtem, amióta élek. A hírneved ellenére mindig megmaradtál önmagadnak. Soha nem vágtál fel. Csodállak. Felettünk állsz mégis úgy viselkedsz mintha egy volnál közülünk. Bár nem érzed, szeretünk. Mind és követünk, akármerre visz az utad, a sorsod. A reményünk vagy. A reményünket nem veszíthetjük el Harry!- Ginny megtörölte a szemét.- Látod ma nagyon megríkatsz - Harry döbbent és kikerekedett szemmel nézte Ginnyt. Most megfogalmazta neki mindazt, ami volt az emberek szemében. Akik mellette akarnak harcolni.

-         Igazad van - mondta csendesen Harry.- Elmegyek megnézetem honnan eredhet ez. De Ginny ha bármi történne velem, legyen gondod Hermionéra és a gyerekekre.

-         Ugyan Harry ne beszélj butaságokat.

-         Ígérd meg.

-         Persze, hogy gondolok rájuk. Gondolod, hogy magukra hagynám őket. A te fiad és a te lányod. Akár az enyémek is lehettek volna. Hermione pedig a legjobb barátnőm. Szerinted hagynám, hogy eltávolodjanak tőlem?

-         Köszönöm - Harry eltette a zsebkendőt. Mély levegőt vett.- Rendben, most hogy már minden olyanról beszéltünk, amiről nem állt szándékunkban, megtudhatnám, hogy miért hivattál?- tért vissza eredeti jövetelének a céljára.

-         Harcolni szeretnék. Akkor is, ha ellenezni fogod.

-         Terhes vagy.

-         Honnan tudod?- döbbent le Ginny.- Azt ne mondd, hogy ezt is Firenzétől. Meglehetősen részletesen tájékoztat akkor téged a nőismerőseid állapota felől.

-         Nem Firenze - mosolygott az orra alatt Harry.

-         Mond miért van az, hogy te mindig hamarabb tudsz ilyesmiről, mint mielőtt egy nő elmondaná neked? Tudod milyen bosszantó?- csapott a karfára Ginny.

-         Megvannak az információforrásaim - mondta sejtelemesen Harry.

-         Mégis miféle információforrás? Kivételesen nem csak a képzeletem játszott velem azon az éjszakán és valóban te…

-         Ginny - vonta össze a szemöldökét Harry.- Semmi ilyesmiről szó sincs. Nem az enyémek.

-         Hát ikrek?

-         Igen. Dumbledoretól tudom.

-         Dumbledore? Várj most már semmit nem értek.

-         A tűz nem más, mint Dumbledore evilági lenyomata. Mindent lát és mindent tud. Mint eddig. Kivéve persze, amikor nem.

-         Szóval ikrek és nem is tőled, hát kár - mosolygott lemondóan Ginny.

-         Ginny kérlek…

-         Jó. Bocs. Leállítom magam - kacagott fel Ginny.- De harcolni szeretnék. Ezen nem tudsz változtatni. Nem tud megállítani senki.

-         Ginny. Ki is beszélt előbb kinek a szülői felelősségről? Veszélynek akarod kitenni a meg sem született gyerekeidet?

-         Ha alkalmatlanok, akkor ne is szülessenek meg. Ha igen, akkor úgyis túléljük.

-         Szokatlan gondolkodásod van - jegyezte meg Harry.

-         De tetszik neked - nézett rá jelentőségteljesen Ginny.

-         Rebellis és veszélyes.

-         Épp ezért szeretsz.

-         Jól van. Ha akarod. Én nem foglak megakadályozni- Harry elgondolkodva távozni készült.- Ginny, amiket most itt beszéltünk szeretném, ha kettőnk között maradnának.

-         Jó-jó - bólogatott Ginny.

-         Komolyan mondom. Esküdj meg.

-         Az esküket inkább hagyjuk. Mindketten megesküdtünk házasok vagyunk tudod - mutatta fel gyűrűsujját Ginny.

-         A házasemberek nem szokták egykori szeretőjüket felhívni és letámadni a hálószobájukban - vetette közbe Harry.

-         Nem volt ellenedre. És amúgy sem szokás, csak egy kivételes alkalom, ami igazán élvezetes volt.

-         Ah, másállapot - legyintett Harry és lobogó talárral lesietett a lépcsőn. Ginny az ajtófélfának támaszkodva nézett a távozó után.