Háborogva lebegtek a gyertyalángok a nyitott ablakon keresztül beáramló erős szélben, halvány árnyakat vetítve a falakra. Csupán két fali gyertyatartó adott derengő fényt a teremnek. A sarok felől öblös rövid csobogás hallatszott. A palackban mély dallamot bugyogott az élénkvörös bor, ahogy karcsú ujjak megbillentették az üveget. A kristálypohár csiszolásán visszatükröződött a holdfény, s fokozatosan megtelt a testes száraz itallal. A kecses női kéz a pohár mellé visszaállította a palackot, és gyengéd lassúsággal a szájához emelte a kristálypoharat. Belekortyolt, s közben a másik kezében tartott pergamenen tartotta tekintetét. Egy lebbenés erejéig huzat keletkezett és azon nyomban el is ült.

-         Anyám mondta, hogy leveled érkezett.

-         Mi az, amiről anyád nem tud, és a kastélyban történik?- csattant a gúnyos válasz.

-         Gondolom azt nem tudja, hogy mikor töltjük együtt az éjszakát.

-         Többségében együtt töltjük - mosolygott gunyorosan.- De szerintem még azt is tudja- gonosz suttogással folytatta.- Egyszer a kíváncsisága lesz a veszte.

-         Ha téged a kíváncsisága zavar akkor biztos - nyúlt végig a férfi a rekamién.

-         Gyűlölöm, ha a magánügyeimről kíváncsiskodnak, ennyi.

-         Ezért kellett ma Carrownak túlélnie élete leghosszabb Cruciatusát?

-         Kicsit eltúloztam volna?- ismét belekortyolt a borba.- Na jó lehet. Néha nem tudom fékezni az indulataimat.

-         Meg a gonoszságod.

-         Ha tovább bosszantasz te is kaphatsz egyet - mosolygott negédesen a másik.

-         Ne idegeskedj, mert még szívinfarktust kapsz, és az igazán nem méltó hozzád!- kacagott fel gonoszul a férfi.

-         Ma nagyon száraz vagy. Hova lett a csípős nyelved, elvitte a cica?

-         A macskákról jut eszembe. Lehet, hogy a fekete dögödet átkoztam el a lépcsőfordulóban.

-         Ha ezt merészelted, akkor máris halott vagy. Mindent elárul nekem, ami sérelem éri.

-         Örülök, hogy a macskáddal jobban el tudsz csevegni, mint a gyerekeinkkel - húzta el a száját mérgesen.- Teljesen megszűntél anyának lenni? Attól, hogy tied a hatalom még nem változtak a régi dolgok.

-         Most miért mondod ezt? Miért vágod ezt a fejemhez? Nekem is fáj, hogy nem lehetek veletek, de jelenleg minden rám szakad.

-         Engem nem érdekel, hogy az ágyban jelenleg nulla a teljesítményed, mert régen se volt több - kacagva húzódott le a felé röpülő rontás elől-, de legalább a fiadra légy tekintettel.

-         Mire célzol?

-         Itt ül egy órája a szobád ajtaja előtt.

-         Most gúnyt űzöl már megint?

-         Miért nem deríted ki magad?

-         Deimos gyere be!- kiáltott ki a nő. A szólításra a kilincs többszöri próbálkozás után lenyomódott és az ajtó feltárult. Egy zöld, belülről mókusszőrrel bélelt földig érő köntösben ott állt egy vékony ezüstszőkehajú fiúcska. Szürke szomorú szemeit a szobában levőkre vetette. Pansy úgy érezte megszakad a szíve. Csaknem egy hónapja. Csak a parkban látta a fiát. Az étkezéseket is a dolgozószobájában, vagy Voldemort dísztermében töltötte, tárgyalásokkal, tervezéssel, és egyeztetéssel. A hatalom ára. Valószínűleg a kicsinek még jobban hiányzott az anyja közelsége. A már most belenevelt Malfoy büszkeség azonban visszatartotta, hogy az anyjához rohanjon. Csak ott ült és sírdogált esténként az anyja szobája előtt. Pansy kemény vonásai meglágyultak.

-         Deimos!- halvány mosoly suhant át az arcán. - Tiszta maszat vagy kisfiam- kezében tartott pálcáját a fiára irányította, és felszippantotta a sírás nyomait.- Gyere ide hozzám!- A kisfiú bizonytalan léptekkel haladt anyja felé. Amikor elé ért Pansy az ölébe emelte.- Tudod anyukádnak  most nagyon sok dolga van.

-         Hiányzol - szipogta a kicsi, anyja nyakát átölelve szorította magát a vékony nőhöz.

-         Te is nekem kisfiam- Pansy fia hátát simogatva Dracora nézett. A férfi beletúrt szőke fürtjeibe, miközben a jelenetet figyelte. Csak gúnyosan bólintott Pansy tekintetét látva.

-         Most nem tudunk annyit együtt lenni, mint régen. De ígérem, hogy amint lesz időm azt együtt töltjük. Bár most nem biztos, hogy érzed, hidd el nagyon szeretlek - a kisfiú szőke tincseit simogatta, és hagyta, hogy a kicsi hozzábújjon.

-         „Megérte ezt?”- Draco provokáló tekintettel nézett Pansyra.

-         „Volt más választásunk?”

-         „Lelki sárkánytrágyát csinálsz belőlük.”

-         „Az első ütközetet tökéletesre akarom. Hogy ismerjék meg az erőmet.”

-         „Közben arra nem is gondolsz, hogy a gyerekeink sínylik meg a tökéletességre törekvésed.”

-         „Ismersz. Tudtad, hogy ilyen leszek”- rántott vállat sértődötten Pansy.

-         „Fogd már fel, hogy nem ellened beszélek!”- kiáltotta Draco dühösen, s felülve beletúrta hajába.- „Nem szeretném, ha elhidegülne a kapcsolatotok. A gyerekeinkről van szó, nem egy szerencsétlen bájitalról.”

-         „Én is máshogy szeretném!”

-         „Nem úgy veszem észre. Egész nap itt ülsz, nem is látunk. Nem lehet zavarni. Olyan hideg lettél, mint az északi sarkpont. Nekem is hiányzol a francba!”- Draco a mellényzsebébe nyúlt és rágyújtott egy mentaillatú levélre.

-         „Azt mondtuk, nem szívjuk a gyerekek előtt”- figyelmeztette Pansy.

-         „Már úgyis elaludt”- mondta fáradtan Draco. Pansy lenézett a kisfiúra, akit már valóban elnyomott az álom, és anyja vállára borultak szőke tincsei. Arca kisimult és ajkai körül apró mosoly bujkált. Pansy szemében szomorú fény gyúlt.

-         „Mikor láttad utoljára, hogy hogyan is alszik?”

-         „Nem tudom. Talán néhány hónapja”- Pansy nagy levegőt vett.- „Utálom, amikor igazad van. De tényleg mindent elhanyagoltam, csak a küzdelemre gondolok.”

-         „Kikészítesz minket. Mit gondolsz Grainne és Falco mit csinál? Egész nap bőgnek. Hiszen alig egy évesek. Hiányzik nekik az anyjuk. Pansy hát teljesen elfelejtetted, hogy anya vagy?”

-         „Nem. Nem felejtettem el. De szerinted mit vár tőlem Voldemort? Nem ezt? Nem ezt akarja?”- Pansy majdnem felpattant, de rájött, hogy nem akarja felébreszteni az ölében szundikáló Deimost, ezért türelmet erőltetve magára ülve maradt. Mostanában rászokott, hogy ha ideges járkálni kezd. – „Azért adta át, mert neki már nem volt energiája terveket szőni, és véghezvinni. Nekem kell lendületet adnom.”

-         „Bizonyítani akarsz.”

-         „Természetesen. Nem akarok csalódást okozni neki. Miért nem téged bízott meg? Miért én?”

-         „Mert tudta, hogy te ilyen leszel. Mindent feladsz. Én feleannyira sem lettem volna ilyen.”

-         „Látod. Ezért”- Draco elnyomta a füstillanóját.

-          „Add ide átviszem!”- Draco kivette a kezéből a kisfiút és kisétált vele. Pansy a tenyerébe temette a homlokát. Kimerült volt. Keveset aludt. Csak a feladatra koncentrált, és minden mást kizárt az agyából, ha néha mégis belopakodtak az érzések és a gondolatok a fejébe azonnal száműzte őket. Egy gépezetté vált, még ha nem is akart, akkor is. Csak legyenek már túl ezen az első összecsapáson. Akkor hosszú időre szusszanás következhet. Úgy érezte ideje kitűzni minél hamarabbra ezt az időpontot. Gondterhelten felvette a kis asztalkáról a levelet, és homlokát dörzsölgetve újból átolvasta. Draco visszatért a szobába.

-         Mi az, amin már órák óta merengesz?

-         Piton levele- Pansy Draco felé dobta az asztalra.- Egyszerűen nem értem. Semmi lényegeset nem ír. Hogy írhat egyáltalán nekem ilyen levelet? Mit érdekelnek engem a szállítási ügyei? Tudom, érzem, hogy valami más van mögötte, de nem látom!- Draco felvette az asztalról és átfutotta a sorokat.- Pitonra nem jellemző, hogy lényegtelen dolgokra pepecselje a tintáját. Túl ravasz. De nem értem. Az utóiratban érted, hogy mire utal az, hogy : „tudni kell a sorok között olvasni”?

-         Nem - rázta a fejét Draco. Közben próbálta átrendezni a sorokat, a szavakat, vagy a betűket fejben, de nem vezettek eredményre.

-         Ne is próbálkozz. Az összes titkosírási kódokat kipróbáltam rajta. De egyik sem vezetett sehova. Már belefájdul a fejem - Pansy megdörzsölte a homlokát és felállt. Draco oldalt fordítva a fejét ránézett, az asztalra visszaejtette a pergament és egyetlen rántással a könyvespolchoz szorította.

-         Draco - nézett rá kérdőn Pansy.- Most tényleg fáradt vagyok.

-         Nem érdekel - Draco felhúzta Pansy szoknyáját és lábainál fogva megemelte, hogy csípőjük egy vonalba kerüljön.- Teljesen vadállatot csinálsz belőlem - suttogta dühösen, mire Pansy  mosolyogva lábaival átkulcsolta a derekát.

Pihegve hevert Draco a rekamiéra és Pansy végignyúlt rajta. A gyertyákat kioltotta a szél, csak a hold világított be a szobába. Mindketten csendben hallgattak, figyelték a másik levegővételét. Draco karjait Pansy derekán nyugtatta. Pansy a mellkasára hajtotta a fejét. Percekig feküdtek így. Draco érezte, hogy a nő súlya egyre jobban nehezedik rá, és megpróbált kicsúszni alóla.

-         Pansy! Menjünk át a hálóba. Semmi kedvem egész éjszaka a kényelmetlen kanapédon tűrni, hogy rajtam aludd az igazak álmát.

-         Mh.- dünnyögte erőtlenül Pansy.

-         Mássz le rólam!- bosszankodott Draco, és megemelte a nőt.

-         Máskor is ezt mond - jött a gúnyos éber felelet. Draco magára öltötte köpenyét, s közben szemével követte Pansyt, aki az íróasztalhoz lépett.

-         Nem jössz aludni?- kérdezte megrovón.

-         Ez nem lehet!- Pansy megbabonázva figyelte a pergament, és az ablakhoz lépett vele.

-         Micsoda!- lépett a háta mögé Draco és ő is belekukkantott a pergamenbe. A fekete sorok között, amelyek szellősek és hézagosak voltak, ezüstös fényű szöveg jelent meg. Pansy billentett a dőlésszögön, és az ezüst sorok eltűntek. Visszabillentve az ablakon beszűrődő fényben ismét megjelentek az ezüst sorok a feketéket átölelve.

-         Hát persze!- suttogta ámultan Pansy.- Ezért írta, hogy a sorok között kell olvasni. De ezt hogy csinálta?

-         Piton - Draco mindent értően bólogatott.- Nem is ő lenne. Saját készítésű tinta. Láthatatlan tinta. Sárkánypikkelyből készíti. Csak a holdfénynél olvasható. Hogy is nem jutott eszembe. Apámnak egyszer írt vele - Pansy már a szöveget futotta át izgatottan. „Elérkezett az idő. Meddig akarja még? Potter állapota megrendült. Tegyen belátása szerint. Várom az utasításait. Mély és odaadó szolgálattal: Perselus Piton.” Pansy heves lendülettel ellépett az ablaktól és a kiteregetett pergamenek felé hajolt. Pálcalendítéssel meggyújtotta az íróasztal gyertyáit és az íróasztalra támaszkodva le-fel kapkodta szemeit a pergamenek között. Draco az íróasztal mellől figyelte.

-         Melyiket választod?- Pansy nem válaszolt rögtön. Válogatott a csillagállások között végül döntött.

-         Ez jó lesz- felemelte a kiválasztott pergament. Draco szürke tekintetét a bolygóállásokra futtatta. Kivételesen jó. Pansynak mindenképpen. Minden csillag neki kedvez ezen a napon. Két hét múlva.- Fogalmazd meg, nekik a felszólításunkat!

-         Nem hagysz nekik túl sok időt a felkészülésre?

-         Nem. Aki nem tud felkészülni, az úgysem tud –mosolygott Pansy gonoszul.- Szétküldjük a meghívókat, a hétvégén tudatjuk híveinkkel is az időpontot. A bejelentést ünnepség keretében tesszük.

-         Nem utána kellene ünnepelni?

-         Megkérdőjelezed a döntéseimet?

-         Nem. Ha vacsora keretében akarod bejelenteni, akkor úgy lesz. Hol?

-         Maradjunk Voldemort törzshelyénél. A várkastélyban.

-         Ahogy akarod.