Már fél órája mentek intenzív tempóban. A száraz humuszos erdőtalaj lágyan porladt szét a talpuk alatt. Az erdőben állt a levegő. Hűvös kora hajnali friss gyantaszag áradt szét, terjengett, és megült a füstös-fehér ködben. Csend, és nyugalom honolt, az erdő lakói aludtak. Csak a több száz illetéktelen behatoló lopakodott araszolt fáról fára bozótról bozótra közelebb az ellenfélhez. Mind feketében voltak. Mind a két oldal. Talárjuk lobogott mögöttük. A faágak torz kiismerhetetlen alakzata sejtelmes formákat öltött. Zizzenések hallatszottak az avarban. Apró ágak roppantak szét. Harry leintette a mögötte haladó két nőt, hogy álljanak meg. Eleget tettek a kérésnek és csendben füleltek. A recsegés, avarzizegés erősödött.Itt annak!- suttogta Harry. A fatörzs mögött jobbra a Weasley testvérekre, balra a Creevey testvérekre nézett, s bólintott, jelezve, hogy az előőrs már itt van. A többiek szintén érzékelték, hogy összefutottak az ellenféllel, sőt a távolból, már apró kiáltások is hallatszottak, tehát a párbajok ott már elkezdődtek. Harry háta mögött apró sikítás hasított a levegőbe. Hermione csúszott el az enyhe dőlésszögű domboldalon. Harry azonnal elé ugrott és jól sejtette. A szemközti oldalról már érkeztek is irányába a rontások és ártások.

-         Capitulatus! Sectumsembra! Stupor!- Harry éles kiáltással lőtte átkait.

-         „Potter! Ne ordítozzon már össze- vissza! Így mindenkit maga köré csal!”- Harry meglepődve érzékelte a hűvös sziszegő mondatokat a fejében. Piton. Már több éve volt. El is felejtette, milyen kellemetlen emlékei voltak arról, ahogy Piton a fejében kotorászott. Most pedig minden szemkontaktus nélkül küldte át üzenetét. Harry annyira ledöbbent, hogy még védekezni is elfelejtett. Egy átok azonnal eltalálta, és Hermionéra zuhant, mire Ginny ugrott eléjük és vette fel Harry helyét a harcban. Harry azonnal talpra ugrott és segített Hermionénak felállni.

-         A lábad?

-         Kicsit meghúzódott. Nem vészes - Hermione ránehezedett mindkét lábára, s már egy biztonságos fa mögé is húzódott. Onnan lőtte ki a rontásokat, és védekezett. Harry Ginny mellett haladva tört előre. Az erdő minden részén elkezdődött a párbaj. Az erdő teljes hosszában szétszéledtek, egyre távolabb kerülve egymástól.

-         Ginny!- szólt rá Harry.- Maradj le! Megmondtam, hogy legyetek együtt Hermionéval! - Harry már érzékelte, hogy Hermione jócskán hátramaradt mögöttük, és nyilván nem halad úgy fájós lábával mint ők.

-         ÉS akkor téged ki fedez hátulról?- vetette ellen Ginny.

-         Megbeszéltük Ginny, maradj le!

-         „Potter! Fékezze magát! És próbálja lezárni az elméjét!”- Harry bosszankodva érezte a fejében a mondatokat. Sejtette a férfi közel lehet, ha hallja, amit mond és dühítette, hogy nem láthatja, és nem küzdhet meg vele. De megnyugodva érzékelte, hogy Ginny lemaradt mellőle. Harry elugrott egy átok elől, és máris lőtte a sajátját. Egy cserje mögé húzódva a szeme sarkából látta, hogy Ron tőle néhány méterre összeesik. Fejét behúzva és időnként az ellentábor felé lőve odasietett, hozzá.

-         Megsérültél?

-         Már nem tudok lábraállni- nézte Ron tehetetlenül szétroncsolódott lábait. Harry Ron elé állt és közösen védték a feléjük érkező átkokat. A szemben levők is a cserjék között guggoltak, így nem lehetett kivenni, hogy kik azok. Az ágak között suhantak a varázslatok, hol célt tévesztve, hol helyes irányba. Harry a hosszas küzdelemben azonban lassan egyre ziláltabban szedte a levegőt. Érezte tovább kellene már menni, de Ron a lehető legrosszabb helyen esett össze. A környékükön már senki nem volt. És nem akarta magára hagyni sérült barátját. Így viszont egy helyben toporgott. Beásták magukat, és a két aranyvérű ellen végeláthatatlan küzdelmet folytattak. Harry erejét erősen kivette a koncentrálás, hogy érzékelje a feléjük érkező rontásokat, és még időben kivédje őket. Figyelme fokozatosan lanyhult és érzékelte, hogy Ron már hosszú percek óta csak tehetetlenül üldögél mellette, és kimerülten próbálja érzékelni a feléjük érkező rontásokat, de egyet sem képes kivédeni. Harry hirtelen éles csípést érzett a mellkasán és azonnal hanyatt vágódott. Egy sötét talár borította el egy pillanatig a szemét, ahogy átléptek felette. Harry lehunyta a szemét, és amikor néhány pillanat múlva kinyitotta, egy hideg fekete szempár nézett le rá. A csípés elmúlt a mellkasában. A robusztus megjelenésű férfi talpraállította.

-         Ne ilyen apró-cseprő ügyekre pazarolja az erejét Potter!- Piton hideg hangja kijózanítóan hatott.- Ne ellenem hadakozzon! Menjen már! Majd én szemmel tartom Mr. Weasleyt.

-         Miért bíznék magában?

-         A maga feladata nem az ilyen kis összecsapásokból áll. Pansy Malfoy már várja.

-         Kinek az oldalán áll?

-         Az most nem fontos - Piton lökött rajta egyet.- Menjen! És kímélje az erejét! Ne kezdjen mindenféle jelentéktelen egyéni akciókba!- Harry értetlenül nézett a férfira, de tudta, hogy sietnie kell. Ronra nézett, aki csak bólintott, hogy hagyja ott, és Harry már el is tűnt a fák sűrűjében. Nem tudta, honnan került elő az utálatos ember, de sejtette, hogy végig a közelében volt. Most miért segít nekik? Egyáltalán kinek az oldalán érkezett a harcba? Harry lihegve futott végig az erdőben. Teljesen elszakadtak a többiektől. Kifulladva ért az erdőben egy tisztás szélére. A talaj fölött két méter szélesen sűrű fehéres köd terült szét. Hatalmas területet borított, és elveszett az erdő fái között. A tetejét már gyengéd rózsaszínre festette az első derengő napsugár. Hűvös szellő lengedezett a levegőben. Harry a ködben meglátott egy fekete alakot. Az erdőből jött egyenesen felé. Gyors, pattogó, lendületes, és erőteljes lépésekkel. Az egész járása vibráló impulzus volt. Maga a lendület és a szenvedély. Az ütemes, tempós lépésekre a szoknya és a talár felemelkedett és ismét lesüllyedt a föld feletti arasznyi területen. Járása határozott és egyenletes volt. Ahogy közeledett Harry előtt a ködön át körvonalazódtak a vonásai. A sűrű ködfátyolon keresztül kirajzolódott a kleopátra ébensötét haj, az ejtett talárujjak. A gesztenyebarna szemek egyenesen rá szegeződtek, kihívóan, szemrebbenés nélkül. A kecses ívű törékeny vállvonal és kulcscsont határozott, egyenes tartása elegáns libbenést adott a hátrahulló fekete lágy lengésű taláranyagnak. Harry már a kavicsok közötti sercegést is hallotta, ahogy a nő határozottan megvetette lábát, és megállt tőle néhány méterre. Nem szólalt meg egyikük sem. Csak nézték egymást a ködfátyolon keresztül. Harry talárja megzilálódott a küzdelemben. Nyakkendőjét Ron mellett hagyta, és inge felső két gombját is kigombolta még a felhevült küzdelemben. Haja kócosan hullott a homlokába. Zöld szemei elsötétültek, ahogy a nőt figyelte. Mindketten leeresztett pálcával álltak egymással szemben. Pansy az ezüstmarkolatot lazán tartotta hosszú vékony ujjai között, Harry viszont erősen markolta pálcája fáját. Szétterpesztett lábakkal nézte, ahogy eléért a nő. Nem szólalt meg. Várta, hogy a nő nyisson.

-         Végre ismét találkozunk- Pansy szólalt meg. Szavai élesen hűvösen csengtek a ködben lebegve.- Úgy, ahogy azt ígértem.

-         Erről beszéltél annak idején?

-         Igen - Pansy farkasszemet nézett Harryval.- Miért nem fogadtad el a békefeltételeket?

-         Ezt komolyan kérded?

-         Talán úgy gondolod vicces kedvemben vagyok?- emelte meg egyik finom ívű fekete szemöldökét Pansy.

-         Szerinted elfogadható volt?

-         Mivel én találtam ki úgy érzem igen - mosolyodott el gúnyosan Pansy.- Gondold végig Potter! Azt hittem magadtól is képes vagy egyszerű gondolatmenetekre, de csalódnom kellett. Túl optimista voltam észbeli képességeiddel kapcsolatban - Harry nem reagált, szenvtelenül Pansyn tartotta szemeit.- A tervem évszázadokat átölelő. Mi az a mi csekély életünkhöz képest?- Pansy kezdő pozícióját változtatva jobbra kilépett és elindult a képzeletbeli kör mentén. Harry követte a példáját és ő is elindult, pontosan ugyanolyan kimérten lépve, mint Pansy.- Azt hittem veszed majd a célzást és elfogadod. Gondold végig! A mi gyerekeinknek már lehet, hogy semmi ilyen céljuk nem lett volna. Kiírtani a mugli származású varázslókat! Ezek Voldemort és néhány fanatikus, talán rasszista halálfalók és nos igen aranyvérűek tervei. Ha elfogadod a feltételeimet, talán ezek el is felejtődnek az évtizedek alatt. És amíg nem születnek ilyen őrültek, elfelejtődnek a mi szerződésünk alapkövei is. Minden maradhatott volna a régiben. Elfelejtik miért is harcoltak, s idő után harcolni is elfelejtenek. Megkérdezték volna maguktól: Miért is harcolunk? Ez a harc már nem a mi harcunk. Hanem őseink harca. És talán feloldódtak volna ezek a nézeteltérések. Tudom, hogy te képtelen vagy a távoli jövőben gondolkodni Potter, de azt hittem ezt érzed. Igen nagyon magadra haragítottál, amikor elutasítottad az ajánlatom. Én igazán engedékeny voltam, amennyire saját korlátaim engedték. Látom, mire gondolsz. Igen Voldemort. Főleg ő a korlátozóm. Ez természetes. Nem térhetek el az általa kijelölt úttól, olyan mértékben. De a lehetőségemhez képest én megadtam nektek a békés élet lehetőségét. Mérhetetlenül felbosszantott, hogy ennyire nem látod át. Hogy elfogadd. Persze a büszkeséged az önbecsülésed, és nos igen az elvárások. Mindketten mások elvárásainak csapdájában vagyunk. Tőled ezt várták el. Tőlem pedig mást. Az én utópisztikus elképzeléseim kudarcba fulladtak. Talán népszerűtlen lettem volna, de önmagam fényében fürödve magamban elégedett, hogy megteremtettem a békét. De te nem a jövő számára adtad meg nekem a dicsőséget, hanem a jelennek. Általad most kell dicső vezetőnek lennem, pedig ha elfogadod az ajánlatom sokan gyűlöltek volna engem. És persze téged is. De a jövő, a bölcs utókor megértett volna minket. Igaz, a béke senkinek sem kell. Csak vágynak rá, de nem kell nekik. A küzdelmektől érzik, hogy élnek. Nos akkor éljünk Potter!- mosolyodott el Pansy. Megtorpant, és arca elé emelte pálcáját, egyetlen lendülettel leengedte maga mellé és könnyedén Harry felé döntötte a törzsét. Harry meglepődött, de viszonozta a protokolláris párbajszertartást, s mindketten támadóállást vettek fel. Pansy nyitott. Persze a maga gonoszkodó módján. Meglendítette a pálcáját, és Harry azonnal érezte a szorítást a mellkasában. Tüdeje sípolt, összeszorult és Harry levegőért kapkodva a zsebébe nyúlt.

-         Sajnos Potter most nem fog használni Piton ellenszere. Ugyanis most én irányítom az erősséget - játszott gúnyos mosoly Pansy ajak körül.- Bizony Potter. Én voltam, az aki hozzád érintette azt a cseppet. Sejted, hogy mikor? Had segítsek. A minisztériumi farsangi bálon, amikor a partnered voltam a táncnál - Harry fuldokolva öntötte a szájába a maradék bájitalt, de tényleg érzékelte, hogy most semmit nem használ.- Felvetődik benned a kérdés, hogy ott nem lehettem biztos abban téged húzlak, hiszen varázslat nélkül húztunk az üstből. Ez talán a sors fintora. És ott volt előttem a lehetőség. Nem tehettem meg, hogy nem használom ki. Az, hogy hogyan sikerült észrevétlenül becsempésznem, szintén könnyedén megmagyarázható.- Pansy leengedte a pálcáját, Harryt levegőhöz juttatva ezzel, de enyhén ismét megemelte, nehogy Harry támadni tudjon.- A bájitalok speciálisan a legyezőm tartórúdjaiban voltak felitatva. Több is. És különbözőek. Talán sikerül összeraknod a képet és rájössz. Fenrír erős mérgezésben halt meg azon az éjjelen. Igen, azok is mi voltunk. De ne aggódj. A Te mérged sokkal speciálisabb, és hogy lásd az engedékeny szívem, nem a bőrödhöz érintettem. A bájitalt az üzenőláncodhoz érintettem. Tehát mindvégig oly kedvelt ékszered bűvkörében voltál - Harry megpróbálta levenni a láncot, hogy megszűnjön a torkát szorító erő, amitől már hamuszürkévé vált az arca.- Nem nem Potter. Annyira nem voltam ostoba, hogy megbízzak egy láncban. És ha ez csak kivételes alkalom volt, hogy használod? Nem tudhattam, hogy legféltettebb kincsed mindig a nyakadban van, ezért megbűvöltem, hogy csakúgy, mint a bájital hatását csak én tudjam levenni rólad. Megdöbbentő ötletesség nemde? Tehát nem tudod levenni magadról - sajnálkozott Pansy, s meglendítette pálcáját, mire a fullasztó szorítás erősödött. Harry a földre rogyott és küzdött a szemére boruló sötétség ellen.- Feldühítettél Potter! Nem aktiváltam volna a bájital hatását, ha nem kényszerítesz. Igen te tetted ezt, végül saját magaddal. Ha elfogadod az ajánlatom soha nem aktiválom, talán rá sem jössz, hogy egy lappangó bájitalt ültettek a láncba, főleg mivel soha nem veszed le, és ugyanúgy működött mint eddig. Mérhetetlenül magadra haragítottál, és csak Piton kedves közbenjárásának köszönheted, hogy csökkentettem a hatását. Pedig a te alattomos húzásod sem volt semmi a kis vírusaiddal. De hát itt vagyunk mindketten. Én megakadályozhattam volna, hogy eljöjj, de nem akartam befejezetlenül hagyni ezt a kört. Túl sokat beszélek - torpant meg Pansy, és Harryt figyelve felsóhajtott.- Sajnos így nem olyan izgalmas veled a küzdelem, mint ahogy gondoltam, vagy elképzeltem - mondta gúnyosan, és türelmetlen pálcalendítéssel Harryre mutatott. Harry égető fájdalmat érzett a mellkasán. És ez nem csak érzés volt, az üzenőlánc arasznyi nagyságú lángnyelvekkel meggyulladt és pár másodperc alatt elégett a nyakáról, erős vörös égési nyomokat hagyva maga után, Harry fehér bőrén.- Látod mennyire jó szívem van? Megszabadítottalak tőle. Ismét szabad vagy. Nem függsz a kedvemtől. Gyerünk küzdj!- Pansy türelmetlenül várta, hogy Harry támadjon.

-         Ezt még visszakapod Parkinson!- kiáltotta neki Harry.

-         Malfoy vagyok Potter!- kiáltotta Pansy és könnyed mozdulatokkal lőtte átkait. Harry sem kímélte a nőt. Gondolkodás nélkül sorozatban küldte rá a rontásokat és átkokat. De mint néhány évvel korábbi küzdelmük alatt, Pansy most is minden erőfeszítés nélkül hárította az érkező támadásokat. Harry ismét érezhette magán, hogy ő kezd kifáradni a küzdelemben, de ellenfele mintha csak porszemeket hessegetne a levegőből, minden nehézség nélkül védi átkait. Tehetetlenül és egyre elszántabban lendítette pálcájával a következő átkot.

-         Potter!- kacagott fel gonoszul Pansy.- Tudod mesterien értek a legilimenciához. Így esélyed sincs, hogy legyőzz!- nyugodt léptekkel haladt, pálcáját néha megpöccintve védte a varázslatokat.- Ha akarom, úgy olvasok a gondolataidban, ahogy akarok - Pansy kedvtelve mintha csak tollpihét forgatna lengette vékony fényes fekete pálcáját.

-         Támadj Parkinson!- kiáltott rá Harry.

-         Hagyom, hogy kiszórakozd magad!- mosolygott gúnyosan Pansy.- Nem minden nap van részed ilyesmiben úgy veszem észre - Pansy feltett szándéka volt, most porig alázni ellenfelét. Látta tehetetlen küzdelmét, hogy egy kis sérülést is, de ejtsen rajta, de ő most nagyon résen volt. Ráadásul kivételesen jó formában. Persze Harry indulatai között és nyitott elméjében könnyű volt az érkező rontásokat látni. Élvezte, hogy minden különösebb koncentrálás nélkül lazán védheti magát.- Valóban kevesen értenek ilyen jól a legilimenciához és a párbajhoz egyaránt mint én.

-         Ne bízd el magad!- mondta dühösen Harry.

-         Nem kell elbíznom magam - Pansy ismét komor arccal nézett rá.- Evolúció Potter. Tudod mit jelent? Az erős hatalma. Az erős győzelme. Bizony - Pansy undok arckifejezéssel folytatta.- A gyengék sorsa az alkalmazkodás. De végül mindig az erősebb marad életben. A gyengék kihalnak - Pansy megunta, Harry próbálkozásait és támadásba lendült. Harryt annyira meglepte, hogy még védekezni is elfelejtett. A tűzforró csapás átfutott a mellkasán.- Ez a kedvencem - mosolygott fanyarul Pansy. S tovább folytatta a támadást. Ártásokat és rontásokat küldve Harryre, aki kapkodó pálcamozdulatokkal védte a záporozó támadást.- Alkalmazkodás Potter. Ha elfogadtad volna a feltételeket az alkalmazkodás lett volna. Sajnos így nincs más választásom. A muglik szépen lassan, vagy esetleg gyorsan… de ki fognak halni - Pansy apró pálcalendítésekkel forgatta fekete fegyverét, s ujjait elegánsan tartotta a csillogó ezüstmarkolaton. Minden erősebb markolás nélkül, lazán, játszi könnyedséggel billegetve rajzolta a varázslathoz szükséges mozdulatokat. Félelmetesen harcolt. Egyszerre finom eleganciával. Látszólagos játékkal. Elszántsággal, hidegséggel. Közöny és düh váltakozott az arcán, s csillant a szemében.- Ugye milyen bosszantó, hogy nem tudod milyen ártás várható? Hát igen. Nem éppen kellemes. Legilimencia. Nagyon fontos tudomány. Különösen a feketemágia használatában. Így nem igazán vagyunk egyenlő ellenfelek Potter. Igaz, hogy gyors vagy és jól reagálsz, de sajnos ez nem mindig elég. Az idővel pedig ezen tulajdonságok elvesznek, változnak. Voldemort nem véletlenül jó párbajozó. Kétségtelenül fürge, de igazán a legilimenciával aratott mindig is. Lenézed Potter ezt a tudományt. Nem kellene. Így ellenem esélye sincs senkinek - Pansy újabb vágást ejtett Harryn, mire a férfi felszisszent, de azonnal küldött is egy átkot, amit Pansy azonnal hárított.- Evolúció Potter. Tűrőképesség. Minél nagyobb az egyed tűrőképessége, annál nagyobb eséllyel éli túli a viszontagságokat - Pansy újból eltalálta Harryt, aki egy pillanatra megtántorodott.- A kis tűrőképességűek gyorsabban kipusztulnak, ha nem jutnak megfelelő helyre, a nagy tűrőképességűek ellenben sokáig eléldegélnek. De végül mindet legyőzi az erősebb. S végül eltűnnek. A muglik is így járnak, aztán a negyed és a félvérek - Pansy egy utolsó pálcasuhintással adott nyomatékot szavainak. Harry elszámította magát, a hárítást hamarabb küldte, mint ahogy az ártás érkezett. Elsötétült előtte a világ és összeesett. Pansy leeresztette a pálcáját. Puha léptekkel közeledett ellenfeléhez az avaron. Megállt mellette és lenézett rá. Pálcájával fuvallatot küldött a homlokára, ami félrefújta a sötét tincseket. Pansy megnézte a vörös villám alakú sebhelyet. Elgondolkodva emelte fel tekintetét róla. A köd lassan oszladozni kezdett. Pansy ekkor észrevette, hogy egy fekete ruhás alak a tisztás szélén egy fának dőlve figyeli. Találkozott a pillantásuk.

-         „Mióta figyelsz?”- küldte a kérdést Pansy.

-         „Elég régóta.”

-         „És?”

-         „Félelmetes és lenyűgöző voltál.”

-         „Tetszett?”

-         „Nem szívesen lennék az ellenfeled annyi biztos”- Pansy elmosolyodott.- „Soha nem láttalak párbajozni. Mármint úgy igazán. Komolyan. Nem csak játékból. vagy önmagad álcázva és elrejtve. Hanem amikor véresen komolyan gondolod.”

-         „Nem voltunk olyan helyzetben, hogy megmutathassam. A Roxfortban nem ez volt a szerepem. Hogy megmutassam, miket tudok.”

-         „Pedig ha tudom lehet, már akkor…”- Draco elakadt a gondolatmenetben. Nem ezt nem küldheti. Elrejtette a gondolatot, hogy Pansy ne lássa. Most majdnem kicsúszott a vallomása. Hogy igen talán már akkor beleszeret a lányba. Mert ahogy nézte a feleségét küzdeni egyszerűen földbegyökerezett a lába. Azt hitte neki kell megvédenie az összeesni készülő nőt. És tessék. Pansy olyan fölényesen, minden erőlködés nélkül küzdött, mintha csak otthon járkált volna a dolgozószobájában. Nemtörődöm könnyedséggel védve a támadásokat. Megdöbbent. Bár Voldemort utalt rá, hogy Pansy jó párbajozó, de soha nem gondolta volna, hogy ennyire. Draco látta az apját küzdeni és Voldemortot is. Mindig azt hitte őket nem lehet felülmúlni. És erre itt van ez a látszólag törékeny nő. Aki fizikailag valóban nem is lehet erős. Mégis gondolatban bárkit legyőz. Ez félelmetes. A varázslóvilágban nincs még egy ilyen boszorkány, aki így tud küzdeni. De varázsló sincs. Pansyt csak egyenlőtlen küzdelemben lehetne legyőzni, ha talán le lehet. Ámulva nézte őt. ÉS ismét meg kellett állapítania, hogy csodálatos nő. A felesége. Büszkeség töltötte el a lelkét és szívét, hogy ennek a nőnek mégis csak ő kell, és senki más. Furcsa helyzet. Látszólag érdekből és mégsem az. Mindig nyersek, durvák arrogánsak egymással, kritikával és ellenszenvvel teli a beszélgetésük, de egyszerűen ez kell nekik. Nélküle már nem is önmaguk lennének. Minden gúny mögött ott van a másik csodálata elismerése és szeretete. Igen a bolondulásig beleszeretett a feleségébe. Hogy mikor? Ki tudja. Ő maga sem. Csak megtörtént.

-         „Már akkor?”- mosolyodott el Pansy.- „Elteszel láb alól, hogy téged nevezzen ki helyettem? Ez igazán ötletes lett volna. Sajnos késő bánat”- Pansy könnyed csípőlengéssel megkerülte a földön heverő Harryt és Draco felé közeledett a ködben.

-         „Miért nem ölted meg?”

-         „Ennyire gonosznak nézel?”- ráncolta meg a homlokát Pansy.

-         „Hát…”

-         „Nem. Nem akartam ilyesmit. Az a drága jó szívem.”

-         „Ezt te sem mondod komolyan”- lökte el magát a fától Draco és Pansy mellé érve folytatták útjukat az erdőbe.

-         „Na jó nem. Akkor talán… nem tudom”- Pansy megrántotta a vállát és heves léptekkel megindult, Draco is meggyorsította lépteit. Pansy néhány méterrel előtte haladt, de ekkor váratlanul összecsuklott. Draco odasietett hozzá.

-         „Miért nem mondtad, hogy ilyen rosszul vagy?”

-         „Jól titkoltam mi?”- mondta erőtlenül Pansy. Draco ölbe kapta és pálcájával a hintóért intett.- „Nem akartam ott a küzdőtér helyszínén összeesni. A levonulás is fontos. És én a saját lábaimon akartam elhagyni a terepet”- Draco elhúzta a száját és a fekete hintó ajtaját kinyitva az ülésre fektette a feleségét. Becsapta az ajtót és megkopogtatta pálcájával a tetőt, mire azonnal felkapta őket a kocsi és már repültek is a Malfoy- kastély felé.