-         Üdvözletem!- biccentett a belépőnek.

-         Mindent tudok Pansy!- Voldemort pókszerű ujjaival az íróasztalra támaszkodott, s így
Pansy felnézett rá.- Mindent tudok Deimosról.

-         Örülök, hogy nem nekem kell felvilágosítanom.

-         Mit akart tenni Pansy?- kutató szemeit mélyen a nő szemébe fúrta keresve a választ.-
Tehát semmi terv? Semmi ötlet? Tehetetlenül üldögélünk. Drága utódom!- sziszegte
kegyetlenül Voldemort.- Nem ezt várom tőled!

-         Mit tehetnék? Megnéztem az összes létező feketemágia könyvet, de egyszerűen nem
találtam semmit.

-         Üres kifogások- sziszegte hidegen.- Nem vagy elég kitartó. Nem vagy elég erős. Nem
vagy elég gonosz. Erősebben kell akarnod és küzdened Pansy. Erős marokkal kell
markolni. Nem véletlenül tanítalak. Tessék, tervet kérek!

-         Nem tudom - sziszegte vissza dühösen Pansy.- Bárhogy is gyötör, nem tudom.

-         Jól van - Voldemort lenyugodva elhúzódott az asztaltól.- Ismerek egy varázslatot, ami
segíthetne- kezdett bele.

-         Bármi az megtesszük - csapott le a témára Pansy.

-         Előre figyelmeztetem veszélyes. Sőt egyáltalán nem biztos, hogy sikerül.

-         Mégis milyen veszély?

-         Ne vágj a szavamba!- sziszegte Voldemort.- Nevezzük egyszerűen gazdatest cserének.
Vagyis a varázslattal felajánlunk egy másik testet, egy másik életerőt a gyűrűnek. Ami
sokkal értékesebb a gyűrű számára. És ezért a benne rejtőző kárhozott lélek szívesen
vált a nagyobb életerőre.

-         Megkeressük a megfelelőt.

-         Nos nem kell nagyon keresni Pansy. Az egyetlen, aki megfelelően sötét és hatalmas
varázserő birtokában van és életereje erősebb mindenkinél, az Te vagy - Pansy egy
másodpercet sem gondolkozott.

-         Vállalom!

-         Ugye tudod mivel jár ez. A lelketeket összeérintjük. Tehát elképzelhető, hogy nem
jöhettek vissza ebbe a világba. Ha sikertelen mindketten meghaltok.

-         De megadhatjuk az esélyt, hogy Deimos megszabaduljon a gyűrűtől. Elfogadom,
leszek én a csere.

-         Sejtettem, hogy kapva kapsz a lehetőségen- somolygott Voldemort.- Én is mást
mondanék, ha tudnék, ezért is vártam, hátha adódik jobb lehetőség. Pansy készüljön
fel arra az esetre, ha nem tér vissza közénk. A testváltáshoz öt varázsló szükséges,
kimagasló tehetségű erős feketemágusok. Értesítsen, ha mindent előkészített.

-         Hogyan köszönhetném meg?

-         Akkor köszönje, ha már sikerült- sziszegte Voldemort.- Anyák! Ki érti meg a nőket?
Egész életemben nem értettem őket. Az önfeláldozást! Azt az erőt, ami bennük rejlik.
Egy nő soha nem olyan beteg mint egy férfi. Pansy! Maga van talán a legnehezebb
helyzetben. És ebbe a helyzetbe én löktem magát. Nem számított rá sohasem, hogy
utódom lesz. Én mégis magát választottam. Segítem, amiben csak tudom - Voldemort
elviharzott és Pansy izgatottan készítette elő a terveket. Draco legfőbb személyi
tanácsadója már be is lépett hozzá.

-         Pansy ugye nem mondtad komolyan, hogy belemész?

-         Dehogynem. A fiunkról van szó. Természetes, hogy megteszem érte.

-         Mindig is tudtam, hogy elmezavarban szenvedsz - gúnyolódott Draco.

-         Nem tudod megváltoztatni a véleményem, bármit is mondasz.

-         Jó. Nem is próbálkozom vele. De tudd meg ez akkor is őrültség. Mindketten
meghalhattok. Voldemort a lehető leggonoszabb dolgokat akarja veled véghezvitetni,
Azt akarja, hogy kihívd magad ellen a sorsot. Nem lenne szabad engedned neki.

-         Ez nem sors kihívás. Inkább egy lehetőség, hogy helyrehozzunk egy hibát. És hálás
vagyok Voldemortnak, hogy tudásával és mérhetetlen tapasztalatával segít minket.

-         Amikor ő varrta ezt az egészet a nyakunkba még jó, hogy segít.

-         Hagyjuk most ezt. Itt a lehetőség előttünk, és nem akarom elutasítani. Ne is szólj
semmit. Értesítsd Pitont a szertartáson ő is ott lesz, és mi, senki más.- Pansy egyetlen
intéssel elküldte Dracot, s izgatott járkálásba kezdett a szobájában.

Pansy fésülködőasztalánál ült. Hófehér római tóga volt rajta. Vállánál erős ezüstös
kapcsok tartották. Öve könnyed ívben tartotta a finom lepelanyagot. Lehajtott fejjel ült és
ujjáról lassan lecsúsztatta karikagyűrűjét. Sokáig forgatta az M betűkkel futtatott vékony
aranyékszert. Ujjai között tartva elgondolkodva figyelte a csillogását. Ha sikerül a
szertartás, akkor többé nem veheti föl. A jegygyűrűjét csak ezen az ujján hordta, soha
semelyik másikon. A szertartás után talán már az ő ujján fog sötétleni a fekete átkozott,
szövegmintás gyűrű, amely most a fián van. Szerette karikagyűrűjét. Mindig is tetszett
neki. És most fájt megválnia tőle. Draco az ágyon ülve fekete talárjában figyelte Pansyt.

-         Pansy?!- kérdezte óvatosan látva, hogy felesége elmélyülten forgatja a gyűrűt a
kezében.

-         Ha bármi történik velem ma ígérd meg, hogy vigyázol a gyerekeinkre. Falcora és
Grainnere

-         Ez csak természetes.

-         Deimos. Ha sikerül. Én úgyis…- nem mondta ki, de mindketten tudták mi fog
bekövetkezni.- Utánam Te veszed át az irányítást, egészen Deimos nagykorúságáig.
Mondd meg nekik, hogy nagyon szerettem őket.

-         Pansy ne mondj már ilyeneket!- csattant fel Draco.

-         A biztonság kedvéért.

-         A biztonság kedvéért ott leszek én a szertartáson, és nem engedem, hogy bármi is
történjen veletek.

-         Nem tudhatod, hogy mi lesz. Hogy milyen lesz. Ez a legsötétebb feketemágia. Tiltott
és bűnös dolgot csinálunk.

-         Máskor is tettünk már bűnös dolgokat, nem lesz újdonság.

-         Felmérted te egyáltalán ennek a komolyságát?

-         Természetesen. Jól van Pansy!- túrt a hajába Draco.- Nem kell ezeket mondanod
nekem. Természetesen megteszem és tudom mi lesz. Ne aggódj. De nem szeretném
nélküled felnevelni őket, és ezt komolyan mondom - Pansy sokáig nézett a férje
szemébe. Nem mondtak, semmit. Nem kellettek a szavak, a mentális közlés.
Fölösleges. Pansy talán feláldozza ma magát a fia életéért cserébe. Ekkora súlyt cipel
most a vállán. Nem kellett ennek a súlyosságát szavakban is megfogalmazniuk. Pansy
felállt és határozott léptekkel elindult a hátsó terasz felé. Odakint erősen fújt a szél.
Kellemes nyári langymeleg, vihar előtti forró szél kavargott. Nyomta a meleg levegőt
lefelé a sűrű sötét felhő. Draco néhány lépéssel lemaradva követte Pansyt. Már csak rá
vártak. Minden elő volt készítve. Pontosan éjfélkor kötik össze a lelküket. Hogy a
gyűrű választhasson. Piton már minden előkészületet megtett. Ezüstporral felrajzolta a
védő pentagrammát. Öt csúcsába égő mécsest állítva. Deimos a pentagramma közepén
feküdt, és mindenki elfoglalta a helyét a mágiához. Lucius és Narcissa egymás mellett
állt. Voldemort és Piton pedig a felső hármasba már csak Dracot várta. Pansy
szemrebbenésekkel üdvözölte a megjelenteket és szó nélkül lekuporodott a földre fia
mellé. Deimost fekete lepelbe öltöztették. S ahogy a finom lenge fehér ruhában Pansy
mellé feküdt teljes kontrasztban voltak egymással. Draco is elfoglalta helyét a
mécsesek között.

-         „Nem lesz baj Pansy! Vigyázok rátok, ne aggódj!”- küldte még a mentális üzenetet
Pansynak, mielőtt az lehunyta a szemét. Draco elkezdte mormolni a szertartás
szövegét. Pálcáját az ég felé tartva. A pontot kijelölve Lucius és Narcissa is azonnal
kapcsolódott a pontra pálcájával, és erejüket rá irányították. A lelkeket pedig
Voldemortra és Pitonra bízták. Piton a kis Deimos lelkét hangolta Pansyéra,
Voldemort pedig Pansyét a fiára. Már se Deimos se Pansy nem volt magánál. Draco
egyre erőteljesebben mormolta a varázsigét. Voldemort és Piton behunyt szemmel
pálcáikat a testről fokozatosan a Draco által kijelölt pontra emelve koncentráltak.
Emelték a lelkeket közelítve egymáshoz, hogy összehangolódjanak s egymásra
találjanak. Csapkodott a szél körülöttük, zúzta, zilálta szaggatta a köpenyüket, vad
táncot járva az öt fekete talárral. Mind az öten felemelt pálcával az adott pontra
fókuszáltak. Draco megállás nélkül mormolta a szertartás szövegét, Voldemort és
Piton arca már gyöngyözött az erőfeszítéstől és a koncentrálástól. Közeledett az idő, a
két fehér gomolyag lassan kúszott a kijelölt pont felé. Lucius és Narcissa rémült
vizenyős szemmel figyelték a felfelé kúszó felhőket. Draco monoton mormolással
mondta és mondta a szöveget. A szél lobogtatta talárjukat, és ekkor a torony felől
megérkezett a kongás. Tompán, búgón, egyenletes ütemben, hozta a viharos szél.
Voldemort és Piton egyforma erőfeszítéssel a kijelölt pontba lökték a rájuk bízott
gomolyagot. Amint összekapcsolódtak, kinyitották a szemüket és a négy jellegzetes
férfihang egyformán erőteljes emelt hangon mondta a szavakat, s egy magas reszkető
női hang is belevegyült a férfiak kórusába. Túlharsogva a szél süvítését mondták az
érthetetlen szavakat, a pontosan betanult szöveget. Kitágult pupillákkal nézték az
összekapcsolódott kavargó gomolyagot, arcukon torz játékot játszott az előttük
gyengén lebegő mécses. Hajukat zilálta a szél, szemük kiszáradt a belecsapó száraz
levegőhullámtól. Kinyújtott karjukat azonban a magasba tartották rezzenéstelenül. A
távoli harangszó elült, s a két gomolyag szétvált és azonnal elenyészett a szemük elől.
Lihegve kifulladva a gyors iramú szertartásszövegtől mind az öten egymásra
pillantottak. Zilált arcuk, és izgatott szemük egyik arcáról a másikra járt. Végül
lihegve az előttük heverőkre pillantottak. Deimos és Pansy is mozdulatlan hófehér
arccal feküdt előttük. Az egyik feketében, a másik fehérben.