Nem nyitotta ki a szemét. Apró mozdulattal a hüvelykujját a gyűrűs ujjához érintette. Ott
volt a gyűrű… De…mint régen. Most is körbe forgott. Csalódottan húzta el hüvelykujját,
s várta, hogy visszazuhanjon a sötétségbe. Ekkor egy finom meleg kéz érintését érezte a
kezén. Végigsimított az is a gyűrűn.

-         Nem sikerült ugye?- ki sem nyitva a szemét halkan kérdezte.

-         Nem- jött a csendes felelet.

-         Ki húzta az ujjamra a jegygyűrűt.

-         Hát én ki más?- jött a mosolygós hang.- Csak én gyűrűzhetlek meg. Ez az én
kiváltságom.

-         Ah férji jogok!- gúnyolódott halkan a nő.- Deimos?

-         Életben van.

-         De a gyűrű…

-         Igen rajta van.

-         És hogy van?

-         Kint játszik a testvéreivel.

-         Sajnálom - suttogta

-         Keresünk más megoldást.

-         Nem lesz. Ez a bosszú a gyengeségemért. A gyengék mindig megbűnhődnek. A
legkisebb gyengeség is hiba. Ezt már megtanultam.

-         Nem vagy gyenge.

-         Felkutatok bármit, hogy találjunk megoldást- Pansy erőtlen mozdulattal felült.
Szomorú tekintetét körbehordozta a szobán, és kinézett a parkra. Deimos a
szoborparkban futkározott, kerülgetve a szobrokat.

-         Milyen érzés volt?- kérdezte halkan Draco.

-         Amikor összekapcsolódtunk?- Draco csak bólintott.- Különös. Nagyon furcsa,
bensőséges és megindító. Soha nem éreztem még ilyet. Kifejezetten megrázó élmény.
De ugyanakkor jól eső. Megérinteni egymás lelkét, mintha a bőrét simogatnám, de
teljesen más nagyon intenzív érzés. Nagyon intim, nagyon közeli, és igen kicsit
túlvilági.

-         Olyasmi mint a zeneteremben? Vagy esetleg…- Pansy összemosolygott vele.

-         Nem ahhoz sem fogható. Az azért meglehetősen testi kontaktus. Ez azonban lelki, túl
minden fizikain. Valószínűleg ez a szertartás megváltoztatott minket. Mármint talán
kettőnk kapcsolatát. A lélek ha érintkezik egy másikkal szoros kötődés alakul ki
köztük. Nem tudom, talán ezentúl sokkal intuitívabbak leszünk egymással. Majd
kiderül - Pansy talárba bújt és kilépett az ajtón.

-         Lemész hozzá?- kérdezte Draco.

-         Igen - Pansy csendesen haladt a szoborpark erdejében, a szobrok életnagyságúak
voltak. És talapzaton álltak. Deimos itt kergetőzött nagyszüleivel és testvéreivel
kerülgetve a szobrokat. Szinte megérezte anyja közeledését. A széles lépcsősoron
lépdelt lefelé. Deimos felé nézett és bizonytalan léptekkel anyjához indult, s végül
futva ért elé. Pansy leguggolt hozzá és átölelte. Pansy behunyt szemmel szorította
magához fiát, s mély levegőt vett. Végül felegyenesedett és megfogta Deimos kezét.
Draco fia másik kezét fogta meg és hármasban haladtak tovább a szoborpark egyik
padját megcélozva. Néhány nappal később Piton ugyanezen padnál talált rájuk. Pansy
komoly arccal hallgatta fia halk beszédét, s időnként bólintott hozzá, Draco pedig
félrebillentett fejjel figyelte felesége és fia párbeszédét. Piton letérdelt és közelebb
lépve egy pergamendarabot nyújtott át. Pansy elvette, és lenézett a fekete tintás
precízen formált szálkás betűkre.

-         Ez mi?- nézett fel a szikár arcra kérdőn.

-         Egy cím- válaszolta komoran Piton.- Írországban él egy nagy tudású javasasszony.
Talán tudna segíteni.

-         Jobb magánál?

-         Nem- Piton arca elsötétült, s hidegen folytatta.- Csak mások az eszközei. Valamint
feltétlen hite van a természet erejében, a növényekben, fákban, és hasonló
balgaságokban. Valószínűleg azon lelkes kelta mítoszokon nőtt fel mint sok elődje.

-         Úgy gondolja megér egy próbát?

-         Csak javaslom-szűrte fogai közül Piton.

-         Rendben. Egy próbát megér. Én magam viszem el hozzá Deimost- bólintott Pansy, s
szeme apró hálás villanását Piton megértette, s könnyedén biccentett rá. Pansy felette
állóságánál fogva nem mondhat köszönetet neki, hiszen magát a kutatást
megparancsolta neki, de mint anya mégis hálát érez. És ezt a kettősséget Piton nagyon
is jól tudta és értette.

-         Maradjon vacsorára!- szólt neki Pansy, és Piton beleegyezően várta, hogy a család is
csatlakozzon hozzá, s együtt indultak vissza a kastélyba.

Az erdő párájába sugarakban szűrődött át a napfény, a fák között egy apró faházikó
kéménye ontotta magából a füstöt. Nem vezetett ösvény a házhoz, sőt beleveszett az erdő
színeibe, észrevétlenül. A házat nem látogatták. A kemence mellett egy ősz hajú élénk
szemű öregasszony üldögélt, aszott kezei között tartva a szőke rémült kisfiú kezét.
Hosszan vizsgálgatta rövidlátó szemével, hunyorogva, időnként morogva maga elé
kifejezéstelen szavakat. Pansy gyanakvó tekintettel figyelte a legkisebb rezdüléseket,
ugrásra készen óvta fiát az öregasszonytól. Sötét tekintetét erősen a vele szemközt ülőkre
függesztve várta, hogy megvizsgálja Deimost. Pálcáját markolászta mindvégig a zsebében
készen arra, hogy közbeavatkozzon, ha fiát bántani akarja. Az öregasszony nem nézett rá.

-         Nincs más megoldás!- ingatta a fejét az öregasszony.- Le kell vágni a kisfiú kezét!

-         A csonkításon kívül más értelmes dolgot nem tud javasolni?- kérdezte Pansy hűvös
szemmel.

-         Nem. Végülis így megválik a gyűrűtől. Más megoldás nincs.

-         Sajnos ez elfogadhatatlan számomra - Deimost azonnal elrántotta az öregasszony
karmai közül, biztonságosan a háta mögé tolva.

-         Akár elfogadható akár nem, ez lesz az egy megoldás, ha életben akarják tartani-
morogta az öregasszony, s levette a tűzről a teát.- Kérnek?

-         Nem már megyünk is- Pansy az apró faajtón át kilépett az erdőbe.

-         Le kell vágni!

-         Nem fogok kárt tenni a fiamban!- sziszegte hűvösen Pansy.

-         Ha nem teszik meg, akkor viszont megöli. Melyiket választja?

-         Ez az én döntésem.

-         A probléma a döntés.

-         Nem. Maga a döntés nem probléma kedves bölcs Ében – mondta Pansy gúnyos
hanghordozással - A döntés nem rossz, csak a következmény. Azt hittem ehhez már
elég bölcs, hogy felfogja.

-         Az én bölcsességem kérdőjelezi meg?

-         Nem kell megkérdőjeleznem azt, ami nincs. Az ember soha nem akar rossz döntést
hozni. Nem véletlen hogy sokan annyit gondolkodnak előtte. A döntés az mindig jó. A
következmény, az már lehet rossz. De ez már nem tartozik magára - Pansy hűvös
szavai csak úgy pattogtak az erdő fái között, s a javasasszony enyhén meglepődve
nézett rá.- Minden jót!- biccentett Pansy mielőtt a már érkező hintóba szállt.

-         Arra maguknak van szükségük!- Pansy elsötétült tekintettel nézett vissza az aszott
öregasszonyra, és Deimost magával húzva már el is gördült velük a hintó. Idegesen
dőlt hátra. Deimos félve bújt anyjához.

-         Tényleg le kell vágni a kezem anya?- Pansy átkarolta a fiát, de nem válaszolt. Nem
tetszett neki ez a lehetőség. Nem beszélve arról, hogy egyáltalán nem biztos, hogy
sikeres is lesz. Talán a kárhozott lélek nem csak ezen a ponton érintkezik Deimossal,
hanem szorosan beépülve szívja Deimos erejét. Belegondolni sem akart, hogy meg
kell csonkítania a fiát. Ráadásul éppen a jobb kezét. Nem erre még gondolni sem
szabad. Ezt a lehetőséget a legutolsók közé kell tenni. A legvégső esetre. Addig
azonban folyamatosan csökkent az idő. Hamarosan valóban dönteni kell. Nem lesz
már idő új lehetőségeket keresni, és Pansy érezte, hogy szorítja az idő. Hiszen az
utódja Deimos lesz. Az elsőszülött. Hogy uralkodhatna így? Sérülten. A testi épség a
legfontosabb. Ezt Voldemort is így gondolja. És igaz, hogy ott van még Falco is. De
neveltetésben Deimost készítik fel a feladatra. És erről nem is akart lemondani.
Deimost akarja maga mögött tudni, de hogyan lehetne jó pálcaforgató egy eredetileg
jobbkezes gyermek. Ah. Márpedig a vezetőnek ebben kell a legkiválóbbnak lenni.
Annyi gond, annyi probléma már megint. Pansynak kell ezekben is meghoznia a
döntést, és egyedül nem akart Deimos felett ítélkezni. A hintóban egy hang szólalt
meg.

-         Le kell ereszkednünk, minisztériumi utasítás, hogy a hivatal felett nem lehet repülni-
Pansy bosszúsan, de beleegyezően bólintott, és figyelte, ahogy talajt érve haladnak.
Már elhagyták a minisztériumi körzetet és egy rendezett parkban haladtak, amikor a
hintóra erősített tükörben felfigyelt a mögöttük messze haladó fekete autóra. Erőltetve
a szemét felismerte a vezetőt.

-         Megállunk!- kiáltotta Pansy, és egyetlen lendülettel kivágta a hintó ajtaját, és sebes
léptekkel közeledett az autó felé, sötét és bosszúszomjas arckifejezéssel. A kocsi
vezetője is felismerte a közeledőt, leállította a motort. A visszapillantó tükörben a
hátsó gyerekülésen ülő zöld szemű kisfiúra nézett.

-         Jamie! Maradj a kocsiban!- szólt rá kemény hangon, és ő is heves mozdulattal
kinyitotta a kocsiajtót, erősen becsapta maga után, s öles léptekkel haladt a közeledő
fekete taláros nő felé. Távol a két járműtől egymással szemben megálltak. Egyszerre
kapták elő pálcáikat egymásra szegezve.

-         Na mi van Parkinson! Úgy fújtatsz mint egy felbőszült anyatigris- kiáltotta oda
indulatosan Harry.

-         Potter! Biztosíthatlak, hogy jelenleg az is vagyok!- kiáltotta vissza Pansy és
kíméletlenül el is lőtte első átkát. Harry azonnal védte.

-         Végre mutattál is valamit!- jegyezte meg gúnyosan Pansy.- Azt hittem a
feketemágiához fordulásod csak afféle képzet.

-         Tudok én is mutatni feketemágiát nem csak hangoztatom.

-         Megleptél. De ez aljas dolog volt.

-         Csak annyira amennyire a tied.

-         Ez nem ugyanaz. Én rád támadtam Potter. Ha problémád van, azt velem rendezd le, ne
a gyerekemen.

-         Hatásos volt nemde?

-         Én nem a fiadat támadom Potter! Mi közük nekik a mi ügyünkhöz? Mit tehetnek, ők a
mi szembenállásunkról? A fiamra támadtál Potter és ezt nem bocsájtom meg neked
soha!

-         Örülök, hogy elértem, amit akartam. Kíváncsi vagy, hogy mi a titka ugye? Tőled
tanulok.

-         Nahát! Meg sem gondolnám, hogy az ellenségedtől is hajlandó vagy tanulni.

-         A te mintádra én is hasonló bűbájt eresztettem a gyűrűre, vagyis csak én vehetném le
róla.

-         Akkor ezen könnyen segíthetek- villant meg Pansy szeme gonoszul.

-         Az imperiónak én is ellen tudok állni szóval nem lesz olyan játszi könnyű dolgod, ha
megölsz akkor pedig nem szabadul meg a fiad sohasem a gyűrűtől.

-         Azért a meggyőző erőmet nem ismered Potter. De megmutatom- a kocsiktól távolodva
harcba kezdtek, megállíthatatlanul küldve a varázsigéket egymásra, de kivédték őket.
Eközben a fekete hintóról leugrott a szőke hajú taláros kisfiú, és egy ideig anyját
figyelte, majd elunva, a fekete repülő autóhoz közelített. A benne ülő fekete hajú fiú is
kiszállt és a közeledőre nézett. Az egyformán különleges és szép szürkéskék és zöld
szempár találkozott. Sokáig bizalmatlanul nézték egymást, végül a zöld szempárban
mosoly csillant. Elindult és a szemben álló hasonlóan lépett előre egyet.

-         Szia!- álltak meg egymással szemben, s Jamie vidáman köszöntötte a komoly arcú
fiút.

-         Az a férfi az apukád?

-         Igen. Úgy látszik ismerik egymást a szüleink- a szürke szempár csak rebbenéssel
jelezte, hogy neki is úgy tűnt.

-         Nektek is a földön kellett tovább haladnotok?

-         Igen. A pályaudvarról jöttünk. Ti?

-         Mi messziről. Egy erdőben voltunk- a kisfiú bizalmatlan szemeit kutatva siklatta a
szemben álló barátságos arcú fiún.

-         Beteg vagy?

-         Nem.

-         Pedig nálunk csak akkor szokott ilyen sápadt lenni valaki.

-         Én mindig így nézek ki – mondta. -Bár most valóban legyengültem- kezével ügyetlen
mozdulattal beletúrt szőke hajába, hogy félresöpörje a tincseket, s a mozdulat
megtévesztően hasonlított egy hasonló szőke hajú férfi mozdulataira. Már most apja
mozdulatai idéződtek fel a sajátjában.

-         Mi az a kezeden?- nézte érdeklődve Jamie az ékszert, követve a vele egykorú fiú
mozdulatait.

-         Egy nagyon gonosz ékszer. Anyáék azt mondták- Deimos Jamie elé tartotta a fekete
gyűrűs kezét, s mindketten elmélyülten tanulmányozni kezdték.

-         Megnézhetem közelebbről?- kérte Jamie.

-         Nem tudom levenni - suttogta szomorúan Deimos.

-         Mutasd!- Jamie kezei közé fogta az apró hófehér áttetsző színű gyermekkezet, és ujjai
közé fogva a fekete gyűrűt finoman erőszakolva megmozdította. Lazán ide-oda
mozgatva lecsúsztatta a gyűrűt.

-         Azt mondtad, nem jön le - nézett rá meglepődve Jamie, zöld szemei csodálkozva
csillantak.

-         Mert eddig nem is jött- Deimos is meglepődve figyelte az előtte álló fiút. Jamie
megforgatta a gyűrűt az ujjai között, egyik kezéből a másikba tette. Deimos ekkor
hevesen levegő után kapkodott.

-         Jönnek!- mondta idegesen, mire Jamie elejtette a gyűrűt.

-         Honnan tudod?- lepődött meg Jamie lábával a fű között keresgélve a fekete gyűrűt.

-         Érzem- mondta Deimos és hátrált egy lépést.- Anyám közeledik. Szia!- kiáltotta és
visszafutott a hintóhoz. Jamie figyelte a szőke hajú fiút, majd felhagyva a kereséssel
gyorsan ő is visszaült a kocsiba. Harry ekkor tűnt fel az egyik ösvényen közeledve, és
gyorsan bevágta magát a vezetőülésre.

-         Minden rendben volt?- nézett fiára a visszapillantó tükörben.

-         Hát persze!- Jamie mosolyogva nézett apjára.

-         Akkor mehetünk is- Harry beindította a motort, és még látta, a fekete taláros nőt,
amint beszáll a hintóba. Tisztes távolságból követte őket, amikor végre
felemelkedhettek a levegőbe, és elváltak útjaik.