A robusztus rusztikus stílusú sötét tárgyalóasztalt fekete taláros társaság állta körül.
Pansyt Voldemort és Piton fogta közre, velük szemközt állt Lucius és Draco Malfoy. Az
asztalon heverő térképek fölé hajolva, Pansy erősen gondolkodva elsötétült, kimerült
arccal nézte a pergameneket.

-         Én mégis ezt választanám- mutatott a kiválasztottra Pansy, s ujjait finoman ráhelyezve
Voldemortra nézett.- Mit gondol?

-         Átgondolta?- Voldemort vörös szemeit a térképeken tartotta, s a női kezet figyelte.
Tudta, hogy Pansy már döntött, és most kivételesen egyezett a véleményük.-
Egyetértek. Nekem is ez tűnik a legjobbnak - sziszegte hidegen.

-         Örülök. Ne feledjük, hogy télvíz idején járunk. Olyan helyet akartam, ahol nem okoz
gondot a jég és a fagy. Ha eltakarítjuk a havat egy melegítő bűbájjal, akkor pedig
nyomon követhetnek, ezt nem akarom. De ez a vöröskőzetes kihalt bányavidék ideális.
A csatát a barlangból indítom. Tehát ott gyülekeznénk - sorolta kemény pattogó
hangon Pansy.

-         Gondolja, hogy egy barlangból indulni biztonságos?- sziszegte kérdőn Voldemort.

-         Igen. Nem tudják berobbantani, már ellenőriztettem. Túlságosan is vastag szikár
kőzet.

-         És ha megint mugli eszközöket használnak?- nézett rá Draco kérdőn.

-         Na igen. Ezeket nem tudjuk felmérni, de a csataindításnak nem is ezt adjuk meg,
hanem az előtte lévő területet - rajzolta körbe Pansy a pálcájával a vonalat, s miközben
az ütközet menetét felvázolta, a pergamenen folyamatosan mozogtak a jelölések.-
Potterék a kráternagyságú bányászati mélység másik oldaláról indulnak. Vagyis a
teljes krátert megkerüljük.

-         Két csoportra oszlunk - mondta vontatottan Piton, amint érzékelte, hogy Pansy átadja
neki a szót.- Tehát két irányítással zajlik a csata. Az egyik oldalt Pansy Malfoy
irányítja. A másikat Draco- Voldemort csak beleegyezően bólintott, s Piton folytatta a
hideg hangú csataterv vázolást.- Pansyval én megyek. Dracoval pedig Lucius.

-         Hogyan jelzik a csapatmozgásokat?- csapott le Voldemort.

-         Pansy jelzőszikrákkal adja az utasítást, Draco pedig pontosan begyakorolt zenei
vezényléssel. Tehát ő a pálcájával mindig egy-egy dallammal jelzi, milyen
hadmozgást kell végezni.

-         Ha bizonyos időn belül nem érkezik, akkor tudják, hogy apám vette át az irányítást-
szólt közbe Draco.

-         Ami egyet jelent a visszavonulással?- sziszegte fagyosan Voldemort.

-         Nos igen- nézett rá futó sötét pillantással Pansy - de reméljük erre nem kerül sor. A mi
esetünkben Piton folytatja a jelzőszikrák küldését, tehát a mi oldalunkon tovább viszi a
harcot.

-         A cél, összetalálkozni a két csoportnak a kráter másik oldalán- szűrte fogai közt Piton.

-         Ezzel körbezárjuk Potteréket- adott nyomatékot a szavaknak Pansy.

-         Vagy magukat zárják körbe - sziszegte rá fenyegetően Voldemort. Pansy zavartan
összenézett Dracoval. Majd fáradtan megdörzsölte a homlokát.

-         Ezt remélem, nem történik meg- mondta hidegen- A célunk, hogy Potterék seregét
megosszuk. Náluk a vezetést Potter irányítja. S tőle várják mindig az irányt. Ezzel
viszont, hogy kétfele válasszuk őket megzavarodnak, a fő irányítót az egyik csapat
biztosan elveszti.

-         Ravasz. Drága utódom- mosolygott elégedetten Voldemort és a mellette álló nő kezét
megfogva szájához emelte s lágy kézcsókot lehelt rá, amitől Pansy megborzongott, de
visszamosolygott- ismét megmutatod micsoda ravaszság bújik meg benned.

-         A legjobbat még nem is említettem- mondta hűvösen Pansy.- a kráter meglehetősen
mély. Nem hinném, hogy bárki kívánna belezuhanni. Aki azonban mégis ilyen
ügyetlenül jár...

-         Meghal?- kérdezte hidegen Voldemort, szemében tűzzel.

-         Nem- fordult felé Piton összepréselt ajkai közül szűrve a szavakat.- Fogságba esik. De
varázslattal nem lehet kinyitni.

-         Foglyokat ejtünk?- nézett meglepetten Voldemort.

-         Igen- mondta gúnyos mosollyal Pansy.- A csapda elkészítése és ötlete Pitontól ered. A
foglyok igazán hasznosak én is így gondolom. Főleg, ha fontos veszteség érne minket
is. De ők is életben hagyják. Vagy bármi mást kieszközölhetünk a foglyokért cserébe.
Potter már csak ilyen. Bármit megtesz, hogy életben maradjanak és sértetlenül
visszakapja majd őket.

-         És ismét visszakanyarodhatunk kedvelt ügyintézésünkhöz: a diplomáciához- mondta
fanyar mosollyal Draco, s Pansy összenézve vele erőteljesen bólintott.

-         Így van- az asztalra támaszkodott két tenyerével, s oldalt nézett Voldemortra- Nos?

-         Pansy! Igazi mardekáros utódom. Ezt szeretem - mondta elégedetten vörös szemeit a
nőn futtatva- És Piton, benned sem kell csalódnom. Az én ravasz mardekárosaim-
körbenézett az asztal körül állókon.- Ki erőlteti ennyire a diplomáciát?- vörös szemei
villogtak a válaszra várva. Pansy és Draco összenézett. Voldemort figyelmét
természetesen nem kerülte el a házaspár egymásra irányuló tekintete, s ezt Pansy jól
tudta. Felvetett fejjel Voldemortra nézett, s úgy válaszolt.

-         Mindketten- mondta kemény, ellentmondást nem tűrő hangon. Hosszan állta
Voldemort kutató tekintetét. A szempillája sem rebbent. Voldemort sokáig nem szólt.
Mindhárom másik férfi felkészült, hogy Pansy szemtelenségén feldühödött a korosodó
Voldemort, s óvatos mozdulattal, de mind a pálcájukhoz csúsztatták kezüket.  Pansy és
Voldemort keze azonban mozdulatlan maradt. Mindketten tudták, hogy ez semmit
nem jelent. Egyformán gyorsan tudták előrántani a pálcájukat. S érdekes hatás lenne,
ha Voldemort a saját utódjára emelne pálcát, de nem lenne meglepő a kegyetlenségét
ismerve ez a tett.

-         Pansy-Pansy!- rázta meg apró fejmozgással a fejét Voldemort. Pansy hűvös
nyugalommal állta a vörös tekintetet. Szinte unottan egyik lábáról áthelyezte a másikra
a súlyt. Ekkor Voldemort egyetlen rántással kikapta a pálcáját és már küldte is Pansyra
az átkát. Pansy azonban ugyanilyen szemmel nem követhető gyorsasággal kikapta
övéből a pálcáját és védte az átkot. Hirtelen jött a támadás és a védekezés. A három
másik férfi ehhez képest jóval később kapta elő pálcáját.

-         Maradj ki ebből Draco!- szólt rá Pansy a férjére.

-         A feleségem vagy. Nem engedem, hogy rád támadjanak.

-         Draco! Ez nem férj és feleség téma. Megparancsolom, hogy maradj ki ebből!- Pansy
nem vette le a szemét Voldemortról, s fokozatosan elhúzódott Piton mellől és tisztes
távolságba araszolt Voldemorttól.

-         Pansy! – de Draco látva, hogy a felesége már nem figyel rá a másikhoz fordult.-.
Nagyúr! Ha a feleségemre emel pálcát, rám emel pálcát! Ellenem is küzdenie kell!-
lépett el Lucius mellett Draco, pedig apja karjánál fogva visszatartotta.

-         Draco! Hallgass a feleségedre, és maradj ki ebből! - sziszegte Voldemort kéjesen
mosolyogva, s vörös tekintetét a karcsú alacsony nőalakon tartotta. Piton karba tett
kézzel figyelte a jelenetet. Igazán semmit nem tudtak leszűrni, hogy mi történik a
kígyószerű, suhanó, gyors mozgású magas férfi, és a vékony, puha léptű, de csupa
impulzussal teli alacsony nő között. A köztük dúló párbajra csak az apró
pálcarezzenések utaltak, semmi más. Arcukon hideg közöny ült. Lépteik időnként
kimértek, időnként meggyorsuló impulzussal teliek voltak. Szavak és arcrezzenés
nélkül küzdöttek.  De folyamatosan farkasszemet néztek egymással. Egy pillanatra
sem vették el tekintetüket a másikéból.

-         Azt mondta, nem zavarja a szemtelenség- jött a hideg gúnyos megjegyzés Pansytól.

-         Hazudtam.

-         Tudtam- mosolygott elégedetten Pansy.

-         Na igen- viszonozta a mosolyt Voldemort, miközben kíméletlenül lőtte az átkokat és
rontásokat Pansyra.- Mégis folytatja.

-         Nyíltan megmondhatta volna, hogy zavarja.

-         Nem akartam.

-         Akkor viselje a következményeit - húzta el a száját Pansy. Ujjai között, mint minden
alkalommal, lágyan tartotta az ezüstmarkolatú pálcát. Kecses ujjtartással rajzolva a
varázsláshoz szükséges mozdulatokat. Voldemort egyre nagyobb intenzitással, és
gyorsasággal pergette a pálcát a kezében, Pansy pedig felvéve a ritmust követte a
tempó gyorsulását. Draco szürke szemei egyikről a másikra ugráltak, figyelve, hogy
mikor kell közbeavatkoznia, s felesége védelmére sietnie. Lucius pedig mintha csak
fia példáját követné, hasonlóan készültségben állt, bár egyenes tartásán semmi nem
árulkodott erről a várakozó idegességről. Hosszú percekig párbajoztak. Végül
Voldemort könnyedén meghajolt leeresztve pálcáját.

-         Rendben van. Meg vagyok elégedve veled - sziszegte elismerően Voldemort.- Fel
akartam mérni az erődet, mielőtt az újabb csatába mégy. De látom semmit sem
csökkent a képességed. Talán még erősödött is - Pansy csak könnyedén biccentett, s az
övébe visszacsúsztatta a pálcáját. Voldemort követte szemével a mozdulatot.- Tégy
belátásod szerint. Ha diplomácia, akkor legyen - Pansy csak Dracoval váltott
pillantást. Draco kifújta a visszatartott levegőt a tüdejéből. Voldemort meglendítette a
köpenyét mire kialudtak a gyertyák, sőt még a kandalló tüze is, s biccentéssel a
jelenlevők felé, távozott. Pansy türelmetlen mozdulattal visszaadta a fényt a szobába, s
Pitonra nézett.

-         Nálunk marad éjszakára?

-         Nem. Alaina már vár- hajtotta össze a pergamentekercseket Piton.

-         Elengedem- intett neki Pansy, s figyelte a távozó fekete talárjának suhogását.
Kettesben maradt a Malfoy-férfiakkal.

-         Jól fogadta a terveket- szólalt meg baritonján Lucius, szürkéskék szemeit Pansyra
vetve.

-         Mérsékelten jól. A diplomáciai út nem tetszik neki. Látom rajta- dörzsölte meg a
halántékát Pansy.- Fáj a fejem. Már órák óta. Csak nem akartam előtte kimutatni -
Draco szemében apró villanás jelezte, hogy ő maga sem vette észre, Pansy már órák
óta küszködik. Öles léptekkel elhagyta a szobát és egy fájdalomcsillapító főzettel tért
vissza. Pansy hálás pillantást vetett rá s gyorsan kiitta az üvegcse tartalmát. A kilincs
lenyomódott, s a zöld talárba öltöztetett Deimos lépett be. Már végigsietett volna a
szőnyegen anyjához, de Draco szava megállította.

-         Deimos!- szólt rá élesen.- Ne felejtsd! Hajolj meg anyád előtt!- a kisfiú engedelmesen
térdet hajtott, s utána a nőhöz sietett.

-         Most már átjössz hozzánk?- kérdezte vékony hangján szürke szemeivel kérlelve
anyját.

-         Narcissa biztos látta, hogy elment Voldemort- nyugtázta Lucius.

-         Átmegyünk - simogatta meg a kisfiú szőke tincseit Pansy, s hagyta, hogy hozzábújjon
a kisfiú. Draco kézenfogta a fiát és elindultak a következő emeletre a lépcsőn. Lucius
Pansy mellett haladt felfelé.

-         Lucius! Szeretném, ha a küzdelem alatt folyamatosan Dracon tartaná a szemét. Miután
elbeszélgettem Potterrel bizonyára nem a gyerekeimen akar rajtam kifogni, hanem a
férjemen.

-         Természetes, hogy a fiamon tartom a szemem, ehhez nem kell parancs sem- nézte
szürke szemeivel a mellette haladó nőt.

-         Nem való harctérre- nézte az előtte haladó szőke hajú férfit.- Féltem-suttogta elhalóan
a sötét folyosón, de Lucius így is meghallotta. Gyengéden a vékony női karra tette a
kezét megállítva ezzel Pansyt.

-         Ezért a fogolycsere akció? Ha Draco hozzájuk kerülne?- Pansy csak bólintott.- Nem
lesz baj- mély férfihangja megnyugtatóan csengett.- Amíg engem látsz, ne félj! Én
vigyázok rá- Pansy csak bólintott.

-         Tudom. Igaz, hogy Crak, és Monstro mindig vele vannak, de... Nem bánnám, ha
kimaradna a csatákból, és csak a diplomáciát rendezné.

-         Ezt nem kívánhatod.  Draco egyáltalán nem rossz a küzdelemben.

-         Igen tudom. Csak...

-         Pansy! Mennyiben tartod te férfinek őt? – Lucius nem várta meg a választ.- Ha
eltiltanád a harctól, egyet jelentene azzal, hogy nem tartod erős férfinak, aki képes
harcolni. Az önbecsülését csorbítanád, ugye tudod?

-         Igen. Ezért is nem akarom megtiltani neki. Mert ez nem is igaz. Csak hát…

-         Szeretnéd biztonságban tudni - fejezte be helyette Lucius.

-         Mellettem biztonságban van.

-         És mellettem is- Lucius zavart pillantást vetett a teremre, már bizonyára furcsállják
odabent miért nem értek még fel, s tovább indult a lépcsőfokokon.

-         Úgy érzem túl nagy feladatot adtam neki- ráncolta a homlokát Pansy.- A fél sereget
neki kell irányítani.

-         Draco meg tudja oldani. Ne feledd Pansy, hogy majdnem ő lett az utód. Képes rá-
mondta halk, mély, nyugtató hangján. S Pansy végre megnyugodva hálásan nézett rá.

-         Igaz- mosolyodott el futólag.- Köszönöm, hogy felhívta rá a figyelmem- Lucius csak
biccentett s előreengedte az ajtónál a menyét. Pansy belépett mire a gyerekek visongva
megrohanták. Pansy ölbekapta a lányát.

-         Szervusz Grainne!- nézett lánya mélybarna szemeibe.- Mivel játszottál?

-         A babaházzal- mutatott a csinos kastélyjellegű építményre.

-         Akkor játszunk azzal- lépett a vár elé, s a belső termekben mozgolódó apró babákra
figyelt. Narcissa elhúzódott a játékvár elől, s Pansy csak mosolyogva biccentett neki.
Lekuporodott lányával a kastélyhoz.

-         Mi készülődik itt?

-         Szülinap- mosolygott rá a lánya, s újból rendezgette a bútorokat, s a babák máris
kihasználták az ebédlőben megjelenő apró székeket és helyet foglaltak az asztal
mellett. Pansy figyelte az apró kastély életét és a babák mozgolódását, segített
lányának az irányításban, és a születésnap rendezésében. Átmozgatták a bútorokat, és
megváltoztatták a babák helyzetét. S figyelték, hogyan reagálnak a mozgó figurák a
megváltozott helyzetre. Amióta Deimos születésnapját megünnepelték, Grainne
minden héten eljátszotta a születésnapot, és egyszerűen nem tudott ráunni. Pansy
lányával együtt nevetett a tehetetlen figurákon, amikor azok észrevették, hogy eltűntek
a tányérok az asztalról Grainne gonoszkodásának köszönhetően. Csillogó szemekkel
felvetette a fejét és szeme összeakadt Draco pillantásával, aki a két fiúval a széles
makett mellett ülve őt nézte. Pansy rámosolygott a férfira. Ritkán lehetett Pansyt úgy
látni, hogy önfeledten játszik a lányával, vagy bármelyik gyerekével, de ezek a
kivételes alkalmak Dracot mindig mélyen érintették. Soha nem gondolta volna
Pansyról, hogy így szereti a gyerekeiket, hogy ilyen vidáman leüljön közéjük és
játszon velük. Ahogy apja mondta, az ő szemében is Pansy a megközelíthetetlen
királynő volt. Akiről elképzelhetetlen a meghitt családi élet. S Pansy itt van velük,
mosolyogva, csak önmagát adva. Távol a felvett kemény vezető szereptől, vagy a
gúnyos feleség szereptől. Csakis közvetlenül, a gyerekeikkel. Mintha ő is újraélné a
gyermekkorát velük. És igen. Ismét lenyűgözte ez a nő. A felesége. Aki megadta neki,
a világra hozta ezt a három gyönyörű gyereket. Legszívesebben benépesítette volna az
egész varázsvilágot a gyerekeikkel. Megijedt önnön gondolataitól is, hogy mennyi
gyereket akarna Pansytól.  Hogy újból csak Pansytól tudja meg azt, ami a legédesebb a
jövő elé nézve, hogy anyának érzi magát, hogy ismét gyermeket vár. Felejthetetlen,
lelket remegtető érzés volt tőle hallani, hogy újra apa lesz. De nem. Ez a korszak már
lezárult az életükben. Pansy súgott valamit a kislány fülébe, s felállt. Könnyed
léptekkel közeledett a makett felé. Deimos és Falco azonnal észrevették anyjuk
közeledését, s a három szürkéskék szempár várakozóan nézett a nőre. Pansy
elmosolyodott a képen. Három szőke férfi, a kicsik annyira letagadhatatlanul az
apjukra hasonlítottak, hogy ez Pansyt mindig megmosolyogtatta, s egyben
megmelengette a szívét. Hiszen férje vonásait látta viszont fiaiban, s ezek a vonások
mindig is tetszettek neki. A makettasztalra támaszkodott s végignézett a felállított
varázslóseregen.

-         Fiúk, hogy áll a játék?

-         Most fejeztük be- nézett rá csillogó szemekkel Deimos.- Játszol velünk anya?- Pansy
bólintott.

-         Rendben. Gyere Deimos, te velem leszel!- ült Pansy a Dracoval szemközti fotelba, s
Deimos anyja ölébe ült.

-         Gyere csak Falco!- mosolygott a kisfiúra Draco s ölébe emelte a kicsit.- Már megint
szemben állunk Pansy?- jött a gúnyos kérdés.

-         Csak, mint mindig- vágott vissza negédesen mosolyogva Pansy. A rézmintás kart
meghúzva várta, hogy változzon a makett terepe, s felsorakozzanak a mozgó, taláros
alakok. Pansy oldalán feketében voltak. Dracoé zöldben.

-         Mivel indítanál Deimos?- kérdezte oldalt dőlve, lenézve a kisfiúra. Deimos szürke
szemeit a maketten futtatta.

-         Megvárom, hogy az ellenfél indítson - mondta Deimos, s félő-kérdő tekintettel
Pansyra nézett. Pansy végignézett a maketten, majd Draco szürke szemeibe véste a
tekintetét. Mindketten jól tudták, hogy Pansy nem ezt tenné. Draco kíváncsian várta,
hogy mit lép Pansy. Ismét hosszas tanításba kezd, vagy hagyja Deimost játszani.

-         Akkor várjuk, mit lépnek- engedett Pansy, de tekintetét nem vette le Dracoról. Draco
fanyar mosollyal reagálta felesége választását. Pansy kivételesen engedett Deimosnak. 
Draco Falcoval megvitatta a kezdő pontokat, s előreküldte zöld taláros seregét.

-         „Miért engedted?” – kérdezte Pansytól.

-         „Nem biztos, hogy rossz lesz így. Meg hát tanuljon a hibáiból” - küldte a választ
Pansy. A makett nem igazán játék volt. Bár a fiúk talán annak látták. Valójában egy
nagyon fontos felkészítés volt Deimosnak. Stratégiai logikai tanulás. Deimos nem
mindig érzékelte, de szinte mindennel a feladatára készítették fel. Igyekeztek ezt
burkoltan tenni, de a képzése már születése óta elkezdődött, és azóta is folyamatosan
halad. Nagykorúságára már olyan szintre készítik fel, hogy akár átvehesse a hatalmat
már akkor. Pansy hagyta, hogy ebben a játékban Deimos döntsön, s Falco helyett
Draco hozta fia ellenében a döntéseket. Draco nyert. Deimos morcosan nézte levert
fekete bábúit. Pansy pedig halk, nyugodt hangon elkezdte az oktatást. Visszaidézve
Deimos döntéseit átbeszélték, mit miért, és hogyan kellett volna másképpen. Draco az
ölében fecergő Falcoval feleségét figyelte, s Grainne hívására engedte, hogy Falco
lecsússzon az öléből. Pansy befejezte a csata tanulságainak megvitatását, és hagyta,
hogy Deimos csatlakozzon testvéreihez. A makettasztalnál maradt Dracoval szemben
ülve.

-         Gyerekek ideje lefeküdni- szólt Narcissa magas hangja a sarokból.- Kívánjatok jó
éjszakát szüleiteknek!- szólt rájuk, s Deimos vezetésével a kicsik sorra anyjukhoz
majd apjukhoz mentek. Pansy és Draco mindegyik arcára puszit nyomott, s szemükkel
követték a becsukódó ajtót. Draco előhalászta mellényzsebéből ezüstszelencéjét és egy
mentaillatú illanóra gyújtott.

-         Hogy tudtad rávenni Pitont, hogy veled legyen? A mi oldalunkon harcoljon?- kérdezte
gúnyos éllel, a füstön keresztül Pansyt nézve.

-         Kíváncsi vagy ugye?- nézett vissza gúnyosan Pansy.

-         Kíváncsi vagyok miféle eszközt vethettél be. Kínzás? Csábítás?- emelte meg a
szemöldökét Draco és mélyet szippantott az illanóból.

-         Szeretem, amikor dicsérsz- mosolygott fanyarul Pansy, s ő is előkapta illanós
szelencéjét. A menta és a levendula illata kavargott a makettasztal felett.

-         Csak a cél érdekében, hogy megtudjam - mondta gonoszul Draco.

-         Olyan számító vagy- nézett el Pansy lehunyva szemét érezte a kellemes ernyedtség
érzetét.

-         Nehogy elaludj!- szólt rá élesen Draco.- Előbb mond el!

-         Türelmetlen vagy- villantotta rá sötét szemeit Pansy.- hagyj egy kicsit pihenni!

-         Akkor elalszol- bosszankodott Draco kifújva a mentaillatot.

-         Na és, majd akkor holnap elmondom –gonoszkodott Pansy.

-         Akkor miért nem azt mondod, hogy nem akarod elmondani- mordult rá Draco.

-         Hogy szeretnéd látni?- nézett rá a füstfelhőn át Pansy.

-         Ahogy megmutatod - mondta szárazon Draco.

-         Akkor gyere - villantotta rá szemeit Pansy, s engedte, hogy a férfi behatoljon a
gondolataiba, az emlékeibe.