Pansy hűsítő limonádéját kortyolgatta a teraszon, amikor könnyű huzat felé sodorta a
függönyt. Draco lépett a napsütötte teraszra. A kőkorláthoz lépett és szembefordult Pansyval.
A nő mérges pillantást vetett rá, és a limonádéjában úszkáló citromdarabokat kezdte lökdösni
a szívószállal.

-         Mi járatban Draco? –tért a lényegre Pansy.

-         Nem jöttél le reggelizni.

-         Nem étkezem a személyes házisárkányotokkal- morogta Pansy sértődötten.

-         Az anyámról beszélsz Pansy.

-         Valóban. Én viszont a feleséged vagyok.

-         Kivételesen jók az emlékeim a kapcsolatunkat illetően- kacagott fel gúnyosan Draco.

-         Megölte a macskámat!- kortyolt dühösen a limonádéba Pansy.- Kicsinyes bosszú. Erre
képes csak. Ha harcolni akar, álljon ki velem. Ő tette ugye?- nézett kérdőn Dracora, de a
férfi nem válaszolt, inkább a táj szemlélésébe kezdett. Pansy nem szólt semmit.
Mindketten hallgattak. Végül Draco szótlanul kivett egy szépen hajtott pergament, s
átnyújtotta Pansynak.

-         Mi ez? –nézett a pergamenre Pansy, de nem vette el.

-         Mi lenne? Szonett hozzád- mondta gúnyosan Draco, s a pergament az asztalra ejtette.

-         Akkor el kell olvasnom- kapott a pergamen után fáradt mozdulattal Pansy. Feltépte a
pecsétet, s átfutotta a sorokat. Voldemort kéri a bájitaladagjait. Na szép szonett- húzta el a
száját Pansy.

-         Látod ő legalább ír nekem- mosolygott negédesen Pansy, s visszanyújtotta Draconak a
pergament.

-         Elég gyenge szöveg tőle- nézett le a felsorolásra Draco.- Látszik, hogy nem ért a nőkhöz-
fanyalgott gonoszul.

-         Láss hozzá!- intett neki Pansy.

-         Máris elküldesz? Pedig hoztam neked valamit- könyökölt a korlátra Draco.

-         Nekem?- lepődött meg Pansy.

-         Ajándék- mosolygott gúnyosan Draco.

-         Ez aztán a ritka alkalom, egyszerre kapok szonettet és ajándékot is. Egyszerűen
elhalmoztok szeretetetekkel és rajongásotokkal- mondta ironikusan Pansy.- Ne kímélj!
Voldemorttól ilyen szonett után vajon mi lehet az ajándék tőled?- várakozva nézett
Dracora s letette keze ügyéből a limonádés poharat. Draco fanyar mosollyal talárja
zsebébe nyúlt, de megállt a mozdulatban.

-         Nem, nem. Hunyd le a szemed Pansy!- búgta egészen közel hajolva.

-         Teljesen felcsigázol Draco!- kacagott gonoszkodva Pansy, de engedelmesen lehunyta a
szemét.

-         Ne less!- dörren rá Draco, s Pansy csak valami apró puha szőrős valamit érzett a kezei
között, ahogy a férfi beletette a tenyerébe az ajándékot.

-         Kinyithatom a szemem?- kérdezte Pansy. De nem jött válasz. Végül megunta és
felnyitotta a szemhéját. A tenyerében egy parányi hófehér cica ült, s apró szürkés szemeit
meresztette Pansyra.  Kicsiket pislogott, és gyér nyávogást eresztett el.

-         Jaj Draco! –nézett fel Pansy, de meglepetésére egyedül volt a teraszon. Hát persze. A
férfit elküldte a bájitalokkal. És Draco eleget tesz az utasításainak. Könnyedén
elmosolyodott, s a csészealjba tejet töltött a cicának, s az asztalra emelte. Az apró fehér
cica azonnal lefetyelni kezdte a tejet, közben időközönként Pansyra nézett.- Micsoda
szürkés szemeid vannak, mintha csak Dracot látnám. Ajaj, nem jó ez így!- nevetett fel
csendesen Pansy.- Hogy valljam meg a titkaimat neked, ha állandóan Draco szemeivel
nézel rám, hm?- beszélt a cicának.  Visszament az öltözőszobájába, egy rövid fürdő után
talárba öltözött, s az íróasztalhoz ült. Aine hozott neki dél körül néhány szendvicset,
Pansy gyorsan eltüntette őket, és folytatta a homlokdörzsöléssel és pennás állsimogatással
zajló tervezgetést. Délután megérkezett Draco a dobozzal.

-         Meghoztad?- nézett fel a pergamenekről Pansy.

-         Olyan hülye kérdésied vannak Pansy- jegyezte meg gúnyosan Draco.- Hát látod, hogy
meghoztam nem?- az asztalra csapta a dobozt, s Pansy kérdőn nézett rá.

-         Mi van, fáj valamid?- nézett a férjére Pansy.

-         Miért? Talán küldtél rám valami távkínzást?- kérdezett vissza dühösen Draco.

-         Ma meg mi ütött beléd?- folytatta értetlenül Pansy.- Egész nap dühöngsz, mi van?- futólag
belenézett a precíz sorokba rendezett üvegekre és kenőcsökre, s könnyedén biccentett,
mire Draco  azonnal lezárta a dobozt, s  az erkélyhez lépve az érkező bagoly lábához
erősítette a csomagot.

-         Elegem van, hogy Voldemort apró-cseprő ügyeit is mi intézzük. Szálljon már le rólunk!-
morogta Draco.

-         Ugyanannyira kínozza Pitont is az állandó kéréseivel, ebben biztos vagyok- válaszolta
kitérően Pansy fel sem nézve a pergamenekből.

-         Csak kolonc a nyakunkon. Végezni kellene vele.

-         Gyilkolási vágyad van? Tudom kitől örökölted- húzta el a száját Pansy.

-         Szállj le az anyámról!- húzta el Draco is a száját.

-         De véded!- lökte el a pennáját az íróasztal szélére Pansy.- Vigyázz Draco a szádra, mert
ebben a szobában könnyen röppen a pálcám és nem ismerek kegyelmet tudod.  Az anyád
pártjára állsz ellenem?

-         Jaj hagyd már ezt. Én egy szóval nem mondtam ilyesmit. Tudom, hogy gyűlölitek
egymást és engem ez egyáltalán nem érdekel. Ha szeretnéd, még segítek is neked, hogy
jobban gyűlölködhess- fésülte át haját az ujjaival Draco.

-         Kedves vagy.

-         Pansy ha tényleg nem bírod, akkor elköltözünk. A londoni villa rendelkezésünkre áll
tudod. Laktunk már ott.

-         Na igen. Az első évben. Anyáddal összeszólalkoztam és elköltöztünk. Aztán vissza. Megy
a huzavona. Tegyük meg most is?- szaladt fel Pansy szemöldöke.

-         Nekem teljesen mindegy, ahol jobban érzed magad- Pansy mögött megállva a két oldalán
az íróasztalra tenyerelt, s Pansy hajába fúrta az orrát, belélegezve a szantálfa illatot, s apró
csókot lehelt a nő fejére.- Nem akarom, hogy fölöslegesen idegeskedj.

-         Élvezetem lelem anyád bosszantásában, és kedvemet a vele történő évődésben. Nem
beszélve arról, hogy a Malfoy-kastély sokkal impozánsabb, mint a londoni villa.
Maradunk.

-         Pansy! Hát mégiscsak kibukik a feltörekvésed?  Megéri ezt?

-         Erősödök csak. Anyád tudat alatt engem erősít az állandó szurkálásaival. De ha sokáig
bosszant, ki tudja...

-         Mik ezek?- pillantott a pergamenekre Draco.

-         Tervek, ismét - dőlt hátra, Draco derekának döntve fejét.- Potterék kapnak egy kis ízelítőt.

-         Vajon mi készül már megint? - lökte el magát Draco.

-         Tényleg képes lennél mérget készíteni Voldemortnak? - tért vissza sötét szemekkel Pansy,
s leseperte öléből a macskát, aki sértődött nyávogásba kezdett, s elmenekült a kanapé alá.

-         Jaj!- Pansy szomorú szemekkel nézett a macska után.- Teljesen elfelejtettem. Az új cicám
még nincs hozzászokva a heves indulataimhoz. Nem hiába, a régi már úgy ismert- Pansy
leguggolt a kanapéhoz, s kedveskedve hívogatni kezdte a macskát.- Szóval? –nézett
közben Dracora.

-         Had éljen, ha ennyire ragaszkodik a hitvány kis életéhez- legyintett Draco, s a fotelba ült
lábait keresztbe vetve, s rágyújtott egy fenyőillatú illanóra. A fotelból figyelte felesége
visszaédesgető akcióját. A cica nagy nehezen előmerészkedett a kanapé alól.- Merlinre
Pansy mit tettél vele?- szörnyülködött Draco, ahogy meglátta az átszínezett szőrű macskát.

-         Jaj egy kis igazítást végeztem rajta- a macska fekete szőrű, s borostyánszín szemű volt.-
Ezek a szürke szemek, olyan megrovóan néztek rám mintha csak a szemeidet látnám.
Teljesen megijesztett.

-         Azt hittem tetszenek a szemeim- sajnálkozott gonoszul Draco. Pansy egy ideig nézegette a
macskát, két kezével tartva felemelte a magasba, s ide-oda ingatta.

-         Igazad van. Ez nem túl meggyőző- Pansy apró mosollyal visszaváltoztatta a macskát
eredeti kinézetére. A cicával a tenyerében leült Dracoval szemben, s megállás nélkül
simogatta a fehér szőrű állatot, aki csendesen nyávogott, s dorombolt a kényeztetésre.-
Mint ha csak téged látnálak, nézd meg!- mosolygott le a macskára Pansy.

-         Igazán boldog vagyok, hogy így kényeztetsz és egész nap az öledben lehetek- élcelődött
Draco, eregetve a fenyőillatokat.

-         Álmodozz csak.

-         Lehet testet cserélek a macskáddal. Csodálatos lesz, ahogy a tenyereden hordozol-
mosolygott Pansyra.

-         Vigyázz, mert ugyanolyan indulattal seperlek téged is a földre - figyelmezette Pansy.

-         Na azt nem szeretném kipróbálni- bólintott Draco.- De ez az egész napos ölben simogatás,
ez azért talán kárpótolna - somolygott a nőre Draco.- Szóval mit tervezel, had halljam!

-         Rájuk küldünk egy kis riadalmat- nézett gonosz szemekkel Pansy.

-         Imádom, amikor gonoszkodsz. Folytasd!- szívta meg az illanót Draco.

-         Egy sötét és gonosz lelket küldünk rájuk. Sejted kit?

-         Most nem azt mondod, hogy Cian Malfoyt ugye?- fújta ki a zöldes füstöt Draco.- Pansy
most tényleg ötlet nélküli voltál.

-         Nem jöttél ötletbörzét tartani- vágott vissza Pansy.

-         Mert a szonettíródat igyekszem életben tartani- mosolygott gunyorosan Draco. Pansy
megmarkolta a macskát és a kanapéra nyomta, s Dracohoz ért. Megtámaszkodott a fotel
karfáján, s egészen Draco arcába hajolt.

-         De tetszik a gonoszságom nem?

-         Persze, hogy tetszik - nyomta el az illanót Draco. –Hiszen ezért vettelek feleségül- Pansy
oldalt billentette a fejét s finoman megcsókolta a férfit. Közelről lélegezte be a fenyvesek
illatát. Nagyon nyugtatót illat, és frissítő is. Elhúzódott.

-         Most mit tehettem? Egész nap össze vagyok zárva a falikárpitokkal. Éjjel-nappal ezeket
nézem. Természetes, hogy hatással vannak rám - Pansy a gobelinekhez sietett s tenyerével
átsimította a hímzéseket.- Megoldható?- nézett hátra a férjére

-         Természetesen- bólintott Draco. –Ahogy szeretnéd.

-         Megbeszéled vele, és elküldöd, Potterékhez. Elvégre muglirémisztő volt nem? Ez egy
ideális hely lesz neki, még talán tetszik is majd az ősödnek.

-         Mikor? – tért a lényegre Draco.

-         Minél hamarabb- Pansy ellépett a kárpitoktól és az íróasztalhoz lépve végignézett fekete
talárján.- Nézd meg hogy nézek ki! - mutatott le a talárjára, amelyen hófehér szőrszálak
csillogtak.- Tiszta macskaszőr vagyok!- Pansy bosszankodva az íróasztalán fekvő
pálcájáért nyúlt és gyors mozdulattal elszippantotta ruhájáról a szálakat.

-         Pansy! Régen is tiszta macskaszőr voltál, csak nem látszott, mert fekete volt. Egyébként,
ha más színű ruha volt rajtad ugyanúgy látszott- Pansy csak szúró pillantást küldött felé, s
a fiókjából előkotorta illanós szelencéjét és ő is rágyújtott. Halványlila levendulafüst szállt
a levegőben.

-         Na igen. De ez a fehér mindenen látszik-bosszankodott.

-         Akkor mostantól fehérben kell járnod- gúnyolódott Draco.- Kezdheted mindjárt a
menyasszonyi ruháddal. Azt hiszed, nem tudom, hogy féltve őrzöd a szekrényedben?-
mondta fanyarul, mire Pansy meglepetten ránézett, s Draco elégedetten mosolygott.-
Bizony. Tudok rólad mindent Pansy.

-         Ainétól tudod?- fújta ki  a füstöt hátradőlve Pansy.

-         Nem talált.

-         Akkor a naplómból- nézett rá mérgesen férjére.

-         Komolyan ilyeneket írsz a naplódba?- nézett gúnyos meglepődéssel Pansyra.

-         Akkor meg honnan tudod?- morogta Pansy.

-         Nem is emlékszem- kezdett Draco a mennyezett mintáinak szemrevételezésébe.- Egyszer
nyitva felejtetted a szekrényedet, és megláttam.

-         Kotorászol a holmijaim közt?

-         Az a te szokásod kedvesem- mosolygott fanyarul Draco. Ekkor egyetlen rántással felnyílt
az ajtó és Deimos csörtetett be. Pansy rémült kapkodással előredőlt, a szelencetartót
összecsapva bevágta a fiókba, a gyorsan elnyomott illanóval együtt, s sebesen betolta a
fiókot, s néhányat legyintett a levegőbe, hogy a füstök szétterjedve eltűnjenek a
levegőben, s megigazítva haját a fiára nézett. Sejtette, hogy eszeveszett kapkodását Draco
pontosan végigkövette, és most gúnyos ajakbiggyesztéssel nézi a fiára meredő feleségét.

-         Deimos!- pattogtak kemény szavai a levegőben. – Mégis miféle viselkedés ez fiam? Ki is
tanít az illemre? Lucius? A nagyapád? Azt hiszem beszédem lesz vele- állt fel közben az
íróasztal mögül Pansy, s megkerülve nekidőlt, s karját keresztbe fonta mellei előtt.- Mit
tanultál? Illik kopogás nélkül belépni bárhová is? Csak bárhová, és szó sem volt az én
dolgozószobámról, ami külön esik minden más ajtótól, hiszen a vezető ajtaja ugye?

-         Igen. Illetve nem- Deimos megzavarodva segélykérőn nézett Dracora, aki csak nyugodt
tartással kezét a karfán nyugtatva figyelte őket.- Kopogás, és engedély után lehet belépni-
sorolta a betanult szabályt Deimos.

-         Így van, a dolgozószobámban pedig mit kell tenned Deimos?- szegezte hideg tekintetét
fiára.

-         Meghajolni.

-         Akkor hol marad a tiszteletadás fiam!- csattantak Pansy szavai, és ingerülten előkapta
pálcáját. Egyetlen gyors pálcavillanás és Deimos már térdelt előtte, lehajtott fejjel.

-         Pansy!- szólt rá fenyegetően Draco, óvatosan előhúzva saját pálcáját. Pansy futó pillantást
vetett rá, de még egy villanást megejtett Deimos felé. A fiú arcához kapta a kezét.

-         Ah! Ez fájt anya!- kiáltott fel.

-         Messze nem annyira, mint amennyire megérdemelted volna- fordult el Pansy, s lebegő,
emelkedő süllyedő léptekkel pálcáját fenekén megtámasztva lágyan megmarkolta pálcája
két végét, s elindult a gobelinek mentén.- Most már előadhatod az okot, amiért ilyen
udvariatlanul rám törtél - szemével a gobelineket fürkészte, s Deimos felemelkedve apjára
nézett bíztatásért. Draco alig, szinte észrevétlen fejbillentéssel jelezte, hogy beszélhet.
Deimos megértette a jelzést és belefogott.

-         Szeretnénk megkérni, én, Falco és Grainne, hogy gyere át hozzánk - Pansy elmosolyodott.
Fia már megint hivatalos hangnemet ütött meg. Ha megfegyelmezi mindig ez következik
mostanában. Volt egy olyan érzése, hogy ezt Lucius tanította be neki, de kétségtelenül
hatásos volt. Pansyt is meglepte, hogy mennyire engedékenyebb lesz, ha Deimos
felnőttesen beszél, ami nem állt neki rosszul. Ellenkezőleg. Ahhoz képest, hogy mennyire
gyerek volt még nagyon sokszor Pansy úgy érezte, hogy nem egy ötéves gyerekkel
beszélget. Deimos egész lénye annyira komoly volt. Nem tudta eldönteni, vajon minden
Malfoy ilyen-e vagy Deimos érzi a fontosságát, a feladatát, a szerepét, hogy ő veszi át
majd anyja szerepét. Vagy talán Lucius hozza ki belőle ezt? Nem Deimos túl érzékeny, túl
komoly. Ezt biztos, hogy Dracotól örökölte. Bár Draco felnőtt férfiként kivételesen jól
tudja takarni, de nagyon érzékeny. Mindenre. Antennái gyorsan fogják a változásokat,
rezzenéseket. Ennek köszönheti, hogy olyan jó, amilyen. A bájitalkészítésben és igen a
párbajban is. Ezt pedig Deimos is örökölte, anyja gyors reflexeit és apja érzékeny
antennáit. Nem is igazán lényeges a csillagállás. Deimos anélkül is eljutna oda, hogy a két
kimagasló varázserőt összegyűjtve ő maga kiugróan magas varázserejű legyen a
varázsvilágban. Pansy elkalandozott. Deimos és Draco már hosszú ideje a válaszára
várnak. Pansy elmosolyodott. Mindkettőjük felől ugyanazt a feszült érzékelést, rezzenés-
elemzést látta. Várták a reakcióját, s igyekeztek az arcáról olvasni, hogyan fogadja a
kérést.

-         Sajnálom Deimos- fordult fia felé Pansy, s gyengéden fenekének ütődő karokkal
közeledett a fiú felé. –De ma fontosabb dolgokat kell elintéznem. Talán holnap - fiához
ért. Deimos kutatva nézte anyja tekintetét. Pansy lassú mozdulattal Deimos arcához
érintette tenyerét, s átsimított arcvonalán.- Fáj? – kérdezte suttogva fiától. Deimos nem
felelt. A Malfoy-büszkeség. Hát persze. Pansy gúnyosan elmosolyodott, s pálcáját
gyengéden megpöccintette fia felé. Deimos szemében apró mosoly bujkált, s Pansy
leguggolt hozzá, hogy átölelje. Deimos szorosan átkarolta a nyakát és hozzábújt. Pansy
elengedte, s nézte az ajtó felé távolodó vékony testalkatú fiút.

-         Deimos?!- kiáltott utána. A kicsi megfordult és anyjára nézett. Pansy elmosolyodott, s
egyetlen pálcaintéssel a magasba röppentette Deimost, aki vidáman felkacagott. Már
régen játszották ezt, de Deimos még emlékezett rá. Pansy megpörgette a fiút néhányszor a
levegőben, enyhén elengedve róla a röptető bűbájt és vissza. Deimos visongva érzékelte,
ahogy süllyed és emelkedik a levegőben. Pansy oldalt nézett Dracora, aki már
készenlétben volt, s Pansy jelzésére felállt. Pansy a magasba lökte Deimost a hat méteres
belmagasságú szoba mennyezetéhez közelítve, s felrántva Deimosról a pálcát,
megszüntette a bűbájt. Deimos a gravitációnak engedelmeskedve zuhanni kezdett, s
kacagva érkezett meg apja karjaiba. Draco leeresztette a földre, s nézte, ahogy az ajtóból
még visszafordulva rájuk néz.

-         Ez szuper volt anya!- mosolygott, s gyorsan becsukta maga mögött az ajtót. Draco
Pansyra nézett, aki elhalványult tekintettel nézett a fia után.

-         Rajtakapott a fiad!- húzta gúnyos mosolyra a száját.

-         Na igen.

-         A sok szenvedélyed közül most ismét megismerhetett egyet.

-         Biztos, hogy észrevette?- kérdezte reménykedőn Pansy.

-         Hát…. Nem tudom - vette Draco a kezébe a kanapén nyújtózkodó macskát. –Szerintem
egyébként tudja, hogy mindketten illanófüggők vagyunk.

-         Az nem jó. Pedig nem akartam, hogy tudja.

-         Mindannyiunknak megvan a maga szenvedélye, apám a bárszalonjában iszogat, mi
illanózunk és iszunk felváltva.

-         A hatalom, ha nem nyomna minket ez a teher, rá sem szokunk.

-         Talán - Pansy nézte, ahogy Draco a cicát simogatja, s nyújtózva egyet visszaült az
íróasztalához.