-         Harry! Hát megjöttél!- Hermione hangja kifürkészhetetlen volt.

-         Jó reggelt Hermione!- mondta Harry, de nem nézett rá. A mosdókagyló szélének kocogtatta a borotvát, nem még nem akart felnézni.

-         Nézz rám Harry!- Sokáig várt, amíg Harry lassan, de felemelte a fejét. A tekintetük találkozott a tükörben. Egy szó, egy mondat sem kellett. Tudta. Már akkor tudta, amikor elengedte Harryt. Ez a hétvége nem múlik el nyomtalanul. És jól sejtette. Megtette. Lefeküdt Ginnyvel. A zöld szemek csillogásán látta, a sokáig váratott pillantáson. Hermione az ajtófélfának dőlve állt, karját keresztbe téve. Nem volt ez meglepetés neki. Ő, aki ismerte Ginnyt és Harryt. Aki ismerte mindkettőjük érzéseit. Nem, ő tudta, hogy ez lesz. Előre tudta. Mellkasa megemelkedett a nagy levegőtől, amit magába szívott.- Gyere reggelizni!- mondta, s kifordult a fürdőből. Harry tökéletesen értette a jelzést. S elmosolyodott. Hermione ezzel az egy mondattal kifejezte azt amit gondolt. Fátylat a múltra, és menjünk tovább. Pedig tudta. Harry érezte, hogy Hermioen tudja, mi történt. Áttörtölte az arcát és elindult a konyhába. Nem itt nincs helye megbánásnak. Ezt Hermione is tudja, mert az hazugság lenne. Tudja nagyon jól, hogy Harry nem bánta meg ezt a hétvégét. Nincs miért bocsánatot kérnie, sé kiengesztelnie őt. Ha bármit is vett volna most neki, engesztelésként azzal jobban megbántotta volna. Ezt tudták. Nem hiába ismerték egymást. Hermione az étkezőben tette az asztalra a forró teáskannát. Harry mögé lépett, s magához húzta.

-         Mostam fogat!- modnta mosolyogva, s Hermione lehunyva a szemét elmosolyodott, s hagyta, hogy a férfi megcsókolja.

-         Helyes- csapkodta meg pajkosan Harry arcát. Az emeletről már hallották, hogy robog lefelé Jamie. Apjához rohant, s Harry az ölébe kapta.

-         Ugye jól viselkedtél nagyszüleidnél Jamie.

-         Szuper volt. Daniel mutatott egy varázslatot, amit az iskolában tanult- kezdett a mesélésbe Jamie, s Hermione elindult Nassyért az emeletre.

Ginny a vásári kavalkádban járkált. Megnézte az árusok portékáit. Karoskosarát könnyedén a karján lóbálva nézelődött. A péksüteményeket már megvette, de az idény gyümölcseiből még választani akart. Végül az egyik árúsnál ráakadt a mosolygós piros nyári almákra. Kiválasztott néhányat, s kifizette.  Kedvelte a reggeli piacok hangulatát, a nyüzsgést, a békés válogatást. Az emberek csevegését hallgatni. Kerülgetni őket, hallgatni miről beszélnek, összemosolyogni velük. Ahogy az emberek között sétált nyugalom költözött a lelkébe. A boldog vidámság. A vásárlás mindig feldobta a hangulatát. Miközben ráakad a legfrissebb ropogós kiflikre, a legérettebb zöldségekre és gyümölcsökre, s figyelve a sokaságot, távol tőlük, csak szemlélődve, de mégis közöttük. Az újságosnál megvette a Reggeli Prófétát, s kocsijába ülve a kosarat a maga melletti ülésre állítva hazahajtott. A reggeli napfény teljesen átjárta a testét, s vidáman ruganyosan érkezett a villa elé. Kiemelte az ülésről a kosarat, s felszaladt a lépcsősoron. A konyhaajtóban a férjébe ütközött.

-         Hol voltál?- Neville egyik fiát tartotta a karján.

-         A piacon- nézett rá Ginny s kikerülte őket, az asztalra kezdte szedegetni a megvásárolt holmikat.

-         Két teljes óráig?- Neville motyogó hangja féltékeny éllel csengett.

-         Mert talán olyan hihetetlen?- vonta fel a szemöldökét Ginny, s a kosarat berakta a kamrába.

-         Hát nem is tudom, elég furcsa.

-         Mi a furcsa ebben?- vette el fiát a férfitól.

-         Hát miért nem mehetnek a házimanók vásárolni, miért te vásárolsz nem értem.

-         Szeretem magam kiválogatni a legjobbat. Mi ebben a rossz?- Ginny magában nevetett már megint kétértelmű megjegyzésén, de inkább nem nevetett fel hangosan. Fiával az ölében már asztalhoz is ült.

-         Na nem jössz reggelizni?- nézett rá kérdőn mosolyogva férjére.

-         Már reggeliztem- fordult ki Neville. - A botanikus kertbe mentem- s ki is lépett a házból. Ginny megrántotta a vállát. Ő itt töri magát, hogy a legfrissebb és legfinomabb dolgokat hozza az asztalra, és tessék Neville már megint olyan sótlan. Ez van. Már igazán meg sem lepődik ezeken. Annyira megszokta hat év alatt. Kis villával szétnyomkodta a felaprított almát, s fia szájába csúsztatta a pépes almát.

-         Hahó! Ginny itthon vagy?- Ron hangja hallatszott a bejárat felől.

-         Az étkezőben vagyunk!- kiáltott ki neki Ginny.

-         Hali! Nézd, mit hoztam!- Ron egy tányérban gőzölgő letakart ételt hozott.

-         Ez meg mi?- bökött rá Ginny.

-         Luna csinálta - mosolygott Ron.- Egész jó lett kivételesen. Megkóstolod? Még a tűzhelyről hoztam neked- tolta a húga elé.

-         Hát add ide megnézem- húzta közelebb Ginny, s engedte, hogy Ron kivegye a kisfiút a kezéből. Megkóstolta az enyhén édes tésztaféleséget.

-         Nem is rossz- jegyezte meg Ginny, néhány falat után azonban, szája elé kapva a kezét a mosdóba rohant. Ron megszabadulva a nyáladzó gyerektől huga után ment.

-         Rájöttem mégsem olyan jó ez- hajolt a mintás Wc-csésze felé Ginny. – Te jó ég mi a fene volt ez?- Ginny néhány papírtörtlőt szakított le s száját törölgetve előkapta fogkeféjét, s hozzálátott a fogmosáshoz. Ron az ajtófélfának dőlve nézte húgát, aki erőteljesen dörzsölgette a fogát.

-         Figyelj csak Ginny!- kezdte elgondolkodva Ron.- A múltkor is ilyen pocsékul voltál, amikor nálatok voltam. Nem lehet, hogy terhes vagy?- Ginny majdnem lenyelte a fogkrémes habot, ezért gyorsan kiköpte. Megmosva az arcát a tükörben bátyjára nézett. Mi? Hogy terhes? Erre nem is gondolt. De…Most, hogy Ron említi…

-         Nem, az nem lehet - motyogta porcelánfehér arccal.

-         Hát csak azért ez elég gyanús nem?- nézett rá fejét vakarva Ron.

-         Elég gyanús - Ginny szembenézett magával a tükörben. Merlinre tényleg terhes vagyok! Gyereket várok. Egy pillanatra megingott alatta a talaj, de megtartotta magát a mosdókagylóba kapaszkodva.

-         Látod mondom én- nézett rá bambán vigyorogva Ron.- Ez tök jó. Ha ezt Neville megtudja!

-         Ó Ron semmit nem értesz!-  megfordulva Ginny, haját hátracsapva nézett bátyjára.- Nem Neville az apja…-Ron eltátotta a száját, s meredve nézett a húgára- Hanem Harry.

-         Jesszus Ginny! - Ron jobban lesápadt mint Ginny, s bambán kitágult szemekkel meredt a hugára.- Ez csak vicc ugye?

-         Dehogy vicc- lépett el mellette Ginny.- Neville és én már egy éve nem voltunk együtt. Hogy lehetnék tőle terhes?- s futó oldalpillantással még sötéten bátyjára nézett.

-         TE lefeküdtél Harryvel?!- Ron első kábulatából ébredve dörrent a hugára, s vágtatott is utána vissza az étkezőbe.- Ginny!- mennydörögte a nő után.- TE képes voltál és felcsináltattad magad Harryvel! Úristen a saját hugom! Te jó ég Ginny!- Ron  hadonászott és levegő után kapkodott a döbbenettől- Tudtam előre, hogy veszélyes kettesben elmenned Harryvel arra a hétvégére, miért is engedtelek el vele?

-         Fejezd be ezt Ron! Nincs kedvem hallgatni a sápítozásodat.

-         Nem sápítozom! Ginny! Nem én feküdtem össze Hermionével!- Ron ide-oda rohangálva próbált Ginny szemébe nézni, de az nem is foglalkozott vele, csak leszedte az asztalt, s pakolászott a konyhában. Unott szemekkel a bátyjára nézett, majd a melegház felé igyekezett. Ron követte.

-         Hagyjál Ron! Ne futkározz utánam, mint egy pincsikutya. Elvégzem a tesztet és visszajövök - azzal otthagyta a hápogó Ront. Ron kapkodva szaladgált a villa szalonjában, amikor kintről cipőkopogást hallott. Könnyed léptekkel Harry ért a szalonban. Ron úgy nézett rá, mint aki azonnal megöli, s Harry idegesen hőkölt hátra.

-         Ron! Valami baj van?- nézte értetlenül.

-         Hogy baj?!- Ron tajtékozva közelített a meglepett barátja felé.- Az finom kifejezés. Mit is csináltál pontosan Ginnyvel azon a hétvégén?- rontott neki a kérdéssel.

-         Hogy én? Semmit- sápadt le Harry.

-         Nem is tudom, a semmitől nem szoktak teherbe esni az emberek!- üvöltötte Ron Harry arcába, aki a sápadtság követekző fokozatába lépett a mondat hallatán.

-         Hogy?- rebegte Harry.

-         A húgom gyereket vár tőled, az van Harry!- csapott Harry mellett a falra Ron. Az étkező felől belépett Ginny is a szalonba. Tekintete találkozott Harry rémült zöld szemeivel. Ha Harry eddig egy kicsit is kételkedett Ron szavaiban, akkor Ginny arcáról leolvashatta a választ.

-         Tényleg igaz?- nézett Ginnyre komolyan.

-         Igen Harry- bólintott Ginny.- Lány. Lányunk lesz.- Ron hümmögött, Harry pedig bizonytalanul álldogált a falhoz szorítva.- Ron menj ki, beszélni akarok Harryvel!- szólt oda bátyjának Ginny szemét le sem véve a smaragd íriszről.

-         Nem hagylak többet kettesben titeket!- csattant dühösen Ron.

-         Beszélni fogunk!- Ginny bátyja mellé lépett és karjánál fogva elhúzta Harryt a faltól. Maga után vonszolva a melegházba mentek. Bódító keleti virágok illata kavargott a levegőben. Ginny találomra egy narancssárga virágos bokor mellé lépett, s válogatni kezdte a virágokat, egyet-egyet lecsippentve belőlük. Harry döbbenten, és megkövülten állt, s nézte a nő mozdulatait.

-         Miért?- kérdezte halkan Harry.

-         Tudom, tehettem volna ellene- bólintott Ginny lecsippentve egy apró bimbós virágot, s futólag a férfira pillantott.- Meg sem fordult a fejemben. Haragszol?

-         Hát nem is tudom. Msot erre mit lehet mondani?- nézett körbe a melegházban Harry s beletúrt kócos hajába.

-         Megmondom neked- Ginny ledobta a virágokat egy fonott székre, s egyenesen a férfi szemébe nézett.- Én igenis boldog vagyok. Kaphatok valamit, ami csakis tőled van. Egy ajándék, amiben ott vagy te. Igenis akarom ezt a gyereket mindennél jobban. A lányunkat. Végre kárpótol az élet azért, hogy itt kell élnem így.

-         Nem tudom Ginny- ingatta a fejét Harry, de most hogy felfogta Ginny gyermeket vár tőle, s születik egy közös lányuk… eszébe jutott a karácsonyi muffin. Soha nem hitte, hogy ebben a babonában hinni is lehet. S most tessék.- Hogy fogunk a többiek szemébe nézni?

-         Nem érdekelnek a többiek!- csattant fel Ginny.- A francba miért nem lehetek egy kicsit én is boldog?- szeme megtelt könnyel.- Végre megkapom a boldogságom. Mindig is erre vágytam, egy gyerekre tőled!- Harry zavartan nézett rá a bizonytalansággal a szemében egyik lábáról a másikra billegve.- Tudom mire gondolsz- nézett a férfira sötéten Ginny.- A jóslat. Ugye? Már megint a jóslat. Elegem van belőle. Gyűlölöm.

-         Ginny. Nekem nagyon rossz előérzetem van- ráncolta a homlokát Harry.- Páronként két életnek adnak életet… Hiszen tudod. Ezt teljesítettük már mind. Valami nagyon nem lesz rendben.

-         Cseszek a jóslatra! Nem érdekel- Ginny gyenéden átsimított a hasán.- Nem engedem, hogy elvegyék tőlem.

-         Ginny én inkább téged féltelek - mondta idegesen Harry- Túl jól ismerem a jóslatokat. Ha valami nem terv szerint megy… akkor abból baj van.

-         Megbántad amit tettünk?- nézett rá sötéten Ginyn.

-         Nem. De ez nem volt betervezve. Ginny.

-         Rémeket látsz Harry.

-         Mindannyian meg fogunk zavarodni. A lányunk mindannyiunk közé fog állni- mondta kétségbeesve Harry.

-         Nem nem akarom tudni! - viharzott ki Ginny a melegházból.

-         Figyeld meg Ginny ebből baj lesz!- kiáltotta utána Harry, elhalón.