Draco a kerengőben várta Pansyt. Megbeszélték, hogy most tényleg együtt mennek le Roxmortsba. Draco már felöltözve topogott a Pincehelyiségbe, de Pansy a szokásos női érthetetlen fortélyt vette elő. Legalábbis Draco annak tartotta. Fél órát álldogált a forró fűtött helységben és Pansy még mindig sehol. Mit tudnak ennyit készülődni Merlinre! – Draco megunta a dolgot és a kerengőbe menekült az oszlopok között sétálgatott, lézengett, figyelte a hópelyheket, s egyre türelmetlenebbül pislogott a folyosóra, hogy mikor jön már a lány. Végre meglátta. Egészen sötét méregzöld szőrmekabátban, hozzá finom nőies kalappal fekete hosszú szoknyában és magassarkú csizmában. A kalapról apró csipkét eresztett az arcára, ami csak a száját, hagyta szabadon, a szemeire könnyed árnyékot vetett. A járása pedig olyan jellegzetes volt. Nőies, temperamentumos, gyors hullámzással és le-fel ingással. Pansy soha nem ráérősen haladt, mindig tele volt impulzussal. Dracot ez mindig megragadta a lányban. Pansy mellé ért. A hófehér táj éles fényt adott a kerengőnek. Draco szürke szőrmekalapjában és fekete kabátjában még magasabbnak és karcsúbbnak tűnt, mint amilyen valójában volt. Bevárta a lányt. Pansy megállt előtte és határozott tartással harcra készen felvetette a fejét. Draco kifürkészhetetlen arckifejezéssel nézte, bőrkesztyűs ujjaival babrált a könnyed csipkeanyagon, hogy a kalapra húzza, s Pansy szemébe nézhessen, Pansy hatalmas kérdő szemei néztek fel rá, s Draco a rózsaszín apró női ajkakra hajolt. Ráérősen csókolta, s könnyedén átfogta a lány derekát, majd megemelte a fejét.

-         Megérte várnom – suttogta rekedten s szemével itta Pansy arcának, apró termetének látványát az elegáns téli öltözékben.

-         Na látod!- mosolygott gúnyosan Pansy és méregzöld bőrkesztyűbe bújtatott kezével megpaskolta Draco arcát. Draco átkulcsolta kezével Pansyét és kabátja zsebébe süllyesztve elindultak Roxmorts irányába.

-         A többiek már lementek? – nézett körbe Pansy miközben a kalapján babrált, hogy visszahúzza a csipkét az arcába. Draco megállította és lefogta a kezét.

-         Hagyjad!- s visszahúzta a fekete csipkeanyagot.

-         De ezt le kell húzni!- csapott finoman a fiú kezére.

-         Úgy nem látom azt a gonosz pillantásod – grimaszolt Draco.

-         Hiányolod igaz? – vágta rá Pansy, s folytatták az utat.

-         Csak nyugodtabb vagyok, ha tudom, hogy mi jár a fejedben – vihogott rá.  – a többiek  persze, hogy előrementek. Blaise már az első öt perc után úgy döntött, hogy elfoglalja szokásos helyünket és felszerelkezett illanókkal.

-         Crak meg Monstro? Had találjam ki. Zonkó Csodabazárában és a Mézesfalásban vannak – mozgatta ujjait, s a tájat szemlélte.

-         Eltaláltad! – nevetett fel Draco. Egyszerre lépkedtek Pansyval, s így megmaradt a kellemes közös ritmusa a járásuknak.  A falu szélénél szánfogatok álltak. Draco feléjük indult magával húzva Pansyt is.

-         Szeretnél felülni?- maradt fél lépéssel a fiú mögött.

-         Én azt hittem te szeretnél felülni – nézett rá kérdőn Draco. Pansy zavartan bólintott, s egy fekete szánhintót választva felültek. Draco előre fizetett egy teljes órai Roxmortsi nézelődést. A fogathajtó kétségtelenül értette a dolgát Roxmorts karácsonyi csendes romantikus utcáit kereste fel és hajtott rajtuk végig. Pansy álmodozva dőlt hátra Draco vállára hajtva a fejét és Draco átkarolva a vállát nézelődött. A hó szállingózott, s Draco leheletével egyenként fújkálta le őket Pansy kalapjáról. Könnyedén siklott a sűrű hóban a szán, halkan sercegett a fém, s Pansy hol a hóhullást figyelte, ahogy haladnak, hogy hullik rájuk  az égből a fehér kristályos pille, hol az apró házak meleg fényét az utcai világítást, az árusokat.

-         Szeretem a telet – mondta álmodozó hangon Pansy.

-         Én is – mosolyodott el Draco.

-         Eddig miért nem szánhintóztunk soha?- gondolkodott Pansy.

-         Jó kérdés – biggyesztette le ajkait Draco.- nem tudom. A szánhintóra csak ketten ülhetnek fel tudod.

-         Igaz – bólintott Pansy. Korábban egyik télen se jutott eszükbe, hogy kettesben üljenek egy szánon. – Nem is tudtuk mit hagyunk ki. Teljesen más ilyen szemszögből Roxmorts.

-         Igen Madame Pudifootnál nem láthatunk ennyi mindent belőle – nevetett fel csendesen Draco. Pansy hallgatta Draco mély zengésű hangját, ahogy közvetlenül a  fejénél zengte a mellkasa a zöngéket, s emelkedett és süllyedt a levegővételre. A Főtéren állította le a szánt a vezető. Draco leugrott és lesegítette Pansyt is. Pansy a kezébe tette a sajátját és  nem is engedte el. A téren mindenfelé csokorba kötött fagyöngyöket árultak. Draco kiválasztott egy fehéres csokrot és Pansynak nyújtotta. Pansy gúnyos mosolyt küldött felé és Draco viszonozta.

-         Maradjunk még egy kicsit a téren – kérte Pansy. Nem akarta beismerni, de szeretett volna még egy kicsit kettesben maradni Dracoval. Ma kivételesen jó napjuk volt. Aránylag gúnytól mentes, és Draco valahogy máshogy viselkedett mint szokott. Pansy nem akart magyarázatokat keresni erre és nem is akart ezen gondolkodni. Egyszerűen élvezte, hogy Draco tényleg csak az övé most és szerette volna minél tovább húzni ezt a pillanatot. Draco beleegyezően bólintott és a falu karácsonyfája körüli padok felé vette a lépteit. Leseperte a havat róla és leült, majd kérdőn nézett fel Pansyra, aki bizonytalanul álldogált.

-         Na gyere!- intett neki Draco.

-         Inkább nem. Fel fogok fázni – mondta bizonytalanul Pansy. Benne éltek az egész életében hangsúlyozott szavak. A felfázás szinte egyenlő volt a Parkinson-tervek összeomlásával. A Malfoyok egészségileg tökéletes feleségeket választottak ezt a Parkinsonok tökéletesen tudták. Amennyire csak lehetett kikerülték a problémákat. Egy felfázásból adódó meddőség pedig nem hiányzott a Parkinson terveknek. Pansy bizonytalankodását látva Draconak is hasonló gondolatok futottak át a fején.

-         Gyere, ülj az ölembe! Semmiképp sem szeretném, ha felfáznál!- húzta közelebb a lányt kezénél fogva Draco, s Pansy leereszkedett Draco térdére. Draco átkarolta s tenyerét egy másodpercig megtartotta Pansy alhasán. A Malfoy nemzedék élő bölcsője, a név továbbvivőinek forrása. Draco megborzongott és elkergette a gondolatokat. Mindketten a fenyőfa mellett álló éneklő gyerekeket figyelték. Pansy lassan lebegő pillákkal egyre beljebb kucorgott Draco ölébe.

-         Pansy!- morogta a lány fülébe Draco – Nehogy elaludj nekem!

-         Nem alszom – motyogta vissza  a lány.

-         Ha elalszol tényleg megfázol. Na gyere menjünk Madame Pudifoothoz!- állította talpra a lányt és karonfogva az oldalsó kis utcába vezette. Az emeleten már csak rájuk vártak. Blaise vihogva köszöntötte őket.

-         Csakhogy megérkeztetek –Blaise illanós füst mögül figyelte a párost. – Rendeltünk egy egész tortát, ha nem gond – nézett Dracora aki csak legyintett. Blaise már levágta nekik is a szeletet és eléjük tolta a tányérokat.

-         Szilveszterre visszajövünk mindannyian és mulatunk egy igazit. Rendben? – kacsintott Pansyra és Dracora.- Igazi Blaise módra Mardekárosan. Tudom, hogy utánam fogtok zokogni egész karácsonykor – mosolygott rájuk.

-         Ugyan Blaise ne aggódj megleszünk a perverz lihegésed nélkül is – mosolygott rá negédesen Pansy.

-         Jól van Cicus! – vigyorgott rá Blaise. – Eszem azt a csípős nyelved – kacagott rá Blaise. Az egész asztalt beborította a szantálos illanója füstje.  – Majd meséljetek, hogy karácsonyoztatok nélkülem – kacsintott Dracora, s lefoglalta magát Daphnéval.