Pansy fáradtan pakolta össze az utazóládájába az utolsó könyveket, s egyetlen pálcalendítéssel, beszíjazta a ládát. Kevesen utaztak most haza, igazán neki se tetszett a gondolat, hogy otthon kell töltenie egy teljes hetet, de nem volt más választása. Megérkezett otthonról is a szűk üzenet. „Dracoval együtt várunk.” Pansy pedig értett a szóból. Mennie kell. Lelebegtette az utazóládát a pincehelységbe. Draco már a kanapén ülve vártra. Utazótalárban voltak mindketten. Végigmérte a lányt, és elidőzött az arcán.

-         Fáradt vagy? – futtatta végig a tekintetét.

-         Ühüm. Semmi kedvem ehhez – Pansy könnyed mozdulattal átsimított a derekán.

-         Gyere ide!- intette magához Draco, s Pansyt a kezénél fogva az ölébe húzta a lány tiltakozása ellenére is.- Nem zaklatlak – vigyorgott Draco, s finoman átmasszírozta Pansy derekát. Pansy lehunyt szemmel élvezte, a kényeztető masszírozást. Még alig hajnalodott, kettesben ültek a pincehelységben. Draco átdörzsölte a lány alhasát is, s felálltak.- Fáj még? – Pansy legyintett.

-         Menjünk! Apám utálja, ha kések, ebédre várnak- végigsiettek a Roxfort bejáratához, ahol már a reggeli fogatok várták a diákokat. A hajnali időpontot kevesen választották.  Draco besegítette Pansyt és amint becsapta az ajtót, már szélsebesen száguldottak a vonatállomásig.

-         Londonba csak elénk küldenek egy hintót – morogta Pansy.- Apám hű önmagához. A saját birodalmában akar fogadni – húzta el gúnyosan a száját Pansy.

-         Természetes – bólintott Draco.- Szerintem apám is ezt tenné – Végigsiettek a peronon, hogy fülkét válasszanak. Amint egymással szemben elhelyezkedtek, Draco széthajtotta a Reggeli Prófétáját és olvasni kezdte. Pansy egy ideig figyelte, de végül elnyomta az álom.

-         Londonban vagyunk, ébresztő – ismételgette Draco, mire Pansy álmosan pislogva felnyitotta a szemét. Kinézett az ablakon.

-         Már látom a fogatot – Pansy felpattant és arany karórájára nézett.- Jó lassan döcögtünk – húzta el a száját.

-         Igazi nosztalgiautazás volt – vigyorgott Draco, s megtartotta a leugró Pansyt.

-         A csomagjainkat már biztos levették – Pansy előresietett és a Parkinson-címeres hintóra felpattant. Draco végigfuttatta tekintetét a bársony párnázott üléseken, Pansy megkopogtatta  a hintó oldalát és egyetlen rántással a levegőbe emelkedtek.

-         Kíváncsi vagy a birtokunkra? – emelte meg gúnyosan a szemöldökét Pansy.

-         Szeretném látni, hogy hol nőttél fel ez magától értetődik – válaszolta kitérően Draco, miközben a tájat fürkészte.

-         Gondolom alaposan tisztában vagy vele mekkora a birtok.

-         Kiváló ismereteim vannak, ne aggódj – vágta rá szemtelenül Draco.- De nem ugyanaz számokat látni, mint magát a helyet és fekvést.

-         Hát persze – Pansy keresztbevágta a karjait és cipője orrával ismét a hintó oldalát bökdöste, mint ahogy megszokta. Sokáig ültek így.

-         Pansy! – kezdte engedékeny hangon Draco. – Már megint durcáskodsz. Ismered, hogy, hogy megy ez. Nem tudom most miért vagy meglepődve.

-         Megnézitek, mit szereztek? – gúnyolódott Pansy.

-         Mindig jó felmérni, hogy mit kapunk igen – vigyorgott gonoszul Draco.

-         Ah! Olyan…- Pansy felpattant, és kikiáltotta.- Megállunk! – a kiáltásra azonnal földet is értek, s Pansy egyetlen lobbanással felrántotta az ajtót és leugrott a kocsiról.

-         Pansy várj!- Draco a bosszankodva a hajába túrt és a lány után sietett. Halványan érzékelte, hogy közel a délidőhöz, milyen vakítóan süt itt a nap és mennyivel melegebb van mint Londonban.

-         Hagyj! – kiáltotta vissza Pansy és sebes léptekkel letért a kikövezett útról egy mezei ösvényre. Olyan gyorsan haladt, hogy Draco már csak futva érte be. Pansy megtorpant, s dühös pillantást vetett a fiúra, majd gondolkodás nélkül lekapta fekete bőrcipőjét. Draco megrökönyödve nézte, ahogy a lány a csatokat rángatja.

-         Öhm. Pansy? – Draco felkészült, hogy a lány hozzávágja a cipőit.- Mit csinálsz?

-         Nem látod? Leveszem a cipőm – morogta mérgesen a lány, s kézbe vette a cipőit, mire Draco hátrahőkölt pár lépést.  De tévednie kellett. Pansy kezében lóbálva a cipőket a finom homokos talajban mezítláb folytatta útját. Draco értetlenül nézett vissza a hintóra, majd Pansyra, de végül elindult a lány után. Pansy könnyed léptekkel haladt és lehunyt szemmel élvezte a meleg napsütést, belélegezte a könnyed friss szellő illatát, s felnyitva a szemét végighordozta tekintetét a napsütötte dombokon, a lejtős virágos réten. A homokos talaj puhán megsüllyedt lábai alatt lágyan körbeölelve az apró elsüllyedő talpát. Közel s távol egy lélek sem járt. Minden csendes és nyugodt volt. A hatalmas mezőségen a végtelenség  érzése uralkodott. Mintha a virágzó hosszú friss zöld füvű rétnek, se eleje, se vége nem volna, hanem bejárhatatlanul uralja a teret. Draco Pansy mellett lépkedett.

-         Pansy? – kérdezte bizonytalanul.- Ne folytassuk az utunkat?

-         Éppen azt tesszük – mosolygott rá huncutul Pansy. – Már a birtokon vagyunk. Azt mondtad látni szeretnéd, hogy mit szereztek – Pansy kihívó elégedettséggel megemelte a szemöldökét. – Nos a hintóból nem láthatod ilyen közvetlenül – Draco körbenézett a tájon. – Gyere vedd le te is a cipőd! Fenséges élmény mezítláb lépkedni a  földön. Meleg, nem kell megijedned – invitálta Pansy.

-         Én inkább nem – mondta Draco bizonytalanul, s figyelte, ahogy egyre porosabb lesz a cipője.

-         Á, az arisztokrata Malfoy!- kacagott gúnyosan Pansy és könnyedén szökkenve előrefutott. – Nem is te lennél Draco! – kiáltotta még vissza. – Véletlen se vedd le a cipőd, hova lenne a tökéletességed! – nevetett és a dombon leszaladva eltűnt Draco szeme elől. A fiú még nézte, ahogy távolodik és ráérősen követte, miközben a zöldellő friss levegőjű birtokot figyelte. A szemközti dombon meglátta a legelésző birkákat. Békés és nyugodt vidéki idill – Draco gúnyosan elmosolyodott, de egyben csodálkozott is. Pansy aki ilyen önfeledten szaladgált előtte, s élvezte a jó időt, teljesen levetkőzte a Roxforti énjét és most egy valamivel másabb Pansyt vélt felfedezni. Az otthoni környezetben élő Pansyt. A lány már a völgyben csordogáló patak vize fölé hajolt és az apró halakat figyelte, ahogy cikáznak a patak kövei között. Draco itt érte be. Pansy felé fordult és rövid mosolyt küldött, majd felegyenesedett.

-         Tudom mit szeretnél már látni – mondta sejtelmesen.- Innen látni lehet nézd! – Pansy a szemközti domb tetejére mutatott. Draco az irányt követve felnézett. És valóban. A fák között már átsejlett a kastély épülete. Neobarokk stílusban átépített eredetileg reneszánsz kastély lehetett. Több toronnyal, halvány sárgás színű homlokzattal.

-         Apám giccses ízlése. Imádja a barokkot - vágta rá gúnyosan Pansy. – De azért érződik a reneszánsz szerencsére – mosolygott   s elindult a kastély felé. Az ösvény széléről összegyűjtött egy kora tavaszi virágcsokrot.  Az ajtóban már ott állt a Parkinson házaspár. Pansy mély levegőt vett és sietős léptekkel közeledett.

-         Micsoda dolog ez lányom!- mennydörgött Mr. Parkinson mély basszusa. – Megérkezik az értetek küldött fogat teljesen üresen – végigmérte Pansyt, ahogy homokos-löszös lábbal, cipőjét kezében tartva szélfútta hajjal szaladástól kipirult arccal állt előtte. – Így kell hazajönni? Hogy nézel ki?

-         Neked is szép napot apám! – vágta rá hűvösen Pansy, s anyját arcon csókolva gyorsan besietett.

-         Draco!- fordult Mr. Parkinson nyájasan az érkező magas fiú felé. – Örülök, hogy szerény hajlékunkban üdvözölhetlek!- rázta meg Draco kezét.

-         Azt igazán jól tudja, hogy a szerénység jellemzi a legkevésbé – mondta kimérten Draco, de viszonozta a kézszorítást.

-         A ti Sommerset - beli kastélyotokhoz nem is mérhető – kedveskedett Pansy édesanyja.

-         Pansy azonnal öltözz át, szörnyen nézel ki szégyen, hogy a lányomat így kell látni! – dörrent Mr. Parkinson mire Pansy, nyomában fekete macskájával, felsietett a reprezentatív lépcsőn. – Biztos te is szeretnél felfrissülni Draco – fordult a vendéghez.- A lányom jól megsétáltatott.

-         Megmutatom a szobád – sietett Dracot vezetve Mrs. Parkinson. Draco a lila ruhába bújt gömbölyded Mrs. Parkinsont követve egy bordó szőnyeggel borított folyosóra ért, a szoba ellenben már az ezüst és zöld színeiben pompázott. Amint magára maradt körbe nézett. Az éjjeliszekrényen ott állt az illanós szelencéje. Kihúzott egy szálat és rágyújtott. A hátsó parkra nézett a szobája. Francia park.  Belélegezte a nyugtató fenyő illatot és ekkor halk kuncogást hallott. Szétnézett a szobában. Amikor másodjára járt körbe a tekintete végre meglátta a hangforrást. A szekrényéből egy hétéves körüli kisfiú úszott elő. Kidugta a fejét és visszabújt.

-         Gyere csak közelebb már észrevettelek!- ült a párkányra Draco. A kisfiú kuncogva kidugta a fejét.

-         Szia! – mosolygott csibészesen.

-         Bujkálsz? – ráncolta a homlokát Draco.

-         Itt bújtam el, mert kíváncsi voltam rád – kuncogott a markába a kisfiú. – A nevem August.

-         Parkinson? – fújta ki az illanófüstöt Draco.

-         Igen – nevetett a fiúcska. – Pansy a rokonom.

-         Ismered?

-         Hogyne – nevetett fel és bukfencezett a levegőben. – Sokat játszottunk együtt. Persze titokban, mert eredetileg a padláson kellene lennem. A szellemeket oda száműzik – A kisfiú körbeúszva megkerülte Dracot, hogy minden oldalról láthassa. – Szóval rólad beszéltek annyit. Egész hónapban csak rólad beszéltek itthon.

-         Tényleg? – emelte meg a szemöldökét Draco.

-         Bizony. De nem lep meg – mosolygott a kisfiú és hasonfekve a levegőben a tenyerébe támasztotta az állát. – Tényleg feleségül fogod venni Pansyt? – kérdezte Dracot fürkészve. Draco félre lélegezte az illanót és köhögőrohamban tört ki. Amikor ismét rendesen levegőhöz jutott szürke szemeivel a fiúra meredt.

-         Ez vallatóbizottság?- kérdezte bizonytalanul.

-         Nem – rázta kacagva a fejét August és megpördült a levegőben néhányszor. – Én nem beszélek Pansy szüleivel. Nem igazán szeretem őket – szontyolodott el a fiú. – Nem válaszoltál. Feleségül veszed?

-         Igen nagyon valószínű – mondta zavartan Draco s gyorsabban kezdte szívni az illanót.

-         És szerelmes is vagy belé? –suttogta halkan August, s izgatottan sündörögni kezdett a fiú körül. Draco elgondolkodva szívta meg az illanót. Teljesen jogos kérdés. Bár, ha Pansy tenné fel talán jogosabb lenne. Igaz sokkal zavarba ejtőbb lenne neki válaszolni erre. De nyugodt lehetett, Pansy ezt a kérdést nem fogja feltenni neki, ahogy ő sem tenné fel Pansynak. Soha nem volt kérdés, hogy ők együtt lesznek egyszer. Pansy mindig ott volt vele. A hetedév történései…egyértelmű, hogy vonzódnak egymáshoz. De náluk tényleg nem ez számít. Ahogy megfogalmazták, a szerelem csak szó. És egyikük sem ismeri ezt az érzést tisztán önmagában. Mert ennél sokkal erősebb kötelékek vannak közöttük. Magának akarta Pansyt, mindennél jobban. Ebben biztos volt. Függetlenül az egyezségtől. Igen, a Malfoy birtoklási vágy. Pansyval kapcsolatban erősebben munkálkodott benne, mint bármi mással kapcsolatban. Nem tudta volna megfogalmazni, miért érzi ezt. Pansy tényleg nem egy igéző szépség, neki mégis ő tetszik. Ezt még magával sem beszélte meg soha, de tényleg tetszett neki Pansy. Most, hogy már többször látta meztelenül is, mindig megdöbbent, hogy vékony termete ellenére milyen széles csípője van. Vajon ezzel is előre számoltak a Malfoyok, különösen most, hogy a név fennmaradása, a létkérdés forog kockán? Csinos volt kétségtelenül. De szerelem? Nem!- Draco felnevetett. – Ez egészen más. A szerelem az múlandó. Amit ők éreznek egymás iránt az örök. Sokkal egyedibb, különlegesebb kapcsolat. Talán éppen azért, mert szellemileg érintették meg egymást először, nem fizikailag. A szellem pedig mindig különlegesebb és felfoghatatlanabb, mint a testi. Pansyt nem mint nőt nézte először, nőies formáival széles csípőjével, alacsonytermetével és csinos alakjával, mert igaz, hogy mindez megvolt, de ő mint a valódi társat és segítőt találta meg benne, függetlenül minden mástól. Szellemi összehangoltságban éltek már több éve. Nem volt rá fogalom, hogy ők mik egymásnak. Eleve elrendelés, önmaguk tükörképe? Mert valóban mintha önmaguk lettek volna a másik nemben megalkotva. Draco sem tudta megfogalmazni a kettejük kapcsolatát. Ennek így kell lennie nem csak azért mert mások, a sors, az egyezség köti őket, hanem mert ők maguk is ezt akarják. Elképzelni sem tudná a létet Pansy nélkül, amihez csak ráadásként jön a testi kapcsolat. Összetartoztak lélekben mindig is. És ezt nem szakíthatja el semmi. Nincs olyan, ami ezt megváltoztatná és elfelejtetné, mert ezen nem fognak az idő kerekei, a szerencsétlenségek és véletlenek. Változatlan és megváltoztathatatlan. Ha Pansy nem lenne ezen a világon, akkor ő sem lenne, mert nélküle nincs értelme a létnek, nem szerelemből, talán szükségből. De fölösleges keresni rá a megközelítőleges szavakat, mert nem lehet megfogalmazni azt a különleges kapcsolatot, ami köztük van.

-         Nem, nem vagyok bele szerelmes- vágta rá hűvösen Draco, s újabb illanóra gyújtott.

-         Semmi gond – rázta a fejét August.- Nekem is volt menyasszonyom, és én se szerettem. Állandóan a cipőmbe pisilt, hogy lehetne az ilyenbe szerelmes valaki? – ráncolta a homlokát August.

-         Miért nem szereted a Parkinson házaspárt? – kérdezte Draco.

-         Mert a te általad ismert Mr. Parkinson az ikertestvérem – komorult el August. – És anyám kettőnk közül őt választotta.

-         Hogy érted, hogy őt választotta? – futott át a hideg Draco hátán.

-         A Parkinson vagyont nem akarta kettéosztani. Választani kellett. Én a másodszülött voltam. Hát engem ölt meg – rántotta meg a vállát August.

-         Öh…hát…- Draco kitágult szemekkel Meredt Augustra. Igaz, hogy a Malfoyok is sok mindenre képesek voltak, hogy előrejussanak, de hogy megöljék a saját gyereküket?

-         Nem probléma, már régen történt – legyintett August. Ekkor egyetlen kattanással kinyílt az ajtó. Pansy lépett be ezüst hosszú ruhájában, s a fülében igazgatta a Dracotól kapott smaragd fülbevalót.

-         Ti meg mit csináltok itt?- kérdezte értetlenül – August!- nézett fenyegetően a lebegő szellemalakra. – ugye nem fárasztottad Dracot a butaságaiddal? – tette csípőre a kezét.

-         Szia Pansy!- nevetett rá a kisfiú és lesuhant a lányhoz körbeúszkálta és átölelte a lányt. Pansy elmosolyodott.

-         Hiányoltál igaz? – simogatta meg a kisfiú buksiját, vigyázva, nehogy a hűvös szellemalakba érjen a keze.

-         Nélküled elég unalmas a kastély – bólintott August. – Majd játszunk a héten? – nézett fel reménykedve.

-         Jó, majd este felnézek hozzátok – bólintott Pansy. – De most reprezentálnunk kell odalent – intett Pansy gúnyosan lefelé.

-         Kitartást! –vigyorgott rájuk August és elúszott a folyosón. Pansy kérdő tekintettel nézett Dracora. Draco megállás nélkül méregette Pansyt. Pansy türelmetlenül végignézett magán.

-         Mi az? – nézett fel a fiúra. Draco hozzá lépett és Pansy csípőjére csúsztatta a kezét. Amióta belépett, a lány csípőjét figyelte, a széles medencecsontokat, s most tényleg megállapította, hogy igaza volt.

-         Olyan furcsán nézel valami baj van? –ráncolta a homlokát Pansy.

-         Nem semmi a világon – mosolygott Draco s a lány ajkaira hajolt. Pansy egy ideig tűrte a csókot, de végül eltolta a fiút.

-         Már régen ebédelnünk kellene. Át sem öltöztél. Mit csináltatok? Igyekezz!  - sürgette a fiút, s a ruhásszekrényt kinyitva előkapta Draco egyik fekete dísztalárját és hozzá ezüstös mellényét és nyakkendőjét.

-         Mh. Ilyen se volt még, hogy te választasz nekem ruhát – bazsalygott az orra alatt Draco.

-         Jaj, siess már!- türelmetlenkedett Pansy, s szeme megakadt az illanós szelencén, de Draco gyorsan bevágta a fiókba a szeme elől. Pansy Draco cipőjére pöccintette a pálcáját, mire az tökéletesen fényesen csillogott. Draco magára kapkodta a talárt és Pansy mellett elindult a lépcsőn.

-         Merre van a szobád? – kérdezte vigyorogva, s körbenézett a folyosón.

-         A tieddel szemben – mosolygott Pansy, s Dracoba karolva lesiettek az ebédlőbe.

-         Csakhogy megérkeztetek – mosolygott nyájasan Mr. Parkinson. Pansy alsószoknyája suhogott, ahogy kimérten, helyet foglalt apja és Draco között. Mr. Parkinson csettintett, mire máris megjelent az első fogás. Pansy tányérjába mélyedve feszélyezetten ülte végig az étkezést.

-         Édesanyád jó egészségnek örvend? – érdeklődött Mrs. Parkinson.

-         Anyám egészsége kiváló, köszönöm a kérdést – bólintott Draco, s mosolyogva Pansyra sandított, de Pansy zavartan bökdöste a tányérjában a következő falatot.

-         Ebéd után körbevezetlek a birtokon Draco – mondta nyugodt hangon Mr. Parkinson.

-         Szívesen csatlakozom – kotyogott közbe Pansy.

-         Te csak maradj anyáddal a szalonban. Ne avatkozz állandóan a férfiak dolgába – sziszegte rá Parkinson. Pansy durcásan a tányérjába nézett. – Még nevelésre szorul – mentegetőzött Mr. Parkinson. – De a hátralevő néhány évben csiszolni fogjuk, ne aggódj!

-         Nem aggódom, Mr. Parkinson – mondta hűvösen Draco. Nagyon jól értette, Mr. Parkinson elképzeléseit a házasságról, és gyors helyzetfelméréssel már látta a családi viszonyokat is a Parkinson családban. Pansyra hosszú négy év vár ez biztos. De Mr. Parkinson nem fogja tudni megtörni Pansyt ebben biztos volt. De nem is szeretné, ha ez történne. Az ebédet kínos csendben fogyasztották tovább.