Pansy hófehér lakkozott zongorája mellett ült a zeneszalonban. Anyja a sarokban az ablaknál hímzett, s meghatározott időközönként kikukucskált az ablakon. A nap lassan ereszkedett alá a láthatáron, arany és vörös színekbe öltöztetve a zeneszalon falait. A két férfi már lassan három órája kilovagolt a birtokra. Pansy egyre idegesebben nézte az állóórát, miközben ujjai szüntelenül futottak a fekete-fehér billentyűkön. Hol lehetnek már eddig? Vagy ennyi mindent megmutatna az apja? Vagy ennyire lassan haladnak? Esetleg már megint becsapták őket? Nem is a birtokot nézik? Talán valami halálfaló ügylet? Pansy félreütött, s az anyja egyből odanézett. Pansy zavartan lesütötte a szemét. Ritka alkalom volt, hogy ő félreütött volna egy hangot is. Ezt Mrs. Parkinson is kiválóan tudta. Ha Pansy elakad, vagy félreüt, az gyanús, akkor már mást csinál. Ezért is nézett a lányára. Ezüstszín nappali ruhája csillogott a ráeső fénytől, ében haja kissé előreborult, ahogy a billentyűket figyelte, s most melegbarnán, arany fénnyel csillogott a napfényben. Hatalmas barna szemei ugráltak a szalon  tárgyai között. Sokat ültek így kettesben. Apja szerint egy nőnek pontosan ez a feladata, otthon lenni és semmiről nem tudni. Pansy majd beleőrült a nyugtalanságba, s ezerszer inkább máshol akart lenni, mint éppen a zongora mellett, már három órája jártak az ujjai megállás nélkül a zongorán. Megelégelte a kották sorát s egyetlen szemrebbenéssel váltott. Leütötte az első akkordot és türelmetlen várakozásának minden intenzitásával sorjáztak a kalapácsok egymás után. Pansy szerette a mély akkordokat és mindig szívesebben választotta az alsóregisztereket. Mélyen hullámoztak a temperamentumos akkordok, Mivel tömheti tele az apja Draco fejét? És vajon meddig alázza őt Draco szemében? Bár kétségtelenül azt hiszi, pozitívan jót tesz, valójában teljesen lánya ellen beszél. És mennyire befolyásolják a hallottak Dracot? Pansy minden kétségbeesett dühét beleadta a játékba.

A franciaparkon keresztül a két magas férfi egymás mellett haladt. A lenyugvó nap, hosszú árnyékot húzott eléjük a kavicsos útra. Draco szürke lovaglónadrágjához érintgette a fekete lovaglópálcát és hallótávolságon belülre értek.  Draco egy pillanatra megbillent. A nyitott ablakon át a kastély felől dübörögtek az alsó, mély basszusok, tele kérlelő búgó kétségbeeséssel, kérdéssel, türelmetlenséggel, és aggódó kíváncsisággal. Draco szürke tekintetét végighordozta a homlokzaton és megállapodott  a nyitott ablakon Mr. Parkinson követte a tekintetét.

- A lányom – morogta sötéten villogó szemekkel. – Ritkán játszik így, majd leszoktatom, Nem nőhöz való.

- Ne szoktassa le!- mondta Draco hűvösen. Mr. Parkinson értetlenül nézett a szőke, vékony fiúra. Draco órákig elhallgatta volna innen a zeneszalon ablaka alól Pansy játékát, de Parkinson már a terasz felé igyekezett és neki is csatlakoznia kellett. Az emeletre értek és Mr. Parkinson benyitott a szalonba. Pansy azonnal felkapta ujjait a billentyűkről, s az ajtóban álló feszes lovaglónadrágban álló Dracora nézett. Még soha nem látta Dracot ilyen passzos nadrágban bár a kviddicsruha valóban hasonló volt, de most meglepődött, mennyire csinos. A fekete pálcát lazán érintette a magasszárú csizmához, s szemeit nem vette le róla. A hófehér zongoránál ében hajjal ülő Pansyról. Tévedtem. Mégiscsak szép – futott át Draco fejében a gondolat. A lenyugvó napfényben ezüstszín hosszú szoknyában a zongora mellett. Szemeivel itta a lány szépségét. Haja fényét, ahogy a napfény játszik rajta, hatalmas mélybarna szemeit, és karcsú alakját. A szürke pillantás hosszú percekig fogva tartotta. Pansy idegesen lecsapta a klaviatúra tetejét és felpattant.

- Olyan sokáig voltatok Draco-cica – sietett a fiúhoz.

- Menjetek öltözzetek át, mi Dracoval még iszunk egy kis brandyt!- intett a feleségének Parkinson, s így a két nő elhagyta a szalont. Pansy egyenesen a fürdőjébe lépett és szantálgyertyákat gyújtva merült a levendulaillatú habok közé. Karmilla ki-be sétált a háló és a fürdő között, s időnként nyávogott egyet.

- Felmérted a terepet cicám? – búgta neki Pansy, s figyelte, ahogy a macska felugrik  a medence melletti fonott székre, s a puha párnára ül, hosszú fekete farkát maga köré tekerve, s fülét hegyezve. – Mesélj van valami változás? – a macska lelkesen nyávogott. Pansy fülelt, s végre megértette. Hangosan felnevetett és a habokat kezdte a medence széléről sepergetni a fürdővízbe. – Vagy úgy! – gúnyosan a szemközti tükörbe nézett. – Tehát házkutatásunk volt. Mennyire nem ismerik a Parkinsonokat!- a cica kinyújtotta a nyakát és lelkesen nyalogatni kezdte a habokat Pansy kézfejéről, majd a habfürdő ízét érezve panaszosan nyávogott, mire Pansy megsimogatta a cica feje búbját, kicsit összenedvezve a fekete szőrt. – remek megfigyelés volt. Mint mindig Karmilla. A miniszter emberei persze ostobák – Karmilla állát megbökve várta, hogy felnézzen rá a macska – Igazam van? – a cica egyetértően nyávogott, s ekkor egy mély zengésű hangot hallott.

- Pansy idebent vagy? – Draco volt az. A hálószobából. Pansy intett a macskának.

- Menj kösd még le egy kicsit! – s gyorsan átzuhanyozta magát. Draco hallotta a zuhanysurrogást, s a fürdőből Pansy fekete macskája lépkedett elő kecsesen, s körbedörgölőzte Draco lábát.

 - Mh. Már megint összeszőrözöl? – nézte fekete nadrágját Draco, s a macska elől menekülve járkálni kezdett a szobában. Pansynak széles fehér baldachinos ágya volt, széles puha apró virágmintás párnákkal Az alacsony párkányú ablak előtt  hófehér márványíróasztal állt. Az asztalon pedig újságkivágások szétszórva. Draco lenézett a cikkekre. Pansy fekete tintával keretezte be és húzta alá a Voldemortról írt híreket. Draco félreseperte  a cikkeket és alattuk meglátta az év eleji álomnaplót. Pansy folytatta az írását? Draco már épp beleolvasni készült, de Pansy fekete macskája ráugrott eltakarva előle a sorokat és féktelen nyávogásba kezdett. Draco farkasszemet nézett a macskával.

- Sicc innen! – akarta elhessinteni, de Karmilla rátelepedett  naplóra és védte, mint egy tigris. Éles karmait elővillantva Draco hessegető kezeire nyomkodta mancsát. Draco végül elhúzta a kezét.

 - Jól van. Értek én a szép szóból – bólintott a macskának. – Ha nem hát nem. Te jó ég egy macskával beszélgetek!- ráncolta a homlokát Draco, s inkább elmenekült az íróasztaltól. A párkányon vastag párna volt. Draco leült és kinézett. Tehát Pansy itt szokott kucorogni? Meglepődött, hogy milyen kényelmes és milyen jól rá lehet látni a bejáratra. Mellette a földön kötések és pamutgomolyagok voltak egy kosárban. Karmilla éber őrködéssel a pamuthalmok közül figyelte Draco minden mozdulatát. A ruhásszekrény tetején kristálygömb állt. S a polcokon Morgan La Fay, Merlin sőt Paracelsus kötetek is sorakoztak. Rájött, hogy Pansy valószínűleg erre az egy szobára korlátozta fő tartózkodási helyét és sejtette is, hogy miért. Valószínűleg elég gyakran kaphatott szobafogságot büntetésként, mert szinte mindent ide halmozott fel. A falon egy táblán pedig meglepő dologra bukkant. Ötödév nyarán küldött egy levelet Pansynak és a levél most ott volt a táblára erősítve. Hát Pansy megőrizte a levelét? Draco éppen fel akart állni, hogy megnézze a régen írt levelet, de ekkor belépett Pansy.

- Gyors voltál – nézte a fiút, ahogy kedvenc helyét megtalálva üldögélt a párkányon. Rózsaszín fürdőköntösben állt ott és a gardróbszobába lépett. Tehát Draco zöldben van. Na jó legyen! – Pansy egy mély kivágású szaténestélyit választott.

- Vacsorára jön apád tudod? – kiáltotta át Pansy miközben a fésülködő asztalához ült.

- Nem. Máris? – Draco megállt a gardróbajtóban, de a spanyolfaltól semmit nem látott. – Ott vagy?

- Itt vagyok – mosolygott Pansy. – Anyám egész délután Lucius Malfoyról áradozott. Borzalmas volt hallgatni is.

- Borzalmas, hogy az apámról áradoznak? – kérdezte gúnyosan Draco.

- Az a borzalmas, hogy az anyámat hallom róla áradozni – váltogatta a szájfestéke színét Pansy.

- Válassz egy színt!- mondta Pansy, miután nem tudott dönteni.

- Zöld – vágta rá gondolkodás nélkül Draco. Pansy felnevetett.

- Hát nem pont erre gondoltam. Milyen színt szeretnél látni a számon?

- Mh. Cseresznye – javasolta Draco.

- Az olyan unalmas – hessegette el Pansy.

- Akkor vérnarancs – Pansy átfestette és kilépett  a paraván mögül.

- Ez nagyon erős! – mondta Draco.

- Te akartál vérnarancsot – mosolygott rá gonoszul Pansy, de visszalépett és végül egy csillogó halványrózsaszínes árnyalatra változtatta a szájfestéket.

- Igazán tényleg azt a szilvás cseresznyéset szeretem – figyelte Pansy száját.

- Tudom. De állandóan azt használom, majd legközelebb jó? – paskolta meg Draco arcát. Draco elkapta a csuklóját és lecsapott a halványrózsaszín ajkakra.

- Mh – Draco megnyalta a száját.- Ennek mézíze van – állapította meg. Pansy válogatott a zöld cipői között, amelyik pontosan a ruhája színéhez passzolt, de rájött, hogy nem találja, ezért fogta és egyetlen pálcaintéssel átváltoztatta az egyik színét. – Na menjünk. Már rég láttam apádat – kapta fel stóláját Pansy, és a dekoltázsára hajtogatta.

- Az előbb jobban tetszett – ellenkezett a takargató stóla ellen Draco.

- Egy asztalnál ülök apáddal meg az enyémmel. Mit gondolnának? – vetette ellen Pansy. Karmilla az ablakpárkányon somfordálva nyávogott. Pansy megsimogatta a macska fültövét. – Köszönöm Karmilla. Majd jövök -  Draco talárja a földet seperte, s ahogy szorosan Pansy mögött lépkedett, minduntalan Pansy uszályára lépett.

- Draco szeretnél valamit? –állt meg Pansy, már tizedjére, mert attól tartott még egy lépés és leszakad a szoknyája.

- Igen. Ezt!- Draco a lépcsőfordulóban magához rántotta Pansyt és tenyerével végigsimított a dekoltázson, s a formás halmokon. Pansy pihegve kapkodva csókolta Dracot, s ahogy elváltak ajkaik, halk torokköszörülést hallott az előtérből. Lucius Malfoy kapta el a pillantását a fiatalokról, de még találkozott a tekintete Pansy és Draco szemvillanásával. Pansy sietősen Dracoba karolt, s Lucius mögött máris feltűnt Mr. Parkinson. Nem vette észre a rövid közjátékot, ahogy Lucius figyelmeztette fiáékat, hogy közelednek. Parkinson is felnézett a lépcsőre, de már csak a lefelé lépkedő párt látta.

- Megérkeztek hát a fiatalok is – Draco az apjához lépett és röviden üdvözölték egymást. Draco hálásan villantotta össze a szemét apjával, aki csak rövid szemrebbenéssel nyugtázta, hogy minden rendben. Az ültetés során Pansy Lucius és Draco közé került. Anyjával szemközt. Lucius Malfoy kiengedett hajjal előkelő tartással ült és nyugodtság sugárzott minden mozdulatából. – Abban reménykedtem, hogy Narcissa is ellátogat hozzánk.

- A nővérénél van – mondta hűvös egyenletességgel Lucius. Ezüstszín talárja még élesebben kiemelte szeme szürkeségét, s Pansy meglepődött milyen nyugtató hatással van rá a két Malfoy, pedig attól tartott az egész vacsora feszélyezni, fogja, de tévednie kellett. Lucius Malfoy maga volt a nyugalom és a nyugodtsága úgy tűnik ragadós.

- Valami baj van talán? –kérdezte bizonytalanul Mrs. Parkinson. A két férfi összevillantotta a szemét. Lucius és Mr. Parkinson. Végül Parkinson mordult a feleségére.

- Megmondtam, hogy ne tegyél fel ilyen kérdéseket. Étkezésnél üzletről és hasonlókról nem beszélünk!- Mrs. Parkinson elvörösödve a tányérjába mélyedt. Pansy éles antennájával fogta a feszültségeket. Narcissa Malfoy tehát nem véletlenül van Bellatrix Lestrange-nál. Ő is olvasott az újabb ütközetről. Éppen ma, nézte át az újságokat. Bellatrix talán megsérült? Azért van nála Narcissa?

- Úgy hallottam kiválóan zongorázol Pansy – terelte el a témát finoman Lucius.

- Ugyan kitől hallott ilyen téves híreket Mr. Malfoy? – kérdezte zavartan Pansy.

- Biztos forrásból, az édesanyádtól tudom. Szívesen meghallgatnék vacsora után egy négykezest, amit a fiammal játszol – villantotta rá a lányra szürke pillantását.

- Nagy örömmel – mosolygott udvariasan Pansy.

A vacsora végeztével a zeneszalon felé vonulva Lucius rövid szemvillanással Dracot magához hívta, s a sötét folyosón váltottak néhány szót.

- Minden rendben? Bella néném? – Dracoból azonnal előtörtek az izgatott kérdések.

- Ne aggódj! Apróbb sérülés – tette fia vállára  a kezét. – Voldemort maga hozta ki a harc kellős közepéről.

- De hát ha anya ápolja…

- Épp azért mert anyád ápolja, helyre fog jönni. Ne mutasd ki!- intette fiát ,akinek  arcára nyomban kiült az aggodalom, és féltés.

- És a másik ügy? – köszörülte zavartan a torkát Draco.

- Aláírtuk a papírokat – bólintott Lucius. – Papír szerint már valóban összetartoztok – Lucius fürkészve nézte a fiát. Nem kerülte el a figyelmét a lépcsőn látott jelenet és ahogy Draco és Pansy összevillantották időnként a szemüket. – Voldemort is örül a fejleményeknek.

- Akkor igazán nagy az örömünk – bólintott Draco.

- Látom bepótolod előre az elkövetkező éveket – mosolygott fanyarul Lucius. Draco arcát halvány rózsaszín pír futotta el.- Menjünk, már várnak!- intett a fejével a zeneszalon felé Lucius.

Pansy már kihajtotta a kottát és a mély regisztereknél ülve várta, hogy csatlakozzon hozzá Draco. Amint leült mellé, Draco vette át az irányítást, Pansyra nézett, s apró fejbólintással adta meg az indítást. Pansy jól bevált iskolás módszerrel játszott és Draco is átvette a stílust. Hibátlanul, de iskolás betanultsággal játszottak. A két férfi halkan beszélgetett, s szemükkel az egymás mellett ülő fiatalokat figyelték. Mrs. Parkinson ismét a sarokba húzódott a hímzéséhez. Lucius megnyugodva figyelte a fiatalokat. Hogy tudja mégis jól választott a fiának. Tudta a Parkinsonokat nem érdekli a lányuk boldogsága, de őt Dracoé igen. S most végre valóban biztos lehetett benne, Piton levele után már sejtette, de most saját szemével is megbizonyosodhatott. Egyáltalán nem közömbös a két fiatal egymás iránt. S ez mindenképpen megelégedéssel töltötte el. Kellemes pilledéssel kortyolgatta a wiskyét. Draco lapozott, s a kottára figyelve halkan Pansyhoz szólt:

-         Ennél unalmasabb darabot nem is választhattál volna.

-         Ez volt kéznél. Ráadásul annyira unalmas, hogy nem kell rá odafigyelni se. Minket néznek – motyogta vissza zavartan Pansy.

-         Persze, most ütötték nyélbe a dolgot, hogyne figyelnének minket – bólintott hozzá Draco, s lenézett az egymás mellett futó ujjaikra.

-         Megnézik hogy illünk egymáshoz?

-         Pontosan. De mi már tudjuk nem? – vigyorgott Draco. Pansy arcán kétféle érzelem villant. Első pillanatban vidám ragyogás, ahogy a fiára gondolt valahol ott a jövőben, a másik pillanatban már elkomorult az arca, ahogy akkori álma második felére gondolt.

-         Igen, mi már tudjuk – fújta ki a levegőt lassan Pansy. – Apád nem marad nálunk?

-         Nem hiszem – rázta a fejét Draco.

-         Kár. Lekötné apámat – húzta el a száját Pansy. A pedálokat Draco használta, s most ahogy felkacagott leheletnyit összebúgatta az akkordokat. Gyorsan felemelte a lábfejét.

-         Szeretnéd, ha apám hosszabb ideig elidőzne és lekötné a tiedet?

-         Hát igen – Pansy előre tudta mi fog következni, ha nem is ma este, holnap biztosan, és nem kívánta, most egy kicsit sem. Legszívesebben térden állva kapaszkodott volna Lucius Malfoy finom szaténtalárjába, hogy maradjon náluk, mert nem vágyott az elkövetkező órákra.

-         Kérd, hogy maradjon!- javasolta Draconak.

-         Nem fog. Siet vissza. Egyébként ma este apád is el fog menni itthonról – nyugtatta meg Draco.

-         Hogyhogy? – kerekedett ki Pansy szeme.

-         Gyűlésre mennek. Személyes gyűlésre. Voldemortot érdekli az aranyvérű kapcsolatrendszer tudod.

-         Még szerencse, hogy Voldemort ennyire érdeklődik – mosolygott Pansy. Tehát kap egy nap haladékot. Annyira megörült, hogy  kottából felnézve Lucius Malfoyra mosolygott, aki végig őket figyelte. Lucius szeme leheletnyit megrebbent, de mást nem reagált. A darab véget ért.

-         Sajnos nem időzhetek tovább – emelkedett fel Lucius. – Miss Parkinson – biccentett a lány felé. – Mrs. Parkinson – biccentett a sarokba.- Jó éjszakát! – Draco is felállt, hogy lekísérje apját a bejárathoz. Pansy elégedetten nyújtózkodott és kettesével véve a lépcsőfokokat a szobájába sietett. Tehát ma nem lesz itthon az apja! Igen! – Pansy elégedett mosollyal zuhant a fehér baldachin alá.