Pansy a tetőtér felől sietett lefelé. August még utána úszkált a lépcsőn.

-         Maradj még! – súgta s minduntalan megállította a lányt.

-         August! Fáradt vagyok. Korán keltem, utaztam, meg egy csomó minden történt ma – nézett rá Pansy. Mélybordó háziköntösét összehúzva magán.

-         Csak még egy fél órát – úszkált szomorú arccal August a lány előtt.

-         Nem. Ma már nem megy. Ehhez fáradt vagyok.

-         Ahhoz, hogy azzal a fiúval hancúrozz nem vagy fáradt? – úszott ki Thomas az ajtón.

-         Honnan veszed ezt? – kérdezte a tinédzser fiút.

-         Ugyan. Mi mást csinálnátok? – vágta pimaszul.

-         Tényleg mennem kell – nézett rájuk Pansy.

-         Hagyd August!- húzta vissza a kis szellemet Thomas. – Ma este már kettesben akar lenni valakivel. Látom a szemén.

-         Nem látsz te semmit a szememen Thomas. Talán karikákat a szemem alatt. Jó éjt! – súgta és lesietett a lépcsőn. A folyosón végighaladva látta, hogy Draco szobájából fény szűrődik ki. Halkan kopogott.

-         Tessék! – szólt ki Draco, s Pansy belépett. Draco az ágyon ülve olvasott s most leeresztve a könyvet a lányra nézett. Nagyon jól állt Pansynak a bordó és ez a selyem esti köntös, ezt meg kellett állapítania.

-         Látom nem tudsz aludni – tette keresztbe a karját Pansy.

-         Idegen ágyakkal így vagyok – vigyorgott rá Draco.

-         Ó igen? – húzta fel a szemöldökét Pansy. – Unatkozol? – Draco kétkedőn nézett rá. – Gyere utánam!- fordult ki Pansy és meg sem várva Dracot elindult a folyosó sötétjében. Ahogy lefelé haladtak, a lépcsőn az állóóra pontosan elütötte az éjfélt. Pansy halk léptekkel az ebédlőbe lépett és Draco után lezárta az ajtókat, hogy senki se zavarja meg őket.

-         Az étkező asztalotokon akarsz elcsábítani? – vihogott rá Draco, de Pansy csak szúrós szemekkel ránézett.

-         Szó sem volt ilyesmiről – mondta hűvösen és pálcaintéssel félretolta az étkezőasztalt feltekerte a szőnyeget és felnyitotta a csapóajtót. Draco megdörzsölte a szemeit.

-         Hát ez nem semmi. Hallottam, hogy házkutatás volt nálatok is…

-         Áh! – legyintett Pansy. – Az emberek azt nem veszik észre, ami a szemük előtt van – búgta sejtelmesen, s elindult a mélybe vezető lépcsőn. Mivel Draco még mindig földbe gyökerezett lábakkal nézte az ajtót megkérdezte.

-         Most jössz vagy nem? – kérdezte Pansy, s Draco végre megkövültségéből megmoccant. Halkan követte a lányt a csigalépcsőn lefelé. Pansy pálcaintésére meggyulladtak a gyertyák és lobogva élénk fénnyel üdvözölték őket.

-         Hol vagyunk? – suttogta Draco körbenézve  a hosszú termen.

-         Nevezzük úgy – mondta gúnyosan Pansy. – a hamisítóműhelyünkben – mosolygott gonoszul a fiúra. Egy iratszekrényhez lépett és kihúzta a felső fiókot. Ábécé sorrendben pontosan vezetve sorakoztak a nevek. Pansy átpörgette a lapokat és kihúzott egy mappát. Caramel, a mágiaügyi miniszter aláírása volt rajta. Pansy a pálcájával a felső névre bökött.

-         Az eredeti – mondta majd az alatta levő aláírásra mutatott.- És a hamisítvány.

-         Na ez nem semmi – füttyentett halkan Draco. Pansy elmosolyodott és visszacsúsztatta a mappát a helyére.

-         Dumbledore- tól is van – húzott elő futólag egy másikat. –de a legértékesebb mind közül ez – súgta és egy sötét mappát húzott elő. Felcsapva Draco rögtön megismerte.

-         Voldemort – suttogta megrészegedve a tökéletes másolat láttán. Éles szálkás enyhén reszkető betűk. Türelmetlenül és kapkodva vésve. Igen. Az övé.

-         Hamisítottátok már alá élesben Voldemort nevét? – kérdezte Draco szürke szemével Pansyét keresve. Pansy kerülte a pillantást. Végül elmosolyodott.

-         Mutatok mást is – invitálta a fiút a következő iratfiókhoz. Kihúzott néhányat a mappák közül. Draco végignézte őket. Halotti anyakönyvi kivonatok.

-         De ezt miért? – rázta a fejét értetlenül Draco, Pansy a dátumokra és az aláírásokra mutatott.

-         Vannak olyanok –súgta hátborzongató hangon Pansy. – Akik nagyobb biztonságban vannak, ha halottnak tudják őket. Sok ilyet készítettünk.

-         Most is élnek ilyenek? – reszketett meg Draco hangja. Pansy vizenyős szemmel bólintott.

-         Kik? – lebegett a kérdés a levegőben. Pansy csak a fejét rázta.

-         Az sajnos üzleti titok Draco. Nem mondhatom el – suttogta, s visszazárta a fiókot. Draco nem ismerte a varázsigét így nem is nyithatta ki, még ha akarta volna sem. Körbenézett a teremben. A középső asztalon pennák sora pedáns sorrendben. Pansy bólintott.

-         Igen. A legfontosabb – mosolygott Pansy. – Jó dolog tudni ki milyen pennával szeret írni és milyen színt használ. - Pansy válogatott a pennák között. A hegyük vastagabb véknyabb, mások élesre megint mások tompára voltak faragva. Sőt még a dőlésszögük is különbözött, egyes tollak peckesen álltak, mások szinte a csuklóig lehajlottak.

-         Voldemort ezt használja!- súgta Pansy s megérintette a fekete katonásan nyílegyenes pennát. Vékony tollazatú volt. Pansy a száját átsimította a tollvéggel.

-         Használta is? – nézett rá kérdőn Draco.

-         Igen – bólintott Pansy. – Apám csente el, egyszer a teremben hagyta.

-         Gondolom ez a kedvenced. Ezzel szoktad izgatni magad? –vihogott Draco, s kivette Pansy kezéből, hogy megszagolja.

-         Olyanokat gondolsz! – kapta ki a fiú kezéből a pennát Pansy, s visszaállította a helyére.

-         Te is értesz hozzá? – kérdezte elkomolyodva Draco.

-         Meglepő nemde? – Pansy a pergameneket rendezgette.- Azt gondolnád apám, aki mindenből kirekeszt és szerinte a nő a két lábon járó ostobaság nem tanítja meg a lányát ilyesmire. Megtanított. Ki vinné tovább a Parkinsonok ősi tudását? – gúnyolódott Pansy.- Egyszerű csalók vagyunk semmi többek – Pansy fáradtan leült az egyik karosszékbe.

-         Csalók? Akik megmentik mások életét?- emelte meg a szemöldökét Draco.

-         Pénzért – húzta el a száját Pansy.

-         Mi sem a jóságunkért lettünk gazdagok – vigyorgott rá Draco. – Nincs abban semmi.

-         Mert hogy?

-         Még mindig nem olvastad a könyvet? –rázta rosszallóan a fejét Draco.

-         Dehogynem, de tőled is hallani akarom mint élő leszármazottól az összefoglalást.

-         Hát kihasználtuk az adandó kedvező lehetőségeket, és nem voltunk restek alantas bérgyilkosokká válni sem – kacagott fel Draco.

-         Na hát az is igazán szép foglalkozás mondhatom!- nevetett fel Pansy. – Na jó válassz egy nevet!  - várakozón a fiúra nézett. Draco az asztalokat és irattartókat figyelve gondolkodott végül kibökte: - Az enyémet írd le – szürke tekintetét a lányéba véste. Pansy hosszan viszonozta a pillantást.

-         Ám legyen- beleegyezően bólintott. Elővett egy tiszta pergament és  keresgélni kezdett a tollak között. Draco hegyes, lapjára metszett végű pennát használ, a dőlésszög csuklótól mérve körülbelül hetven fok. Pansy megtalálta a megfelelőt. A tintás szekrénykéhez lépve válogatni kezdett.  A zöld tinták között. Draco a sötétebb árnyalatokat kedveli. Az asztalra helyezte az üvegcsét és nyugodt egyenletességgel belemártotta a penna hegyét a tusba. Lehúzta az üveg szélén, és a lap közepére dőlt vonalvezetéssel felírta a nevet: Draco Malfoy. Draco már oda akart lépni, de Pansy nemet intett. – Írd le te is! Igazán úgy tudod jól összevetni – Draco beleegyezően bólintott és leülve gyorsan ráírta nevét egy pergamenre. Pansy a név fölé csúsztatta az ő pergamenjét, s le-fel ugrálva a szemükkel mérték össze a hasonlóságot.

-         Tökéletes – súgta Draco.

-         Hát persze – legyintett Pansy. – A tiedet könnyű lemásolnom, mivel pontosan tudom, hogy hogyan írod alá. Ha látjuk is az aláírás módját sokkal könnyebb.

-         Akkor éhes szemmel lesi apád, hogy ki hogyan írja alá a nevét.

-         Pontosan – vette el a pergameneket Pansy és a gyertyalángba tartotta. – Én is ezt teszem. Ha bűbájt alkalmaznánk nyomban rájönnének. A bűbájt le lehet venni az írásról.

-         De lehetetlenség minden írást pontosan utánozni – vetette ellen Draco.

-         Természetesen szükségesek segédeszközök – mosolygott Pansy. – Voldemortét ezen lehet a legjobban hamisítani, annyira, hogy még ő maga is elhitte ő írta alá – kacagott fel Pansy. Egy íróasztalhoz lépett és egyetlen pálcakoppintással az asztal meghatározott ütemben rezegni kezdett. Draco kérdőn nézett rá.

-         Nyugalmi állapotú szívritmus – Pansy megadta koppantással is a ritmusokat, s valóban megegyezett a koppantás az asztalrezgéssel. – Voldemort pontosan ezzel a ritmussal rezegteti meg a pennát az aláírásában. Nem tudja, de így van – mondta hidegen Pansy.

-         De miért?

-         Talán az újraéledés nem tökéletes? – ráncolta a homlokát Pansy. – Nem tudom mi lehet az oka. Lehet, hogy érzékenyebb a szívrezgésekre azóta –rántotta meg a vállát Pansy. – Persze ez csak a mostani aláírása. A legfrissebb. Minden korszakban változik az írás. Állandó formálódásban van. Ezért egy igazi hamisító örök éberséggel figyeli ezeket az apró változásokat az írásban. Soha nem lehet pihenni.

-         Fárasztó lehet apádnak – Draco belegondolni se tudott, hogy élesen figyeljen mindenkit miközben ír.

-         Egyszerű rutin. Sokszor már csak itthon jön rá, hogy lefigyelt valakit. Mellesleg én is ilyen vagyok – Pansy mindent visszarendezett a helyére. – Menjünk! – siettette Dracot. – Nem szeretnék összefutni apámmal – felsiettek a lépcsőn, s Pansy máris lezárta a csapóajtót, visszarendezte a szőnyeget és az ebédlőasztalt. A kocsikerekek kintről halkan gurultak a bejárat elé. – Siess! – súgta Draconak és végigrohantak  az emeleti folyosón.  – Jó éjt! – siklott be a szobájába Pansy.