Másnap a vacsora már feszülten zajlott. Pansy idegesen kerülte mindenkinek a tekintetét. Tudta nem kerülheti el azt, ami ma este várni fog rá. Kényelmetlenül fészkelődött a széken, és kipislogott a parkra. Draco érezte, hogy valami nincs rendben, de nem tudta volna megmondani mi az oka. Pansy felmérte a lehetőségeket. Ha még most felszaladna, és kimentené magát akkor a ma estét is megúszná. De miközben ezen gondolkodott megérkezett a nem várt hang:

-         Pansy, vacsora után beszédem van veled!- mondta hűvösen Mr. Parkinson. Tudtam! Elkéstem!- dühöngte Pansy, s leheletnyit megreszketett az ajka, de gyorsan összeszorította.

-         Ahogy kívánod!- bólintott szemében hideg fénnyel. Tartása megkeményedett és innentől egy falatot sem tudott lenyelni.

-         Befejezted? – nézett rá hidegen Parkinson. – Akkor máris jöhetsz – emelkedett fel asztalt bontva. – A könyvtárszobában leszek – egyértelműen kifejezve, hogy nem kíván várakozni a lányára. Pansy kényszeredetten Dracora mosolygott és apja után sietett a könyvtárszobába.

-         Zárd be az ajtót!- ült  íróasztala mögé Parkinson és hűvös szemekkel végigmérte a lányát. Pansy gyorsan becsukta az ajtót és egyenes tartással megállt a szoba közepén. – Tehát?

-         Mit tehát? – vágta rá fagyosan Pansy.

-         Mesélj mik történtek a roxforti hónapok alatt? – behízelgő hangsúlya nem tükrözte a szemében villogó fagyos hangulatot.

-         Nem tartozik rád – vágta rá Pansy.

-         Az apád vagyok rám tartozik a leginkább – mosolygott hidegen Parkinson. – Ha jó kislány leszel nem fog fájni. Gyerünk! Hallgatlak! – várakozóan hátradőlt a bőrszékben. Pansy elzárkózott. Biztos volt benne Piton nem küldte meg levélben a történteket. Tehát most még semmit nem tud az apja. Ő pedig önszántából ugyan semmit nem fog mondani.

-         Pansy Parkinson, ne kelljen durvább módszereket alkalmaznom – mordult Parkinson a lányára.

-         Nézzük csak- kezdte Pansy elgondolkodó arcot vágva. – Számtalan dolgozatot írtam többségben a legjobb eredménnyel…

-         Nem ez érdekel tudod nagyon jól – dörrent az apja és felemelkedett. Pansy hátrált egy lépést.

-         A szokásos társasággal voltam mint mindig – lépett hátrébb Pansy.

-         Hazudsz mint mindig – Parkinson megkezdte az okklumenciát.

-         Nem!- Pansy tiltakozva a halántékára szorította a tenyerét.- Fejezd ezt be!

-         Engedd! – dühöngött Parkinson érzékelve, hogy erős pajzsba ütközik, ami homályba borítja előle az emlékképeket. –Azt mondtam engedd!

-         Nem! Nem! Megmondtam, hogy nem tartozik rád! – kiáltotta Pansy és behunyta a szemét s erősen összeszorítva a szemét tiltakozott a behatolás ellen. Iszonyatos fejfájása lesz tudta, de nem engedheti, hogy lássa, amit nem lenne szabad.

-         Pansy Parkinson! – a lánya előtt termett és megrázta. – Engedj be!

-         Nem!- Pansy érezte, ahogy csorognak a könnyei az erőlködéstől, Parkinson minden erőteljes eszközt megtett, hogy durván bejusson a védőpajzsok mögé. Pansy úgy érezte szétcsattan a feje, annyira fájt az erőszakos ostromlás. A haját markolva  próbálta tartani a védőfalat. Parkinson előhúzta a pálcáját és egyetlen villanással az ostor végighasított Pansy hátán.

-         Te szemét! – sziszegte Pansy. - Annyira gyűlöllek! – sikoltotta.

-         Megmondtam, hogy engedd! Makacskodsz! A vadlovakat be kell törni!- Parkinson csattintotta az ostort és Pansy ellenállása a fájdalmakra gyorsan fogyott.  Nem bírta tovább a védekezést az okklumencia ellen, megnyílt a rés a pajzson és Parkinson mohón csapott a kis résre, s egyből kutakodott Pansy emlékei között.  Ha az ellenkezés miatt már ennyit kapott, akkor amit most látott az minden mást túlszárnyalt.

-         Mi? Pansy Parkinson? – dörrent Parkinson, miközben az ostor élesen csattogott. – Mindig is tudtam, hogy ribanc lányom van, de hogy ennyire? Mit képzeltél magadról? Mit mondtunk, neked? Mit tanítottunk? Így vigyázol a Parkinsonok egyezségére? Ezért neveljük beléd évek óta a cseppnyi jó modort?

-         Hagyd abba!- sikoltotta Pansy és lerogyott  a perzsaszőnyegre. Az ostorcsapások égették a bőrét, a feje majd szétrobbant az erőszakos kutakodástól.

-         Képes lettél volna kétszer is szajha módra eldobni  az egyetlen értékedet ami van? Te…- Parkinson őrült mód feldühödve suhintotta az ostort a pálcamozdulataival. Pansy halántékára szorítva a tenyerét sikoltott és zokogott

-         Ne!!!- reszketett a tiltakozásban, de még ki se mondta, az ostorcsapások abbamaradtak. Pansy lihegve törölgette a szemét és felnézett. Az ajtóban Draco állt. A lépcsőfordulóból hallotta meg a  kiszűrődő hangokat és úgy döntött utána néz, mi ez a hangzavar. Földbe gyökerezette lábbal állt az ajtóban és nézte a jelenetet, ahogy Pansy a földre rogyva zokog és tiltakozik, Parkinson pedig szilaj mód csattogtatja az ostort és felbőszült hangon ordibál felette. Pansy nehézkesen fellökte magát és Draco mellett kirohant a könyvtárból. Draco és Mr. Parkinson sokáig meredtek egymásra. Draco végül kifordult a könyvtárból és Pansy után ment. A hálószobaajtó zárva volt. Draco bekopogott.

-         Pansy? – kérdezte halkan.- Én vagyok. Engedj be! – csend. Draco idegesen topogott az ajtóban, mire halkan kattant a zár. Pansy az ablakpárkányon ült. Vele szemben fekete macskája ült és lelkiismeretesen nyalogatta Pansy kézfejét. Draco betette maga mögött az ajtót. Pansy nem nézett rá, a kastély előtti parkot figyelte, a csillagokat, és időnként letörölgette az állán összegyűlő könnycseppeket. Draco halk léptekkel hozzálépett. A macskát levette a párkányról és a helyére ült Pansyval szembe.  – Pansy nézz rám! – kérte halkan, de a lány a tenyerébe temette az arcát.

-         Nem kellett volna ezt látnod – suttogta halkan Pansy.

-         De nagyonis hogy látnom kellett! –csattant mérgesen Draco. – És örülök, hogy mégsem az mellett voltam, hogy továbbmenjek – Gyengéden magához szorította a lányt, de Pansy felszisszent és felállt. A ruhán semmi nem látszott, ahogy felállt. – Mi fáj? – kereste a forrást Draco. Pansy csak megrázta a fejét. A fürdőbe lépve megmosta az arcát és előkereste a kenőcsét. Draco belépett a fürdőbe. – Majd bekenem – vette ki a lány kezéből.

-         Ne – akarta elvenni Pansy, de Draco nem engedte. Megfordította Pansyt ,s lassan lehúzta a könnyű cipzárt. Elakadt a lélegzete. Pansy hátán hosszú éles vörös csíkok és égési nyomok voltak.- Merlinre Pansy! – szakadt fel belőle a rémült suttogás. Hűvös ujjaival alig érintve simította a kenőcsöt Pansy hátára. Pansy halkan szisszent fel időnként. Draco amint végzett Pansy halántékára szorította az ajkát. – Mindjárt jövök!- Pansy nem válaszolt. Draco a folyosóra lépve illanóra gyújtott. Nem gondolta volna. Tehát Pansy ezért nem szeret hazajönni. Minden megérkezéstől retteg. És most kétségtelenül miatta kapta ezt. És az elmúlt év történései miatt. Draco le tudta volna törni a kezét, amiért egy ujjal is hozzáért Pansyhoz, de ha tudta volna, hogy ezt kapja a lány mindezért valóban soha nem tette volna. De Pansy? Pansy miért ment bele? Amikor tudta, hogy ez lesz itthon? Hogy nem lesz köszönet a tetteiért, amit vele művelt az utóbbi időkben? Pansynak mégis ennyit jelentett, hogy együtt vannak? Hogy képes volt ezt is elviselni érte itthon? Draco nem tudta mit tehetne, hogy ezt megakadályozza. Sokáig szívta a fenyőillatot magába, amikor rájött egyvalamit mégiscsak tehet Pansyért. Elnyomta az illanót és visszament a könyvtárba. Mr. Parkinson az íróasztala fölé tornyosult. Draco bezárta az ajtót és az íróasztal elé lépett.

-         Mr Parkinson – kezdte hűvös nyugalommal. – Apámmal aláírta a szerződésünket. Elvárom, hogy tartsa is magát hozzá.

-         Mire célzol Draco? – nézett értetlenül a fiúra.

-         A jövendőbelim érintetlensége mellett a sértetlenségét is elvárom. Minden tekintetben sértetlenül szeretném viszont látni Pansyt öt év múlva. Remélem világosan fejeztem ki magam. Sem testileg sem szellemileg nem szeretném megtudni, hogy bántalmazza a leendő feleségemet. Amennyiben az egyezségünket fontosnak tartja ehhez is tartsa magát. A Malfoyok büntetését egyéb esetben nem kerülhetik el maguk sem – biccentett Draco. Parkinson elhúzta a száját. Egy tizenhét éves fiú így beszéljen vele! Felháborító! Ah, ha nem Malfoy lenne. És nem lenne annyira óhajtott vágya, hogy rokonsági kapcsolatban is legyen a leghíresebb családdal….! De ez a célja.

-         Természetesen Draco – mosolygott nyájasan. – A kívánságod szem előtt fogom tartani ezentúl.

-         A maga érdekében tegye!- figyelmeztette Draco s egyetlen biccentéssel távozott. Remélte, hogy egyértelműen Parkinson értésére adta, nem szeretné, ha Pansy a jövőben hasonló kegyetlenségekben részesülne itthon. Igazán most fordult meg először a fejében, hogy talán tényleg jobb lenne előrehozni legalább az eljegyzést. A tény, hogy már csaknem Malfoy, Pansyt megvédené az itthoni sértésektől és bántalmazásoktól. Draco mély levegőt vett.  Halk koppantással belépett Pansy hálójába. A lány az ágyon feküdt háttal a bejáratnak. Draco halkan levette a talárját és besiklott a takaró alá. Pany érezte, ahogy Draco közelebb csúszik hozzá.

-         Ezért meg fog ölni –suttogta halkan.

-         Nem fog megölni. Biztosíthatlak – búgta mosolyogva Draco s felkönyökölve Pansy haját simogatta. A lány halk sóhajjal kifújta a levegőt, de átfordult és Dracohoz simult.

-         Hogyhogy most itt? – kérdezte álmosan.

-         Tudod, tegnap is olyan rosszul aludtam – panaszkodott Draco. – Idegen helyeken nehezen alszom el. Reménykedem, hogy melletted talán könnyebben megy ez az elalvás – Pany halkan felnevetett, s Draco is elmosolyodott.

-         Tessék, már megint csak kihasználsz. Egy jót akarsz aludni, ennyi – motyogta mosolyogva Pansy.

-         Így van. Jó éjt! – súgta Draco és puszit nyomott Pansy feje búbjára.