Draco a zsebébe nyúlt és átadta a jegyüket, amint lekezelték, a választott kapu irányába léptek. A kör alakú helyiségben számozott ajtók sorakoztak szorosan egymás mellett.

-         Erre jöjjenek!- lépett hozzájuk egy kísérő. Kinyitotta nekik az ajtót és beléptek. Egy kis fülkébe érkeztek a kezelő beütötte a megfelelő kódszámot, a kitöltött dátum és óra pontosságának megfelelően.

-         Sokan választották ezt? – kérdezte Pansy a fátylát igazgatva.

-         Nem mondanám – ingatta a fejét az alacsony termetű férfi. A lift megugrott és szélsebesen száguldottak a mélybe. – De páran valóban jöttek, főleg sejtheti kik  - nézett végig a pároson. Draco lehajtott állát Pansy feje búbjára támasztotta. Elképzelhető, hogy kik voltak kíváncsiak erre a korszakra igen. – Megérkeztünk. Kellemes szórakozást!

-         Meglesz – bökte meg kissé a kalapját Draco és karon fogva Pansyt elindultak a régi városnegyedben. Az elvarázsolt városban jártak. Szűk utcákon haladtak, ahol még földút volt. Az utca végéből világosság szűrődött. Ahogy kiértek a város egy apró terére jutottak. A szemközti házból ekkor lépett ki egy frakkba öltözött férfi átintegetett az utca túloldalára és lesietett a lépcsőkön, s az árkádok felé futott, ahogy odaért mintha ködgomolyag lett volna eltűnt Pansyék szeme elől. Pansy megborzongott.

-         Csúszkál az idő – nyugtázta Draco. – Semmi gond. Pontosan abba az időbe érkezünk amit választottunk. A többi nem számít.

-         A halottak lenyomata – súgta Pansy az időnként felsejlő és eltűnő alakokat figyelve.

-         Valószínű – Draco átvezette Pansyt a téren. Esti elcsendesedő kisvárosban jártak. Draco felpattintotta a zsebórája tetejét. – Siessünk!- Gyorsabb tempót diktált és az utcasarkokon élesen vették be a kanyarokat. Ismét egy szűk utcába tértek. Egy leheletnyit mindketten megtorpantak.  Zsákutca közepe táján a ház oldalában ott volt, a feketés tüzes felirat: Pokol Pincéje. Pansy szeme meglebbent.

-         El sem hiszem – suttogta megilletődötten.

-         Menjünk – tolta meg finoman Pansyt, s szinte futva tették meg az utolsó pár lépést. Draco előresietett a pincébe vezető lépcsőn, s lesegítette Pansyt is. A kőajtó nyomban félrecsúszott, ahogy elé értek. Draco belépett és Pansy szorosan mögötte követte.  Az italozóban halk nyüzsgés vegyült. Illanók füstje nyomta a levegőt. Szállt a magasba, elnehezítve a légvételt és homályos füstfelhőbe burkolva az asztalnál ülőket. Draco és Pansy egy erkélyszerű magaslatra érkezett, így jól ráláttak a lenti asztaltársaságokra. Pansy kesztyűs kezével megkapaszkodott a fekete kovácsoltvas korlátban.

-         Merlinre! Ott van! – szeme vizenyőssé változott, ahogy a kissé oldalra eső magas fotelekben ülő illanózó társaságra nézett. Draco követte a tekintetét. A bordó földig érő bársonnyal takart kerekasztal közepén kristálygömb állt. Az asztalon poharak és üvegek. Nekik kissé oldalt ült fekete talárban, illanót szívva és a felé közeledő illegő szépséget figyelve: Voldemort. Középkorú férfiként, aki kiváló erőben volt és nagyon jól tartotta magát. És meglepően helyes volt. A közeledő fiatal szépség fekete hosszú lengedező sima hajjal igéző kék szemekkel és vad tekintettel ledér ruházatban és illanót fújva pedig  Bellatrix Lestrange. Lágy csípőringással Voldemort elé lépett, s Voldemort a selymes hajzuhatagba markolva lerántotta a lány fejét és falta ajkait. A velük szemközt ülő nő lesütötte a szemét és zavartan a mellette ülőre pislogott. Pansy csak ekkor figyelt fel a két feltűnően szőke alakra.

-         A szüleid? – súgta halkan Dracohoz hajolva. Draco csak bólintott. Egyidősek lehettek velük. Egy-két évvel voltak idősebbek csupán. És még nem házasok, ellentétben Bellával. Anyja mézszín haja most féloldalt választva lágy hullámokba rendezetten kiengedve hullott a hátára. És Lucius Malfoy a már jól ismert fekete selyemszalaggal összefogott hosszú szőke hajjal  most könnyed rebbenéssel átfogta az asztalon nyugvó Narcissa kezét.

-         Kínos? – topogott bizonytalanul Pansy.

-         Hát szerinted nem? – dünnyögte vissza Draco. – A saját nővérét látja, ahogy kurtizán módjára vadul csókolózik Voldemorttal – Pansy elpirult, s gyorsan elnézett.

-         Menjünk, itt feltűnőek leszünk. Márpedig feltűnnünk kellene a legkevésbé – Draco elindult a kovácsoltvas fekete lépcsőkőn lefelé. Pansy utána lépkedett, de sűrűn visszapillantva a kiválasztott asztaltársasághoz. Draco egy félreeső kis asztalt választott, ahonnan kiválóan ráláthattak az eseményekre. Pansy leült mellé a karosszékre és a kalapját babrálgatva félreseperte a fátylat és levette a kalapját. Egyetlen villanás volt. Pansy aki soha nem látta Voldemortot csak a képeken, nem is vehette észre. De Draco érzékeny radarjai máris fogták a szemvillanásnyi lebbenést. Voldemort pontosan Pansyra nézett, amikor fellebbentette a fátylat. De tovább is siklott a tekintete, ahogy Bella felállt az öléből és megkerülve a fotelt Voldemort mellkasát simogatta, s fekete haja könnyedén Voldemort arcába borult. Draco rendelt egy feketét, Pansynak a kedvenc teáját és hajába túrva hátradőlt, hogy árnyékban legyen. Voldemort Bellát elküldhette valamiért, mert könnyed lengéssel a pult felé igyekezett. Visszafelé közvetlenül Dracoék mellett haladt el. Pansy felnézett a fekete ruhába bújt magas nőre. Bella nem is figyelt rájuk, már innen Voldemortot nézte vad tekintetével. Draco beljebb húzódott Pansy takarásába.

-         Lótuszvirág – lélegezte be az illatot Pansy. – A parfümje. Nagyon keleties.

-         Mh. Igen – bólintott Draco. Bellatrix mai napig ezt az illatot használja. – Tudod mit jelent? – nézett fanyarul nagynénje után – Ellentétek egyesülése. Fény és sötétség. A spirituális kibontakozás: ez a lótuszvirág – figyelte, ahogy a rumba áztatott meggyszemeket tolja Voldemort szájába és a férfi viszont. Bella eltolta a tálat és átvetve a lábát szembe fordult a férfival. Pansy egy ideig várta, mi fog történni, de csak Voldemort leeresztett szemhéját látta.

-         Mit csinálnak? – kérdezte Pansy értetlenül ráncolva a homlokát.

-         Kettőt találhatsz – kevergette a feketéjét Draco. – Szeretkeznek.

-         De hát nem is – ellenkezett Pansy, hiszen semmi jel nem utalt arra, hogy történne bármi is.

-         Mh. Na mit gondolsz miért választotta Bellát? – emelte meg gúnyosan Draco  a szemöldökét. – Tudod Bella is ért ám egy s máshoz – vigyorodott el.

-         De hát…. – hápogott Pansy.

-         A szeretkezéshez nem szükséges mozogni Pansy – búgta halkan Draco. Pansy fülig vörösödve leplezetlenül a fotelban ülő párost figyelte. Egy moccanást sem tettek.

-         Egyszerű izommozgással képes…? – kerekedett ki Pansy szeme.

-         Valószínű – vetett futó pillantást a nagynénjére Draco. – Nem véletlen, hogy Voldemort szeretője, a mai napig - Pansyban felvetődött a gondolat, hogy talán Narcissa is hasonló dolgokat képes művelni? És akkor talán…

-         Most nehogy azt gondold, hogy az egész családunk… – Pansy kétkedő arcot vágott. – Nem tudom Bella, hogy képes erre, nagyon ritka dolog – nevetett fel Draco. Voldemort felemelte a szemhéját és Bella ellökte magát a férfitól. Hosszú vékony illanóra gyújtott, s Voldemort is. Bella leült Voldemort mellé és keresztbetett lábakkal eregette  a magasba a füstöt.

-         Szerelmesek egymásba?

-         Kikre gondolsz? – Draco előbb az anyjáékra nézett, majd Voldemortra. Narcissa és Lucius a maguk finom módján váltottak sűrű pillantásokat. S Lucius időnként a szájához emelte Narcissa hófehér kecses ujjait. Draco számtalanszor látta ezt a mozdulatot tőlük. Pontosan ugyanígy. Anyja ereszkedő pillákkal követi a kézfejére hajlót és a kézcsók pillanatáig lehunyja a szemét. Majd ahogy Lucius felemelkedik úgy lebben fel anyja szempillája is, s utána hosszú egymásba olvadt pillantással nézik egymást. Társaságban mindig így viselkedtek. Otthon? Draco nem igazán emlékezett, hogy valaha is látta volna szorosabb intim közeledésüket. Nem, a szülei meglehetősen udvari stílusúak és konzervatívak voltak ehhez. De a pillantásaik minden mással felértek. Draco  rengetegszer észrevette ezeket a pillantásváltásokat. Igen. Ő igazán szerelmesnek látta a szüleit, akik a lehető legburkoltabban mutatták ezt ki.

-         Voldemort és a szerelem? – kérdezte Draco gúnyos hanghordozással. - A szerelem lanténekesek szájára való szó, hiszen tudod. Voldemorthoz ilyen szavak nem valóak. Bella, pedig az őrületig rajong érte, lelke minden tüzes imádatával, vadul, agresszívan és erotikusan – Draco színpadiasan összeráncolta a homlokát és hozzátette. – Nem is tudom, ebben elég közös vonásaitok vannak Bellával.

-         Draco! – kavarta dühösen Pansy a teáját, majd belekortyolt.

-         Azt hiszem féltékeny vagyok Voldemortra – panaszkodott Draco.

-         Megint agylágyulásod van? – nézett rá megjátszott aggódó szemekkel Pansy.

-         Figyeld most lesz! – intette le Draco és előrébb dőlt. Pansy is visszanézett az asztaltársasághoz. Voldemort szóra emelkedett.

-         Barátaim! – nézett körbe a társaságon. – Nem véletlenül hívtalak titeket a törzshelyünkre. Mind szeretjük a fekete mágiát és a varázsvilágot. Azt is tudom, hogy az elégedetlenségünk nőttön-nő, ahogy a mugli söpredék ellepi hivatalainkat, világunkat, és az egész varázsvilágot. Én mint Mardekár Malazár vére ezért egy eszme és egy jel alá hívlak össze titeket, akik a tiszta varázsvilágért, az aranyvérért akartok cselekedni. A jelet már kiválasztottam. A jel, amely mindannyiunk szívében él, és mindőnket testvérré tesz az ügy érdekében: - Voldemrot felemelte a pálcáját és felküldte a levegőbe a történelemben először a Sötét Jegyet. Halk kiáltások és ámult sóhajtások hallatszottak. Pansy és Draco is ámulva figyelte az ezüstösen csillogó jegyet. Csak Voldemort küldi fel ezüstösen a jegyet. És most itt először, ők is szemtanúi lehettek. Pansy megilletődötten pislogott, és figyelte a lebegő világító jegyet. – A jegy, amely minden hű hívemen ott lesz. Amely összeköt minket, amely kifejezi, hogy egy célért küzdünk. Mint hű híveim felszólítalak benneteket csatlakozzatok e jegy alatt hozzám, s megmutatjuk a varázsvilágnak, hogy nem tűrjük az ellenünk szegülő söpredékeket, megtisztítjuk a világunkat azoktól, akik nem valóak közénk!

-         Igen! –egyszerre szakadt fel a torkokból a kiáltás és a pezsgők megjelentek az asztalokon. Voldemort csak Bellával koccintott, majd a többiek felé emelte a poharát. – Ezen a napon megpecsételjük szerződésünket a beavató szertartáson  várok mindenkit hajnal egy óra után a várkastélyomban – utolsó poháremeléssel pedig ismét Pansy felé emelte a poharát egyetlen szemvillanás, ami észrevétlen maradt, s felhajtotta a pezsgőt a pohárból. Bella a nyakába csimpaszkodva  harapva falta Voldemort ajkait, s a férfi viszonozta a vad, erőszakos, és durva csókot. Draco bizonytalankodott. Egyedül ő vette észre a Voldemorttól jól ismert futó pillantásokat. Ő tudta már mit jelent ez a nézése, és nem tetszett neki. Nem tetszett neki, hogy Pansy a kiszemelt, aki most még ártatlanul nem is sejti. Pansyra nézett a legkevesebbet a teremben, de épp ez volt a gyanús, hogy az a kevés pillantás, nagyon meghatározó pillanatokban történt. Voldemort bukik a fiatal csitrikre? Hiszen Bella is alig huszonegy éves most. Draco birtoklón átkarolta Pansy derekát. Pansy a sötét jegy lassan foszló fényét figyelte, miközben a teáját kortyolgatta.

-         Mindenki ma este kapja meg a Sötét Jegyet a karjára? – súgta halkan.

-         Igen.

-         Anyádon is ott van? – nézett a fiú felé kérdőn.

-         Nem. Apám hazakíséri a Black házba, s csak utána megy Voldemorthoz.

-         De Voldemort híve nem?

-         Inkább úgy fogalmaznék, hogy apám híve – mosolygott fanyarul Draco. – Akik itt vannak ma, azok mind feltétlen és odaadó hívei Voldmertnak. Igen. A leghűségesebbek, mindig az elsők a leghűségesebbek Pansy. Akik a kezdetektől ott vannak.

-         Magadra érted? – kérdezte bizonytalanul Pansy.

-         Talán – mondta kitérően Draco és a kávéjába kortyolt. – Mellesleg Voldemort nem sok nőt vesz be a halálfalók közé.

-         Miért?

-         A nők esendőek – vigyorgott fanyarul Draco.

-         Ezt meg sem hallottam – nézett sértetten Pansy. – De a nők is ott vannak a gyűléseken?

-         Mh. Változó. Voldemort ha reprezentál, akkor meghívja a nőket igen. A komoly megbeszéléseken csak az van ott, akinek a karjára ráégette a Sötét Jegyet.

-         Nagyon jóképű férfi volt – nézte álmodozva Pansy.

-         Ezt viszont én nem hallottam – fintorgott Draco. – Mondtam, hogy Voldemortba vagy szerelmes. Sajnos már nagyon öreg hozzád – vágott sajnálkozó képet Draco. Voldemort  csendes beszélgetésbe kezdett Luciussal s Bella hordta körbe a testes bort az asztalnál, ahogy Voldmerthoz ért a férfi  derekánál fogva az ölébe rántotta a fekete szépséget, és hajába túrt majd végigsimított Bella hófehér nyakán. Látszott rajta, hogy tetszik neki Bella hosszú fekete haja, amely függönyként hullámzott egészen Bella fenekéig. Nagyon jól állt neki ez az egyenes hosszú haj. Pansy igazán még nem is látott nőt, akinek ennyire jól állt volna. És Bella azt tudta, magáról és ki is használta. Erős keleties illanót használhatott, hasonlóan a parfüméhez, mert az illat minden mást ütött  a teremben. Érdekes páros ült egy asztalnál. Bár Voldemort valóban szinte mindenki felé fordult és  a fotel az asztaltól elfordítva állt, közvetlenül mellettük mégis a Malfoyok ültek. A konzervatív lovagias, sima modorú Lucius és Narcissa és az erotikával és bujasággal túlfűtött vad és érzéki Voldemort és Bella. Nem mindennapi négyes. És Bella és Narcissa rokonok. Pansy elképzelni sem tudta, hogy ez a két teljesen különböző nő egy családból származhat. Pansy kíváncsi lett volna, hogy a Malfoyok kitüntetett szerepe, vagy Bella érkezett hamarabb Voldemort látókörébe.

-         Egyszerre- mosolygott Draco, látva Pansy gondolatmenetét. – Egyazon estélyen találkoztak. Bella már Lestrange volt, s egyértelműen kölcsönösen megigézték egymást már akkor. Voldemort és Bella.  Voldemorthoz csak szerető illik. Így meg is felelt neki, az akkor már férjes Bella, aki nyitott házasságban él azóta is. Bella pedig imádja a hatalmat. A sötét mágia megszállottja, s így Voldemort megszállottja, mert senki nem tud annyit a fekete mágiáról mint Voldemort. Bella ebbe szédült bele. Mindamellett, hogy Voldemort jelenleg valóban látványnak sem utolsó –bólintott gúnyosan Draco.

-         A tudásába szeretett bele?

-         Nem, inkább a gonoszságába. Bellát vonzza a gonoszság és a kegyetlenség- kacagott fel halkan Draco. – És ezt Voldemort műveli a legtökéletesebben. Voldemortnak tetszik Bella tüzessége biztosan. Nem akarom a nagynénémet elemezgetni – legyintett Draco. Pansy csészéje mögül a párost figyelte. Kevés gyertya égett a pincében. Igazi színpadi homály borult rájuk, és a többségben sötétbe öltözött leendő halálfalók is megadták a borongós sötétséget. Fiatalok voltak. Voldemort korából alig néhányan, a többiek tőle jelentősen fiatalabbak. Az igazi halálfaló nemzedék. Hiszen mindannyian, akik ma is hűséges szolgái itt vannak. Pansyban végigfutott a gondolat, amit Draco fogalmazott meg. Az elsők a leghűségesebbek. Mi lesz, ha ez a nemzedék távozik. Az újak már nem lesznek ilyen hűek, ilyen tiszta érzelműek és gondolatúak? Vajon erre célzott Draco? De ebbe a nemzedékbe már ők is beleesnek? Vagy nem? Azzal, hogy itt voltak és látták az első vagy a második nemzedékhez tartoznak? Vagy ők lesznek az átmenet? Voldemort is érzi ezt? Ezért törekszik a halhatatlanságra? Mert tudja, ha ő nincs a halálfalók közössége már nem lesz olyan erős? És összetartó? Nélküle már nem ugyanaz lesz? Ez olyan mint a hosszú évtizedeken át tartó uralkodások? Amik után a rendszer mindig megbukik, mert az utód már nem ugyanaz? Pansy lázasan törte ezeken a fejét. Ő, aki feltétlen és odaadó híve Voldemortnak, és teljesen azonosul a gondolataival és eszméivel jelenleg ezt elképzelni sem tudta. Amióta az eszét tudja ő Voldemort tanait vallja magáénak. Ugyanolyan erősen itatták át vele ezt, mint a Malfoyokhoz való kötődést. Neki e kettő egy és ugyanaz. Elválaszthatatlanul összekapcsolódva. Pansy nagyon magába mélyedt a komoly gondolatok súlya alatt .Draco ellenben éles szemmel figyelte az eseményeket. Voldemort  ráérősen szívta az illanóját, időnként elégedetten körbenézve a pincében összegyűlteken. Lapos pillantása elsiklott Dracon és Pansyn, majd alig észrevehetően visszanézett, s el is kapta a tekintetét. Draco szíve hevesebben dobbant. Most már egyenesen érezte, hogy baj van. A visszanézés. Voldemort csak akkor teszi ezt…ha…

-         El kell tűnnünk, most azonnal!- hörpintette fel a kávéja maradékát Draco. Pansy értetlenül meredt.

-         De megvárhatnánk, amíg innen elmennek, ne siessünk!

-         Ne makacskodj! Gyere!- Draco kapkodva tette a galleonokat az asztalra. Szeme sarkából már érzékelte, hogy Voldemort elnyomja az illanót és felemelkedik. Draco felkapta a kalapját és a sétabotját, és Pansyt karon ragadva húzni kezdte

-         Draco! Most hová sietünk!?

-         Gyere! Igyekezz!- vonszolta maga után a lányt, s végül bár Pansy nem értette mi az oka, de ő is sietni kezdett. Draco a hátsó kijárathoz lépve visszapillantott. „Ó Bella néném áldom az eszed mai napig!” futott át az agyán látva, hogy félúton Bella Voldemortra csimpaszkodott ezzel feltartva egy másodpercre a férfit, aki türelmetlenül ellökte a szépséget. Draco behúzta az ajtót lesiettek a tűzlépcsőn, s  Draco leintette az elhaladó fogatot. Draco szó szerint betuszkolta Pansyt és felpattanva becsapta a fogat ajtót. A fiákeres megindította a kocsit. Voldemort ekkor ért a hátsó kijárathoz. Bosszúsan nézett körbe a kihalt utcán, a távoldó kocsi után. Draco kifújta a levegőt. Megúszták.

-         Mi volt ez? Otthagytam a kalapom is – vetette keresztbe a karját Pansy sértődötten.

-         Van egy olyan érzésem, hogy Voldemort kiszemelt magának – dobolt kesztyűs kezével az ablakon Draco. De miért? Mi az oka? Draco törte a fejét.

-         Komolyan? – Pansy izgatottan feljebb ült. – És képes voltál elrángatni.

-         Pansy, tudod, hogy veszélyes az idők menetébe avatkozni. Ha Voldemort kapcsolatba lép veled itt a múltban – Draco nagyot sóhajtott. – Meghatározhatatlan következményei lennének a jövőre nézve. Nem szabad megváltoztatni a múltat Pansy.

-         Igazad van – bólintott sötéten Pansy. – De mit akarhatott? – ráncolta a homlokát.

-         Azt nem tudom – Felidézte Voldemort pillantásait, amiket elkapott, hogy Pansyra néz. Nem, nem azért mert megtetszett neki. Voldemort megérzett valamit? – Nem tudom. De nagyon megijesztett.

-         Most hogy mondod, ez a tény engem is – Pansy fázósan átdörzsölte a karjait. – Bármennyire is rajongok érte. Én félek tőle. Nem. Rettegek tőle.

-         Mh. Én is – húzta el a száját Draco. Majdnem nem tudta megakadályozni, hogy Voldemort kapcsoltba lépjen velük itt a múltban. De nem értette miért. A gyűlésen sok ismeretlen volt. Ezt Voldemort nagyon jól tudta. Nem volt feltűnő két fiatal a sok közül. Pansyt nem is ismerhette. Dracot szintén nem ismerte fel. Ebben biztos volt.

-         El sem hiszem. Saját szememmel láttam ez első Sötét Jegy fellövését – suttogta halkan Pansy.

-         Nem mindennapi látvány és esemény az biztos –bólintott Draco. Megérkeztek az átvezető lifthez. Draco lesegítette a fiákerről Pansyt, s beléptek  a szűk liftbe.

-         Menjünk, Holnap már utazhatunk a Roxfortba – húzta el a száját Draco.

-         Már el is felejtettem, lassan készülnünk kell a vizsgákra is – dőlt a lift falának Pansy. Halk csengéssel érkeztek vissza a saját idejükbe.