Draco fekete dísztalárjában várakozott a fiúkkal a pincehelyiségben. A lépcső tetején egy mélybordó szaténcipő villanására figyelt fel. Felnézett. A lépcső tetején Pansy állt egészen sötét bordó estélyiruhában. Könnyedén lépkedett le a pincelépcsőkön  leérve az alulról érkező fuvallat meglibbentette az abroncsot, de nem emelkedett meg a szoknyarész.

-         Áh Pansy már megint túljártál az eszünkön – morogta Blaise. Pansy csodálkozó tekintettel lépett Dracohoz.

-         Nem is tudtam róla, hogy túljárok az eszeteken, de örülök, hogy tudtomon kívül is sikerült – mosolygott elégedetten Pansy.

-         Blaisenek az a terve, hogy minden lányt végignéz, ahogy leérkezik és a legalsó lépcsőfokra erős levegőáramlást bűvölt, hogy a lányok szoknyái fellebbenjenek – világosította fel a tervről Pansyt. – De Blaise szíve vágya nem teljesülhetett, mert a te alsóneműd már nem pillanthatta meg – vigyorgott rá Draco.

-         Cicus! – rázta rosszallóan a fejét Blaise. – Azt hittem olyan kis könnyed ruhába jössz.

-         Blaise! Ez ismét nem sikerült – Pansy felvetette a fejét és Dracora nézett. – Te is csöpögteted a nyálad a fellebbenő szoknyák után vagy elindulhatunk vacsorázni? – nézett Draco szürke szemeibe undokul Pansy.

-         Megyünk mi is – legyintett Blaise. – Már csak a Bulstrode lányok nem jöttek le. Az meg nem is izgat. Szerencse, hogy rád Pansy mindig sokat kell várni – vihogott a lányra, s elnyomta az illanóját. Daphnét aki démoni fekete passzos estélyiben illegett, felhúzta a kanapéról és Dracoék mögött elindultak a pincehelyiségből. Mire a nagyteremhez értek, már Crak és Monstro is csatlakozott hozzájuk.  Draco és Pansy egymásba karolva léptek be a nagyterembe, amely hét év óta először öltözött ezüst és zöld színekbe.

-         Ez lenyűgöző!- tátotta el a száját Blaise. – nem hiába a mardekár színei – Pansy eligazgatva a szoknyáját leült az asztalhoz. 

-         Elértük ezt is – Pansy önelégült mosollyal nézett körbe, és gyönyörködött a  fejük felett lengedező zászlókon. – Ez annyira szép! – lelkesen Draco karját szorongatta. Az utolsó estén a Roxfortban mégis sikerült elérniük, hogy a mardekár színei díszítsék a nagytermet.

-         Ezt nagyon jól megalkottátok – mosolygott elégedetten körbenézve Blaise.

-         Piton, annyira lelkes volt – jegyezte meg Pansy.

-         Nem igaz. Ugyanolyan közönyös volt mint szokott – tiltakozott Draco.

-         Most miért mondod? – fordult felé Pansy, s futólag Pitonra nézett. – Nézzétek meg milyen elégedetten ül. Végre a mardekár nyerte a házkupát – suttogta magabiztosan Pansy.

-         Szerintem csak egy leheletnyit jobban szorítja össze a száját, mint szokta – találgatta a változást Blaise.

-         Persze – vihogott közbe Draco. – Tudod, nála ez az öröm és elégedettség kifejezése.

-         Csak az önelégült vigyorát akarja visszatartani – mondta mindentudón Pansy. – Szerintem kimondhatatlanul boldog, hogy McGalagony majd megpukkad a méregtől, hogy most kivételesen nem a Griffendél nyert a házak között.

-         Igaz is, McGalagonyt érdemes megfigyelni – pislogott rá Blaise. – Lehet ez az átváltoztatástan jegyünkbe fog kerülni. Nézd meg szerintem szemmel is képes Adavát küldeni most ránk – röhögte a többiekhez hajolva.

-         Lehet, senkit nem fog átengedni átváltoztatástanból, de ez minket a legkevésbé sem érdekel – húzta el a száját Pansy. – Mert mi nyertünk. El sem tudom mondani mennyire boldoggá tettetek fiúk- nézett hol az egyik, hol a másik fiúra.

-         Ne is próbálkozz, mert a szavaid kevesek a hálához – szúrta közbe gonoszul Draco. – Esetleg valami mással megmutathatod mennyire nagy boldogságot szereztem.

-         Ebben én is benne vagyok – dörzsölte izgatottan a kezeit Blaise, s  éhes szemekkel tapadt Pansy elégedettségtől ragyogó arcára.

-         Rólad nem volt szó Blaise – válaszolta metsző hangon Draco.

-         Minden jóból kihagytok – panaszkodott Blaise. – Pedig én titeket semmiből nem hagylak ki.

-         Tudjuk Blaise – csapkodta meg Blaise kézfejét Pansy. – Sajnos mindig elérhetetlen álmokat kergetsz. Nézzétek! Most Piton mosolyog- figyelt a tanári asztal felé Pansy.

-         Nem-nem – mondta elgondolkodó hangon Blaise. – Szerintem csak a fogai közé ment valami – az asztaltársaság felnevetett.

-         Blaise! A házvezetőtanárunkról van szó. Miért kell mindig kigúnyolnod? – feddte meg Pansy a fiút.

-         Csakis szeretetből – búgta halkan Blaise. –Egyébként tényleg mintha a szája sarka rángatózna a visszafojtott röhögéstől. Nahát! – Blaise tettetett meglepődéssel figyelte az asztalnál ülő Pitont, akire tényleg illett a leírás. Ezt nézve a mardekárosok hatalmas kacagásba kezdtek.  Blaise megkocogtatta a poharát. – Figyelem! Pohárköszöntő!

-         Halljuk – sóhajtott fel Pansy, s mindenki várakozóan Blaisere emelte a tekintetét.

-         Ürítsük poharunkat felejthetetlen és igazi mardekáros házvezetőtanárunkra, aki a bajból hét éven át kirángatott minket s minden körülmények között mellettünk állt: Perselus Pitonra! – Blaise a tanár felé emelte poharát és a mardekárosok mind, akik az asztalnál ültek. Piton, aki valószínűleg észrevette a dolgot röviden biccentett feléjük, de a mardekárosok értették, s felhajtották a pezsgőt.

-         Következő – folytatta Blaise. – Igyunk…

-         Blaise ugye most ez nem arra megy ki, hogy már a vacsoraasztalnál leitatsz mindannyiunkat? – ráncolta finoman a homlokát Pansy.

-         Jaj, nyugalom Cicus…

-         Nem nyugalom csak már ismerlek Blaise – vágta rá Pansy.

-         Tudom. Szóval nem kell meglepődnöd –röhögte Blaise. Akkor igyunk a csodálatos és gyönyörűséges mardekáros lányainkra – nevetett fel gonoszul Blaise, s gyorsan legyűrte a következő adag pezsgőt.

-         Szót kérek – vágta közbe a következő szóáradatot megelőzve Pansy. Blaise meglepődve nézett a lányra.

-         Tessék átadom a szót – hajolt meg előzékenyen Blaise és helyet foglalva kíváncsian várta mit mond a lány.

-         Emelem poharam, arra a mardekárosra, aki éveken keresztül összetartotta a mardekáros közösséget, aki mindig felvidított minket, aki mindig lelket öntött belénk, és közvetlenségével, szeretni való figyelmességével és kifogyhatatlan ötleteivel boldogított minket. Na és persze részegített minket az évek alatt  – tette hozzá halkan. – Köszönjük Blaise – Blaise meglepődve  kissé eltátott szájjal nézte Pansyt. Ezt nem gondolta volna. Pansy kedves mosollyal nézett le a mellette ülő fiúra. – Szívből kívánom, hogy maradj mindig ilyen, és soha ne változz meg. S kívánom, hogy bármit hoz a jövőnk, ne felejtsük el, hogy barátok vagyunk – Blaise megilletődve nézett a lányra, majd felemelkedve arcon csókolta.

-         Pansy! – szorongatta meg a lányt . –Teljesen zavarba, hozol – motyogta finoman elpirulva, amin mindenki felnevetett. Blaise az erkölcstelen élvhajhász elpirul. Hát igen, az érzelmeit nem tudja kiölni magából.  – Merlinre, elérzékenyültem – szipogott Blaise elröhögve magát. – Ezt direkt csináltad ugye? – kérdezte megjátszott bosszúsággal, de szeretetteljes mosollyal. Gyorsan újra töltötte a poharát. – a fenébe, annyira hiányozni fogtok – fakadt ki Blaise és gyorsan felhajtotta a pohár tartalmát.

-         Te is nekünk Blaise – suttogta halkan Pansy. Az elválás gondolatára gyorsan zuhant az alaphangulat.

-         Hékás! Csak semmi szomorkodás – vette át gyorsan a szót Blaise. – Hiszen ma még együtt vagyunk nem igaz? Csak nem fogunk szomorkodni!? Azt ráér később is. Ma még igazán mardekárosan kimulatjuk magunkat – töltötte újra a poharát Blaise. Sorba mindenre tósztot mondott, ami csak eszébe jutott, még a a házimanókra is, akik elkészítették az ünnepi finomságokat. A Nagyterem gyors átrendezés után, már bálteremmé változott. A mardekárosok körben álltak, és ültek. Blaise soha nem tűrte a klikkesedést, és most nem is hagyta nekik.

-         Pansy – szólta a lányhoz.  – Kérd fel mogorva professzorunkat az első táncra! – Blaise felnevetett.

-         Azt mondod?

-         Hát te vagy a prefektus – tárta szét a karjait Blaise.

-         Igazad van – Pansy már a tanárt keresve az asztalnál letette a poharát és megtalálva a sötét fekete dísztaláros férfit gyors léptekkel sietett felé.

-         Piton professzor? – állt meg a tanár előtt. – Megtisztelne a következő  tánccal? – Piton felvonta a szemöldökét, de felemelkedett az asztaltól és lelépkedve az emelvényről táncolni kezdtek.

-         Meglepődött professzor?

-         Nem mondanám – húzta el a száját Ption.

-         Tehát számított rá, hogy táncba viszem ma? – mosolygott finoman a tanárra.

-         Nem kételkedtem abban, hogy maga nem hagy nyugtot nekem – vágta rá metszőn Piton.

-         Máris hiányoznak a lombikok Piton professzor? – emelte meg a szemöldökét Pansy enyhe gúnnyal.

-         Sajnálja, hogy vége? – kérdezett vissza Piton. Pansy elgondolkodott.

-         Mindenki így érez nem?

-         Igen. Volt egy-két kellemetlen percem maguk miatt, valóban felejthetetlen – mondta gúnyosan Piton.

-         Mindig fordítva kell értelmezni a szavait tehát nem tud becsapni – mosolygott elégedetten Pansy.

-         Úgy gondolja? – húzta el elismerően a száját Piton. – Magának több veszíteni valója van. A közösség, az iskola…Draco Malfoy – adta meg a kegyelemdöfést. Pansy egy pillanatra megremegett a név hallatán és gyenge pír futotta el  az arcát.

-         Zavarba hoz – motyogta Pansy.

-         Fölösleges zavarban lennie – nézett fel a lány arcáról Piton, de témát váltott. – A legerősebben összetartó évfolyam volt ez a mardekárosoknál – foglalta össze a hét évet Piton. – Meglepően összetartóak. Ez hasznukra válhat a jövőben – bólintott Piton elégedetten. Pansy elbizonytalanodott. Érezte, hogy Piton nagyobb politikai súlyt adott a könnyed búcsúbeszélgetésnek. Pansy lesütötte a szemét.

-         Vagy épp hátrányunkra – suttogta halkan.

-         Igen – hagyta helyben Piton.  – Hosszú szünet és gyors fordulat. Készüljön rá Pansy.

-         Mire céloz? – bizonytalanodott el Pansy.

-         Érteni fogja – válaszolta kitérően Piton.

-         Rébuszokban beszél Piton professzor – tiltakozott Pansy.

-         Egyáltalán nem. Most is nagyon jól tudja, hogy miről beszélek – mondta hűvösen Piton. – Senki nem fog magának erről beszélni, ezért teszem meg én.

-         Már témát váltott igaz? – húzta résnyire a szemét Pansy. Piton nem felelt.

-         Amire annyira vágyakozik – húzta el a száját Piton. - Hosszú szünet és gyors fordulat után – Piton a táncban is követte a mondatait ezzel prezentálva titokzatos szavait. – Köszönöm a táncot – Pansyt kifordította, aki egyetlen lendülettel már Draco karjaiban volt.

-         Nos milyen volt a házvezetőtanárunkkal táncolni? – mosolygott gúnyosan Draco.

-         Meglepően tanulságos – biccentett Pansy.

-         Talán új figura? – nézett kérdőn Draco.

-         Talán – nézett el Pansy.

-         Kezded átvenni a stílusát -  panaszkodott Draco. Paansy szorosabban simult Draco karjaiba teljes testfelülettel hozzátapadva a keringő alatt. – Ó igen? – nézett rá kérdő vágytól izzó szemekkel Draco. – Az elvonulás később legyen.

-         Persze – bólintott egyetértően Pansy. Az akkordok elhalkultak és Dracoval lejöttek a tánctérről. Blaise már várta őket.

-         Rendben mindenki kap egy fél órát, hogy kedvére kiszórakozza magát idelent, aztán nyomás a pincehelyiségbe – vigyorgott rájuk Blaise. – Én már előre megyek – ahogy Blaise visszavonult a mardekárosok is lassan szállingózni kezdtek a nagyteremből a pincehelyiség felé. Blaise mindenféle finomságot beszerzett, a klubhelyiségbe halmozott és már hangosan szólt a gramofonból a Walpurgis lányai.

-         Csakhogy megérkezett mindenki – csapkodta a tenyerét. – Fűtsünk be a hangulatnak a Blaise felé táncnak – invitálta a hetedéveseket.

-         Várj Blaise! Ez most tényleg nem fog menni – nézett végig hatalmas szoknyáján Pansy. – Képtelenség ebben a ruhában eltáncolni.

-         Utoljára – nézett rá kérlelőn Blaise. Pansy egy ideig elgondolkodva figyelte.

-         Na jó legyen – egyezett bele, s Dracot átkarolva már fel is sorakoztak Blaise-ék mögé. – Blaise ez a tánc kudarc lesz.

-         Lesz min röhögni – vigyorgott rá hátra Blaise. Pansy elmosolyodott.

-         Csak nekem okoz gondot ezzel – morogta bosszúsan Draco, aki a nehéz szoknyától esélytelenül próbálta tartani a gyors tempót, s Pansy szoknyájába minduntalan belegabalyodott. Pansy felkacagott Draco morcos arcát látva. – Ezt szándékosan csináltad Blaise!- kiáltott át Draco.

-         Hát lehet – vihogott Blaise.

-         Minek vettél fel egy ekkora ruhát? – bosszankodott Draco, mivel Pansy alatt csak feceregve tudott átcsúszni.- Emeld meg!- dühöngte, amikor belegabalyodva az anyaghalomba szinte teljesen eltűnt Pansy szoknyája alatt.

-         Draco fantasztikusan nézel most ki – röhögött Blaise. – Maradj csak, minket nem zavar- vihogott kajánul. Pansy kipirulva nevetett, s megemelte a szoknyát, hogy Draco kijuthasson alóla. Teljesen lemaradtak a táncban.

-         Miért nem öltöztél át? – morogta Draco, amikor a földön forgásnál teljesen összegabalyodtak. A  felső ruha Draco derekára csavarodott, és Pansy ezüst hímzésű alsószoknyája végig kilátszott, az abroncs pedig tehetetlenül és keményen nyomta Draco lábszárát.- Draco végignézett magukon.- Mh. Azt hiszem ezt a ruhát nem ilyen táncokhoz találták ki.

-         Hát nem is – Pansy segített Dracot kihámozni a ruhatömegből, s Draco visszaigazította neki a ruhakapcsokat a rács alsó részére, körbejárva Pansyt. Már feladták a táncot. Pansy a finom bordó anyagot simítgatta.

-         Még jó, hogy nem gyűrődős anyag – Draco mellé lehuppant a bőrkanapéra. Draco mindkettejüknek töltött a lángnyelvwiskyből, s ahogy csendesen kortyolgatták már Blaiseék is megérkeztek.

-         Hét év. Hihetetlen – nevetett Blaise és csapkodta a bőrfotel karfáját.

-         Az biztos. Túléltük. Szent Potter őrülettel együtt is kibírtuk – morogta Draco.

-         Ne is említsd – legyintett Blaise. –Tényleg a negyedév volt a  legrosszabb. Tehát. Igaz, hogy elválnak útjaink – vihogott rájuk Blaise. – De remélem, évek múlva azért összejárunk időnként ugye?- reménykedőn nézett az egymás mellett ülő fiatalokra.

-         Blaise! Nem is látjuk még mi lesz évek múlva- nevetett Pansy, s belekortyolt az italába. – Ki tudja, lehet elszédít valami déli szépség, és olyan távol leszel tőlünk, hogy lehetetlenség találkozni.

-         A házasság nem az én műfajom – vihogott Blaise meghúzva a Wiskysüveget. –Az a tietek – mutatott Draco-Pansy kettősére. Nem hagyta őket a zavart hallgatásban. –tehát miután összeházasodtok ismét találkozunk, igazi Blaise bulit csapunk!

-         Mire gondolsz?

-         Elvégre én is megkapom anyámtól a vadászkastélyt. Kényelmesen berendezkedem és felőlem jöhettek egy- egy mulatozásra. a tietek meg központban van Draco.

-         Nem hiszem hogy használni fogjuk – felelte kitérően Draco. A Londoni villa csak ideiglenes hosszabb londoni tartózkodásokat szolgált. Tudta, hogy Blaise arra gondol.

-         Na mindegy azt majd akkor megbeszéljük – legyintett Blaise.- De nehogy elfelejtsetek a nagy szerelemben – nevetett Blaise miközben lemezt cserélt és felhangosította a gramofont.

-         Lehetetlenség lesz elfelejtenünk Blaise- kiáltotta túl a hangerőt Pansy. –Egy életre szóló halláskárosodást szenvedünk ma – a társaság felnevetett. Draco átült Crak és Monstro mellé egy rövid kártyapartyra, de Pansy a kanapén maradt, s Blaise azonnal lecsapott rá. illanóra gyújtva nézte a lányt.

-         Meghasad a szívem – sajnálkozott Blaise magába zuhanva.

-         Ugyan Blaise, megtalálod te a magadnak való szórakozást – nézett oldalt futólag Pansy. Blaise  felkönyökölve  a háttámlára Pansy felé fordult.

-         Tehát? – mélyen belélegezte a szantálillatot, Pansy nem felelt. – Minden eltűnik a szemünk előtt Pansy. Nemcsak a Roxforti évekről beszélek tudod. Látod, ahogy a kezünk markolja a régi idők alakjait, de azok köddé válva szétfoszlanak a kezeink között?

-         A döntés a tied Blaise – Pansy elkomorodva nézett a fiúra. – Mi lesz? Megbélyegzed egy életre magad? Vagy sem?

-         Nem kerülhetem el – rázta a fejét Blaise a felszálló füstöt követve a tekintetével. – A végzetem.

-         Mi a végzeted?- mosolygott bizalmasan Pansy.

-         Hiszen tudod – Blaise egészen közel hajolt. Pansy érezte a férfias szantálillatot, ahogy közel hajolva suttogta. – a végzetem te vagy és az is leszel.

-         Nagy szavak Blaise – mélyült el Pansy hangja. – Színpadi monológ?

-         A legkomolyabban mondom – nyomta el az illanót Blaise.

-         A végzet veszélyes – vetette ellen Pansy.

-         De elkerülhetetlen – villant a kis láng megvilágítva kettejük arcát, ahogy Blaise új illanóra gyújtott. - Megkapom a jegyet. Mert nem tehetek mást. De amikor többen leszünk…

-         Blaise az életeddel játszol – sötétült el Pansy tekintete.

-         Nem tehetek mást. Tudom mire gondolsz Pansy. Inkább kerüljem ki a beavatást igaz? – Blaise bólintott. –Megtenném, ha tehetném. De nem fog menni.

-         Miért nem? – Pansy aggódva figyelte Blaiset.

-         Nagyon jól tudod- Blaise nyugodtan szívta az illanót. – Mindenkit beléptetnek. Ha most ellenszegülök… az már most a halál. Azért ennyire nem sietek.

-         Lenne rá mód. Utazz el, még most, amíg megteheted – suttogta rémülten Pansy.

-         Futamodjak meg? Amikor a végzetem itt van? – Blaise szeme vizenyőssé vált egy pillanatra.

-         Már megint bolondozol – legyintett Pansy.- Ez életbevágóan fontos.

-         Pansy. Tudod, érzed, hogy a jövő más lesz. Neked főleg. A Malfoyok – Blaise röviden Dracora nézett. – A sötét mágia szolgálatában. Te is ott leszel. Velük együtt.

-         Blasie ellenségek leszünk? –reszketett meg Pansy hangja.

-         A végzet – Blaise mosolygott. - Talán az a végzetem, hogy a te kezed által haljak meg – suttogta átszellemült, de mélybe vesző tekintettel.

-         Ne mond ezt!- tette Pansy az ujjait Blaise szájára.  Blaise elkapta a lány kezét és forró lázas csókot lehelt a reszkető ujjakra.

-         Ha így lesz is boldogan halok meg – lehelete szinte perzselte Pansy bőrét.

-         Butaságokat beszélsz- akarta elütni Pansy, de érezte, hogy kúszik a félelem lassan a lelkébe.

-         Te is tudod hogy nem.

-         Blaise barátok vagyunk –emlékeztette Pansy.

-         Igen- Blaise érezte, hogy most kell elengednie Pansyt, mert még egy másodperc és nem tudja fékezni magát, fájdalmasan, de elengedte Pansy ujjait. Gyorsan szívta az illanót, elfordulva Pansytól.

-         Szerelem? Barátság? Mit számítanak ezek háborúban Pansy? Ahol a mágia uralkodik. Egyetlen óvatlan pálcamozdulat egyetlen röpke gondolat és halott vagy – sziszegte komótosan Blaise.

-         Én is sötéten látom a jövőt – hajtotta le a fejét Pansy. –Adj egyet!- Blaise felé tartotta az illanós szelencét és meggyújtotta a lánynak. – Tudod mit mondok? – nézett rá Pansy kifújva a szantálillatot. –Nem akarom tudni, mi lesz a jövőben és nem akarom a jövőt. Félek tőle. Ha elveid szerint cselekszel…ellenfelek leszünk.

-         Te is harcolni fogsz Pansy.

-         Honnan veszed?

-         Ismerlek- lebbent meg Blaise szeme.- Aki a győzelmünk érdekében piros gyertyákat éget hosszan mormolva a varázsigét megállás nélkül egész éjszaka. Aki vágyai teljesülése érdekében azonosító mágiát használ…- Pansy elpirult – Pansy én tudom mennyire hiszel ebben. Mennyire egyetértesz Voldemorttal. Semmi keveredés. Semmi idegen, mugli származás. Ha hatalom közelébe kerülsz ezt még jobban érzed. Voldemort közelében még inkább. És neked ez kell. Hogy harcolhass az ügyedért. Nekem is harcolnom kell a magaméért.

-