A zöld lakkozott ujjak halkan futottak a kosár fonásain. Bentről kedves dorombolás viszonozta a játszadozó ujjak hangját. Pansy Karmilla kosarára támaszkodva figyelte a reggeli párába burkolódzó Roxfortot. Hát vége. A fiákeren mindenki gondolataiba mélyedve ült. A szokásos négyes utazott együtt. Crak és Monstro hangosan horkoltak. Draco is az ablakon nézelődött.

Nyirkos volt a reggel, esőre hajló borongós idő. Siratta az elválást az idő is. Igyekeztek az átszállással, mert már apró cseppekben szemerkélni kezdett a kora nyári zápor. A fülkében Crak és Monstro mintha csak alva jártak volna, visszazuhantak a boldog tudatlanságba. Draco és Pansy az ablaknál ültek szemben egymással. Pansy futó gyors pillantásokat vetett a fiúra. Draco hol a lányra, hol az elsuhanó fákra kapta tekintetét. Meglazította nyakkendőjét és a kis asztalkán dobolva ujjaival végül rekedtesen megszólalt:

-         Rendben Pansy – köszörülte a torkát. – Az utolsó beszélgetésünk  hosszú időkre.

-         Nem vagyunk egyedül – intett nemet Pansy.

-         Most, ha felrobbanna a Roxfort expressz akkor se ébrednének fel – nézett flegmán a két fiú felé.

-         Mit szeretnél tudni? – emelte meg a szemöldökét.

-         Az azonosító mágiás álmodat – Pansy vonásai megkeményedtek.

-         Mutassam meg…?

-         Nem azt, amit eddig láttam – rázta meg lassan a fejét Draco. – Hanem amit eltitkoltál.

-         Nem titkoltam el semmit – tiltakozott Pansy.

-         De igen – nézte a lányt könyörtelen szürke szemekkel. – Tudom, hogy igen. Mi az, amit még aznap este álmodtál? – vonta össze a szemöldökét.

-         Valóban tudni szeretnéd?- mozgolódott kényelmetlenül Pansy. Végülis évekre nem látják most egymást. Mondja el? Valóban tudni akarja?

-         Igen. Tudni akarom – bólintott komolyan Draco. Látta, hogy Pansy bizonytalankodik, de szemében ijedtség tükröződött. – Pansy – kezdte halkan Draco. – Valami nagy baj igaz? – Pansy csak kikerekedett szemekkel bólintott. – Mh. Megöltél valakit? – vetette fel a javaslatot Draco, de meg kellett lepődnie, attól, amit kiolvasott Pansy szeméből. Igen. Pansy tényleg valakinek a halálát okozza.

-         Igen. Valakit, akit nem szeretnék – Pansynak megremegett a hangja.

-         Kit? – hajolt előre Draco, hogy közelebb legyen. Pansy szeme gyorsan könnybe lábadt, de Draco feszülten figyelte a lányt.

-         Egy fiút – Pansy mély levegőt vett. – Akinek ma sem akarnám a halálát, és akkor sem akarom, ott a jövőben.

-         Ki az a fiú Pansy? – Draconak kezdett nagyon rossz előérzete lenni. Az álomban szereplő szőke fiút, a saját gyereküket…vagy valaki mást? Valakit, aki közel áll Pansyhoz?

-         Rendben, ha ennyire tudni akarod – Pansy elkapta egy pillanatra a tekintetét, hogy összeszedje magát és felidézze az akkori álmát. Elsötétült a tekintete,  visszanézett Dracora. – Az események sokkal később játszódnak. Sokkal később mint, az amit te láttál. Túl vagyunk a negyvenedik életévünkön, és harcoltam. A halálfalók oldalán – Pansy hangja rekedtesen mélyen csengett időnként megakadva. Draco nem akarta megszakítani kérdésekkel Pansy gondolatmenetét, hagyta, hogy magától mesélje el. – Igaza volt Blaisenek – húzta halvány rebbenéssel mosolyra a száját. – Nagyon megismertük egymást mind az évek alatt. Nem akartam megerősíteni ebben Blaiset, most a legutolsó beszélgetésünknél. De hát fölösleges, amit tud azt tudja – Pansy mély levegőt vett. – Negyven évesen. Rutinosan, s mégis hiba csúszott a dolgok menetébe – idézte fel magában az emléket Pansy. Fázni kezdett. – Olyan idő lehetett mint most. Ez volt a hiba. Nyirkos helyen, egy folyó két oldalán – Pansy szempilláin lebegtek a könnycseppek.  Nyirkos föld, a közeli híd, amit már mindkét csapat elért. A varázsigék repkednek a levegőben. Egy rikácsoló varjú, a vészt hirdeti a fejük felett. Pansy pedig gyűlöli a vészmadarakat. Egyetlen pálcavillanással készül megölni a vészt hirdető állatot, ezredmásodpercek lebegnek az irány a gondolat és a megszülető zöld fénycsóva között. Pansy megcsúszik a nyirkos fűben,… s a varázsige célt téveszt. Pansy rémülten néz a fény irányába, s kitágult pupillákkal, szinte lassított felvételként látja,  az összeesőt… és két rémült kiáltás szakad fel egyszerre két torokból… Egy férfi és egy nő rohan az összeesőhöz: - Jamie ne!!! – Pansy kábultan figyeli a fűből, ahogy Harry és Hermione egyetlen emberként rohannak a fiukhoz…aki már halott…

-         Pansy  - Draco kutatva fürkészte Pansy arcát. Pansy megszakította a mentális kapcsolatot, rájött, hogy Draco is látta vele együtt a történteket.

-         Nem én nem akartam – Pansy előkapta a zsebkendőjét. – Miért is akarnám? Akkor sem akartam, ahogy most sem kívánnám ezt. Mekkora fájdalom lehet elveszíteni a gyermekünket? Ilyet a legádázabb ellenségemnek se kívánnék, és valld be Draco azért te sem Pottert tartod a leggyűlöltebbnek.

-         Én se kívánnám, az igaz – bólintott Draco. Meglepően nyugodtan ült, nézte ahogy Pansy kifújja az orrát. – Nem írtad le Pansy. Talán még változhat.

-         Azt hiszem aznap semmiképpen sem fogok harcolni, még ha Voldemort megkínoz akkor sem – szipogott Pansy.

-         Tudod a pontos dátumot? – ráncolta a homlokát Draco.

-         Körülbelülre igen – motyogta Pansy. Draco nem mutatta, de nem volt benne biztos, hogy Pansy megelőzheti a bajt. A jövőn ugyanúgy nem változtathatnak, ahogy a múlton sem. Bármennyire is mozgásban lehet a jövő, bizonyos dolgok elkerülhetetlenek. Pansy nem megidézte, hanem látta a jövőt. – Érted már miért nem akarom a jövőt? Nem tetszenek, amik történni fognak – Pansy kinézett az ablakon a rohanó tájat figyelve az esőverte üvegen keresztül. – Blaise. Mh igen. Te mint hálótársa talán jobban is tudod nem?

-         Mit? – ráncolta a homlokát Draco.

-         Akkor hagyjuk – legyintett Pansy. Blaise átáll. Ő megöli a fiatal James Pottert, akaratán kívül.

-         Nem kerülhetjük el Pansy – érintette meg a lány térdét Draco. – Ha így van megírva így lesz.

-         Nem akarom, hogy így legyen – makacskodott Pansy. – Ezt nem – bele se mert gondolni, mik azok, amiket nem látott. Vajon tényleg mind ellenségek lesznek? Mit tennének, ha Blaise-el találkoznának egy harctéren?  - Pansy megijedve elhessegette a gondolatot.

-         Örülök, hogy mégis elmondtad Pansy – dőlt hátra Draco. – Már nem egyedül viszed tovább magadban, és így én is nyugodtabb vagyok – Draco azonban magában továbbfuttatta a gondolatmenetet. A tenyérjóslás. Valóban kezd értelmet kapni, amit látott. Pansy nem egy lesz a halálfalók között. Draco ugyanis egy hasonló vonalat látott már valahol, mint amit Pansy tenyerében. Méghozzá a nagynénje, Bellatrix Lestrange tenyerében. Valamit, ami talán a vezetésben elfoglalt helyre utal? Hiszen Bella Voldemort leghűbb tanácsadója. Voldemort nem csak fizikailag, de szellemileg is igényli Bellát, ezt Draco nagyon jól tudta. Mire utalhat ez a jel Pansy tenyérvonalában? Draco a Múlt Színháza óta még bizonytalanabb lett és még több fejtörést okozott ez neki. Az a vonal Pansynak egy a megfejthetetlenek közül, mert nincs rá magyarázat a könyvekben. De Draco látja a halvány értelmét, azáltal, hogy tudja Bella tenyerében is ott bújik. A legrosszabb valóban az lenne, hogy Voldemort mégis csak magának akarja Pansyt. Márpedig a Nagyúrnak nem lehet nemet mondani. Draco iszonyodott a gondolatától is, hogy azok a pókszerű ujjak megérintsék Pansyt. Úgy, ahogy senki más nem érinthetné meg csak ő, Draco. Draco egy olyan hatalommal szemben volt féltékeny, ami ellen nem harcolhat, a Malfoyok és az odaadó szolgálat. Igen. És azáltal, hogy Pansy a felesége lesz, Voldemort tökéletes alanyra tesz szert. Hiszen Bella is csak azután érdekelte már, miután férjhez ment. A vonal azonban ott volt, Pansy tenyerében. Kétségkívül Voldemort legfőbb bizalmi embere lesz, Bellához hasonlóan. Voldemortnak nemet mondani pedig egyenlő a halállal. Pansy mindebből most mit sem láthat. De Draco látta és ő még jobban rettegett a jövőtől, mint Pansy. Náluk, ahol a házastársi hűség alapkövetelmény, ahogy apja is mondta. A férfi legyen  egyenes és hűsége mint a nyíl. Draco végigmérte a szemközt ülő lányt. Voldemort és Pansy? Azt tudta, hogy Pansy mennyire mélyen hisz Voldemort eszméiben. És azt is látta, hogy Voldemort a Múlt Színházában már felfigyelt Pansyra. Akár azért mert hitt benne akár azért mert megtetszett neki Pansy. És Voldemort emlékezni fog erre a jövőben is, arra, hogy Pansy ott volt, akkor, aznap, a Pokol Pincéjében. Mennyiben számít ez Voldemortnak? Mire utal a tenyérvonal? Voldemort legfőbb bizalmas amazonjaitól mást is elvár? Draco szeretett volna tisztában lenni ezekkel a dolgokkal, de ehhez egy nyugodt beszélgetés kellene Bellatrix Lestrange-al. Amit más nem hall. Draco tudta, előbb-utóbb szüksége lesz erre a beszélgetésre. Lelke megnyugtatásáért, vagy teljes feldúlásáért. Most még távol állnak ettől.

-         Közeledünk – mondta révedező hangon Pansy. Neki teljesen más gondolatok forogtak a fejében. A megálmodott jövő. Hogy akaratlanul a fiatal, heves, smaragd szemű ifjú Potter életét oltja ki. És Blaise. Aki a nyáron megkapja a jegyet a karjára. A jegyet, amire nem vágyik. A jegy, ami testvérekké teszi a halálfalókat, s ami Blaise veszte. Amennyire Pansy miatt maradnia kellene a halálfalók között, annyira tiltakozik az esze, és egész eszmerendszere ettől. Blaise a kettősség között lebeg. A jeggyel a karján, már a beavatáskor tudni fogja, hogy ki fog lépni a halálfalók soraiból. És onnantól örök üldözöttség, és menekülés lesz osztályrésze. A szerencséje csak annyi, hogy nem lesz egyedül az eszméivel és a halálfalók Voldemort elleni seregletét a jövőben nem más hozza létre mint Blaise Zabini. Ezt még senki sem látja ekkor. Maga Blaise sem. Hogy ő lesz az, aki szövetségre lép Harry Potterrel az aranyvérű eszmék ellen. Voldemort ellen, s amikor kialakulnak a szövetkezés körvonalai megtörténik a vezetőváltás. Ezáltal Blaise az ellen szövetkezett, aki ellen a legkevésbé akart, és Potter mellett az ellen az egyetlen nő ellen fog küzdeni, akiért az életét is odaadná. A sors fintora. És Voldemort ravasz húzása. Való igaz, hogy Voldemortnál jobban senki nem ismeri az embereket, s úgy ismeri minden halálfalóját, mintha a saját gyermekei lennének. Blaise nem is sejti, hogy ő mekkora súlyt nyom Voldemort választásába…mert Voldemort tudja, hogy a választásával gyengíteni fogja a kivált halálfalókat, hiszen a vezetőjük őt Voldemortot akarta száműzni, nem valaki mást. De ez még olyan távol és messze van, és a körvonalai még csak látszani sem látszanak, ezeknek a fejleményeknek. A jövő, amelyben mind nagy súllyal szerepelnek: Draco, Pansy, Blaise és Potter. Az élet lassan csordogál afelé, hogy a varázsvilág történelmébe belevésődhessen a nevük. Itt a vonatúton, ahogy a kilenc és háromnegyedik vágány felé közelednek, ebből még semmit nem látnak. Mindenki tudja, mi lesz a jövőben a saját életében. Potter Voldemort ellen indul. Blaise végleg elhatározta, hogy szembe fog fordulni Voldemorttal, Pansy Draco feleségeként pedig Voldemort legbizalmasabb körébe kerül, Draco pedig már ekkor a Malfoyok nagy terveit látja, hogy leggazdagabb és legősibbként, Voldemort legfőbb híveiként megkapják a legnagyobb elismerést…Voldemort követőiként. Most még csak ennyit látnak…de érzik, hogy az elhatározásuk és éppen ez az erős tervük a jövőben nagy változásokat és terveket idéznek elő, amely kiemeli őket a varázslótársadalom fölé, hogy a tömegnek mutassák az utat. Halk féknyikorgással és rövid zökkenéssel befutott a Roxfort expressz  a londoni vasútállomásra. Draco és Pansy sajnálkozva néztek össze. Pansy már fekete cicája kosarát megemelve indult a peronra, de Draco visszarántotta és behúzta a fülke ajtaját Crak és Monstro távozása után. Az ajtónak szorította Pansyt és heves izgalommal csapott le a lány ajkaira. Pansy elejtette Karmilla kosarát és elgyengülve fonta karjait Draco nyaka köré. Forgott vele a fülke és szinte lebegett a föld felett a kellemes bódító örvénylésben. Levegőt venni is elfelejtett, annyira belemerült  Draco szenvedélyes csókjába. Mindketten levegő után kapkodva, zihálva szakították meg a csókot.

-         Ó Draco – bújt a fiú mellkasához Pansy.

-         Találkozunk még Pansy – mosolygott le rá Draco nyugtatóan átsimítva a lány hátán, s csókokkal hintette be Pansy arcát.

-         Tudom – bólogatott Pansy erőtlenül. – De ez most akkor is olyan  rossz – Draco lehajolt a kosárért és kinyitotta a fülkeajtót.

-         Menjünk, mert a szüleink már megszeppennek, hogy hol maradtunk – intett a szemével a peron felé. Lesegítette a vonatról a lányt, s a kezébe nyomta a macska kosarát. Pansy szeme sarkából már látta a szőke Malfoy házaspárt, s saját szüleit is.

-         Vigyázz magadra Pansy!-  simogatta meg a lány kézfejét.

-         Te is Draco – rebegte Pansy.- Aztán nehogy elfelejts!- mosolyodott el halványan.

-         Várj, ez az én szövegem!- mosolygott bosszankodva Draco.  – Na menj!- intett a Parkinsonok felé Draco, s látta, ahogy Lucius fanyar mosollyal figyeli a fiatalokat, ahogy bizonytalankodva araszolva igyekeznek eltávolodni egymástól. Draco nem véletlenül a vonaton akarta búcsúzóul megcsókolni Pansyt. Nem akarta, hogy szüleik lássák, ahogy érzékeny búcsút vesznek hosszú évekre egymástól. Végül mindketten elindultak a szüleik felé. A tömeg felett még egy utolsó pillantást vetettek a távolodókra. Igen, még találkozunk – mosolygott magában Pansy, s  kedvetlenül, de beszállt a Parkinson-címeres hintóba, ami évekre eltávolítja Draco közeléből, hogy aztán hosszú szünet és gyors fordulat után, ismét találkozzanak…