Pansy a babakocsiba fektette Deimost. Az első közös levegőztetés. Egy fél órára mindenképpen szerettek volna  levegőn lenni. Draco tolta ki a parkba a babakocsit. Indián nyár volt. Szeptember utolsó hete, a nap melegen sütött. Pansy Dracoba karolva figyelte, ahogy Deimos tágra nyílt szemekkel nézi az égen úszó bárányfelhőket. A takaró alatt időnként megmoccantotta apró lábacskáit. Pansy visszatűrte a meleg takarót, nehogy egy kis hűvös levegő áramoljon a takaró alá.  Az ametisztköves szökőkút mellé a padhoz állította a babakocsit Draco, de Pansy földbe gyökerezett lábbal a hátsó park felől érkezőket figyelte.

-         Draco? – nézett kérdőn a férjére Pansy.

-         Meglepetésnek szántam – mosolygott gúnyosan Draco. Pansy előre indult és a felé szaladó Millicenttel átölelték egymást.

-         Merlinre Pansy! Milyen régen nem láttuk egymást! – szorongatta meg Pansyt a termetes lány. – Sokat változtál azóta!- nézett végig Pansyn. – Mh. Kigömbölyödtél!

-         Deimos miatt van – legyintett Pansy. – Még nem húzódott vissza a hasam – végigmérte Millicentet. – De te semmit nem változtál!

-         Az igaz – pislogott lelkesen a babakocsi felé Millicent. – Megmutatjátok a kis tüneményeteket? – Pansy kedvesen mosolyogva bólintott, s Millicenttel  a babakocsihoz lépett. Millicent a kisfiú felé hajolt – Merlinre! Gyönyörű fiatok van! Eszem azt a kerek pofiját – suttogta Millicent áradozva, nem bírt betelni Deimosban való gyönyörködésében. Draco és Pansy büszkén mosolyogva néztek le a formás pici csecsemőre. Igazán nem is tudatosult bennük, hogy Deimos tényleg nagyon szép baba. Nekik annyira természetes volt, hogy szépnek látják a saját gyereküket, de Millicent megállás nélküli áradozása ráébresztette őket, hogy ritka szép csecsemő Deimos. Kisimult arcvonásokkal hatalmas szürkés szemekkel és most sapka alatt megbújó pihés szőke hajjal. Millicent nem mert a kicsihez érni, nem tudván főleg Draco mennyire védi a fiát, ezért csak a babakocsiba kapaszkodva szemrevételezte a kicsit. – Ó Pansy, nagyon szép kisbabátok van.

-         Persze, hogy szép!- húzta ki magát Draco. – Az én fiam. Én csináltam, csak szép lehet – Pansy megpaskolta Draco karját.

-         Draco! – rosszallóan mosolygott. – Tudod az én fiam. Én szültem. Természetes, hogy szép az én vonásaimat látod rajta – Millicent egyikről a másikra nézett. Két szép ember akinek ilyen gyönyörű gyereke született. Irigylésre méltóak. Monstro is beérte őket.

-         Meneküljünk Millicent – húzta el a barátnőjét Pansy. – Ha ezek ketten elkezdenek a férfibüszkeségükről áradozni, attól Merlin kíméljen minket.

-         Menjetek is, hagyjatok egy kicsit a fiammal – tolta tovább a babakocsit Draco és Monstro csatlakozott hozzá. Pansy Millicenttel karöltve sétáltak a finomszemcsés parki utakat követve. Pansy vissza-vissza nézett a fiát toló férjére. Draco minden takargatás nélkül csodálgatta Deimost, aki valószínűleg őt nézte, mert Draco időnként mosolyogva beszélt a csecsemőhöz.

-         Nagyon boldognak néztek ki – szólalt meg Millicent Pansy mellett. Pansy elkapta a szemét és zavartan lesütötte. – Jó így látni titeket – Pansy zavartan elmosolyodott.

-         Mesélj magatokról egy kicsit –  irányította tovább az úton Millicentet. – nem  lehettem ott az esküvődön, sajnálom.

-         Sose sajnáld. Neked vigyáznod kellett magadra. Semmiről nem maradtál le – legyintett Millicent.

-         És Gregory és te? – nézett futólag a Draco mellett lépkedő magas robusztus fiúra.

-         Szokásos. Esküvő aztán…

-         Milyen volt a nászéjszaka? –kérdezett rá huncutul Pansy a pikáns részletre.

-         Jaj ne is kérdezd!- nevetett fel Millicent.

-         Ennyire jó volt? – emelte meg a szemöldökét Pansy.

-         Nem a tietekről beszélünk Pansy!- kacagott tovább Millicent. – Az enyémet nem lehet a jó kategóriába sorolni.

-         Mert szerinted az enyémet igen? – ráncolta Pansy.

-         Hát  az enyémnél biztos jobb volt – Millicent egy ideig magában kuncogott, aztán elárulta az okát. – Gregory nem bírt magával. Túl sokat evett. Ugye minden finomság volt a vacsorán. Egész éjszaka hányt – nevetett Millicent, s  a hasát fogva összegörnyedt. – Aztán csaknem két hétig nyomta az ágyat gyomorrontással.

-         Na ezek aztán tényleg nem nevezhetőek mézesheteknek – ráncolta a homlokát Pansy.

-         Gregory is állandóan a gyűléseken van. Meg hát a mostani készülődések… - Pansy lecsapott a témára.

-         Mit tudsz? – kérdezte izgatottan.

-         Megalakult az ellentábor, ezt már te is tudod – kezdte Millicent. Pansy szemével intett Draconak, hogy vigyék a villába a kicsit.

-         Persze Draco is ott volt azokon a hosszú ütközeteken – emlékezett vissza Pansy a három hónapos távollétükre.

-         Na igen. Amennyire készült rá Voldemort, annyira kudarcot is vallottak – húzta el Millicent is a  száját. – Persze nem lep meg. Elvégre a legjobb beszélőkéjű toborzó fordult ellene – Pansy megállította Millicentet.

-         Ki az? –kérdezte meg Pansy már a második embertől huszonnégy órán belül.

-         Ki hát Blaise – nézett rá Millicent. Pansyban megállt az ütő. Blaise? Hát mégis megtette? Voldemort ellen fordult? És sereget gyűjtött ellene? Mindenki ellen? Pansy földbe gyökerezett lábakkal állt. Elsötétült a tekintete.

-         Mármint Blaise – rebegte Pansy. – A mi Blaise-ünk? Blaise Zabini?

-         Igen, hát ismersz más Blaiset? – Pansy megállította a karjánál fogva Millicentet. Sötét tekintettel nézett Millicent arcába.

-         Blaise az aranyvérűek ellen? – szinte csak suttogta a szavakat.

-         Na igen senki nem gondolta volna róla. A Mardekáros közösség összefogó erejéről – bosszankodott Millicent. Pansy múltba révedő tekintettel nézte az ametisztköves szökőkutat. De igen, ő tudta. Nagyon jól tudta. Blaise át fog állni. Egyedül neki mondta meg, senki másnak. S most mindenki ellen harcol és csapatokat irányít? Draco ellen? Voldemort ellen? És a régi barátai ellen? Pansy bizonytalankodott. Hogy bírja ezt Blasie? Pansy csak sejteni sejtette mennyire nehéz helyzetben lehet a fiú, és mennyire elszánt lehet. Megtagadta Voldemortot, és kivételes képességeivel meggyőzte az embereket, a halálfalókat.

-         Nem késlekedett – suttogta Pansy.

-         Nem. Szinte észrevétlenül történt az egész. Az egyik pillanatban még senki nem tudott az egész szervezkedésről, a másik pillanatban váratlanul a halálfalók egy csoportja kivált a régi hívek közül és többet nem jöttek a hívásra – mesélte Millicent.

-         Kiugrási kísérlet teljes sikerrel – bólintott Pansy. – És tudsz róla valamit?

-         Blaise-ről? – nézett rá Millicent? – Jól van. Jól egyben tartja a halálfalókat. Neki igazán ez nem is feladat. Miért érdekel? Őszintén Pansy mit érzel Blaise iránt? – Pansy Millicentre nézett. Túl aggódva kérdezné? Ki miatt aggódjon? Blaise miatt? Akiről ismeri milyen heves? Vagy Draco miatt? Egyáltalán nem ugyanaz. Draco  a férje. Blaise a legjobb barátja.

-         Nem hiszem el – Pansy sietősen lépett a villába. – Mégis megtette – suttogta maga elé.

-         Daphné mellette van. Szajhaként csikarja ki az információkat akiből csak tudja, a maga módszereivel – folytatta prüszkölve Millicent.

-         Menjünk, hagyjuk magukra a fiatalokat – lépett Millicent mellé Gregory.

-         Még találkozunk Pansy – szorította meg Millicent a barátnőjét.

-         Persze -  bólintott Pansy. Nagyon feldúlt és feszült lett. Draco az ölében tartotta Deimost, s Pansy után nézett.

-         Mi az? – nézet rá Draco kérdőn.

-         Miért nem mondtad el? – szegezte neki fagyosan a kérdést Pansy.

-         Mit? – tette a babahordozóba Deimost Draco.

-         Hogy Blaise átállt? Hogy a harcok vezetője nem más mint mint…. – Pansy idegesen járkálni kezdett.

-         Mondjuk azért mert nem akartalak ezzel idegesíteni – dühöngte Draco . –Mert tudtam, hogy ki fog borítani a dolog és nem akartam, hogy az idegeskedésednek egy koraszülés legyen az eredménye. Mondjuk azért – tornyosult Pansy fölé. Pansy sötéten nézett Draco idegesen izzó szürke szemébe. Deimos panaszosan felsírt a vacsoráját követelve. Pansy gyorsan megmosakodott, s a fiához lépett. Draco szinte tudta mi lesz. Deimos tovább bömbölt. – Tessék most elment a tejed ugye?  - vette ki Deimost Pansy karjaiból. – Az az ostoba Millicent. Várhatott volna a hírekkel. Tudtam, hogy ez lesz – dühöngte Draco és Aineért csettintett. Aine egy percen belül már hozta a tejjel teli cumisüveget. Draco a fia szájába nyomta, s Deimos mohón harapva a cumisüvegre hatalmas szemeivel apja szürke szemeibe meredt. Pansy tanácstalanul nézte Dracot ahogy a fiát eteti. – Ezt akartad? – morogta Draco.

-         Nem – rázta a fejét Pansy. Draco mordult egyet. Blaise a másik. Voldemort mellett. A férfiak érzései felől nem volt kétsége, mindkettő kiszúrta magának a feleségét. És Pansy? Csügg Voldemorton és elnéző barátja Blaisenek? Tényleg csak barátság? Draco féltékenyen őrködött a felesége felett. Bár Pansy valóban nem adta jelét egyéb érdeklődésnek, ő mindig tartott a két férfitól.  – Bonyolódnak a dolgok igaz?

-         Igen – nézett békülékenyen Pansyra. Deimos elégedetten mosolygott apjára, s Draco felemelve a kicsit leült Pansy mellé. Pansy megsimogatta Deimos pici fejét és Dracohoz dőlt.

-         Előbb- utóbb úgyis megtudtam volna – mondta halkan Pansy.

-         Túl kíváncsi vagy –  nyomott egy puszit Pansy feje búbjára.

-         Millicent tényleg sok mindent kikotyogott most. De azért elmondtad volna nekem ugye?

-         Elmondtam volna – mosolygott gonoszul Draco. – Ha kellőképpen meghálálod az információimat utána.

-         Már megint számító vagy – ásítozott Pansy.

-         Arra gondoltam két hét múlva megtesszük a tiszteletlátogatásunkat Voldemortnál – javasolta Draco.

-         Ha gondolod – Pansy felnézett Draco szemeibe. – De ugye nem leszünk sokáig? Nem szeretném Voldemort előtt szoptatni Deimost.

-         Egy fél órás rövid látogatás. Nem több – nyugtatta Draco. – A jelenlétemben – figyelmeztette Pansyt.

-         Igazán? – emelte meg a szemöldökét Pansy.

-         Igen, esélyed sem lesz rosszalkodni kettesben Voldemorttal.

-         Nincs szükségem gardedámra látom – bólintott gúnyosan Pansy, s kivette Draco kezéből a kicsit. Draco nézte, ahogy Pansy eltűnik a fiával  az ajtóban, s gyors fürdés után vágódott az ágyba. Egy órai alvás után éles sírásra ébredt és hogy valami kegyetlenül nyomja az oldalát.

-         Mi a fene? – Draco a derekához nyúlt és Deimos csörgőjét tapintotta ki az ágyban. Draco kihajította a franciaágyba nem illő gyerekholmit és megpróbált visszaaludni. Reménytelenül. Álmosan átkóválygott a gyerekszobába. Pansy karikás szemekkel nézett rá. Draco kivette  a kezéből a gyereket, s Pansyt maga előtt tolva visszavonult a saját hálójukba.

-         Mit akarsz? – nézte értetlenül Pansy.

-         Végre egy éjszaka nyugodtan aludni – dörmögte álmos hangon Draco.  – Szerintem egyszerűen fázik. Nem tudja megtartani a hőmérsékletét, azért akaródzik állandóan ölbe – lenyomta Pansyt az ágyba. S maguk közé kipárnázva lefektette Deimost is. Mind a hárman kiájulva aludtak el aznap este. Bár Deimos megéhezve többször is felsírt, az éjszaka zavartalanul telt, Pansy megnyugodva szoptatta a fiát.