Pansy magába mélyedve ült a hintóban. És a gondolatai minduntalan visszatértek Blaise-hez. És a friss hírekhez. Tudta, hogy át fog állni. Blaise előre közölte vele. A hír mégis megdöbbentette. Azt nem is gondolta volna, hogy Blasie mint vezető fordul Voldemort ellen. Pansy bízott abban, hogy csendesen visszavonulva lép ki. Bár ez nem illett volna Blaise indulatos temperamentumához. Mint vezető? Aki összegyűjti a csapatokat? Aki tervezget Voldemort megdöntésére? Nem, ezt legmerészebb álmaiban sem gondolta volna Blaise-ről. Másokat hogy megrázhatott ez az információ, hiszen ő azért sejtette, hogy Blaise átáll. Ő tudta. De mit érezhettek mások. Akik elől Baise ezen oldala rejtve volt. Bár titkolta és mélyen elrejtette magába Pansy kíváncsi volt, hogy nézhet ki most Blaise, az örök nevettető, az örökké találékony, a mindig szervezkedő, pikáns mondataival teli kedveskedő fiú. Most, hogy férfiakat vezet, hogy csaknem Voldemorthoz hasonlóan indít támadásokat. Nem. Ezt nem gondolta volna róla. S elképzelni sem tudta, hogy nézhet ki az egykori bohókás szeleburdi fiú. Akinek a szeme mint a tenger mély titkokat rejtett. Mély, de tiszta gondolatrendszerrel, elhatározással. Hogyan viszonyulnának most egymáshoz? Ellenségek? Barátok? Pansy kétkedve gondolt rá. Nem, nem tudott rosszakat gondolni Blaiseről, de mégis megijedt. Ezek már nem csak szavak, nem csak üres fecsegés és játékos csínyek. Amit most tesz az már véresen komoly. Hiszen Draco, Lucius és Piton is csaknem otthagyta a fogát az ütközetben. Blaise most tényleg kegyetlen vezetővé változott. Az a szeretetre méltó mindig nevető fiú? Pansynak annyira ellentmondásos érzései voltak, annyira nem tudta elképzelni a helyzetet, hogy sokszor csak elmélázva ült a tények súlyától roskadozva. Nem tudta mit gondoljon és mit érezzen. Egyik oldalról félt, mert a harcokban Draco is részt vesz és éppen Blaise és csapata ellen. Másik oldalról viszont nem tudta Blaiseről elképzelni ezt az egészet. Vezető lett. Nem egy a többi között. Hanem Voldemortra egyenesen támadó ellenfél. Blaise nem a halálfalókat akarja ezt Pansy tudta. Blaise Voldemortot akarja. Mindennél jobban. Mert ha nincs Voldemort nincs aranyvérű egység, nincs küzdés mugli és sárvár meg aranyvér között. Pansynak viszont Voldemort feltétlen és odaadó híveként gyűlölnie kellene Blaiset. De egyszerűen nem tudja. Mert túl jól ismeri. Pansy bizonytalankodott. És érezte, hogy Voldemort milyen nehéz helyzetben lehet. A sajátjai fordultak ellene. Ennél rosszabb nem is történhetett volna. Halálfalók-halálfalók ellen. Pansy megszeppent. Ismerik egymás módszereit. Mind fekete mágusok.  És a halálfalókat gyengíti, hogy barát-barát ellen fordult. Szerencse vagy átok a halálfaló álarc? Ami mögött nem tudni ki rejtőzik. Pansynak megremegett a szíve. Elképzelhető, hogy Draco és Blaise találkoztak a harctéren? Nem véletlen, hogy a földön heverő halálfalók közül egyedül Draco arca volt akkor fedetlen? Pansy megrémült. Hiszen az anonimitás által nem tudják ki bújik meg az álarc alatt. Talán csak sejthetik. Egyedül Voldemort ismeri meg az álarc mögött rejtőzőket.  Egyáltalán mi a megkülönböztetés most?

-         Kíváncsi vagy rá igaz? – Draco belepillantott felesége gondolataiba. – Azt hittem majd kitalálod. Levendula. Igen kedvesem. A Te virágod színe – Draco fanyalogva nézte Pansyt, elbújtatva mögé mérhetetlen mérgét. – Blaise a sötét tónusú levendulaszín talárt választotta. A feketével szemben – Pansynak elakadt a lélegzete. Blaise! Hát azóta még mindig? Még mindig én? Pansy leeresztette a szempilláit. Mit gondoljon? Mit érezzen? Magának sem tudta megválaszolni. Blaise levendulaszín talárt hord a harcban. Az ő színét. Pansy még fel tudta idézni magában a jellegzetes férfias szantálillatot, ami Blaisre olyan jellemző volt.

-         Fejezd be a Blaise-ről való álmodozást – mordult rá Draco.

-         Ne turkálj a fejemben! – dühöngte Pansy.

-         Azt hiszed Voldemort nem  fog a fejedben mászkálni? – csattant Draco.- Ha annyira fontos titkos szívszerelmed és lovagod élete, most Blaise-ről beszélek – tette hozzá gyorsan Draco . – Akkor jobban teszed, ha minden információt elrejtesz Voldemort elől. Mert mindent felhasznál Blaise ellen – Pansy meglepődve nézett Dracora. Hát mégis fontos neki Blaise? Valóban Draco is sokat tudhat Blaiseről. Hét éven át hálótársak voltak. Szinte minden szokását ismerheti. Draco tehát mégsem kívánja Blaise halálát.

-         A barátom volt a francba is Pansy, miért vágynék a halálára? – kérdezte hajába túrva Draco.

-         Nehezebb a helyzetünk mint gondoltam – súgta rémülten Pansy.

-         Igen. Blaise azáltal, hogy vezető lett… nem várt fordulat – furcsa volt Draco szóhasználata. És Pansy megrémült. Hosszú szünet, gyors fordulat? Piton professzor. Több mindenre kezd igaznak bizonyulni ez a mondata. Dracoval újra együtt. Blaise tettei… mi követheti még? Mennyi mindent tud Piton? Pansy a szokásosnál is jobban megijedt mint eddig valaha. Egyre nagyobb súlyú tettek igazolódnak be Piton mondatával.

-         Pansy nyugodj le, mert mindjárt odaérünk – figyelmeztette Draco . – Koncentrálj Merlinre! Voldemort észrevétlenül szerzi a maga információit. Semmiről ne adj ki semmit neki – Pansy bólintott és megpróbált lenyugodni. Mély levegőket vett. Megállt a hintó. Draco kezébe véve a babahordozót lesegítette Pansyt és ketten fogták közre a kis Deimost. Mindketten zöld talár viseltek. Feltárultak a széles várkapuk. Draco hűvös tekintettel mérte végig a halálfalók csoportjait. Voldemort külön teremben fogadja őket. Lucius már várta. Gyors lendülettel tárult ki az átvezető ajtó. Draco a babahordozóval együtt húzta Pansyt Voldemort elé. Egyedül volt Voldemort. Elégedetten fogadta  a Malfoy családot. Draco és Pansy mélyen meghajoltak előtte. Draco térdre borulva, Pansy mély pukedliben. Voldemort közelebb lépett hozzájuk, s Pansyt kezénél fogva felhúzta a mély pukedliből.

-         Pansy Malfoy – sziszegte meglepően dallamosan. – Igazán örülök, hogy ismét találkozunk – Draco összeszorította a fogait, s felegyenesedett. Voldemort a kis Deimoshoz lépett, a babahordozó felé hajolt és végigmérte az egészséges szép kisfiút. Deimos szürke szemeivel nyugodtan szemlélte a felé hajlót. Voldemort sokáig szemrevételezte a kicsit. Deimos időnként rúgkapált néhányat, s kezeit rendszertelenül mozgatta, végül elunva a dolgot hatalmasat ásított Voldemort képébe. Draco magában felröhögött fia találékonyságán, s Pansy alig észrevehetően, de elmosolyodott. Voldemort nem szólt semmit, de elégedetten bólogatott.

-         Tökéletes – sziszegte kimérten . – Szép gyerek.

-         Köszönöm Nagyuram – biccentett röviden Draco. Voldemort azonban a szemrevételezés után a vágyott fő tárgy felé fordult. Draco tudta, hogy ez lesz. Voldemort Pansyt akarta magához csalni, amellett, hogy tényleg érdekelte a legkisebb Malfoy. Lucius karjánál fogva elhúzta Dracot, hogy ne zavarja meg Voldemortot, még ha most ez is a leghőbb vágya. Voldemort az ablakmélyedésbe húzta a lányt.

-         Sokat gondolkodtam magán – Voldemort finoman elmosolyodott.

-         Rajtam? – nézett meglepetten Pansy. – Mit is mondhatnék. Mh. Megtisztelő.

-         Ez a puszta tény – tett könnyed kézmozdulatot Voldemort alig észrevehetően közelebb lépve Pansyhoz. Draco bizonytalanul topogott apja mellett. Voldemort és Pansy kettősén tartva szemét. Semmit nem hallhatott a beszélgetésből. Pansyt megcsapta a Voldemortból áradó jégillat. Nem tudta mással azonosítani. Semleges télies illat. Amikor kinyitotta régen az ablakát, az ereszen alakuló jégcsapok pontosan ilyen illatot adtak. Vagy az erdőben a bokrokon a fákon ülő kis jégcsapok sűrűje erre emlékeztette.

-         Érdekes megfogalmazás – húzta mosolyra a szája szélét Voldemort. – De tetszik – Elfordulva kinézett az ablakon. Pansy nézte a finomra borotvált arcbőrt. Voldemort mindig ilyen volt, mint a téli éjszakában dermedő jégcsapok. Hűvös, kissé félelmetesen sötét, áttetsző, egyszerű. – Talán nem is véletlen, hogy éppen az illatoknál járunk – Voldemort a párkány sötétjéből egy fekete csipkefátyolt húzott elő. – A kérdésem egyszerű. Megismeri ezt az anyagot? – Pansy véletlen sem tudta volna elfelejteni. Diákévei legmeghatározóbb élménye. A Múlt Színházában viselte ezt a fátylat, s Draco kapkodása miatt felejtette a múltban. Voldemort eltette a fátylát? Pansy megrökönyödve állt a férfi előtt. Voldemort az arcához emelte a fátylat és belélegezte a levendula és szantál egyveleget. Már vagy harminc éve őrizgeti ezt a fátylat? – Pansy kikerekedett szemekkel nézte a méregdrága csipkeanyagot. – Igen. Tudtam. Tudtam, hogy maga az. Aki feltűnt akkor. Aki ott ült a sarokban. Örülök, hogy részese volt életem egyik legmeghatározóbb pillanatának.

-         Zavarba hoz – súgta vissza Pansy.

-         A kérdése hogy miért igaz? Bár nem meri feltenni. A válasz egyszerű. Maga is tudja, nem állhat módomban kimondani – Pansy most már egyenesen reszketett. – Amióta csak ismerem tudom, hogy maga volt. Kerestem az idők végezetében. A tengerben, hogy megleljem. És végre megtaláltam. Kicsit másabb idősíkban mint terveztem, de semmi gond – Pansy nem értett semmit. Nem értette miért tette el Voldemort a fátylat, Miért kereste az időkön át? Most miért mondja el neki? S egyáltalán mit akarhatott akkor és mit akarhat most Voldemort.

-         Nem kell megrémülnie Pansy – búgta nyugtató hangon Voldemort. – Ez így van elrendelve, maga is érzi, még ha nem is érti. Ahogy az okokat sem érti és a miérteket sem. Tudok mindent mégis és maga is tud mindent. Én mondtam igent mindenre. Arra, hogy ma Malfoy. Hogy Draco felesége. Hogy ma itt van velem, ahogy ott volt akkor is a Pokol pincéjében.

-         Mit akar ezzel mondani? – Pansy kutatva keresgélt Voldemort arcvonásai között.

-         Nem érzi? – Voldemort ujjai között simította a könnyű fátyolanyagot. – Pansy. Gondolkodjon. Az apja ültette magába hitet? Nem. Ezt jól tudja nagyon jól tudja. Az én irántam való hűségét nem a szülői házból hozza, nem a Malfoyok iránti rajongásból egyedül miattam. Én voltam mindig is, akiért kialakult a hűség a rajongás, a ragaszkodás, az eszme tökéletes reprodukciója. A reprodukció maga Pansy.

-         Nem én nem hiszem.

-         Nyugalom – intette le a tiltakozó lányt Voldemort. – Maga csak azt érzi, hogy olyan ősi az eszméje, mintha születésétől ezt nevelték volna. Pedig nem. Messze nem olyan erős a Parkinsonok hite mint a magáé – ujjaival gyengéden ért Pansy arcához, az állát megemelve kényszerítette, hogy ránézzen. Draco feszülten állva figyelte őket. Lucius szinte válaszfalként állította le fia türelmetlen indulatait. – Ezt a tekintetet kerestem mióta – Voldemort elrévedt az idők végtelenjében. – S azóta vagyok nyugodt amióta ismét megtaláltam. Lehetett volna minden másként – szinte hangtalanul ejtette ki a szavakat. Pansy kitágult pupillákkal meredt rá. – Megtehettem volna. Megvolt hozzá a hatalmam egykoron. Miért is nem tettem? Magamért? Magáért? – Voldemort hirtelen ellépett az ablakmélyedésből.

-         Örülök, hogy elhozták a gyermeket – nézett a két szőke férfira. Kiviharzott a teremből. Pansy megkövülve állt az ablakmélyedésben. Egyszerre hitte azt, hogy értette miről beszélt Voldemort és egyszerre azt is hogy nem. Draco kézenfogva húzta ki a várkastélyból a feleségét szinte vonszolva maga után. Csak a hintóban ülve nyugodott meg.

-         Miről beszélgettetek? – nézte Pansyt, aki semmibe vesző tekintettel ült mellette.

-         Mh. Nem tudom – motyogta zavartan. – A Múlt Színháza. Emlékezett, hogy ott voltunk.

-         Sejtettem – Draconak kezdettől gyanús volt a dolog. – És mit mondott.

-         Ha tudnám? – rántotta meg a vállát Pansy. – Ha azt gondolod Piton rébuszokban beszél, akkor Voldemort egy másik kódrendszerben. Furcsa. Egyszerre olyan mintha értenéd és nem… - kérdőn Dracora nézett.

-         Azt mondod? – Draco felnevetett. – Ez a csajozós dumája – paskolgatta meg Pansy térdét.

-         Rád kattant az öregfiú én mondom – vigyorgott Draco. – Remélem azért az oklumencia szexhez nem ért, mert kitekerem a nyakát.

-         Oklumencia-szex? – kacagott fel Pansy. – Miken nem jár az agyad?

-         Hát figyelj másra már nem hiszem, hogy képes

-         Úgy gondolod? – nézett rá kérdőn Pansy.

-         Nehogy ilyesmiken merészelj gondolkodni! – Draco átkarolta Pansyt.

-         Meg sem fordult a fejemben, hogy ilyesmiken gondolkodjak – Pansy nézte a babahordozó ringásában szuszogó cseppséget.

-         Jó lenne tudni ki érdekelte jobban Voldmortot. Te vagy Deimos? – nézte Draco is Deimos leeresztett kis szempilláit.

-         Szerintem egyformán – Pansy elmosolyodott. – össze-vissza tudnám puszilgatni, amikor ilyen édesen alszik, kár, hogy olyan ritka – sajnálkozott Pansy.

-         Ha puszilgatnád, azzal meg felébresztenéd és az a nyugodt öt percünk is elveszne, amit most élvezhetünk – húzta el a száját Draco.

-         Tegnap igazán békés baba volt – mosolygott le a fiára Pansy.

-         Igen. Két órán keresztül csendben volt. De csakis azért, mert a karomban aludt el.

-         Már megint megjátszod, hogy te vagy a tökéletes apa? – emelte meg gúnyosan a szemöldökét Pansy.

-         Ha egyszer így van – vágta rá flegmán felvetve a fejét Draco.

-         Tudod az ilyen mondatokat egyszerűen meg sem hallom – nézett ki az ablakon Pansy, halk sóhajjal. – Csodás lesz ma este, egy forró fürdő. A Várkastély még mindig hűvös.

-         Csak Voldemort közelében érezni ezt a fagyos légáramlatot – jegyezte meg Draco. – Túl közel álltatok – szemében féltékeny fény villant.

-         Ő lépett túl közel – intette le Draco harcias lázongását.

-         Ma tényleg hűvös volt. Lehúzta az eső a hőmérsékletet – Draco azért csak visszatért a témához. – Egyébként te sem húzódtál el.

-         Draco Voldemortról beszélünk elfelejtetted? Mégsem tehetem azt amit akarok, vagy nem? – nézett morcosan Pansy.

-         Épp azért mert Voldemortról beszélünk, légy óvatos – jegyezte meg Draco.

-         Megszerzi amit akar?  - mosolygott gúnyosan Pansy.

-         A kérdés, hogy mit akar – emelte ki a babahordozót a hintóból.

-         Voldemort a saját és mások kérdéseit is megválaszolja, anélkül, hogy elhangzanának. Mégis most úgy éreztem nem kaptam választ semmire – ráncolta a homlokát Pansy.

-         Te tudod miről beszélgettetek – tárta szét a karjait tehetetlenül Draco. – Én nem hallottam egy szót sem. És ha Voldemort nem akarta, hogy halljam, akkor nem is tartozik rám – Pansy értően bólintott. Draco nem fog kérdezősködni, miről is folyt valójában a téma. Bár Pansy lehet, nem is tudná elmondani.