Deimos a babahordozóban rugdalózott s anyját követte a tekintetével. Pansy a villa hatalmas konyhájában serénykedett Ainéval együtt. Időnként Deimosra mosolyogva felé hajolt és beszélt hozzá, majd a hozzávalókért a kamrába sietett. A tisztára mosott tojásokat már az asztalra készítette Aine. Pansy az ezüstmérlegen kimérte a lisztet és a méretes tálba szórta. Pálcapöccintésekkel felütötte sorban a tojást, s már éppen elfordult, amikor még egy tojás pottyant a puha lisztpaplanba. Pansy odanézett. A tojás héja az általa alkotott kupac tetejére esett. Pansy Aniéra nézett.

-         Aine, te voltál? – ráncolta a homlokát Pansy.

-         Nem asszonyom – húzta be füleit Aine. Pansy körbenézett a konyhában, mire Deimos torokhangon felnevetett. Pansy a fiára nézett. Deimos a babahordozót csapkodta.

-         Deimos? – a kisfiú  nagy szürkéskék szemeit anyjára meresztette és vidáman gőgicsélt. – Te voltál? – hajolt a kicsi fölé Pansy. Deimos pontosan leutánozta anyja pálcamozdulatait, de pusztán szemmel. Pansy meglepődve figyelte a fiát, majd elfordult. Mivel a plussz tojáshoz újabb adag lisztet kellett kimérnie. Hozzáadagolta a tálhoz, és a fakanalat keverésre bűvölve tovább olvasta az ősi receptes könyvet. A Parkinsonok már évtizedek óta gyűjtötték a hazai specialitásokat, s anyáról lányára szálltak az évszázados receptek, Pansy is ezt kapta anyjától az esküvője előtt. Végigolvasta a hozzávalókat, mire a tálba a keverőkanál fölött szóródni kezdtek a nedves mazsolaszemek. Deimos visítva éljenezte újabb műveletét. Pansy odakapta a fejét. – Ugye nem rosszalkodsz kicsim? – szaladt a tálhoz Pansy. Meglepődve látta, hogy a következő műveletet hajtotta végre Deimos. Résnyire húzta a szemét. – Ez érdekes – motyogta, s a gurgulázó hangon nevető Deimoshoz lépett. lisztes ujját a kisfiú pisze orrához érintette. – TE kis huncut? Segíteni szeretnél nekem? – mosolygott a kicsire. Deimos a lisztet beszippantva tüsszentett és Pansy felkacagott Deimos fintorát látva. Pálcamozdulatokkal a tepsibe öntötte a tésztát és a régi típusú kiváló kemencébe röptette.  Pansy a bortartókhoz lépett. – Milyen bor illik az ilyen vacsorákhoz? – tette keresztbe a karját Pansy. – Végülis mindketten a fehérborokat szeretjük. Igazam van? – nézett hátra Deimosra, aki csak a lábát igyekezett a feje fölé tornászni, s közben lelkesen gügyögött. – Egy édesebb legyen – vette ki az egyik palackot Pansy. – Jaj és pezsgő! – lépett vissza Pansy. – Amit Deimos lelkes lábrugdalózással fogadott. Deimos már a kemence felé forgatta a fejét. – Igen, már fenséges illata van – lépett a kemencéhez Pansy és Aine segítségével kivette a tepsit.  Pansy szinte ugrált örömében. – Pont ilyennek képzeltem! – Deimos anyja örömét látva szélesen mosolygott és izgatottan ütemesen rázta lábacskáit.  – Látod azért anyád is tud sütni – mosolygott a fiára Pansy. – Mh. Micsoda illata van! – Pansy kiemelte Deimost a babahordozóból és csípőjén megtámasztva nézelődött vele. Deimos alig várta, hogy jobban szétnézhessen a konyhában, és most, hogy helyzetváltoztatásra nyílt lehetősége izgatottan forgatta a fejecskéjét. – Semmi turpisság ugye Deimos? – érzékelte fia megélénkült érdeklődését Pansy. Deimos tágra nyílt szemekkel mozgatta meg a kompótos üvegeket. – Azokat majd később kincsem jó? – simogatta meg pihés fejét Deimosnak. Pansy rövid pálcalengéssel felaprította  az eperszemeket, s egyet a szájába csúsztatva ízlelte Draco kedvenc gyümölcsét. – Édes – bólintott elégedetten. Deimos szinte kinézte anyja szájából a falatot. – Jaj nem kicsim! – intette le Deimos kalapáló kezeit. – Neked még ez nem való. Majd néhány hónap múlva – nyugtatta le fiát Pansy, lefogva a kisfiú kezét. Deimos beletörődve szemlélődött tovább. Pansy átsietett az étkezőbe. Aine már megterített két személyre. Pansy meggyújtotta a gyertyákat az asztalon. Minden más fényforrást eloltott. Az étkezőre romantikus homály derült. Deimos csodálkozó hangot hallatott. – Tetszik igaz? – nézett végig a félhomályos étkezőn Pansy. Már éppen kifordult volna, amikor Deimos nyugtalan kapálódzásba kezdett. – Jaj mit szeretnél édesem? – kérdezte a kicsire lepillantva Pansy. Deimos a hatalmas sötétítőkre nézett és egyetlen lebbenéssel összecsaptak. – MH. Te kis okos! – nyomott egy puszit Deimos fejére. A sötétítők a kinti fényeket is megszűrték. – Aine hűtsd le a bort és a pezsgőt. Ne túl hidegre azt nem szeretjük – figyelmeztette a manót és Deimossal a karján az emeletre igyekezett. Deimost a már felhozott babahordozóba helyezte, s az öltözőszobába lépett. Most közös öltözőszobája volt Dracoval, nem úgy mint a Malfoy-kastélyban. Egészen sötét mélyzöld estélyit választott erre az estére. Fürdés után Draco kedvencét a cseresznyeszín szájfestéket vitte fel,  és a régi smaragdfülbevalókat választotta. Deimos kicsit elbóbiskolt a babahordozóban, de anyja levendulaés szantál illatú parfümjét megérezve felnyitotta szemeit.

-         Ugye jó kisfiú leszel ma Deimos? Tudod anyukád és apukád ma kettesben szeretne lenni. Ugye szépen alukálsz? – Deimos gurgulázva felnevetett. – Aine szólni fog, ha nem hallanánk, tehát nyugalom. Na kérek egy értékítéletet. Hogy festek? – Pansy körebforgott a fia előtt. Deimos rúgkapált néhányat féktelen jókedvében. – Ez azt jelenti tetszik, vagy ennyire nevetségesen festek? – ráncolta a homlokát Pansy, s karjaiban átvitte Deimost és a kiságyba fektette. –  Jó éjt gyönyörűségem. A gondjaidra bízom ma este Aine – a manó meghajolt, ahogy Pansy kilépett a hálóból. Pansy zöld szatén cipője kopogott az étkező padlóján. A sötétítők mögött kikukucskált a kocsifelhajtóra. Semmi. Este nyolc óra. Draco későn jön ma. Pansy az állóórára kapta a tekintetét. Karba tett kézzel járkálni kezdett az étkezőben. A gyertyák lassan égtek, csepegett csorgott a megolvadt viasz mutatva az eltelt időt. Pansy egyre szomorúbban nézte a kattogó mutatókat. Kilenc óra. Draco még mindig sehol. Elfelejtette volna? Pansy tovább járkált az étkezőben. Kop-kop-kop. Az óra felé és vissza. Kop-kop-kop. Kinézett az ablakon. Szállingóztak a hópelyhek az éjszakai csendben. Mint akkor. Pansy síráshoz közeli állapotba került. Gyorsan elfordult az ablaktól. Kop-kop és kop. Elfáradt. Leült a megterített asztalhoz és felkönyökölve az összekulcsolt kézfejére támasztotta az állát. Már megint ostoba voltam. Az állóóra elütötte a tíz órát. Dracot fölösleges volt várni. Ismerhetné. Tudhatná, hogy ilyen. Hogy nem jön. Hogy valami fontosabb és természetesen valami közbejött. Pansy egyre lejjebb csúszott az asztalra. Egész nap készülődött. Nem aludta ki magát már hónapok óta. Észrevétlenül nyomta el az álom.

Draco halkan lépett a kígyómotívumos oszlopcsarnokba. Fényezett cipőorra csillogott az éjszakai sötétségben. Méregzöld dísztalárja súrolta a márványtalajt, ahogy sietősen az étkező felé vette az irányt. Benyitott. Pansy az asztalra borulva kimerülten aludt. A gyertyalángok megvilágították az arcát. Nedves volt. Draco  halkan sóhajtott fel. Pansy még álmában is sírt. Nem csak álmában sírt. Draco puha léptekkel lépett a felesége mellé. Hűvös ujjaival letörölgette a könnycseppeket. Pansy álmosan kissé megduzzadt szemekkel ébredezett. A bársony zöld dísztaláron akadt meg a tekintete először. Lassan emelte fel a szemét Draco arcára. Draco frissen borotválva, hátrafésült tökéletes szőke hajjal szomorkásan mosolygott rá.

-         Tudom. Késtem – keresgélte rekedtesen a hangját. Pansy a férfi mögötti állóórára nézett, már elmúlt tizenegy óra. Draco várta, hogy Pansy mit szól, de semmit nem felelt. A Zsebébe nyúlt és előhúzta a méregzöld hosszú bársonytokot. Pansy megtörölgette az arcát és ránézett. – Ez a tied – súgta és letette a damasztabroszra  dobozt. Pansy felpattintotta a fedelét. Egy ezüstmarkolatú fekete pálca süppedt a puha bársonytokba.

-         Mégsem felejtetted el? – suttogta Pansy elhalóan.

-         Ezt feltételezted rólam?  - emelte meg a szemöldökét Draco . – Na igen. Belőlem éppen tényleg kinéznék, hogy elfelejtem a házassági évfordulónkat. De nem. Tudod azóta is bánom azt a szócskát – mosolygott gonoszul Draco.

-         TE? Én. Fohászkodom a sötét erőkhöz, hogy változtassák meg ezt a végzetes tévedést, hogy én igent mondtam valaha is erre a földi gyötrelemre amit veled kell élnem – mosolygott Pansy. Kivette a tokból az ezüstmarkolatú pálcát és megpörgette az ujjai között.

-         Mindenképpen elegánsabb, mint a régi pálcád. Nem beszélve arról, hogy a Malfoyoknak ilyen pálcájuk van. A Tied túl semmitmondó. Nem illik egy Malfoyhoz – mondta Draco, látva, hogy Pansy még mindig a pálcát bűvöli. – Persze, ha nem tetszik, akkor átalakíttatjuk.

-         Nem-nem – rázta a fejét Pansy. – Nagyon szép. Igazán. Bár a férjek ékszert vesznek a feleségüknek az ilyen alkalmakkor nem? – ráncolta a homlokát.

-         Pansy mi nem akármelyik pár vagyunk – mosolygott öntelten Draco. – Nem kell követnünk mások ostoba szokásait. Mert mi mi vagyunk és senkit nem utánzunk igaz? – Pansy egyetértően bólintott. – Mellesleg úgy gondoltam, egy ilyen hasznos eszköznek jobban örülsz – Draco sóhajtott egyet. – Ah nők!- legyintett és a másik zsebébe nyúlt és Pansy mögé lépve egy vékony aranyláncot tett Pansy nyakába. Pansy felismerte a szép fényesre csiszolt követ ami a láncon billegett: ametiszt. – Nem. Valóban nem értékes – bólintott Draco. – De mindennapi használatra tudom, hogy nem vennél fel méregdrága ékszereket – suttogta Pansy fülébe.

-         Ó Draco! – Pansy megfordulva felállt és Draco karjaiba simult. Draco birtoklóan csókolta Pansyt. Rebegve váltak el ajkaik.

-         El sem hiszem, hogy egy éve.

-         Hát éppen azért el lehet hinni – mosolygott Pansy. – Elvégre megvan a gyümölcse is.

-         Na igen. Igaz  - mosolygott szorosan a karjaiban tartva Pansyt. Pansy elmosolyodott és vadonatúj pálcáját kipróbálva a gramofonra pöccintett. Draco néhány lépés után már türelmetlenül nézett a vacsoraasztal felé.

-         Megkóstolom azért a vacsorát – nézett sajnálkozva Pansyra. Leültek egymással szemben. – A Parkinson recept? – emelte meg a szemöldökét Draco az első falat után.

-         Csakis – mosolygott Pansy.

-         Tettél bele elég mérget? – nézett gonosz mosollyal Pansyra.

-         Nyugodt lehetsz. Sokat is – mosolygott vissza negédesen Pansy.

-         Helyes – Draco ismerte ezt a szokást. A vidéki gazdag családoknak megvoltak ezek a szokásaik. Nagyanyák ősi receptjeit készítették az ünnepi alkalmakkor. Draco családjában nem volt senki, aki a vidéki gazdagokhoz tartozott volna, így nem is volt ilyen hagyományos speciális családi receptkönyvük, mint a Parkinsonoknak. De örült, hogy Pansy magával hozta a hagyományokat és Narcissától távol alkalmazza is. Mert meg kellett állapítania, hogy ízlik neki a Parkinsonok által gyűjtött egyedi titkos családi recept, amit Pansy magával hozott a családi házból. A gyertyalángok fényében Pansyra mosolygott, s Pansy viszonozta a mosolyt.