Pansy az Abszolúti növényboltban válogatott néhány bájitalhozzávalót. Kint ítéletidő tombolt. Villámlott, hatalmasakat dörgött az ég, s sűrűn csapkodta a szél az esővizet a bolt ablakához. Pansy nem bánta volna, ha jobb idő jut a mai napra, amikor beszerző úton van. Deimosnak begyulladt a szeme, és a villában még a legalapvetőbb gyógynövényeket sem tárolták. A Malfoy-kastélyból még véletlen sem akart kérni bármit is. Pitontól pedig semmiképp sem mert kérni, mert nem tudta, mennyire bizalmas információforrása a Malfoyoknak, és még ha Lucius Malfoyyal meg is osztja vajon az eljut e Narcissához, aki azonnal lecsapna az unokájára, hogy még annyira sem tud vigyázni Deimosra, hogy begyulladt a szeme. Pansy kosarába tette a csomagokat és esernyőjét szétnyitva igyekezett a pocsolyákat kikerülni. Szoknyája alja már átnedvesedett a zuhogó esőben, villámok cikáztak az égen, megvilágítva az esőverte utcákat. Pansy épp a város szélén várakozó hintóhoz ért, amikor…mintha a mennydörgés a szívét rázta volna meg. Lassított felvételként látta…a pocsolyába ájuló…levendulataláros férfit.  Világosbarna haja csapzottan hullott az arcába. De ő volt…Újból feltámolygott a vízből és haladt néhány métert, majd  a falnak támaszkodva lihegve megállt. Pansy odaszaladt hozzá és elejtve a vízbe a kosarát és esernyőjét a férfiért kapott, aki ismét elvágódni készült. Karjaival tartotta fel, s arcát mosta az esővíz.

-         Merlinre Blaise! – suttogta Pansy. Blaise a hangra megemelte elnehezülő pilláit és mint aki mély álomból ébred idegesen körbenézett és behúzta Pansyt az árkádok alá.

-         Pansy! Nem láthatnak meg minket együtt! – lihegte erőtlenül, az oszlop takarásába húzva Pansyt.  – Veszélyes lehet mindkettőnkre nézve tudod nagyon jól.

-         Blaise! Mi történt? Mi az? – Pansy aggódva tartotta Blaise, aki gyengén és nagyon sápadtan dőlt a falnak.

-         Menj! Pansy! – zihálta Blaise.

-         Nem, hagylak itt a sárban összeesni, ne butáskodj már!- Pansy kutatva nézet végig a magas férfin és meglátta. Blaise hasánál hatalmas vörös vérfolt terjengett. –Merlin ősz szakállára Blaise!- Pansy  széthajtotta a levendulaszín talárt, és feltűrte az átázott fehér inget. – Blaise! –nézte szörnyülködve a sebet és letekerve a hajára tekert fehér fátylat Blaise sebére nyomta.  – Blaise hová készülsz? Elviszlek

-         Malfoy címeres kocsival? – vihogott erőtlenül Blaise. Pansy elpirult.

-         Jaj dehogy. Számozatlan fiákerrel jöttem – Pansy felkapta a kosarát és az ernyőjét és Blaise sebére szorítva a fátylat vonszolta át  a férfit a fiákerhez. Blaise összeszorítva a szemhéját ült a fogaton.

-         Hova vihetlek?

-         Montmorency út 69 – szuszogta Blaise. Pansy aggódva nyomta a sebre a kezét, s még azon sem tudott elmosolyodni most, hogy Blaise a szerelmi bájitalokról híres Montmorencyről elnevezett utcában lakik. Idegesen nyitotta ki a kovácsoltvas kaput, és felsegítette Blaiset a lépcsőn.

-         Nem is lenne szabad elárulnom, hol lakom – vigyorodott el Blaise. – Még a végén rám támadsz itt éjszaka.

-         Jaj Blaise!- nyitotta ki az ajtót Pansy. Az ő hajából is csavarni lehetett már az esővizet, de Blaise állapota miatt aggódott. Félt, hogy a férfi elájul, mielőtt ágyba tehetné.

-         A kérdés, milyen oldalról támadsz le – pihegte Blaise. – Gyilkossági szándékkal, vagy valami sokkal kellemesebb indokból – Blaise gyorsan bezárta az ajtót. Pansyval feltámolygott az emeletre a hálóba, s Pansy kapkodva rángatta le róla az inget.

-         Jaj ne ilyen hevesen cicus! Megértelek, hogy rég láttuk egymást – vigyorgott bágyadtan Blaise.

-         Jaj Blaise! Látom semmit nem változtál – Pansy gyorsan tisztítani kezdte a sebet. Varázsigét mormolva várta, hogy elmúljon a vérzés. A kosarából kikapkodta a megfelelő gyógynövényeket és gyorsan tépkedni kezdte a leveleket a körmével  nedveztette meg a növényt és gyorsan bedörzsölte vele BLaise hasát. A komódhoz lépve nem kellett tévednie. Blaise a legfelső fiókban tartotta a fehér  ingjeit mint a Roxfortban. Gyorsan tépést csinált belőlük és átkötötte a sebet. Blaise erőtlenül hevert az ágyban. Pansy idegesen nézte Blaiset. – Tehetek érted valamit?

-         Máris túl sokat tettél Pansy – Blaise összegyűjtve az erejét felnézett a nőre. – Hát éppenséggel nem így gondoltam a viszontlátást – mosolygott Pansyra.  Pansy az ágyon ült és Blaise felé hajolva hallgatta. Blaise erőtlenül átsimította Pansy arcát. –Szebb vagy mint ahogy emlékeztem –suttogta megigézve.

-         Jaj Blaise mi volt ez?

-         Szerinted? Harcoltunk. Draco nem mondta? Nem is érdekel, hogy van a férjed?

-         Láttad Dracot? – Pansy fel akart pattanni, de Blaise lefogta  a csuklóját.

-         Épen és egészségesen tér haza ne aggódj – mosolygott Blaise.

-         Ó Blaise! Mit mondjak? Mit gondoljak? Olyan furcsa ez az egész – nézte tanácstalanul a férfit.

-         Hát igen. Sok minden változott azóta. Sok minden – suttogta Blaise. – De van, ami sohasem változik – Blaise magához húzta Pansy kezét és kézcsókot lehelt rá. Pansy behunyta a szemét és nyelt egyet. – Itt vagy nálam. A hálószobámban, Az ágyamon ülsz – vigyorgott pimaszul Blaise. – Hát ezt is megéltem. – Pansyban ekkor merült fel a gondolat, hogy Blaise talán nem is egyedül él itt ő meg csak berontott a sebesült férfival a lakásba.

-         Teljesen az enyém a ház. Én lakom tele senki más – mosolygott Pansyn Blaise. Mindketten elhallgattak. Évek. Amik elteltek. És nem is hallottak egymás felől. Csak a legszükségesebbet. De mintha még mindig ugyanott lennének, a Roxfortban, alig tizenhét évesen. Hosszú  csend. Túl hosszú. Blaise lassan emelte meg a fejét, de Pansy gyorsan felugrott az ágyról.

-         Mh. Jobb ha megyek – lett egyszerre nagyon sietős Pansynak a távozás.

-         Várj-várj! – túrt nedves hajába Blaise. – Szükségem lenne. MH. Bájitalokra.

-         Jaj Blaise – roggyant meg Pansy válla. Ezt nem kérheti. Ha segíti Blaiset azáltal Voldemort ellen ügyködik és ezzel akarva akaratlanul Draco ellen. Ezt nem. Ezt nem kérheti.

-         Csak nekem – Blaise kifáradva hátrahanyatlott a párnákra. – És….Nottnak.

-         Theodore Nott? – Pansy emlékezett a visszahúzódó csendes fiúra, akinek nagyon ritkán lehetett hallani a hangját. – Ő is…átállt? – Blaise bólintott.

-         Tudod milyen pocsék bájitalkeverő vagyok – röhögött magán Blaise. – Csak néhány üvegről lenne szó – nézett kérlelőn Pansyra. – Amíg nem találok egy másik hűséges bájitalszakértőt – Blaise nem mondta ki, de Pansy sejtette, Blaise most veszíthette el az eddigi keverőjét, márpedig valószínű, hogy neki is nagy szüksége lenne mostanság a bájitalokra.

-         Olyanokra kérsz! – Pansy idegesen járkált a szobában. – Rendben. Egy hétig, nem tovább – adta be Pansy a derekát, bár sejtette a tettére nincs bocsánat a másik oldalon.

-         Meghálálom – mosolygott Blaise.

-         Inkább ne. Ismerem a hálád – legyintett Pansy, mire Blaise fel akart kacagni, de rájött, hogy  fáj a hasa, így csak erőtlenül dohogott.

-         Most azt gondolod szexet ajánlok? – vigyorgott Blaise.

-         Miért nem azt akartad? – emelte meg gúnyosan a szemöldökét Pansy.

-         De igen – vihogott fel Blaise.

-         Na látod – Pansy felkapta a kosarát. – Sötétedés után jövök.

-         Pansy! Cicám! Igazi kincs vagy – nézte a távolodó nő alakját. Pansy a fejét csóválta, hogy belement ebbe az egészbe.

-         Pihenj Blaise!- kiáltotta még fel Pansy. Sietősen hajtatott haza.

Alig ért a villába, s Draco máris befutott. Pansy a kendőjét Blaisenél hagyta még csurom nedves volt a ruhája, a haja csapzott, mint egy ázott macska. Draco végigmérte.

-         Hol voltál és hogy nézel ki? – csodálkozott Draco Pansy zilált kinézetén.

-         Mh az Abszolúton – mondta nyugodtan Pansy. – Deimosnak hoztam pár dolgot. És elkapott az eső.

-         Ühüm – bólintott Draco  a talárját levéve. Pansy meleg fürdő után a fésülködőasztalánál szárította a haját. Halkan nyitotta fel a Blaisetől kapott zenedoboz tetejét és a régi Walpurgis szám csendült fel. Le akarta zárni, mielőtt Draco kijön a fürdőből, de elkésett. A kapkodás pedig gyanús tudta nagyon jól. Így csak a tükörben összenézett Dracoval.

-         Nosztalgiázunk? Nosztalgiázunk? -  húzta gúnyos mosolyra a száját Draco, s fürdőköntöse zsebébe dugott kézzel az ajtónak támaszkodott.

-         Olyasmi – mondta röviden Pansy. – Milyen napod volt?

-         Semmi különös – felelte kitérően Draco. Hazudtak mindketten. Bár kiválóan leplezték mint mindig.

-         Gyere nézzük meg a fiunkat!- húzta a gyerekszoba felé kézenfogva a férfit Pansy. Draco követte a nőt és a kiságy felé hajolva nézték, hogyan aludja az igazak álmát Deimos.