A fekete cipő hangosan kopogva visszhangzott a kihalt utcákon. A macskaköveken időnként súrlódott a cipő sarka. Vékony hófehér lábszár villant ki a fekete taláranyag alól. Sűrűn lefátyolozott alacsony nő sietett az apró park mögötti házba. Nyikorogva tárult ki  a kovácsoltvas kapu. Még nedves volt a fém az esőtől és hűvös az éjszakai levegőtől. A nő gyorsan becsapta a kaput és felsietett a lépcsőn. Türelmetlenül és gyorsan ragadta meg a kopogtatót ás párszor az ajtóhoz ütötte. Résnyire nyílt az ajtó, s a nő már be is siklott a meleg előtérbe.

- Sokára jöttél, történt valami? – Blaise dohogott a nappaliban.

- Mh. Deimos ma egyszerűen nem akart elengedni – vette le a sűrű fátyolerdőt Pansy és a letette a dobozt a nappaliban.

- Minden rendben volt Cicus? – nézett ki a függöny mögül Blaise.

- Persze – Pansy  a kandallónál melegítette a kezeit. – Nagyon hűvös van kint.

- Nem követett senki? – Blaise szemei vizenyősen fürkészték a ház előtti parkot.

- Nem senki – nézett rá meglepetten Pansy. – Gyanakszol?

- Akkor gyere ide, és nézd meg saját szemeddel – intette magához a nőt Blaise. Blaise elsötétítette a szobát, s kikémleltek a függönyön keresztül. Pansy sokáig kereste az alakokat, s Blaise a helyes irányba fordította az arcát. – Erre nézz! – suttogta halkan. Oldalról, a magas bokroknál két bőrkabátos férfi állt. Magasak termetesek és egyértelműen a Montmorency út 69 felé pislogtak időnként.

- Te jó ég! Tényleg követtek. De hát észre sem vettem – suttogta rémült hangon Pansy.

-  Bole és Derrick. Három évvel előttünk végeztek – fűzte hozzá Blaise és illanóra gyújtott. – Cicám! Valakinek nagyon fontos lehetsz. Ugyanis figyeltet -  eregette a füstöt elgondolkodva Blaise.

- Ó! De hát miért? És ki, és…? Gondolod, hogy gyanakszanak rám? – suttogta idegesen Pansy Blaise mélyen ülő szemeibe nézve.

- Az biztos, hogy ez nem sok jóval kecsegtet – mormolta Blaise. – Ma biztos, hogy követtek. Tudják, hogy itt vagy nálam. Azt is hihetik, hogy kém vagy – komorodott el Blaise arca, és hamusszürkévé vált.

- Jaj nem! – kapkodta a levegőt Pansy.

- De nagyon is. Egy hete ellátogatsz rendszeresen hozzám. A kémkedés bűn. Azt hihetik információkat hozol nekem a másik oldalról.

- De hát Draco semmit nem mond nekem.

- Ezt nem tudjátok bizonyítani – intette le Blaise. – És ezzel nem csak magadat, de Dracot is veszélybe sodrod. Jaj Cicus, ma figyelmetlen voltál – lépett el idegesen az ablaktól. Újabb illanóra gyújtott.

- Most mit csináljunk? – rogyott le Pansy a kanapéra. – Miért is mentem ebbe az egészbe bele. Tudtam, hogy veszélyes.

- Megoldjuk nyugalom – fújta ki a füstöt Blaise.  – A legfőbb a természetesség. Tehát azt tudják, hogy hozzám jársz. De azt nem, hogy miért – Blaise elvigyorodott. – Lenne egy megoldás, amivel tisztára moshatjuk ezt az ügyet. Ami elfedhetné a valóságot, és megkímél mindhármunkat a kérdőre vonástól.

- Min töröd a perverz agyad Blaise? – Pansynak kezdett nem tetszeni a férfi kaján vigyora.

- Ha azt hiszik szeretők vagyunk, azon csak röhögnek a markukba. A szexet mindenki olyan lazán veszi. Az ilyesmi megesik. Az nem bűn, ha a karjaimba omlasz – bólogatott a gondolatmenetén Blaise.

- Nem azt nem – tiltakozott hevesen Pansy.

- Lásd be, hogy nem tehetünk mást. Ha csak kiosonsz mint szoktál, az egyértelműen azt a feltételezést vonja maga után, hogy Dracótól hozod nekem az információkat. Voldemort téged és Dracot is kérdőre fog vonni. Oda a Malfoyok jó hírneve és helyzete. Ezt akarod? Voldemort nem fog többé megbízni bennetek – dörzsölgette fáradtan a homlokát Blaise. – De ha pusztán arról van szó, hogy felmelegítettünk egy régi kapcsolatot. Az egészen más. Arra fátylat lehet borítani. Az ösztönök és vágyak felett szemet huny bárki. Az árulás már nagyobb bűn. Ha nem végzetes bűn. És miért ne őrizhetnénk meg a látszatot. Hiszen nem tettünk semmi rosszat. De ezt nem fogják elhinni neked.

- Jaj Blaise – Pansy tanácstalanul nézte a férfit. Értette nagyon jól, hogy Blaise mit akar mondani. S a terv maga, hogy eltereljék a kémkedés gyanúját Pansyról és azáltal Dracoról jól hangzott. De ezen az áron? Hiszen Voldemort valamit mindenképpen tudni fog. Vagy azt, hogy Blaisenek információkat hoz, vagy azt, hogy a szeretője. S egyértelmű, hogy melyiket lenne képes elnézni. Ezáltal megmaradhatna Draco státusza és a Malfoyoké is Voldemort mellett. Csupán az ő erkölcsei inganának meg. Halálfaló körökben mindenképpen jobban hangzana, ha az ellenség szeretőjeként tűnne ez az egész helyzet fel, mintha kémként.

- Rád bízom Pansy. Én semmit nem veszíthetek – mondta komolyan Blaise. – De én is ismerem Voldemortot. Ha azt hiszi hírt hoztál, az halálos ítélet az egész Malfoy családra. Nem csak rád. Olyan barom voltam, hogy belerángattalak ebbe – Blaise nagyon dühös volt magára.

- Én voltam figyelmetlen, mert annyira siettem. Draco ma hamarabb jön haza, Deimos meg nem hagyott eljönni, ideges voltam, hogy kések tőled és kések Dracotol is. Ez a kapkodásom eredménye. Pedig ez lenne az utolsó, hogy hozzád jöttem. Ó Blaise! Most mit csináljunk? – kétségbeesve nézte Blaiset. Ha ez a hír Draco fülébe jut, hogy esetleg ő és Blaise!  Pansy belegondolni sem mert milyen dühös lenne Draco. És hogyan is magyarázhatná meg, hogy az egész csak látszat. De ezzel megmenthetné a családot a teljes pozíciózuhanástól. És Voldemort haragjától. Nem lesz más választása. Első a  kötelesség még akkor is ha ez ellent mond az érzéseiknek és gondolataiknak. Igen. A Malfoyoknak mindig fontosabb a cél, az eszközök lényegtelenek. Neki is meg kell őriznie a család helyzetét, és egy ilyen félrelépés nem állhat az útjukba. Bármi is lesz Draco haragja. Ezerszer inkább Draco legyen dühös, mint Voldemort. Ha Draco dühös azt csak ő sínyli meg, de ha Voldemort, azt az egész család. Ha most dühös lesz Draco, akkor a kémkedés gyanújáért még dühösebb lenne. Pansy nagyot sóhajtott.

- Hitessük el…? – nézte Blaise komoly tekintettel, s a hangja elakadt, majd rekedtesen folytatta. – hogy szeretők vagyunk? – a végére nem bírta megállni, hogy kajánul el ne vigyorodjon. Pansy bólintott.

- Legyen – ez az egy lehetőség van. Ha ez az ára, hogy a Malfoyok tisztán jöjjenek ki az ügyből, akkor meg kell tennie.

- Csodálatos – vihogott Blaise. – a kár az, hogy én is csak a hírrel érhetem be. Micsoda nimbuszom lesz a kilépett halálfalók között. Huhú!- elnyomta az illanót.

- Blaise! – nézte sötéten a fiút. – Ez nem vicces.

- Tudom cicám! De azért már a gondolat is jól hangzik, hogy a szeretőmnek nevezhetlek- Kézenfogva Pansyt felhúzta az emeleti hálóba. – Sajnos hogy elhitessük látniuk is kell valamit ugye érted?

- Igen értem. Még élvezed is valld be! – vágta rá morcosan Pansy.

- Soha nem tagadtam hogy élvezem, már a gondolatát is – röhögött Blaise. Pansy az ablakhoz lépett, hogy megnézze ott állnak e még a követői. Sajnos ott álltak. Blaise meggyújtott néhány gyertyát. Pansy el akart lépni az ablaktól, de Blaise nemet intett.

- Maradj! Látniuk kell! – Blaise macskamozgással közeledett Pansyhoz. Esti iszogatás utáni kinézet, mint mindig. Fekete ingje felső gombjait már kigombolta megszabadítva a nyakát a szorítástól, az ingje hanyagul kihúzva a nadrágból, ami hanyag eleganciát adott Blaise jellegzetesen lezser stílusának és erős férfias szantál illat lengte körül. Haja enyhén kócosan állt, ahogy az egész esti mélázás közben rendszeresen áttúrta az ujjaival.  Pansy megrettenve érezte, hogy Blaise vad, csábító tekintetétől felborul a légzése. Arról szó sem volt, hogy tetszeni is fog a dolog! Neki is. Meg tudta érteni, hogy Blaise annyira népszerű volt a nők körében mindig is. Laza mozdulatokkal, rutinos szeretőként megemelte Pansy állát és az oly nagyon vágyott nő arcában gyönyörködött, kutatva nézett Pansy sötét csillogó tekintetébe mielőtt ráhajolt az ajkaira. Pansy megszédült. Blaise visszafojtott szerelme minden indulatával és gyengédségével csókolta, beborította az erős szantálillat és ernyedten roggyant meg a térde, de Blaise átfonva karjait Pansy derekán megtartotta a nőt. Pansy gyűlölte magát ezért. Hogy a teste ennyire erőtlenül reagál Blaise csábítására, mert az esze mást diktált, s erkölcsi rendszere hevesen tiltakozott ez egész hadművelet ellen. De a teste az válaszolt Blaise ingereire.  Blaise pedig férfi volt. Második helyre szorított szerelmes férfi. És mardekáros. Volt annyi esze, hogy amennyire lehessen kielégítse álmait.  Egyszerre gyengéden és követelő türelmetlenséggel  siklatta tenyerét Pansy testén. – Ó Pansy! Tudom mekkora mocsokság ez! De életem legboldogabb percét köszönhetem annak a két szemét állatnak – lihegte, s Pansy zihálva  reszketve nézett fel Blaise vágytól csillogó mély szemeibe. Blaise mohón tapadt  Pansy levendulaillatú bársonyos bőrére ajkaival, majd ismét visszatért Pansy szájához. Csókolódzott már Blaise-el. Tudta, hogy milyen. Teljesen más technika, de szédítően jó, ezt be kellett ismernie, még ha nem is akarta.  Blaise  az ablakpárkányra emelte Pansyt és az öléhez nyomulva falta ajkait. Minden percet megragadott, hogy kiélvezze ezt a néhány szerelmes pillanatot, amit Pansy engedélyez neki.  És most igazán minden érzelmét beleadta ezekbe a percekbe. Amikor azt a nőt tarthatta a karjaiban, aki után mindig is vágyódott. Lágy ritmussal nyomult Pansy öléhez, s szinte megrészegedett a hangtól, ami Pansy ajkán tört fel. Mindig is tudta, az összhang megvolt ugyanúgy közte és Pansy között is. A különbség egyetlen aprócska ám nagyon fontos dolgon múlott. Amit úgy hívnak hűség. Ez, ami Draco és Pansy között megvolt, ami gátat szabott Blaise vágyainak. Ez a mindennél erősebb észben eldöntött akarat. Mert fizikailag Pansy bármikor az ágyában köthetne ki, ezt tudja. Csak fejben nem. A hűség és megcsalatás témája fejben zajlik le. A döntésen múlik minden. Hiszen testlieg egyértelműen vonzódnak. De fejben nem fog menni soha. Fejben soha nem verheti le Dracot. És ezért irigyelte a legjobb barátját. Mert olyan erővel kellene küzdenie, amivel szemben esélye sincs. Fejben Pansy Dracoé ezt ő Blaise tudja a legjobban. S ezért nem szerezheti meg Pansyt sohasem. A csatát még el sem kezdték már véget ért. S ezt a csatát Pansy fejében kellett volna megnyernie. Hiszen tessék, most is itt remeg a karjaiban, szinte vágyva a folytatásra. De ez csak a test. Pansy fejben hevesen tiltakozik erkölcsi normarendszerével az egész helyzet ellen. De Blaiset most ez érdekelte a legkevésbé. Most, hogy Pansy az ő fülébe nyöszörög, és az ő kényeztetésére omlik össze.

- Blaise!  - zihálta elboruló szemmel Pansy. – Hagyjuk abba Blaise! – a férfi elmosolyodott. Tudta itt a határ. Pansy  fejében beindultak a vészintézkedések, szinte látta a pajzzsal felsorakozott tiltakozó elősereget.

- Egy pillanat Cicám. Nyugalom – suttogta és az ágy felé araszolva dőlt el a nővel a széles franciaágyra. Eloltotta a fényeket és néhány másodpercig még kutató ujjaival élvezte az alatta fekvő nő idomait.

- Szállj le! Szállj le rólam Blaise! – nyomta a tenyerét a férfi mellkasának Blaise felsegítette Pansyt az ágyról. Blaise nadrágja erősen feszült az ölénél, s elvigyorodva felkapta a fotelről a háziköntösét.

- Mh. Hát ezt talán mégsem kellene látnod Cicus! – vihogott, s Pansy mélyen elpirult. Blaise öle nedves volt. De Blaise nagyon jól tudta a nedvesség Pansytól ered. – Nem vagy semmi cicus én mondom – simogatta meg Pansy arcát. – Rendesen vadultunk – Pansy elkapta a pillantását a férfiról.

- Jaj Blaise!  - legyintette meg a férfi arcát. – Tisztára zavarba a hozol.

- Ez az igazság, most mit vagy úgy oda? -  Gyorsan illanóra gyújtott, s kapkodva szívta. – Na jó meddig tartson a nem létező aktusunk? – Blaise az állóórára nézett. – Tegyük fel tíz perc. Öt perc, amíg felöltöznél – számolgatta a perceket. – Egy negyed óra múlva mehetsz – bólintott.

- Ez nagyon számítón hangzott – tette karba a kezét Pansy. Még reszkettek az ujjai a felindultságtól.

- Várjunk csak, most is te használsz ki engem – dohogta Blaise. – Kihasználod az irántad való érzelmeimet.

- Vannak egyáltalán érzelmeid Blaise? – gúnyolódott Pansy. Blaise felállt s  fotelban ücsörgő Pansyhoz hajolt. Pansy hátravetve a fejét nézett fel rá.

- Szeretlek tudod nagyon jól – suttogta egészen közel hajolva Pansy arcához.

- Tehát ha Draco ezek után kidob, bátran jöhetek hozzád? – vonta fel a szemöldökét Pansy.

- Természetesen, az ajtóm mindig nyitva áll előtted Pansy. Megosztom veled mindenem – mosolygott sejtelmesen Blaise. Pansy elkomorodott. Bele se mert gondolni, mi lesz ha ez az egész Draco fülébe jut. – Draco soha nem engedné a fiát – lökte el magát a foteltől Blaise.

- A fiam nélkül sehova nem mennék – mondta sötéten.

- Akkor hiába is ajánlok fel bármit. Dracoval fogsz maradni, ha másért nem: a kicsiért együtt maradtok – nézte megértően a nőt.

- Ezért nem fogok jutalmat kapni otthon az biztos – nézett maga elé sötéten Pansy.

- Okos vagy te Cicám. Megoldod. A legfontosabb pedig a Voldemort iránti hűség nem igaz? – kérdezte mosolyogva Blaise.

- Épp annyira fontos a Draco iránti hűség is – tiltakozott Pansy.

- Persze-persze. De ebben az esetben, amikor választani kellett. Draco életben hagy. De Voldemort nem biztos – ironizált Blaise.  – Menned kell! – nézett az órára. Pansy lesietett a lépcsőn, de még visszafordult.

- Köszönöm Blaise, a segítséged.

- Örömömre szolgált - vigyorgott Blaise. – Vigyázz magadra Cicám!

- Találkozunk még? – bizonytalankodott Pansy. Blasie értette a kérdést. Vajon életben maradnak-e?

- Egészen biztosan – mosolygott bíztatóan Pansyra.  Pansy erőtlenül bólintott és arca elé húzva a fátylát kilépett a házból. Tudta nem nézhet a kémkedők felé, mert azzal elárulja magát, hogy észrevették őket. Ezért csak sietősen kapkodva a lábait felszállt a mellékutcában várakozó fogatra. Mély levegőket véve igyekezett lenyugtatni magát. Hamarosan szembe kell néznie Draco Malfoy haragjával. Ezzel tisztában volt. És nem igazán vágyott erre a beszélgetésre.