Pansy rövid ruhában  haladt a babakocsit toló Draco mellett. Délután négy óra volt és a nap nagyon melegen sütött. A május meglepő forrósággal köszöntött rájuk.  Pansy a napernyőt igazgatta a babakocsin, hogy ne süssön a nap Deimos gyönyörű szürke szemeibe, s lemosolygott a kicsire, aki kíváncsian szemlélődött  a parkban. Draco is a kicsit nézte, s az arcán mindig a levakarhatatlan öntelt mosoly ült.  Pansy leterítette a széles plédet a mesterséges kis tó partján, s Draco leállítva melléjük a babakocsit már el is nyúlt rajta.

-         Azt hittem játszol velünk – nézett rá morcosan Pansy.

-         Majd később- mosolygott engedékenyen Draco, s felcsapta a könyvét. Pansy megrántotta a vállát és kiemelte Deimost a babakocsiból. Lerúgta a szandálját, s Deimos izgatottan lebegtette lábacskáit a levegőben. – Nyugalom kis angyalkám – kedveskedett a kicsinek.

-         Még, hogy angyal – morgott Draco a könyve fölött könyökölve. – Én inkább ördögnek nevezném.

-         Miket beszélsz! – nézett hátra Pansy, miközben belépett a meleg vízbe. – Apukád csak bolondozik Deimos – magyarázta a kicsinek. – Draco csodálatos a víz! – kiáltotta hátra.

-         Jó, majd megnézem – morogta Draco, a lapok fölé mélyedve.

-         Már megint lemaradsz a legjobb dolgokról – kacagott Pansy, s Deimos már izgatottan nézett le a kéken hullámzó vízre. Pansy óvatosan beleengedte Deimost, aki visongva topogott a vízen. Igazi meleg fürdő víz volt. A nap felmelegítette a vizet. Deimos Pansy kezét fogva lépegetett a vízben. Időnként megállt és körbenézett a vízen, figyelte a fények játékát.

-         Szép igaz? – kérdezte suttogva a fiát, aki gügyögő sorozattal válaszolt és lelkesen mosolygott. Újra belelendült a járkálásba, s Pansy a kicsi kezét fogva vezette. – Ne menj beljebb csillagom, maradjunk itt a szélén! – Ölbe kapta Deimost és a levegőbe emelte, Deimos visítva nevetett. Pansy többször megismételte a mozdulatot. Majd visszaengedte a kicsit a vízbe, és járkálgatott vele oda-vissza a vízben. Figyelte, ahogy Deimos próbálgatja az egyensúlyát, kis lábaival nekiindulva, majd bizonytalanul megállva. Draco a távolból figyelte őket. Gyakran csinálta ezt mostanában. Úgy tett mintha elmerülne a könyvében de valójában a feleségét és a fiát figyelte. Itta a látványt a szemével. Pansy ében haján játszott a napfény, alakja ismét a régi volt. A feltűnően csinos roxforti mardekáros lány, aki észrevétlenül lopta magát a szívébe. Akivel élvezet volt minden harc és küzdelem, minden szóváltás és éjszaka. Figyelte Pansy hogyan foglalkozik a gyerekükkel, ilyenkor, amikor azt hiszi nem figyeli senki. Draco semmivel sem cserélte volna el ezeket a perceket. Ahogy távolról csodálta Pansyt és Deimost. Mintha megállt volna az idő. És csak ez a nő és a  közös gyerekük lenne a világon. És mint mindig, megmelegedett a szíve a családját figyelve.  Pansy a csípőjére emelte Deimost és járkálgatott a vízben. Deimos a kristálytiszta víz alját figyelte a finom homokot, a víz hullámzását és nyugodtan szemlélődött, időnként anyja karjára téve kis kezeit, ahogy egyik irányból a másikba fordult. Pansy nyugodt, halk hangon beszélt hozzá, mint mindig. Draco mosolyogva figyelte őket, s végül ő is elindult feléjük. Pansy átadta neki a kicsit és Draco is meglengette a kisfiút, aki alig várta, hogy ismét a vízben lubickolhasson a lábával. Draco beleeresztette a vízbe és Deimos nyomban nekilendült és kis hófehér lábait egymás után rakosgatva lépkedett, Draco pedig araszolva haladt a kicsi kezét fogva.

-         Előre félek, mi lesz ha megtanul járni – nézett Pansyra. – Eddig is mindig eltűnt a szemem elől.

-         Pedig már elég közel jár hozzá – figyelte karba tett kézzel a fiát Pansy, ahogy Deimos kis keze apja hatalmas tenyerében elveszett. Deimos kis babahangon motyogott, s apja kezét szorongatta. Draco az ölébe emelte a kicsit és magához szorította. Deimos szőke fejére szorította a száját és belélegezte fia illatát.

-         Draco? – Pansy a jelenetet figyelve azonnal érezte, hogy baj van.

-         Már annyira megszoktam – dünnyögte halkan Draco és itta a szemével fia vonásait. – Holnap nem jövök haza Pansy – mondta elmélyedő hangon.

-         Mi az, hogy nem jössz haza? – sötétült el egy villanással Pansy szeme.

-         Nem találod ki Pansy?  - nézte elkomolyodva a feleségét.

-         Ismét megütköztök? – bizonytalankodott Pansy.

-         Igen. Holnap indulunk. Hajnalban – játszadozott Deimos lábacskáival.

-         Miért…miért nem mondtad hamarabb? – lépett közelebb Pansy.

-         Nem akartam, hogy rányomja a bélyegét a napjainkra. Hogy itt lebegjen felettünk, mint a sötét jegy – húzta el gúnyosan a száját Draco.

-         S hány napra? – nézte Pansy is a kicsit Draco karjaiban.

-         Nem tudom. Talán egy hét – felelte kitérően Draco.

-         Egy hét? – szörnyülködött Pansy. – Az nagyon sok.

-         Nekem mondod? – Draco minden szeretetét rázúdította a fiára. Deimos egy ideig tűrte a fejét, arcát nyakát és kezeit érő puszisorozatot, de utána már nyűgösen tolta el Draco arcát. – Rád üt – morogta Draco. Pansy csendesen felnevetett.

-         Egy fenét. Olyan kis finnyás mint te. Nem szereti, ha sokat zaklatják – nézte a kicsit. Deimos megnyugodva támaszkodott apja mellkasán. Draco  elindult ki a vízből. Pansy összeszedte a pázsitról a dolgokat és a babakocsiba hajtogatva tolta maga előtt az üres kocsit. Draco  fia fejére szorította a száját. Nyugtalan volt. Látszott rajta. És Draco bizonytalansága Pansyt is idegessé tette. Több napot lesznek távol. Ez nem kis összecsapás lesz.

-         Blaise indítja? – kérdezte halkan.

-         Dehogy – legyintett Draco.  –Hiszen Blaise csak lassan akart mindenkit meggyőzni. Harcok nélkül.

-         Igazi idealista. Blaise! – suttogta Pansy.

-         Meglehetősen érzelgősen hitte azt, hogy Voldemort harc nélkül ad bármit is. Ő, aki annyira ragaszkodik mindenhez – húzta el a száját Draco. Pansy átkarolta férje derekát, s csendben léptek be a villa hátsó ajtaján.

Pansy az éjszaka sötétjében figyelte Dracot. Most még itt alszik mellette. Annyira gyűlölte ezeket a harcokat. Hogy mindig aggódnia kell Draco épségéért. Hogy nem élhetnek nyugodtan. Hogy valami mindig lebeg a jövőjükben. Átsimította a nemes arcvonásokat és nem bírt magával. Csókokkal halmozta a mindig sápadt fehér arcbőrt, s lázasan gombolgatta Draco pizsamáját. Meztelen mellkasára tapadt ajkaival és szívta a bőrt, kóstolta a fenyő és mentaillatú bőr ízét. Draco álmából ébredezve túrt a hajába.

-         Pansy! – morogta csodálkozva. – Mi ez a letámadás?

-         Egy hétig nem élvezhetem, hogy itt vagy mellettem. Muszáj előre bepótolni – búgta vissza Pansy.  Draco torokhangon nevetett, de átvette a vezetést az ágyban. Végigbecézte Pansy  testét, s már épp elértek az aktusig, de Draco Pansyra borulva leállt.

-         Draco?  - simította át a mellkasára boruló fejet. Draco átsimogatta az átölelő combokat.

-         Ez most nem megy Pansy – nézett rá szomorkásan. Pansy mosolyogva, nyugtatóan simogatta Draco tincseit.

-         Semmi baj – suttogta Pansy.  – Ideges vagy igaz?  A következő hét miatt?

-         Pedig én is akartam – gördült le Draco és a plafont nézte. – De most nem. Feszült vagyok nagyon – Pansy  csípővonalát simogatta a tenyerével.

-         Megértem – Pansy a mellkasához bújt, s ujjaival játszott Draco beesett vállán. – Elképzelni sem tudom ezeket a harcokat.

-         Jobb is. Füst és villanások mindenfelé. És álarcok özöne. Ismeretlenül. Ott van valahol Blaise, és Nott is. Meg a többiek. És a mieink.

-         Nem is tudom elképzelni Blaiset, amint csapatokat vezet – rázta a fejét Pansy.

-         Jól irányít. Taktikus. Egyszer láttam – suttogta halkan Draco. – Megismertem a hangját. Ő volt. Minden másban rossz, de taktikában nagyon ott van. Meg hát pálcaforgatásban sem volt sose rossz. A Roxfortban néhányszor párbajoztunk mi ketten.

-         És Voldemort?

-         Ő távolról irányít mint mindig. Nem fárasztja magát, csak ha nagyon szükséges. Akkor lép be, ha már vesztésre állunk. Ha már kifáradtunk, és elegünk van az egészből – húzta el a száját Draco, majd elnyomott egy ásítást.

-         Aludj! – szólt rá Pansy.  – Nem akarom, hogy kimerültség miatt legyél figyelmetlen – súgta, s őt is elnyomta a nyugtalan álom. Hajnalban amikor felébredt, már üres volt mellette az ágy.