Vidám gyerekhang keveredett a parkba állított piknikasztal melletti beszélgetésbe. Az egész Malfoy család kint üldögélt a napfényben fürdő parkban.

-         Kérsz még Deimos? – kérdezte Narcissa nyugodt hangján a kicsit.

-         Nem – rázta a fejét Deimos, s  tiltakozólag tolta el a tányérját. Narcissa kezéből kivette a tortaszeletes tányért Draco.

-         Add csak, majd én megeszem! – csapott le az édességre Draco. – Ezt az egy szót már nagyon megtanulta. És előszeretettel használja mindenre. Olyan mint az anyja.

-         Mire mondtam én nemet valaha is? – pislogott Pansy ártatlannak próbálkozó nézéssel.

-         Nem is tudom – ráncolta a homlokát tettetett gondolkodással Draco. – Tegnap este a baldachinunk alatt? – Narcissa zavartan elnézett és úgy tett mintha nem hallotta volna a megjegyzést. Deimos már igyekezett lecsúszni Narcissa öléből.

-         Sétálni szeretnél? – Deimos a közeli szökőkút felé igyekezett Narcissa kezét fogta.

-         Voldemort elégedett volt a legutóbbi találkozásotokkal – jegyezte meg a kávéját kavargatva Lucius.

-         Pontosan mire céloz ezzel? – dőlt hátra a kerti székben Pansy.

-         Ha Voldemort valamit megemlít, az azt is jelenti, hogy meg fogja ismételni – szürke tekintetét laposan Pansyra vetette.

-         Ez azt jelenti számítanom kell egy újabb meghívásra Voldemorttól? – találgatta Pansy.

-         Pontosan azt jelenti. Készülj rá Pansy, hogy a közeljövőben újra meghívást kapsz! – jelezte előre Lucius.

-         Nem tudom mit mondhatnánk még egymásnak Voldemorttal…

-         Beszél ő helyetted is nyugodt lehetsz. Ha csak párbajozni akar, akkor meg talán beszélgetni sem kell – kortyolgatta a feketét Lucius. Hófehér szürke pöttyös gyöngybagoly közeledett. Draco előtt landolt és Draco elvette a levelet. Pansy is elkapta a kézírást, s nyomban megismerte. A Zabini – pecsétnél feltépte Draco a levelet. „Pansy és Draco! Sorozatos meghívásomnak ezennel hivatalos formát is adok. Leghőbb baráti szeretettel meghívlak benneteket a vadászkastélyomba lehetőleg október előtt gyertek, mert utána sajnos megszaporodnak a feladataim. Jelezzétek az időpontot, hogy behűthessem a wiskyket! Várlak benneteket! Baráti öleléssel: Blaise.”  Draco átnyújtotta a levelet Pansynak is. Pansy átfutotta a sorokat. Pansy szempillabillenéssel jelezte, hogy elfogadottnak tekintette. Draco keresztbe tette a lábát és bólintással viszonozta. Tehát elfogadják a meghívást. Egy baráti összejövetel Blaise-nél. Hosszú volt a hallgatás. Blaise már régen nem írt és nem adott hírt magáról. Deimos ingatag léptekkel anyjához szaladt, s Pansy az ölébe emelte.

-         Mutasd mit hoztál? – Deimos anyja tenyerébe nyomta a zöld ametisztet. – Köszönöm csillagom. Ez nagyon szép kő – nyomott puszit Deimos fejére. Deimos előszeretettel szedegette ki a díszítő ametisztköveket a szökőkút aljáról. Pansy az asztal alatt Draco tenyerébe tette, aki laza dobással visszahajította a szökőkútba.

Néhány nappal később a Malfoy- címeres hintóban hárman ültek. Deimos már nyűgösködött. Hol Pansy, hol Draco ölébe kérte magát. Apró zökkenéssel álltak meg. Draco kipattant a hintóból és átvette a karjára Deimost és lesegítette Pansyt.

-         Üdvözöllek a Zabini vadászkastélyban benneteket! – vigyorgott szélesen Blaise, ahogy eléjük sietett. Illanóját elhajította, s megszorongatta a Malfoyokat.

-         Jaj hadd nézzelek te kis cica! – vette át a gyereket, hogy megnézze. – De megnőttél, amióta  nem láttalak!

-         Szia! Szia! –  mondta Deimos vékony kis hangján, s megtapogatta Blaise arcát, Blaise hatalmas cuppanós puszikat nyomott a kicsi arcára. Pansy végignézett a két emeletes elnyújtott alakzatú vadászkastélyon. Fehér homlokzatú, barna palatáblás ablakokkal. A távolban a domboldalon fésűfognyi egyenes sorokban hosszú szőlősorok. Beláthatatlan szőlőskert.

-         Ó Blaise ez gyönyörű! – áradozott Pansy szemét a napsütötte szőlősdombokon pihentetve.

-         Elhiszem Cicus! Az emeleti szobákból még szebb a rálátás. Ellátni egészen a tengerig – mosolygott Blaise. Vidéki borvidéki hangulat. Nyugodt élettel és vidám iszogatással. Blaise igazi otthonában jártak.

-         Honnan van neked ekkora szőlősbirtokod mh? – fordult vissza Pansy.

-         Hát tudod anyám is megérte a pénzét – kacagott Blaise, s Deimossal a karján a dombtetőre állt, ahonnan be lehetett látni a vidéket. – Nem is tudom melyik apámé volt ez. A lényeg, hogy választhattam. És ez mellett döntöttem.

-         Meg tudom érteni. Szerencsés lesz a nő, aki osztozik veled ezen – mosolygott Pansy. De Blaise elkomorult. Egyetlen villanás volt az egész. De Pansy észrevette.

-         Ne haragudj! – súgta Pansy zavartan.

-         Majd később, később – simogatta meg Pansy vállát Blaise. A szemei alatt mély karikák húzódtak. És a mindig vidám Blaise egy pillanatra nagyon borúlátónak és gondterheltnek tűnt. Mi lehet a baj? Blaise már ismét mosolyogva tért vissza Draco mellé. – Vadászni azokon a dombokon szoktam – mutatott a távoli magasabb csúcsok felé Blaise, ahol erdőségek zöldelltek. – Mit szólnál egy közös vadászathoz?

-         Nem. Draco nem vadászik – tiltakozott a veszélyes sport ellen Pansy.

-         Az asszony közbelép – kacagott Blaise. – Jól van. De a pincébe azért lenéztek ugye? Deimost fent hagyjuk, mert ott hűvös van egy kicsit – Aine máris a gondjaiba vette a kisfiút, akivel a vadászkastély udvara felé vette lépteit. Blaise kitárta előttük a pincébe vezető ajtót. - Csak utánatok. -  Draco indult meg a lépcsőn. Blaise a birtokos elégedett mosolyával csapkodta meg  a hatalmas boroshordókat. – Válasszatok egy évjáratot!

-         Már itt leitatsz minket Blaise? Hiszen még szinte meg sem érkeztünk – jegyezte meg gúnyosan Pansy.

-         Rád bízzuk a választást Blaise – emelte meg a szemöldökét Draco. Blaise hunyorított egy kicsit Pansyra, majd csapra verte az egyik hordót. Töltött a kristálypoharakba, és Pansynak nyújtotta. Pansy megkóstolta az édes fehérbort.

-         De… de – Pansy újra megkóstolta. – Én ezt a bort ismerem! – nézett Blaisere kikerekedett szemmel Pansy. – Ez a kedvenc borom.

-         Sejtettem, hogy ezt szereted – nevetett Blaise. – Persze, hogy ismered Pansy. Az én boromat iszod minden vacsorádhoz – röhögött Blaise.

-         Komolyan? – nézett Pansy Dracora.

-         Valóban a Zabiniktől szállítjuk az évi adagot – mosolygott Draco rájuk. Pansy hitetlenkedve meredt Blaise-re

-         Jaj ne rémülj már meg így cicus – karolta át Blaise. – Szinte minden aranyvérű család a mi borainkat issza a varázsvilágban – Blaise bánatos mosollyal nézett Pansyra. Nem hiába. Azonos ízlés. Pansy a Blaise szája íze szerinti borokat szereti. Blaise minden év minden borát ismeri amit csak termelt. És ő volt, aki meghatározta a bor minőségét, édességét, zamatát. Pansy pedig minden bort szeretett, amit ivott. Hát ezért. Mert Blaise irányító előkóstolásán estek át. Blaise keze nyoma volt rajtuk. Blaise íze. – Az én wiskymet és az én boromat iszod minden alkalommal. Az országban nem nagyon foglalkozik más varázsló ezzel. Mit gondolsz honnan volt az a töménytelen alkohol, amit megittunk az évek alatt esténként. A Malfoyok pedig a legnagyobb fogyasztóim – kacarászott Blaise a borát ízlelgetve.

-         Ennyi éven át titkoltad?

-         Persze és a markomba röhögtem miközben dicséred a borokat.

-         Hízott a májad mi? – nevetett zavartan Pansy. Talán most elárulta magát.

-         Természetesen. Minden ilyen alkalommal elárultad magad. Hoppá- hoppá! – nézett a borospohara felett csábosan Pansyra.

-         Mikor vetted át a bortermelést?

-         Amint anyám eltette láb alól a palit – vigyorgott Blaise. – Tizennégy éves lehettem. Akkor már csaknem tíz éve itt éltünk. De anyám már elköltözött, ahogy az aktuális apám távozott.  – Blaise röhögött magán.

-         Melyik férje az eredeti apád? – kérdezte gúnyosan Draco.

-         Mit számít az? – nevetett Blaise.  – Ez csak fizikai dolog. Egyébként apámnak tényleg ezt a bortermelőt éreztem. Olyan sok férfi váltakozott anyám mellett, hogy én már nem is tartom számon, melyiket éppen hogy neveztem, és kitől ered a Zabini név. Bár lehet ez anyám neve – kacarászott Blaise.

-         Menjünk, hűvös van itt – dörzsölte meg a karját Pansy. Draco mellé lépett és finoman átdörzsölte felesége hátát.

-         Majd vacsoránál viszontlátod a kedvenced ígérem – mosolygott rá Blaise.  Blaise a szélső szőlőtőkéről leszakított egy fürtöt, a szájába kapta, és ízlelgette.

-         Még egy pár hét és szüret. Megkóstolod? – tartotta a következő szemet Pansynak.

-         Csak semmi rosszalkodás Blaise! A tenyerembe kérem – nyújtotta a kezét Pansy, Blaise a fürtöt tette bele, s a leszakított szemet feldobta, hogy utána szájába hulljon. – Tehát szüret, ahol a szüreti bálon lekapod a lányokat a szőlőtőkék árnyékában? – emelte meg kérdőn a szemöldökét Pansy.

-         Pontosan – röhögött Blaise- Volt egy- két jó szüreti élményem – vihogott fel Blaise. – Ha akarod mutathatok egy kis ízelítőt itt a szőlősoszlopnál – legeltette Pansyn kéjesen a szemét.

-         Blaise, te csak maradj  a szüreti lánykáknál.

-         A friss hús mindig jól jön – vigyorgott Blaise. – Nem való nektek ezek a szüreti bálok. Megijednétek.

-         Hát ha még a mardekáros bulikon is túltesz, akkor az már tényleg orgia Blaise – ráncolta a homlokát Pansy.

-         Tudod, hogy van ez. Kergetőzés a sorok között. Szemezgetés, boriszogatás, aztán itt a szép, sármos bortermelő, akinek a karjaiba lehet szédülni – vihogott Blaise.

-         ÉS te ki is használod a lehetőségeket – nevetett Pansy. – El tudom képzelni. Blaise!- Pansy összeborzolta Blaise haját. – Soha nem fogsz megkomolyodni – rázta a fejét mosolyogva Pansy.