A szőlőlugas szélénél ültek. Blaise töltötte újra a poharakat. Deimos Blaise ölében üldögélt, aki mindenféle pofákat vágva szórakoztatta a kicsit, aki hangos nevetéssel jutalmazott egy-egy különlegesebb arcot.

- Azt hiszem ennyit még nem nevetett Deimos életében, mint amióta itt vagyunk – jegyezte meg Pansy a fiát figyelve.

- Nos azt a szerény egy évet, amit magának tudhat…hát persze, hogy nem nevetett olyan sokat – mosolygott vissza Blaise.

- Draco távol áll a nevettetéstől – nézett sötéten a férjére.

- Igen. Mert én másban vagyok jó – vihogott flegmán Draco.

- Amire úgy felvágsz, azt a fiad nem tudja értékelni – vágta rá Pansy.

- Már dehogynem annak köszönheti az életét – jegyezte meg undokul Draco.

- Igaza van draconak – kelt barátja védelmére Blaise.

- Az nem ugyanaz. Erre bármelyik férfi képes – húzta el a száját Pansy.

- De ahogy én művelem arra senki más – villantotta szürke tekintetét Pansyra. Pansy visszanézett, és zizzent a levegő. Blaise azonnal megérezte a közöttük lévő vibrálást.

- Deimos. Azt mondom 99,9 % esély van arra, hogy szüleid most szexelni fognak. Úgyhogy menjünk szépen egy nyugodtabb helyre – vigyorgott a kicsire Blaise.

- Ne mondj ilyet a gyerek előtt Blaise!- kapta a tekintetét Blaisere Pansy.

- a tény az tény – felállt és elindult Deimossal a karján a szőlősorok között. Deimos időnként hangosan felkacagott Blaise egy-egy csiklandozására, vagy bohóckodására.

- Ketten maradtunk – oldotta ki hanyagul a talárját Draco. – Hol is hagytuk abba? – lépett Pansyhoz és felhúzta a székről.

- De Draco! – tiltakozott Pansy.

- Kaptunk egy szabad délutánt – nézett a távolodó Blaise felé. – Használjuk ki, hogy gyereknyaggatástól távol lehetünk – kacsintott Pansyra és türelmetlenül megcsókolta.

Este Pansy a trófeateremben talált Blaisere és Deimosra. Blaise csizmás lábát hanyagul az asztalra vágta keresztbe, a falon körben agancsok és kitömött állatok függtek. Igazi vadászkastály hangulat. De számos képet is akasztottak a falakra. A tájról, a szőlőfürtökről. Blaise, amint keveri a mustot, ahogy szüretel. Nagyon sok kép volt. Blaise beiszogatott már. Estefelé ez teljesen természetes volt nála. Deimos mintha esti mesét hallgatna borult Blaise vállára.

-         Én mondom neked Deimos. Óvakodj a nőktől! Veszélyesek! –suttogta lassan forgó nyelvvel. Pansy csendben állt meg az ajtóban és onnan hallgatta. – Az ujjuk köré csavarnak és észre sem veszed.Szóval csak óvatosan. És mindig legyen nálad biztonsági tartalék. EZ a legfontosabb. Nézd meg nálam is mindig van – vigyorgott Blaise és a kis csomagot Deimos az ujjaicskái között forgatta. Pansy rájött ideje közbelépni.

-         Mivel tömöd tele szegény Deimos fejét? ÉS mit adsz a kezébe? Ilyesmi gyerek kezébe nem való – kapta ki a csomagot Deimos kezéből és Blaisehez dobta. Kivette az álmos Deimost a férfi öléből, és felvitte lefektetni. Amikor visszanézett Blaise már illanózott.

-         Gyere Pansy iszogassunk egy kicsit kettesben!- vigyorgott a nőre. Pansy a mellette levő székre dőlt és ő is feltette a lábát az alacsony asztalkára. Blaise a kezébe nyomta a borospoharat. Blaise forgatta a kezében a csillogó italt. A gyertyák fénye kellemes mély színt adott az értékes, nemes italnak. – A borász költeménye – búgta Blaise átszellemült arccal, s belekortyolt. – A szülőföld éneke – újabb kortyot kezdett ízlelgetni. – A bor. Az ember sorsa. Bánata és öröme – hajtotta fel a pohárból az italt és újabb adagot töltött, Pansy felé emelte a poharát és újból megízlelte. – Férfias alkotás – nyalta meg a szája szélét – de igazából a nő érdeme – Blaise csillogó szemeit Pansyra függesztette, s úgy folytatta: - ki a borászt ihlette…

-         Blaise – suttogta halkan Pansy. – És ki a te ihletőd? – rebegte egészen halkan.

-         Ezt a kérdést neked nem kell feltenned Pansy. Mert nagyon jól tudod – suttogta rekedten Blaise. – Minden bor, minden íz, amit olyan nagy gonddal alkotok csakis érted és neked készül-  Blaise a hajába túrt. – Már megint olyan sokat jár a szám. Nem kellene ezt elmondanom neked. Minden boromban ott vagy te. Mert amikor ízlelem őket rád gondolok. Őrültség ugye?

-         Jaj Blaise! – váltotta a tartását hanyagabbá Pansy. A dolgok, amelyeken nem változtathatnak. Blaise elkomolyodott és a szemei ismét beesettek és sötétek lettek. -Valami baj van igaz? Látom a szemeden. A harc? Vagy valami más? Mire kellett akkor az a két aláírás? – Blaise sokáig ivott csendben nem válaszolt. Végül egészen halkan megszólalt.

-         Van egy fiam – nézett a poharába Blaise.

-         Tessék? – Pansy lebegő pillákkal nézett rá, eltátotta a száját. – komolyan? És hol van? És az anyja?

-         Mh. Igen az anyja – Blaise mélyet sóhajtott. – Nem tévedsz sokat, az aláírás nem politikai okok miatt kellett, kizárólag magánjellegű célból. – Blaise belelendült a történetbe, fáradt szinte fásult hangon rekedtesen beszélt. – Egy orosz nő. Borászati tanulmányútra jött. A Szüretre. Valójában a férje elől menekült – Blaise belekortyolt a borba. – Sokat ittam. Nálam persze ez nem gond, de hát… elkapkodtam a dolgot. Kicsit még hasonlított is hozzád. Tudod mint amikor télen azokba a szőrmekalapokban jártál. Alapvetően szép nő volt. Megtörtént. Nem mondom, hogy közömbös voltam iránta mert hazudnék. Senkivel nem feküdnék le úgy, hogy semmit nem jelent nekem. Minimum tetszedjen és ismerjem egy kicsit. Aztán néhány hét múlva kiderült, hogy terhes. Gyereket vár tőlem. Nem dobnám el magamtól se őt se a gyerekemet. Tudhatod. De innentől kezdődtek a problémák. A Férje várta volna vissza a feleségét a tanulmányútról, és megindult a keresési hadjárat. Londonban költözködtünk, hogy ne találjanak rá. Megszületett a fiam. Erre kellett az első aláírás. Hamis anyakönyvezés. Hamis dátummal. A fiam az én nevemet kapta, de az anyja neve egy kitalált név volt. Hiszen rögtön rájöttek volna. Közben a kiutazási törvényt szigorították mint bizonyára tudod. A nő megijedt és mindenképpen el akarta hagyni az országot, hogy később visszajöhessen. Már a nyomunkban voltak, túl sokat kérdezősködtek utánam. A gyerek nélkül azonban nem akart menni. Nem tehettem mást. Elengedtem a fiamat, az anyjával együtt az ámokfutásba. A második aláírás. A kiutazás napja. Hogy legfelsőbb utasításra háborítatlanul átengedjék kettejüket a határon. EZ volt júliusban. Felkutattam utánok egész Oroszországot. A férje megölte mindkettőjüket - Blaise meghúzta az üveget.

-         Merlinre Blaise! – tette a férfi karjára a kezét Pansy.

-         Tévedés volt az egész Pansy. Egy szörnyű tévedés. Előre éreztem, hogy ez lesz. Már akkor tudtam ezt, amikor kiderült, hogy házas. Én mindig megjárom – rázta a fejét Blaise. – Foglalt nőkkel nem szabad kezdeni. Főleg nem olyanokkal akinek nagy hatalmú a férje – nézett szomorkásan Pansyra. – Mindegy a szívem sajnos foglalt maradt így is. Még nem tettem túl magam rajta. Volt egy állandó nő mellettem és volt egy fiam. Most egyik sincs. A házasság nem az én műfajom.

-         Blaise! – Pansy magához húzta a férfit és úgy simogatta a fejét, mint akkor nagyon régen a Roxfortban.

-         Senki nem tudja ezt a zátonyra futott történetet Pansy. Ismét kaptál egy szeletet az életemből. Amit csakis te tudsz – suttogta halkan Blaise.

-         Nagyon sajnálom Blaise.

-         Nekem kellene – morogta Blaise. – Akkor kellett volna becsuknom a szemem, amikor először megpillantottalak. Mert a végzetem azóta üldöz – Blaise mély levegőt vett. – És most itt vannak a harcok. Mh. Számítanak rám. Pedig néha úgy érzem ezt nem lehet bírni. Én az élvezeteket szeretem nem a háborút – fakadt ki Blaise. – Hozzám nem való a küzdés. Ezerszer inkább szeretkezek, mint, hogy pálcaforgatással és taktikai dolgokkal foglalkozzam. De nem kerülhetem el én sem a sorsom.

-         Rosszabb lett minden igaz?

-         Igen. Több a gond. És lehet olyan dolgokat fogok tenni, amiket nem is akarok. De szükségszerű lesz.

-         Daphné és te? – tért vissza Pansy.

-         Mh. Mint mindig. Együtt vagyunk és nem vagyunk. Ez a mi stílusunk. Néha csak azt veszem észre, hogy már az ágyamban van és sejtelmem sincs mikor érkezett. Másnap meg már el is tűnt. De többnyire tényleg együtt vagyunk. Túlságosan megszoktuk egymást. Túlságosan jól tudjuk mit akar a másik – fintorgott Blaise. – Ha Voldemort nem élne minden egyszerűbb lenne.

-         Vagy minden bonyolultabb lenne – vetette fel Pansy.

-         Ezt nem tudhatjuk. Persze tudom, te odaadó rajongója vagy.

-         Azért jól megszervezted ezt a kiugrást.

-         Sokan érezték azt, amit én. Meglepően sokan – bólintott Blaise. – Igazán nem volt nagy feladat. Az az egyedi, hogy én említettem meg először a kilépés gondolatát. Innen kezdődött az én vezetőségem. Szinte pillanatok alatt kezdtek körém gyűlni, azok akik lépni akartak és lehetőleg egy lépést hátrébb Voldemorttól. A legnagyobb titokban.

-         Te mindent a legnagyobb titokban űzöl Blaise – mosolygott halványan Pansy.

-         Na igen – morogta Blaise. – Titokban csinálok még gyereket is.

-         Hiányzik?

-         Nem tudom. Pansy rengeteg dolgom volt éppen akkor. Hiszen tudod. Szervezkedni harcolni. Igazán mindig csak annyit foglalkoztam velük, hogy biztonságban eljuttassam egyik helyről a másikig őket. Nem voltam velük. Időm sem volt. Voldemort teljesen lekötött. Nem beszélve arról, hogy a piócái, akik téged is követtek egyenesen rámszálltak. Azóta is. Ha engem figyeltek rájöhettek volna, hogy a család az enyém. És akkor Voldemort öli meg őket. Nyilván nem akartam, hogy megtudják. Ezért nem is lehettem velük sokat. Nem is ismertük egymást.

-         Szinte egy teherrel kevesebb?

-         Nem akarom ezt mondani – ült fel Blaise. – De az én életvitelemhez, a mostani veszélyes helyzetemhez egyszerűen nem való a család Pansy. Voldemort ki akar csinálni bármi áron. Nos ekkora létbizonytalanságra érdemes építeni bármit is? – vágta ki nyíltan a kérdést.

-         Lásd be Pansy! Képtelenség. Nem tudom összeegyeztetni és nincs is kivel – legyintett Blaise. – Feküdjünk le, most kifáradtam. Túl sok minden kavarog a fejemben.

-         Rendben – Pansy beleegyezően csatlakozott a férfihoz, s együtt lépkedtek felfelé a lépcsőkön a hálószobák felé.