Draco vállára kanyarította zöld, könnyű anyagú talárját, s már lefelé igyekezett a márványlépcsőn.  Pansy a bőrcipő súrlódását hallva kikukkantott a reprezentatív főlépcsőre.

-         Te meg hová mégy? – vonta össze a szemöldökét kérdőn Pansy.

-         Elugrok anyámékhoz a birtokra – legyintett Draco és a fia haját simogatta, aki máris apja körül kezdett szaladgálni.

-         Megyünk mi is – javasolta Pansy levéve a kötényét, s a közeli karosszékre dobta.

-         Maradjatok csak – nyugtatta Draco. – Inkább pihenj. Nem akarom, hogy anyám hergeljen.

-         De szíveden viseled az erőnlétemet mostanában – jegyezte meg gúnyosan Pansy, de alig mondta, ki érezte, hogy rosszullét kerülgeti, és a közeli mosdóba szaladt. Draco utána kiáltott.

-         Látod? Ezt akarod csinálni anyámék orra előtt is?! – vigyorgott elégedetten.

-         Utálatos vagy! – kiáltotta vissza két köhögőroham közben Pansy. Draco szörnyülködve hallgatta a hangokat.

-         Na elmentem! – morogta s Deimost visszatessékelte a szalonba. A nap már melegen sütött. Draco a hűvös hintóba menekült a meleg elől.

A Malfoy-kastélyban már ott volt Bella is. Kapkodó mozdulattal szívta az illanóját és kortyolgatta a borát. Amint belépett Draco is apja bárszalonjába, Bella egyenesen ránézett.

- Látom siettél – nézett végig Draco sebtében megkötött nyakkendőjén.

- Egyszerűen a kíváncsiság nem hagyott nyugodni – mosolygott gonoszul Draco és leült Bella mellé.

- Mit kérsz fiam? – kérdezte várakozóan Lucius.

- Amit ti isztok megfelel – Lucius pálcaintéssel a fia elé csúsztatta a teletöltött borospoharat. Bella indulatosan fellökte magát a fotelből és ringó csípővel járkálni kezdett. Karba tett kézzel, könnyed ujjtartással időnként a szájához emelte az illanót, végül a Malfoyok várakozó arcára pillantott.

- Az utódlás – szűrte a szavakat száraz, mély tónussal. Száját csak résnyire nyitotta, ahogy beszélt és minden szótagot ízlelgetett.

- Mit tudsz, mit tervez Voldemort? – vágott közbe Narcissa előredőlve a kanapén. Bella a húgára nézett, majd komótosan leeresztette a szemhéját s újból  felnézett.

- Egyértelműen rátok gondol – bólintott Bella, kezével könnyedén gesztikulált, s az illanó füstje úgy lengte körbe, akár a hullámzó szeánszgyertyák. – Persze a fiatalabb nemzedékre – biccentett Draco felé.

- Konkrétan engem akar? – vetette át egyik lábát a másikon Draco és ő is előkapta illanós szelencéjét. Narcissa rosszalló pillantást vetett a bűnös ezüsttartóra.

- Nem kellene ilyen fölösleges dolgokat használnod – sziszegte fagyosan.

- Anya ezt már megbeszéltük  -gyújtotta meg a fenyő illató illanót Draco.

- Semmit nem beszéltünk meg, csak makacsul szívod, sejtem ki szoktatott rá – húzta el gúnyosan a száját Narcissa. – Még semmi előnyünk nem származott ebből az esztelen barátságból. Sőt! Csupa kellemetlenség -  dőlt a karfára Narcissa és könnyedén rákönyökölt, királynői fejtartásából nem engedve a padló mintáit kezdte elemezgetni.

- Áldom az eszem, hogy nem hoztam el Pansyt is – morogta Draco.

- Semmi keresnivalója a családi megbeszéléseinken – tiltakozott Narcissa.

- Nincs igazad Cissy  - szólalt meg váratlanul Bella, úgy füstölt akár egy kémény. Hosszú fekete hajába túrt és megemelgetve igazította feljebb tupírozott haját, ami már készült veszíteni tartásából. Mind a három Malfoy meglepetten kapta a fejét a fekete csipketaláros nőre.

- Ezt, hogy érted? – kérdezte gyanakvó arckifejezéssel Lucius.

- Valóban a fiatalabb nemzedéket akarja Voldemort. Tehát ti ketten – mutatott illanót tartó kezével Narcissára és Luciusra  - szóba sem jöhettek – Bella nyugodtan szívta az illanóját. – De a másik kettő – nézett egyenesen Draco szürke szemeibe . – Draco és Pansy. Egyáltalán nincs kizárva.

- Pansy? – hitetlenkedett Narcissa. – Mit akarna Pansytól Voldemort? Aki képes az árulókkal is szövetkezni?

- Anya ne alkoss ítéletet arról, amiről fogalmad sincs – morogta Draco.

- Az anyáddal beszélsz, és ne gondold, hogy képtelen vagyok átlátni a helyzetet – csattant indulatosan Narcissa, mire Lucius gyorsan a karjára tette a kezét, hogy nyugtatólag átsimítson rajta.

- Voldemort terveiről beszélünk, most hagyjuk a személyes indulatokat – lépett közbe nyugodt mély hangján.

- Na persze Voldemort is férfi – nézett haragosan a másik háromra Narcissa. – Nyilván megvan az oka, hogy Pansyn is gondolkodik. De akkor miért nem te Bella?

- Én? – Bella saját magán kacarászva felnevetett, maró öngúnnyal a nevetésében. – Tőlem már mindenki halott lenne. Igen. Pansy is. – villant sötéten a szeme. – Nálam nem lenne kegyelem senkinek. De én alkalmatlan vagyok erre. Túlságosan a befolyása alatt vagyok. Voldemort közelében nincs saját akaratom – tartotta el a szoknyájától az illanót és felvetve a fejét hátralibbentette a haját és a kristálycsillárt nézve apró fejingással járkálni kezdett.

- Úgy tudjuk Dracoról volt szó csakis – szögezte le Lucius.

- A helyzet most is fennáll. Draco az első számú. Férfi. Ez a legfontosabb – nyomatékosította fogai közt szűrve a szavakat. Az arcvonásai sokkal keményebbnek tűntek ilyenkor. Ahogy résnyire húzott szájjal beszélt, időnként bosszúsan kilökve tüdejéből a füstöt.  – Pansy, most gyengült. Kisgyermekes édesanya. És másállapotban van. Nem alkalmas. Ezért a kivárás – túrta át újra a haját Bella. – Tart tőle. Pedig tervezte Pansyt is utódnak.

- De hát miért Pansy? – kérdezte Draco meglepetten.

- Kiváló a kérdés – húzta el a száját Bella. – Nem utalt rá egyetlen szóval sem. Még egy halvány gondolattal sem. De érzem rajta, hogy mostanában felvetődött benne a lehetőség. Erősebben, mélyebben. A találkozások óta különösen intenzíven.

- De erre, hogy jöhettél volna rá – ellenkezett Draco. Bella éhes szemekkel ördögi mosolyt küldött, de szóban nem érzékeltetett semmit.

- Legyen elég annyi, hogy megsejtettem  - nézett vissza a szeme sarkából, mielőtt megfordult és a másik irányba indult.

- Én sejtem. Pansy titkon mindenkit az ágyban vesz le a lábáról. Így halad előre. Draco, Blaise, Voldemort – sziszegte dühösen Narcissa. – Én mindig is mondtam, hogy rossz a választás. A Parkinsonok. Olyanok akár a keselyűk. Az apja se különb. Ismerem. Csak az előrejutás izgatja. Van mersze bármit meghamisítani. Akár a világot is meghamisítaná ha tehetné.

- Csak azért morogsz így, mert a te neveddel is visszaélt! – legyintett Bella unottan.

- Egy Black nevével nem lehet ezt tenni!  - sziszegte Narcissa. – Te nem érzed ezt?

- A családon belül is voltak, akik beszennyezték a nevünket, nem újdonság, ha más teszi ezt velünk. A Black név nem is létezik már – fintorgott Bella.

- És Daniel? – szúrta közbe Lucius.

- Erről ne is beszéljünk inkább – törölte át a homlokát Narcissa. Nyugalmat erőltetve magára hátradőlt. – Szerencséje annak a vörös képű alattomos rókának, hogy már nem robbanthattam a dolgot. Mert azzal a fiam feleségét is szennyezem és ezt mégsem akartam. A fiam érdekében.

- Teljesen véletlenül tudtad meg, hogy a te írásodat hamisította – szívta meg provokálón az illanóját Bella.

- De megtudtam! Egy Parkinson! Hogy is gondolhatta! Hogy az én nevem egy kétes hírű kocsmával? Amiben köztudott, hogy tisztára mossák a pénzt?

- Legalább kocsmád is van húgom – kacarászott Bella. – Egyébként egy kiváló kocsma. Jártam ott többször is – Bella alig észrevehetően de kéjesen lihegett, majd ismét felkacagott. – Miért nem az én nevem hamisította az az ostoba! Én még örülnék is neki.

- Ezt hallani sem akarom Bella!

- Jók az emeleti szobái is -  Bella izgatottan megállt és feltette a lábát a kandalló patkájára.

- Abban a kocsmában szervezkedtek ezek a Zabini-féle összeesküvők is – sziszegte Narcissa.

- Ó Igen. Találkoztam vele is ott – billentette meg a lábfejét játszadozva Bella. – Kivételes…mh…férfi. Kár, hogy…khm…tart tőlem. Na persze Voldemort kisajátít. A férfiaknak tabu lettem – legyintett Bella.

- Ez újabb érzékeny pont. Még szerencse, hogy Voldemort nem tud róla.

- Mert vasmarokkal fogtunk vissza, hogy ne kürtöld világgá, milyen hamisítás érte a Black nevet – vágta rá Bella. – A név ,a kocsma, az összeesküvés…Pansy és Blaise. És ezáltal Draco is…igen…sok minden húz ellenetek.

- És Voldemort? Mi az ő véleménye az ellentmondások tengerében? – emelte meg a szemöldökét Lucius.

- Az ellentmondások ellenére mégis a Malfoy név – Bella a kandalló szélét simogatta le és fel, s időnként megnyalta a szája szélét. Elkalandozott. A Malfoyok zavartan elnéztek. Bella pedig másodpercnyi késéssel jött rá, hogy már megint a Malfoyok kandallójánál csinálja azt, amit a várkastélyban szokott kissé hiányosabb öltözékben. Túlságosan is hasonlít a kettő. Bella ellökte magát a kandallótól, s szélesen libbenő szoknyával újra visszatért a foteljébe. – A Malfoy név… érték. Ezt Voldemort is tudja. Nem véletlen, hogy mindenki ellenetek munkálkodik. Hogy mindent megtesznek, hogy besározzák a nevet Voldemort előtt. Valamiért Voldemort mégis feltétlen hisz bennetek. Erősebben mint a többiekben. Talán a szilárd eszmekövetés? – emelte meg kecses ívű szemöldökét. – Talán énmiattam? Nem tudom, de az biztos, hogy Pansy egyenlővé küzdötte fel magát Voldemort szemében Dracoval. Voldemort teljesen azonosan tekint rátok.

- X egyenlő Y? – lebbent meg Draco szemhéja.

- Igen találó – kacagott fel Bella. – Férfi és nő. MH. Nehéz kérdés. Értem, hogy nem tud dönteni.

- Saját családon belüli versengés? – ráncolta a homlokát Draco.

- Ez nem verseny. Pansy mellett és ellen is sok minden szól. A legfurcsább hogy a mellette és ellene szóló érvek azonosak. Blaise, és hogy nő – mondta ki keményen a szavakat Bella.

- Voldemort maga fog dönteni. De veszteség lesz ez? Az utód Malfoy lesz. Ez a lényeg. És függetlenül a közvetlenségtől végül Deimos lesz  Voldemort helyén. Akár Draco akár Pansy leszármazottjaként tekintünk rá – bólogatott lassan Lucius. – Semmi gond. Nekünk így is megfelel.

- Nem. Az utód Draco kell legyen – vetette ellen Narcissa. Lucius nem válaszolt. Ismerte a feleségét. Mindennél magasabbra akarta juttatni a fiát. Ez természetes. De Lucius érezte, hogy Voldemort fejében Draco vesztésre áll. Voldemort ha politikáról szól nem az érzelmek befolyásolják ezt Lucius nagyon jól tudta. Egyedül a hit és az eszme tisztasága, és az akarat, az irányítási törekvés számít. Dracoban is megvannak ezek, de Pansyból szükségszerűen jöttek ki mindenkinél magasabban. És bár Pansy nem is gondolná, de azt, ami Voldemortnál oly értékessé vált benne, azt éppen az apja csiholta ki belőle. Elérte azt, hogy nőként erősebb akarata legyen mint bármely férfinak. A fájdalmakat és a szenvedéseket messze jobban tűri mint Draco ez kétségtelen és a Voldemort iránti feltétlen és odaadó hűség is vitathatatlan. Pansy apjával szemben fordult az eszme tisztasága felé, s ezt találta meg Voldemortban. Ezért a feltétlen rajongása irányában. Minden ostorcsapás egy lépcsővel közelebb vitte Voldemorthoz és a saját kiemelkedő jövőjéhez. Persze mindezt Pansy most egyáltalán nem látja át. Még igazán a Malfoyok sem. Egyes egyedül Lucius kezdi érezni, hogy menye lesz az utód, és Lucius sugalmazására és saját következtetései alapján már Draco is érzi ezt. Bella pedig tudja Voldemort logikusan építi fel a dolgokat. Ha Pansyt teszi meg vezetőnek, az átállt halálfalók összeomlanak. Mert Blaise omlik össze. És igazán Blaiseben van az ellenállás ereje. Blaise tanácstalanul állhat a helyzet előtt, amibe akaratán kívül cseppen  a vezetőváltással. Voldemort ezért érzi az idő sürgetését. A kivált halálfalók erősödnek ezáltal az ő hatalma gyengül. A váltás szükségszerű. Az ő félvérűsége is ellene szól saját körein belül. Persze megtehetné Dracot utódnak. Blaisenek az is nagy ütés lenne. De messze nem akkora, mint ha Pansy ül a helyén a trónuson. És erre a meglepő döntésre akkor jött rá, amikor meglátta a képeket a Montmerency utcai történésekről. A kérdése ezek után egyetlen egy volt. Pansyban elég erős e a hit ahhoz, hogy irányítsa a halálfalókat Blaise ellen. Ezért a bizonytalanság. Az örökös rágódás. Az ellentétek ütköztetése. Mennyire töri meg Blaise Zabinit a tudat, hogy az egyetlen és reménytelenül szeretett nő ellen lép fel? Pansy pedig nem tehet mást. Harcolnia kell a legigazabb barát ellen, csakúgy mint Draconak kellene. Pansy mint utód. A lehetőséget Blaise alkotta meg Voldemort fejében. Mindamellett, hogy Voldemort már túl jól ismerte Pansyt. Egészen az első pillanattól. A Pokol Pincéjétől. Amikor még nem is érzékelte pontosan, hogy miket tesz, akkor javasolta a két családnak az egyesülést. Persze a Malfoyok iránti alig érezhető elfogódottságból. Mert a Parkinsonoktól ő is tartott. A Parkinson-vér veszélyes. Önpusztító család. Tudja nagyon jól, hajlamosak rá. Amikor először beszélt nyíltan Pansyval, akkor látta meg azt, amit akart. Tökéletes önmagát a teljes ellentétével. Pansy nem hajszolja a halhatatlanságot. Draco pedig túlságosan Malfoy. Kézbe simulóan enged Voldemort minden parancsának. Pansy nem ilyen. És képes szembeszállni vele. Voldemort tudta ezt is. Hogy vele is szembeszállna. Ami Pansy erénye az a hátránya, de ez Draconál is igaz. Voldemort tart attól, hogy Pansy gyökereiben változtatná át saját elképzelései szerint az aranyvér ügyet, Draco viszont tökéletesen a Voldemort által kijelölt utat követné. Ezért a bizonytalankodása. A döntésképtelenség. Az idő sürget, de még mindig nem érzi, melyiket és miért kellene választania a két fiatal közül. Draco már rutinos halálfaló, Pansy ellenben nem. Sőt! Bár a párbajaik alatt megtapasztalhatta, hogy ebben is üti Dracot magasan. De ő mégiscsak engedékenyebb lesz. Mert nő, mert anya és ezt nem fogja tudni kiölni magából. Draco ebben magasan Pansy felett áll. A két utódlásért küzdő Voldemort előtt volt teljes valójában. Előnyeikkel és hátrányaikkal és a későbbi események vázlatával mindkét út felé. És most tényleg képtelen dönteni. Azt viszont kiválóan érzékelte Pansy ostromlásakor, hogy férj és feleség erősebb kapcsolatban van mint sejtette. Ami egyet jelent azzal, hogy akármelyiket is nevezi ki utódjának, valójában mindkettejüket kinevezi vele. A trónus nem egyetlen székből áll ezután, hanem kettőből. De a fő képet mégis meg kell választani. De most időt nyertek mindannyian.  Voldemort úgy döntött kivárja a megfelelőbb pillanatot. Most a család túl érzékeny ehhez a nagy súlyú váltáshoz. Várni kell.