Draco a kicsivel játszott a szökőkút körül. Deimos visongva szaladgált a park bokrai között. Pansy a kifeszített nyugágyban hintázva figyelte őket.  A szél feltámadva megrezegtette a sárguló faleveleket, az apró kis levelek röpködtek a szélben, Pansy hajára és ölébe is hullott bőven. Lesepergette a leveleket, majd figyelte a sűrű sárga levélhullást. Még nem volt hűvös a szél ereje.  Az utolsó meleg napok érkeztek el.  Pansy szempillái álmosan lebbentek. Gyönyörű volt a park. Az őszi színekbe öltözött lombkoronákkal, s a két szőke Malfoyyal. Pansy titokban elmosolyodott apát is fiát figyelve. Ekkor váratlanul a közeli asztalra egy hatalmas fonott kosár pottyant, tele hatalmas szőlőfürtökkel. Pansy előbb az ijedtségtől majdnem lefordult az ingadozó nyugágyról,  s alig tudta megtartani magát, majd  a szőlőt megpillantva rögtön sejtette kit kell keresnie.

-         Blaise?! – nézett körbe gyanakvóan. – Merre vagy?

-         Látom egy lustálkodó cicust találok itt – jött a nevetős hang. Pansy körbenézett és  a feje fölött a fa sűrűjében meglátta Blaiset ahogy az ágon ül.

-         Mikor jöttél? – próbálkozott felállni Pansy.

-         Egy kicsit megszemléltelek magamnak – vigyorgott Blaise és leugrott a pázsitra. Végigmérte Pansy hatalmas pocakját. – Hűha Cicus! Rendesen megváltoztál mióta utoljára láttalak – járt a szeme Pansy alakján.

-         Ne csináld ezt!- szólt rá nevetve Pansy, s a hasára tette a kezét.

-         Pontosan hanyadik hónapnál is jársz? – ráncolta a homlokát Blaise.

-         Most léptem az ötödikbe – nézett le a terebélyesedő pocakra Pansy.

-         Még csak ott? – Blaise keresztbetette a karját és erősen gondolkodó arcot vágva méregette Pansy hasát.- Füllentesz tudom én! – vigyorgott Blaise.

-         Nem. Teljesen komoly – figyelte értetlenül a férfit.

-         Nem tudsz átejteni, ez már az utolsó hónap igaz? – kacagot fel Blaise.

-         Nem. Ugyanis ketten vannak odabent – húzta fel a szemöldökét Pansy.

-         Mármint hogy kettő? – dülledt előrébb Blaise szeme.

-         Ahogy mondom, kettő – tette keresztbe a karját Pansy. Draco ahogy észrevette őket, ő is feléjük igyekezett. Deimos kielőzve apját száguldott feléjük.

-         Anya! Anya!- türelmetlenkedett és Pansy egy újabb ametisztkövet kapott. Fáradtan a zsebébe csúsztatta a követ.

-         Köszönöm. Megismered még Blaiset? – hajolt előre a kisfiúhoz Pansy.

-         Hát persze – vágta rá Deimos. – Szia! Képzeld kistesóim lesznek – mosolygott fel Blaisere.

-         Igen hallottam hírét – vihogott rá Blaise.

-         Apa varázslattal becsempészte őket anya pocakjába – tapogatta meg anyja hasát Deimos, miközben magyarázta a jövevénynek a legfrissebb tudását.

-         Ühüm. Érdekes megközelítés, de teljesen meg tudom érteni apádat – röhögött fel Blaise, s Dracora nézett. – Tudod ezt én is szívesen megtettem volna.

-         Azt nem lehet – rázta hevesen a fejét Deimos. – Mert a testvéreknek azonos az anyukájuk és az apukájuk – bólogatott megerősítésként a szavaihoz.

-         Blaise ne zavard össze a gyereket! –szólt rá Pansy, mielőtt Blaise belekezdett volna Deimos kijavításába.

-         Hogy találhattatok ki ekkora zagyvaságot szegény Deimos félrevezetésére? – heherészett Blaise.

-         Nagyjából fedi a valóságot – legyintett Draco. – Unatkozol Blaise igazam van?

-         Na igen. Nem kell harcokon törni a fejem. Bár a közelgő szüret most megint leköt egy ideig -  csippentett le egy szőlőszemet Blaise. Deimos Pansy kezét fogva húzta sétára, s Pansy megadva magát követte a kisfiút.

-         Mi járatban Blaise? – indultak el mögöttük Dracoék is.

-         Gondoltam beugrok hozzátok, mert tudom, hogy most már ki se moccantok itthonról – vágta zsebre a kezét Blaise.

-         Nekem már esélyem sincs. Kétszer körbejárjuk a parkot és kész, én kidőltem – morogta hátra Pansy. Draco elhúzva a száját bólintott. Pansy lába már most megvizesedett, és hol van még a vége. A teher gyorsan megviselte a lábszárát, főleg a bokáját. Sajnálta  érte a nőt bár soha nem is említette, de Blaise most is elkapta Draco aggódó szomorkás tekintetét. Pansy a két kicsit rosszabul viselte mint Deimost. Deimos rohangálva húzta anyját megállás nélkül. Pansy kifújva  a levegőt megállt.

-         Deimos szórakoztasd Blaiset – rogyott vissza a nyugágyra a két kör után Pansy.

-         Had nézzelek csak meg! – kapta fel Deimost Blaise és az ölében a kisfiúval leült a Pansyval szemközti fonott székbe, ami valószínűleg Draco helye volt. Draco így Pansy mellé került a nyugágyra.

-         Ne faggasd! – intette meg figyelmeztetően Draco Blaiset.

-         Rendben. Mégis miből áll apukád új varázslata? – röhögött fel Blaise látva, hogy a két szülő meg tudná fojtani a kérdésért.

-         Egy nagyon bonyolult varázslat – bólogatott Deimos. – Az ágy alá kell tenni egy csomó mindent. Anya harisnyáját is. Meg apa nyakkendőjét. Bár azt nem tudom miért jó, hogy a kistestvéreim anya hasában vannak, utána úgyis itt lesznek velünk – ráncolta kis homlokát értetlenül. Blaise nem akart hangosan felröhögni, de szemhéját összehúzva hangtalanul vihogott a történeten s közben a piruló Pansyra nézett.

-         Jó-jó, rendben Deimos ne meséld a további részleteket, mert a szüleid megnyúznak engem, hogy miket szedtem ki belőled – tette a kicsi szájára a kezét Blaise.

-         Blaise csak mérhetetlneül irigykedik rám én tudom – mondta elégedetten Draco. – Teljesen le vagy maradva Blaise. Se feleség, se kis Zabini-utódok. Hogy fogod mindezt pótolni? – nézett rá kihívóan a barátjára.

-         Már megint kihívás Draco? – nézett rá mosolyogva Blasie. – Rendben kivételesen te nyertél.

-         Neked csak ne járjon a szád!- mondta Pansy, s feltette a lábát Draco ölébe. – Gyerünk, masszírozd meg a lábam, ha már ennyi szenvedést okozol nekem – nézett konokul a férfira.

-         Hogyisne! – mondta flegmán Draco, de közben lehúzta Pansy lapos cipőit és a talpát kezdte dörzsölgetni. Blaise hahotázott ahogy csak bírt.

-         Én mondom megérte eljönnöm, hozzátok. Éreztem, hogy mi hiányzik az életemből. Merlinre Draco! Nem gondoltam volna rólad, hogy ezt is megélem, hogy így látlak, ahoyg a feleséged talpát masszírozod.

-         Papucs alatt nyögök én mondom neked – fintorgott Draco, miközben ujjaival lágyan dörzsölte a fájós talpakat. – Soha ne nősülj meg! A nők kegyetlen kínzókká válnak a házasságban.

-         Blaise, ez nem igaz. Draco teljesen félrevezet téged. A férfiak hagyják el magukat – intett Blaisenek, aki Deimos fürtjeivel játszadozott.

-         Pansy! Ez nem igaz! De én mondom neked jól tetted, hogy megmenekültél ettől a súlyos igától.

-         Látjátok én előre gondolkodtam, ami kellene nekem a házasságból azt a nélkül is megkapom – bólogatott elégedetten Blaise.

-         És gyerek? – sötétült el egy villanással Pansy tekintete. Blaise értette, mire gondol a nő.

-         Az más kérdés – legyintett Blaise. – Meg hát nem érzem magamon azt, hogy meg tudnék állni egy nő mellett. Most még nem. És egy nőt sem akarok kitenni ekkora szenvedésnek, mint aminek téged tesz ki Draco.

-         Szenvedés! Az egy minimális kifejezése annak, amit velem művel nap mint nap – vágta rá gonoszul Pansy.

-         Ahhoz nem kellett ilyesmi – simított át Pansy hasán Draco. – hogy szenvedést okozzak neked. Én enélkül is remekül tudok szenvedést okozni.

-         Csak rá ne jöjjön a nagyurunk, hogy a szenvedésnek van egy ilyen formája is. Bár a halálfalókon érdekes lenne megfigyelni, hogyan alkalmazná ezt – vigyorgott Blaise.

-         Még mindig Daphné? – kérdezte komolyan Pansy.

-         Mh. Igen. Ő biztos pont az életemben – mosolygott elégedetten Blaise. – Lejön most a szüretre hozzám.  Na persze sejtem mi a célja. Újakat keres, miközben velem is a kedvét tölti – legyintett Blaise. – Én is ezt csinálom…Most megyek.  – nézte a lenyugvó napot Blaise.

-         Rendben. Köszönjük a szőlőt – mosolygott rá Pansy, s hagyta, hogy Blaise megsimogassa az arcát.

-         Ah! Hoztam a piciknek – kacsintott Pansy hasára nézve. Könnyed ruganyos léptekkel hagyta el a villa területét.

-         Menjünk be kezd lehülni a levegő – Pansy hagyta, hogy Draco lábra segítse.

Este a kandalló előtt üldögéltek a kanapén. Estére már begyújtottak, hogy meleg legyen a hatalmas hálóban. Deimos a szomszéd szobában már aludt, s kettesben voltak a gyertyafénynél. Draco apja levelét futotta át, hogy másnap válaszoljon rá. Pansy új kötésmintákat keresgélt egy ősi kézimunkakönyvben. A minták között nézelődve, már lassan egyre laposabbra ereszkedett a szemhéja. Váratlanul jött az érzés. Egészen apró, könnyed rezgés. Kipattant a szeme és elakadt a lélegzete. Visszafojtva a levegővételt várta az újabb érzést. Ugyanott érezte, ahol az előbb. Draco a visszatartott levegőre felkapta a fejét. Fürkészően nézte Pansy arcát.

-         Pansy?  - Draco a közeli asztalra dobta a levelet és már felkészült, hogy levelet kell írnia a segítségért. – Valami baj van? – Pansy megrázta a fejét.

-         Nem-nem – kapcsolódott a tekintete a szürke szempárba, előrehajolva Draco keze után nyúlt és a megfelelő pontra vonta. Draco értetlenül nézett rá.

-         Mi az? – ráncolta a homlokát.

-         Megmozdultak – suttogta halkan. – Várj egy kicsit! – Draco türelmesen várta, hogy érezzen valamit. Pansy mosolyogva nézte a férfi arcát, miközben várakoztak az újabb egészen apró rezgésre. Végre megérkezett. Draco alig érezhetően de megérezte a kis mocorgást odabentről. Melegség járta át. A kis visszajelzés, hogy odabent minden szépen és rendben van. Megnyugató volt ezt tudni. És egyben nagyon különleges élmény mindkettejüknek. Deimos első rezgéseit nem érezhette, hiszen távol voltak egymástól. És most Pansy megosztotta vele ezt első élményként. Draco tovább tapogatta Pansy gömbölyödő hasát, újabb rezgések után kutatva.

-         Most miért hagyták abba? – morogta durcásan.

-         Jaj, hát nem mozgolódhatnak állandóan – simogatta meg szeretetteljesen Pansy is a pocakját. – Majd holnap megint fészkelődnek egy kicsit – nevetett fel Draco elégedetlen arckifejezésén. – Meglátod, lesz, hogy állandóan érezni lehet majd. Abba se akarják, hagyni. Főleg hogy ketten vannak. Deimos is sokat mozgott, hát még két kicsi mennyit mocorog.

-         Persze biztos verekednek is – vihogott fel Draco . –Küzdenek a helyért.

-         Igen – mosolygott Pansy.

-         Remélem a lányom nyer – hagyta  Pansy hasán a kezét Draco.

-         Remélem a fiam előzékenyen hagy helyet neki – válaszolta rá Pansy.

-         Hogy hívjuk őket? – nézett rá komolyan Draco.

-         Azt hittem előzetes döntőbizottság választja a nevet – lepődött meg Pansy.

-         Deimosnak valóban én választottam nevet, és persze valamennyire apámék is, de most kikérem a véleményedet.

-         Szerintem a Deimos is jó választás volt – játszadozott a pocakján Pansy.

-         Nos? Mit adnál nekik?

-         Kikéred a véleményem, el sem hiszem? Bizonyosan Draco Malfoy ül mellettem? – kezdte vizsgálgatni Dracot Pansy.

-         Igen. De ha nem hiszed, akkor megmutathatom – csúszott közelebb Draco.

-         Mh. Nem is tudom, ez elég Blaise-es módszer – kezdte bosszantani a férfit Pansy. – Benne vagyok.

-         Na azt már nem! Visszavontam – húzódott el Draco.

-         Ok. Tényleg te vagy – nevetett fel Pansy. – Grainne, és Falco.

-         Hú ezt nagyon rávágtad – túrt a hajába Draco vigyorogva. – Fogadjunk, már hónapok óta a könyveket bújod a nevekért.

-         Mh. Hát lehet – kacagott fel Pansy, s hagyta, hogy Draco magához húzza.

-         Grainne?  - Draco ízlelgette egy ideig a szót. – Tetszik. Azt hittem virágnyelvet választasz majd, mint a tied.

-         Mármint a Pansyt? – rökönyödött meg Pansy.

-         Én szívesen adtam volna a lányunknak a te nevedet.

-         Mert tetszik a nevem? – hüledezett Pansy.

-         Nem, mert utálom a neved –vágta rá gúnyosan Draco. – Egyébként meg a Narcissára gondoltam – vágta rá undokul, de alig bírta visszafojtani a nevetést.

-         Na nem! Azt semmiképpen sem. Még ha anyád térden állva könyörögne akkor sem – Pansy elgondolkodott. – Na jó akkor talán igen – kuncogott fel . –De ezt úgysem teszi meg.

-         Hát azt biztos nem – mondta egyetértően Draco . – Szép neveket választottál. Illenek egy Malfoyhoz.

-         Ez csak természetes.  Másmilyet nem is választottam volna.

-         Meg sem gondoltam, hogy ennyit rágódsz itt titokban azon, hogy mik csengenek jól a Malfoy névvel.

-         Az egyetlen közös kettőnkben Drágám, hogy mindketten imádjuk a Malfoy nevet – vágta rá gúnyosan Pansy.

-         Hát persze. Különben hozzám se jöttél volna – paskolta meg Pansy kezét Draco.

-         Nem is – mosolygott Pansy. – Egyetértek a Lady Voldemort és a Mrs. Zabini…nem valahogy nem olyan mint a Malfoy.

-         Ez egyenesen sértés, én azt hittem azért jöttél hozzám, mert nálam szebb férfit még nem láttál a világon és halálosan szerelmes vagy belém.

-         Ne nevettes Draco!- legyintette meg Pansy. – Ilyesmiért egy férfihoz sem mennék. A név. Az azért erős indok. Meg a vagyon is.

-    Számító hiéna vagy. Szörnyű. Hideg szívű kegyetlen hozományvadász feleségem van- panaszkodott Draco, s elfújva a gyertyát a baldachin felé húzta Pansyt.