Már egy órája elnyomta az álom. A kandallóban halkan ropogott a tűz. A hálóban kellemes meleg volt. Súrlódás, takaróemelés és fecergés. Draco is átfordult a másik oldalára. Visszamerült az álmok közé. Takarólebbenés, fordulat. Hosszas mocorgás. Majd csend. Draco megnyugodva zuhant vissza a sötétségbe. Mélyeket lélegzett és várt, hogy ismét elnyomja az álom. Az ágy másik oldaláról azonban újabb fészkelődés kezdődött. Draco összeszorította a fogait, és várta, hogy abbamaradjon a mozgolódás.  Néhány másodperc után azonban elölről kezdődött minden. Pansy forgolódott mellette egész éjszaka. Draco a hajába túrt és morogva megszólalt:

-         Mi van? – dünnyögte.

-         Semmi, aludjál! – jött a fagyos éber felelet.

-         Ha semmi nem lenne, nem feceregnél egész éjszaka. Nem lehet tőled aludni – fordult a nő felé és felkönyökölt.

-         Akkor menjél a szeretődhöz, épp eleget fizettél neki legutóbb is. Talán elég lesz neki a mostanira is – sziszegte Pansy. Draco gondolkodott, hogy hogyan reagáljon, de végül csak sóhajtott egyet.

-         Pansy! Valami baj van? – közelebb hajolt, hogy jobban lássa a nő arcát. – Fáj valami?

-         Hát a gúnyolódásod az mindig – jegyezte meg álmos hangon.

-         Most komolyan kérdem – érintette meg a nő karját. – Elkezdődött? – ráncolta a homlokát Draco.

-         Mh. Nem – rázta a fejét Pansy. Bizonytalanul kinyitotta a szemét, majd be is  hunyta. – Csak sokat ficánkolnak odabent – tette a tenyerét a hasára. – Nem hagynak aludni – Draco elmosolyodott és átfordította a nőt, hogy a szemébe nézhessen. Pansy hanyattfekve nézett rá. Draco megsimogatta felesége hasát, s érezte a nyugtalan mozgolódásokat odabentről.

-         Gyermekeim most éjszaka van – duruzsolta halkan Pansy pocakjára. – ilyenkor aludni szoktunk, hagyjátok szépen anyukátokat pihenni – simogatta meg a kis rúgások helyét. – Tényleg itt egy láb – nevetett fel halkan Draco. – és itt is egy – csúsztatta át a kezét a másik dudorodásra. Pansy az utolsó hónapba lépett. És most már kényelmetlenné vált a teher. Sokat nyomták a kicsik. Ahogy szűkös volt a helyük. Nehezen tudott elaludni. És Pansy sokat fájlalta a hátát. Ismét hátatfordított Draconak, s a férfi a hátához simult a mellkasával megtámasztva a hátát, s karjával átkarolva simogatta a hasát. Pansy  férje kezére tette a kezét és behunyva a szemét végre mind a négyen elaludtak. Átkarolva Draco meleg tenyere alatt az ölelésébe kucorogva. Mintha mindannyian Draco ölelésére vágytak volna, most megnyugodva a biztonságos férfikarban elnyomta őket az álom. Draco még öntudatlanul is időnként átsimított a gömbölyű pocakon.

Lábujjhegyen ágaskodva ugrándozott, hogy elérje a kilincset, még egy ugrás és még egy. A kilincset ujjaival sikerült megrántania.  Feltárult az ajtó és Deimos már száguldott is szüleihez a franciaágyba. Felmászott és befészkelte magát anyja és apja közé.

-         Ébresztő! Ébresztő! – nevetett, és Draco arcát kezdte csapkodni.

-         Világéletemben ilyen ébresztésre vágytam – morogta morcosan Draco. – Hagyj Deimos, aludj még egy kicsit – akarta a kisfiú fejét lenyomni a párnára.

-         Nem! Nem! Karácsony van! Karácsony – lökte magát ütemesen az ágyon.

-         Deimos kincsem hány óra van? – simogatta meg fia lábát Pansy csukott szemmel.

-         Már hét! – nevetett Deimos. – Menjünk siessünk! Látni akarom az ajándékaimat! – csapkodta meg újból Draco arcát, pofozgatva, hogy ébredjen.

-         Esküszöm rosszabb vagy mint anyád – kapta el a csapkodó gyerekkezet Draco . –Mond csak Pansy unalmas óráidban ilyesmire képezed a fiunkat?

-         Apád mindig is a szellemességéről volt híres – dünnyögte Pansy a párnába süppesztve az arcát. S megsimogatta Deimos hosszú egyenes hajú buksiját. – Kisfiam még fel sincs díszítve a fa, hogy lennének alatta ajándékok mh?

-         Jaj akkor díszítsük gyorsan! – rázta meg anyja kezét is Deimos és a fejét anyja hasához fúrta.

-         Már csak az kellene, hogy te is visszabújj és sikerülne apád terve, hogy eltegyen láb alól – simogatta Deimos fejét Pansy. Deimos megtapogatta anyja hasát.

-         Sziasztok! – motyogta a domború paplanra Deimos. – A tesóim is fent vannak –érezte a rúgásokat. – Akkor mehetünk!- lelkendezett Deimos.

-         Rájöttem Pansy nem te törsz az életemre, burkoltan a fiammal csinálsz ki – dörzsölgette meg a szemét Draco. Pansy a mozgolódásra felnézett. Draco álmos szürke pillantásával találkozott a tekintete. S a szemét egy pillanatra elfutotta a könny. Igen. Mindig is ezt akarta. Ezt a szürke szemet látni reggelente. Így vörösen, álmosan, kissé morcos arckifejezéssel. Deimos ragyogó mosollyal nézett a szüleire és várta, hogy mikor készülődnek már. Pansy emlékezett, amikor először látta így ezt a gyönyörű szürke szempárt, ilyen álmosan. Lent a pincehelyiségben, amikor együtt aludtak először Dracoval. Hirtelen nagy boldogság hullámzott végig rajta, s elégedettség az életével. Draco még észhez sem tért, Pansy átkarolva a nyakát puszit nyomott a férfi arcára. – Ez meg mi? – motyogta kikerekedett szemekkel.

-         Jó reggelt!-  mosolygott rá Pansy és gyorsan pislogott néhányat, s a férfi pirosas szürke szemeiben gyönyörködött.

-         Ajaj! Azt hiszem kóros megkergüléssel van dolgom. A családom megzavarodott. Azonnal hívok segítséget – csúszott ki a takaró alól Draco és felkapta az ágyról Deimost, futó mosollyal azért még visszahajolt Pansyhoz.

-         Neked is szép reggelt! – nyomott csókot Pansy feje búbjára, majd saját érzelgősségén megijedve gyorsan eliszkolt a fürdőbe a kicsivel. Néhány perc múlva mindketten megmosakodva és felöltözve tértek vissza. Pansy még az ágyban álmodozott Draco szürke szemeiről, mikor a torokköszörülés megzavarta.

-         Miután kellőképpen kiszórakoztad magad az ágyban, igyekezz, mert a fát te díszíted tudod – emlékeztette Pansyt, s az éjjeliszekrényről elvette a zsebóráját a mellényzsebébe csúsztatta. A pálcáját is eltüntette a talárja alatt.

-         Ez szemétség! Én süssek és én díszítsem a fát.

-         Amíg én lekötöm az izgága Deimost- nézett a kisfiúra aki izgatottan szaladgált a háló és a gyerekszoba között. – Díszítsd fel a fát! Két órát kapsz! – morogta Draco, s behúzta maga mögött az ajtót. Pansy álmosan kimászott a takaró alól és megadva magát a karácsonyi  készülődés fáradalmainak öltözködni kezdett.

-         Aine! A díszeket hozd le a szalonba!- kiáltotta ki a manónak, aki már a hálóban rendezkedett. Karmilla gazdája szoknyájánál sündörgött és mindenhová követte a nőt. Pansy elkacsázott az étkezőig. Karmilla időnként nyávogott.

-         Mond nagyon rémesen nézek ki? – figyelte meg eltorzult duci alakját az egyik gömbön Pansy. Karmilla lelkesen nyávogott.

-         Kedves vagy. Azt mondod nálam szebb kismamát még nem láttál? Ez jól hangzik, kár, hogy csak tőled hallom – kezdte el megkötni a masnikat. – Azt hiszem életem legnyugodtabb és legboldogabb karácsonya elé nézek – fontolgatta Pansy, miközben válogatta a gömböket, és a tegnap este beállított fát igyekezett szépíteni.

-         Hogy te is? – nevetett fel Pansy. – Szerinted, egy sor masni után egy sor angyalka vagy gömb? – nézte a macskát aki félrebillentve a fejét farkincáját maga köré tekerte, majd ismét meglengette és megint maga alá húzta. Nyávogott néhányat.

-         Na jó igazad van. A tavalyi karácsony is jó volt. – Pansy már a felével elkészült, amikor fáradtan rogyott a fotelbe.

-         Egy kicsi pihenek azt hiszem – Pansy a hatalmas fenyőfán járatta a szemét. – Túl nagy ez a fa. Sokáig tart díszíteni – ásítozott néhányat. Hiába közeledett az ebédidő, a sötétség nemigen oszlott el. Pansy ásítozva nézelődött a sűrű hóesésbe. Észrevétlenül nyomta el az álom.

Draco fiával a karján belépett az oszlopcsarnokba. A szalonból nagy csend. Aine lábujjhegyen osont a konyha felé.

-         Pszt! Aine! – sziszegte a manónak Draco. –Pansy?

-         Az asszonyom elaludt – suttogta a manó és elvette a téli köpenyeket a férfitól. Draco belépett a szalonba. Pansy a kanapén szundikált. A fa félig feldíszítve. A konyhából még véletlen sem érkeztek a jól ismert Parkinson- sült alma illatok. Draco csóválva a fejét be akarta húzni az ajtót, de ekkor Pansynak kipattant a szeme.

-         Jaj elaludtam! – sajnálkozott Pansy, meglátva, hogy Dracoék visszaértek.

-         Persze. Látom azt akarod, hogy most mindent én csináljak igazam van? Kihasználod az engedékeny szívem – sopánkodott Draco s letette a földre Deimost, aki azonnal anyjához szaladt.

-         Szia! Képzeld voltunk….- árulkodott a kis cserfes gyerekszáj – egy koboldverő műhelyben!

-         Deimos! – szólt rá Draco. – Azt mondtam ez titok. Elmagyaráztam, hogy mi a titok nem? – morogta Draco. Deimos a szája elé kapta mindkét kezét.

-         Jaj! Nem szabad elmondani! – motyogta a tenyere mögül. Pansy kérdőn nézett a fiára, majd a férfira.

-         Mit csináltatok egy kobold-műhelyben? – meredt a két szőke Malfoyra.

-         Neked készítek bilincset – mordult Draco. – Amivel a konyhába kötözhetlek. Hol az ebéd? És a karácsonyi sütemények? -  sorolta számonkérően Draco. – Ezért hagytalak nyugodtan készülődni?

-         Már megint követelődzöl. Mint Deimos – jegyezte meg hidegen Pansy. – Nem is te rosszabb vagy mint Deimos.

-         Igen mert énnekem módomban áll behajtani rajtad a dolgokat.

-         Elég furcsa módja ez az adózásnak – nézett a hasára Pansy és végigsimított rajta. - Egyébként meg anyád sem konyhatündér.

-         A karácsonyi sütiket akarom – kotyogott közbe Deimos, Draco hálásan a gyerekre vigyorgott, aki végre mellé állt.

-         Hallod a fiad a sütiket akarja – nézett flegmán a nőre.

-         Ezt a szöveget hallotta tőled egész úton? – húzta fel gúnyosan a szemöldökét Pansy.

-         A mondatok betanítása a te módszered – vágta rá Draco.

-         Nem igaz – ellenkezett Pansy.

-         Dehogynem – Draco számot vetett majd elkezdte. – „Egy varázslat jó és rossz, attól függ, hogy mit hoz” – majd elégedetten az ajtófélfának támaszkodott, hogy sikerült visszaidéznie a mondókát, amit Deimos lelkesen szokott mondogatni.

-         Igen!!! – pattant fel Deimos és gyerekhangon elkezdte ismételgetni a dallamos mondókát. – Egy varázslat jó és rossz attól függ, hogy mit hoz! – s ugrálgatva megkerülte apját, majd  a fenyőfát.

-         Szerintem nagyon hasznos és elgondolkodtató mondat. Nem árt, ha Deimos már most megismeri a varázslat sokoldalúságát – vetette fel a fejét Pansy.

-         Ühüm – húzta el a száját Draco. – Úgy mint ez igaz? „ A fekete mágus Voldemort, ő kavar fel minden port.” – Pansy ártatlan szemekkel pislogott Dracora. Draco fenyegetően közelebb lépett és Pansyt satuba zárva sziszegte a nő arcába.

-         Azt hiszed nem veszem észre mit művelsz? – fenyőillatú lehelete meglebegtette Pansy ében hajszálait. – Már most Voldemort eszméit sulykolod a fiam fejébe. Még alig múlt két éves.

-         Már két és fél éves. És ezek aranyos mondókák – csúszott feljebb a kanapén Pansy, hogy távolabb kerüljön Dracotól.

-         Miért veszi Voldemort nevét a szájára egy gyerek aki még három éves sincs?

-         A leghűbb csatlósai vagyunk ez természetes – mondta ártatlanul Pansy.

-         Félelmetes eszközeid vannak Drágám, bár ezt mindig is tudtam – Draco szemében alig észrevehető elismerő fény csillant. Pansy tudatosan tanítja a fiát, hogy Voldemort hű híve legyen. Igen. Draco amikor először hallotta meg ezeket a mondókákat, amiket fia ritmusosan ismételget először teljesen ledöbbent.  – Ha nem tudnám, hogy mardekáros voltál, akkor is rájönnék – súrolta ajkaival Pansy arcát.

-         Valld be, hogy tetszik a módszerem – mosolygott gúnyosan Pansy.

-         El kell ismerni ravasz és célratörő – nevetett torokhangon Draco s puhán Pansy ajkaiba kapott, Pansy levegő után kapkodva viszonozta a játékos harapdálást.  Pansy tarkójára csúsztatva tenyerét már nyugtalanul várta, hogy a nyelvük találkozzon.

-         Anya! Akkor készítesz sütit!? – kiáltotta Deimos a fenyőfa alatt bujkálva. Draco zihálva emelte fel a fejét, szürke csillogó szemei zaklatottan néztek az izgalomtól fátyolos mélybarna szempárba.

-         Egyetértek, a Parkinson-recepteskönyvre várunk Pansy! – búgta rekedt hangon, s felsegítette a nőt a kanapéról, hogy hárman átvonuljanak a konyhába az üstök és tepsik közelébe.