Sűrűn hullott a hó. Időnként erős széllökések kavarták fel a havat. A szél megzörgette a villa ablakait. Nekifújta a nedves, dermedt hópelyheket. Blaise a karjában egyensúlyozva a borosrekeszt, belökte lábával a villa hatalmas magas bejárati ajtaját. Halkan vágódott ki a szárnyas ajtó, s Blaise után azonnal becsukódott.

- Halihó! Megjöttem! – kiáltott fel az oszlopcsarnokból. Síri csend. Blaise szeme kidülledt és gyanakodva körbekémlelt. Letette öléből a rekeszt és pálcát húzott. Lopakodva osont a földszinten egyik szobából a másikba. Rendszeresen a háta mögé nézett. Az ajtók csendben záródtak be mögötte. Jól ismerte a Malfoy védelmi mechanizmust. A bezárult ajtókat, már nem nyithatja ki. A konyhában talált Pansyra. A földön feküdt és szemét összeszorítva nyöszörgött.

- Pansy! – rohant hozzá Blaise és talárja söpörte a lisztet a talajon, ahogy leguggolt mellé. Rémült aggódó szemekkel kutatva nézett a nőre. – Mi történt?

- Blaise! – Pansy felnézett a férfira, s szeme már könnybe lábadt a fájdalomtól.

- Megtámadtak? Deimos? – Blaise idegesen keresgélt a konyhában.

- Nem – nem – rázta a fejét Pansy. – Elkezdődött. Deimos az emeleten alszik. – Pansy ahogy elmúlt a fájás, megpróbált felállni, Blaise segített neki.

- Ó jaj! – nézte aggódva a nőt. – Draco? Aine? Azonnal értesítem őket. – ugrott fel Blaise és máris pánikszerűen a szalonba akart menni. Az ajtó persze nem nyílt ki. – Jaj igen. Velem kell jönnöd! – karolt a nőbe.

- A szalonban is vannak íróeszközök, oda menjünk – karolt a férfiba Pansy. A kanapéra rogyott és Blaise az íróasztalhoz ült, és sebtében kaparni kezdte a sorokat.

- Gondolom a gyűlésen vannak igaz? – nézett rémült szemekkel a nőre. Pansy csak fogát összeszorítva bólogatott. Blaise idegesen az ablakhoz lépett és várta a bagolyház felől a madarakat. Amint elindította a baglyot bezárta az ablakot. A hóesés sűrűbbre váltott. Erősen fújta az orkánerejű szél, a sűrű hóförgeteget. Hóvihar készülődött. Blaise nem akarta Pansynak mondani, de kételkedett abban, hogy ilyen ítéletidőben eljuthatnak a villába a Malfoyok. Pansy is felállt, és a kandallóba kapaszkodva sziszegett.

- A fenébe is elfelejtettem mennyire fájdalmas ez – szorította a fogait, s örült, hogy ismét pihenő következhet. – Ainét is pont ilyekor küldtem el az Abszolútra – morogta Blaisere nézve. – Nem tudnak visszaérni igaz? – mondta lemondóan.

- Ugyan, biztos eljutnak valahogy cicus – bíztatta Blaise. – Ne menjünk fel a hálóba? – javasolta a kandalló mellett álldogáló nőnek.

- Dehogyis – legyintett Pansy. – Mindjárt indulunk a Malfoy-birtokra – jelentette ki, mire Blaise hitetlenkedve mozgatta a szemgolyóit.

- Most ugratsz cicám igaz? – vigyorodott el végül.

- Nem. A Malfoyok a Malfoy-kastélyban születnek.

- Akkor miért nem mentetek már karácsonyra oda – bosszankodott Blaise, látva, hogy Pansy terve egyszerűen kivitelezhetetlen.

- Nem te élsz az anyósoddal együtt. Most még nem akartam ilyen sokat ott lenni. Majd – Pansy sziszegve elhallgatott és markolta a kandallópárkányt a szaggató fájdalomra. Blaise akaratlanul is hozzálépett és megtartotta. Pansy csillagokat látott összeszorított szemhéja alatt. Úgy érezte szétszakad a fájdalomtól. Kimerülten dőlt Blaise-nek ahogy elmúlt a fájás. Blaise idegesen nézte a kandalló feletti órát. Dracoéknak már meg kellett kapniuk a levelet. Hol lehetnek? El tudnak még jönni a viharon keresztül a villáig?

- Pansy ez olyan csodálatos. Hamarosan háromszoros anyuci leszel – mosolygott a nőre.

- Hát most pillanatnyilag ennek nem tudok örülni – görnyedt meg újból Pansy. Az egész öle úgy érezte szétfeszül a fájdalomtól. Görcsösen, erőszakosan jött a fájás. Váratlanul érte, s fájdalmasan felnyögött. Ekkor hallották az előtérből az izgatott hangokat. Draco havasan, ziláltan, pirosasra csípett szürke szemekkel és feszülten rontott be a szalonba.

- Mikor kezdődött? – sietett aggódva a nőhöz, akit elengedett Blaise, s a kanapéra rogyott. Pansy sajnálkozva elnézett.

- Tulajdonképpen már reggel – nézett bűnbánóan Pansy.

- Micsoda?! – Pansy már legalább öt órája vajúdik teljesen egyedül?

- Nem akartam mondani, mert a héten többször is volt egy-egy hasonló helyzet. És azt hittem ez is csak ilyen.

- Jaj Pansy! – Draco átkarolta a nőt és Pansy elgyengülve nehezedett a karjaiba. Draco és Blaise összenézett a nő feje felett. Mindketten tudták hóvihar tombol odakint. – Akkor itt születnek meg – simogatta meg a nő fejét.

- Nem. Menjünk a birtokra – rázta hevesen a fejét Pansy.

- Ez őrültség, ilyen állapotban és ilyen időben nem jutunk el a villa területének széléig sem – tiltakozott Draco. Pansy a karjába markolva fogadta az újabb fájást. Elviselhetetlen fájdalom tépte a testét. Pansy csendben igyekezett nyöszörögni, visszafojtva az ajkára toluló kiáltásokat.

- Hol van már Piton? – sziszegte Pansy..

- Piton professzor Mrs. Malfoy – jegyezte meg hűvösen Piton, s gyorsan keverte az asztalnál a fájdalomcsökkentő bájitalt. – Látom már nagyon hiányolt – nyomta a nő kezébe a poharat. Pansy szomjasan kortyolta a keserű italt. Lihegve várta a hatást. Erőtlenül dőlt Draconak, akire szinte teljes testsúlyával nehezedett, most, hogy ismét szünet következett. Nem tartott sokáig. Pansy ismét összegörnyedt Draco a gerincvonalat dörzsölgetve próbálta csökkenteni a fájdalmát. Pansy fájdalomtól eltorzult arrcal kapaszkodott bele.

- Ez semmit sem ért – pihegte dühös tekintettel Pitonnak.

- Nem kaphat erősebbet sajnálom – mondta nyugodt hangon a férfi.

- Miért?

- Ezt a legutóbb is elmagyaráztam Pansy. Ha nem érzi a fájdalmat, nem tudja mikor jönnek a tolófájások ami egyenlő azzal, hogy képtelen világra hozni a gyermekét és mind meghalnak, ezt akarja? – emelte meg hűvösen a szemöldökét.

- Nem- vágta rá morcosan Pansy.

- Akkor viselje el a fájdalmakat – zárta le a vitát Piton. Pansy ismét Dracora nehezedett, aki igyekezett tartani Pansyt.

- Igyekezzünk már a birtokra! – pihegte Draconak.

- Pansy. Ez a hagyomány tiszta hülyeség – nyugtatta a nőt Draco. – Semmi baj nincs azzal, hogy itt születnek a kicsik. Engem az sem zavarna, ha az út szélén születnének – simogatta Pansy ében haját.

- Nem. A gyerekeim ott születnek abban az ágyban.

- Pansy – szólt közbe nyugodt hangon Lucius. – Odakint hóvihar tombol. Lehetetlenség eljutni a kastélyhoz. – Pansy a férfiakra nézett.

- Azt mondtam a birtokon akarom megszülni a gyerekeimet – akaratoskodott. Draco tanácstalanul nézett össze az apjával. Lucius nem mondott semmit, csak elindult az emeletre Deimosért. Blaise tanácstalanul nézett Piton után, aki a hintókhoz indult.

- Azt hiszem nem zavarom tovább a családi eseményt – vigyorgott Dracora. – aztán értesítsetek, ha megvannak a kis apróságok.

- Maradj Blaise – intette le Draco. – Meghívunk a kastélyba gyere! – Pansy ismét a hasára szorította a kezét, ahogy a fájás élesen hasított bele. Draco ölbe kapta a nőt és az oszlopcsarnok felé igyekezett. Blaise kerítette elő Pansy köpenyét és betakarta vele Pansyt. Deimos nagyapja kezét fogva lépkedett a lépcsőn.

- De anya jól van ugye? – kérdezgette Luciust, aki lenézve a kicsire halk hangon beszélt hozzá.

- Semmi baj Deimos. Ma egy kicsit velünk leszel, holnap pedig már megismerkedhetsz a kistestvéreiddel jó lesz? – beszélt hozzá nyugodt hangon.

- Már nagyon kíváncsi vagyok rájuk – bólintott komoly arccal a kicsi. De nem szeretném, ha anya beteg lenne miattuk – tette hozzá homlokráncolva. Draco sietősen haladt a viharban a hintóhoz. Szinte teljesen eláztak az alatt a néhány lépés alatt, amíg eljutottak a kocsihoz. Pitonhoz Lucius szállt az unokájával. Blaise pedig Draco után ugrott fel a fogatra. Egyetlen rántással indultak útnak. Pansy homloka már gyöngyözött, s fájdalmasan szorongatta Draco jobbját. Draco a Malfoy-címeres zsebkendőjét előkapva törölgette a nő arcát. Aggódva nézte Pansy minden rezdülését. Az összehúzódás újból megérkezett. Pansy elharapta a száját, ahogy összeszorította fogait. Egyetlen zökkenés és megálltak. Elakadtak a semmi közepén.

- Mi történt? – nézett ki vizenyős szemekkel Pansy.

- Ítéletidő – rázta a fejét Draco. A fájások gyorsultak az elmúlt fél órában. Igyekezniük kellene. – Maradj a kocsiban! – szólt Pansyra s Blaise-el leugrottak a fogatról. Luciusék nem vették észre a sűrű hóesésben a lemaradó hintót. A hátsó kerekek beszorultak a fagyott hótakaróba. Draco és Blaise egyszerre kapták elő a pálcájukat, s irányították az elakadásra. Talárjukat zilálta a csípős téli szél. Arcukba csapott a hó, szinte látni sem láttak a viharban. Draco próbálta túlharsogni a szelet, de végül feladta és csak mutogatva magyarázta, hogy ellentétes oldalról próbálják. Blaise karját az arca elé tartva próbálta védeni szemét a sűrű hócsapásoktól. A varázslat erejét két kézzel próbálták a kerékre irányítani.

- Hogy miért nem szánnal jöttünk – morogta Draco maga elé. Blaise köhögve fuldoklott egy ideig. Hajuk csapzottan és nedvesen hullott az arcukba. Már mindketten átfagytak a téli köpönyegük alatt. Sietnük kell. Pansy bent már valószínűleg a tűréshatára végén járhat és ki tudja mikor indulnak meg a tolófájások. A kerék szinte befagyott a hórengeteg közé és hiába fújatták ki, mert a szél ellenük dolgozott és minduntalan visszafújta és fagyasztotta a talajt. Blaise végül megunta a dolgot. Intett Draconak, hogy folytassa a meleg fúvatást, s ő maga a rakoncátlan hintó kerekéhez sietett, hogy a megfelelő pillanatban kiránthassa. Draco folytatta ez a meleg fúvatást,s amikor látta, hogy elérkezett a megfelelő pillanat ő is megragadta a hintót és ketten feszültek vállukkal a kocsinak. Erőteljes lökéssel megindult a fogat. Draco és Blaise sietve felpattantak, s már száguldottak is a kastély felé. Átfagytak mind a hárman. Pansyt rázta a hideg nedves veríték is. Blaise nedves talárja tapadt a mellkasára, görcsösen köhécselt a zötykölődő hintóban. Draco ujjaival fésülte nedves tincseit hátrafelé. Az utazás mindannyiukat megviselte. A szél hidegen huzatosan fújt át a hintón. Az ablakon keresztül csak a fehér hófüggönyt látták, semmi mást.

- Hát valahogy idillikusabbnak képzeltem ezt az egész eseményt – jegyezte meg gúnyosan Draco.

- Hát mi lehetne ennél idillikusabb? – dohogta Blaise két fuldoklórohama között. – A megfoghatatlan, a születés csodája…

- A te haldoklásoddal – egészítette ki Draco vihogva.

- Draco! - szólt rá Pansy erőtlenül elhagyva magát pihegett. Blaise görcsösen szorította a zsebkendőt a szája elé a száraz köhögésben.

- Én mondom ez a tél nem nekem való évszak – dohogta tüdejéből a szavakat Blaise. Pansyra ismét jött a fájás. Draco tehetetlenül szorongatta a nő kezét. Végre megérkeztek a Malfoy-birtokra. Draco gyors mozdulatokkal emelte ki Pansyt, s rohantak a szélvédett biztonságos falak közé. Blaise köhécselve követte őket.

- Blaise vedd le azonnal ezt a vizes ruhát – szólt rá Pansy, ernyedten heverve Draco karjaiban. – És te is Draco!

- Mindjárt. Csak felviszlek az emeletre, ahová már annyira vágyakozol – dünnyögte Draco. Reszkettek mind a hárman a hideg ruhákban. A régi Malfoy-ágy már elő volt készítve a fogadásukra. Pansy állva vajúdott most is, így csak az ablakpárkányra támaszkodva várta, hogy visszaérjenek. Draco csak egy ingben és fekete nadrágban tért vissza, Blaise-el együtt.

- Szórakoztass addig – pihegte Pansy.

- Mivel szórakoztassalak? – gondolkodott Blaise. – Na jó mesélek a gyerekkoromról – adta meg magát Blaise.

- Had találjam ki először egy meztelen nőt láttál – vágta rá Draco és a két férfi felröhögött.

- Azt mondtam engem szórakoztassatok ne magatokat – bosszankodott Pansy, de a fájás újra érkezett. Összegörnyedve tűrte a fájdalmat, Draco törölgette a homlokát és engedte, hogy Pansy ismét a karjaiba zuhanjon két fájás között. Két teljes óra küzdés. Draco már úgy érezte ő is megszül, ahogy Pansy teljes testsúlyával nehezedett rá a pihenés alatt. Feladva, átadta Blaisenek Pansy támogatását. Pansy kimerülten hajtotta fejét Blaise vállára. S a követelődző kis fájás ismét erőszakosan tört rá. Pansy a fájások alatt igyekezett erőt gyűjteni, de a szünetekben teljesen a két férfira hagyta magát. A fájdalomtól már úgy érezte nem lát nem hall, és gondolkodni is képtelen. Igazán azt sem tudta, Blaise mesélt-e vagy már mindkét férfi csak azon volt, hogy erejük határánál de átvegyék Pansytól a terhet, hogy tartsa magát. Draco karjai reszkettek a kimerültségtől. S a kanapéra rogyva pihent, amikor éles sikítással megindult a szülés. Blaise karjaival tartotta az összegörnyedő nőt. Draco hozzájuk ugrott és segített Pansynak felfeküdni a kígyómintás ágyra. A gyógyítók passzívan várták, hogy szükség esetén közbelépjenek. A két férfi Pansy két oldalán állt. S segítettek tartani Pansy lábát.

- Soha többet – sziszegte Pansy. – Soha többet – zihálta.

- Jó soha többet- nyugtatta Draco, Pansy homlokára szorítva a száját. Pansy körme már felszaggatta Draco tenyerét, ahogy markolta az erőlködéstől. A követelődző erőszakos fájások a gerincéből indulva végig az alhasán jöttek, majd hirtelen elhaltak. Pansy hanyatt dőlve kapkodott levegő után.

- Mi az? – nézte rémülten Draco.

- Nem jönnek a fájások – állapította meg Blaise. – Várnunk kell – Pansy kimerülten nyalogatta a szája szélét. Draco meglátta, hogy első fogairól kis darabok pattantak le.

- Ühm. Azt hiszem letört a fogad – állíptotta meg Draco.

- Tudom –tapogatta meg a nyelvével Pansy. – Deimos születésénél is ez volt.

- Komolyan? – könyökölt felé Draco. – Nem is mondtad.

- Hát kiigazíttattam – lihegte Pansy. – Mert azt hitted, letört foggal akartam szívni a véred? – fintorgott.

- Hát esetleg – nevetett halkan Draco. Csak most jött rá milyen erővel tarthatja vissza Pansy a fájdalmas kiáltásokat, ahogy látta Pansy fogai is letörtek a szorításban. Na persze érezhette a tenyerén lévő sebekből is. Pansy összeszorítva a szemhéját ismét erőlködött. Pansy a végső kimerülés határára ért, már semmi nem érdekelte, csak hogy túllegyen ezen az egészen és végre pihenhessen. Vagy legalább megszűnjön már ez a fájdalom. Préselte, nyomta, és erőlködött. Hosszú percekig, talán órákig tartott az erőszakos követelődző fájdalom. A kegyetlen fájás. Draco vizenyős szemmel és rémült tekintettel nézett hol Blaisere hol Pansyra. Pansy küszködését látva egyre kevésbé volt meggyőződve arról, hogy ekkora fájdalmat ki lehet-e egyáltalán bírni, és Pansy túléli-e, amikor az ágy végénél álló gyógyítók keze között panaszos sírás hallatszott.

- Kisfiú – közölték, de Pansyra még újabb erőpróba várt, gyorsabban érkezett a második születni készülő. A maszatos friss vérrel összekent kisfiú mellett felsírt az apró, egészen picike kislány. Pansy alatt az ágyon már hatalmas vérfolt sötétedett, kimerülten zuhant vissza az ágyra, s behunyt szemmel hallgatta az édes panaszos kis sírásokat. Draco az újszülött kisfiút a karjaiba bugyolálva Pansy hoz hajolt, s Másik oldaláról Blaise tartotta a picike kislányt, aki hatalmas barna szemeivel meggyötörten nézelődött az éles fényben és erőszakosan sírt. Pansy erőtlenül szorírotta magához a két kicsit.

- Hát megszülettek, a kicsik is – suttogta tenyerével finoman simogatva a mellkasára bukó kis testeket.

- És még épnek is tűnnek. Pedig kilenc hónapot bírtak ki veled – incselkedett Draco, de Pansy szemhéjai már fáradtan lecsukódtak és zuhant a kimerült sötétségbe. Draco könnyező szemét törölgetve a karjába vette a kisfiú, Blaise pedig egy ideig figyelte a vörös arcú, hajasbabát a kezében, aki egy ideig még erőtlenül panaszosan sírdogált, de végül anyjához hasonlóan elaludt. Blaise Draco másik karjára tette a kislányt.

- Na átadom a lányod is gyönyörködj benne. Én már megtettem – mosolygott rá Blaise. –Gratulálok apuci – veregette hátba Dracot, aki hol az egyik karján, hol a másik karján fekvő csecsemőt szemlélte.