Blaise sziszegve emelte a lábát. Ó csak otthon lehetne, már rég kikúrálná ezt a szörnyűséget a lábából! Egy manó hozta a reggelit. Tálcán. A Malfoy-parkra innen is gyönyörű volt a kilátás. Fekete talárt kapott, s épp a körmeit igazította, amikor belépett a nő. Méregzöld talárban volt. Blaise nem vette el lábát  a szemközti puffról. Futólag felnézett a nőre, majd ismét a gyöngyen fénylő ápolt körmeire.

-         Bájos fogvatartóm jó reggelt! – mosolygott Blaise, s eltette a körömkészletét. – Kedves tőled, hogy személyesen látogatsz meg.

-         Látom máris kényelembe helyezted magad – mutatott körbe Blaise mindenhova kisebb székeket tolt, ahova ült, hogy feltehesse a lábát. Nem akarta, hogy tudja Pansy miért is.

-         Nos milyen ítéletet kapok? – emelte meg a szemöldökét.

-         Felügyelet alá vonlak életed végéig.

-         Most a házasságról beszélsz? – ráncolta a homlokát Blaise.

-         Nem. Szemmel tartalak, ez a legbiztonságosabb. Nem érintkezhetsz a külvilággal, így nyugodt lehetek.

-         Azt hiszem néhány forró éjszaka után több nő is igényelt ehhez hasonló kisajátítást. De Cicám, hiszen még hozzád sem értem. Ha megtenném akkor már az ágyhoz kötöznél?  - röhögött Blaise.

-         Látom humorodnál vagy – állapította meg Pansy. – Pedig azt hittem az elfogásod ténye elvette a kedved. Egyáltalán hogy lehettél ilyen ügyetlen? Hogy elkaptak? – Blaise nem válaszolt.

-         Tudom mi a terved Pansy. Elzárni a külvilágtól s ezáltal politikai halottá tenni engem igaz?

-         Taktika. Hát persze. Sakkban mindig jók voltunk. Rendben. Igen ez a célom.

-         Nem fog menni – mondta komolyan Blaise.

-         Már dehogyisnem – Pansy leült a vele szemközti fotelba. Egy ezüst illanósszelencét helyezett az asztalra. – Ezt neked hoztam.

-         Ajándék tőled? Merlinre milyen jó fogvatartóm van! – ámuldozott Blaise és elvette az asztalkáról a szelencét. Felnyitva a férfias szantálillat csapta meg. – Ez az én illanóm! Cicám! Igazán értékelem a hízelgésed! – mosolygott melegen Blaise.

-         Csak nem szeretném ha agresszívvá válnál, mert a szükségcikkeid hiányoznak. Szeretem az engedelmes foglyokat – jegyezte meg gúnyosan Pansy.

-         Kárpótollak a kedvességedért, gyere bármikor – Vigyorgott Blaise.

-         Blaise! Már megint szexet ajánlasz?

-         Ez a fizetség háborúban a legértékesebb – kacagott Blaise.

-         Nekem nincs hiányom benne – vágta rá flegmán Pansy.

-         Vagyúgy. Persze Draco mellett megértem – gyújtotta meg az illanót Blaise. – Baráti csevegésre jöttél?

-         Mh nem is tudom – Pansy is rágyújtott a saját illanójára. A levendula és a szantál keveredett az asztal felett.

-         Tehát nem – állapította meg Blaise.

-         Mint vezetőt kérdezlek. Kötelességed válaszolni! – figyelmeztette előre Pansy. – A foglyom vagy ne feledd.

-         Rendben. Mi a kérdés? – bólintott beleegyezően Blaise.

-         Te harcolsz ellenünk. Tudod, milyenek vagyunk ismered a harcmodorunkat, mindent. Külső szemlélőként mond meg őszintén, mi az, ami miatt képtelenség erőteljesen fellépni ellenetek?

-         Nem fogok magam ellen beszélni Pansy. Ha segítek neked erősítelek az ellenünk való harcban – hárította el Blaise eregetve a szantálillatot.

-         Tudom. De te hogy látod? Mi a hiba? Válaszolj! – Pansy játékosan előkapta a pálcáját és fenyegetően Blaise felé rázta.

-         Őszinte leszek Pansy – tartotta el az illanót Blaise. Komolyan meredt a nő várakozó sötét szemeibe. Lassan kezdett bólogatni. Mintha minden mondatot és szót megfontolna amit kiejt. – Nem árulok el titkot Pansy. Ezt mind érzitek. Én is érzem. Titkon te is érzed pedig a rendelkezést te vezetted be. – Blaise újra megszívta az illanót, s a füstön keresztül  szemközt lő nőt nézte. – Bár nem akarod elismerni de tudod. A legnagyobb probléma az álarc.

-         A halálfalómaszk – húzta el a száját Pansy.

-         Elvetted tőlük Pansy! – szólt erőteljesen Blaise. – A halálfalóknak ez nem csak egy eszköz, mint a talár, vagy a pálca. Ennél sokkal több. Az egység! A testvériség! Anonimitás! Összetartás! És te megfosztottad őket ettől! – Pansy komoran hallgatta a férfi szavait, időnként megszívva az illanót. – Elvetted tőlük. Amíg nem kapják vissza, soha nem lesz a régi az erejük. Az egységük.

-         Tudom. Én is éreztem. Amint maszk nélkül harcoltunk. Olyan határozatlanok lettek. Bizonytalanok. Megijedtek…megszeppentek…és ez azóta is minden ütközetünkön rajta ül.

-         Tudom, hogy gyűlölöd, és értem, hogy miért. Hogy nem szereted az ismeretlent. Hogy nem akarod, hogy ismeretlenek harcoljanak ismertekkel. Hogy vállalják fel az arcukat. Én megértem Pansy. De a halálfalók bármennyire is engedelmeskednek neked. Titkon visszavágyják a maszkot. Amiben az erejük és a nagyságuk van. És volt. Voldemort nem szól közbe látom. De én nem engedtem volna Pansy. Az anonimitás teszi egységessé a halálfalókat, nekik ez fontos. Nincs ehhez fogható hasonlat. Olyan mintha  - Blaise bizonytalanul felkacagott. – Mintha tőlem elvennék azt ami férfivá tesz érted?

-         Igen értem – dörzsölgette a homlokát Pansy. – Egyetlen egy dolog? A halálfalóálarc?

-         Jó vezető vagy Pansy – mosolygott Blaise. – Minden ütközeten figyeltem a stratégiádat. És néha megdöbbentett a tény, hogy te vagy az. Te vagy mind mögött. ÉS téged imádnak, és rajonganak. Milyen hülye egy helyzet. Most én is rajtad csünghetnék, ha akkor nem lépek ki. De hát a fene se gondolta, hogy ez lesz! De talán így kellett lennie. Hamarabb kellett meghozni a döntéseket, mint ahogy szerettük volna. Odaadó híved lehetnék, legfőbb bizalmi embered. És az ellenséged vagyok. Te lennél az én vezéreszmém, ahogy neked Voldemort – Blaise elnyomta az illanót és szomorkásan mosolygott. – Adj egy időnyerőt és megváltoztatom a dolgot.

-         Az időnyerőkkel való üzérkedés Grangerék stílusa. Hány évesek lehetnek már ötven? – gonoszkodott Pansy. – Szerintem eleget használták már hozzá.

-         Hát én azt nem tudom. Bár sok mindent egyeztetünk… azért a távolság megmaradt. A vér nem válik vízzé. Mi mardekárosok maradunk ők meg griffendélesek. Még ha egy ügyért is harcolunk most.

-         Hihetetlen, hogy egyetlen ilyen apróságon múljon a dolog – bosszankodott Pansy.

-         Hihetetlen, de igaz Pansy. Add vissza nekik az álarcot! És győzni fogtok – kapott elő újabb illanót Blaise.

-         Átejtesz? – nézett rá laposan Pansy.

-         Nem. Az őszinte véleményemet kérdezted és én nem fosztalak meg tőle – mondta komoly hangon Blaise. – Ez a véleményem. Függetlenül attól, hogy éppen, hol állok melyik oldalon. Voltam halálfaló. Ismerem a közösséget nagyon jól. A csapatszellemük ebben volt. Egységes talár egységes jel, egységes álarc. Az egyenruha sokban segíti az összetartozás érzését.

-         Ezért a levendulatalár?

-         Nem felejtettem el, hogy egykori halálfalókkal van dolgom. Tudom, hogy fontos nekik – felelte Blaise. – Ezért választottam ezt. Hogy legyünk egységben.

-         De az álarctól te is megfosztottad őket.

-         Igen. Azt én sem csíptem. De nálatok más Pansy. Lásd be. Nem csak azért mert Voldemort hívei, hanem mert most már a te szolgáid a te katonáid. Az álarc mögött lehetnek önmaguk. Lehetnek újra gonoszak, mardekárosok és kegyetlenek. És erősek. Ha győzni akarsz vissza kell adnod nekik – szögezte le Blaise.

-         Te is feketemágus maradtál attól.

-         Természetesen a feketemágiát attól még szeretem – rántotta meg a vállát Blaise. – Az erőtök a halálfalóálarcban van – nyomatékosította Blaise.

-         Köszönöm – állt fel Pansy. – Hogy megosztottad velem a gondolatod.

-         Ezt bárki elmondta volna neked – legyintett Blaise.

-         Nem. Nem igaz. Kevesen beszélnek hozzám őszintén. A hatalom ára. Az embereim félnek tőlem – mosolygott gúnyosan Pansy.

-         És Draco?

-         Hát tett célzásokat a maszkra persze. De idegenkedem tőle.

-         A legnagyobb gondod Pansy, hogy Te nem hordtad a maszkot! – állapította meg Blaise. – Voldemort ebben az egyben hibázott. Nem vette volna figyelembe a vén agytekervényével? – kacagott Blaise. – Persze ő csak Bellát látja. Bella meg…viselt álarcot többször is. Ezért a tiltakozásod ellene Pansy. A te beavatásod a kinevezéseddel történt. Tehát eredetileg nem vagy halálfaló, csak a hatalom örököse.

-         Sértegetsz – bosszankodott Pansy.

-         Nem igaz, te is tudod. Azért nem tudsz azonosulni a maszk tudatával, mert sosem hordtad. De azok akiket irányítasz szinte mind hordták. A régi generáció, a nagy generáció, és nekik hiányzik. Voldemort biztos bosszankodott épp eleget, hogy elvetted az álarcot tőlük.

-         Nem mondta… - Pansy elhallgatott. – Mert nem akart befolyásolni – suttogta maga elé Pansy. Néha meglepődött mennyi mindent ráhagy Voldemort és ilyenkor mindig felvetődött benne a kérdés, hogy miért?

-         Figyelj cicus! Mivel ilyen remek tanácsokat adok neked – kezdte Blaise vigyorogva. – Beszélhetnék Pitonnal?

-         Nem. Tudom nagyon jól, hogy Piton éppúgy veletek is van. Mint velünk. Nem lesz informátor. Épp elég bosszúságom van miatta – vált keménnyé Pansy hangja.

-         Jójó – nyugtatta Blaise. – Akkor legalább azt mond meg neki, hogy szükségem lenne arra a szerre, amit szokott…

-         Blaise! Fogságban vagy! Nem lesz szükséged védekező eszközökre – vetette ellen Pansy.

-         Jaj cicám! Látod, hogy a nőknek jár állandóan a szexen az eszük? – ingatta a fejét pajkosan Blaise. – Szó sincs ilyesmiről. Piton érteni fogja. Ugye átadod a kedvemért? Egy régi barát kéréseként? – nézett rá ártatlan szemekkel.

-         Rendben. Megkapja az üzenetedet a szerről – húzta el gúnyosan a száját Pansy.

-         Csókolom a lábad nyomát is cicus!- vigyorgott rá Blaise. – Aztán nézz be máskor is!

-         Hé Blaise! Itt én vagyo ka vendéglátó. Akkor jövök amikor csak akarok – figyelmeztette Pansy.

-         Természetesen! Gyere ha szükségét érzed – villogtatta szemeit Blaise. – Állok rendelkezésedre.

-         Javíthatatlan vagy!- legyintett Pansy, s kifordult a szobából.