Blaise megkapta a szert Pitontól és a reggeli gyógyfürdő után végre ismét képes volt lábra állni. Már elege volt a tehetetlen ücsörgésből. Pansy meglepődve látta, hogy a férfi az ablaknál nézelődik. A neszekre megfordult.

-         Üdvözlet kíváncsi fogvatartóm – nevetett Blaise. – Arra gondoltam, ma tegyük félre a mesélést és a sok erotikus bevezető után végre merüljünk el egymásban – lépett közelebb a nőhöz.

-         Blaise. Van nálam pálca – húzódott el Pansy.

-         Hűvösebb lettél mint a Lappföldi hegycsúcsok – állapította meg Blaise. – NA jó te mindig is bevehetetlen erőd voltál. Ez van. Túl erősek a bástyák itt. Lucius, Draco… - vihogott Blaise. – Mit szeretnél tudni?

-         A nyarak – vágta rá röviden Pansy és a párkányra ült Blaise sétálgatva kezdett a történetbe.

Verőfényes napsütés. Blaise csalódottan állapította meg, hogy anyja már megint nem jött elé a pályaudvarra. Zabini fogattal érkeztek a szőlősbirtokra. Blaise Daphnét kezénél fogva húzta, s a lány vállára támaszkodva leugrott a fogatról.

-         Blaise! Az italkészlet igazi kincsesbányája a tied – cuppantotta meg a fiú arcát.

-         Tudom Cicus! – vihogott rá Blaise – Arra gondoltam este pezsgőfürdőt veszünk, mit szólsz hozzá? – csapott Daphné fenekére. Daphné haját hátradobva gyönyörködött a napsütötte tájban.

-         Pezsgőfürdőt? Igazi pezsgőben? – kacagott a szeme, ahogy Blaisere nézett.

-         Csakis – húzta magához a csípőjénél fogva a lányt, s együtt léptek a szalonba.

-         Blaise neked mindig őrült ötleteid vannak – kacagott Daphné és szájával rátapadt a fiúéra.

-         Azt hiszem te tettél végleg őrültté – kezdte meglazítani a fűzőket Daphné könnyű nyári ruháján.

-         Mh. Még soha nem szeretkeztem pezsgőben. De veled kipróbálom – viháncolt Daphné, s Blaise már a kanapéra döntötte a lányt.

-         Neked is kellemes nyári szünidőt Blaisy! – Lágy rezgésű búgó női hang. Blaiseben megállt az ütő. Krákogva tápászkodott fel Daphnéról.

-         Öhm…izé… - Blaise vörös arccal fordult meg. A fotelból felállt a kivételes és ritka szépségű…édesanyja. – Szia anya! – vigyorgott bambán Blaise és felhúzta a kanapéról Daphnét. – Bemutatom neked…Daphné Greengrasst – A két nő egymásra nézett. Szinte hasonmásai egymásnak….legfőképpen életvitelben és stílusban. Elefántcsontszín arcbőr. Mélyzöld szemek, és éjfekete haj. Blaise nem véletlenül választotta Daphnét és ragaszkodott ennyire hozzá, már ekkor. Olyan volt, mintha az anyját kapta volna benne vissza…és egymás pátyolgatásában és lelki sebeinek nyalogatásában tényleg ez is benne volt. Itt mutatkozott meg, mennyire hiányzott neki az anyja. Aki mindig férjeket keresett, hogy a fiának megadhassa a gazdagságot. A férjek azonban igényelték a nőt rendesen. Így viszont kevés ideje maradt a fiára. Blaisere. Blaise pedig rajongva csodálta és imádta az anyját. A szépségét, a nemességét, a nőiességét. És a letagadhatatlan erotikusságát. S mindezen tulajdonságokat Blaise is örökölte, akiben a férfiasság terén mutatkozott mindez meg. Blaise az anyjához lépett és megölelte. A finom arcra nyomott két csókot, s a nő kezét is a szájához emelte.

-         Üdvözöllek Daphné!- nyújtotta kezét a lánynak. Daphnén a legkisebb zavartság sem látszott. Túl sok mindent kapott az élettől és túl fiatalon. Egy anyától nem fog megijedni. A nő végigsimított Blaise arcán. – Hány éves is vagy fiam?

-         Tizenhat – Blaise röhögve nézte az anyját ,tudta nagyon jól, hogy az anyja tisztában van a korával. Ez a megrovás volt részéről. – Daphné megmutatom a szobád – teregette el a lányt anyja szeme elől. Anyja már útra készen igazgatta a kalapját.

-         Máris mégy anya? – nézett rá csalódottan Blaise.

-         Nem szeretném megzavarni a légyottot – szomorkásan nézett Blaisere. – Hát, éppen nem gondoltam, hogy ilyen hamar nemi életet kezdesz…de – a nő felnevetett . – nem meglepő – mérte végig a fiát. Nem volt benne semmi gyerekes. Blaise véletlen csöppent át a gyermekkorból egy felnőttesebb korba. Apja vonásait látta viszont benne.  – Szép lány – biccentett a fejével az emelet felé. Egyikőjük sem mondta, hogy a hasonlóság kézzel tapintható. – Örülök, hogy ilyen kiváló ízlésed van – paskolta meg fia arcát a nő. – Túl hamar önnállósodtál – legyintett s kesztyűs kezét a fia felé nyújtotta. – a tárcád! – Blaise előkapta farzsebéből a pénztárcáját, s anyja kezébe adta. A nő belecsúsztatta a széf kulcsát, s átfutotta fia tárcáját. A fénykép részlegnél két kép volt egymás mellett. Az egyiken saját magát látta…a másikon egy barna kleopátrahajú lány nézett komolyan.

-         Ő ki? – simította át a fényképet a nő, finom krémksztyűjével.

-         Pansy. Pansy Parkinson – Blaise elkapta a tekintetét anyja kutató pillantásától.

-         Daphné van itt, de a tárcádban én és egy másik lány van. Fiam! – ingatta a fejét a nő.

-         Anya ezt te nem érted! – támaszkodott a furgon ajtajára Blaise.

-         De nagyon is értem Blaisy – vált rekedtessé a női hang. – Ne tedd ezt! Magadért ne! Nincs értelme ábrándokat kergetni.

-         Szeretem őt!

-         Nem lehet a tied! – simított át fia kezén.

-         Ah! – Blaise az autóra csapott. – Mit tudsz te erről?

-         Mindent amit tudni lehet. Malfoy-Parkinson egyezmény. Azt hiszed nem tudom? És te itt őrizgeted Pansy képét a tárcádban. Holott a lány, ha akarna sem lehetne a tied. Ne tedd tönkre az életed azzal, hogy egy lány után sóvárogsz, akinek módjában sem áll fogadni az udvarlásodat.

-         Jaj anya! – roggyant meg Blaise térde.

-         Nem Daphnéra célzok. Ismerem. Látom rajta. Mintha egykori önmagam látnám. Nem fog megállapodni melletted. És Blaise kezdem rajtad is azt érezni, hogy bolyongasz! Hogy keresel valamit, amit te sem tudod, hogy mi…szeretnék unokákat – kacagott fel a nő. – De ő! – Pansy képére mutatott. – Keresztülhúzza az én jövőképemet rólad. Csinos lány -  nézte a képet az asszony. – Van benne valami, ami…amit nem lehet megfogalmazni. Ezt érzed te is igaz? – nézett kérdőn a fiára. Blaise csak bólintott. – A szíved az övé látom rajtad! Idővel el kell felejtened. Nem lesz más kiút – visszaadta a tárcát a fiának. – Vigyázz magadra és vigyázz a szívedre Blaisy!

-         Te is anya! – engedte, hogy a nő elhajtson. És mint mindig most is Daphné maradt neki. És az estére betervezett pezsgőfürdő.

Blaise előkotort a zsebéből egy illanót. Idegesen gyújtotta meg. Pansy figyelte a mozdulatait.

-         A nyarakat Daphnéval töltöttem – mondta rekedtesen Blaise. – Szinte úgy éltünk mint egy házaspár. Nyitott kapcsolatban természetesen. Sokat utaztunk együtt. És nagyon sokat beszélgettünk. Ismertük egymást. A csalódott, időnként szinte fásultságig kiégett lelkünket tártuk fel egymás előtt, és gyógyír voltunk egymásnak. Nem tudom hogy bírnám ki nélküle. Kell a tudat, hogy ő van, akinek kiborulhatok, akinek kiönthetem a lelkem, aki…meghallgat és megért. Mert egymást mindig jól megértettük. Még ha sokszor csak az ágyban is.

-         A Roxfort után?

-         Maradt minden a régiben. Persze szorosan nem laktunk együtt. Most sem – legyintett Blaise. – De heti rendszerességgel találkozunk. És kibeszéljük a kapcsolatainkat egymásnak. Fura helyzet mi? Hát igen a házasságban ilyen elképzelhetetlen – nevetett Blaise.

-         És édesanyád?

-         MH. Már kezd bosszankodni Daphnéra is. Mert túlságosan megállapodtam mellette, ez mellett a kapcsolat mellett. És Daphné azért nem az a típus, aki pátyolgat, ha új kapcsolat jön, ő mindent maga mögött hagy és beleveti magát ,hogy utána visszatérjen. Anyámnak nem tetszik az életstílusunk. Ő aki házasságokban élte le az életét. Mindig újban, de házasságban, neki ez a vad együttélés… sőt nem is…együtthálás… nagyon gyökértelen… - Blaise megszívta az illanót. – Daphné nélkül már létezni sem tudnék. Olyan lett mint a levegő. Kell az a legalább heti egyszeri együttlétünk.

-         Megvan még az a kép rólam? – kérdezte halkan Pansy.

-         Igen meg. Ugyanott ugyanúgy – mosolygott rá Blaise.

-         Sajnálom – hajtotta le a fejét Pansy.

-         Sose sajnáld! Én voltam az ostoba. Már…megszoktam…sőt beletörődtem.

-         Annyira hogy képes vagy ellenem harcolni – emlékeztette Pansy.

-         Na látod! Mi ez ha nem kigyógyulás belőled? – ironizált Blaise.

-         Túlságosan is kigyógyultál – nevetett Pansy. – Látom jobban vagy – veregette meg Blaise vállát Pansy. – Mit szólnál, ha holnaptól szabad mozgásteret engedélyeznék neked a birtok terültén belül?

-         Csodásan hangzik – vigyorgott rá Blaise.

-         Akkor holnap reggeli az étkezőben. Mint a régi szép időkben – paskolta meg Pansy, s hagyta, hogy Blaise forró ajkait a kézfejére szorítsa.