A vacsoraasztalnál találkoztak. Az ikrek hazatérésére igazi ünnepi vacsorát rendeztek. Az egész Malfoy család jelen volt, és mint nagyon régen most is egyedül Blaise nem volt a család tagja az ünnepen. Grainne bátyjai között ült, de minduntalan az átellenesen ülő Blaisere siklott a tekintete. Blaise vitte a szót mint mindig. Narcissa mintha keserű pirulát szopogatna, hallgatta a férfit, Lucius nyugodt tartással falatozott. Draco, Pansy és Blaise csevegtek, nevetgéltek, és anekdotáztak a régi roxforti évekről. A két Malfoy fiú nagyapjukhoz hasonlóan lesütött szemmel a tányérjukba mélyedtek, időnként fel-felnéztek anyjukra.

- …és amikor elloptuk Pansy házidolgozatát, emlékszel? – kacagott Blaise, hogy a szemében már könny csillogott a nevetéstől.

- Hogyne emlékeznék! Majdnem megölt, amiért mind a ketten lemásoltuk – röhögött Draco. – Mert nekem bármikor odaadta volna ,ugye szívem? – húzta a feleségét Draco.

- Álmodozzatok csak. Egyikőtöknek sem adtam volna, mivel ti egész éjszaka kártyán akartatok megnyerni magatoknak a másiktól. Belegondolva milyen mocskok vagytok! – szörnyülködött Pansy.

- Egyszerűen imádtam a szerelmes Blaise-t húzni, hogy lehetősége lenne megszerezni téged.

- Én meg naívan beleugrottam mindig – vihogott Blaise,  megsimogatta Pansy ökölbe szorított kezét. Grainne megköszörülte a torkát, mire Falco oldalba bökte.

- Majdnem lenyomta a torkomon a pálcáját – panaszkodott Blaise.

- Engem meg azzal akart elverni – vigyorgott Draco.

- A régi szép időkre! – emelte gyorsan a poharát Blaise.

- Blaise már megint leitatnál minket? – morgott Pansy. – Én nem iszom.

- Pansy nem ihat – röhögött Draco.  – Eltiltották.

- De remélem semmi súlyos – nézett rá aggódva Blaise.

- Tudod rosszmájú a drágám -simogatta meg Pansy karját Draco.

- Igaz ezt mindig is tudtuk róla – gonoszkodott Blaise.

- Blaise száműzlek a kastélyból. Egyszerűen förtelmes, amit művelsz! – morogta Pansy. – Ha megöltelek volna már semmi gondom nem lenne.

- Nem kell komolyan venni Blaise – szólt közbe Draco. – Engem is mindig ilyesmivel fenyeget, és látod? – Draco végigsimította a mellkasán. – Még mindig élek. – a két férfi összeröhögött.

- Draco remélem nem felejtetted még el, hogy ünneplünk – szúrta közbe élesen Narissa.

- Jól van anyám, hát éppen azt tesszük – kapta a mellette ülő anyjára a tekintetét Draco. Narcissa nem tudta mai napig kiverni a fejéből a tényt, hogy Blaise, a vele való barátság, és Blaie kétes hírneve és élete, a Malfoyok nevét is beszennyezte, még ha végülis sikeresen kerültek ki belőle akkor is. És Most Blaise itt van köztük és teljesen ugyanúgy mint régen. Felháborító! Miközben folyt a beszélgetés nem csak Narcissa folytatott belső monológot.  Grainne lázasan figyelte a Blaise és anyja közti kapcsolatot. A pletykák természetesen hozzá is eljutottak. A régiek és az újak is. Egyszerűen azért mert Blaiseről túl sokat beszéltek a varázsvilágban. Nehéz ügy. Senki nem tagadta, hogy Blaise szerelmes az anyjába. Még az apja sem, pedig róla tudta, hogy bármikor bármit hazudna. Ebben az egyben mégsem akart. Grainne pedig anyja fésülködőasztalán többször is látta a Blaise-féle zenedobozt. A tükörre erősített képpel, anyja és Blaise ölelkezéséről. Hát igen. Blaise először nem az ajándékba kapott csokibékakártyákról ismerte, hanem amikor anyja ékszeresdobozai között játszott. A fiatal alig huszonegynéhány éves Blaiset látta akkor. Mindig is voltak kevés háttérinformációi. Néha hallatszott a folyosón anyja és apja veszekedése, amiben időnként fel-felcsengett Blaise neve is, hol gúnyosan, hol szemtelenül, hol dühösen, hol szomorúan…de valahogy valahol…fel-felkapott a név. Ajtócsapkodás, dühös dübörgő léptek, s végül csend. Időnként Narcissa nemtetsző, metsző sziszegő szavaiban is előfordult.  Anyja dolgozószobájában is elkerülhetetlenül ott lebegett a levegőben mindig Potter és Blaise neve. Természetesen. Az ellenfél neveként. A Malfoy-kastélyban nem volt idegen Blaise neve. Gyerekként igazán nem is értette mi játszódik le…mik történnek és ki ez a férfi akinek ennyit emlegetik a nevét is ilyen ellentétes és különböző helyzetekben. Ahogy a szerelmes házastársi veszekedésekben úgy a politikai tervezgetésben is. Grainne igazán csak most ebben az évben kezdett el ezeken rágódni. Előkotorta gyermeki emlékei közül ezeket, s hozzátette a hirtelen fellángoló érdeklődéséhez. Nem is tudta volna megmondani, honnan jött a Blaise iránti érdeklődése. A Potter gyerekekkel együtt jártak a Roxfortba. Mágiatörténet órán pedig meghallotta, ahogy a háta mögött susmog Nassy Potter a padtársával. Apja és Blaise támadási terveit, a közös gyűlést. Grainne elkezdte törni a fejét a saját emlékeiről Blaise nevével kapcsolatban. Roxmortsban pedig az volt az első, hogy vásárolt egy pár csokibékát, pontosabban szólva annyit vett, amíg nem találta meg benne Blaise Zabinit. A népszerűségének köszönhetően nem kellett túl sokat vennie. A Mézesfalásban a nő már egyenesen gyanúsnak vélte Grainne viselkedését, ugyanis egyesével vette meg és bontotta ki őket, de a csoki nem is érdekelte csak a képet nézte. Azóta a képet mindig magánál hordta. S a ténykedését Falco már szekálásnak vette. Végigjárták Roxmorts kocsmáit és hallgatóztak, hogy mikor ejtenek szót a titkos harcokról és legfőképpen Blaiseről. Egy teljes fél évi hallgatózás után Grainnében már összeállt a kép Blaiseről. Ha szüleit kérdezi az túl veszélyes ezzel tisztában volt. Csaknem mindent tudott Blaiseről. A legpiszkosabb pletykákat is. És a Roxfortban is felkeresett mindent. Apjáék utolsó évi aktáit. A kviddicsgyőzelem érmeit a házkupát a képeket, sőt még a büntetőfeladatokról is előkeresgélte a mappákat. Anyja és apja persze nem sokszor szerepelt ellenben Blaise! Meglehetősen sűrűn volt büntetőmunkán, és többnyire mindig pikáns ügyek miatt. Grainne egyenesen élvezte a férfi utáni kutakodást, és minden egyes információval egyre szerelmesebb lett bele. Amikor Deimos utolsó levele végén megemlítette, hogy a bizonyos Blaise Zabini náluk van fogságban, Grainne majd kiugrott a bőréből. Az elérhetetlennek tűnő álom egyetlen villanással valósággá változott. Megismerkedhet személyesen is azzal a férfival, akit a varázsvilág legjobb szeretőjének tartanak. És most itt ül vele szemben! Egy asztalnál étkeznek. Blaise fekete ingben volt, mint általában. Ingujját lazán feltűrte, ahogy kimelegedett a beszélgetésben. Észrevétlenül öntötte magába a bort apjához hasonlóan. Itt volt az áhított férfi a maga testi valójában, itt ült vele szemben. Grainne figyelte a férfi mozdulatait. Bámulatosan finomak, nemesek és mégis kifejezőek voltak. És letagadhatatlanul anyja intim szféráját zaklatta szüntelenül. Egy simítással, egy rövid érintéssel, vagy egy kedveskedő hajigazítással. Apja féltékenységi dühét ismere Grainne sejtette, hogy ezek Blaisetől egyenesen természetes dolgok, főleg anyja irányába, de legszívesebben most kitúrta volna anyját a helyéről, hogy ő ülhessen Blaise mellett. A férfi az asztalterítőt simította át időnként az ujjaival, vagy ujjaival ütögette, miközben magyarázott ,s beszélt. Grainne elnézte a szépen ápolt hosszú ujjakat, a gyöngyházfényű szép tökéletesre reszelt körmöket, a hófehér kézfejet. Blaisenek nagyon szép keze volt, férfias, ápolt, kellemes, és a mozdulatai egyszerű lágy férfiasságúak. Sokat gesztikulált, de mindig finoman. Grainne megnyalta a száját. Egyszerűen kívánta Blaiset. Hogy megérintse, hogy ezekkel a kezekkel simogassák, hogy ezt a szép férfiujjat érezze magában. Végigfutott rajta a jóleső borzongás a vágytól. Grainne lesütötte a szemét. Érezte, hogy átnedvesedett az alsóneműje, mint akkor az első találkozásukkor is, amikor a férfi vizslató szemvillanása alatt a férfi bűvkörében állt. A tekintete minduntalan vissza tévedt Blaise kezére. Az ujjait bűvölte, kiszáradt a szája megint. Gyorsan kortyolt a pezsgőből. Futólag felnézett a férfira…és…Grainne majdnem félrenyelt. Blaise egyenesen ránézett. Egy másodperc villanás volt az egész. Laposan pislantott, alig észrevehető mosoly, s Blaise elkapta a pillantását. Grainne elvörösödött. Blaise észrevette, hogy…már hosszú percek óta teljes izgalommal bámulja az ujjait. Blaisenek nem kellett bemutatni a nőket. Ismerte már őket túlságosan is jól. Tudta mikor mire gondolnak. És tudta Grainne hosszú pillantásában éppen annyi vágy és testiség utáni sóvárgás van, mint amennyinek lenni kell. Blaiset pedig bár egyetlen utalással sem mutatta feszélyezte a dolog. Mert neki is állandóan az járt a fejében, hogy a lányra nézzen. Grainne szótlanul ült. Haja féloldalt elválasztva, lágyan hullott alá, nem fogta össze, így viszont sűrűn hátra kellett igazgatnia az előrebukó tincseket. És amikor felnézett a szemében leplezetlenül ott volt…hogy kívánja. És én hülye visszajeleztem! – bosszankodott Blaise. Ekkor kapta el a tekintetét. Grainne bármennyire is tetszik neki. Tabu. Draco lánya. És házinyúlra nem… Nem győzte szidni magát, hogy Grainnenak jelezte észrevette a közeledést. Reménykedett benne, hogy a Malfoy-szabályok erősen kötik Grainne kezét ahhoz, hogy ne legyen jártas a szerelmi kommunikációban, mert most Blaise egyértelműen lebukott. A rutin – gúnyolódott magában. – Egyszerűen egy mérföldön belül bárhol is tartózkodjon egy nő képes visszajelezni. És egyszerűen megszokásból, vissza is jelez. Most is a vadászösztön, azonnal reagált. Blaise szívesen raktározott így. De, hogy Grainnéval! Hiszen a lánya lehetne! Bosszankodva előbbi figyelmetlenségén már a mellényzsebét tapogatta. Draco felröhögött.

- Blaise! Tudom-tudom. Na gyere illanózzunk!- állt fel az asztaltól Draco, s így ő bontott asztalt. Blaise hálásan vigyorgott rá, s Dracoval átvonultak a szalonba. Blaise levágta magát a fotelba és rágyújtott. Terjengett a szantálillat a levegőben. Blaise megszívta, s kifújta a füstöt. Csak ne nézne ilyen rohadt jól ki! Blaise idegesen szívta az illanót. Sok nővel volt már szépekkel persze. Most miért kellene Grainne is a sorba? De a probléma már a személyészlelésnél kezdődött. Hamarabb látta meg Grainnét mint nőt, és később tudta meg, hogy egy a veszélyeztetett faj közül. A vészjelzők már most megindultak. Távol kell tartania magát Grainnétól amennyire csak lehetséges. Mert a lány nem úgy tűnik mintha semleges lenne irányába, ami hiba. Nagy hiba. Ha nem a legnagyobb. A saját szabályait kell érvényesítenie bármi áron. De…azok a lábak! Blaise sűrűbben szívta meg az illanót. És a macskaszemek! Kiscica még ő! Főleg hozzá! – legyintett, s várta, hogy Draco kitöltse neki a lángnyelvwiskyt.